Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

Nincs elég nemesgáz Indítják a Hűtőgépeket a Balaton körül — Kilencezer fizető ügy­felünk volt tavaly, és ezer­kétszáz garanciális javítást végeztünk — mondta Soly- mosi Géza, a Boglárlellei Vas—Műszaki és Hütőgépja- vitó Ipari Szövetkezet gép­kocsiszervizének a vezetője. — December óta zárt tech­nológiás műszaki vizsgázta­tással bővítettük szolgálta­tásainkat. Eddig mintegy kilencven kocsit vizsgáztat­tunk le. Van egy Barkas autómentőnk, és itt a tele­pen van a biztosító kár­becslő irodája is. Így lénye­gesen egyszerűbb az ügyin­tézés. A szerviz bővítését tavaly fejezték be, hatmillió fo­rintba került. Huszonnyolc szerelő dolgozik a telepen — nyáron nyújtott műszak­ban, reggel héttől este hétig. A Trabant, a Wartburg, a Lada és a Zaporozsec típu­sok garanciális javítását is vállalják. Alkatrészellátási gondjaik nincsenek. Az Afit és az Okisz közötti megálla­podás értelmében a szövet­kezetét az ' Afit-raktárakban kiszolgálják. De nemcsak az autószer­vizben lendül fel a forga­lom a nyár közeledtével. A Balaton körül a szövetkezet javítja — és indítja be az ipari hűtőgépeket az idegen- forgalmi idényben. Siófokon és Tapolcán kirendeltséget tartanak fenn. Nyolc-tízezer gépet néznek át a szerelők egy szezonban. Dél Antal elnök elmond­ta, hogy a felkészülést már április elején megkezdték. A vendéglátóhelyeken, az ABC-áruházakban a szövet­kezet víz- és villanyszerelő részlegének dolgozói bekap­csolják a berendezéseket, majd őket követik a hűtő­gépszerelők. — Az alkatrészellátás nyolcvanszázalékos — mondta az elnök. — Sokkal nagyobb gond, hogy nincs freon 12-es gáz. Az üdülő­gondnokok idegesek, mert gáz nélkül nem lehet üzem­be helyezni a gépeket. Sze­relőink ezért csak a húshű­tőket indítják be, az italhű­tőket nem. Nagyobb freon- szállítmány érkezését jelez­ték Budapesten. Talán így megoldódnak gondjaink. A szövetkezet hattagú sze­relőgárdája látja el a len­gyel Debica típusú, nagy teljesítményű hűtőgépek ga­ranciális és garancián túli javítását az egész ország te­rületén. Ilyen gépeket hasz­nálnak például a répcelaki szénsavgyárban, a ' Kőbá­nyai Gyógyszerárugyárban, a Nagykanizsai Sörgyárban és még sok más nagyválla­latnál. A szövetkezet kar­bantartói háromhónapos tanfolyamot végeztek Len­gyelországban; és azóta is évente egyhetes továbbkép­zést kapnak. A lengyel szál­lító száz-százhúszezer rubel értékű bizományi raktárát tart fenn a jobb alkatrész- ellátás érdekében. Évente kétszer leltárt tartanak, és a szövetkezet ilyenkor fizeti ki a felhasznált anyagok el­lenértékét. A szövetkezet szerelői huszonhat község háztartási hűtőgépeit is javítják. Szer­vizkocsijuk a legmodernebb Bosch-műszerekkel van föl­szerelve. A kisebb hibákat a helyszínen elhárítják, csak a hosszabb időt igény­lő munkákra szállítják a hű­tőszekrényeket a központi telepre. A szövetkezet laka­tosrészlege egy budapesti szövetkezettel együttműköd­ve az olimpiai szállítmány utolsó darabjain dolgozik. Parfé- és jégkockatartó do­bozokat gyártanak. Cs. L. Elmondhatom hát: har­minchét éves koromra rév­be értem. A múlt században ugyan kissé előbb, tizenhét éves koruk körül jutottak «révbe« nagyanyáink — de minden jó, ha jó a vége. Mi most más korban