Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-16 / 217. szám
Családra találtak Hegyei labdarúgó-bajnokság (Folytatás a 4. oldalról) Az alacsony színvonalú mérkőzésen a lelkesebb vendégcsapat megérdemelten nyert. Góllövők: Berki, Rei- ehert Z. Jók: Wendl, Reichert Z., Kovács, Reichert J., illetve Putzer. Kovacsik. Bélteki Sándor Kiss J. SE—Csurgó 1:0 (1:0) Kapói y, 100 néző. V.: Schrantz. Kiss J. SE: Czanka — Kellner, Toth, Kovács, Monoki, Szakáll (Oberländer), Károlyi, Böröcz, Prantz, Boros, Molnár (Feren- czi). Edző: Kétszeri Ferenc. Csurgó: Jancsi — Kovács J., Kovács A. Kisgéczi, Péntek, Harcz (Horváth A.), C. Kovács, Kiss, Bodzsár, Horváth R., Ele- ki. Edző : Készéi Ferenc. A szünet előtt a hazaiak, ß. szünet után a vendégek játszottak mezőnyfölény- ben. Góliövő: Prantz. Jók: Kovács Gy., Tóth, illetve Bodzsár, Jancsi. A forduló válogatottja: Jancsi (Csurgó) — Gulyás (Barcs), Kövér (Latinca SE), kovács Gy. (Kiss J. SE), Fitt (Latinca SE), Kiss E. (Táncsics SE), Riba (Boglárlelle), Kovács (Tab), Varga (Nagyatád), Takács Gy. (Boglárlelle), Várnai (VBKM Vasas) 1. Barcs 5 4 — 1 10-5 8 2. Tab 5 4 — 1 8-3 8 3. Latinca SE 3 3 2 — 10-7 8 4. Marcali VSE 3 3 1 1 11-6 7 5. Táncsics SE 3 3 — 2 16-6 6 6. Boglárlelle 5 1 4 — 13-7 6 7. Nagyatád 5 2 2 1 7-6 6 8. Siófok 5 2 1 2 10-6 5 9. VBKM V. 5 2 1 2 9-6 5 10. Kiss J. SE 3 2 1 2 3-4 5 II. Csurgó 5 1 2 2 6-7 4 12. Kadarkút 5 1 2 2 5-6 4 13. lvaráct 5 1 1 3 5-12 3 14. Fonyód 5 1 1 3 5-16 3 13. B.-szárszó 5 1 — 4 5-14 2 16. Szőnyi SE 5 — — 5 4-16 — & villáminteou Tóth Jánossal Mint a Mecsek autós-Hegyi bajnokságról szóló beszámolónkban szót ejtettünk róla, újdonsült magyar bajnokunk, Tóth János vasárnap bukás miatt nem tudta befejezni a versenyt. Mi is történt valójában? A legil- letékesebbtól, tőle kértünk információt. — Szombaton a bajnokság megnyerése valósággal földobott — mondta. Én jó időt mentem, és úgy gondoltam, hogy vasárnap — mivel már nem nyomaszt az esélyesség — esetleg pályacsúcsot tudok javítani. Eddig' egy olasz versenyző tartotta. A magyar pályacsúcs az én birtokomban van. Száraz úton rajtoltam, és egy kilométert haladtam, amikor észrevettem, hogy szemerkél az eső. Sajnos elkapott a versenyláz, és nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Az ötödik kanyar belső ívén haladtam, amikor éreztem, hogy megcsúszik a kocsim; a tempó akkor 130—140 ki- lométer/óra lehetett. Sajnos, már nem tudtam korrigálni és az út menti részűre fölfutva fejtetőre zuhantam vissza, a kocsival együtt. Szerencsére a bukócső megmentett. — Gondolt-e közben valamire? — Nem sok időm volt rá, de azért igen. Az első az volt, hogy leállítottam a motort, majd áramtalanítottam az autót! Aztán keresni kezten a poroltó gombját, de ebben a feje tetejére állított helyzetben nem tudtam megtalálni. Igaz, nagyon korlátozva voltam a mozgásban is. Megfordult a fejemben: ha most kigyullad az autóm, aligha úszom meg. Szerencsére nem így történt. — Sérülés? — Lekopogom: megúsztam az egészet egy ujjrepedéssel. Az autómon a polieszterka- rosszéria több helyen, összetört. De hát az javítható. A motor és a futómű sértetlen maradt. — Nem ment el a kedve a versenyzéstől? — Ugyan! Sőt, mái* előre gondolok. Minden valószínűség szerint két hét múlva Spanyolországban egy EB- futamon is indulok, de ez nemcsak rajtam múlik. A hazai versenyévad befejeződött, így itthon nem ülök már volán mögé. Örömmel hallottuk, hogy szerencsésen végződött a bukás, és főleg azt, hogy bajnokunk ezt ilyen „vidáman” fogta föl. Végezetül az autóssport szerelmeseinek széles . tábora nevében gratulálunk Tóth Jánosnak a magyar bajnoki címhez. J. R. A fekete gén titka — Haragszol még? — Nem. — Akkor mi bajod? — Semmi. — Dehogy is nincs: látom ! — Ha mondom ! Semmi. — Valami furdalja az oldalad. — A kíváncsiság. — És mire vagy kíváncsi? — Arra, hogy együtt óhajtasz-e velem élni. És együtt neveljük-e föl a gyereket... Hát erre vagyok kíváncsi, ha érdekel ... — Együtt, persze, hogy együtt... Vegyelek feleségül, azt akarod? — Nem. Nem erről van szó. Egyáltalán nem erről van szó: a gyerekről beszélek, nem magámról. Mondd, Dán ! Te tulajdonképpen hol dolgozol... — Nem szívesen beszélek erről. Egy információs központban ... Remek kollégáim vannak... Jones es Charlie. Igakán pompás fickók. És Irin* is . • • — Ki ez az Irina? Róla eddig nem beszéltél... — Ti tkárnő. Van egy nagy fia, egy remek férje. Szobrász. — Az Irina férje? — Igen. — És mit csináltok? Mit dolgoztok? Mennyit keresel ? — Szóval az érdekel, hogy milyen parti vagyok. Értem már, tehát innen fúj a szél. Erzsébet, Erzsébet.’.. — Hiába blöffölsz! Tudok mindent. Dán torkán mintha egy szálka akadt volna meg. Köhög, elpirul. Nehezen szólal meg ... — Mi mindent tudsz? Mondd csak nyugodtan ... — Tudom, hogy te is Fox- man után szaglálódsz. Hogy neked is a szegény öreggel van bajod ... hogy te is szeretnéd tudni, hogy mit forgat abban az okos koponyájában. — Nézd, Erzsébet. Én nagyon szeretlek, és nagyon szeretném, ha együtt nevelnénk föl a közös gyermekünket. De arra kérlek, hogy a munkámba, ha lehet, ne szólj bele. A munkahelyemet valóban érdekli Fox- man. s az is, hogy az öreg mit csinál. De ehhez neked semmi közöd. Ha szaglélódsz utánam, sajnos, el kell válnunk egymástól. .. — Dán, édes Dán... dehogyis; nem erről van szó. Csak olyan rossz ez a titkolózás ... Azt hiszed, nem láttam rajtad, hogy menynyire figyeltél, s mennyire örültél minden mondatomnak, amit Máriáról és Fox- rnanról mondtam? Láttam, bizony. Dán, ne titkolózzunk egymás előtt. Én nem bírom a titkolózást. Gyűlölöm, egyszerűen. gyűlölöm. Jobban gyűlölöm, mint a hazugságot. Dán, én mindenben segítek neked ... Annyira szeretlek, Dán, annyira ! És lesz kisgyermekünk... Fiú lesz, ugye? Vagy kislány! Nagyon fog téged szeretni .. — Attól félek,- fiú lesz. És köszönöm hogy segíteni akarsz... Bort kérsz? Tölthetők ? — Igen. 45. Mária hazaérkezik, József nyakába roskad. — Te még mindig itt vagy? Nem is voltál otthon? Nem dolgoztál semmit? — Nem. — Mi van veled? Beteg vagy? Főzzek teát? Tudok mindenféle gyógyteát csinálni ! Bizony ! Algemonnak adtál enni ? — Adtam. Te, Mária! Al- geron érti a beszédet? — Nem. Hogy értené? Én se értem az egerek beszédét... Miért? (Folytatjuk.) Anikó otthona A hátsó udvarban egy kutya tépi a láncát. Nagyokat ugrik előre a levegőt harapja. Csörögnek a láncszemek, melyek mindig a földre rántják a dühödt ebet. Gyakran pislantgatunk oldalra, amíg a nyári konyha ajtajához érünk. Kint csípős, esőre hajló az idő. Nyílik az ajtó, kellemes meleg csap az arcunkba. Alacsony bácsi jön elénk, barátságosan kezet nyújt, Trapp Istvánnak hívják. Pufók képű kislány bújik a „papa” nadrágszárához, párnás kezével görcsösen belekapaszkodik, onnan pislog föl az idegenekre. — Köszönj szépen — így a papa. A kislány egyelőre nem szól, bár kicsit megnyugodott. Egy hónapja él itt, ismeri már a házat, megbarátkozott az apró állatokkal. A két macskával is, amelyek ott játszanak a fedett teraszon. •— Most jöttünk az udvarról — mondja az ember. — Füvet szedtünk a vadkacsáknak, mert vannak kis vadkacsáink. Ugye, Anikó? — Vannak — felel a kislány. — Megmutassam? — Most már örül az idegeneknek. Anikó eleven, mint a csík; percek múlva már ugrándozik, ölből ölbe,, csacsog, egyszóval nem lehet nem figyelni rá. A házigazda a szobába vezet. — Itt alszik a két fiú, a Sanyi meg a Gábor... Hol vannak most ők, kicsim? — kérdezi a kislánytól. — Iskolában, és a mama elkísérte őket — feleli Anikó, közben háromszor körülrohanja az asztalt, majd fejjel beugrik a kiságyba. — Ez meg az én helyem. — Persze előtte lehúzza a Tv- jegyzet Peter Brook „kegyetlen A kegyetlenség színháza fogalomnak Antonin Artaud, a hasadt lelkű költő-, színész-, rendező-, teoretikus adott életet: elvetve az úgynevezett »nyugati színházat«, a szöveget megfosztotta primátusától, s alárendelte a színpad különböző h a tósle ne tőségeinek. Következésképpen »kegyetlen színházat« csinált, amely nem elsősorban az erőszak ábrázolásán alapult, hanem az emberi sors alapvető tragikumát föltárva a szóvirágok, szólamok mögötti gyilkos igazságokkal sokkolta a nézőt. I Peter Brook 1964-ben, »kegy et lenségk o rs zaká ban « r en - dezte meg Peter Weiss azóta világsikert aratott, hosz- szú című drámáját: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Szombaton az éjszakába nyúló órákban ennek az előadásnak a Royal Shakespeare Company produkciójának filmváltozatát láttuk. (A következő év ben New Yorkban is megrendezte Brook ezt a művet.) Nem lefényképezett színház veit ez, hanem szuverén filmalkotás: több felvevőgéppel sikerült mozgóvá, sőt örvénylővé »kavarnia« Weiss művét. Brook artaud-i fölismerésekkel »keresztezte« a Svédországban élő nemet író B recht-hatásokat felmutató drámáját ; igy jött létre ez a _ rendhagyóan nagyszerű rendezés. A francia forradalom sajátos képét kapjuk benne, s mivel a charentoni ápoltak — bikaesökkel, hideg vízzel és kötéllel »gyógykezeltek« — adják elő: pimasz kérdőjeleket rajzolnak föl cipőjét, és katonás rendben az ágy elé állítja. — A fiúk is mindig rendben lerakják a holmijukat — mondja a papa. — Csak reggel a fölkeléssel van baj. Nem akarnak kibújni az ágyból. Persze nincs könyö- rülét. Az iskolából nem lehet elkésni. ■ :— Ök öten egy család. Két, idős ember, két fiú — 7 és nyolc éves —, meg az új jövevény, egy hároméves kislány. A három gyerek állami gondozott. A fiúk testvérek. Nem. mindennapi életük volt, mielőtt ide kerültek. Még alig nyiladozott az értelmük, és már er- re-arra hányódtak a világban. A szülők külön élnek, meglehetősen zilált körülmények között; a gyerekekkel vaj,mi keveset törődtek. A nagymama magához vette a két kicsit,. és megpróbált pótolni valamit abból, amit egészen másutt kellett volna megkapniuk. Aztán, amikor a nagymama meghalt — másfél, két és fél éves volt a két gyerek —, újra egyedül maradtak. Jött az állami gondozás és jöttek a nevelőszülők, Trappék. Ök is egyedül voltak. A gyerekeik rég „kirepültek” a családi házból, csendes lett. az otthon. Túlságosan csendes. Sanyi és Gábor életet hozott a falak közé. Teltek az évek, és a két fiúból meg a házaspárból igazi család lett. — A mama azt mondta nekem, sokat vesződött a két fiúval, szeretne maga körül egy kislányt, aki után nem kell állandóan futkosni, aki mindig ott sündörög az ember körül. A fiúkkal most kevesebb a gond, jobban szót fogadnak, több idő lesz egy kislányra. Persze velük meg kellett beszélni előre a dolgot. Nem örültek / I f // színhaza az 1789-es eseményekké kapcsolatban, azok párhuzamát — átélve — saját helyzetükre értelmezik, s katar- ziséiniényt váltanak ki a jelenkori nézőből, aki kora kérdéseit is fölfedezni véli a darabban. Tehát több rétegű, azonosulásra késztető remekmű Peter Weissé. Önmagunk hovatartozása, véleménye valamikor — jóval az előadás, a film vége utón — alakul ki, addig ugyanis egyfajta közös hallucináció- naiz vagyunk részesei Brook jóvoltából, s csak az ösztö- nösség reflexe működik bennünk, az ápoltak mellé állítva minket. (Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója alighanem'“látta- a New York-i előadást!) Lehetne elemezni a de Sade és Marat képviselte pólúsiga zsá gokat, de ez most nem célunk. Annál inkább az, hogy dicsérjük a különlegesen nagyszerű színészi játékot. Csak úgy jöhetett, létre, hogy a társulat tagjai alaposan tanulmányozták az »aranyketrecek« katatón, szkáaoírén, erotomániás, depressziós betegeit és ismeretes egy Glenda Jack- son-nyilatkosatból, hogy Brook Brughel, Bosch, Goya és Hogarth képeit is elemez- tette a szülészeikkel. lan Richardson, Glenda Jackson, Patrick Magee és a többiek olyan hitelesen ábrázolják a tört lelkű figurákat, hogy amikor a kiözjolgáltótóttsá- gukról szóló »breehti song« átcsap a felszabadító, sodró »marszíliad énekbe«, lélekben velük énekeljük. S ezzel Brook célhoz ért: a színház feladatának ugyanis — Brechthez hasonlóan — ebben az alkotói periódusában a világ megváltoztatását tekintette. L. L. neki, talán egy kicsit féltékenyek voltak, duzzogtak, ám végül beleegyeztek, azzal a kikötéssel, hogy ök is látni akarják a kislányt, mielőtt elhozzuk. így a mama velük ment érte Nagybajomba. És most itt van, a fiúk imádják. Különösen a Gábor rajong érte. Kint játékok, roller, babák, háromkerekű bicikli. — Anikó! Te mível szeretsz legjobban játszani? — Hát... vonogatja a vállát — a biciklit szeretem, meg labdázni is. — Van labdád? — Igen. — Legjobban az udvaron szeret lenni — vág közbe a papa. — „Rendezi" a kacsákat, a törpetyúkokat. És első szóra megért mindent. Egyszer „lefejezte” a virágokat, s a mama rászólt, hogy nem szabad, mert akkor mit teszünk a vázába. Azóta nem is bántja őket. Most már tud igazi gyerekként játszani. Korábban nem tudott... Amikor új szüleihez került, kezdetben riadt „kiscsibé” volt, de fokozatosan egyre kedvesebb lett. Mielőtt Trappék érte mentek Nagybajomba, egy ideig az édesanyjánál volt, és ez mély nyomokat hagyott benne. — Amikor idehoztuk, jóformán nem tudta, mi a főtt étel. Alig tudtunk beledík- tálni pár kanál levest. Csak hideg kosztot kért. Most igyekszik mindent pótolni — simogatja meg a kislány fejét mosolyogva a papa. Anikó a szekrényhez megy. — Innen vetít a mama. — A feleségem ptt tartja a vetítőt meg a filmeket — magyarázza a bácsi. — Este vetítünk a gyerekeknek, leggyakrabban hétfőn, mert akkor nincs a televízióban esti rnese. Anikó a heverőn ugrál, aztán látva, hogy indulni készülünk, elénk áll: — Ne mehjetek még, játsszunk! Jó? — és ránkemeli tekintetét. Az idegenek azonban indulnak. Anikó fölhúzza a cipőjét, fejere teszi a sapkát, hogy kikísérjen. Még gyorsanmegmutatja, hogyan kell füvet szedni a vadkacsáknak, aztán kijön az utcára. Fogja a papa kezét, és jó ideig integet utánunk. Vörös Gáborné társaságában indulok tovább, Trap- péknál is ő volt a kísérőm. A fiatalasszony a gyermek- és ifjúságvédő intézet felügyelője. Kaposvár és környéke tartozik hozzá. Az ő dolga — többek között — figyelemmel kisérni, hogyan, élnek a gyerekek a nevelő- szüleiknél. Intézi ügyes-bajos dolgaikat, segít a ruházkodásban, a bölcsődébe, óvodába, iskolába indításban, a tanszervásárlásban, és ezerféle, a gyermekneveléssel kapcsolatos dologban. 78 „gyereke” van, otthon pedig egy kislány. Rá jut a legkevesebb idő, hiszen nap közben és este mindig más családoknál van. Vajon vannak-e rossz tapasztalatai ? — Nincsenek. Egyetlen esetben fordult elő, hogy egy fiatal házaspártól vissza kellett vennünk a gyermeket. (Azért fogadták be, mert sajátjuk nem lehetett.) Az „apa” egyszer durván elverte, látszottak az ülésnyomok. A nevelőszülőket egyébként igyekszünk a lehető leggondosabban kiválasztani — az intézet pszichológusának a segítségével. Amennyire lehet, meg kell ismerni őket, mielőtt rájuk bízunk egy gyereket. Rövidesen újabb családhoz indulunk. Egy másik idős házaspárhoz, akiknek Ka- posfüred szélén áll a házuk. Abban a házban él Éva... (Folytatjuk.) Dán Tibor SÖMOGYI NÉPLAP
