Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-31 / 255. szám

Á diktátQF gyilkosa hatalomátvételre késsült Lakat alatt a tanú Dél-Korea partjainál felvonul az amerikai hadiflotta Csői Kju Ha, dél-koreai ügyvezető elnök tegnap újabb tanácskozást tartott a kor­mány legfontosabb tagjaiyal és vezető katonai személyisé­gekkel a Pák Csöng Hi dik­tátor meggyilkolása után ki­alakult helyzetről. Egy szóvi­vő szerint a kétórás tanács­kozás résztvevői megerősítet­ték, hogy az esemény nem hat ki a Dél-Koreát az Egye­sült Államokhoz és más szö­vetségeseihez fűző politikai és gazdasági kapcsolatokra, és hogy ezentúl naponként ta­nácskoznak. A statáriális hatóságok őri­zetbe vették Kim Ve Vont, az elnöki hivatal főtitkárát akit azzal gyanúsítanak, hogy ré­sze volt a dél-koreai diktátor meggyilkolásában. Kim Ke Von. a pénteki elnökgyilkos­ság egyetlen életben maradt tanúja, s ő az egyetlen, aki — a gyilkoson kívül — sér­tetlen maradt a péntek esti lövöldözésben. Kihallgatása — keddi jelentés szerint — már szombat óta folyik. Li Hi Szung tábornokot a dél-koreai hadsereg vezérkari főnökének helyettesét nevez­ték ki kedden a dél-koreai titkosszolgálat ideiglenes ve­zetőjévé, miután elődjét az elnökgyilkos Kim Dzse Kjwt elmozdították tisztségéből és letartóztatták. A dél-koreai hadsereg ve­zérkari főnökhelyettesének ki­nevezése a titkosszolgálat a KCIA élére annak a jele, hogy a meggyilkolt elnök, Pák Csöng Hi által 1961-ben létre­hozott szervezetet most meg­kísérlik a hadsereg gyámsága alá helyezni, ez szöuli megfi­gyelők egyöntetű véleménye. Ezt a feltételezést megerő­síteni látszik, hogy az új ve­zető, Li Hi Szung egyelőre megtartja a hadseregben vi­selt beosztását és tábornoki rangját is. A KCIA-t eddig is magas rangú tisztek vezették, de kinevezésükkel egy időben lemondtak katonai rangjukról. Kim Dze Kju volt KCIA-fő- nök. Pák Csöng Hi gyilkosa ügyében a vizsgálatot a ka­tonai elhárítás emberei foly­tatják a titkosszolgálatnál. Szöulból érkező, egyelőre meg nem erősített hírek sze­rint a volt diktátor meggyil­kolása valójában egy Kim Dze Kju által vezetett össze­esküvés »első felvonása« volt, az összeesküvés maga pedig nagyobb méretű lett volna, mint eredetileg feltételezték. A KCIA volt főnöke állítólag át akarta venni a hatalmat. Nyugati hírügynökségek érte­sülései szerint az összeesküvés­sel kapcsolatban letartóztatott és kihallgatott KCIA-vezetők és ügynökök száma immár »több tucatra« tehető. Noha Washington hivatalo­san kijelentette, hogy a Szö­ulban végbemenő eseménye­ket »Dél-Korea belügyének« tekinti, az Egyesült Államok szemmelláthatólag attól tart, hogy Pák Csöng Hí meggyil­kolása a dél-koreai helyzet »további destabilizálódásá­hoz« vezethet, azaz tovább mélyül az amúgy is komoly politikai válság az országban. A Dél- Koreában állomásozó amerikai alakulatokat fokozott készültségbe helyezték, és a dél-koreai felségvizekre irá­nyították a hetedik flotta ha­jóit. A flotta Blue Ridge ne­vű zászlóshajója tegnap fu­tott be Puszán kikötőjébe, a Kittyhawk reg ü lőgép an y a h a jó pedig november elején érke­zik Dél-Koreaba. Washington sietett biztosítani Szöult, hogy »továbbra is teljesíti katonai kötelezettségeit«. Pák Csöng Hi pályafutásának vége az amerikai bábok sor­sának törvényszerűségeit tük­rözi: Washington már nem egy ízben »cserélte le, csat­lósait, amikor azok a »pisz­kos munkát« elvégezték és már politikai tehertételt je­lentettek az Egyesült Államok számára. .................... ................- — i ■ .-I i - i .. ­M egdöbbenést keltett Párizsban ■ ■ Öngyilkosságot követett el a francia munkaügyi miniszter A papírkosárban talált feljegyzés vezetett nyomára Tegnap reggel Párizstól mintegy 40 kilométerre; Ram­bouillet közelében egy erdei tó mellett holtan találták Robert Boulin francia mun­kaügyi minisztert. Boulin au­tója közelében, a földön fe­küdt. Az első jelentések sze­rint a miniszter valószínűleg öngyilkos lett. Robert Boulin 1920-ban született, 1968 óta számos francia kormányban töltött he miniszteri poszto­kat. Megdöbbenést keltett. a francia kormánytöbbség sarai­ban Robert Boulin munka­ügyi miniszter öngyilkossága. A miniszter altatóikat vett be, majd egy tóba vetette magát. Boulint' már hajnal óta ke­resték, mivel hétfőn eltűnt otthonából és egy papírkosár­ban összegyűrt feljegyzést találtak, amely öngyilkossági szándékára — és a helyre — utalt. Robert Boulin részt vett az ellenállásban, egyike volt a gaullista mozgalom legré­gibb vezetőinek és ő volt a kormánynak az a tagja, aki a leghosszabb időm át volt mi­niszter a jelenlegi gárdában — sőt egyáltalán az 5. köztár­saságban. Munkaügyi minisz­terként az egyik kulcspozíciót töltötte be. A francia nemzetgyűlés egy­perces néma felállással, majd az ülés ötperces felfüggeszté­sével adózott emlékének. Az Interpol-dosszié Heroinzsákok a tuxushajón A marseiTle-i kikötőben né­pes tömeg integetett Meg­szólaltak a világ egyik leg­nagyobb luxus-tengerjárójá­nak, a Framce-nak kürtjei és a legénység már nekilátott, hogy eltávolítsa a feljárót A kolosszus mégsem indult el, csak mintegy három óra múlva szedte fel hatalmas horgonyát és vágott neki a haboknak New York felé. A késés oka csak napok­kal később derült ki. Az in­dulás pillanatában az egyik matróz furcsa kitüremléséket vett észre valamelyik mel­lékhelyiség padlórésén. Kis műanyag-zacskók tömege ke­rült elő, bennük fehér por­ral. Értesítette a hajó-detek- tívet, az indulást lefújták és a helyszínre érkezett szakér­tők megállapították: csak­nem egymillió dollárt ér az amerikai feketepiacon az a kábítószer, amely a matróz ébersége folytán előkerült. A lelet felfedezője nem sokáig örülhetett a beígért jutalomnak. A France egy­napi távolságra volt New York-tól, amikor egy ködös szürke hajnalon a fedélzet egyik néptelen zugában föl­akasztva találták meg a ten­gerészt, aki keresőéül húzta valakik számításait. Az esetet három helyre je­lentették a hajó rádióján: a francia, az amerikai rendőr­ségnek és a 727-35-49-es pá­rizsi számnak. Ez a szám az úgynevezett nemzetközi rend­őrségé, az Interpolé volt. Két hét alatt harminc letartóz­tatás történt a szerteágazó bűnügyben és újabb néhány nap múlva az Interpol azt is köailte mind a francia, mind az amerikai rendőrséggel, hogy a veszélyes banda fő­nökét Gigász néven kell ke­resni a marseüle-i és a New York-i atvilágbam... Már a századiordülő tá­ján úgy érezték a világ leg­jobb rendőrtisztjei, hogy a távolságok összezsugorodtak és szükség lenne egy nem­zetközi szervezetre, amely a bűnüldözés összehangolásá­ban segíthetne. Éppen most hatvanöt esztendeje, hogy az ötlet tetté érett. 1914-ben a festői Monacóban úgy hatá­rozott a bűnügyi nyomozók nemzetközi kongresszusa, hogy létre kell hozni a rend­őrség nemzetközi testületét. A határozat megvolt, csak eppen jó ideig nem lehetett végrehajtani: közbeszólt az első világháború. Így aztán sókkal később, 1923-ban Bécsiben, a nyomozók máso­dik világkongresszusán alakí­tották meg »A bűnügyi rendőrség nemzetközi bizott­ságát«. Ez volt az Interpol elődje. Központja az osztrák főváros volt — egészen az Anschlussig, Ausztria náci bekebelezéséig. Reinhard Heydrách. Himm­ler helyettese, a későbbi csehszlovákiai hóhér azonnal Berlinbe szállítatta a testü­let egész központi archívu­mát Az ő motívuma nem a bűnözés elleni harc volt ha­nem az, hogy a Gestapo — zsarolással vagy jutalom el­lenében — a saját céljaira használja fel a különböző országokban élő bűnözőket. Heydrichék számos kémet és besúgót toboroztak így, és amikor a Berlin melletti Sachsenhausen koncentráci­ós táborának hírhedt 19-es számú barakkjában megkez­dődött az intézményes náci font- és dollárhamisítás, a Gestapo a Becsben zsákmá­nyolt lista alapján, gyűjthet- te össze az immár megszállt Európa legjobb pénzhamisí­tói l... A második világháború Tanácskozás Estorilban A Lisszabon melletti Esto­ril egyik szállodájában meg­nyílt a Szocialista Internacio- nálé irodájának tanácskozása. A kétnapos ülésszak elnöke Willy Brandt volt nyugatné­met. kancellár. (képünkön jobbról a harmadik). A ta­lálkozó fő témájúi — hírügy­nökségek jelentése szerint — a dél-afrikai és latin-ameri­kai helyzet. Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára teg­nap a Szocialista Internacio- nálé irodájának megnyitó ülé­sén, Estorilben kijelentette: »amennyiben a jobboldal győzne a közelgő portugál vá­lasztásokon, úgy az rendszer- változáshoz vezethet az or­szágban«. Soares nehéznek és bonyo­lultnak ítélte a belpolitikai helyzetet. Véleménye szerint a Portugál Szocialista Párt »a portugál baloldal egyetlen törvényes képviselője« — azt Soares nem fejtette ki, hogy mit ért ezen —, s különösen helyi szinten igen jók a vá­lasztási esélyei. Soares szerint, ha a »de­mokratikus szövetség« pártjai győznének a december 2-i vá­lasztásokon, felszámolnák az április 25-i íorradalom vívmá­nyait A gerillák elengedték a túszok egy részét Tüntetés, tűzharc San Salvadorban Súyos véráldozatokat köve­telő tűzharc és kormányel­lenes gerillák által fogva tar­tott túszok egy részének sza- badonbocsátása *— ez a két esemény jellemezte tegnap az október 15-i államcsíny óta szüntelenül forrongó Salva­dort. Huszonhatan életüket vesz­tették és csaknem százan megsebesültek San Salvador­ban a kormányellenes geril­lák és a rendfenntartó erők között kirobbant többórás tűzharcban. I A »Február 28. Népi Liga« elnevezésű gerillaszervezet I nagyszabású tüntetést ren­dezett a La Prensa Grafica című lap szerkesztősége előtt a népi forradalmi tömb (BPR) támogatására. Mint is­wtán a technika fejlődésével a távolságok tovább zsugo­rodtak és mind hangosabbá vált az a követelés, hogy a nemzetközileg szervezett bűnnel szembeállíthassák a nemzetközileg szervezett bűn­üldözést. Az új főhadiszál­lás Párizs lett. A munka ele­inte nagyon szerény körül­mények között folyt. Az ódon, egyemeletes villa aj­taján a szervezet fém-címe­re ékeskedett: a földgolyó az igazság istennőjének, Justi- tiának mérlegén és egy kard. A homlokzaton lobogó zász­lót ugyanez a címer díszí­tette, csak itt a kék szöve­ten a címertől minden irány­ba még ezüst nyilak is ci­káznak — nyilvánvaló uta­lásként arra, hogy áz Inter­pol kész minden világtáj fe­lé lesújtani a bűnözőkre. Eleinte csak néhány or­szág működött szorosan, együtt a szervezettel, amely örökös anyagi gondokkal küzdött. Amikor az appará­tus már nyilvánvalóan ki­nőtte a kis villát, az új szék­ház tervezéséhez szükséges négymillió frankot még a francia kormánynak kellett hiteleznie. A hatvanas évek végére az Interpol egyre jobban igazol­ta létjogosultságát és az új, hétemeletes palota a Szajna balpartján lévő St. doud- negyedben már vagy száz ország közreműködésével épült fel. H. E. (FolytatjukJ meretes, ez utóbbi csoporto­sulás a múlt héten két mi­niszter és több mint 200 em­bert ejtett túszul, nogy kö­vetelései teljesítésére kény­szerítse a kormányt. A felfegyverzett felvonulók és a szerkesztőség előtt őrt álló rendőrök között tűzpár- baj robbant ki; később más középületek előtt is heves összecsapások zajlottak le. A közelmúltban államcsíny - nyel hatalomra került salva- dori junta a véres összetűzé­sekért »a felforgató csopor­tokra« hárította a felelőssé­get, azt állítva, hogy »szélső­séges orvlövészek támadlak a szerkesztőség őrzésére kiren - delt rendfenntartó erősre, s azok csupán védekeztek.« A Tslépi Forradalmi Tömb szabadon bocsátotta a mun­kaügyi minisztérium épületé­ben múlt szerda óta fogva tartott 125 túszt. A túszul ej­tett minisztereket, valamint a gazdasági minisztériumban őrzött 24 személyt azonban továbbra is fogva tartják, változatlanul a politikai fog­lyok szabadon bocsátását, béremelést és a fogyasztói árak befagyasztását követei­A Kennedy' kihívás »Washington zárt ajtók mögötte. A magyar néző ér- delkődéssel figyeli a televí­ziós sorozatot és az az érzé­se: nemcsak egy konkrét időszak »megírt« változatába pillanthat bele, hanem, egy hatalmas gépezet működési mechanizmusába is. A soro­zat némi segítséget adhat ahhoz is, hogy legalábbis megpróbáljuk elképzelni, milyen felbolydult méhkas­ra emlékeztethet most Wa­shington: a zárt ajtók mö­gött micsoda feszült tanács­kozássorozaton mérlegelhe­tik annak a fejleménynek a várható láncreakcióját, amely — és ezt túlzás nél­kül ki lehet jelenteni — va­lamennyi bel- és külpoliti­kai jelenségnél sokkal job­ban érdekli a poli.ikai hata­lom amerikai birtokosait. Arról van szó, amit az amerikai sajtó a »Kennedy- kihívásnak« nevez. Bejelentették ugyanis, hogy az Egyesült Államok fővárosában, Washington­ban megnyílt Edward Ken­nedy szenátor választási fő­hadiszállása. Tulajdonképpen senkit nem érhetett megle­petésként ez a hír. Jelentő­ségét, hatását azonban nem­csak bel-, hanem külpoliti­kai vonatkozásban is nehéz túlbecsülni. Igen, az energia- válság, a gazdasági-politikai nehézségek, a példátlanul alacsony népszerűségi ráta körülményei közepette eddig is világosnak tűnt, hogy a Kennedy-klán képtelen lesz ellenállni ekkora kísértésnek. Mondjuk ki: a mesterséges kubai válságtól kezdve a SALT-vonatkozásokig szá­mos veszélyes világpolitikai lépés is legalábbis közvetett kapcsolatban áll a Kennedy- kihívással: egy fantasztikus nehézségekkel küszködő ka­binet pánikreakcióinak ag­gasztó összessége. Most azonban ismét tör­tént valami lényeges: a »majdnem biztos-«-bál immár bizonyosság lett: a legutolsó Kennedy-fivér végleg eldön­tötte, hogy — már a dátu­mot is tudni vélik, novem­ber 7-én — hivatalosan is bejelenti jelölési szándékát. Az amerikai választási processzus a világ legbonyo­lultabb szavazási mecha­nizmusa. Tizenegy teljes hó­nap van még hátra, amig 1980 augusztusában, az el- nökjelölő gyűlésen a demok­rata párt dönt arról: kit in­dít jövő novemberben, Cár­iért vagy Kennedyt? Egy amúgyis nehéz gazda­sági és nemzetközi helyzet­ben könnyű megjósolni, hogy az előttünk álló idő­szak nemcsak az amerikai választóknak jelent sok iz­galmat és bizonytalanságot, hanem, a világnak is. Szá­molnunk kell azzal, hogy a Carter-kormány világpoliti­kai döntéseit valószínűleg az eddiginél is nagyobb ideges­ség jellemzi majd és a vá­lasztási meggondolások a korábbinál is komolyabban — és veszélyesebben! — ár­nyékolhatják be a Fehér Ház külpolitikai döntéseit. HÍREK A VILÁGBÓL Begin izraeli miniszterel­nök megegyezésre jutott koa­líciós partnereivel a kormány átalakításáról és így a Mose Dajae külügyminiszter le­mondását követően kialakult kormányválságot legalábbis átmenetileg sikerült áthidal­nia. A most elfogadott kor­mányátalakítási tervezet a hét végén kerül a kabinet elé. Az osztrák fővárosban be­fejeződött az az 58 ország és1 számos nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével megtartott kétéves tárgyalás- sorozat, amelynek eredménye­ként nemzetközi konvenciót dolgoztak ki a hasadóanyagok! védelméről. Az új dokumen­tum jól kiegészíti majd az atomsorompó-egyezményt és fontos lépést jelent az atom­energia békés célú fel h aszna - lásával való együttműködés térén. j Vietnamban megkezdődött az Iinterszputnyik kozmikus' távközlési hálózat földi állo­másának építése. A vietnami építők és a munkában közre­működő szovjet szakértők vállalták, hogy az állomást a jövő óv közepére üzembe he­lyezik. Az állomás elkészülte után nagymértékben növe­kednek Vietnam és a KGST- országok között a kapcsolat- teremtés lehetőségei mind te­lefonon, mind más távközlési eszközökön. Az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt Központi Bi­zottságának Politikai bizott­sága Kabulban határozatot tett közzé a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. év­fordulójának megünnepléséről, A dokumentum többi között hangoztatja, hogy az évfordu­ló megünneplése az afgán és a szovjet nép közötti barát­ság további megszilárdításá­nak ügyét szolgaija.

Next

/
Oldalképek
Tartalom