élünk, aiki ezt nem veszi tudomásul, reggeltől estig az öklét rág­hatja. Végre is, ha csak harminchét évesen, de el­értem, amit annyira akar­tam : megteremtettem ön­álló otthonomat, nem kellett többé bujkálnom, a szüleim csöngetésétől rettegnem, idegen lakások kulcsait ké- rincsélnem pirosló füllel — szabadon és emelt fővel áll­hattam a világ elé azzal, akit szeretek. Igazán nem dicsekvésképp említem, de ismerőseim azt mondják : megszépültem ezekben az években. A kol­légáim szerint egyenesen »kivirultam«. Három éve élünk az új lakásban Mik­lóssal; és e három év a fel­hőtlen boldogság káprázatá- ban telt el. Egymásnak és egymásért élünk — és ez hi­hetetlen erőt ad. Miklós mostanában nyugodtabban tud dolgozni, megteremtem I 1 NÉPLAP * neki a munkafeltételeket. Fél ötkor ér haza az inté­zetből ; megtöltött kávéfőző várja, csak a konnektort kell benyomni a falba, öt­kor én is otthon vagyok, ad­dig ő alszik egyet, aztán le­ül íróasztalához. Hiszen oda­bent az intézetben a kísér­leteit végzi — a koncepció, az elméleti összefoglalás és a további tervek kidolgozá­sa, a külföldi szakirodalom tanulmányozása: mind, mind itthon vár rá. Rendszerint hétig ül az íróasztal mel­lett, akkor beadom a vacso­rát, fél nyolckor a híradó a tévében, nyolckor a főmű­sor, akármilyen gyönge is, végignézzük, mert Miklós ezzel öblíti ki fejéből a na­pi munka salakját, kilenc­kor visszaül íróasztalához, én meg megyek ki a kony­hába mosogatni, és előkészí-' leni a következő napot. És közben az utazások. Hetvenöt nyarán mintegy pótlólagos nászútként, Olaszország, hetvennyolc tavaszán Párizs. És közben a Tátra és a bolgár tenger­part... Mert — tán el is fe­lejtettem megemlíteni — Miklós előlépett odabent, főosztályvezetővé avan­zsált, sőt gyakorlatilag ő az egyre többet betegeskedő igazgató helyettese. Ezért aztán mind több odabent is a munkája, hisz a maga osztálya mellett az egész in­tézetért felel, s bizony elő­fordul, hogy öreg este lesz, mire hazavetődik. Hát így élünk. Igaz, talán kissé későn jött mindez. Én harmincból negyven lettem lassan, Miklós negyvenből ötven. De a rengeteg küsz­ködésnek, lemondásnak mé­giscsak megvan a látszata: két egymásért élő ember boldogsága. Az ősz elején Miklós egy­szer rosszkedvűen jött ha­za az intézetből és panasz­kodott, hogy nem megy a murrka, föl vannak zaklatva odabent a kedélyek. Egyik laboransnóje elvált, otthagy­ta az urát a berendezett la­kással, és most hol itt al­szik, hol ott, egyik vagy másik barátnőjénél, nagy­néninél, mikor hogy — és természetesen örökkön kial- vatlan, rosszkedvű, gyakran sír, már-már az ideg'össze- roppanás határán lézeng. A kollektíva persze szánja, mert különben kedves te­remtés, van egy gyönyörű kislánya, az most a nagy­szülőknél tengődik — és hát nem élet ez így! Persze, néha félórákra is leáll a munka, a kollégák a kis Ta­támé esetét tárgyalják, hogy és mint lehetne segíteni rajta. A félórák aztán néha órákká nyúlnak, s napjában többször is megismétlőd­nek... És ő most mit csi­náljon? Gorombítsa le őket? Amikor éppen emberi szo­lidaritásból vizsgáznak?... Viszont ott van a labor kutatási programja — azzal meg ilyen módon végzete­sen elmaradnak!... Milyen rongy asszony az, aki nem veszi ki részét a férje gondjaiból? Én sem álltam sokáig Miklós pa­naszkodását, hisz az egész szeptember ezzel telt el. Október elején odaáll tam eléje. »Mondd, szívem, ne pró­báljunk valamit ennek a szegény Tatáménak az ügyé­ben ?« »Mit? — vont a vállán. — A tizenötödik kerületben lakiig, te meg...« »Istenkém, azért ki lehet­ne találni valamit... Vég­eredményben miért dolgozik a lakásosztályon az ember? Például átjelentkezhetne hozzánk, valahova család­tagnak. Csak van valmi is­merőse, rokona, barátnője az én kerületemben. És úgy talán már megpróbálhatnék valamit az érdekében. Az a kétéves kislány itt nagyon sokat nyom a latban! Csa­ládvédelem, ifjúságvéde­lem...« (Folytatjuk.) Történetek a buszokról A hétköznapi reggelek nem tartoznak a legkelle­mesebb napszakok közé. Amikor munkába igyek­szünk, kedveskedni és ud- variaskodni sem szoktunk. Talán nem is szükséges, hogy ilyenkor gyűjtsük ösz- sze »legkellemesebb« élmé­nyeinket ... A hölgy ötvenméteres sprint után érkezett a meg­állóban várakozó buszhoz. S ugyanazzal a lendülettel szétlökdöste az ajtóhoz igyekvőket, és diadalittasan nézte a két-három lent re­kedtet ... Egy kis idő telt el csak, amikor amazonból szende és gyanútlan leány­kára váltott, s könyörgőre fogta hangját. Pedig hát a vezetővel menet közben be­szélgetni tilos. De amit a hölgy tizenkettes busznak vélt, az nem az voiit. Az utasok közben elfelej­tették , a nemrég kapott bo- dicsekeket, és pártjára áll­tak. A munkás járat vezető­je — a szabályok ellenére megállt, kinyitotta az ajtót, s a hölgy távozott... Másnap ugyanez történt. Csakhogy jó volt az embe­rek emlékezete: jajveszéke­lés és életveszélyes fenyege­tés ide vagy oda, a lökdö­sődő, furakodó hölgyet elvit­ték a Kalinyin városrészből az Izzóig. Azóta többször találkoz­tunk. Most a busz elejéhez rohan, megnézi a számot, s csak azután kezd lökdösőd­ni. Érdekes meccseket játsza­nak az izzósok és a tejesek. A 8/Y-os már régóta nem­csak az előbbieké, ám a tu­lajdonos ragaszkodásával védelmezik az ülőhelyeket és a jobb állóhelyeket is. A módszer a következő: a testesebb és ügyesebb izzó­sok »bepörgetik magukat«, űr támad körülöttük, első­ként nyomulnak föl a jobb napokat is látott Ikarusra, azután a kettősülésre maguk mellé teszik a szatyrukat. Ha tejes jön, fújnak, mint a macska; ha izzós, elveszik a szatyrot... Erről a jogról közös köz­lemény is kiadatik naponta, szóban. Általában így hang­zik: — Mit képzelnek ezek a tejesek? Állandóan szemte- lenkednek, pedig ez a mi buszunk. Hangzik ez persze más­hogy is. A mérkőzés eddig a »tu­lajdonosok« javára áll, ám az idő ellenük dolgozik: a tejesek szeme is kezd nyila­dozni, s küzdenek az egyen­lőségért. Nemrég egy tejes például ráült az ülésen tar­togatott szatyorra. Tojás volt benne, a névnapi szendvics­hez. De még nem főzték meg ... Jó busz az egyes és a ket­tes is. Itt csak egyes és ket­tes buszozó van, valamint átszállni igyekvő... A mi­nősített személyek pedig azok, akik nem utaznak a buszon, hanem az útvonalon szolgálnak.' A következők: a barom bakter, a félszemű mixerkocsis, az az ökör, aki itt utat épít és az a tulok, aki a közlekedési lámpát kitalálta. Mire az állomásra érnek ezek a buszok, bárki meg­alapozhatja szókincsét ká­romkodásokban és egyéb tájnyelvi fordulatokban. Leszálláskor, amikor a függőségi viszony megsza­kad, a busz vezetőjének is jut a »jókívánságokból«, miszerint: »Ha ez a lajhár nem ilyen lassan hajt, nem kapunk sorompót, és most lenne időm egy féldecire«. .. A »lajhár« többnyire fa­nyarul mosolyog, és indul a következő útra. Abban sincs sok köszönet, de hát a szol­gálat szolgálat. És a sofőrök általában nyugodt embe­rek. .. Azoknak a »legüdvösebb« a tevékenységük minden kaposvári buszon, akik ül­nek. Ennek több változata is van: kibámulok az abla­kon; úgy teszek, miçtha aludnék; lehajtom a fejem. E három verzió a szelídeb- beké. Rábámulok, és né­zem, mikor esik össze; mi­előtt én ülök le, taszítok rajta egyet, hátha történik valami ; megjegyzést teszek, hogy minek él az ilyen ... — ezek a változatok a pro­fik játékai«. * Egységesek abban, hogy kivel űzik az ilyen »spor­tot«. Általában kismamák­kal és öregekkel. Luthár Péter Régi, elfeledett ismerősünk A csicsóka 1603-ban a francia Champ­lain a kanadai indiánok földjén fölfedezett egy érde­kes, gumós növényt. Euró­pába hozta, s a növény itt meghonosodott. 1664-ben már a magyar Lippai János is megemlíti gyengén fejlett napraforgóhoz hasonló szá­rát, gumós gyökérzetét »Po- soni kert« című munkájá­ban. A múlit század elején egész kontinensünkön elter­jedt a topinambur, magyar nevén csicsóka. Többfelé foglalkoztak termesztésé­vel, nálunk elsősorban a ser­téstenyésztést, vadgazdái-' , kodást folytató uradalmak­ban. Kultúrnövény lett te­hát a csicsóka, noha jelen­tősége az emberi táplálko­zásban, a takarmányozásban és< az ipari feldolgozásban meg sem közelíti a másik, szintén Amerikából szárma­zó gumós növényét, a bur­gonyáét. Hazánkban különösen az ötvenes években kísérletez­tek a csicsóka term eszles fel­lendítésével. Azóta, úgy lát­szik, teljesen elfeledték. Ér­demes-e újra helyet keresni számára a magyar mezőgaz­daságban? Valószínűleg igen. A zöld energia' (a növények­ből nyerhető energiahordo­zók) iránti nemzetközi fi­gyelem, s a más. drágább anyagok helyettesítésére va­ló alkalmassága miatt feltét­lenül érdemes elgondolkod­nunk rajta. Dr. Molnár László, a Ka­posvári Mezőgazdasági Főis­kola nyugalmazott tanára nemrég érdekes cikket írt az Élet és Tudományban Homoki parlagok helyén csicsóka címmel. Tőle kér­dezd ük : — Miért éppen a csicsó­kára hívta fel a figyelmet, és miért éppen most? — A hazai csicsókater­mesztést valamikor az édes­ipar szorgalmazta. Ha akkor , megérte a gyáraknak a nö­vényből csicsókaszörpöt (műmézet) , készíteni, akkor véleményem szerint sokkal inkább megérné ma. A csi­csókából előállított, mézhez hasonló, nagy biológiai érté­kű szörp szárazanyagában csaknem 100 százaléknyi a gyümölcscukor (fruktóz). Fogyasztása a vlrágmézhez hasonlóan kedvező a szerve­zetre. Sajnos, hiányoznak a friss adatok, így csak a két évtizeddel ezelőtti árarányok alapján mondhatom: a hat­vanas évek elején a répa­cukor kilogrammjának ára 10—12 cent volt, míg a csi­csókamézé 8—10 dollár. Azóta az árak radikálisan módosultak, de a két ter­mék közti arány aligha. E tények ismeretében gondol­tam arra: érdemes volna ismét fölfedezni a csicsókát. Miért ne termelhetnénk új­ra homoki parlagjainkon? A fruktóz szerepe a kü­lönböző civilizációs beteg­ségek terjedésével erősen növekszik. E betegségek kö­zül első a cukorbaj. Ma- gyorországon 300 ezer cu­korbeteget tartanak nyilván, de számuk — sajnos — to­vább nő. Előrejelzések sze­rint tíz év múlva már több mint félmillió embert kell kezelni ilyen bajjal. Jellem­ző, hogy Somogybán 20 éve csak 360 beteget tartottak nyiván, ma számuk eléri a tízezret. Mivel a cukorbeteg nem fogyaszthatja a répa­cukrot, világszerte nagy erő­feszítéseket tesznek a kaló­riamentes és kalóriaszegény édesítőszerek kifejlesztésé­re. Ilyen a ciklamát és a szaharin. A ciklamátok gyártását azonban jelenleg a világ legtöbb országában betiltották, a szaharin pedig nem minden szempontból megfelelő édesítőszer. Sütés- tőzéskor (a kávéban is!) al­kotóelemeire bomlik, s ke­sernyés utóíze marad. — Miért jelenthet megol­dást a fruktóz? — kérdez­tük dr. Angeli Istvántól, a megyei rendelőintézet szak­főorvosától. — Mert a szaharin és a gyümölcscukor kombiná­ciója gyakorlatilag a leg­kedvezőbb tulajdonságú, ka­lóriaszegény édesítőszerek közé tartozik. A fruktóz éde- si lóereje másfélszerese a ré­pacukorénak, kevesebb kell belőle, s napi 30—50 grammig a cukorbeteg szer­vezet inzulin nélkül is hasz­nosítani tudja. Szaharinnal kombinálva édesítőereje még tovább fokozódik, s el­veszi annak kesrenyés utó­ízét. Betegeink mégsem él­hettek vele, mert importál­ni kellett, s valutaigényes termék. A gyógyítás e ko­moly gondját meg tudná oldani a hazai csicsókából előállított gyümölcscukor. A csicsóka ezen időszerű hasznán túl számos más te­rületen hasznosítható. A legkülönbözőbb szempon­tok szerinti vizsgálata szin­tén azt mutatja: érdemes volna foglalkozni termelé­sével. Jelenleg Franciaor­szágban több százezer hol­don termelik. Nagy tömeg­ben használja fel a gumókat a szeszipar. Az erjesztett, főzött etilalkohollal re­ménykeltő kísérleteket foly­tattak: üzemanyaghoz ada­golva kitűnően pótolta a benzint. A csicsóka a ta­karmányozásban is megáll­ja a helyét. A gumók szén­hidráttartalma jó hatással van az állatok bélflórájára. Szártermése silózva a kuko­ricaszárral egyenértékű ta­karmányt ad. Megéri-e a termelése ? Egykori számítások szerint az egy mázsa keményítőér­tékre fordított munkaórák száma takarmányrépánál 35,70, a cukorrépánál 26,80, a burgonyánál 11, a csicsó­kánál viszont csak 4,9. A különböző takarmánynö­vényekből származó egy mázsa keményítő önköltsége Is a csicsókánál a legkisebb. Ellene szokták vetni, hogy ahol megtelepedett, ott ki- irthatatlan, vagyis nem il­leszthető be a vetésforgóba. Valószínűleg ezért merült feledésbe a modern mező- gazdaságban. De ma már lé­teznek különböző gyomtala- nító szerek, amelyek hasz­nálatával megoldható a ve­tésforgó is a »csicsókalátta« területeken. Dr. Molnár László egyébként az elha­gyott homoki parlagokon ajánlja termesztését, s ott, ahol a kukorica és a cukor­répa kevésbé gazdaságos. A szívós, igénytelen csicsóka ugyanis ezekkel teljesen egyenrangú kultúrnövény le­hetne. Néhány tábla »csicsókási- tása« nyilván könnyűszerrel megoldható. Ezer meg ezer hektárak újratelepítése azonban fontos részletkér­déseket vetne föl. Ennek még nincs itt az ideje. Egyelőre ennyi is elég: a csicsóka »rehabilitálását« mindenképpen meg kellene vizsgálni. C* T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom