Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

A Két három kérdése O MI « Jefentösége an­na k. hogy a pillanat­nyi nemzetközi feszültség el­lenére javaslatok hangzanak el új leszerelési intézkedé­sekre, az európai katonai enyhülésre? Sokan ellentmondást érez­hetnek abban, hogy miköz­ben a nyugati propaganda háborús hisztériát szít, s amíg egyes Imperialista ál­lamok vezetői legalábbis hi­degháborús nyilatkozatokat tesznek, a .szocialista tábor­ban az államférfiak mind több javaslatot formálnak új leszerelési intézkedések­re, s különösen az európai katonai enyhülés érdekében. Az elmúlt héten a Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. kongresszusán Edward Gie- rrlc, a központi bizottság el­ső titkára adott új nyoma- tékot annak a kezdeménye­zésnek, hogy Varsóban ül­jön össze egy európai kato­nai enyhülési és leszerelési értekezlet Gierek, aki hang­súlyozta, hogy a szövetsé­geseivel együtt szorgalmaz­za Lengyelország egy ilyen konferencia létrejöttét, an­nak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy ál- Lam sem engedheti meg a hidegháború visszatérését, nem tűrheti az európai bé­ke fontos szerkezeti elemei­nek megsemmisítését S itt van a látszólagos el­lentmondással szemben a tényleges helyzet: mennél inkább ágálnak egyesek nyugaton, az óceánon túl, annál inkább szükség van, és mindenekelőtt Európában a politikai valóságérzékre. Az pedig azt diktálja, hogy tovább kell haladni az eny­hülés útján. Ó»ííri Miklós, az MSZMP küldöttségének vezetője Varsóban hangoz­tatta. hogy az enyhülés ed­digi vívmányainak megvé­désére, az enyhülést fenye­gető veszélyek elhárítására, az európai együttműködés politikájának folytatására törekszünk. A szocialista kezdemé­nyezéssel párhuzamosan a héten Finnország is javas­latot tett arra, hogy a hel­sinki értekezleten részt vett 35 állam képviselői a kö­vetkező hónapokban kezd­jenek tárgyalásokat egy európai leszerelési prog­ramról, amely valamennyi fegyverfajtára és Európa egész területére kiterjedne. Van egy fórum, ahol je­lenleg is tárgyalnak a le­szerelésről: Genf ben, a Nemzetek Palotájában ülé­sezik a leszerelési bizottság, de itt a NATO-országok küldöttei egyelőre az afga­nisztáni események ürügyén elindított szovjetellenes kampány céljaira akarják felhasználni a tanácskozáso­kat. EZt elítélte Kömíve» Imre magyar küldött is, aki inkább a leszerelési bizott­ság feladataira irányította a figyelmet, így arra a szocia­lista javaslatra, amely a nukleáris fegyverek gyártá­sának megszüntetését, a fegyverkészletek megsem­misítését célozza. O Milyen módon vála­szolhat Washington a car (éri politika első kudar­caira? Az Egyesült Államot: dip­lomáciája a Szovjetunióval szembeni »erőpolitika« ér­vényesítése során néhány ponton visszautasításban ré­szesült: a Nemzetközi Olim­piai Bizottág részéről csak­úgy, mint — mondjuk — a teljesen egységes nyugati vonal kialakításában, vagy a Szovjetunióba irányuló áruszállítások letiltásában. Egyelőre a leglátványo­sabb a moszkvai olimpia bojkottja körüli vita. Hiába küldte Carfer külügyminisz­terét Vance-et Lake Pia­SOMOGYI NÉPLAP Közös és nemzeti érdekünk építésének, a tudwnárvuos ku­tatásnak, a kultúrának olyan jelentős szférája, ahol ered­ményeinkben — közvetlenül, vagy a KGST-n keresztül —- valamilyen formában ne len­ne jelen a szovjet tapasztalat és tudás, a konkrét segítség. Amikor pártunk XII. kong­resszusa a közeljövőben nem­csak az utóbbi esztendők munkájáról készít mérleget, hanem megszabja a következő fél évtized konkrét teendőit, maga mögött tudhatja nem­csak népünk alkotóerejét, ha­nem a szocialista közösség, mindenekelőtt a Szovjetunió óriási erejét. Ez a »hátország« az elmúlt 32 esztendő alatt sokszor bizonyította: megbíz­ható, hű barát, lehet rá épí­teni. Ez az a bázis, amely­nek ereje lehetővé teszi, hogy egy magunkfajta kis szocia­lista ország a tőkésországok­kal is az egyenlőség alapján fejleszthesse kapcsolatait. Igaz, már nem egyszer kí­sérelték meg »kikapcsolni« hazánkat is a szocialista kö­zösségből, »leválasztani-“ a Szovjetunió oldaláról Ilyen terveket ma is dédelgetnek, s azokról — nincs kétségünk — a jövőben sem mondanak le. De ami nem sikerült a hi­degháború, a »hídverés-“, a »fellazítás«, a nacionalista propaganda eszközeivel, — éket verni hazánk és a Szov­jetunió közé —, azt most a tőkés világban eluralkodott gazdasági válság kisugárzásá­tól, a világpiaci árak emelke­désétől, a felújított hideghá­borús szellemű fenyegetőzé­sektől ugyancsak hiába vár­ják. Ezek a számítások vágyál­mokon, nem a realitások is­meretében nyugszanak. A tő­kés hatalmak ugyanis saját gyakorlatukból indulnak ki. Abból, hogy őket a hódítás é* a profit vágya is vezérli. Kép­telenek felfogni, hogy a szo­cialista országok között olyan különleges viszony van, amely mindenekelőtt a közős társadalmi rendszerből, a kö­zös szocialista célokból, a kö­zös ideológiából, a közös" po­litikai, gazdasági érdekből in­dul ki, a közÖ6 és nemzeti ér­dekek egységén alapszik. A Szovjetunió, a szocialista or­szágok az internacionalizmus, az önzetlen segítőkészség szellemében, az egész közös­ség fejlődését, a szövetségi hűséget szem előtt tartva kö­zelítenek meg minden olyan problémát, amelyet az élet napirendre tűz. Amikor tehát mérleget vo­nunk a harminckét esztendő­ről, két szóba sűríthetjük az eredményt: jól választottunk 1 A legjobban. V. F. Holdújév Vietnamban Edward Kennedy szenátor, a demokrata párt elnökjelölt­je követel,te, hogy Carter elnökkel azonos műsoridőt kapjon a televízióban. Danid Arap Moi kenyai elnök négynapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniá- ba utazott, ahol Margaret Thatcher miniszterelnökkel tárgyal. A kenyai elnök Lon­donból Washingtonba uta­zik, ahol Carter elnök fo­gadja. Vietnam szombatra virra­dóan .— a petárdák durro­gásától eltekintve — nyu­godt légkörben ünnepelte a hagyományos holdújévet, ez­úttal a »majom évének« kezdetét. Jóllehet a hivata­los naptári év kezdete Viet­namban is január elseje, a vietnamiak döntő többsége számára természetesen — miként Ázsia más, főként buddhisták lakta országai­ban — holdújév, a Tét az igazi hagyományos ünnep, amely egyben az ország hi­vatalos ünnepének, munka­szüneti napjának is számít. Felelős vietnami vezetők a holdújév alkalmából kü­lönböző városokat, települé­seket, gazdasági egységeket ,kerestek fel, hogy tolmá­csolják Vietnam legfelsőbb vezetésének jókívánságait. Le Duan, a VKP főtitkára hanoi üzemeket látogatott meg és reunkásgyűlésen kí­vánt sikereket az új eszten­dőben. A Tét alkalmából a leg­főbb vietnami vezetők tisz­telgő látogatást tettek a Ilo Si Minh mauzólcumbati, ahol megerősítették elhatá­rozásukat, hogy végrehajt­ják a néhai elnök végrende­letét a szocializmus építésé­vel és Vietnam függetlensé­gének megvédésével. Az eddigi jelentések sze­rint a holdújév teljes bégé­ben zajlott. Kína még csü­törtökön visszaadott Viet­namnak . tavaly áprilisban fogságba ejtett 24 katonát, de a Vietnam Hangja rádió­állomás , emlékeztetett rá, bogy a határtérség vietna­mi és kínai lakosságának hagyományos ünnepe nyu­galmát közösen is garantál­hatták volna, ha Peking nem utasítja vissza a viet­nami fegyvernyugvási in­dítványt. Mindamellett * a rádió nem adott hírt pro­vokációról. Komoly veszélyt jelent Az indiai közvélemény körében komoly aggodalmat kelt a Ca rter-kormányzat politikája, amely a feszült­ség szitására, a nemzetközi enyhülési folyamat meg­szüntetésére irányul. R adzsesi'ará Rao. az In­diai Kommunista Párt Or­szágos Tanácsának főtitkára Lakhnauban sajtóértekez­leten rámutatott: Pakisztán­nak az amerikai imperialis­ták és a kínai hegemonisták állal történő gyorsított üte­mű újrafelfegyverzése sú­lyét.o veszélyezteti India biztonságát. Az indiai kormánynak — mondotta Rao — nyíltan kö­vetelnie kell az Egyesült Államoktól, Kínától és Pa­kisztántól, hogy szüntessek meg a fegyveres beavatko­zást Afganisztán ügyeibe, vessenek véget az olyan cse­lekményeiknek, amelyek a térség stabilitásának és biz­tonságának aláaknázására irányulnak. Merénylettől tartanak Akik. akkor születtek, ma harminckét éves felnőtt em­berek, maguk is anyák, apák. Egy nemzedék már úgy nőtt fel, hogy nem kellett retteg­niük hazájuk, s benne a maguk és családjuk jövőjéért, biztonságáért Csak aki em­lékszik a korábbi évtizedek­re, az tudja igazán érzékelni, mit is jelent népünknek a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet a két ország vezetői 1948. február 18-án írtak alá Moszkvában. Jelenti számunkra azt a tá­maszt, amely nemcsak kész segíteni, hanem képes is meg­védeni békénket és függet­lenségünket azokkal szemben, akik már régen maguk alá te- perték volna szocialista ha­zánkat, ha nincs olyan le­győzhetetlen erejű szövetsége­sünk, mint a Szovjetunió. Nélküle hazánk az imperialis­ta próbálkozások célpontja, a nemzetközi viharok könnyű prédája lett volna. Segítségé­vel viszont az alkotó munká­ra fordíthattuk energiánkat és részesülhettünk azokból az előnyökből, amelyek a nem­zetközi feszültség enyhítésé­ből fakadtak és — bár most ismét hidegebb síelek fújnak —, még mindig fakadnak. Ez a szövetség a döntő garan­ciánk arra, hogy minden nyo­más és fenyegetőzés ellenére biztonságban és békében foly­tathassuk utunkat a jövőben is. De nemcsak pajzsot jelent a számunkra. A Szovjetunió barátsága a hazánk fejlődését segítő tényezők között nem egy a sok közül, hanem kü­lönleges jelentőségű. Nem csupán azért, mert három és fél évtizeddel ezelőtt a szov­jet hadsereg szabadította fel a fasizmus negyedszázados uralma által megnyomorított, a nácik háborújában elpusztí­tott és kifosztott országot, ha­nem azért is, mert azóta min­denre kiterjedő kölcsönös bi­zalom, megbecsülés és teljes egyenjogúságon alapuló test­véri együttműködés jött létre a mi szocializmust építő or­szágunk és a kommunizmus építésén munkálkodó Szovjet­unió között. Szövetségünk és barátsá­gunk a Szovjetunióval az élet minden területén előnyökhöz juttatta és juttatja hazánkat Nincs országunk gazdasági Rómában a hatóságok terrorista merényletektől tartanak, ezért a rohamrendőrseg felfegyverzett alakulatai őrzik a* Olasz Kereszténydemokrata Párt kongresszusának színhelyét. A héten tartotta kongresszusát a Lengyel Egyesült Munkás­párt. A képen középen: Edward Gierek első titkár a prog­ram beszámol ót tartja. IZ ESEMÉNYEK címszavakban Héttőt VarsÖPan megkezdte mun­kájú a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusa. Teheránban katonai felvo­nulással ünnepelték a for­radalom első évfordulóját. Keddi Grófinké ttj-PefhllÄ érke­zett és találkozott Indira Gandhi miniszterelnökkel. Lake Placid-ben a Nemzet­közi ' Olimpiai Bizottság egyhangúlag úgy határo­zott. hogy a nyári olimpiai játékokat Moszkvában kell megrendezni. Szerdal Carter sajtókonfe­renciáján továbbra Is éles azovjetellenes hangot ütött meg. Az iráni külügymi­niszter első külföldi útjá­nak első állomására. At­hénba érkezett. Csütörtöki Befejeződtek a szovjet— indiai külügyminiszteri tárgyalások. Ghotbzadeh iráni külügyminiszter Ró­mában. Gyuranovics Ju­goszláv kormányfő Berlin­ben tárgyalt. Pénteki Csehszlovák—vietnami ba­rátsági szerződést írtak alá Hanoiban Gustav Husak látogatásának vegén. Ró­mában megnyílt a keresz­ténydemokrata párt kong­resszusa. Szombat: Ismét Edward dereket vá­lasztották meg a LEMP első titkárának. Gierek ja­vaslata a varsói katonai enyhülési és leszerelési ér­tekezlet megtartására nagy nemzetközi visszhan­got keltett. Az iráni kül­ügyminiszter Párizsban tárgyal. Ellentmondó hírek a fehéráru amerikai túszok sorsáról, az ex-sah fele­lősségét megállapítani hi­vatott nemzetközi vizsgáló bizottságról. cidbe. s *7 hasztalan Inté­zett példátlan kirohanáso­kat a Szovjetunió ellen, a NOB egyhangúan (az ame­rikai küldött is így szava­zott!) a moszkvai játékok megtartása mellett foglalt állást. Persze, Washington valószínűleg még erre sem hátrál meg, rőt, újabb nyo­mást fejt ki a NATO-orszá- gok kormányaira, hogy azok is a bojkott érdekében be­folyásolják sportszerveze­teiket. Májusig még sokszor esik szó a bojkottról... A jövő hétre tervezett nyugati külügyminiszteri találkozó olyan formában nem valósul meg, ahogyan a Fehér Házban eltervezték: Párizs közölte, hogy nem küldi el képviselőjét Bonn­ban, nem kíván részt venni olyan »öttagú direktórium« ülésén, amely a szovjetelle­ne« nyugati vonalat lenne hivatva meghatározni. A párizsi fricska mellett bon­ni bírálatot is el kellett vi­selnie Washingtonnak: a nyugatnémet vezetők értés­re adták, hogy helytelenítik az amerikai módszert, amely őket mindig befejezett té­nyek elé akarja állítani. Schmidt kancellár, aki a hét derekán Brüsszelben tárgyalt belga kollégájával, közölte, hogy rövidesen fel­keresi Carter elnököt. A nyugatnémet kormányfő bejelentette lá/tqgatasa maris »leértékeli« Vance bonni út­ját Viszont Carternak min­denképp szüksége van olyan látszat teremtésére, hogy NATO-beli és más szövet­ségesei kiállanak mellette, tehát Washingtonban még nem mondták ki az utolsó szót: elhangzik még ígéret ét fenyegetés a nyugati partnerek címére. O Milyen eredményekkel járt Gromiko indiai útja? Indira Gandhi januári vá­lasztási győzelme óta, új kormányának megalakítása óta most került sor először ilyen magas szintű szovjet —indiai eszmecserére, s en­nek külön jelentőséget adott, hogy a nemzetközi helyzet­ben jelentkező feszültség jó­részt a dél-ázsiai, a közép­keleti térséggel kapcsolatos. A kétoldalú kapcsolatok megszilárdításáról és to­vábbfejlesztéséről tárgyalt a szovjet külügyminiszter és Rao indiai külügyminiszter, a tárgyalások végén kiadott közös nyilatkozatban emlé­keztettek az 1971-ben meg­kötött barátsági és együtt­működési szerződésre. Gromiko hangsúlyozta, hogy akkor, amikor az im­perializmus megkísérli a vi­lágot a feszültség és a szem­benállás útjára terelni, In­dia és a Szovjetunió közös erőfeszítései fontos szerepet játszhatnak a helyzet nor­malizálásában. Az indiai külügyminiszter is kijelen­tette. hogy a két ország kormánya sok nemzetközi kérdésben azonos nézeten van. A látogatás kapcsán egy indiai kormányszóvivő meg­állapította, hogy komolyan nyugtalanítja Indiát az USA katonai jelenlétének nagy arányú fokozódása az In­diai-óceán térségében. Üj- Delhi épp ellenkezőleg, az Indiai-óceán békeövezetté alakítását célzó javaslatot támogatja. Az olyan ameri­kai lépések, mint az atom­fegyvereket is szállító hadi­hajók összevonása az Indiai­óceánon vagy az, hogy Pa­kisztánnak fegyvereket szál­lítanak, csak a feszültség növekedéséhez vezetnek — így értékelik ezt Üj-Delhi- ben. F. J­Isntét meglel ént — hat­éves kényszerű szünet után — a Chilei Kommunista Párt 1940-ben alapított és az 1973 szeptemberi katonai puccs után elhallgattatott lapja, az El Siglo. A 24 oldalas lapot illegalitásban állítják elő és terjesztik Chilében. A görög rendőrség letar­tóztatott tizenegy »szélsőbal - oldali anarchistaként« jel­lemzett személyt. A rendőr­ség szerint a letartóztatottak öt nyugati orsizág athéni nagykövetének meggyilko­lását, továbbá több nyugati nagykövetség épületének fel- robbantását tervezték. A vil ágsv.ervezet iszlám államainak csoportja úgy döntött, hogy kérni fogja a Biztonsági Tanács sürgős összehívását az Izrael által folytatott expanziós politika ügyében Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt KB el­nöke, az Angolai Népi Köz­társaság elnöke, fogadta Al­varo Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát,/ aki az MPLA-Munkapárt meghívására tartózkodik az angolai fővárosban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom