Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Véget értek a levéltári napok Kiállítással és ankéttal feje* ződtek be tegnap a somogyi levéltári napok. A rendezők elsősorban az intézmény köz- művelődési munkáját kíván­ták bemutatni, s ehhez egy közvetlen jó módszert válasz­tottak. A -cukorgyári munká­sok, krónikaírók körében a gyár múltjáról, jelenéről hal­lottunk előadásokat, hozzászó­lásokat. E somogyi nagyüzem­nek évtizedeken át fontos sze­repe volt a város életében. 1889 — a MIR megalakulása — óta a fölszabadulás utáni évekig ez Somogy első számú ipari bázisa, Kaposvár fejlő­désének hallatlan dinamikus előrelendítőie volt és a kapos­vári munkásság öntudatoso­dásának színtere. Jó ezt tudni, jó ezt tudatosítani három és fél évtizede gyorsan pergő ese­ményei, ítéletünk tisztulása, a szükséges történelmi távlatok felrajzolása után. Régi és igaz tétel, hogy csak azt érezzük a miénknek igazán, aminek múltja kristálytisztán áll előt­tünk. S a múltnak e világos rajza a mai munkásöntudat kialakulása és a szűkebb mun­kahely iránti még inkább el­kötelezett érzések szülője le­het, Tudják ezt a gyár mos­tani vezetői, ezért is támogat­ják a gyártörténeti kutató­munkát és a krónikaíró-moz-< galmat. A cukorgyár múltjának megismeréséért sokat tett Szili Ferenc levéltáros. Evek óta forgatja a régi iratokat, több tanulmányt közölt a MIR — a béruradalom, a gyár és a malom — megalakulásá­nak történetéről, valamint az egykori munkáséletmódról. Tegnapi előadásában biztos kézzel vázolta föl a gyárnak azt a széles körű szerepét, amelyet a város életében be­töltött. A maga nemében valóság­gal forradalmi volt e nagy­üzem megjelenése az »uradal- mas Somogy«-ban. A eukorré- patermelő béruradalom és a gyár 5—6 ezer embert is fog­Minőségellenőrzés A Forgácsolószerszámipari Vállalat az Idén több mint hat­százmillió forint értékben készít forgácsolószerszámokat. Ké­pűnkön: háromdimenziós mérőgépen ellenőrzik az exportra kerülő marófejeket. Mindenki! a keresztnevén szólítanak Mindig különös figyelemmel igyekszünk gondoskodni azok­ról, akik még vagy már alkal­matlanok arra, hogy hasznos tevékenységgel járuljanak hozzá a társadalom ügyeihez. Csecsemők, gyerekek, öregek. Az élet előttük vagy utánuk. Számítunk rájuk vagy megkö­szönjük munkájukat. De van- r -Íz olyanok is*, akik nem ér­zékelik a világ nagy dolgait, s gondozása-a, gondoskodásra szorulnak. Elmebetegek. Tabon. 1949 óta mőködik az elmebete­gek százszemélyes szociális otthona. A régi grófi kastély­ból alakították át. Megyei irá­nyítású intézmény, jórészt So- mogyból kerülnek ide az ápol­tak. — Az otthonba kerülést kör­nyezettanulmány, beutaló ha­tározat, kórházi kezelés, orvosi vélemény előzi meg — mond­ja Juhász Gyula, az intézet ve­zetőhelyettese. — Egy közpon­ti épületünk van, í gy elég nagy a zsúfoltság. A legkisebb szo­bánk négyszemélyes, de van, ahol tízen laknak együtt. El­mebetegekről lévén szó, fölve­tődik a kérdés, hogy ennyi em­ber miként fér meg egy he­lyen. Tulajdonképpen csak az újonnan érkezőknek jelent ez gondot. A beilleszkedés hosz- szabib folyamat, van, akinél súlyos letargiát idéz elő, de ez hamarosan elmúlik. Nagy gondjuk viszont az or­vosellátás. 