Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
Épííkwró* Tabon A 102 A Videoton Elektronikai Vállalat tabi gyáregységének dolgozói részére ebben az ötéves tervben 102 lakás épül. Ennék egy részét az albérletben élők és bejáró dolgozók kapják meg. Lakással várják az új csarnokban majd dolgozó szakembereket is. A Tanép 52, a Tabi Építő- és Vegyesipari Szövetkezet pedig 50 lakás építését kapta feladatul. Mikor kezdték meg a munkát? Milyen akadályok merültek föl? Hol tart a kivitelezés? — erről beszélgettünk Táncaik, Jánossal, a Tabi Építő- és Vegyesipari Szövetkezet műszaki vezetőié veL — Az 50 lakás kivitelesé- eét a Somogy megyei Beruházási Vállalat 1978 áprilisában rendelte meg, azzal, hogy a munkaterületet 1979 első negyedévében megkapjuk, s 1980. december 31-ig befejezzük a lakások építését. A fontosabb építési anyagokat 1978 végén megrendeltük, a munkatérül^ tét részlegesen a következő év márciusában vettük át. A munkaterület teljes átvétele után — áprilisban — alakítottuk ki a köziekedő- utákat, az anyagtárolóhelyeket, bekerítettük az építési területet. Júliusban elvégeztük a szükséges terepalakítási földmunkákat, a felvonulás előkészítését, s a hónap végén megkezdtük a munkát. A bajok az eső szint elérésekor kezdődtek, amikor a födémsiemre lett volna Új rakodó a Dráván Üj rakodónál kötnek ki a drávai uszályok Barcson: a városi tanács költségvetési üzeme háromnegyed millió forintos költséggel készített a régi helyére új homokld- kötőt. Korszerűsítették a kirakodást is. A Dráva szállít'Va hordalék iránt egvre nagvohh az igény: a mész- homoktégla-gvár 50 ezer köbmétert vásárol, s az idén 17 forinttal olcsóbban kanja köbméterét, mint korábban. ' A másik legnagyobh vásárló a Baranya meevei Állami Építőipari Vállalat: házgyári elemeihez használja föl. Az idei 175 ezer köbméteres termelésiéi már számítanak a Ketnikai barcsi gyárának igényére is. A gyárban megkezdődött az előkészítése egv homokosztályozó és szárítóberendezés építésének. Elkészülte után nemcsak a barcsi igényeket tudják kielégíteni, hanem a Keniikál többi gyárának is innen szállítanak szárított és osztályozott homokot. Ezt n termékeiknél használt vivőanyagot eddig nagy költséggel vásárolták, szükség. Beszerzése országos gond, ezért több tárgyalás után a Somterv a födém- szerkezetet áttervezte. — Szövetkezetünk kezdettől kiemelt feladatként kezeli a munkáslakások építését — mondta Tancsik János. — A lehetőség alapján mindent megtett a munka folyamatos biztosítása, a befejezési határidő tartása érdekében. Anyagbeszerző vállalatunkon keresztül sürgettük a lakások építéséhez szükséges födémelemeket, . önálló anyagrendelést adtunk föl a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárához. Onnan még választ sem kaptunk. írásos elutasító választ kü' lőtt a szombathelyi és a pécsi tüzép. Az épület négyemeletes lesz; a Kossuth Lajos utcai szárnyon a " harmadik emelet falazását végzik már. A szintek számát gyors ütemben tudnál? növelni, ha lenne födémelem. A közeljövőben tervezik a víz- és a villanyszerelési munkák megkezdését — azért, hogy az eddigi lemaradást bizonyos fokig behozzák. — Hogyan tovább? — A BVM budapesti központja az ismételt megrendelések alapján várhatóan áprilisban segítséget, tud adni. A kivitelezéshez szükséges további építési anyag — ajtók, ablakok, tégla, cement, szerelőipari alapanyagok — szövetkezetünk rendelkezésére állnak. A szak- és szerelőipari munkák azonban úiabb gondot okoznak, a bizonytalan határidők miatt alvállalkozói szerződéseket nem tudtunk kötni. Az 50 lakás kivitelezésén most egy 17 tagú szocialista brigád dolgozik. A gondok ellenére a Videoton dolgozói részére épülő lakásokat még ebben az évben át kell adni. Krutek József KÖTETLEN TEMAKAT! Á jó tapasztalatokat érdemes átvenni Sok aeő esett különféle pártfórumokon azokról a tagokról, akik keveset vagy egyáltalán nem nyilvánítanak véleményt a taggyűléseken. Ez persze nem jelenti. hogy eleve nincs véleményük, hiszen közülük nagyon sokan bátran kiállnak a párt politikája mellett szűkebb környezetükben, a műhelyekben, határozottan válaszolnak azokra a kérdésekre, amelyeket munkatársaik tesznek föl nekik. Miként lehetne az eddiginél sokkal jobban bekapcsolni őket a nyűt nártfóru- mok munkáiéba? Nem kevés párttitkárt foglalkoztat ez a téma. A Kaposvári Elektroncsőgyárban hallottam, hogy egy-két alapszervezet kötetlen taggyűléseket is szervezett, s ezek igen eredményesek voltak. A gvá- ri pártvezetőség szerint érdemes ilyeneket gyakrabban tartani — mivel még nem rendszeresek —. hiszen ott jóval fesztelenebb a hangulat. bárki bármilyen gondiát, véleményét, tapasztalatait, javaslatát elmondhatja. A jó tapasztalatokat érdemes átvenni máshol is: a kaposvári pártbizottság ülésein rendszeresen megkérdezik, hogy kinek van a napirenden kívül valamilyen közérdekű kérdése, javaslata. S amikor valamelyik pártbizottsági tag föláll — s ilyen nem egyszer - előfordul —, föltesz egy »rázós« kérdést, mindjárt pezsgőbb a légkör, nagyobb a figyelem. Ez a módszer könnyen elterjeszthető az alapszervezetekben is, hiszen a titka mindössze annyi: valóban kíváncsi a véleményekre, valóban őszintén kíván válaszolni, s tényleg figyelembe akarja venni az elhangzottakat. f Ma már sok napirend eleI ve meghatározott a taggyűléseken, s úgy is fogalmazhatnánk: kicsi a mozgási leSOMOGYI KRÓNIKÁJA Belpolitikai életünk kiemelkedő eseményére figyelt a héten az ország, a megye. Az MSZMP XII. kongresszusán életünket alakító fontos kérdésekről volt szó. Felelősséggel, nagy körültekintéssel elemezték a következő évek tennivalóit. »A feladatok nagyok, de megoldhatóak« — hangsúlyozta Kádár János, a párt Központi Bizottságának első titkára. »Van világos célunk van erőnk«, mondta, arra a hatalmas tartalékra utalva, amely népünk alkotó energiáinak további fölszabadítását és összpontosítását kívánja meg. Ezt szolgálta a négynapos tartalmas tanácskozás. A héten érkezett az első olajszállítmány az Adria kőolajvezetéken. Az eseményt nehezen lehetne túlbecsülni. Modern ipari országgá fejlődő hazánkban évről évre nő az energia- igény. Ez akkor is igy van, ha eddig Somogybán több jó példát láttunk az energia- hordozók ésszerű fölhasználására, a hasznos takarékosságra is. Gépesített civilizációnkat ugyanis egyre több es több energia »üzemelteti«. Sajnos, a világpiac ismert változásai — az energiahordozók drágulása — egyre költségesebbé teszik ezt az -üzemet«. A Barátság kőolajvezetéken érkező -fekete aranyat« eddig a 'ágnlaci á-oái iksó bhnn kaptuk. A népgazdaság energiaigényeit azonbarí csak PüiiaA nem lehetett kielégít teni. Ezért is vált szükségessé a Köze'-Keleten vásárolt kiegészítő mennyiség gyors célbajuttatása tárgyi föltételeinek megteremtése. Az Adria építése egyébként jó példája a három ország — Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország együttműködésének. Fontos kérdésekről tanácskozott a héten a megyei környezet- és természetvédelmi bizottság: a Balaton vízi környezetvédelméről, az erősen benépesült tájon képződő szemét és szennyyiz eltávolításáról, ártalmatlanításáról A Balaton környékének egyik gyenge pontja a csatornázatlanság, különösen a Siófoktól és Földvártól délnyugatra eső területeken. Itt a főszezonban nagy mennyiségű szennyvíz keletkezik, s ennek elhelyezése a legjobb indulattal is csak félmegoldásnak