Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-23 / 119. szám

Megyei sportnap Nagyatádon Vasárnap Nagyatádon tar­tották az évi tömegsportver­senyek megnyitóját. A -me­gyei olimpiai sportnap« már nevében is utal rá, hogy va­lamennyi tömegsportprogram az olimpia jegyében zajlik majd le. A megnyitón a me- , gyei és városi illetékes tes­tületek képviselőin kívül mintegy 8—900 versenyző és ugyanannyi néző vett részt. A kissé szemerkélő eső ellenére igen jól sikerült, hangulatos eseménynek adott helyet az atádi sporttelep: bemutatták tornagy'akorla- tukat az óvodások, az általá­nos és középiskolások; a legkisebbek versengésébe a szülők is bekapcsolódtak. A látványos, impozáns meg­nyitó az atádi testnevelőket és a városi sportégyesülét »-hozzáállását-« dicséri. A szabadgyakorlatok szünetei­ben sem volt holtidő: akkor rendezték meg a különféle futóváltókat A sportnapon helyet kapott a labdarúgás és a kézilabda is. A kispá­lyás focizok közül legjobb­nak a kaposvári városi ta­nács, a kézilabdázóknál a nagyatádi Komfort Ipari Szövetkezet a nőknél a bar­csi Dráva Ipari Szövetkezet bizonyult. Kispályás foci Az, ország minden részéből 43 kispályás labdarúgó csa­pat érkezett a múlt hét vé­gén a balatonföldvári Ex- pressz-táborba, hogy részt vegyen az Expressz-kupa tornán. Maguk a rendezők sem számítottak ilyen óriási sikerre, öt csoportban ren­dezték meg a selejtezőket, s a fizikai mozgás mellé szom­baton este Buzánskky Jenő tartott élménybeszámolót és mutatott be legendás válo­gatott mérkőzésekről füm- összeállítást. A győzelmet a szentesi Termál Tsz szerezte meg a gyöngyösi Áfész és a szom­bathelyi Fakombinát előtt. PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG 43 csapat az Expressz-kupán Röplabda NB 11 ! Szerdán Pécsen szerepelt a K. Dózsa férfiröplab- dacsapata, baj­noki * találkozón. Az első két játsz­mában simán ki­kapott az Ü. PEAC-tól, a har­madikban viszont javuló játékkal sikerült nyernie. Ezután a ha­zaiaknak egy kis játékvezetői se­gédletre is szük­ségük volt a vég­ső győzelem ki- narcolásához. Û. PEAC — K. Dózsa 3:1 (4, 10, —10, 11) K. Dózsa : Tu- kacs, Sziklai, Papp, Domonkos, Mester, Krecskó, Csere: Vidák, Páldi, Kiss. Edző: Witz István. Tenisz Pirily Melinda Színvonalas mérkőzéseket látott a szép számú közönség Siófokon a magyar—román utánpótlás-válogatott tenisz- mérkőzésén. Az újoncoknál — lányoknál és fiúknál egy­aránt — 4:4-es döntetlen született; ez hazai szempont­ból sikernek számít, hiszen a vendégek nagyobb játékerőt képviseltek. Gyermekeknél a technikailag majdnem azo­nos tudású magyarok ellen a sorsdöntő labdákat rend­re a rutinosabb románok nyerték. így alakult ki fiúk­nál és 'lányoknál egyaránt a 7:1-es vereség. A nemzetközi találkozó után került sor a Balaton— Budapest válogatott gyer­mektalálkozóra, amely szin­tén döntetlenül ért véget. A csapatmérkőzés után a leg­jobb három gyermek ver­senyző körmérkőzést ját­szott; ez a barcelonai Euró- pa-bajnokság egyik válogató versenyének számít. A siófo­ki Lassú Zsolt először Mez- neries Ivánt (Bp. Vasas), majd Csizmánk Árpádot (Ü. Dózsa) győzte le. Lassú Zsolt csütörtökön utazott Belgium­ba. Nem fogadta kegyeibe az időjárás a megyei bajnok- ■ ság teniszezőit. Szemerkélő esőben játszották le az egyé­ni küzdelmeket. Férfiaknál Berkes Pál rutinos játékkal lett bajnok, az idén jó ered­ményeket elérő, fiatal Hajas Ákos előtt. A férfi párosban a kaposváriak nyertek, a ta­valyi bajnokpár előtt. A női ifjúsági, serdülő-, újonever- senyszámokat nem tudták Sportkocsma A marcali sportegyesület nem kevés pénzébe kerül a városnak. Hogy fenntarthas­sák, létrehoztak a pálya mel­lett egy büfét. Ennek bevé­telét sportcélokra fordítják... Örvendetes dolog, gondol- hatná bárki, hát még akkor, amikor azt is megtudja, hogy ennek a sportbüfének az évi tiszta jövedelme — ami te­hát a sportköré — 400 ezer forint körül van. Ne felejt­sük el azonban megjegyez­ni: az egység forgalmának a 'S3,5 százalékát a szesz adja, az üdítő részesedése csak 9,4 százalék. A márciusi adatok szerint 234 ezer forintot köl­töttek el itt a marcaliak ... Mindebből következik, hogy a büfé teljesen kocs- majellegü. Ezt igazolja a környékbeli részegek nagy száma is. Egy anyuka pa­naszkodott a minap, hogy a közeli sétányon sem sétálhat gyermekeivel, hi­szen azok csak dülön­gélő embereket látnak — meg ennél lát/ványosabb, am leírhatatlan dolgokat —, és trágár beszedet hallanak. Van, aki itt tölti a napjait. Ide járnak munkaidőben a környéken dolgozó munká­sok, és azok is, akik nem dolgoznak, s a »fő foglalko­zásuk« az, hogy a sportkört anyagilag támogatják, ma­gyarul: isznak. Van, aki rekordot állít fel — húsz-harminc üveg sört is képes meginni itt napon­ta —, mások pedig kemény küzdelemben maradnak alul: két vállra fekteti őket az alkohol. Persze, még fokoz­ni lehelne mindezt mondjuk azzal, hogy minden második labdarúgó-mérkőzés amo­lyan sörmeccs lenne. A vesz­tes csapat minden tagja egy- egy láda sört fizetne itt a másik csapat tagjainak, így növelve a büfé bevételét... Félreértés ne essék, nem az alapgondolat ellen tilta­kozom. Csupán a sport és a szesz ilyesfajta összekapcso­lása ellen. Vagy ha már csak így lehet a sportkört fenn­tartani, legalább a büfé ne­ve is jelezze az »együttmű­ködést«. Mondjuk, legyen:, »Kocsma a mellé lőtt 11-es- hez«. Esetleg: -Taccsbüfé«... 9. r befejezni. A döntőket a két legjobb kaposvári versenyző Papp Tímea és Pirity Melin­da játsszák. Dobogós helyezettek: Férfiak: Egyéni: 1. Berkes (Boglárlelle), 2. Hajas (Bog- lárlelle), 3. Ács és Harmath F. (mindkettő FMV K. Va­sas). Férfi párös: 1. Harmath —Ács (FMV Vasas), 2. Qer- kes—Harmath S. (BLSE), 3. Hajas—Novák és Veress— Szanyi (FMV Vasas). Ifjúsá­gi egyéni: 1. Hajas, 2. Var­ga (Siófok), 3. Hock (Siófok) és Nagy (FMV Vasas). Ser­dülő egyéni: 1. Varga, 2. Ka­rácsony (FMV Vasas), 3. Barczi és Hock (mindkettő Siófok). Gyermek leány egyéni; 1. Holper, 2. Paszér (mindkettő BLSE). Asztalitenisz A siófoki járási serdülő seregszemle eredményei: fiú­csapat; 1. Balatonföldvár, 2. Siófok, 3. Ádánd, 4. Ságvár. Egyéni: 1. Varga (Ádánd), 2. Hauer (Siófok), 3. Czékus (Nágocs), 4. Fodor (Balaton­szárszó). Leánycsapat: 1. Siófok. A járási 1—2. helyezett csapatok vesznek részt a jú­niusi megyei seregszemlén. Teke NB 11: Vízmüvek—K. Spartacus 7:1 (2795:2088) Ropoii 415 Móritz 456 Bíró 504 Floch 487 Jenei 448 Nagy 485 Ambrus 430 Dr. Zsigmond 398 Kiss 423 Végh 441 Szemes 447 Lőczi 449 A majdnem 2600-as csa­patteljesítmény ellenére sem tudta elkerülni a súlyos ve­reséget a kaposvári gárda. Az aránylag könnyű pályán különösen a hazaiak érték el a nagy eredményeket (504!), s így Szemes 447-tel, Végh 441-el még egyéni pontokat sem tudott szerezni. Az egyetlen .pontot Lőczj érte el 449-es teljesítményével. A csapatból csupán dr. Zsig- mond teljesítménye nevezhe­tő gyengének. NB 111 Szombaton és vasárnap játszották a bajnoki mérkő­zéseket a somogyi csapatok. A kaposmérői Spartacus ki­tűnő játékkal és imponáló egyéni teljesítményekkel ide­genből tért haza két értékes ponttal. Ezzel szemben a Közlekedésiek gyenge telje­sítménnyel hagyták idegen­ben mind a két pontot. A K. Fáklya hazai pályán szenvedett vereséget a kitű­nő játékot nyújtó VBKM Vasastól. Mázaszászvár—Kaposmér6 Z (2377:2528) Ld. : Ritterschmidt 423, So­vány 412, ill. Hász 444, Horváth 442. Szentlőrinc—K. Közlekedési SE 6:2 (2342:2279) Ld. : Kemsei 416, iU. Monok 398, Mettner 388. K. Fáklya—VBKM Vasas 2:6 (2388:2457) Ld. : Németh 423, Babies 402, ül. Kutor 430, Habián 417. Atlétika Fonyódon került sor szom­batin és vasárnap az után­pótlás korúak megyei atléti­kai bajnokságára. 