Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

i Virágzó napraforgók « A Gabonaícrmeszíé-i Kutató Intézet szegedi növényházában mar virágoznak a napraforgók, amelyeknek fejlődését a tudo­mányos kutatók figyelik. Rendszeres és sokoldalú ellenőrzés­sel érik el. hogy esak a legjobb genetikai tulajdonságokkal bíró fajták kerüljenek köztermesztésbe. Rajtra kész a halászflotta A téli holt idényt sem töltötték tétlenül a Balatoni Halgazdaság halászai. Két hajót felújítottak — ellátták őket a szükséges elektro­mos berendezésekkel —, a ha,ióvezetők meg a gépészek pedig tanfolyamon vettek részt, amelynek befejezté­vel számot adtak mindabból, amit tanultak s az előadá­sokból megjegyeztek: hajó­zási ismeretekből tettek el­méiéi i és gyakorlati vizsgát. A tervek szerint a jövő héten kifutnak a Balatonra, a halászflotta hajói; két-két hajóval elindul zsákmány- szerző útjára a* 'Balatoni Halgazdaság bal a ton szentesi, keszthelyi, tihanyi és siófo­ki brigádja. A tavalyi -ter­méssel-“ elégedettek voltak, s az idén is bizakodva kezdik a halászatot. A megyei tanács vb me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának főmunka­tái sótól, Giczi Frigyestől tudjuk: a Balatoni Halgaz­daság a múlt évben 1102 tonna halat fogott ki a to­li >1. valamivel többet, mint 1978-ban. Különösen az an­golna fogás ered menye i vol - tak kedvezőek; hat és fél vagonnyi -akadt fenn- a Sió-zsilipre épített csapdán, ezt a mennyiséget eddig csak az 1976. évi — nyolc vagon körüli — zsákmány múlja felül. Nagyon kedvező áron értékesíthető er. a halfajta — zöme tavaly is exportra ment —, s az ilyen -jó fo­gás« révén gyorsan és több­szörösen megtérül az évente betelepített hárommillió an­golna költsége. Ugyanakkor — s ez a horgászok' fogási naplójában nyilván jelent­kezik — a gazdaság által a Balatonba telepített 17 va­gon pontyból mindössze két- ,vagonnyi akadt a halászbri­gádok hálójába. Ugyancsak a horgászok-megnyugtatására“ mondta el Giczi Frigyes: nemcsak pontyból van bőven a Ba­latonban, hanem más hal- fajtákból is. 1979-ben példá­ul 900 ezer előnevelt síül­lőt helyeztek a tóba, s ez a mennyiség több mint kétsze­rese az előirányzottnak. XXXVI. évfolyam, 46, sióm 1980, február 24„ vasárnap Hinta helyett—lakókonténer? A véletlen úgy hozta, hogy akkor olvastam a környe­zetvédelmi akcióisorozat 1980. évi Somogy megyei programját, amikor Kovács János kaposvári nyugdíjas telefonált: a közvetlen la­kóhelyét — a Marx Károly közt — ért sérelmet mondta el. összevetettem az olva­sott és a telefonon hallott szöveget, s bizony, a kettő -nem volt szinkronban« ...-Ft kell érni, hogy a te­lepüléseknek legyen fásítási (parkosítási, zöldövezeti) ter­vük, ,i hogy szabadidö-léte- sitményekre is tervek ké­szüljenek . ..* Olvasónk pa­naszának lényege: a zöldte­rület védelme. A Marx Ká­roly köz 10-es és 12-es épü­lete között hinták, padok voltak, s a fák már szép ár­nyékot vetettek nyaranta: örömmel játszottak itt a gyerekek, pihentek a felnőt­tek. Most hozzáfogtak az '»átrendezéshez-*: a fákat ki­vágják, a hintákat, padokat kiteszik a tűző napra. A Kaposvári Városgazdál­kodási Vállalat igazgatója, Farkas László érdeklődé­sünkre elmondta: — A la­kókonténer1' és mellette egy, a parkművelő kisgépek tá­rolására szolgáló gépszín te­lepítésének helyszínét a vá­rosi tanács vb ÉK V-osztá- lyával egyeztettük, a szóban forgó helyet a városi fóker­tész jelölte ki. Körülbelül harminc négyzeUnfternyi területről van szó. Egyéb­ként úgy tudom, hogy sor kerül az egész Marx Ká­roly köz zöldterületének re­konstrukciójára ... Hartner Rudolf városi fő­kertész: — Ezt a területet tartottuk legalkalmasabbnak a célra. A játszótér áthelye­zésének tervéről még tavaly tájékoztattuk a lakókat, saj­nálom, Hogy nem mindenki értesült róla, A közben központi játszóteret aia­A Magyar Honvédelmi Szövetség kaposvári Noszlo- py Gáspár Repülőklubja tegnap délután tartotta év­értékelő klubközgyűlését a Helyőrségi Művelődési Ott­honban. Szarka Antal klubvezető jeles eredményekről adott számot A klub tagjai 1770 felszállást hajtottak végre tavaly, ezer órát és huszon­két percet töltöttek a leve­gőben. Háromszázötvennégy repülési teljesítményt köny­velhetnek el, jóval többet, mint egy évvel korábban. Hatvanöt előírt repülési tá­vot teljesítettek. Nem aka­dályozta őket kényszerle­szállás, baleset sem történt. •Tavaly az országos váloga­tó versenyen és a Gemenc Kupán indultak a klub tag­jai, és a középmezőnyben végezlek. A tavalyi eredmények kítunk ki. Hogy a lakókon­téner és a gépszín helyet kapjon, fákat is ki keltett vágni, ,de arról nem tudok, hogy a padokat is el kellett •vinni a régi helyükről... Tény, hogy harminc négy­zetméternyi — városközpon­ti! — zöldterülettel megint szegényebbek lettünk. meghatározója volt a* ala­pos felkészülés. Télen, ami­kor nem szánhattak fel a gépek, három csoportban tartottak elméleti oktatást: kezdőknek, haladóknak és a felsőfokúnknak. Ugyancsak hozzájárult a sikerekhez, hogy két lengyel gyártmá­nyú Pirát típusú géppel gazdagodptt a hangár. Az április elején kezdődő repülési szezonban tovább akarják javítani az eredmé­nyeiket. Szeretnék, ha a csapatuk a Gemenc Kupán jobban szerepelne, mint ta­valy. A technikai feltétele­ket javítja majd a két kor­mányos oktatógép felújítá­sa, ebben társadalmi segítő- ükre is számítanak. Négy kérdés n. F. Klubgyülés a vitorlázó repülőknél Felszabadulási pályázat A Zrínyi Kiadó új könyve Szemelvények a Szovjet Katonai Enciklopédiából Érdekes könyve* jelente­tett meg a Irinyi Katonai Kiadó. A Szovjetunióban négy esztendeje kezdődött, s az idén fejeződik be a nyolc- kötetes Szovjet Katonai En­ciklopédia. A most megje­lent Szemelvények az első két kötet címszavainak a válogatását tartalmazza. E könyv a hivatásos ka­tonáknak, a honvédelmi- hazafias nevelő munkával foglalkozó pedagógusoknak, propagaadistáknak nyújt se­gítséget, »ver* -dmsaavak- ban ismerteti » legfrissebb awovjet hadtudomány! és katonapolitikai állásfoglalá­sokat az agresszió fogalmá­tól az automatizált csapat­vezetési rendszerekig, a csata szervezésétől a fegy­veres erők felépítéséig Ar­ról is képet, ad, hogy a marxizmus—leninizmus mii ként vélekedik korunk há­borújának és békéjének a problémái Alól. A Zrínyi Kiadó négy könyvben ad szemelvénye két a nyolckötetes enciklo- Sódiából. Pályázatot hirdet magyar hallgatói számára a Moszk­vai Rádió, hazánk felszaba­dulása közelgő 35. évfordu­lójának ' alkalmából. A pá­lyázóknak négy kérdésre kell válaszolniuk, és vála­szukat elküldeniük a Moszk­vai Rádió magyar osztályá­nak. A 'négy kérdés a kővet­kező: ! A szovjet hadsereg me­lyik nagy hadművelete töl­tött be döntő szerepet Ma­gyarország felszabaditasa- ban? Mikor zajlott le ez. a hadművelet? Az energiaszállítás gondjai TavRSzvárás a velömaglioüban Hosszú sor kígyózik Ka­posváron. az Ady Endre id­eái vetőmagbolt pultjai előtt. Az »-ostrom* már januar közepén kezdődött, de most tetőzik — tájékoztat az üz­let vezetője, Kuzma László. A megye, sót at, egész ' Dél-Dunantú) nagyok sok helyéről keresik tol ezt a boltot, s mint tegnap kide­rült, legtöbbször nem hiaba. Csak ritkán kell azt monda­niuk a vásárlónak, ez vagy az a mgg nem kapható, mert elfogyott. A kellemet­lenséget inkább az .okozza, hogy nem mindig a kíván­ságnak megfelelő csomago­lásban kínálják az árut.-’" Most például a hagymávak van ilyen gond.iyk. Ezekben a napokban leg­többen a zöldségfélék mag­jait keresik. Veszik a varga- és fehérrépa-, a zeller- és a paprikamagot. De sokan állnak sorban a különböző káposztafélékért, a cukorbor­sóért és a kukoricáért is.- Heggel nyolctól délután né­gyig tartanak nyitva, de március elsejétől meghosz- szabbitják a nyitvatartási időt. Eddig, átlagosan na­ponta több mint nyolcvan­hétezer forintot hagytak a boltban a kiskertek tulajdo­nosai. Remélik, hogy a bu­dapesti, illetve a rédei köz— ponti raktárból folyamatosan érkezik továbbra is áru. A világ energiagondjai között jelentős helyet foglal pl a természeti erőforrások kimefíthetősége, az egy főre jutó fajlagos energiafogyasz­tás egyenlőtlensége, a biz­tos készletek egyenlőtlen te­rületi elhelyezkedése,' és az a tény, hogy a hőenergia csak rossz hatásfokkal ala­kítható át, mechanikai ener­giává. Hasonlóan nagyr je­lentőségű és fontos kérdés a meglevő energiakészleteik­nek a fogyasztóhoz való el­juttatása, 1 azaz az energia- szállításA Az emberiség energiaigé­nyét jelenleg 25—30 száza­lékban villamos energia for- \ májában (10 százalék vilá­gítás, 15—20 százalék hajtó- .energia) kell kielégíteni. A távolsági villamosener- gia-átvitel megvalósításában magyar elgondolások is tes­tet öltöttek. Az egyik az ún. Thury-féle rendszer, amely egyen Araipü m­m* «i-Sál vitel! rendszer. Kx a* áll«ndk 4-i a “Attoaó lMulVJÍir»* tet-őlué* *!«•* Miamiin én te tel. A nvWk ilyen oteaoliiá« a nu aiúnia rsyçrhiv^Urjndô, vkiia krwó Ara­tná •rőíHviteU rendszer, KJ- riol*nzásAba» * fián z-pyór ée kiváló nímökgérdftja fejlett ki uU<«6 teveüany­2. Mikor szabadult fel az On varosa, faluja, lakóhe­lye? Önnek vagy családjá­nak milyen szemelves élme­nye fűződik ehhez? 3. Mely szovjet parlamen­terek emlékműve áll Buda­pesten? Mit tud ezekről a parlamenterekről ? 4. Mikor írták alá az el­ső szovjet—magyar barát­sági, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási szer­ződést, és . hogyan • valósul meg ma? A válaszokat 1980. már­cius 10-ig kell postára ad­ni, a következő címre: Moszkva, Rádió, magyar osz­tóié, Pjatnickdj u. 25. A bo­rítékra a beküldők írják fel: Pályázat. A legteljesebb és legtartal­masabb válaszok beküldőit értékes ajándékokkal és em­léktárgyakkal jutalmazzák. A pályázat eredményét a felszabadulás ünnepének előestéjén, április 3-án köz­li a Moszkvai Rádió ipaayar nyelvű adásában. Az orvos fia A falusi ötvös autózni viszi a kisfiát. Aztán a 1 lurkó ezt meséli a pajtá­sainak: — Tudjátok, úgy történt, hogy a p^pa előbb meg­előzött minden autót, az­tán végül minket előzött meg egy motorkerékpá­ros ... Megállította a pa­pát, és receptet irt föl ne­ki... Skót ajándék — Kedves Elsa, azt ígér­tem neked, hogy születés­napodra igazi nercet kapsz ajándékba. És meg is ka­pod — mondja a skót. — De előbb meg kell ígér­1 ned valamit: hogy mindig magad fogod etetni ezt a kis állatot! Vallomás A rendőrség letartóztat két betörőt. A rendórbiz- tos megkezdi a kihallga­tást: — Régóta ismeri a bűn­társát? — kérdi az első betörőtök — Csak tegnap óta, signor — válaszol az. — Azt akarja, hogy el­higgyem est magának? — Tetszik tudni, azt mondta, hogy ő már ti­zenkétezer ült. És én nyomban nagy bizalmat éreztem iránta ... Gyermeki képzelet A kisfiú nagyanyjával az őslénytani múzeumban kiállított állatokat nézi­— Képzelem, nagyma­ma — jegyzi meg a lur­kó —, mennyire féltél erektől a szörnyektől, ami­kor kislády voltál! Tétova rablók Két rabló késő «te megállít egy járókelőt a sötét New York-i utcán, —• Legyen szíves, adjon nekünk tíz centet vagy kénytelenek leszünk.,. — Ugyan, ugyan — sóhajt fel megkönnyebbül­ten a járókelő —; az is­ten szerelmére, itt van, tessék... De szabad tud­nom, miért kell maguk­nak tíz cent? — Hogyhogy miért; Mindjárt földobjuk 8 pénzt, és megállapítjuk, hogy melyikünké lesz s maga pénztárcája.,. Aj MSZMP Somory megyei Bizottságának lapja, főszerkesztő : JÁVORI BELA Főszerkesztő* b. j Paál László Szerkesztőség! Kaposvár, Latines Sándor u. 2. Postacímî Kaposvár Pt. 3L 1401 le'eton. 11-510, 11-51L ^ 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401 Telefon: 11-516. 11-519 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hMapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés5 dit egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egv évre 360 FL Index: 25 967 ISSN 0133—060* Készölt a 'Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üza- mében. Kaposvár Május l a. lül Felelő*? vezető Farkas BéLa igazgató -Kéziratokat nem őrzőnk meg éa utiin küldünk vu^«l

Next

/
Oldalképek
Tartalom