Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
I , JßfepORTl porí®spo •t SPORT« QRTSPor Péntektől péntekig Tekézőink Női kézilabda kupát bonyolítottak le a marcali járásban. A boglárlellei tornaKozmosz-szálló Moszkvában Moszkvában a közelmúltban 27 emeletes, első osztályú szállodát adtak át, mely az olimpia vendégeit is fogadja, majd. Az új Kozmosz-szállóban egy- és kétágyas szobák, lakosztályok, bárok, éttermek, fürdő, szauna és ajándékboltok vannak. Fenyősi Ildikó kitüntetése Az év úttörő sportolót niagykarácsonyi labdarúgócsapat tagja. Athéntől Moszkváig I a vidék döntőben csarnokban négy csapot játszott körmérkőzést. Legjobban a fonyódiak szerepeltek, akik fölényesen nyerték a tornát. A további sorrend: 2. Lengyeltóti, 3. Marcali szakmunkásképző, 4. Bala- tonkeresztúr. A járásban nagyon népszerű a kézilabda. A női bajnokságba kilenc, a férfiba hat csapat nevezett. Ezért döntött úgy a városi kézilabdaszövetség, hogy a csapatok részére külön kúpját szervez a közeljövőben. * * * A legjobb nyolc közé jutott a Kaposvári Tanítóképző Főiskola labdarúgó-csapata a főiskolai bajnokságban. Keszthelyen az agrártudományi főiskolával mérkőztek, és 2:2-es döntetlent értek el. Mivel nincs visszavágó, a döntetlen a vendég kaposváriaknak volt jó. A tanítóképzősök kétszer is vezettek, és megérdemelten jutottak tovább. Legközelebb az állatorvostudományi egyetem csapatával mérkőznek a négy közé jutásért. A mérkőzést Kaposváron játsszák, a pon- tos időpjont még nem ismeretes. * * * A közelmúltban bitumenes kézilabdapályát avattak Cso- konyavisontán, melyet villanyvilágítással is fölszerelték. Új játékvezetői öltözőt építettek. Vison tán a kézilabda mellett népszerű a kispályás labdarúgás is, így most lehetőséig nyílik arra, hogy a napot »meghosszabbítva« hódoljanak kedvenc időtöltésüknek a fiatalok. Nagykanizsán tömegsport- versenyt rendeztek asztaliteniszezők részére az áramszolgáltató vállalat különböző üzemigazgatóságainak részvételével. A XII. pártkongresszus tiszteletére rendezett »Kongresszus Kupa ’80« elnevezésű dunántúli seregszemlén ott voltak a kaposvári és a siófoki üzemigazgatóság képviselői. A nőknél a siófoki csapat második, egyéniben az ugyancsak siófoki Molnár Ilona szintén második lett. Párosban a Molnár—Vörös siófoki kettős lett ezüstérmes. A férfiaknál egyéniben a kaposvári Magyar János, párosban a Ko- zári—Puch siófoki kettős egyaránt harmadik lett. I « • » Szombathelyen szerepeltek a kaposvári tekézők. A területi döntőn 32 páros indult. A K. Közlekedési SE párosa, Somodi és Monok 865 fás teljesítménnyel jutott tovább az országos vidékbajnokság döntőjébe, amelyet Kaposváron rendeznek április 12—13-án. Eredményük a harmadik legjobb volt. A másik közlekedési páros, Németh és Mettner 808 fát dobott, mindössze egy fa hiányzott a döntőbe jutáshoz. Az egyéni döntőben 32-en indultak. Monok 828-as, Mettner 824-es teljesítmény- nyel jutott a döntőbe. London: a magyar sport diadalmenete Csütörtökön délelőtt a III. kerületi úttörőházban Mol- narné Kozma Erzsébet, a Magyar Ü ttörók Szövetsége Országos Tanácsának titkára átadta az év úttörősportolóinak és csapatainak a kitüntetéseket. A kitüntetést 6—6 lány és fiú és 6 csapat kapta meg. A kitüntetettek: lányok: Fenyőéi Ildikó atléta (Somogy m„ Fonyód), Galbács Judit havas számok (Nógrád m.), Hervai Edit tornász (Zala m.), Polgár Anna kajakos (Budapest), Szántó Annamária atléta (Heves m.), Zsilinszky Tünde tornász (Békés m.). Fiúk: Balogh Barnabás atléta (Fejér m.), Fidel László kajakos (Pest m.), Kemény Ákos úszó (Fejér m.), Király Zoltán atléta (Nógrád m.), Kászegfalvi László birkózó (Vas m.), Mészáros Csaba tornász (Bacs-Kiskun m.). Csapatok: A Széchenyi általános iskola második kor- csoportos lány A kategóriás négytusacsapata, a nagykarácsony i általános iskola nagypályás