1976-tól kétheten­ként járt ide a megyei kórház egyik elmeszakorvosa, aztán egyre ritkábban. Most már csak hatszor-hétseer jwt el hozzánk egy évben. — Érthető, hiszen a kórház ©rvoshiánnyal küzd. A szakor­voshiányt egyelőre nem tud­juk megszüntetni, viszont van általános orvosunk a tabi ren­delőintézetből: hetenként há­romszor meglátogatja a gondo­zottakat. A gyógyításon, keze­lésen kívül ő utalja a betege­ket szakrendelésre, kórházba. Az intézetben tizenhárom ápoló dolgozik, nyolc konyhai alkalmazott, tizenkét szak­munkás és kisegítő, valamint öt irodai alkalmazott. Nem nagy létszám, de hozzá tar­toznak még az ápoltakból szer­vezett munkacsoportok is. Az elmebetegek nagy részé­nek az a leghasznosabb, ha részt vehet valamiféle foglala­tosságban. Az otthonnak van konyhakertje — ezt a gondo­zottak művelik —, van szántó­földje, sertéstelepe, elkel tehát a munkáskéz. És szívesen dol­goznak is. — Az étkeztetésihez szüksé­ges húst magunk teremtjük elő, ugyanúgy a zöldségfélék hetven százalékát is. Gyakran vannak különböző rendezvények, megelékezünk a névnapokról, a nők napjáról, fenyőünnepet, szüreti bált rendezünk. Gesztenyét és bod­zavirágot gyűjtünk: ebből is fedezzük a költségeinket. Nyá­ron egésznapo6 kirándulásokra is mennek a környékre; meg­szervezik a gondozottak és a hozzátartozók találkozóját. Ez utóbbi általában igen jól si­kerül S hogy ri tká n van rá le­hetőség, annak az az oka, hogy a családtagok fölkutatása, a találkozás megszervezése rend­kívül nehéz. — Az intézetben ízlésesen berendezett szobákat, beve­tett ágyakat láttunk; a heverő takaróján egy ráne sem volt. A folyosók ragyogtak a tiszta­ságtól, ugyanúgy, mint a be­tegszobák. Nincs egyetlen he- verésaő sem, mindenki fogla­latoskodik valamivel vagy sé­tál a gondozott parkban. Nagy nyugalom és csend, van. Az otthon vezetői, az á’-olók mindenkit a keresztne­vén szólítanak. Ambrus Ágnes lalkoztatott. Szolgáltatásai, szervezett munkakultúrája, a viszonylag magasabb bérek az ország minden részéből vonzották ide a magasan kép­zett szakembereket és a mun­kanélküli nincsteleneket. S a nagyüzem évente tetemes adó­kat fizetett a városnak is — megalapozta ezzel Kaposvár gyors fejlődését, Németh Ist­ván nagyszabású városrendező és -építő elképzeléseit. Az 1869-ben még csak 6900 lakosú város a két világháború kö­zötti időben 30 ezresre duz­zadt. Az előadás és az ezt követő emlékezések — Szente János, Vajda János, dr. Varga Ist­ván — azt is megvilágították, hogy a cukorgyári munkások a biztos kenyérért, a maga­sabb életszínvonalért komoly árat is fizettek: le kellett mondaniuk a politikai és ér­dekképviseleti szervezkedés­ről. Minden ilyen törekvés gyanús volt, s azonnal az el­bocsátás rémét idézte föl. Ez csak a fölszabadulás után szűnt meg. Az emlékezéseket ankét kö­vette. Ezzel a somogyi levél­tári napok véget értek. . Cs. T. Szívgyógyász­kongresszus A legtekintélyesebb hazai és külföldi gyakorló és kutató orvosok mintegy kétszázan vettek részt a margitszigeti Thermál-szálLóban tegnap be­fejeződött nemzetközi szív- gyógyászati kongresszuson, A tanácskozás után dr. Matos Lajos, az Országos Kardioló­giai Intézet tudományos fő- munkatársa, a kongresszus szervező tiktára elmondta: A tudományos tájékozódá­son túl sok gyakorlati témáról is szó esett a tanácskozáson. A szívbetegségek megelőzése kapcsán például arról, hogy a dohányzástól mindenképpen óvakodni kell, még akkor is, ha konkrétan nem ennek az ártalmai a közvetlen ellensé­gei a szívnék. Azután: jó ki­adós mozgásra, kedvvel vég­zett, nem versenyszerű sporto­lásra lehetőleg mindennap szakítsunk időt, hogy »ke­ményen-« megdolgoztassuk a test motorját. A szív-vizsgálati módszernek, új eljárásoknak is nagy téma­köre szerepelt a kongresszu­son. ,Bizonyos vagyok abban, hogy kiderül az igazság’ A vádlottat nem kisértebör- tönőr. Egymaga lépett a tár­gyalóba. s megállt, szemben az elnöki asztallal. Pedig em­berölés a vád, és akit ezzel vádolnak, nem szokott sza­badlábon védekezni. Ügy lát­szott azonban, hogy Zsiborács József esetében nem keli at­tól tartani, hogy megszökik vagy valami újabb bűncse­lekményt követ el, esetleg kárt tesz magában. Hogy miért? Az a tárgyalás során kiderült. , Zsiborács József 1933-ban született, Haliadon lakik, s amíg ez az ügy el nem kez­dődött. a balatonszentgyörgyi téglagyárban dolgozott Most a felesége kérésére otthagyta az üzemet, és a sávolyi tsz- ben segédmunkás. A tégla­gyárban dolgozott régi barát­ja, Orsós Ferenc is. Öt azon­ban április 21-én este Holló­don, az erdő szélén agyonver­ték. Az ügyészség ’ Zsiborács ellen vádat emelt — ember­ölés bűntette miatt. A vád­irat szerint az említett napon együtt ivott Orsóssal a hely­beli italboltban. Mindketten ittasak voltak, amikor haza­indultak; szóváltás támadt közöttük, s az lett a vége, hogy Zsiborács agyonverte Orsóst. A férfi korábban be­ismerte tettét, később azon­ban visszavonta ezt a vallo­mását. Az ügyet a kaposvári Me­gyei Bíróság dr. Márton Géza tanácsa tárgyalta. A tanácsel­nök első kérdésére Zsiborács így válaszolt: »Nem érzem magam bűnösnek.*'. , — Gyermekkorom óta jó viszonyban voltam az Orsós Ferenccel. Nem volt rá okom hogy megöljem. Aztán Zsiborács elmesélte, mi történt. Miután az ital­bolt bezárt, ők hazaindultak. Orsós a kerékpárját tolta. A 7-es út és a holládi. Petőfi utca kereszteződésénél elvál­tak. Orsós a cigánytelep felé ment, bár nem ott lakott. Bogdán Mária és az anyja a közelben állt, látta a két fér­fit. és azt is látta, hogy nincs köztük nézeteltérés. Zsiborács még figyelmeztette Orsóst, ne­hogy kerékpárra üljön, s utá­naszólt: — Vigyázz, nehogy meg­ver jenek! — Nem olyan verekedések azok — válaszolta Orsós. Zsiborács a faluban kóvály­gott egy darabig, bort akart venni. Több emberrel talál­kozott, beszélt. Mikor végül is hazafelé ment, az erdő felől segélykiáltásokat hallott... Elindult a hangok felé. Egy bokor mellett rátalált' Orsós Ferencre. A férfinak vérzett ’ az arca; látszott hogy alapo­san megverték. — Megfogtam, a karját — meséli Zsiborács. — Ferkó! Mi van veled?, ezt kérdez­tem tőle, de nem szólt sem­mit, csak nyöszörgött. A 7-es úton autók jöttek, integettem de senki nem állt meg. Ek­kor fogtam a Ferkó kerékpár­ját. és elmentem Vajda Jó­zsef önkéntes rendőrhöz. Be­zörögtem; mondtam, hogy az Orsós Ferkót megverték, és még italt is kértem. Vajda nem adott: azt mondta, elég van már bennem. Aztán visz- szavittem az ösvényre a bi­ciklit, keresztbe tettem az úton. ha a Vajda jön. meg­találja. Utána hazamentem. (Vajda József vallomása a bíróság előtt: — Amikor felkeltem,, lát­tam, hogy Zsiborács zörget. Bort, pálinkát kért; nem ad­tam. Erre elindult és már kí­vül volt az ajtón, amikor azt mondta: megverték a cigány Ferkót. Erre én: ott egye meg a fene! Es becsuktam az aj­tót.) — Magyarázza meg — szól a bíróság elnöke —, hogyan került a kabátjára Orsós Fe­renc vére! — Nem tudom. Lehet, hogy akkor este hozzáértem, meg az én kabátom az övé mellett lógott a munkahelyen. Egyébként ez az ■ egyetlen bizonyíték szól Zsiborács el­len. No és a vallomás, ame­lyet később visszavont. — Miért ismerte be a gyil­kosságot, ha nem ő tette? — Először az igazat mond­tam, úgy, ahogy itt, a bíró­ság előtt. Aztán később azt gondoltam, mindegy mit mon­dok, ügy is ki fog derülni az igazsáp. Egyébként ha a beismerő vallomását elfogadják, az is kizárja, hogy oly módon verte agyon Orsóst. Zsiborács ugyanis azt vallotta, hogy a kerékpárt hozzávágta a ba­rátjához. Az orvos szakértő szerint az áldozaton talált sé­rüléseket nem az okozta. Egymást követték a tanúk, többségük a Bogdán család tagja. A terhelő tanúvallo­mást ők tették Zsiborács el­len. Olyan emberek, akik ál­landóan ellentmondásokba ke­veredtek a bíróság előtt, s azt sem tudták megmondani, hány évesek. Közülük csupán két ember hiányzott: Bogdán Mária és Bogdán Jenő. Az utóbbi többszörösen büntetett előéletű, jelenleg börtönben van. A lány meg nem jött el Persze azért kiderült egy és más a tárgyaláson. Például az egyik Bogdán asszony szerint soha semmi veszekedés nem volt az ő családja — az asz- szony Bogdán Jenő édesany­ja — és Orsós között. Csak éppen — ezt már nem az asz- szony mondta el — Orsós Fe­renc a vejük volt, és néhány éve öt meg a férjét megké­selte. És hogy Zsiborácsra haragudott-e valaki ? Senki. Csak éppen Bogdánék, mert Zsiborács egyszer följelentette a Jenőt, mivel az ellopta a motorját. Ezért Bogdán tíz hónapot ült. És ekkor jött az utolsó ta­nú. Zsiborács Józsefné. Ö, amikor megtudta mi történt, megharagudott a férjére. .Nem is látogatta meg a fogdában, egészen addig nem tett sem­mit, amíg nem találkozott az­zal a Bogdán Máriával, aki valamilyen oknál fogva nem jelent meg a tárgyaláson a Bogdán család többi tagjával. — Azt mondta nekem: miért hagyja, hogy a Józsi bá­csi szenvedjen, amikor Orsós Ferencet a Jenő ölte. meg, mert megszúrkálta az any­ját meg az apját. Jenő azt mondta: »Három rúgással, három pofonnal elintéztem.«. És Zsiborácsné tanúkat gyűjtött, megkereste a Bog­dán család néhány tagját, akik hajlandók voltak beszél­ni, bár állítólag féltek, azért nem jelentkeztek tanúnak. Zsiborácsné fölállított egy má­sik — divatos sízóval élve sokkal életszerűbb — tényál­lást. És ebben a másik do­logban még indíték is lenne. A bíróság elnapolta a tár­gyalást, és elfogadta az ügyészség, illetve a védelem bizonyítási indítványait. A következő tárgyalásra újabb tanúk érkeztek, köztük Bogdán Jenő és Bogdán Má­ria is. A lány visszavonta mindazt, amit korábban Zsi- boráestiénak mondott a gyil­kossággal kapcsolatban. Most azt állította, hogy akkor be­lőle csak a harag beszélt. n... A bíróság végül is meghoz^ ta a várható ítéletet: Zsibcv rá est bizonyítottság hiányát''' ban fölmentette. Tényállás-^ ként az általa elmondottakat fogadta el. Zsiborácsnak nem volt rá oka, hogy embert öl­jön. Hiányzott a motívum,. Tu­lajdonképpen egyetlen dolog szólt csak ellene: a vérfolt a kabáton, ám az akkor is oda­kerülhetett, amikor a sértőn Orsóst »élesztgette«. Az ítélet egyébként jogerős, senki nem föílebbezte meg. De vajon ki ölte meg Orsós Ferencet, és miért? Dán Tihwf A Szalontay Mihály z utolsó nap — Mi köze hozzá? Készéi felállt, szépen szem- befordult vele. Nem voLt ma­gas ember, de amúgy testes, Mikit háromszor ki lehetett volna hasítani belőle. Meg is érezte ezt, mert ahogy a tit- ikár mellkastól mellkasig szemben állt vele, villám­gyorsan adott balkézzel egy akkora pofont, hogy Miki rá­dőlt Somoskőinére, aki velejé­ben csak pol gárasszony volt, ijedten mondta: — Titkár elvtárs, ezt ne! Erőszakkal nem lehet nevel­ni. Gondoljon Makarenkóra! — Gondol a fene! — mond­ta Készéi —, hanem figyelj ide, te! Ha még egyszer nem nézel a szemembe, amikor beszélek veled, osztón szem- tetenkedsz, hogy mi közöm hozzá, meg miegyebek, meg­kapod a párját is. — Na de.., — akart vi­tatkozni Somoskői né. — Maradjon már csöndben! Én elhiszem a maga Maka- nenkóját, de a mi fajtánkat így nevelte az apja, ezt így is kefl. Miki egyensúlyává! együtt visszanyerte tudatát is, s csak azt érezte, hogy mese nincs, itt most szót kell fogadni, vi­gyázva minden mozdulatra, pfflawtásra. mert a köpcös, testes titkár nem tréfál. — No így már jó — düny- nyögte az. Visszaült a szék­re. — Most akkor beszélge­tünk. Érted? S mert, hogy Miki zavartan hallgatott, folytatta: •— Mondd, hogy érted. — Értem — mondta Miki. — Hát kik a barátaid, kik­kel szoktál beszélgetni? — Itt senki. Csak Űjhe- lyen.., — Ki szoktál járni? — Ki. Néha ki. — S ha nem? — Akkor csak nézelődök itt a városban. — No hiszen! Szóval csava­rogsz.« 14. »Étre lépett be Franciska, aki ezt az utolsó mondatot .meghallhatta. Franciskának félelmetes szeme volt, s olyan szituációérzéke,' hogy egy pil­lanat alatt tudta, mi történik itt. Arról, hogy Miki zavar­tan állt egyik lábáról a má­sikra, hogy jobb orcája, füle vérvörösen zsibongott. Kerí­tett magának egy széket, szin­te nem is köszönt, csak rájuk mosolygott, ismerték egymást, jól, s leült ő is érdeklődön nézve a tébláboló fiút. Miki először megörült Franciska ér­kezésének, mert tudat alatt biztos szövetségest remélt benne, de most az egyszer csalódott. Franciska teljes mellbedQbással az ellenfél ol­dalán foglalt helyet. — No végre — adta ennek hangos tanújelét —, itt az ideje, hogy valaki móresre ta­nítsa ezt a betyárt. — Na de. Franciska?— nézett rá Miki, és szinte ki­buggyant a könnye is, mert az, hogy Franciska elárulta, az szinte jobban fájt neki, mit az előbbi pofon. — Semmi, no de — mond­ta Készéi — csavargó vagy és punktum! Márpedig ezt most a munkásosztály nem engedheti meg magának. Hal­lod? Tudod, te mi az a mun­kásosztály? — Hát maguk — morogta Miki, s ekkor kapta a másik pofont. Ezt csak úgy ülve adta Készéi és jobbról, nem is volt olyan erős, mint az előző, nem is talált úgy, de rémisztőnek elég volt. — Igazad van, a csavargó az nem tagja a munkásosz­tálynak! De a te anyád, apád tisztességes munkásember volt mindig, már ha a burzsoák adták munkát apádnak. Igaz, nemigen adtak. Apa szóba kerülésére Fran­ciska köhintett egyet, s fel­bámult a plafonra, mert neki teljességgel külön véleménye volt Apa tisztességes munkás­emberi voiUrái. — Na de hát én munkás­ember akarok lenni! — mond­ta a fiú. — Éppen hogy azt akarok. Elmenni dolgozni. — Erről van szó. Hogy mostan neked nem az a fel­adatod, hogy kölyöíkfejjel it­ten dolgozzál, hanem hogy ta­nuljál! Azaz, hogy a te mun­kád az, hogy jól tanuljál, mert a pártnak most olyan munkásokra van szüksége, akik mindazt megtanulják, amit a polgárok tudtak, és helyettesíteni tudják a polgá­rokat. Most munkásügyvédek­re, -orvosokra, munkásmér- nökökre van szükség. — De én munkás-munkás szeretnék lenni! — Te.., — mordult Ké­széi, de Miki már résen volt és hátralépett, így a készülő mozdulat megrekedt az indu­lásnál. — Ne vitatkozz velem, hal­lod ! Mostan mi leszünk ha­talmon, de ezt a hatalmat meg kell tartani. Osztán nek­tek kell a helyünkre lépni. Nekem már csak éveim van­nak hátra. Mire néked benő a fejed lágya, én már sehol sem leszek. — De... — Csönd! Azt hiszed, abaj- gatnálak? A nyavalya törődne veled, ha olyan sok munkás- gyerek volna, akit tanítani le­hetne küldeni. De hát Fran­ciska azt mondja, örökké ol­vasol! Éjjel, nappal, hogy már kiolvastad az egész Rozner- meg Hajós-könyvtárat! Azt mondja, olyan gyorsan olva­sol, hogy az szinte csuda. (Folytatjuk.) KI ÖLTE MEG ORSÓS FERENCET?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom