Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-12 / 136. szám

Letagadott hibák A következmény beláthatatlan Ha hibázunk és fölhívják rá a figyelmünket, első — és azt hiszem természetes — gondolatunk, hogy talán mégsem követtük el azt a hibát, talán mások tévednek. Utána következik csak a té­nyek számba vétele, és ki több, ki kevesebb idő alatt jut el odáig, hogy belássa: valóban elrontott valamit. Ezután több út nyílik előt­tünk. Nyíltan bevalljuk, hogy hibáztunk és kijavítjuk, amit lehet; nem valljuk be, hogy hibáztunk; hallgatunk, de csendesen kijavítjuk, amit lehet... Sokféle lehe­tőség van. Annyi azonban közös ebben a »sorozatban«, hogy gondolataink és csele­kedeteink egymásutánja lo­gikus, megérthető. Végigjár­juk az ilyenkor lehetséges utat, igyekszünk tenni vala­mit. alkotói szép sikereket köny­velhetnek el: sokan bevet­ték már a mesét. Csak épp azt sem vettük észre, hogy a történet alapvető belső el­lentmondást rejt Ha jó a cipő, akkor ugyanis nem cserélhető ki újabbra. Ha meg az éles szemű vizsgá­lódók mégis kicserélték, akkor vagy valóban rossz volt, vagy ... És ezek után született meg a jelenlegi rendelke­zés, amely — ezt többször is taglaltuk lapunkban — még inkább áthárítja a gyártók felelősségét a vásár­lókra. Tudjuk, hogy a magyar cipőgyárak termékei általá­ban szépek és jók, de még mindig sok közöttük a hi­bás. A cipőboltokban is tud­ják ezt, nem titok, hogy a kereskedők sokszor fölhív­ták már a gyártók figyel­mét: jobb cipőket kérnek tőlük. Mégis sokan tapasztaltuk már, hogy ezek a hibák csak úgy »-általában« léteznek, s a konkrét esetekben furcsa mód megszűnnek. Sokan el­mondhatnák, hogy amikor néhány hét alatt tönkrement cipőjüket visszavitték, azt a választ kapták : a kedves ve­vő a hibás, miért úgy hasz­nálta és miért nem amúgy, a cipő jó, csak a körülmé­nyek rosszak... A védekezés pedig szinte reménytelen. Sót: megszü­letett a csaló, hazug vevő­ről szóló legenda is. Mert van, aki teljesen jó cipőjét havonta cserélgeti és így nyerészkedik... A legenda Tapasztaljuk, hogy Kapos­váron telente igen sok gond van a távfűtéssel, sokszor dideregnek az emberek az új lakótelepeken. Pletyka is van erről, sok — hadd ne részletezzük. Valóságmag- vuk azonban közös: a kazá­nok könnyen »meghibásod­nak«, javításuk nehézkes, lassan megy; van olyan ka­zánház is, amely alapvető­en hibás konstrukció, át kel­lene alakítani... Kezelőjük az IKV, de a fűtés terén, sajnos, nem áll feladata magaslatán. Gondok voltak elő- és utószezonban is, amikor nemigen »akaród- zott« fűteni... Szerkesztőségünkben olyan­kor szinte percenként csö­rögnek a telefonok. Az in­gatlankezelőnél hasonlóképp : Panaszözön zúdul: tízen, százai} mondják el, hogy fáznak, s több száz embert képviselnek. Továbbítjuk a panaszokat — mi mást tehetnénk?; fű­teni nem tudunk. A válasz: nincs hideg, nincs hiba, a panaszkodók túlzott igényei­vel van a baj. És kapjuk má­sodszor is a telefont : »... azt mondtuk az lkávénál, hogy hideg van és azt válaszol­ták, hogy nincs hideg. Csi­náljanak már valamit!« — Fázunk — mondja több száz ember. — Hibás a fű­tés. — Nem fáznak, nem hi­bás — így az Ikávé. Garanciális javítás előtt bizottság járja végig a la­kásokat. A lakóit elmondják, hogy mi a hiba, s meg is mutatják. Ismeretes, hogy az egész országban sok baj van az új lakások minősé­gével. A hibák létezése ál­talában igaz; ezt hivatalos fórumokon, főhatóságoknál, de még az építő vállalatok­nál is elismerik. A bizottság az egyes ese­tekben — mintha másik bolygóról érkezett volna — mindent másképp lát. Nem hibás a csap: minek csavar­gatták. Nem vetemedett volna meg az ajtó, »ha szak­szerűen nyitják és csukják«; nem jön föl csak úgy ma­gától a tapéta, biztos nedves ruhával dörzsölte a kedves lakó... Nem a lakás hibás, ha­nem a tulajdonos lakja rosszul. És garancia ide vagy oda, a lakás majd csak akkor lesz olyan, amilyen­nek lennie kell, ha a tulaj­donos megunja a tortúrát, s jogos kifogásait félretéve jó sok pénzt rákölt — arra, amit már amúgy is jó sok pénzért vett meg »hibátla­nul«. ÓRÁNKÉNT TÍZEZER LITER... Tejtermékek Marcaliból hiba. a hl­Befejeződött a rekonstrukció a barcsi fűrészüzemben Kéthefsw ttaeml tejjeeft» meny próba kezdődött a So­mogyi Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság barcsi fűrész­üzemé ben. Most először dol­gozik egyszerre a teljes ter­melési rendszer minden be­rendezése. A szakemberek méréseket végeznek a gé­pek és a munkafolyamatok összhangjáról, a következő heten értékelik az eredmé­nyeket. A kísérleti üzem során várhatóan kiderül, hogy — a kisebb pontatlan­ságok megszüntetésére hol keli beavatkozni a termelés- be, «'****-­Göndöcz Gyula osztályve­zető elmondta: a fűrészüzem korszerűsítése mintegy szazhetvennúllió forintba került A gazdaság saját költségére végezték el a fa­osztályozó alapozását és a vázszerkezet építését. A ki­vitelezésben jelentős részt vállalt a barcsi tövál is. A beruházás befejezésével a termeles minden területén szinte az összes munkafo­lyamatot gépesítették. A vasúti kocsikban és teher­autókon érkező fát bakda­ruval emelik' a tárolótérre, nagyság szerint már a gé­pek osztályozzak. A fűrészcsarnak elavult keretfűrészeit nagy telje­sítményű berendezésekre cserélték. A további feldol­gozásra alkalmas faanyag a szabásziműhelybe, majd a panelparketta-üzembe ke­rül. A korszerűsítés egyik célja, hogy az eddigieknél pontosabb méretű, jobb mi­nőségű alapanyaggal Lássák el a parkettaüzemet. A rekonstrukcióval az üzem az évi feldolgozást öt­venezerről kilencvenezer köbméterre emelheti. A majdnem százszázalékos termelési kapacitásnöve­kedést a nagy teljesitme- nyü. nyugatnémet berende­zések üzembe állításával ér­ték el. A munkások először a fúrészcsamokban nyúlnak kézzel a rönkökhöz. A vesz­tesedet jelentősen csökkenti eCf különleges fftnésagép, amely a szabványon aluli rönköket is föl tudja dol­gozni. A felújító* kiterjedt a hulladék hasznosítására is. Az évi húsz-huszonöt - ezer tonnányi faforgácsot papír, forgácslap és farost­lemez előállításához alkal­mas méretűre darabolják a gépek. A hulladékot devizá­ért adják el — Jugoszláviá­ba. Hiba? Nem, nem Nem hibáztunk! Más bás ... A lehetséges út elsó lép­csőjénél minden megreked. Számtalan példát lehelne sorolni erről. Ha hibázunk, első és ter­mészetes reakciónk, hogy jó lenne azt a hibát letagadni, talán nem is tévedtünk, ta­lán mások ítélik meg rosz- szul a helyzetet. Ez a pilla­natok alatt eszünkbe jutó