Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
Kaffka Margit Tamás Menyhért EMBERKE Rámnyitja az ajtót Anyám, már itthon vagy? — Há, lábujjhegyen szöktél be megint! Es ki köszönt a fiának? Anyu elfelejtett köszönni. Na, — szép! Hol pislogsz a sötétben? — A kályha mellett ülsz? Odatalálok! Megvagy!... Te buksi bagoly!. .. Mért olyan sütős-meleg a tenyered neked? Öledbemászhatok? ... Csak a néma nem felel, ha kérdezik szépen! — Iszen te mondtad, hogy a buksi bagoly a sötétben pislog! Azért haragszol? ... No lásd, hogy tudsz te beszélni szívem! Te, máma megittam cseppig a kávét. Nem hiszed? — Kérdezd csak Terézt! Nem sírtam, míg mosdatott. Es egy gombom se’ hibázik, nézd meg! Es tudom már ma' mondani a k-át a torkommal így: kkávé, k kutya. Ugye, mert én vagyok a te egyetlenegy okos fiad? Rajzoltam máma egy Hófehért, de nem fért a koporsóba a lába. — Ha nagy leszek majd és betűt rajzolok, mint te és adnak azért Sok-sok pénzt, mint neked, — és mindennap fogok hozni / Kardot meg autót, meg kockát. — Vagy nem, teneked, nem azt. Hanem tortát, meg könyvet, és kesztyűt, mint Hófehérnek a törpék. Es lovat meg puskát magamnak. Te nem hoztál semmit ma nekem? En . . . csak tréfából kérdem! Én szeretlek, ha nem is hozol! Csak a rossz fiúk kérnek kérnék mindennap új valamit! ... Elmondod ma azt a verset, hogy: zig-zúg a jégcimbalom? Ejnye anyu ... Hát mért vagy te ma megint olyan ...? Valaki bántott? De megverem én azt egyszer egy fával! Tőlem is a piros labdát tavaly elvette tudod Egy rossz csirkefogó az utcán, — mert tavaly még kiscsacsi voltam, De most már megnőttem és elverném, ha előtalalnám! . . Anyu! Hisz te még nem kaptál csókot! Azért? . .. Add csak az arcod! Hajolj ide. Nem tudsz? ... Aki nem mozdul, az lusta — érted? Va, hozok hát ide egy széket és felmászolc. Jaj, be nehéz! tt fáj — a homlokod? No, mindjár’ nem fáj, csak odaérjek! Hopp!... Még egyszer!... Harmadszor!... És egyet még ráadasba! qy latod, hogy már meg is gyógyult? 1gye kishuncot anyu? Semmi baj! Katonadolog! \’-n-na!... De most már aztán játsszál velem! Kelemen Lajos } Külváros Hallani, még apálya idején is föKuhog ide a forgalom, aszalódé bokrok, mézes szilvafák nyelik a dombon az autóút porát, delelnek sorsuk rubikonján tűnődő cigány-udvarok, s mint savans'ú tejleves, csorog az ipari szenny; a tóról haldögök bandzsítanak, a sövényben a madár-hinták füttyösen zöttyennek elöre-hátra — nem száll a szérűkre galamb-ido, s ott nem krúgat totyogva; — tüskék közt püffeszti rózsáját a nap, fakó pofával forog, míg elfoglalja lassan a városszéli házakat, vizek réz-hidján közelit az alkonyat. Kaffka Margit Az Ady-, a Krúdy- és a Móricz-ünnepségek fogadtatása után kissé bátortalanul emlékeztetek rá: elérkezett Kaffka Margit születésének századik évfordulója is. Ez az évfordulósorozat mindenekelőtt egy irodalmi aranykor emlékét idézi föl. Kaffka Margit már korán csaí- lakozott á századelő magyar irodalmi megújulásához, de írói történetében láthatóan különbözik azoktól a társaitól, akik a hirtelen megnyílt utakon tették meg első lépéseiket. A később induló Kaffka legalább egy fél évtizedig az »átmeneti irodalmat- művelte. Érett korszakából visszatekintve maga is jól látja, hogy a szűk forma mennyire szorította egyre táguló mondanivalóját, írói sorsának azonban más meghatározója is volt. Kaffka is történelmi és társadalmi határhelyzetbe született