minősíthető. A VAT1 — fölmérve a jelenlegi állapotokat — t.anulmánvtervet készített, iavasolt megoldásai a tulajdonképpen ideiglenes megoldás elfogadására énülnek. Eszerint a településtisztasági vállalat speciális szippantókocsijaival szállítaná el a rothadt szennyvizet az aknás gyűitőkből és szakszerűen gondoskodna ártalmatlanításáról. A tervvel szemben azonban súlvos kifogások emelhetők. Egyebek .között, az. hogy a vállalat a balatoni szennyvíznek csak egy részét tud^A etemui, egy máz sík hányadát a vállalatok, tanácsok, sőt magánosok szállítják, ki tudja, hová? Bizonyos, hogy e nem ellenőrzött szennyvizüritések tartalma a nyílt vizekbe jut, és közvetlenül szennyezi a tavat. De a terv alapjául szolgáló »szakszerű« kezelés sem hozhat végleges megoldást — ezt csak a esatorna- há’ózat k’.énításe je'entheti. Igen elgondolkodtató az az érv, amelv a tanácskozás szenvedélyes vitájában hangzott el. A villatulajdonosok 30*40 ezer forintot is belefektetnek a házi derítők. üVnjítők éoítésói'jyn: ugyanebből az összegből már rég el lehetett volna kezdeni a csatornázást a Balatonnál. A vita fő tanulsága: a tópart ezerfelé ágazó gond- iait az eddiginél jóval megfontoltabban, a szélesebb körű összefüggésekbe ágyazva kell kezelni. Március végének utolsó péntekjén nyitották meg a somogvi fásítási hónapot. Kis fák, csemeték kerülnek a földbe —, hogy növekedve az embert szolgálják. Környezetünk az éltető oxigént adp fák . árnva-zöldje nélkül halálra volna ítélve. Legyen a fásítási hónap mindannyiunk ügye! És ne csak .most, hanem egész évben. Mert akkor érhetünk el valóban jó eredményt, ha nemcsak . ültetünk, hanem vigyázunk is rájuk és óvjuk a fákat. Cautjei: Tibor hetőség. Még az a pártvezetőség is gopdban van, hogy mikor hívjon össze úgynevezett kötetlen taggyűlést, amelyik már bevezette ezt a jó módszert. Sem előírni, sem meghatározni nem lehet, mikor és mennvi ilven fórumot szervezzenek, ezt a helyi lehetőségek és igények döntik el. Sokkal egyszerűbb ann.ak a módszernek az általánosabb alkalmazása. hogy a taggyűlések »hivatalos« napirendjének befeieztével megkérdezzék: kinek van kérdése vagy javaslata. A kaposvári pártértekezleten az egyik veterán szen- vedélvesen ostorozta azokat a párttagokat, akik nem egyformán veszik ki a részüket a pártmunkából. A beszámoló és a vezetőségi taggyűlések időszakában sok helyen megfordult, s véleménye a helyi tapasztalatokon alapult. Észrevétele továbbgyűrűző visszhangot váltott ki a résztvevők körében, még hetek múlva is emlegették az elhangzottakat. S akkor már úgv, hogy a megoldás módján is gondolkoztak. Eddig is sokat tettek mindenhol az alapszervezeti munka továbbfejlesztéséért — természetesen eltérő véleménnyel —, az egyik fő kérdés mégis az. hány kommunista vesz részt rendszeresen vagy időnként a vitában. A témák egyre bonyolultabbak, akár ideológiai kérdésekről, akár gaz- daságpolltikáról van szó, s talán néhányat épp az tart vissza a megnyilvánulástól, hogv kicsi a közéleti gyakorlatuk, nem tartják alkalmasnak a szókincsüket, sőt hiányosnak tartják a témával kapcsolatos ismereteiket is. Az ő első léoéseik szintén attól függnek, kaonak-e lehetőséget tapasztalataik elmondására, kérdéseik föltételébe. Ha a napirend túl merev, .s éppen ehhez nincs hozzáfűznivalójuk, akkor még kérhetnének szót napirenden kívül, ha lehetőséget kapnának rá. Nincs recept arra, hogy melyik pártszervezet hogyan mozgósítsa a most még »tartózkodó« párttagokat. A sok lehetőség közül csak az egyik a napirenden kívüli kérdezés, a kötetlen taggyűlés. Mégis : érdemes — minél több helyen — élni ezzel a lehetőséggel. Lajos Géza flz eredmények titka Abraktakarékosság a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1978- han kiadott közleményében felhívta a mezőgazdasági nagyüzemek vezetőinek figyelmét, hogy minden állattenyésztési ágazatban ve' zessék be az akraktakarékos takarmánygazdálkodást. Megyénk nagyüzemi gazdaságainak jelentős részében már 1978-ban — az üzemi adottságok fiicvetomhovAfevtövel — a vezptők különböző intézkedéseket tettek az nbraktakarékns ta'zai-mány- gazdálködás érdekében. A MÉM rneciiof ó-nzta a fajlagos a^bakfe'basznő'ás normáit mind a tei-. mind a hústermelés egységnyi mennyiségire. Az czv tehénre jutó évi 4000 liter alatti tejet termelő tehenészetekben az egv liter tejre fölhasznált abrakot 40 dekában. míg a 4900 liter felettiekben 50 dekában, a marhahústermelésben egy kiló súlvgyaraoodásra 5.1. a sertéságazatban egy kiló kibocsátott súlyra a szaktelene- ken 4.3, a hagvomárvvos telepeken pedig 4,8 kilóban. Az utasítás végrehajtását a Balatonnaevbereki Állami Gazdaságban 1978-ban kezdték meg, s 1979-ben tovább folytatták. A tejtermelésben — azonos termelési szint mellett (3536 liter volt az egy tehénre jutó kifejt tej) — egy év alatt 312 ton' na abrakot takarítottak meg, s az egv Inter előállítására fölhasznált fajlagos abrakot 61 dekáról 40 dekára csökkentették. Ebben az ágazatban a felhasznált összes abrakot 43 százalékkal csökkentették. A szarvasmarha-hizlalás ban Is hasonló eredményt értek el: egv év alatt — azonos sűlvmennyisés mellett — 296 tonna abrakot takarítottak meg. s az egy kiló élősúly-gvaranodásra jutó fajlagos abrakfelhasználás 5 55 kilóról 4,03 kilóra csökkent. A jelentős abrafccsökke- nesnek és a viszonylag .ló eredményeknek egyértelműen az a titka, hogv a gazdaságban — az előző évhez viszonyítva — jobban megteremtették a tömegta- karmány-termesztés, a betakarítás, a tárolás és a fölhasználás feltételrendszerét A kedvezőtlen termőhelyi adottságok között gazdálkodó állami gazdaságban meg' találták annak a lehetőséget, hogy a lapos, mély fekvésű — szinte hasznavehetetlen — területeken húszhasznú hereford szarvasmarhát tartsanak. A korábbi intenzív, abrakos hizlalás! technológiáról áttértek az olcsóbb, a tömegtakarmányokra alapo* zott és ablakkal kiegészített marhah izlailiás-ra. A kettős hasznosítású ma- gvartarka tehenek révén 1979-ben több mint 3500 liter tejet termeltek tehenenként. s ezt az eredményt a gazdaság jó minőségű szénával, abrakbiegészítéssel érte el — annak ellenére, hogy a gazdaságban már évek óta nem fordítanak nagy figyelmet a .tenyésztői munkára, hiszen ezt az állományt folyamatosan »leépítik«. A sertéságazatban 1979- ben csak ,15 százalékkal tudták csökkenteni esy év alatt az abrakfelhasználást — s ez kereken 2000 tonna megtakarítást jelent. A gazdaságban még nem fejeződött be a sertésállomány fejlesztése: a kocaállományt tovább növelik. A múlt évi 31 ezer 600-as hízókibocsá' tás egy év múlva várhatóan 40 ezerre emelkedik. A fajlagos abrakfelhasználás 1979-ben az előző évihez viszonyítva (4,37 kg) nem csökkent), de — a gazdaság vezetőinek véleménye szerint — erre 1980-ban megvannak a lehetőségek. Van még tennivaló a technológia és a munkafegyelem javításában, valamint a tenyésztői munkában, a jobb minőségű abrakkeverék előállításánál és nem utolsósorban az önetetök szakszerű használatában. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság vezetői, szakemberei jelentős eredményeket értek el az abrakfelhasználás csökkentésében — annak ellenére, hogy a szarvasmarha-létszám egy év alatt több mint ötszázzal nőtt, s ezen belül a tehén- letszám (húshasznú) százzal; a sertésállomány majdnem kétezerrel, míg a kocalét-. szám több mint háromszázzal emelkedett. Dana Imre agrármérök SOMOGYI NÉPLAP