102 ver­senyszámban dőltek el az ifjúsági, serdülő »-A« és ser­dülő »B« bajnoki címek. Legjobban a fiú futók sze­repeltek: 500 méteren Hege­dűs után Szabó is teljesítet­te az aranyjelvényes szintet. Fiúfutószámokban további 11 ezüstérmes eredmény szüle­tett A dobók közül ketten értek el ennél jobb ered­ményt. A 48 leány verseny- szám bajnokai közül csak Topp (KASI) 300 gátas ered­ménye jobb az ezüstjelvé­nyes szintnél Sakk A megyei egyéni bajnok­ság 1. csoportjában kilenc, a II. csoportban tiz fordulót játszottak le a versenyzők. Az állás a következő: I. csoport: Salekovics (8 pont), Horváth M. (6,5), dr. Illés (6), Vodicska T., Závo- da, Várnai (5,5—5,5), Erdélyi (5), Csábi, Raab (4,5—4,5), Heinrich, Klencsár, Övári, Dégi (3—3), Horovitz (0). II. csoport: Szoták (8,5), Marcsingó (7,5), Fekete, Be- nei, Marosvári (7—7), Feny­vesi (6,5), Horváth J. Soly- mosi (5—5), Mohai (4,5), Ta­kács, Kaponya, Kemény (4—4). Vodicska L. (3,5), Sza­bó (3), Morovitz (2), Kele (1,5). Antikvár könyvvásár KAPOSVÁRON A „József Attila” könyvesbolt udvarán (Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1.) 1980. május 27-tol 30-ig. Rossz idő esetén a Megyei Könyvtár, előcsarnokában. (Kaposvár, Csokonai köz 4.) Veszünk — Eladunk Modern és régi kiadású bűnügyi könyvekért, metszetes nyomtatványokért, 18.50 előtti térképekért a legmagasabb napi árat fizetjük. Nagyobb könyvtárakat a helyszínen értékelünk. . Csak három napig, utolsó napon csak veszünk. A vásár pénteken _____11 órakor zár._______________(43035) M ÁJUS A nap 4.58 órakor kél, és 20.24-kor nywfMdk; a hold 13.44 órakor kél, es 2.23 -kor nyugszik­PÉNTEK Dezső A várható időjárás: változóan felhős idő — elszórtan záporral, zivatarral. Napközben megélénkülő, váltósé irányé szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 18—23 iok között alakul. Találkozó: Veresegyházán A hagyományőrző népi együttesek országos találko­zóját május 24—25-én — szombaton és vasárnap — rendezik meg a Pest megyei Veresegybázán. A rendezvé­nyen 16 'együttes 600 táncosa vesz részt., s bemutatja szü- kebb hazájának népszoká­sait, múltból mentett hagyo­mányait. — Raj/.kiállítás nyílt teg­nap délután Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központban a Kisfaludy ut­cai általános iskola szakkö­rének munkáiból. — Játék a bölcsiseknek. A VBKM II. számú gyárá­nak szocialista brigádja és a Vöröskereszt alapszervezet 2000 forintot adott össze. Eb­ből játékot vásároltak, s tegnap átadták a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet nagy­bajom! bölcsődéjében lévő apróságoknak. — Korszerűbb Marcali közvilágítása. Négy év alatt 419-ről 540-re nőtt a kor- szerű lámpák száma. Most készül a Simon tér új köz­világítása. — Virágba borultak a már hagyomány alapján Rá­kóczi harsaknak nevezett öreg hársfák a Regéci vár és Sárospatak környékén. Az itteni hársak közül nem egynek a kora megközelíti a háromszáz évet. A hagyo­mánynak annyi alapja fel­tétlenül van, hogy a zemplé­ni és tokaj-hegyaljai egykori Rákóczi birtokokon tömege­sen ültették a jó »mézlege­lőt-« adó hársfákat. — Ha lassan is, de nő az egy tehénre jutó tejter­melés megyénkben. Ez az ötödik ötéves terv elmúlt négy éve alatt a tsz-ekben 47,8 százalékos, az állami gazdaságokban 47,1 százalé­kos emelkedést jelent. — Fiatal agrárszakemberek találkozója kezdődik ma Ba- latonfenyvesen. A négyna­pos tanácskozáson Somogy, Baranya és Tolna fiataljai csereihetik ki tapasztalatai­kat, s neves szakemberek előadásain tájékozódhatnak a mezőgazdaság fejlődésé­nek aktuális kérdéseiről. — Figyelmetlenül vezette Baletoníenyvesen, a 7-es fő­úton személygépkocsiját a 38 éves Széles Jánosné bu­dapesti statisztikus, és el­ütötte Kántor Péter kerék­párversenyzőt. A sportoló könnyebb sérüléseket szen­vedett, a gépjárművezető el­len eljárás indult. — Gyermek baleset. Ka­posváron, a Gorkij utcában a járdán kerékpározott, majd figyelmetlenül az úttestre hajtott a 12 éves Hegedűs Béla tanuló, s egy szabályo­san közlekedő személygépko­csi elütötte. A kisfiú súlyos, nem életveszélyes sérülése­ket szenvedett. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 175 évvel ezelőtt, 1805. május 23-án született Baj na n és 73 éves korában, 1878 februárjában halt meg Bécsben Sándor Móricz ne­ves sportember, aki vakme­rő lovas, úszó- és vaclásztel- jesítményeivcl vált híressé annak idején. A grófi családból szárma­zó fiatalember egész fiatalon kitűnt nagy fizikai erejével és ügyességével. Produkciói­val, amelyek gazdag sajtó­nyilvánosságot is kaptak, kö­vetőket is toborzott a lovas és az úszósport számára. Ko­ra érdekes figurája volt, aki­nek tetteiben a virtus és « sport tudatos propagálása ke­veredett. Andrássy Manóval és másokkal 1857-ben meg­jelentette — a később fran­ciául is publikált — „Hazai vadászatok és sport Magyar- országon” című érdekes könyvét. A gróf egyébként tragikus módon a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be életét. Gazdag könyvtárát az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozta. —• Négy méteres cápa tá­madott meg egy fürdóző osztrák turistát a Földközi­tenger Görögországhoz tar­tozó Vóioszi öblében. A meg­rémült turistának kétségbe­esett csapkodással sikerült elkergetnie támadóját, a pá­pa. azonban olyan súlyos se­beket ejtett rajta, hogy kór­házba kellett szállítani. Ál­lapota válságos. — Erdőtűz. Eldobott ci­garetta végtől kigyulladt es leégett Kaposváron a szeat- jakabi részen egy 4 éves, 1 hektárnyi csemetekert. Az anyagi kár L5 ezer forint. — Gondatlan, figyelmet­len vezetés következtében Balatonszentgyörgy község­ben villanyoszlopnak ütkö - zött, majd árokba borult gépkocsijával a 38 éves Har- sányi László balatonmáriai autószerelő. Utasa — Bánki György — könnyebb sérülé­seket szenvedett, a jármű­ben 20 000 forint anyagi kár keletkezett. Harsányi ellen eljárás indult. — 59 halálos áldozata és 77 sebesüitje van annak a két buszszerencsétiemség- nek, amely csütörtökön tör­tént Indiában. Az egyik busz Karnataka államban folyó­ba zuhant, és utasai közül húszán életüket vesztették, — Környezetszennyezés miatt több mint hétszáz amerikai családot telepíte­nek ki a Niagara vízesés melletti Niagara Falls , nevű városból és környékéről. .A talajban ugyanis egészségre káros vegyi anyagot (di- oxént) találtak. A lakosság egy részén végzett vizsgálat kiderítette, hogy a vegyi anyagnak rákkeltő hatása van. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy május 25- én Nagyatádon országos kira­kodó és autóvásár. Siófokon autóvásar iesz. — A budapesti Nemzeti Szín­ház vendégjátéka a kaposvári Csiky Gergely Színházban jú­nius 2-án, 3-án 19 órakor: Sia- womif Mrozek Emigránsok. Fordította : Balogh Géza. AA . . . Garas Dezső m. v., XX . . . Avar István. Díszlet: Székely László. Jelmez: Vi^gó Nelly. Rendezte: Székely Gá­bor. Jegyek kaphatók a ren­dez vényirodában, Kaposvár, Május 1. u. a. Telefon; U-A03.

Next

/
Oldalképek
Tartalom