Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
Á PÁRTÉRTEKEZLETEKRŐL JELENTTÖK Politizáló fiatalok Egy előadássorozaf nyomában Tanuljunk meg közlekedni! Rálépni a gázpedálra (Folytatás a 3. oldalon) csatorna-hálózat építését tovább folytatták. Változatlanul gond viszont, hogy például Balatonszárszón, e kedves nyaralóhelyen nincs szennyvízhálózat. A Balatonboglárt Állami Gazdaság az átlagnál magasabb szinten termelt, tevékenysége meghatározó a járásban. A termelési tapasztalatok átadása, a korszerűbb technológiák kidolgozása, az együttműködés fejlesztése révén hatékonyan segítette a többi mezőgazdasági üzemet. Az állami gazdaság igazgatója felszólalásában emlékeztetett a XI. kongresszus határozatára, mely szerint az iparszerű mezőgazdasági termelés kezdeményezése. elterjesztése az állami gazdaságok feladata. A járás üzemei közül azok, amelyek ültetvényes kultúrájukkal »érintkezési felületet« találtak az állami gazdasággal, fölismerték az említettek jelentőségét és társulás révén segítették elő szőlészetük gyorsabb fejlődését. A társulás megalakulásakor, 1977-ben a partnerek összes szőlőterülete 620 hektár volt, s jelenleg 1200 hektáros az ültetvényük. A társulási rendszerhez tartozó üzemek termésátlaga kétszerese az országosnak, és 20 százalékkal meghaladja az állami gazdaságok átlagtermését is. — Mindezt: azonban nem sikerült volna elérni — hangsúlyozta a bogiári állami gazdaság küldötte —, ha színvonalas politikai munkával nem készítik elő a döntéseket, ha nem kapnak erkölcsi támogatást a megye, a járás politikai, állami szerveitől. A termelőszövetkezetek gazdálkodási színvonala az elmúlt évekhez képest javult. bár a terület 53 százalékán gazdálkodó kedvezőtlen adottságú tsz-ek egy része változatlanul alacsony termelési eredményt er el. A háztáji gazdálkodás a célkitűzéseknek megfelelően alakult A termelőszövetkezetek többségében önálló ágazatot szerveztek; megteremtették a közös és a háztáji egységét Ipar. mezőgazdaság, Idegenforgalom (ismeretes, hogy a déli part idegenforgalmának 35—40 százalékát ebben a járásban bonyolítják le), kereskedelem, vendéglátás, üdültetés, életszínvonal, szocialista közgondolkodás, közművelődés — mindezekről szó volt a tanácskozáson. A tömegszervezetek és -mozgalmak képviselői elmondták tapasztalataikat a pártirányítással kapcsolatban. A küldöttek felszólalásai általában reális képet adtak a járás pártéletéről, elemzéseik, érveik fele ! ősség tudatot fejeztek tea, s elkötelezettséget, bizalmat a párt politikája iránt' A tanácskozás légköre azt sugallta: a küldöttek és a küldők egyaránt megszokták, hogy megvitatják e politikát, hogy beleszólnak a politikába. Dr. Várkonyi Péter, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke a többi között ez állapította meg felszólalásában, » hozzátette: jól tudják, hogy a párt politikája éppen abban változatlan, hogy az élethez, a körülményekhez igazodva mindenkor kér pes változtatni, megújulni. Minden kommunistának a saját posztján, közösségében vállalnia kell ezt a politikát, s mindenekelőtt oly módon, hogy végrehajtja azokat a határozatokat, amelyeket a XII. pártkongresszus fogalmaz meg majd ,— népünk jövője érdekében. hét krónikájának élére a hétvége politikai tanácskozásai kívánkoznak. Tegnap kezdődtek es ma fejeződnek be a megyében a járási, városi pártértekezletek. A XI. kongresszus óta eltelt, öt év munkáját értékelő felelősségteljes számvetésről, a mai lapukban részletesen beszámoltak munkatársaink. Folytatódott » tsz-ek számvetése is: múlt, évet értékelő közgyűléseket a gazdaságok többségében megtartották már. Azt követően, hogy kihirdették a gazdálkodás múlt évi eredményeit, hozzálátták az idei célok elérésének megalapozásához. A közgyűléseken szó volt már arról, hogy nehezebb feltétetek .Jsözött kell eredményes munkát végezni; a feladatok’ megoldása időben. Kezdett; jól szervezett pontos munkát " kíván. A' héten. —- kihasználva a tavaszt idéző tél végét J— megyeszer- tfe megkezdődött már az őszi kalászosok műtrágyázása. Ebben a munkában évről évre nagyobb a szerepük a növényvédelmi repülőgépeknek és helikoptereknek. -A gyümölcs- és szőlőtermelő gazdaságokban folytatódott a metszés, az olt- ványikeszítes; árusítják már a gyökeres szőlővesszőt és folyik a telepítés is. A megye déli részén — a Nagyatádi Konzervgyár termeltetési körzetéhez tartozó gazdaságokban — pedig megkezdték a zoldborao veteseMSaiit már . hírt adtunk róla: a Kilián György Ifjúsági és Üttörő-müvelödésí Köz- ' pont a városi KlSZ-biaott- sággal és tizeinkét kaposvári vállalattal, szövetkezettel együttműködve külpolitikai előadássorozatot szervezett Kaposváron. A rendezvénysorozat véget ért ; tapasztalatairól Gulyás JánossáJ, az ifjúsági ház igazgatóhelyettesiével beszélgettünk. — Mi adta az ötletet a sorozat megszervezéséhez? — Sokszor és sokak által fölvetett kérdés, hogy mi érdekli a fiatalokat. Mi úgy gondoltuk: sikeres, figyeLem- fiüikeitő lehet a napi politikával foglalkozó beszélgetés is, ha találunk megfelelő előadókat. Fölkerestük a Magyar Külügyi Intézetet, s munkatársai : kutatók, tanácsadóit szívesen vállalkoztak egy-egy kaposvári »kirándulásra-“. Annál is inkább, mert eddig nem nagyon volt rá példa, hogy ilyen célból közreműködésüket kérjék. Nyolc alkalommal jöttek hozzánk. Vendégünk, volt Balázs József, a külügyi intézet osztályvezetője, dr. Tálas Barna igazgatóhelyettes. Németh Iván és Tolnai László főmunfcatórs, valamint Avar János, a Magyar Nemzet főmunkatársa. Valamennyien két-két előadást tartottak: egyet az ifjúsági házban, egyet pedig valamelyik vállalatnál. — Müyen sikere volt ezeknek a beszélgetéseknek? — Átlag százan vettek részt az előadásokon, de volt olyan rendezvény is, ahol kétszáz kíváncsiskodó gyűlt össze... Hogy minek köszönhető a nagy siker? Gulyás János azt mondta: elsősorban annak, hegy az előadók nem ragaszkodtak mereven a tematikában szereplő anyagokhoz, hanem választ adtak az egybegyűlteket érdeklő kérdésekre is. Az első előadások után gyorsan híre' rád az idő hetek alatt földbe kerül az első táblákon a vetőmag. Folyik me óa&eegezés a vafla la toknál is: megkezdődtek a termelési tanácskozások, amelyeken — egyebek között — arról is szó esik, hogy a párt XII. kongresszusa és a hazánk felszabadulásának évfordulója tiszteletére indított munkaverseny idei céljait miként lehet elérni minél pontosabb munkával. Erről egyébként a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalatnál a héten tartott brigádveaetöi tanácskozáson a megye több üzemének dolgozói is elmondták véleményüket, ismertették módszereiket. Országos hatáskörű szervek vezetői is ellátogattak a héten megyénkbe. Az Országos Vízügyi Hivatal és a megye vezetőinek tanácskozván .' ' ' .» nemcsak" a vízről volb szó: összegezték az ötödik öteves terv eddigi vízgazdálkodási eredményéit és mégállapítóttak : a közösen elhatározott nagy vízgazdálkodási feladatok megvalósítása jó ütemben halad. Határidő előtt készül el a fonyod—kaposvári regionális vízmű vezetéke, és a nyáron már enyhíti a megyeszékhely ellátási gondját. Döntöttek szervezeti kérdésekről is: megállapodás született, hogy a Somogy negyei Víz- és Csatornamű V 'lalatot — mérlegbeolvasztással — a Dunántúli Regionális Vízmű- es Vízterjedt e beszélgetéseknek; egyre többen érdeklődtek, s amikor a sorozat véget ért, afféle zárásként fórumot tartottak az előadók. S akkor maguk is lemérhették a sok-sok kérdésből, hányán kíváncsiak a véleményükre, tájékoztatásukra, hányán igénylik a felvilágosítást időszerű külpolitikai kérdésekben. Sikeres volt . tehát a külpolitikai előadássorozat. Érdeklődtek a fiatalok, és sokszor idősebb kollégáik is beültek az esti, késő délutáni véleménycserékre. — Lesz-e folytatás, hiszen nagy az érdeklődés? — A Magyar Külügyi Intézet munkatársaival megegyeztünk egy, a diplomácia történetével foglalkozó előadássorozat megtartásában. Akkor kell amikor Csaknem négy vénén irhák alá azt a levelet, amelyet azerkesztäse-günfanölc és a2 IKV-naJk küldtek. Valamany- nyien a kaposvári Honvéd utca 30. sizámú ház lakói. El- painasaolitáik, hogy aiz épületben radiatorJyukadás miatt szinte naponta leemgedték a vizet, s amíg a csere tartott, a lakásokat se fűtötték. Kifogásolják egyrészt a szereléssel járó tortúrát, az ismétlődő fűtésűi evést, a lakásle- áaásokat — ezt is összefüggésbe hozták a radiátorcserével —, valamint azt, hogy az elmaradt szolgáltatásért nem kaphatnak díj mérséklésit. Az IKV-nal ismerik a gongaaaaikodasi Vállalathoz csatolják. A megyében folyó váaren.- «iazásüek, a tározók építése is közös megegyezés alapján történik. Ennék a munkának az ütemét ugyancsak megfelelőnek ítélték. Először járt Somogybán a héten dr. G őrt da György államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke, s fontos környezetés természetvédelmi kérdésekről tanácskozott a megye vezetőivel. Az országos hatáskörű szervek es a megye vezetőinek év eleji konzultációi rendszeresek mar. Jól szolgálják a helyi és országos érdekek összehangolását. Egy-egy ágazat felelős irányítói munkájukhoz sok hasznos javaslatot kapnak ilyen alkalmakkor a megyé- bek, a megye vezetői pedig megismerkedhetnek az ágazat törekvéseivel, lehetőségeivel és á helyi feladatokat, országos összefüggésben vizsgálhatják. A közösen kialakított elképzelések végrehajtásának ellenőrzése is feladata e tanácskozásoknak. A feladatokról és a korábbi célkitűzések megvalósításáról tárgyalt csütörtöki ülésén a barcsi városi tanács végrehajtó bizottsága is. Jelentés hangzott el egyebek között arról, hogy hol tartanak a járási székhely új kenyérgyárának építési előkészületeivel. Soha nem lelkesedem azért, ha statisztikai adatokkal kell dolgozni. Nem szeretem a számokat. Kénytelen vagyok viszont elismerni, hogy a számok bizonyító erejűek — nem lehet vitatkozni velük. Épp ezért, amikor leírom, hogy tavaly megyénkben 722 személyi sérüléssel járó baleset történt, azaz 38-cal kevesebb mint az előző évben, akkor tulajdonképpen ujjongani kellene: lám, csökkent a balesetek száma! Különösén annak kellene örülni, hogy »csak« 59 halálos kimenetelű baleset volt, melynek során »mindössze« 64-en vesztettéi-; életüket, hiszen az előző évben a 83 baleset során 97-en haltak meg... Csökkenés ez mindenképpen, ám nem ad okot egyértelmű lelkesedésre. Mert továbbra is emberek halnak meg az utakon. Van úgy, hogy egész családok vesztik életüket. A csökkenés tehát soha nem lehet cserélni, van dot. Nemcsak oinmn, hogy hozzájuk is ejjutott az alá- írásos levél, hanem »tapasztalat«-bál is. Hiszen o-tt dolgoznak a vállalat szerelői. Mint Németh Gyula igazgató tájékoztatott róla: nem ez az épület az egyedüli a városban, ahol a radiátorcsere hasonló gondokat okoz. Ez, persze nem gyógyír a lakók bajára, viszont ami történik, az a bérleményt használók javát szolgálja, hiszen a radiátorcserét nem odázhatják el, mert az csakis az ott élőknek okoana kellemetlenségeket. — Akkor kelt a «serét lebonyolítani, amikor a baj jelentkezik — tájékoztatott az igazgató. — Ebben az épületben tavaly még nem volt íüba, most viszont egyre- másra gyűlnek a munkák. (Ezt tanúsít ja a lakóik levele is. Ezek a lalaisok 12—13 éve lettek átadva, a lemezradiátorok élettartama pedig 10— 11 év. Az történt, hogy a radiátorok sorra kilyukadtak, és le-, illetve visszaszerelésük miatt a lakások £ű- teilenül maradtak...«) — Ebben az épületben nem lehet szakaszosan végezni a munkát. Csak úgy dolgozhatnak a szerelői nk, ha egyszerre lezárják mind a negyven lakás fűtését; ilyen a beépített közmű műszaki megoldása. Hogy ez a megoldás ma már nem korszierü, és hogy a lemezradiátoJ’ok- nál jóval hosszabb az élettartama az alig valamivel drágább öntvényeknek, ez tény; de ennek ismerete sem változtat a gondon: a másfél évtizede beépített közmű hibáján, mert akkor csak ilyen anyagból való fűtőtesteket, tudtak beszerezni, A vállalatnál a tervszerű megelőző karbantartás ütemtervében az idei évre szőlő feladatok között négy épület radiátorcseréje szerepel, ezek egyike a szóban forgó ház, és a programnak megfelelően folyik a munka. — Igyekszünk a cseréket gyorsan lebonyolítani és újraindítani a fűtést — mondta az igazgató —, hiszen ehhez vállalatunknak is anyagi érdeke fűződik: a többszöri felfűtés, a lágyítás igencsak növeli kiadásainkat. Arra törekszünk tehát, hogy mielőbb túl legyünk a munkán ... Ami a fűtési díjak jogosságát illeti, ezzel kapcsolatban szakembereink most végzik a szükséges vizsgálatokat. Elképzelhető, hogy lesz mérséklés. Mikor erről döntenek, à nyújtott, illetve elmaradt sízolgáltatások mértéke meg az erre vonatkozó rendelkezés Kerül mérlegre... a r. elég nagy! S tegyük hozzá; ez a »kevesebb« cs-ak az 1978-as adatokhoz képest kevesebb. Abban az évben ugyanis a baleseti statisztikát tekintve országosan a sor végén kullogott Somogy ... Érdekes képet kapunk, ha azt vizsgáljuk, hogy miért történtek ezek a balesetek. Kiderül: nem az út, a környezeti tényező a felelősek, hanem a volánnál, a motor- kerékpáron ülő ember. A balesetek zömét a járművezetők okozzák. Sajnos egyre növekszik a gyalogosok figyelmetlensége miatt bekövetkező szerencsétlenségek száma is. A járművezetőknél — bár a traffipax állandóan ott van az utakon és kilószámra gyártja az ezreseket, jogosítványokat »érő« képeket — a leggyakoribb szabálysértés a gyorshajtás. Főleg az úgynevezett abszo- lút sebességtúllépés a sok: nem hatvannal, illetve lakot területen kívül nem nyolcvannal , közlekednek, hanem ennél gyorsabban. Ugyanakkor gyakori a relativ sebességtúllépés is: ilyenkor a következménvről szóló tudósítást általában úgy kezdjük, hogy »nem a látási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel . ..« Az ittas járművezetők kevesebb balesetet okoztak tavaly: »mindössze« -43-at (az előző évi 163-al szemben). Ám ez nem azt jelenti, hogy kevesebben ülnek ittasan a volánhoz. Az adatok szerint nőtt a számuk. Bár az is lehet, hogy a rendőri munka lett hatékonyabb, s ezért kevesebben ússzák meg az ilyesmit felelősség- revonás nélkül. Tavaly 946 esetben tettek följelentést a rendőrök ittas vezető ellen, szemben az előző évi 542- vel. Egyébként általában jellemző a balesetmegelőző munkára, hogy jóval több szabálysértést sikerült földeríteni, s több szabálysértőt vontak felelősségre, mint az előző évben. A munka hatékonyságának a növelésiére magi' sfzük- ség van, hiszen jelenleg mintegy 29 ezer személygépkocsi van megyénkben — nem szólva az átmenóforga- lomról —, és a járművezetők száma 73 ezer. Nincs közlekedési kultúránk, és valljuk be. vezetni is jobbára csak száraz, tiszta, egyenes úton tudunk. Nem ismerjük « vezetéstechnikai fogásokat; nem ismerjük annak módját, hogyan kerülhetünk ki épségben egy-egy veszélyhelyzetből. S tulajdonképpen nem is nagyon törődünk vele, hogy továbbfejlesszük közlekedési ismereteinket... Természetesnek tartjuk, hogy az építész lépést tart a fejlődéssel; és tanulmányozza a napi munkájához szükséges' folyóiratokat, könyveket, kiváncsi az újra, igyekszik elmélyíteni ismereteit. De ugyanaz az építész — tisztelet a kivételnek ! — megelégszik azzal, hogy tanfolyamra járt, jogosítványt szerzett, s aztán kocsiba ül, ismeri a KRESZ- iablákat, a jobbkéz-szabályt és még egy-két fontos dolgot — s többre nem is törekszik. így aztán nem tud közlekedni: veszélyezteti saját magát, és veszélybe sodor másokat... A balesetek száma tehát csökkent, de nem megnyugtatóan. Csaknem négy és félezer új vezetői engedélyt adtak ki tavaly, s az új vezetők tapasztalat és kellő közlekedési ismeret hiányában félelmetesen gyors, erős kocsik volánjai mögé ülnek. Sokak számára a közlekedés csak annyit jelent, hogy rálépnek a gazpedálra, száguldanak, s aztán majd csak lesz valahogy... Pedig a statisztikai adatok figyelmeztetnek. Érdemes okulni belőlük! És a volán mögé ülve elhatározni, hogy nem gyarapítjuk a szomorú számok sorát. SOMOGYI KRÓNIKÁJA mh üt? iMi-ftónóf- ha jé mähr. J. \ Azok a fránya radiátorok.,. Dr. Kercza Imre A. V-