bele: a dzsentri osztály szülötte. s nemcsak saját világának elszegényedését és szétesését élhette át, hanem a sajátos magyar polgárosodást is. És még egy újabb drámával is gazdagodott: Kaffka ugyanis nemének ama nemzedékéhez tartozott, amelyet a fejlődés elsőként kény szer íte tt arra az útra, amely egy új kiszolgáltatottságon át vezetett a szabadság felé. így alakult ki élményvilágában a harmadik kör: a nő problémaköre. E három élménykör találkozása új energiáidat szabadított föl benne. Először verseiben és novelláiban is a városias élet új motívumait rögzítette és az átmeneti kor új nötípusait formálta meg. Az író kövefkezetességét bizonyítja, hogy amikor szembetalálta magát az első világháború keményebb valóságával. levonta a következtetést, s visszatért a tár- qyias ábrázoláshoz. (Állomások, Hangyaboly). Azok közé a nyugatosok közé tartozott. akik a legkövetkezetesebben gondolták végig az irodalmi forradalom belső logikáját: ezért — bár életét derékba törte a korai halál (1918. december 1.) — életműve nemcsak a Színek és évek teljességével haladhatta meg korát, hanem befejezetlen kísérleteivel is. Varga S. József A kismalac — Legyen eleg, édesapám! — mondta az asszonylány. — Eladja azt a malacot, és kész. Többet ne vesződjön jószággal ! — Nem veszödség ez, lányom. Dolog! —: Csak vigasztalja magát! Lassan nyolcvanéves. Mikor nyugszik ? — Tudod te: a mi fajtánk sose nyughatik. — Beszéltem Kiss Imre Jóskával. Egy óra múlva itt lesz; hatszázért viszi, ha adja. — Kevés. Az utolsó malacom. — Ingyen kapta. Ha a Gadányiék disznaja sem fi- adzik tézennégyet, akkor már nem lenne jószága. Az öregember hallgatott. Maga előtt látta a három hónappal ezelőtti napot. Ga- dányiné beállított hozzá, kötényében a sivalkodó kismalaccal. Azt mondta: »János bátyám, odaadnám ezt a malacot, ha elfogadja. A kocának sok .. .« Az öregember nem tudott ellenállni. — Kár lenne agyoncsapni — mondta Ga- dányinénak —, és az ól is üres; egy hete mentek el az utolsó hizók. Nap nap után cumiztatta a kismalacot. Tejet hozott neki a csarnokból, ha kellett. kamillateát itatott vele; s ahogy nőtt a kis jószág, úgy szoktatta rá a nehezebb eleségre. Főtt krumplival kínálta, majd tejes kukoricadarával etette csöppnyi malacát... — Mondom, itt lesz a Jóska. Hadd vigye! Maga se dolgozhat ítéletnapjáig. — Jól van, lányom, Jöjjön csak a Jóska ... Kiss Imre József fekete, siltes börsapkában, papucsban állított be az öregemberhez. — No, Jóska ... Gyüttél ? — Gyüttem, János bátyám. Az öreg nem szólt többet. Megfordult, s a disznóól felé vette az irányt. Az ól melletti szederfáról levelet tépett, s a kifutóba dobta. ' — Alszik a Gyuri. — Neve is van? — Van neki. Kiss Imre József az óldeszkának támaszkodott, le- sercintett a köre, és várt. Gyuri malac előjött, a szederfalevélre. Ráröffentett egyet, s az öregemberre nézett. — Jóban vannak — jegyezte meg Kiss Imre József, és somolygott. — Egyedül van ő is; én is. Mustrálták a malacot. — Megjárja — állapította meg a vevő. — Meg. Az anyja nem nevelte volna így. — Elég dolog lehetett vele. — Volt elég. Kiss Imre József rágyújtott — Jó hízó lenne. Hizlalja meg, Jani bátyám! — Nem tehetem, Jóska. Fogytán az erő. — Akkor is. Hízó nélkül nem lehet az emberfia. — Nekem már nem köll. A lánycmék mosnak, főznek ram. Minek a hízó? — Jó, ha van. Kiss Imre József az öregre sandított. — Mennyire tartja, János bátyám? — Amennyit neked megér. Te mire gondolsz? — Hatszázra. — Kevés, Jóska. Akinek a koca nevelte a malacot, adhatja hatszázért. Nem vesződött vele. De én napjában háromszor cumiztattam, ápoltam, pátyolgattam; nyolcszáz az ára. — Sok. — Sok, sok ... Gondolkodjál: mindennap háromszor cumiztatni, tejért menni a csarnokba, langyosítani az eleséget... Tüzelő is kellett. Az is pénz. — Hatszáz. • . — Hatszázötven. — Nyolcszáz, Jóska! Alább nem adom az utolsó malacomat. Az öregember bajuszát rágta, s nem vette le szemét a kismalacról. —f Nem bánom — szólalt meg később —, legyen hétszázötven. — Az is sok. Hétszáz. — Vigyen el az ördög! Hétszázhúsz. — Tartom. Hétszázhúsz. Kiss Imre József elővette ósdi bugyellárisát, ujja hegyére köpött, és előhúzta a pénzt. — Legyen vele szerencséd! — mondta az öregember, miután átnyálazta a százasokat. — Zsákot hoztál? — Hoztam. Kint a biciklin. Kiss Imre József .elballagott az utcai kapu felé, később — kerékpárját tolva maga mellett — visszajött. Az öregember gondosan bekötötte a zsák száját, majd Gyurka malacot gyakorlott mozdulattal fölhelyezte a csomagtartóra, s madzaggal kötözte. — Nagy könnyebbség, Jani bátyám. Nem kell már jószággal vesződjön. — Nagy. Jóska — helyeselt az öregember, de remegett a hangja. — Csak ne legyen benne részed soha. — Az atyaistennek se. F AAGAK (Nemeth Endre grafikáid) Szerszámok fogságában LlI Fentről, felülnézetből. idilli település Szigliget, újonnan épült (most épülő) s tegnapi házai az egyformaság látszatát keltik. A hegyről (ahol a töredéknyi várrom áll) lejövet mindinkább arcuk lesz a házaknak: a főutca — modern • fürdőszobás hajlékaival — maga a jelen. Két- háromszáz méterre mögötte — vályogfalaival, nádtetőivel és hunyorgó ablakaival — a tegnapi zsellérsor bújik. Az egykori lakók tehetősebbjei már átköltöztek a jelenbe. Nincs, ami odakösse őket — még emlékezni sem igen akarnak arra, ami volt... Ezért is tartok egyenesen a jelennek. Könnyű olyan emberről írni, akivel sok minden történt. Színes egyéniség, aki patakzóan mesél magáról, másról, de mennyivel nehezebb olyasvalakiről, aki hétköznapira méretezett életet él, eseményeinek kiinduló- és végpontja a mindennapos munka. A hétköznapira méretezett élet is lehet érdekes, gazdag, mint ahogy Bakos Elemér géplakatos élete is az. A háttér ezúttal nem a munkahelyi műhely, hanem az otthoni környezet. Az udvar — második műszakra alkalmas fészerei, szerszámokkal. A fészer tetőzete alatt zöldre festett kistrak- tor szuszog, mögötte csörlő- szerű gép nyújtogatja a nyakát. Bakos Elemér mellettük áll, nézelődik. Nem tennivaló után, hiszen láthatóan tudja, mit akar, töprengése a módosító gondolaté: »hogyan lehetne még hasznosabbá tenni őket-«. — Ezek azok a szerkentyűk. amikről tegnap este beszéltem — mondja tovább töprengve. — A kistraktor is saját gyártmány ? — Az is. — De hát... — indulna el csodálkozásom. — Legyint. — Nem nagy dolog, csak megfelelő alkatrészek kellenek hozzá. — Ez az, megfelelő alkatrészek. — A motorja Trabant motor, az egyik hengere kikönyökölt, megjavítottam, s azóta is (öt éve) hibátlanul szolgál. A kormányát (Zsiguliról) a keszthelyi szervizből szereztem. Még kombájnalkatrész is van benne. — Mire szolgálnak? — Szőlőművelésre. Van nyolcszáz négyszögöl szőlőm. — Mikor pihen? — szeretném kiszabadítani a szerszámok fogságából. — Éjszaka, amikor alszom. — Szabadságát mivel tölti? — Munkával — mondja. — Minden évben? — Néha átruccanok Tihanyba. Zalakarosra vagy Hévízre. Nemrég jártunk Jugoszláviában. — Utoljára mikor üdült? — Üdülni? Ki ér rá üdülni? — A Balatonban mikor fürdőit utoljára? — Nem is tudom, öt-hat évvel ezelőtt. Nem kedvelem a Balatont: hideg a vize. — Jugoszláviából mire emlékszik? Elidőzik. Gondolatait visz- szaküldi a tengerpartra. — Az első három nap kellemes volt. A negyediken elfogott a honvágy ... A beszélgetés (papíron) látszatra könnyen sűrűsödik párbeszéddé. A mondatok közé valójában hosszú szünetek ékelődtek. Azt sem mondhatnám, hogy megrostálja a szavakat, használatukat sem tekinti hiábavalónak. Hallgatásain nehéz eligazodni. Valahányszor (bár nem bizalmatlan) az volt az érzésem, valami miatt nehezen oldódik. Igen, igen, ad igazat tekintetével, aztán megtoldja szótlansággal. Sok kudarc érte volna? Vagy mégis bizalmatlan. Az is lehet, szermérmessége tartja vissza a kitárulkozástól. Ha így van, az én kudarcom is... Nem marad más hátra: kettős életformáját járom körül. Szándékosan nem használom a kétlakiság fogalmát, mivel nem mindenki egyformán értelmezi, akire mondják, sérelmesnek tartja, aki mondja, rosz- sza'ob hangsúllyal mondja. Bis azért sem használom, mert Bakos Elemér nem a földnek hátat fordítva érkezett az iparba (noha a két- lakiakhoz hasonlóan él), szakmája kamaszfejjel tanult szakma — nehéz inasévekkel. Mayer István keszthelyi géplakatos mester műhelyében szabadult. Kísérleti gazdaság, bánya, termelő- szövetkezet, állami gazdaság után került jelenlegi munkahelyére, a Balaton- íelvidéki Viztársulathoz, ahol ötödmagával a kotrógépeket. dózereket, személy- gépkocsikat javítja. Harminc éve dolgozik. És faggatom tizedjére is. — Rosszat, sem panaszlót nem mondhatok. Amit csinálok, ahogy elek, kielégít. 4. Megpróbálom megközelíteni : az az embertípus, aki a munkáján keresztül igazodik a közösséghez, világhoz. A munka ad célt és értelmet az életének. Mi az, amit belülről is magához igazit ebből a világból? Mindazt, amit munkája gyümölcseként birtokba vett — ami jelenlétével megszabja gondolatait. Amit még nem vett birtokba, azt is elérhető közelségbe helyezte. Karnyújtásnyira. A birtokbavétel nagyobb része az a felújított ház, amelyben családjával együtt lakik, amely sem kívül, sem belül nem hasonlót a régi falusi házakhoz. Szobáiból, udvaráról nem hiányzik semmi. Miért hát mégis a nagy igyekezet? — Amíg talpra nem állnak a gyerekek — mondja. — Már lábadoznak — mondom én, tudva, hogy a két fiú (Budapesten tanul) szakközépiskolás, a kislány hetedikes. Szemében apai számadás gyűlik. — Lábadoznak, de az a lábadozás elhúzódhat. Attila ugyan már az idén végez, de fejébe vette, hogy utána beiratkozik a jogra. A kisebbik fiú közlekedés-gépészeti szakközépiskolába jár, a harmadik még nem döntött. — Ha összehasonlítaná gyermekkorát az övékével... Megelőz: — Akárhogy hasonlítga- tom, a végeredmény ugyanaz: a tehetősebbek életét élik. Elevenek, az eszük más srófon járatos, mint amilyen a mienk volt. És messzebb is látnak ... — A holnapi (vasárnapi) program? — terelem a beszélgetést az ünnepre. Fejét az ég felé billenti: — Jó időnk lesz. Szőlőmunkára való idő. — Annak ígérkezik — mondom, közben másodszor is arra gondolok: szeretném kiszabadítani a szerszámok fogságából. Csak attól tartok, hogy a szerszámokkal együtt arra az időre a kezét is elvesztené.,.