labdarúgó-csapata, a kazincbarcikai 1478-as sz. Kun Béla úttörőcsapat A kategóriás leány röplabdacsapata, a nyíregyházi 2. sz. gyakorló általános iskola A kategóriás fiú kosárlabda csapata, a kiskunmajsai általános iskola B kategóriás leány kézilabdacsapata, a Vas megyei tájfutó csapat. Ezenkívül az Oktatási Minisztérium küLörvdíját kapta , a szegedi 1. sz. gyakorló általános iskola tollaslabdacsapata, az Országos Testnevelési és Sporthivatal különdí- ját pedig Cziner István, a Közkívánatra! Április 7-ém hús*ét héttó« utoljára mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház KALMAN IMRE: Csárdáskirálynö cm»i »«9ropew.tejét Echna heroeg«» Róesa Sándor az ÂHorni Operához logée Krtrsz«. 1----------------------------------Az öt egymásba fonódó karikával díszített fehér olimpiai zászlót tizenkét évi szünet után, 1948. július 29- én vonták fel újra az angol fővárosban, az 1908. utáni második londoni olimpián. Az ötvenkilenc ország mintegy négy és fél ezer versenyzője között sokan akadtak, akik már a korábbi játékokon is részt vettek. Az egyéni sportágak győzelmi listáit tekintve azonban csupján két sportoló tudta megismételni Berlinben aratott diadalát. Külön örömet. jelenthet még ma is számunkra, hogy az egyik éppen Elek Ilona, a női tőrvívás akkoriban valóban utolérhetetlen bajnoknője volt Az éveken át tartó pusztító világháború emléke még erősen rányomta bélyegét a játékokra. A versenyeket a már meglevő pályákon, néhány szükségmegoldás igénybevételével rendezték meg. Első alkalommal szerveztek olimpiai játékokról televíziós közvetítést. A résztvevők közül a háborút kirobbantó Németország és Japán hiányzott. Az angolok ugyan sportszerűen a NOB valamennyi tagországának elküldték a meghívást, de a német és a japán versenyzők részvételét nem tartottak kívánatosnak. Moszkvából pedig csak megfigyelők érkeztek, mert a Szovjetunió Olimpiai Bizottsága I még nem volt tagja a NOB-nak, versenyzői nem állhatták rajthoz. Az olimpia igazi bősei a korábbi játékokhoz hasonlóan az atléták soraiból kerültek ki. Az itt bemutatkozó Emil Zátopek óriási sikert aratott, főszereplővé pedig a Berlinben még hé- lyezetlen Fanny Blankers- Koen, a kétgyermekes családanya lépett elő. Fanny asszony négy aranyérmet vitt haza. Emil Zátopek már a megnyitó napján, a 10 000 méteres síkfutásban megmutatta igazi képességeit. Hallatlan fölényére jellemző, hogy csaknem ötven másodpercet, egy teljes kört vertei » Lrancis Mimounra Megismétlődött a korábbi maratoni futóversenyek tragédiája: Etienne Gailly, a huszonegy éves maratoni futó rogyadozó térdekkel elsőként érkezett a stadionba, de végül ketten is megelőzték. A további érdekes szereplők egyike a gátfutó világ- csúcstartó Harrison Dillard, aki igazi számában nem tudott bekerülni az amerikai csapatba, s így mintegy kárpótlásként a 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokságának megnyerésével vigasztalódott. A tizpróbát pedig az akkor még csupán tizenhét esztendős Bob Mathias, az amerikai szenátus későbbi képviselője nyerte. Úszásban az amerikaiak taroltak, tizennyolc férfiversenyzőjük közül tizenöt úszott a döntőben, s mind a hat számot megnyerték. A súlyemelők nagy mezőnyében (30 ország 120 induló) is a legjobban szerepeltek, ökölvívásban (rekordlétszám: 39 ország, 206 versenyző) viszont csak egy aranyat nyertek. A kötöttfogású birkózásban az északi országok legjobbjai, szabadfogásban fjedig a törökök jeleskedtek, öttusában Wide Grut, a nemzetközi szövetség jelenlegi főtitkára hídótotta vissza a világelsőséget a sportágat feltaláló skandinávok-nak. A csehszlovákok még a játékok alatt gyászoltak; Eiiske Miskova, ismert tornásznőjük Londonban betegedett meg, és a gyermekparalízis alig három nap alatt végzett a fiatal spjorlolóval. London végeredményben a magyar sport diadalmenetével zárult. A pusztító háborút követő nélkülözés, az új-: jáépítés terhei, az inflációs nehézségek ellenére nagyszerű felkészülési lehetőségeket biztosítottak a. versenyzőknek. Edzőtábort szerveztek, s még a helyszín kiválasztására is ügyeltek. így esett a választás éghajlata miatt a londoni párás klímához hasonló Tatára. A versenyzők az iskola tantermeiben aludtak az ideiglenes edzőtáborban, . együtt készülték. Londonban is megszerezték a tu aranyérmet, de a további öt második és tizenegy harmadik helyezéssel összességében jobban szerepeltek, mint előzőleg. Mindennek három évtizede már, s talán nem érdektelen, ha gyors névsoçolvasast végzünk a londoni győztesek sorában ... A tőrvívó Elek Ilonáról már szóltunk. Németh Imre Bauer Rudolfot követve a második férfi atlétikai aranyérmes, a Népstadion igazgatója voit a megnyitástól kezdve, nyugdíjban van, fia Montrealban gerelyhajításban nyert olimpiai bajnokságot. Gyarmati Olga Angliában telepedett le. Bóbis Gyula, kiváló nehézsúlyú birkózó évekkel ezelőtt hunyt el, lánya, Bóbis Ildikó világbajnok vívónő. Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok előbb a profik táborában állt helyt, majd edzőként is kiváló sikereket ért, jelenleg újra a válogatott vezetője. Csík Tibor, a hányatott sorsú ökölvívó külföldre távozott; előbb Belgiumban, majd Ausztráliában élt. Takács Károly, a legendás hírű sportlövő, a jobb kézfeje elvesztése után ballal tanult meg lőni. Olyan magabiztos volt, hogy győzelmi nyilatkozatát előre megírta, csak elővette a zsebéből és felolvasta a rádió mikrofonja előtt. Néhány éve halt meg, katonai főiskolán tanított. Pataki Ferenc, a szaltóki- rály, artistaként bejárta a világot, jelenleg az artistaképző főiskolán tanít. Gere- vich Aladár -hat olimpián összesen hét aranyat nyert, nyugdíjas vívómester, de naponta oktat, fia, a világbajnok Pali', a londoni játékok idején született. Csapattársai közül Kovács Pál a belvárosi Quint presszóját vezeti és a szövetségben tevékenykedik, Kárpáti Rudolf nyugdíjas ezredes, - a szövetség aktiv közreműködője. Berczelly Tibor, Rajcsányi Károly és Papp Bertalan nyugdíjban, a sporttól kicsit távolabb élnek, de a nagy sikerekre, amelyeknek részesei voltak, bizonyára emlékeznek még. .. Vad Demo MÁRCIUS 21 PÉNTEK Benedek A nap 5.15 órakor kél, s 17.58-knr nyugszik; a hold 8.49-kor kél és 23.19 orakor nyugszik. A várható (döfárás: Túlnyomóan borult, párás idő lesz. Sokfelé várható havazás, havas eső. Délnyugaton, délen csak csőre számíthatunk. Időnként megélénkül, helyenként fölerősödik a keleti, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 2—7 fok között alakul. Meghalt Földes György Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy 75. éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt Földes György, Rózsa Fe- renc-díjas újságíró, a Ludas Matyi nyugalmazott főszerkesztő-helyettese, a Lúdas Magazin főszerkesztője. Temetéséről később intézkednek. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Hírlapkiadó Vállalat, Lúdas Matyi szerkesztősége — Szabó-varró tanfolyam kezdődött tegnap a kaposvári Édosz Művelődési Házban. A 25 asszony tíz hét alatt sajátítja el a varrás alapjait. — Kétszáz úttörő dolgozott tegnap a kaposvári Vörös Hadsereg útján. A József Attila úttörőcsapat tagjai az iskolájuktól az Édoszig megtisztították az út két oldalán a zöld sávot és az iskolában épülő tornaterem körül futópályáit építettek. — Közös erővel állították helyre a Mezőgép tahi gyáregységének leégett festőműhelyét a vállalat dolgozói. A szocialista brigádok és a gyáregységek segítségének eredményeként a műhelyben a napokban megkezdődött a munka. Bányaomlás Komlón A Mecseki Szénbányák komlói Béta bányaüzemében csütörtök hajnalban 4 óra 40 perckor feltárás közben bá- nyaomlás történt. Két bányász — Égető Mátyás és Kincses István — az omladék alá került. A bányamentők már csak holttestüket emelhették ki. A szerencsétlenség okait szakértők vizsgálják. — Műszaki hiba okozta szerdán este a kaposvári áramszünetet. Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat kaposvári, Mező Imre úti állomásán a két transzformátor közül az egyiket felújították ezekben a napokban, s így csak a másik berendezés üzemeit. A több mint húsz éves áramváltó porcelán szigetelése azonban eb-omlott tegnapelőtt, s így a megyeszékhely tíz percig áram nélkül maradt. — Az egyetemi napokon a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán holnap somogyi népművészeti bemutatók lesznek. A népművészet’ somogyi mesterei, a FÉK dudaiskolásai és a megyei népművészeti stúdió tagjai mutatkoznak be. — A lángok martaléka lett 7500 kéve nád a Kis-Balaton környékén, a Sávoly és Vörs között keletkezett tűznél. Eddig ismeretlen okból meggyulladt közel hétszáz hektáron az avar és a sás, valamint a már learatott nád. A kár 48 ezer forint. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 2S5 évvel ezelőtt, 1685. március 21-én született és 65 éves korában., 1750-ben halt meg Johann Sebastian Bach zeneköltő, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb alkotó lángelméje. Régi thüringiai zenészcsalád gyermekeként már tízéves korában orgonistaként működött; tanulmányainak befejezése után hercegi zenekarban lett hegedűs, csakhamar ugyanott udvari orgonista és hangversenymester. 1717 után Kö- thenben volt karmester; akkor írta zenekari és kamaramüveinek jó részét. 1723- tól haláláig a lipcsei Tamás-templom karnagyaként tevékenykedett. Két házasságából húsz gyermek származott : közülük több szintén kiváló zeneszerző lett. Művészetében a barokk hangszeres polifónia (az ellenpontos többszólamúság) fejlődésének csúcspontjára érkezett. Ennek a stílusnak legfontosabb műfaja, a fúga az ő alkotóműhelyében nyerte el a legtökéletesebb alakját és legkoncentráltabb kifejező erejét. Munkásságának tekintő lyes részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják. Ezeknek alapja javarészt a protestáns korái. Több mint kétszáz kantátát és néhány motettát is írt. Vallásos tárgyú művel közül legjelentősebbek: a Máté-passio, a Jan os-passió, a hatalma* méretű h-moD nils«« a Karácsonyi. oratórium, a Magnificat. Művészete a barokk kor zenei törekvésének hatalmae összefoglalása. — A Balaton vöd elmerő! vetítenek fűmet Kaposvárom, a Szabad Ifjúság rnorahaa március 24—26-a között, A kisfidmbeji szó less a tó leg- lontosabb vízminőségi es környezetvédelmi kérdéseiről, — Hétszázezer formtot fordít évente fácántelepilésce a vadász szövetség megyei intéző bizottsága. A neveldék- ből kerülnek a somogyi vadásztársaságok területeire a »visszavadított« fácánok. Áldozatos munkával elérték, hogy megyénkben ez az apróvad megmenekül a kihalás veszélyétől, — Társadalmi munkában segítik a cseri Jubileumi park építését ma az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói- A fiatalok több tízezer forint értékű munkát végeznek ei. Hálózat-Harbanlariás Március 22-én, szombaton 7—15 óra között a Fácánosi vízműnél a Dédász szakemberei hálózatkarbantartást végeznek, s ennek következtében Kaposváron az északkeleti városrészben lakók vízellátásában gondok lesznek. Nagyfokú nyomáscsökkenéssel lehet számolni. Hasonló munkára kerül sor március 24-én, hétfőn 7—16 óra között a Kecel-hegyi kutak körzetében. Emiatt az északnyugati, s a Béke—Füredi tömbben lakók vízellátása lesz átmenetileg rossz. — Értesítjük a lakosságot a .közüleleket, hogy március 23- an Sioiokon autóvasár lesz. («Ï33J — COOPTOURIST HÍREK. 5 napos társasát a SZLOVÁK- LENGYEL Tátrába, teljes panzióval, autóbusszal. Időpont: 1980. május 1.8—22. Részvételi díj : 2430 Ft +. költőpénz. Jelentkezés irodánkban : Kaposvár.. Kossuth L, u. 5 Telefon: U-IW8, mmn