Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-29 / 202. szám
Hajszol tság vagy humanizmus A * eset máskor talán indulatosabb megjegyzésre ragadott volna, de mivel kellemes pihenéssel; eltöltött két hét állt mögöttem, csupán tréfás szavakkal fogadtam az igali gyógyfürdő újságospavilonjának elárusítóját. Persze akkor még szentül hittem, hogy a kilenc óra helyett negyed, tizenegykor érkező hírlapárus valami szállítási zavar miatt jött később a hivatalos, ' kifüggesztett időpontnál. Tévedtem, A világ legtefcmésaetesebb hangján közölte a várakozókkal : vásárolni volt, mert neki is van családja. Indoklását a két napilappal és a visszaadott apróval magammal hoztam szabadságom hátralévő napjaira. Nem akartam foglalkozni e megjegyzéssel, de az ember a pihenés óráiban sem képes teljesen kikapcsolni agyműködését. Mert nézzük csak. Ha az asszonyka azt akarja, hogy családja megszokott ételét találja a vasárnapi asztalon, szombaton t valakinek el kell mennie a boltba. A vásárlást általában a háziasszony intézi, bár el tudom képzelni, hogy kivételesen valamelyik családtag is vállalhatja a beszerzés tennivalóit. Ja, és az is eszembe jutott, hogy az élelmiszerbolt már fél hétkor kinyit... Bizonyára akadnak, akik úgy vélekednek: minek ezen a hetvenöt perces késésen fönnakadni? Ha valaki épp strandon tölti az idejét, könnyedén kibírja egy-két óra hosszat újságolvasás nélkül, és társadalmink legfontosabb alapegysége mégis csak a család. Magam is ezt tartom. De másféle, alkalmazkodásra késztető érdekek is munkálnak társadalmi kapcsolatainkban. Amelyek szélesebb körűek es magasabb szintűek, s ezért elsőbbséget élveznek. Ilyen a vállalt munkakör gondos ellátása, a feladatok pontos elvégzése. Sokat gondolkodtam azon, milyen erkölcsi téveszmén virágzott ki a munka ilyen egyénített felfogása? Amelybe éppúgy beleférnek a máskor vagy másként elintézhető magánügyekre fordított félórák, órák, mint a munkafeladatok megváloga- tása, sőt visszadobása, a felületesség, az anyagpazarlás. Szóval mindazok a jelenségek, amelyeket összefoglalóan fegyelmezetlenségnek nevezünk. Jelzőiből — a ténymegállapítás és az óhaj ' kifejezésére — meglehetősen széles skálát használunk. Az okok jórészt a szocialista humanizmus téves értelmezésében keresendők. E témakörben meghökkentően szélsőséges nézetekkel is találkozhatunk. Igencsak különböző vélemények hangzanak el mostanában arról, mit kellene tennünk általános elpuhulásuink megszüntetésére. Olyat is hallottam — és ez a fenti eset kapcsán jutott most eszembe —, hogy az égvilágon semmit. Elégedjünk meg azzal, ami van és ahogy van. Miért e lihegő törtetés? Ne hajszoljuk magunkat a kimerültségig! Minek követni a nyugati példákat? Épp attól szocialista a mi rendszerünk, hogy nem embertelen a munka. Jut idő némi lazításra, esetenként kilépőre, elnézhetünk kieséseket, apróbb mulasztásokat. „hiszen emberek vagyunk” : hagyjunk kellő időt reggelizésre, uzsonnázásra, kényelmes cigarettaszívásra, jóízű beszélgetésekre. Persze dolgozni is kell, szó se róla, de nem nyúzódni. Ha ezt követjük, a dolgozók nem roppannak bele a termelésbe, csökkennek a neurotikus panaszok, és az emberek szí- vesébben mennek a munkahelyükre. Hiszen ott is cinének, nem csupán termelnének. Hogy nem hoznánk létre több értéket, mint tegnap vagy a múlt negyedévben ?... De milyen hatalom írja azt elő, hogy bele kell roppannunk létünk jobbításába? Mindezeket ismerősöm — egyébként vasipari művezető — a sógorával, egy svédországi autógyári munkással történt legutóbbi találkozása után fogalmazta meg. Fiatal, de már évtizednyi disszi- dsnsmúlttal büszkélkedő (?) rokona ugyanis képtelen hozzászokni a merev és rideg követelményekhez, amelyeket embertelennek tart, mert egyetlen mércéje a teljesítmény. Így természetesen kívül marad a család is, szombati bevásárlásával együtt. Hát ilyen körülményeket, légkört, követelményrendszert akarunk mi kialakítani? Hol van ebben a szocialista humanizmus? Ami — mondhatnák az olvasók — belőlem is hiányzik, amikor szóvá teszem a hírlapárus késését'. Pedig mi sem áll távolabb tőlem, mint az embertelen bánásmód propagálása. Csakhogy mi, magyar rok — akár csak a többi ország — sem választhatunk, számunkra is csak egy lehetőség van: komolyabban venni a munkál. A dolgozóknak csakúgy, mint a felelős vezetőknek, gazdasági és politikai szervezeteknek. Sem az egyén sem a közösség nem dönthet súlyos következmények nélkül arról, hogyan dolgozik. Csak egy út van: igazodás az egyre gyorsabb tempóhoz. A magasabb követelmény azonban nem egyenlő a hajszoltság- gal. És nem is szabad azzá fajulnia egyetlen munkahelyen sem. Egyrészt azért, mert mindenütt megvan a lehetőség arra, hogy az eddiginél nagyobb gonddal javítsunk a munka körülményein, és elsősorban igy, nem pedig több erőt, energiát felhasználva érjünk el nagyobb 'eredményeket. , A humanizmusnak mindenekelőtt itt és így kell érvényesülnie. Meg a munkahelyen kívül. Mert érdemes lenne kinek- kinek alaposan megvizsgálni: vajon, helyesen termeli-e újra önmagát, újítja föl képességeit. Célszerűen használja-e föl napi és heti szabad idejét, évi szabadságát. Felmérések és közvetlen tapasztalatok bizonyítják: e tekintetben sem jutottunk lehetőségeink csúcsára. • I'aal László Megelőzés a Reziiazisiibai KOMMENTÁRUNK Melléküzem Felsőmocsoládon Az öregek napközi otthona mellett, a hajdani kastélyban kapott helyet a felsőmocso- lád—ecsenyi termelőszövetkezet új melléküzemága, a varroda. A fővárosi ruházati szövetkezettel kötött megegyezés szerint februártól huszonkét asszony varr itt fürdőköpenyeket és ágyneműt. Az egymillió-kétszázezer forint termelési értéket előállító melléküzemágat az ősz folyamán tovább bővítik. Termelőszövetkezeteinkben, állami gazdaságainkban mindenütt két-három hetes késésről beszélnek. A növények érésében, fejlődésében tavasszal bekövetkezett lemaradás most már kétségtelenül állandósult. Még nem ért véget az aratás, mikor már hallani lehetett az üzemekben olyan véleményt: »Bármilyen problémákat is jelentett ez a munka, meg mind csekély ahhoz, ami majd ősszel var rank!-« A mezőgazdaságban »normális« időjárású évben is mindig az ősz jelenti az év legnagyobb erőpróbáját. A szántóföldi növények legnagyobb területet elfoglaló többségét — a kukoricát, a cukorrépát, a napraforgót, a burgonyát — akkor kell betakarítani, elvetni ez ugyancsak nagy hányadot jelentő kalászosokat. elmunkálni mélyszántani a földet. Felsorolni is sok az őszi csúcs feladatait, amikor megsokszorozódik a gépek, a szállítóeszközök, a munkáskezek iránti igény — kivétel nélkül — minden- üzemben. És ha igy van ez »normális« időjárqsu évben, sokszorosan igy lesz az idén,, .mikor két- három hetes érési késes mutatkozik. Ha tetszik, ha nem, a mezőgazdaságban alkalmazkodni kell a természethez. Alkalmazkodni — szeretném hangsúlyozni —, és nem sopánkodni, sóhajtozni, megelégedni annak nyugtázásával: az idén igen nehéz őszi csúcsunk lesz... Az alkalmazkodás fogalma nagyon céltudatos, határozott tetteket is magába foglal. Olyanokat például, melyekről a közelmúltban a ba!n- to n szabadi szövetkezetben hallottam. Olt is úgy kezdték: nem kétséges, hogy az év . utolsó négy hónapja a korábbiaknál lényegesen nagyobb erőpróbát jelent majd. De nem álltak meg itt, hanem úgy folytatták: ezért minden munkát, amit csak egy kicsit is előre lehel hozni, nagy igyekezettel must végeznek. Csak igy lehet valamennyire mérsékelni, megelőzni az őszi csúcsai! Bedolgozzák a műtrágyákat, minden szabad területen elvégzik a lalajmunkálzat (forgatás nélküli, tárcsás-mély- lazításos talajművelést alkalmaznak), az ősszel esedékes szállítási feladatokból minden lehetségest előre hoznak — és lehetne még sorolni tovább. Jó módszer, követésre méltó! Ha csak. néhány napos előnyt is jelent ezeknek a feladatoknak a mostani elvégzése, ha ezeknek az intézkedéseknek revén csal; néhány szállítójárművel vagy egyéb eszközzel több áll majd rendelkezésükre a csúcsidőben — már igen sokat nyerlek. És néhány munka, néhány tennivaló elvégzésének előrehozására mindenült van lehetőség. Az alkalmazkodás azt is jelenti: a rendkívüli körülmények a megszokottól eltérő, rugalmas, rendkívüli intézkedéseket is kívánnak. A megelőzés — minden tekintetben — a legfontosabb emberi cselekedetek egyike. Most, szeptember küszöbén még van lehetőség arra, hogy saját érdekükben kihasználják ezt a lehetőséget a mezőgazdasági üzemek. Mert valóban nehéz ősz előtt állunk! V. M. Pékek a szezonban Véget ért a balátpni/főszezon, de a hét végéig még a »nyári munkarend« van érvényben a siófoki kenyérgyárban, ahol június 15-e óta mintegy 80 ember váltott műszakban éjjel-nappal, szabad nap nélkül — nem egyszer a nyolcórás munkaidőn túl is — keményen dolgozott a lakosság és az .üdülők ellátásáért. Hétvégi beszámolóinkban sokszor hangsúlyoztuk: az üzletek polcain mindig van friss kenyér és péksütemény, mégpedig a lehető legkiválóbb minőségű. Bevásárlókörút a megyeszékhelyen Erőt von el a társadalomtól A képzeletbeli kaposvári bevásárlókörútat első nekifutásra nem sikerült befejeznünk. Ugyanúgy nem, ahogy a valóságban sem mindig sikerül. És útnak indulunk másnap. egy hét múlva, esetleg máshová. Ezért is oly fontos, hogy földerítsük egyszer: miért útvesztő néha ez a körút. A kiegyensúlyozott ellátás nemcsak azért fontos, hogy az amúgy is szűkre szabott idővel' rendelkező városlakók dolgát megkönnyítsük. Az emberek sokszor pihenés, szórakozás, művelődés helyett üzletekbe rohangász- nak, esetleg szabadságot vesznek ki és elutaznak a szomszédos városba, lógnak a munkahelyükről, mert meghallották, hogy a régóta áhított áru épp aznap délelőtt érkezett meg az üzletekbe... Mérhetetlen szellemi energiai emészt föl mindez, és rengeteg gazdasági kárt is .okoz. Ezenkívül még fölösleges zsúfoltságot is támaszt az üzletekben. Sokan céltalanul, »hátha meglátok valamit« jeszóval gyarapítják a nem vásárlók sokaságát, s így még inkább azt az érzetet keltik, hogy kevés az üzlet, t állandósítják a zsúfoltságot. Rév ásá rlőkö rútim k második reswebe» arra kerestük* választ, hogy az országos helyzethez viszonyítva milyen Kaposvár kereskedelme. Dóri János, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője segített e választ megtalálni. — Valóban, Kaposváron a célkitűzésektől elmaradt a kereskedelmi hálózat, fejlesztése; igaz az is, hogy a lehetőségeket sem használják ki a kereskedelmi cégek. Ugyanakkor a megyeszékhely ellátási hiányosságait sokszor objektív akadályok okozzák. A kereskedelem lehet egy kicsit jobb és egy kicsit rosszabb is, mint az .általános gazdasági helyzet, de hosszabb távon elenyésző- ek a különbségek. A kereskedelem hátránya csupán annyi, hogy itt a gazdasági hibák könnyebben észreve- hotőek. mint a termelővállalatoknál. — Ez tény, dr mentségnek egy idő után mar kevés. Különösen ha bevalljuk, hogy nálunk épp a »kicsit rosz- szabb, mint az általános helyzet« megállapítás a helytálló. — Nem akarom mentegetni a kaposvári ellátás hibáit, csupán azt szeretném megvilágítani, hogy miért lett a megyeszékhely kereskedelme ilyen. Tény, hogy Kaposváron ezer lakosra kevesebb bolt jut, mint más megyeszékhelyeken; az is tény, hogy a forgalom itt kisebb, mint a szomszédoknál. Am nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Kaposvár Somogybán van, és a megye különleges helyzete sok erőt elvon a megyeszékhelytől. Az apró falvak ellátását is biztosítani kell, és ez nagy anyagi áldozatot kíván. Egy faluban sokkal többe kerül egy-egy ember ellátása, mint városban. Somogybán az utóbbi években hirtelen több nagyközség lett város: ez is elvonja a kereskedelmi erőt a megyeszékhelytől. És végül a legsúlyosabb ok: a Balaton déli partja is a miénk. Ott világszínvonalon kellene biztosítani az ellátást... Attól persze messze vagyunk, de így is nagy megyei erőfeszítést igényel a balatoni kereskedelem fejlesztése. Különösen azért jelent ez. hátrányt Kaposvárnak, mert a nagy anyagi áldozat az üdülőkörzetekben hálom hónapig tarló forgalomhoz szükséges, és az év nagy részében a ráfordítás nem térül meg. — Mindez indokolja a kaposvári lemaradást? — Nem indokolja: okozza. Részben. S ezt a ,részt, ha tetszik, ha nem, el kell viselnünk. A lemaradást okozó egyeb tényezők már valóban helyben keresendők. Előbb azonban hadd tegyek egy kis kitérőt. Több évtized eltelt és az országos »jelszó« az volt: Termeljünk! Termeljünk! Az, hogy miként osztjuk el a megtermelt javakat, kevésbé volt fontos. Ma már nemcsak a termelés a cél, hanem az elosztás minőségét is javítani kell. De az elosztókban, azaz a kereskedőkben még ott élnek a régi beidegződések. Megfigyelhető, hogy Kaposváron a régi, beverklizett dolgokkal nincs baj ; a kereskedelmi vállalatok az új módszerekkel és az új árukkal nem tudnak megbarátkozni. — Melyek a legfőbb hibák? — Még mindig nincs átfogó koncepció arról, hogy milyen szakterületeket kell fejleszteni és milyen boltokból van elegendő. Az üzletek elhelyezése ötletszerű, a halozat áttekinthetetlen. Például több ruhagyári és textilmintabolt van, egyéb szaküzletek viszont hiányoznak. Célszerű lett volna ré- . gebben, amikor a gazdasági helyzet kedvező volt, letelepíteni néhány nagy. országos céget: például a Centrum-áruházakat. Ez bővíthette volna a választékot és versenyre késztette volna az itt levő vállalatokat. A lehetőséget sajnos elszalasz- tották. — És a megoldás? — Nem lesz gyors és látványos, de ahogy említéltem,' a kereskedelem csak ideig-óráig lehet az általános helyzettől függetlenül jobb vagy rosszabb, mint a gazdaság egyéb területei. Így előbb-utóbb Kaposvár ellátásának is olyannak kell lenni, amilyet az ország gazdasági helyzete lehetővé tesz. Ez a mostaninál jobbat tesz lehetővé. A fölzárkózás gyorsasága a kereskedelmi vállalatok vezetőnői, szakembereitől függ elsősorban. Bevásárlókörútunk véget ért. A fenti megállapítással, azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk: a fölzárkózás tehát a kereskedőktől — és hozzátesszük: a kereskedelempolitika irányítóitól — függ. Megtörténhetett volna korábban is, de még nem késtek el nagyon. Remélhetőleg a késés csökkenni fog. Ehhez ötleteket, módszereket adni nem feladatunk, az már valóban a kereskedelmi cégek belső ügye. Az eredmény azonban közügy. A hiányosságok ugyanis az egész társadalomitól vonják el a szellemi és gazdasági erőt, ez esetben a megye legtöbb szellemi és ipari produktumát előállító Kaposvártól. A kaposvári emberektől, akik munkájuk alapján többet érdemelnek. Nem esünk túlzásba, ha azt ’aíliíjükf az' utóbbi évekbérl (a kenyérgyár rekonstrukció- jának befejezése óta) a varos határain túl is híressé vált a siófoki kenyér. A fővárosból és az ország más tájairól érkezők, »önállátók-« — sokszor láttuk — mielőtt hazautazlak, több kiló kenyeret raknak kocsijuk csömagtartój ába. Balázsi Károly igazgató elmondta. hogy a főszezon hétköznapjain 300 mázsa kenyeret, 300 ezer süteményt, a hétvégékre pedig 450 mázsa kényét és 360—380 ezer péksüteményt készítettek. Ezenkívül naponta 80—100 mázsa burgonyás kenyeret (rendkívül népszerű a vásárlók körében), valamint almás, túrós és meggyes rétest. illetve egyéb kedvelt készítményt szállítottak a boltokba. Annak ellenére, hogy az idén kevesebb -volt a balatoni vendég, mint, az elmúlt nyarakon, a kenyérgyár a tavalyit meghaladó igényt elégített ki. A bala- tonszárszói, bogiári, fonyódi kisebb kapacitású üzemeinek is »segített«, azonkívül hogy a siófoki és a város környéki üzleteket naponta friss áruval látta el. A siófoki gyár mintegy 200 dolgozót foglalkoztat. Az idei szezonban — immár másodízben — diákokat is alkalmaztak, mégpedig a szombathelyi sütőipari szak- középiskola tanulóit, akik a modern gépekkel fölszerelt gyárban korszerű körülmények között gyakorolhatták a szakmát. Az igazgató szerint a fiatalok jó munkájának is köszönhető, hogy az üzem eleget tehetett a nyári kívánalmaknak. Megfelelő szállítóeszközökkel rendelkeznek, így ők maguk viszik a pékárut az üzletekbe. E tevékenység szervezőinek azonban időnként gondot okozott a kisegítő személyzet (árukísérők, gépkocsivezetők) hiánya. SOMOGYI NÉPLAP