válasz valóban természetes, de ugyanilyen természetesen követnie kellene az önellen­őrzésnek, a hiba belátásá­nak. ; F Am s tagadás sokszor be­helyettesíti az egész folyai matot Ha pedig ez a taga­dé« — az említett példák­hoz hasonlóan — nem jár különösebb kockázattal, ak­kor a következmények belát- hatatlanok. A hibák letagadhatósága szinte kényszerít a hibázás- ra. És ha a hiba »polgárjo­got« nyer, előbb-utóbb a nagyobb közösségek gon­dolkodásának egész rendsze­rét is károsítja. Unt bar Péter Üj félautomata gépsort ál­lítanak munkába e héten a marcali sajtüzemben. Eddig háromezer literes kádakban gyártották ízJetes termékü­ket, ezentúl óránként tízezer liter tejet dolgoznak föl. Az üzem termelékenysége 15— 20 százalékkal nő, s a haté­konyságon kívül változnak a munkakörülmények is. A tejüzemek, sajtgyárak ned­ves, vizes munkahelyek, s az ott dolgozók szinte éjjel-nap­pal talpon vannak. Ezentúl Marcaliban lényegesen köny- nyebb lesz a fizikai munka. Az üzem főleg »Balaton« és trappista sajtot gyárt. Az előbbi fajtából az idén. 160 vagonnal, az utóbbiból pe­dig 70-neL A munka ütemét tekintve azonban ezt a ter­vet 10—15 százalékkal túl­teljesítik. Az üzemvezető, Sípos Já­nos azonban korántsem elé­gedett: nem az üzemmel van baj, hanem azzal, hogy ter­mékeikből a hazai igény el­enyésző ... — Mi tervezünk és terme­lünk — mondja —, s néha úgy érezzük, hiába. A tejter­mékek fogyasztása ugyanis az előző évekhez ké- 1 pest nyolc száza­lékkal csökkent, miközben a tej­termelés nyolc százalékkal nőtt. Hazai tervünket emiatt hat száza­lékkal kellett visz- szafogni. Budapes­ten azonban még rosszabb a statisztika ... Nemrég tartot­tuk a tejnapot, egymást ér­ték az előadások, a kóstoló­val egybekötött árubemuta­tók, mindez azonban nem sok eredménnyel jár. — A tejtermékek nem tar­toznak az olcsó élelmiszerek közé. — Igen, de élettanilag na­gyon fontosak. Szinte érthe­tetlen, hogy amikor oly sok szó esik a kalóriaszegény, ám vitamindús táplálkozás­ról, miért szorult annyira vissza a tejféleségek fo­gyasztása. Bár én azt hiszem, a pénztárcánál fontosabb az egészség... A tejipar megpróbál min­dent: hogy minél olcsóbb le­Az új gépsort c héten állítják munkába. gyen, a lehető legkisebb egy­ségekben gyártják az. egyes termékeket; üj formákkal, új ízekkel is jelentkeznek, és soha semmiből nincs hiány. — Kocsijaink mindennap éljutnak a legkisebb telepü­lésre is, és visszük vala­mennyi tejterméket. A be­mutatók rendszeresek, s a mozgalomba bevontuk az áfész-üzleteket is. összehív­juk valamennyi bolt vezető­jét, és bemutatjuk: mi min­dent tudunk nekik adni, mi­lyen új terméket rendelhet­nek. Saját költségünkön szál­lítjuk az árut Balatonújlak- tól Öreglakig. A. A. Fiatalos fórum Jó volna rendszeressé tenni!” »r Újszerű kezdeményezés nyomán három megye — So­mogy, Tolna, Baranya — fia­tal mezőgazdasagi szakem­berei találkoztak a közel­múltban Balatónfenyveaen. Országos vezetők, szaktekin­télyek tájékoztatták őket társadalmi és gazdasági fej­lődésünk összefüggéseiről. Megyénket 25 fiatal képvi­selte, közülük hármat kér­deztünk tapasztalataikról. Az igali tsz műszaki ve­zetője, Potó István most el­ső alkalommal vett részt ha­sonló fórumon. — Nincs még egy éve, hogy végeztem Gödöllőn. Ott az egyetemen megszoktuk, hogy szinte hetente kaptunk a gazdasági élettel vagy szo­rosan vett szakterületünkkel kapcsolatos háttérinformá­ciókat. Kikerülve aztan egy­szerre csak észrevettem, hogy egyre több a megvála­szolatlan kérdés, bizonyos összefüggéseket inkább csak sejtek, minisem tudok. Itt, Fenyvesen ismét szemtől szembe kérdezhettünk, tel­jesen nyíltan. — Milyen témák érdekel­tek a legjobban? — Parázs vita kerekedett a gazdaságok gépelte tásának műszaki színvonaláról és mindegyikünket foglalkoz­tatott a fiatalok beilleszke­dése. Azt tapasztaltam: az utóbbival kapcsolatos gon­dok korántsem somogyi sa­játosságok. A viták után mindannyian egyetértettünk, hogy jó volna rendszeressé Negyven év a volánnál Nyugdíjban va« a »mil­liomos« gépkocsivezető. Mindjárt hozzáteszem, hogy több mint »milliomos«: baleset nélkül egymillió- hatszázhatvan ezer kilomé­tert vezetett. — öten kaptuk meg más­fél évvel ezelőtt az elisme­rést azért, hogy másfél mil­lió kilométert vezettünk bal­eset nélkül — mondja Papp János, a Kaposvári Húskombinát ' nyugdíjas gépkocsivezetője. Élőkerül a szekrényből az Autó—Motor féltve őr­zött 1978. novemberi száma. Ebben jelent meg a fény­képe a másik négy társá­val együtt. — Azóta sem érték el ezt mások... — teszi hozzá. Barátságos férfi Papp Já­nos. Majd kicsattan az egészségtől, senki se nézné nyugdíjasnak, Ö is így van ezzel, a télén még csak el­volt, ahogy kijött a jó idő, mar nem bírta a tétlenséget. Kapóra jött, hogy megbete­gedett az egyik garazsmes- ter: öt éjszakát tölt bent a húskombinátnál. — Hány évet töltött gép­kocsin ? — Negyvenet. — Milyen kocsin járt először ? — Egy Fiatot vezettem Kárpáti tojás- es baromfi­kereskedőnél..! Aztán taxis­ként is Fiaton ültem. Ve­zettem DKW-t, Opelt is. Dolgoztam a Tefunál, majd 1955-ben kerültem a nús- kombinát egyik jogelődjé­hez, az Allatforgalmi Válla­lathoz. Ezen a két munka­helyen teherkocsikon dol­goztam: volt Chevroletem, GMC-ém, Csepelem, majd Zilem, s végül Ifát hajtot­tam. — Melyik volt a legjobb? — Ez olyan dolog, hogy megszokja az ember... A Chevrolet, a GMC megjárta a háborút, mégis jó volt. A Zil vezetését megkönnyítet­te az úgynevezett rásegítős kormány, így olyan, mintha személygépkocsi volánja mögött ülnénk; az Ifának viszont tolatásnál nehéz a kormányzása. Balesete sohasem volt, különleges műszaki hiba azonban előfordult, — Egyszer Kadarkútnál kiesett a bal hatsó kerék; szerencsére üres volt a ko­csi, így aztán megúsztuk... Élő állatot szállítottam a cégnél, s bizony, sokkal job­ban kell vigyázni, ha mar­hát viszünk, mert fenn van a súly... — Milyen hosszúak voltak az utak? — Hát megesett, hogy hétszáz kilométert kocsiz­tam: innen Szegedre, onnan Hajdúnánásra, majd haza, Kaposvárra. Szegedre gyak­ran, jártam, bizony, egyhan­gú az út. Elmegyünk húsz­harminc kilométert, s nincs falu, például Mélykút és Mórahalom között. Egyszer lefényképezték a kocsiját; most is őrzi az ezerforintos fotót. — Azt hittem akkor, hogy menten, elfutok — mondja tréfásan a felesége. — A maszek kocsik? — Hát azokra nagyon kel­lett vigyáznom... Ha én nem vigyázok, megesik, hogy egyik-másik belém szalad. Megsértette az elsőbbség- adás kötelező szabályt, az­tán még neki állt följebb. Olyankor nem lehet sokat gondolkodni.,. Szerencsére mindig megéreztem, hogy inkább nekem kell jobban vigyázni; a reflexeim min­dig jól működtek... — Saját kocsi ? Tiltakozik. — Még ha ötösöm lenne a lottón, akkor se kellene. A fiamnak van egy Moszk­vicsa, számtalanszor mond­ta; »vezesd, apu«. Én meg: vezesd csak te. Örülök most már, ha nem > kell a kor­mány mellett ülni. Milyen érzés ’ volt nekem kánikulá­ban, hogy nem ihattam meg egy üveg sört sem? Marom évvel ezelőtt kint voltunk a lányunknál Ausztráliában. Jól megnéztem a Tojota ko­csijukat, vezetni azonban ázt sem akartam. Ott kü­lönben is a balra hajts a szabály, nem könnyű átáll­ni. — Mit kapott a nyugdí­jazásakor emlékbe? Mutatja a szép fatányért a húskombinát emblémájá­val. A kitüntetések között ott van a MÉM Kiváló Munkáért kitüntetése. Ezt a másfél millióért kapta. A szakma, a gépkocsi sze­relmese. Vannak utódai a vállalatnál, hiszen Peiler Zoltán egymillió-ketszáz- ötven-ezer kilométert, Papp Ferenc, Dávid Béla egymilliót vezetett baleset nélkül. — Milyen tanácsot ad a mai sofőröknek? — Egy életen át gépko­csit kell vezetni. A gépko­csit nagyon szeressék; min­dig pihenten, józanul ülje­nek a volán mögé, hiszen ott csak a vezetésre szabad összpontosítani. S a Kresz utasításait be kell tartam... Papp János csendesen, szépén él a felesegével Ka­posváron a Május 1. utca 76. szám alatti lakásban. Négy unokájuk van, s örül a fejlődésüknek. — Most is szívesen adok tanácsot... Örülök, ha meg­kérdeznek, Jte&jos Géza tenni a tájékoztatásnak ezt a valóban fiatalos fórumát. — Miért* tartja fontosnak a »háltérosszeíűggések« is­moretét? — Jó, ha az ember saját •szükebb területének a mun­káját el tudja helyezni a nagy egészben. Ez a tisztán­látás sokat segít a napi »kis kérdések« megválaszolásá­ban is./ A Bárdibükki Állami Gaz­daság tehenészeti telepveze­tője, Járfás Zoltán ugyan­csak az előadások nyíltságát említette először. — Kemény kérdések is voltak. Például: mit jelent pontosan az, hogy a mező- gazdaság teherviselő ágazat. Erről sok általánosságot is el lehetett volna mondani, a meghívott előadók azonban nem ezt tették. — Miben látja a fórum hasznát? — Többek között abban, hogy a jelen levő megyei szakirányítók kendőzetlenül láthatták a fiatal szakembe­rek gondjait. Az elhelyezke­déssel és beilleszkedéssel kapcsolatos véleményekből kitűnt, hogy a legtöbb helyen nincs felelőse a fiatalokkal való törődésnek. — Föltételezem, hogy e két nap nem csupán »hivatalos« programokból állt... — Talán jobb lett volna, ha úgy van. A szórakoztató program, például a diszkó­műsor, szerintem, túlságosan is fiatalos... A találkozó egyik szerve­zője Horvátii Márta, a me­gyei KISZ-bizottság munka­társa volt. — Kitűnő előadókat sike­rült megnyernünk: ott volt többek között Tóth Tibor államtitkár, Vincze Mátyás, a Heti Világgazdaság című lap főszerkesztője, Andorka Rudolf, a Társadalmi válto­zások falun című könyv szerzője. Ez a kétnapos ta­lálkozó megmutatta, hogy si­kere van az olyan fórumnak, amely gyakorlatias, a részt­vevőket húsba vágóan érin­tő témákat tűz napirendre. S ezt nem szabad elfeledni to­vábbi munkánkban sem. B. F. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom