Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! A lap június 12-i számában megjelent Tóth Ferenc, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 15. szám alatti lakos pana­sza, amelyre az alábbi tájékoztatást adom. A 43-as lakóbieoltság elnöke által megjelölt terüle­ten 1980. április 15—20-án vállalatunk valóban kaszálta- tott, ugyanis ekkor próbáltuk ki a 8—10 cm magas fű nyírására alkalmas, új típusú fűnyíró gépeinket. Ezt kö­vetően az előre elkészített ütemtervnek megfelelően ka- száltattuk a füves területeket a város többi részén. A park- és zöldterület-fenntartási ütemtervek a ko­rábbi évek tapasztalatai és az átlagos időjárási viszonyok figyelembevételével készültek, az idei csapadékos tavaszi időjárás azonban még igy is nehézséget okozott. Ezen­kívül a különböző szervezett városi rendezvények miatt soron kívül kellett rendbe tenni a központi zöldterülete­ket, kaszálni a füves részeket. Dolgozóink a beültetést és a fükászálást a város egész területen fokozott ütemben végzik, a panaszban említett helyen a fű kaszálását elvégezték. Tisztelettel: Farkas László igazgató. Kaposvári városgazdálkodási Vállalat Tisztelt Szerkesztőségi A Hunyadi János utcai lakók nevében kérjük segít­ségüket. Az utcánkat az új 61-es út szeli át, a gyalogosok átkeléséről nem gondoskodtak, a nagy forgalom miatt veszélyes az átjárás. A Lenin, a Dimitrov, a Pázmány Péter, az Árpád utcában mindenütt létesítettek már gya­logátkelőhelyet, csak a mi utcánkról feledkeztek meg. Kérjük az illetékesek intézkedését, mielőtt baleset történik a zebra hiánya miatt. Tisztelettel: Putnoki Piroska, Kaposvár, Hunyadi u. 50. + 11 aláírás Tévéfelvételek júliusban XXXVI. évfolyam, 152. szám 1980. július 1., kedd Nagyító alatt a tejtermékek Új filmek, műsorok for­gatásáról kaptunk hírt a Magyar Televíziótól. Július­ban folytatódik Babiczky László — a Pécsi Körzeti Tévéstúdió főrendezője — sorozata, az »irodalmi ba­rangolások-. Egyúttal »Jer, nézd a Balatont- címmel az északi partról készül film. Berzsenyi, Eötvös, Vajda Janos, Csokonai, Kisfaludy és mások versei, írásai ad­ják majd a film irodalmi alapját, $ megszólal Illyés Gyula is. Karinthy Márton rendez tcvéfilmet Jókai Mór Sze­gény gazdagok című regé­nyéből. Komlós Juci, Deák Sándor, llarsányi Gábor és mások alakítják a főbb sze­repeket. Elek Judit és Ná­das Péter Martinovits című produkcióját július 14-e és augusztus 30-a között rögzí­tik képmagnóra. Ebben sze­rep jutott a Csiky Gergely Színház művészének, Spind- ler Bélának is. Nagy könyvsiker volt ta­valy Bárczy János áldoku­mentumokra épülő Vádin- ditvány című regénye. Eb­ből Hajdufy Miklós forgat filmet. A cselekmény 1941- ben indul : a katonai pa­rancsnokság egy magyar ej­tőernyős alakulatot áldoz fel... önarckép címmel készül portréfilm a kitűnő színmű­vészről, Darvas Ivánról a jövő héten. A rendező, Bohó Róbert a művész színes A hegedű útja A zenekarok egyik legel­terjedtebb liangszere a he­gedű, de a kamarazenében is vitathatatlanul vezető he­lyet foglal el. A legmagasabb hangíekvésü vonós hang­szer. Feltalálójáról nem beszél­hetünk ; lassan, fokozatosan alakúit ki a legrégibb ko­rok különféle húros hang­szereiből. Kialakulása, fej­lődése együtt járt a hárfa és a lantfélék alakulásával. A vonó megjelenéséről csak a XI. századtól vannak bizo­nyítékok. Mai formájában a XVI. század végén Észak- Olaszországban jelent meg. A eremonai iskola is meghagy­ta eredeti , méreteiben, bar ennek mesterei (a legismer­tebb Stradivarius) emelték a hangszert a legnagyobb tö­kéletességre a XVIII. szá­zadban. A több húros lantokkal, violákkal ellentétben a he­gedű. négy húros hangszer: E. A D és G húrokkal. A há­lom magasabb húr régeb­egyéniségét igyekszik majd bemutatni, ugyanakkor he­lyét is kijelölni... A Tv Zenés Színháza Kenessey Jenő Az arany meg az asszony című ope­rájának feldolgozására, fel­vételére vállalkozik. Békés András rendezi képernyőre a művet, a Magyar Állami Operaház zenekarát Pál Ta­más vezényli. Pitrti Katalin, Begányi Ferenc és Gulyás Dénes éneklik a szerepeket. A tabi tanács másfél évti­zede nyitotta meg a szemét- lerakó helyet a Daránypusz- ta felé vezető közút és vasút jobb oldatán, a téglagyár egyik elhagyott bányájá­ban. A nagyközség évről év­re több hulladékának meg­semmisítése gondot okozott. A szemét rontotta a község képét, égetése különösen ak­kor volt kellemetlen, ami­kor a szél a füstöt • Vi­deoton tabi gyáregysége és a kempingcikk-gyár nyitott ablakain át az irodákba, a műhelyekbe vitte. Nem volt szemet gyönyörködtető lát­vány a szél sodorta papír- hulladék. sem. :. — A nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottsága a múlt évben határozatot hozott a régi szemétlerakó megszüntetésére. Helyette a ben bélhúrból készült, a ne­gyedik bélhúr fémmel volt behúzva. Napjainkban álta­lában mind a négy húrt fémsodronyból készítik, s mar csak igen ritkán hasz­nálnak bélhúrt vagy fém­szállal atsodort belhúrt. Mindenkit érdeklő, sőt érintő kérdésre kerestek vá­laszt az elmúlt hónapokban a Kerrni ellenőrei. Az egész országra kiterjedő vizsgála­tuk során 910 tej- és tejter- mékmintat fogtak vallatóra. Az ellenőrzések végkövet­keztetése: a tejtermékek túl­nyomó többsége — pontosan 95,3 százaléka — megfelel a szigorú szabványoknak. A korábbiaknál szembe­szökően kevesebb volt a ha­táridőn túl tarolt termék.. Sajnos vannak visszatérő rossz tapasztalatok is. Így például a tej fóliazacskójá­nak csapnivaló — a tejipari vállalatoknak is sok fejfá­jást és tetemes veszteséget, okozó — minősége. 399 közül 93 ládában találtak »kipukkadt« zacskós tejet. Ez annyit jelent, hogy csak­nem minden negyedik lada alján áll a tej, megrendítve a vásárlók bizalmát az ép tasakokban is. Az »elfolyt» tej mennyisége az összes forgalomba hozott tej 2 szá­zalékát teszi ki. Ez látszó­lag nem nagy szám. orszá­gos méretekben mégis tete­mes a veszteség. Kétezer kilogrammnyi el­lenőrzött vajból 40 kilót kel­lett elkobozni. A leggyako­ribb kifogások itt a megen­gedettnél nagyobb víztarta­lom. Több esetben tapasz­talták azt is, hogy a csoma­gológép a szavatossági időt — a papírt átszakítva — egyenesen a vajra nyomta. összesen 55 féle hazai és import sajt vizsgálatát vé­gezték el, s 95 százalékát megfelelőnek ítélték. Ki­gyári hegy délkeleti völgy­katlanában új lerakó- és gyűjtőhely kialakítását ren­delte el — mondta Küszter Ferenc, a költségvetési üzem gazdasági vezetője. — A ki­alakítás során jelentős mennyiségű földmunkát kellett elvégezni, fákat ki­vágni és mintegy fél kilomé­ter hosszú szilárd burkolatú utat építeni. Május végére elkészült a szemétlerakó hely. A tanács határozata értelmében a vállalatok, az üzemek, az intézmények hul­ladékát, valamint a lakos­ságtól begyűjtött hulladékot június 1-től csak ide lehet számtani. A szemetet itt el- földeljük vagy égetjük. Ez­zel végleg megszűnt a kör­nyezetet szennyező, a tájat csúfító régi szeméttelep Ta- bon. Képünkön: Csehszlová­kia hegedűgyárából a világ no országába jut el a ter» n -!<_, köztük tömegesen gyár­ion oktató-, illetve gyakor-- ló'icgedűk, de kiváló minő­ségű meaterhegedúk iá. emelkedő minőséget bizo­nyított a Tamásiból szárma­zó »eidámi«, a »Lajlá« a mosonmagyaróvári üzem­ből és a Kunszentmiklóson gyártott »parenyica«. Jó minősítést kapott a Kaposváron készülő Bala­ton sajt, valamint az emen­A június eleji, balatoni halelhullással kapcsolatban hallottuk a Somogy megyei Állategészségügyi Állomás igazgatójától: a vízből ki­szedett haltetemeket a kö­zelben elföldeltek — mert a térségben nem volt dögkút, ahova egyébként az elpusz­tult halakat vinni kellett vol­na. S ahol van dögkút? A közelmúltban egy ló tetemét az egyik somogyi termelő- szövetkezet határában talál­ták meg. Egy vízmosásban földelték el, meglehetősen felületesen, mert a kutyák hamarosan rátaláltak. Azért választották ezt a módot a téeszben, mert a dögkút ép­pen tele volt... Dr. Egyed Lajos, a megyei állategészségügyi állomás igazgatója ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a Babó- csán egyelőre bemutatónak szánt módszerre, amely ki­tűnően bevált a gyakorlat­ban, s ha egy-egy település egészére vonatkozóan ném is, de üzemi méretekben annál inkább megfelel a követel­ményeknek. A hét végén nagy volt a forgalom a Balaton-parton. Mint a siófoki rendőrkapi­tányságon megtudtuk, va­sárnap délután a balatonali- gai csomópontnál 80 jármű haladt át percenként a fővá­ros felé. Ennek ellenére a balatoni utakon nem tör­tént nagy baleset, egy ka­rambolról kaptunk hirt. Vasárnap délután a 7-es főúton, Zamárdiban figyel­metlenül, a megengedettnél nagyobb sebességgel, sza­bálytalanul változtatott for­galmi sávot egy Hadával a 19 eves, budapesti Bánhegyi Attila. Járművével meglök­te az előtte haladó gépko­csit, és az nekivágódott az út mellett álló, 28 éves, deb­receni Bözsöny Jánosnénak. A baleset következtében az asszony súlyosan megsérült. Délelőtt Kőröshegyen tör­tént baleset. A 13 éves Hor­váth Attila kerek! azak- munkastanuló ittasan vezet­tük és a göcseji is, ugyan­akkor csak közepes minősí­tést szerzett a marcali sajt­üzem trappistája. Kifogásol­ták a Pécsen készülő vajas márványsajt minőségét is. A tejföl, a kefir és társai csaknem kivétel nélkül jól vizsgáztak. — Babócsán elégetik az ál­lati tetemeket — mondta dr. Egyed Lajos. — Ezt a beru­házást saját kivitelezésben valósították meg 30 ezer fo­rintból. Fa- vagy gázolaj­tüzeléssel egyaránt megold­ható, s három-négy éven át célszerűen üzemeltethető az elpusztult állatok megsem­misítésére. A környezetet nem szennyezi, s háromszáz forint alatt marad egy-egy állati tetem elégetésének a költsége. A babócsai módszert a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium illetékes főosz­tálya is támogatja szakvéle­ményével, mint olyan eljá­rást, amely végső esetben alkalmas egy-egy állattetem megsemmisítésére. Termé­szetesen nélkülözhetetlen az egészségügyi és állategész­ségügyi, a környezetvédelmi és egyéb előírások szigorú megtartása! Ez vonatkozik a létesítmény telepítésére és későbbi üzemeltetésére egy­aránt. te Riga segéd-motorkerék­párját. Egyik osztálytársát vitte az egyszemelyes moto­ron. A kismotor balra ka­nyarodáskor felborult, és az »utas«, az ugyancsak 18 éves Tóth László kereki szakmunkástanuló súlyosan megsérült. Ebben és az elő­ző ügyben is tart a vizsgá­lat. Vasárnap Kaposváron, a Kinizsi lakótelep bejáratá­nál történt baleset. A 21 éves Kovács János belegi gépkocsivezető Ládájává! balra kanyarodáskor nem győződött, meg róla, hogy járművét előzik-e, és így összeütközött a 30 eves Krammer Ferenc kaposvári marós motorkerékpárjával. Az ütközés következtében a motoros könnyebben meg­sérült. Mindkét járművezető ellon szabálysértési eljárás indul, hiszen Krammer is fi­gyelmen kívül hagyta, hogy az előtte haladó gépkocsi balra akar kanyarodni. Kétes sikerélmény Az apa megkérdi a fiú­tól: — Mi. volt ma az iskolá­ban? — Csuda klassz volt! A tanárunk azt mondta, hogy ha mindenki olyan volna, mint én, nyugodtan bezárhatnák az iskolát! Méret Fink úr így szól ax üz­letben az eladóhoz: — Kérek egy fejpárnát. — Milyen méretűt pa­rancsol ? — Azt nem tudom pon­tosan, de a kalapmére­tem 56-06! Szakember Az üzletvezető megkérdi az igazgatótól: — Hogyan vehetett fel könyvelőnek egy kozmeti­kust? — Miért, ön talán ért a mérleg kozmetikázásá­hoz? Emlékezés A légymama a kis légy­gyei egy öregember ko­pasz leje búbján sétál. — Hiába — sóhajt fel —, hogy múlik az idő! Az­előtt itt keskeny ösvény volt! Bőkezű A feleség ráförmed a férjére: — Megbolondultál? Tíz márka borravalót adtál ennek a mogorva ruhatá- rosnőnek ? — Ne izgasd magad, Olga, inkább nézd meg nyugodtan azt a vadonat­új bundát, melyet a ke­zembe nyomott! Tervek — Mit csinálna, ha száz­ezer márkát örökölne? — Házat építenék. — És ha egymilliót örö­kölne? — Akkor kifizetném az adósságaimat! Kibírja __ Egy vallomással tar­tozom, Hertha, elkártyáz­tam az egész vagyonomat — így a férj. — Nem tesz semmit — feleli a feleség. — Olyan nagyon szeretlek, hogy még a válást is könnyű­szerrel kiheverem ! Szó szerint Az orvos így szól a be­teghez : . — Legjobb az volna az ön számára, ha teljesen beletemetkezne a munká­jába. — Komolyan gondolja, doktor úr? — kérdi a be­teg. — Én ugyanis beton­keverő vagyok! SOMOGYINW,J Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : Paál László. Szerkesztőség : Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postarím : Kaposvár, Pf 31. 7401 Telefoni 11-510,11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor ti. 2, Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál es; kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90, egy évre 360 Ft. Index : 25 967 ISSN 0137—0608 Késztilt a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgaté Kéziratokat nem érzünk mes és utm adunk viaata. A tisztább Tabért Jubilál a yároslődi majolikagyár Városlödön az ISIO-es evekben már termelő majolikagyárat tíz éve újították fel. A 140 eves gyárban vörös agyagból készülő ízléses, korszerű formájú étkészletek, teás- és mok- kásedények több mint felet, tizenkétmillió forint értékben, külföldi piacra szállítják. Képünkön: Nyers agyagedények tisztítása. Lovat találtak a határban Követésre érdemes a babócsai példa Baleseti krónika Ketten a kismotoron /

Next

/
Oldalképek
Tartalom