Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Gitáros nő. (Drozsnyik Isíván grafikája.) Kerék Imre Elhúzódva Mint a kóbor kutyák, !. Megint megalázva, kiverten. Dorongvég emlék-medáliája oldalamban, elhúzódom, hátat fordítva a jóllakottság zsíros édeneinek, öklendezve csillagrendszereket a kiaszott füvekre, tovább, tovább. Megint az öszbe-zütlö utak, földek sivatag-csöndje, kopár mezők örökkévalósága. Vonulok egyszál- magamban, elveszetten, kipusztított madarak utolsó pillantásával szememben. Mint a kóbor kutyák. Figyelemre méltó vállalkozás Operai tervek E s akkor Lacő aayta úgy sirt, hogy az is­tennek sem volt már maradása tőle... Még enni, mag aludni sem bírt az is­ten ... — Sanyi elhallgat, és fölnéz rám. Két szeme két aranyfekete napraforgótá­nyér, de most a vád magvai peregnek belőlük. — Nem is figyelsz rám — rebegi becsapotton. — De bizony figyelek. — Akkor mondd meg: miért sírt Lacó anyja! — Mert odaadták a fiát a sárkánynak három évre, hogy mesterséget tanuljon. És a sárkány azt mondta, hogy ha három év múlva ráismer még a fiára, visz- szakapja; ha nem, akkor a sárkányé marad ... Hálával gondo­lok az egyko­ri néprajzstúdiu­mokra, Sanyiban pedig talpára for­dul a tótágast álló erkölcsi világ­rend. A mese valahogy mégis ki röppenhetett gyapjas kis buk­sijából, mert tár­gyilagosan meg­kérdi: — Holnap mi­kor jössz kezelés­re? — Ebéd után, ahogyan szoktam. — Akkor nem is tudunk elbúcsúzni — fénytelenedik el a fahéj barna arcocska. — Mert engem már reggel hazavisznek ... azt mond­ták ... A mama jön értem autóval — teszi még hozzá, lapos pillantással. — Nagy, sárga autónk van. Tegnap telefonáltunk a mamának. Otthon a konyhában van a telefonunk az asztalon. Pi­ros. A szobában is van egv. Azon meg a kistestvéreim telefonálnak. Várja a hatást. Nézzük egymást. Hallgatunk mind­ketten. ■»Notórius hazudozó« csó- válgatná a fejét Sanyi má­sik patrónusa, a szép szőke Ilka nővér, ám szerencsére csak egymás között vagyunk, így Sanyi töri meg ismét a csendet: — Aztán lehet, hogy mégis rhentővel megyek haza. El­vihetem a könyveidet? — Hát persze, hogy elvi­heted, hiszer^ neked hoztam őket... Furcsán kong a hangom, mintha a szomszéd szobából hallanám. B elyárfészek inkább az ötvenes, mintsem a nagykönyv szerinti kórterem. Heten laknánk, akár a gonoszok, de soha­sem válhat tartóssá a teljes létszám; a közénk csöppent »átmenők« egy-két napon belül a műtőbe kocsiznak, onnan meg szolidabb tájék­ra gurítják őket tapintatos kezek. Fogadásokat kötünk, hogy mennyi időt tölt majd az ürge a műtőasztalpn, a cuccáért melyik nővér ipar­kodik be hozzánk a másik folyosóról, s hogyan kezdi paskolni saját őrangyalunk az új huzatot a gazdátlan ágyneműn ... Ez itt a Csontbrigád, a baleseti sérültek Korlátolt Felelősségű Társasága. Haj­nalonként előkotorjuk a szíverősítőt, amelyet a leg­módszeresebb ellenőrzés sem tudott még rejtekhelyéről kifüstölni, bárhogy facsarja is bűze az éppen ügyeletes orrokat... Kifelé mutat a szekerem rúdja, megtehetem hát, hogy már az ajtóban fölkattin- tom az öngyújtó lángocská­ját. Szélfogó ujjaim résén át pillantom meg Sanyit, aki alig karnyújtásnyira szeren- csétlenkedik, az új betegek esengő bizonytalanságával, melyen ott púposodik eddi­gi életének tíz kurta kis esz­tendeje. — Hát téged hogy hív­nak? — Orsós Sándornak — fe­leli elszánton. — Keresel valakit? — Mentővel hoztok — mondja, s szavában már több a dicsekvés, mint a pa­na**. — Leestem a szalma­kazalról, és eltörött a ké­sem. De már egy cseppet sem fáj. Otthon nem is tud­ják. Itt meg azt moedti8t, hogy ebbe a szobába kerü­lök. Csak még pizsamát meg papucsot hoz nekem a nő­vér ... Ügy fogadjuk be Sanyit, mintha rajtunk múlnék a sorsa; épp csak népszava­zást nem rendezünk. Tollász­kodik begipszelt kis karjá­val, mint egy törött szárnyú feketerigó, aztán olyan mód­szeresen veszi birtokába a velem szomszédos ágyat, mintha sohasem akarna ki­szállni belőle ... Látogatási nap volt a mai, ám a Csontbrigád törzsszállásán valahogy most ez is balul sikerült. Senkihez sem az jött, akit igazán várt, s mikor a leg­utolsó jövő-menő után is be­vágja a huzat a lépcsőházba vezető ajtót, elkezdjük gyű­lölni egymást. F ortyog bennünk a le­fojtott, néma düh — az egészséges külvi­lág iránt —, és mind sűrűb­ben megcikkan egy-egy utá­latos, rosszul célzott szelle­messég a levegőben. Föllé- legzünk, amikor a lázmérő­ket osztja az ügyeletes nő­vér, de hát ez sem tart so­káig. Később undorral fél­retoljuk a hideg vacsorát, aztán nézegetjük végeérhe­tetlen önéletrajzi filmjein­ket a mennyezet sárgás mo­zivásznán egészen lámpaol­tásig. Az Öregé nagyon egy­hangú lehet; túlontúl sok­szor láthatta már, mert most megtöri a csendet, és Sanyit kezdi vizsgáztatni az egyszeregyből. A kölyök be­szédhibás. Egyre riadtabban kuporog az ágy fejénél, alattomos támadást számá­tól, s már arra sincs szava, amit álmában is tud. Több sem kell a legénységnek; fertályórán belül az egész Csontbrigád a kis cigány ro­vásává. élcelődik. Utálkozom, de valahogy nincs erőm, hogy a védel­mére keljek. Sanyi egyre ki­sebb lesz, már csak két szeme izzik sötéten az ágy- nemükupac mélyéről. Sze­rencsére belép a nővér, jó­éjszakát kíván, s lekattintja a villanyt. Csak az ajtó fe­letti halvány, zöld lámpács- ka marad égve. Megnyikordul az ajtónk, s a bevágódó fénypászma borzalmas jelenésre esik. Mezítelen váz-férfi imbolyog a küszöbön, arcát szörnyű hegek torzítják íölismerhe- tetlenné, szeme fölfelé for­dul, csak villogó fehérjét látni. Vonít, mint a farka­sok, kezében vizelettel teli edényt lóbál... Az agysérü- léses az őrzőszobából; meg­szökött, amint egy percre felügyelet nélkül maradt. A rém a gyerek agyához köze­ledik, Sanyiból kiszakad a kétségbeesett sikoltás. Ke­zemet nyújtom feléje . olyan görcsös erővel ragadja meg, hogy ujjai a bőrömbe vág­nák. Pillanatokig . tart az egész, rohannak a nővérek, s elvezetik az agysérülésest, de a gyerek tovább reszket. Hallom, ahogy vacognak a fogai. Nincs jobb ötletem, me­sélni kezdek neki. Sanyi manó történeteit mondom a Sárga Sündisznóról, a Lét- rás Törpéről, Huhu Varázs­lóról. Mire annak a mesének is vége lesz, amelyben Sa­nyi manó elcsente az Ust- foltozó Cigány hat szem szil­váját, a mi Sanyink össze­gömbölyödve, édesdeden al­szik, de ömáhaa seas s vesz­ti el a kezemet. ». Heggel, útban a dohány­záshoz biztonságot ígérő ab­lakmélyedés felé, Sanyi hozzám szegődik. — Sanyi manó cigány volt? — érdeklődik vizsgá­ló tekintettek — Nem, nem volt cigány — lepődöm meg. — Egészen közönséges réti manó volt, amilyenből tizenkettő éppen egy tucat. — És ő lopott a cigány­tól szilvát...? — Ö bizony. De jóvá is tette a hibáját. A manó meg én imigyen polgárjogot nyertünk Sanyi világában, s már árad is rám a kiérdemelt bizalom: — Én cigányul szoktam álmodni. Otthon • mindig cigányul beszé­lünk; magyarul csak akkor tanul­tam meg, amikor iskolába kerül­tem. — Miért ismé­teltél osztályt? — mutatom a jól- értesültet. Behúz­za a nyakát, s bi­zonytalanul mond­ja: — Hát... nem ment a számolás. Meg az írás se. De olvasni, azt szeretek. Létrejön az egyezség: el­látom Sanyit olvasniva­lóval, ő meg viszonzásul számol velem, s megpróbá­lunk együtt leszokni arról a csúnya selypítésről, amely igazán nem illik a férfinép­hez. Alijuk is a szavunkat vitézül, s bizony beleizza­dunk a becsületbe, viszont egy hét múlva Sanyi úgy megropogtatja »paprikás­krumpli« hangjait, hogy gyönyörűség figyelni rá. E lőször én költözöm haza a kórházból, s már csak a folyosón találkozhatnál kis barátom­mal naponta, aztán kitelik Sanyi ideje is. A nővérektől hallom meg másnap, hogy a gyerek szipogva búcsú­zott. Húzta az időt, s nem akart beszállni a fényes-fe­hér mentőkocsiba, pedig kü­lönben rajong az autó­zásért ... A barátságos sárkányra gondolok, aki megérintette leheletével a törött szárnyú fiókát, miután az kizuhant a rozoga fészkéből. Sanyi elöbb-utóbb elindul a kere­sésére — hogy leszolgálja nála az idejét. Kemény próba várt rá. De hiszek Sanyiban, és tudom, hogy akkor is ráismerünk majd egymásra, amikor is­mét útjára bocsátja a sár­kány. Mi ketten együtt tanul­tuk a varázsigét. Tótisz András A hozzá nem értők szerint az erdő fölgyújtása a termé­szetjárás magasiskolája. A gyakorlott kirándulók vi­szont tudják, hogy ez csak a látszat. Igaz ugyan, hogy a tűzzel nagy ramazuri van, de maga a fölgyújtás mű­velete egyáltalán nem olyan nehéz, mint hinnénk. Sőt: egyes szakértők szerint min­den hülye meg tudja csinál­ni... A legtöbb meg is csinálja. Míg a régebbi iskola mot­tója: »Ne az erdőtűzzel kezd­jük«, a mienké: »Ne eléged­jünk meg az erdőtűzzel!« Remélem, tudják érzékelni a különbséget? Előadásunkat azoknak szánjuk, akik a ter­mészetjárás alapiskolája mel- liett a finomabb, árnyaltabb mesterfogásokat is szeretnék megtanulni. Az erdőben való viselke­dés alapszabályai olyan tri­viálisak, hogy szinte szé­gyellem mondani. Elég eny- nyi: törekedjünk mindig a természetes viselkedésre! A lényeg,'hogy a lehető legna­gyobb zajt csapjuk. Megfe­lel a célra a kurjongatás, a visítás, az éneklés, a har­sány füttyszó stb., de igény ­Még le sem zárult az Ope­raház idei évadja, június vé­géig — 29-ig — játszik az Opera- és az Erkel Szín­ház is, de már elkészült az 1980—81-es színházi évad programja. Bemutatók, fel­újítások, új betanulások, kül­földi vendégszereplők föl­lépései teszik érdekessé a műsortervet. Figyelemre méltó vállal­kozás, hogy a Bartók cente­nárium alkalmából, március­ban felújítják a nagy ma­gyar zeneszerző három szín­padi művét. A kékszakállú herceg vára új elképzelések szerint kerül színre, a kar­mester Ferencsik János lesz. A fából faragott királyfihoz Seregi László új koreográ­fiát komponált. S a csodála­tos mandarint a hagyomány­tisztelet jegyében az 1956-os, világhírű Harangozó Gyula­féle koreográfiával újítják föl. Híres produkciója volt hajdan az Operaháznak Puc­cini Triptichonja, három egy- felvonásos operája. Nap­jainkban csak a Gianni Schicchi című műve szere­pelt az Operaház repertoár­jában. Most bemutatják a hármas másik két operáját is: A köpenyt és az Angeli­be vehetjük a korszerű tech­nikát is. Ma már mindenki könnyen hozzájuthat hordoz­ható rádióhoz, magnetofon­hoz. Esetleg tévéhez. Nem érdemes spórolnunk : egy márkás készülék hangja ki­lométerekre elhallatszik. Akkor a legkönnyebb a dolgunk, ha csoportosan me­gyünk. Az alapgyakorlat, amit minden kezdő megta­nul: csatárláncba húzódva átfésülni az erdőt, és közben társalgást folytatni a legtá­volabb levővel. A csoportos zajkeltés nemcsak technikai­lag könnyen kivitelezhető, hanem az az előnye is meg­van, hogy kellő létszám ese­tén nem vernek meg min­ket »Ne üvöltözzön, nem az erdőben van!« felkiáltással. Lényegesen nehezebb a feladat, ha egyedül vagyunk. Tegyük tol, hogy rádió 6incs nálunk, tehát teljesen a ta­lálékonyságunkra vagyunk utalva. Igaz, a jó szakember nemigen megy fölszerelés nélkül az erdőbe. Legalább kutyát visz magával. A ku­tya akkor jó, ha hangosan ugat. és megtámadja az ide­geneket, akik abban bíznak, ca művét. Békés András rendezésében, Kóródi András vezényletével. Ismét műsor­ra kerül Richard Strauss- nak A rózsalovag című ope­rája, Ferencsik János ve­zényletével. Verdi Simone Boccanegráját, a világhírű olasz karmester, Giuseppe Patané tanítja be, Mikó András rendezi s a mű két szereposztásban kerül a kö­zönség elé, olasz nyelvű elő­adásban. Seregi László új, egész es­tét betöltő balettet kompo­nált Shakespeare színművé­ből, a Viharból, amelyhez Purcell zenéjét használják föl. A Hoffmann meséi cí­mű Off enbach-opera színre- vitelére a zeneszerző 150. születésnapja ad apropót. A fordulatos, dallamos operát Szinetár Miklós viszi színre. Űj betanulásban láthatjuk jövőre Rossini Hamupipő­kéjét, Verdi A végzet hatal­ma és Wagner A Rajna kin­cse című operáját. Ez utób­binak Melles Károly, a Bécs- ben élő magyar karmester lesz a dirigens. Üj éneke­sek veszik át Donizetti Don Pasquale és Beethoven Fide- lio című operájának főszere­peit. A Magyar Állami Opera­ház és az Erkel Színház re­hogy »amelyik kutya ugat, az nem harap«. A jól fölkészült természet- járó persze akkor sincs el­veszve, ha valóban egyedül marad. A lehetőségek széles tárházából bemutatjuk a kutyatrükköt. Kiáltsunk torkunk szakadtából a négy égtáj felé: »Gazfickó! Hol vagy? Gazfickó, gyere visz- sza, mert kapsz a szí jjal !« Fü­tyülhetünk is hozzá. Így fo­lyamatosan nagy zajt csap­hatunk anélkül, hogy bolond­nak néznének. Kedvelt módszer a »perio­dikus idegbaj«. Hallassunk bizonyos időközönként fül­siketítő füttyöt. Kis idő múl­va a környéken sétálók mind azt fogják találgatni, hogy mi ez, honnan jön... És egy nyugodt pillanatuk sem le^., mert várják a következő füttyöt. Végül ismerkedjünk meg a »halálsikoly« trükkel, hi­szen egyike a legsűrűbben alkalmazottaknak. Alapja az, hogy egy velőtrázót si- kóltunk, esetleg néhányszor segítségért kiáltunk. Sajnos, ez az alapváltozat annyira elkoptotott, hogy magára pertoárján összesen 48 mű — opera, balett — szerepel. Mint. minden évadban, a következőben is számos kül­földi vendégkarmester és énekes lép föl majd a tő- városban. S bár a magas sztárgázsik határt szabnak a vendégj árásnak, a tervek szerint élvezhetjük Mirella Freni, Ingrid Bjoner, Renata Scotto, Theo Adam, Nicolai Gedda. Giacomo Aragall, Jose Carreras, Peter Dvors- ky föllépését. A Magyar Állami Opera­ház jó hírét jelzi, hogy a társulat külföldi vendégíel- léptetésére is egyre gyakrab­ban sor kerül. A következő évadban görögországi, cseh­szlovákiai. franciaországi, olaszországi vendégszerep­lésről folynak tárgyalások. Az 1980—81-es évad az Opera 97. szezonja lesz. De hogy itthon is sokan és rend­szeresen megtekinthessék a műsort, már megkezdték a két színház bérleteinek áru­sítását. Ezúttal 43 féle bér­letet — többek között be­mutató. balett, ifjúsági — bérleteket bocsátanak ki. Ér­demes megjegyezni, hogy az Operának és az Erkel Szín­háznak több mint 65 ezer bérlője van. adó természetjáró ma már nem csinálja. Bővített vál­tozata viszont nagyobb fel- készültséget igényel, de meg­éri a fáradságot. Kezdjük erős basszushangon néhány »most megvagy, te átkozott!« kiáltással. A sikoly után »Ne, ne! Ne bánts!« sívít- suk. Ezután jöhet a segély- kiáltás. Fejezzük be néhány rekedt hörgéssel... Érdemes utána ijedten az első arra- j áréhoz rohanni: »Hallot­ta?...« Bátor férfiakból esetleg expedíciót is szer­vezhetünk. A turisták nagy része azt hiszi, hogy tud szemetelni. Igaz, a szemetelés a termé­szetjáró legkönnyebb felada­ta, de ne feledjük: ezt is le­het magasabb színvonalon csinálni. Ne elégedjünk meg a hulladék egyszerű eldobá­sával. Inkább csináljunk egy nagy, látványos kupacot. A ragacsos, éles tárgyakat vi­szont rejtsük el körben, az ülésre alkalmas helyeken... A nagy rakás mindenkinek biztonságérzetet ad: azt hi­szi, hogy minden szemetet oda hordtak össze. S ha sze­rencsénk van, áldozatunk beleül a konzervdobozba. Ügy kell nekil SOMOGYI NÉPLAP Kulcsár János Sanyi meg a sárkány T uristaiskola

Next

/
Oldalképek
Tartalom