Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Ara: 1,20 Ft Plenáris ülés Budapesten :/A' . •> U \ tj. SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSAGÀNA K LA PJ A XXXVI. éTfolyam, 153. sióm 1980. július 2., szerda Megalakult a megyei tanács Felszólalt Losonczi Pál - Megválasztották a tisztségviselőket A Himnusz, majd befejezésül » Szózat hangjai adtak ünnepi keretet tegnap a me­gyei tanács alakuló ülésének. Dr. Várkon.vi Imre. az ülés elnöke üdvözölte a régi és az új tanácstagokat, a szervezetek, mozgalmak megyei vezetőit. Köszöntötte Losonczi Pált, a Politikai Bizottság tagját, az Elnöki Tanács elnökét — jókívánságait fejezte ki Ismételt megválasztása alkalmából —, Varga Pétert, a Központi Bizottság tagját, a megyei párt­bizottság első titkárát, Villányi Miklós pénz­ügyminiszter-helyettest, és Horváth Károlyt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának fő­osztályvezetőjét. Az alakuló ülés munkája az ügyrendi bizottság meg­választásával kezdődött, majd ennek elnöke, dr. Mó­zes Gábor jelentést tett a tanácsválasztáSokról és a megyei tanácstagok mandá­tumáról. Ezután Rostás Ká­roly, « Hazafias Népfront megyei bizottsága elnökének javaslata alapján a testület is tagú végrehajtó bizottsá­got választott. A vb tisztség- viselői lettek: elnök: Sugár Imre; általános elnökhelyet­tes: Sarudi Csaba; elnökhe­lyettesek: dr. Balassa Tibor “s Tóth Károly; a vb titká­ra: dr. Kassai Janos; tagjai: Bocin János, dr. Bors István, Herényi Zoltán, Horváth Attila. Jordanics József, dr. *<nvács Ferenc, Lossos Jó- rsefné, dr. Molnár József, Műdig István és Tanai Im­re. A vb-tagok esküt tettek, majd Sugár Imre tanácsel­nök — miután átvette az ülés vezetését ;— mondott beszédet. Megköszönve a bizalmat, sok sikert kívánt azoknak, a testület 37 százalékát kite­vő tanácstagoknak, akik elő­ször vesznek részt e munká- han. Majd áttekintve a hét­éves ciklus alatt elért ered­ményeket, kiemelte: a me­gye lakossága mind hatéko­nyabban vesz részt a telepü­lésfejlesztésben. Ennek ked­vező hatásaként a társadalmi munka értéke az ötödik öt­éves tervben 706 millió fo­rintot tett ki, amely több mint kétszerese a tervezett­nek. Részletesen szólt az új tanács sokrétű feladatairól. Egyebek között felhívta a figyelmet megyénk termé- szeti adottságainak (a fava- gyon, a gyékényesi kavics, a Dráva stb.) fokozottabb ki­használására. Szólt a mező- gazdasági termelési tájköz­pontok kialakításának meg­gyorsításáról, a gyenge tsz- ek helyzetének, az építőipari gondoknak a megoldásáról, az idegenforgalom kiterjesz­téséről, a gyermekintézmé­nyek bővítéséről, az egész­ségügyi ellátás javításáról. — A településhálózatot úgy kell fejlesztenünk — mon­dotta —, hogy az mennél jobban szolgálja a lakos­ság életkörülményeinek ja­vítását. Beszélt a jelölő gyűlése­ken elhangzott észrevételek­ről, javaslatokról. E fórumo­kon 94 ezren vettek részt, és 9000-an szólaltak fel. En­nek során 6520-an tettek közérdekű javaslatot és be­jelentést. Ezeket a tanácsok mindenütt nyilvántartásba vették, és sorsukat a követ­kező ciklusban legalább egy­szer áttekintik. A megyei tanács elnöke befejezésül a tanácstagi és a testületi mun­ka fejlesztésének tennivalói­ról szólt. Ezután Varga Péter a me­gyei pártbizottság nevében köszöntötte az új megyei ta­nácsot, majd megállapította: a tanácsok működésükkel, munkájukkal jól szolgálják Somogy fejlődését, a tervek végrehajtását. 'A feladatok­ról szólva felhívta a figyel­met a lakossági panaszok gondos intézésére, továbbá a VI. ötéves terv megvalósítá­sának tanácsi tennivalóira. Hangsúlyozta: jobban kell összpontosítani az anyagi erőket a legfontosabb kér­dések megoldására. Ehhez à különböző központi, megyéi és helyi források körültekin­tő, együttes hasznosítására van szükség, amelyhez kap­csolódnia kell a lakosság nö­vekvő társadalmi munkájá­nak is. A következőkben a me­gyei pártértekezletre utalva arról szólt, hogy a jelentős fejlődés ellenére ellátási mutatóink azt jelzik: több területen elmaradunk az országos átlagtól. És ebben az emberi tényezők szerepét sem hagyhatjuk figyelmen kívül, sem a tsz-ek irányí­tásában, sem a tanácsi mun­kában. Bátrabb, megalapo­zottabb, kockázatot vállaló kezdeményezésekre van szükség, ami ugyan több munkát igényel, de rendsze­rint meghozza a gyümöl­csét. A XII. kongresszus ál­tal megjelölt politika erre ösztönöz. Végül utalt arra, hogy a választások során egységes támogatását fejezte ki a lakosság. A megyei ta­nács éljen eszel a megtisz­telő bizalommal. Ezután Losonczi Pál lépett a mikrofonhoz. Tolmácsolta a Központi Bizottság, az El­nöki Tanács és a kormány jókívánságait, majd a maga — mint az első somogyi ta­nácstagok egyike — nevében kívánt sok sikert a testület munkájának. Közvetlen sza­vakkal szólt arról, milyen figyelemmel kiséri a megye fejlődését, és miként igyek­szik javaslataival, kritikai észrevételeivel is segíteni felzárkózását az ország fej­lettebb területeihez. Majd emlékeztetett arra, hogy mi­lyen nehéz gazdasági körül­mények között indult csak­nem egy esztendeje a vá­lasztási kampány, amelynek során azonban az egész nép megfelelő érettségről te tanúságot. Az elmúlt idő­szak is bizonyítja, hogy a lakosság egyre inkább gaz­daként vesz részt az ország­építésben, nem vár lehetet­lent vezetőitől, ugyanakkor igyekszik fokozott támoga­tást nyújtani a megalapozott tervek megvalósíásához. Ez a józan gondolkodás és tett­re készség bizakodással tölt­het el bennünket a jövő ne­hézségeinek leküzdésében. Sok sikert, jó egészséget kí­vánt a tanács vezetőinek és tagjainak, majd felszólalását a következőkkel fejezte be: — Ígérem: erőmhöz, tudá­somhoz mérten mindent el­követek annak érdekében, hogy csökkenjenek gondjaik és növekedjenek eredmé­nyeink. A tanácsülés ezután a számvizsgáló és a tervgaz­dasági bizottság, majd a me­gyei és a járási népi ellen­őrzési bizottságok, továbbá a megyei bíróság és a mun­kaügyi bíróság népi ülnö­keinek megválasztásával és eskütételével folytatódott. Ezt követően a tanács el­fogadta az 1979. évi költ­ségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásáról előterjesz­tett jelentést. Végül szemé­lyi kérdésekben döntött. Dr. Varga Leventét, a megyei egészségügyi osztály, illetve Kiss Lászlót, a megyei épí­tési, közlekedési és vízügyi osztály vezetőjét felmentette tisztségéből és helyükre Ujsághy Erzsébetet, illetve Szabó Gyulát nevezte ki. Magyar—szovjet együttműködési kormányközi tárgyalások kezdődtek Plenáris üléssel kedden, a Parlamentben megkezdő­dött a magyar—szovjet gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi bizottság 25. ülés­szaka. A tanácskozáson a két delegációt Marjai József és Konsztantyin Katusén mi­niszterelnök-helyettesek., az együttműködési bizottság társelnökei vezetik. Üdvözlő beszédében Mar­jai József a két ország egy­re bővülő együttműködésé­nek jelentősegét méltatta. -A gazdasági kapcsolatok gyors ütemű fejlődését jelzi, hogy a két ország áruforgalma az 1965. évi 970 millió rubel­ről tavaly már 5 milliárd rubel fölé emelkedett, s en­nél is gyorsabb ütemben fejlődtek a gazdasági kap­csolatok minőségi vonásai. Nagy területekre terjed ki a kooperáció és szakosítás, mind jelentősebbek a közö­sen végrehajtott gazdasági programok. Mindebben nagy része van az 1964-ben alakult együtt­működési bizottságnak, amely ezúttal 25. alkalom­mal ülésezik. Mint mondot­ta, hazánk számára a Szov­jetunióval való gazdasági együttműködés valamennyi tényezőjenek elmélyítése nagy jelentőségű, hiszen e, mélyülő kapcsolatok révén jutunk a nélkülözhetetlen energiahordozókhoz és alap­anyagokhoz csakúgy,/mint a fejlett szovjet technika ered­ményeihez. S bizonyos hogy — a maguk nagyságrendjé­ben — a magyar szállítmá­nyok is elősegítik a Szovjet­unió gazdasági feladatainak .teljesítését. Szólt arról is, hogy befejezéshez közeledik a két ország népgazdasági terveinek koordináció»? munkaj«, a tervező szervek most azon munkálkodnak, hogy a még nyitva lévő kér­déseket is mielőbb megold­ják. A közép- és hosszú tá­vú feladatok egyeztetésének fontos állomása a mostani iilésszak, ahol egész ágaza­tok szakosítási és kooperá­ciós lehetőségeit vitatják meg. s az. ezekkel kapcsola­tos dokumentumokat, jegy­zőkönyveket, egyezménye­ket aláírásra készítik elő. Konsztarityin Katusev vá­laszúban rámutatott, hogy országaink csak az együtt­működés elmélyítésével old­hatják meg a gazdasági fej­lődés bonyolult feladatait, szüntethetik meg a külső kö­rülmények áltál támasztott . nehézségeket. (Folytatás a 2. oldalon) Púja Frigyes Svájcba látogat Púja Frigyes külügyminisz- ügyminiszterének meghívásá­tér Pierre Aubertnek, a ra hivatalos látogatásra 1980. Svájci Államszövetség kül- július 2-án Svájcba utazik. i ____________________________________ __ . S chmidt hazautazott Moszkvából Befejeződtek a szovjet—nyugatnémet tárgyalások Kedden délelőtt a Kreml Katalin termében megkez­dődött a nyugatnémet— szovjet tárgyalások második fordulója. A megbeszélésen részt vett Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja, Hans- Dietrich Genscher alkancel- lár, az NSZK külügyminisz­tere. A tárgyalások megkezdé­sét megelőzően Helmut Schmidt kancellár és a kí­séretében lévő személyisé­gek megkoszorúzták az is­meretlen katona sírját. Kedden kora délután foly­tatódtak Moszkvában a szovjet—nyugatnémet tár­gyalások. A megbeszélésen jelen volt Leonyid Brezs- nyev, Alekszej Koszigin, Andrej Gromiko külügymi­niszter, nyugatnémet résztől pedig Helmut Schmidt és Hans-Dietrich Genscher. A megbeszélésen szó volt arról, hogy miképpen lehet­ne fékezni a fegyverkezési hajszát, és ezen belül külö­nösen nagy figyelmet szen­teltek annak a kérdésnek, hogy miképpen lehetne szer­ződésben korlátozni a köze­pes hatótávolságú rakéta­fegyverkezést. Mindkét fél kifejtette ezzel kapcsolatos nézetéit, s hangoztatta a szovjet—amerikai SALT—2. szerződés ratifikálásának időszerűségét. A tárgyalás során Leonyid Brezsnyev több kijelentést tett, amely tükrözte: a Szovjetunió vál­tozatlanul arra törekszik, hogy ne engedje meg Euró­pában a fegyverkezési ver­seny újabb veszélyes fordu­lójának kibontakozását. Mindkét fél olyan megoldás mellett szállt síkra, amely megfelel az egyenjogúság el­vének. A megbeszélés légköre tárgyszerű volt A Kremlben tegnap véget értek’ a szovjet—nyugatné­met tárgyalások, amelyeken szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke. Alekszej Koszi­gin, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, és Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter: nyu­gatnémet részről pedig Hel­mut Schmidt szövetségi kan­cellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter es alkancellár veti reszt. (Folytatás a 2, oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom