Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
A hét három kérdése I Milyen események tör- téntek a leszerelési világhét keretében? Hagyomány i rámán hogy október 24-én. megalakulásának évfordulóján világszerte az ENSZ napjának rendezvényei zajlanak — az idén har- mincnegyedszer emlékeztek meg a világszervezet ünnepéről. Kapcsolódik ehhez a dátumhoz a leszerelési világhét: öt kontinensen tartanak akciónapokat. tömegmegmozdulásokat a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében. Síkraszállnl a leszerelésért — ez folyamatos feladatot és programot jelent korunkban. Az idén azáltal kapott még a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt e fontos eseménysorozat. hogv újabb keresztté thoz érkeztünk. Egyrészt döntő szakaszába lépett az amerikai belpolitikai küzdelem a SALT—II. szerződés ratifikálása körül, másrészt mind szélesebb visszhangra találnak a berlini Brezsnyev- beszédben elhangzott kezdeményezések. Mindenekelőtt az euroráké- ták ügyéről van szó. Az új kifejezés meglehetősen pontatlan, hiszen a Nyugat-Európa területére szánt amerikai rakétákról van szó. A héten is számos nyilatkozat hangzott el ezzel kapcsolatosan, a Pravda hasábjain az egyik legilletékesebb katonapolitikus, Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fejtette ki véleményét Ha a NATO úgy dönt hogy a tervezett 454 szárnyas rakétát, valamint a 118 Pershing—2. típusú középhatósugarú rakétát elhelyezni a nyugat-európai atlanti szövetség területén, ezzel közvetlenül fenyegetné a Szovjetunió európai részét A válasz nem maradhatna el, s a fegyverkezési versenynek új, bonyolult szakasza kezdődik. Természetesen nem »csodafegyverekről« van szó. pusztán arról, hogy a kívánt egyensúly, az előnyösebb alacsony szint helyett bonyolultabb. veszélyesebb és költségesebb fokon állna ismét helyre. A Szovjetunió ezért javasolja a legióbb gyógymódot, a megelőzést. A jóakarat messzemenő jegyeként értékelhető az egyoldalú haderő- csökkentési gesztus is (húsz- ! ezer katona és ezer páncélos kivonása az (NDK-ból). de nyilvánvaló, hogv további lépések csak a kölcsönösség jegyében képzelhetők eL 2 Hogyan alakul a kőzel- • keleti helyzet? Hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban Abdul Fattah Iszmail, a népi Jemen államfője. A képen Leonyid r.-ezsnyev a Népek Barátsága Érdemmel tünteti ki a déljemeni politikust. * (Fotó: TASZSZ—MTI—KS) AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő: Bolívia fővárosában megkezdi munkáját az AASZ közgyűlése. — Dajan lemondása nyomán növekszik a belpolitikai feszültség Izraelben. — Mladenov bolgár külügyminiszter Párizsban. — Tüntetések Dél-Koreában. Kedd: Világszerte megemlékeznek az ENSZ napjáról, kezdetét veszi a leszerelési világhét. — Hua Kuo-feng kínai kormányfő bonni tárgyalásai. Szerda: Leonyid Brezsnyev fogadja Moszkvában Abdul Fattah Iszmail dél-jemeni elnököt, aláírják a két ország barátsági szerződését. Csütörtök: Népszavazás Baszkföldön és Katalóniában. — A dániai rendkívüli választások után a szociáldemokrata Jörgensen kormányalakítási megbízatására számítanak. — Usztyinov marsall cikke a Pravdában a katonai enyhülésről. — Kaddumi. a PFSZ politikai osztályának vezetője Brüsszelben. Péntek: Pártközi vita Olaszországban az alkotmány módosításáról. — Hírek a dél-afrikai atomrobbantásról. — A japán parlament új ülésszaka. Szombat: Belgiumban t leszerelésről tanácskoznak Európa társadalmi szervezetének képviselői. — A holland külügyminiszter budapesti sajtóértekezlete. — Saint Vincent brit gyarmati státuszának megszűntével létrejön az amerikai kontinens 32. független állama. — Hírek a dél-koreai diktátor meggyilkolásáról. Brezsnyev pohárk őszön tője | változatlanul arra mutatnak, | hogy a Szovjetunió folytatja | következetes elvi politikáját j egy átfogó rendezés érdeké- | ben. Amint nem lehet kike- i rülni, s minél később ismerik j fel ezt az alapigazságot a kü- lönút szorgalmazói, annál í gyötrelmesebb számukra az elkerülhetetlen átértékelési folyamat. 3 Mit végzett Hua Kuo- feng a nyugat-európai látogatás félidejéig? Félidejéhez érkezett Hua Kuo-feng csaknem egyhónapos nyugat-európai látogatása. A kínai kormányfő befejezte párizsi és bonni tágyalásait, de előtte van még London és Róma. A végleges mérleg megvonása korai lenne, néhány következtetést azonban máris levonhatunk. A Hua-körút természetesen nagy érdeklődést keltett hiszen kínai kormányfő először járt Nyugat-Európában, s a kínai politika számos megnyilvánulása a kitapintható pekingi hatalmi harc mindenképpen a nagy ismeretlenek közé sorolható a vendéglátók szemében. A gondos rendezés ameny- nyire ez csak lehetséges, igyekezett kendőzni az ellentéteket, s a közös érdekű problémákat próbálták előtérbe helyezni. Így is kitűnhetett azonban, hogy Párizs és Bonn is javitani kívánja kapcsolatait Kínával, de nem a Szovjetunióval fennálló viszony rovására llymódon nem nyílt igazi alkalom a látogató számára sem a francia, sem a nyugat-német kártya kijátszására. Sok szó esett a gazdasági együttműködés fejlesztéséről is. Csakhogy a korábbi vágyálmoknál reálisabb alapokon. A négy modernizálás végrehajtásától tízmilliárd dolláros üzleteket remélő nyugat-európai vállalkozók hamar kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy egyrészt, az objektív korlátok mellett, számolhatnak a kínai gazdaságirányítás bizonytalanságaival és vargabetűivel. A palesztinok érdekében szól Bruno Kreisky felszólal az ENSZ közgyűlésén Az osztrák politikus Carter elnök társaságában. Kreisky osztrák kancellár Washingtonban Carter elnök előtt, majd New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén a palesztinok ügye mellett emel szót Vajon mi magyarázza, hogy az olajválságoktól más országoknál talán kevésbé sújtott, a nemzetközi politikában pedig kevéssé számottevő és semleges Ausztria kancellárjának jut ilyen »közvetítő szerep»« a világ egyik legbonyolultabb konfliktusában? Az egvik magyarázat valószínűleg Kreisky személyében rejlik. Abban a tényben, hogy ő a Nyugat-Európát hosszú éveken át csaknem osztatlanul kormányzó, de ma is fontos szerepet betöltő szocialista es szociáldemokrata pártokat tö- I mörítő szocialista intemacij- j nálénak egyik legtekintélyesebb vezetője, egyik alelnöke. egyben a szocialista interna- cionálé közel-keleti ténvmeg- állapító bziottságának elnöke immár ötödik éve — történetesen az olajválság kezdete óta. A szocialista intemacionálér ugyanis az utóbbi évtizedben új helyet keres magának a vi- J lágDolitikáhan, s elsősorban a fejlődő országokban. Igaz. a harmadik világban vagy az [ olajtermelő országokban so- I kan felismerik, hogy a szocialista internacionálé valójában csak a »jövőbe menekül«: jelszavai mögött — mint a közös piacéi mögött — minden bizonnyal főként a nyugat- európai tőke befolyásának és nyersanyagellátásának biztosítása az igazi szándék. Kreiskynek jutott a feladat. hogy sajátos helyzetében segítsen helyrebillenteni a szervezet egyensúlyát a térségoen. Tavaly megszervezte Szadat egyiptomi elnök és Simon Perese, az Izraeli munkapárt ve-' zére találkozóját. , Nagyobb gond már, hogyan »közelítse« Kreisky a közel- keleti konfliktus megoldásában kulcspozíciót betöltő PFSZ-t a mereven elzárkózó Izraelhez? Ehhez ugyanis minden eddiginél inkább szükséges, hogy Nyugat-Európa »szövetséges vetélytársa«, az Egvesült Államok is tegyen bizonyos lépéseket a palesztinok irányába. Ez mindeddig — mint ismeretes — nem történt meg. A szovjet békebizottság (elhívása Egy kiállítás gépei... Különös kiállítást rendeztek Kaliforniában. Az amerikai szövetségi állam 127 haditermelésben érdekelt vállalata vonultatta fel az általa gyártott pusztító harci eszközöket. hadianyagokat, hadiipari gépeket. A nagyközönség, ha érdeklődött, eltanácsolták. »Nem nyilvános kiállítást szerveztünk — így az indoklás — hiszen az utca embere amúgysem tudna vásárolni belőlük«. Az emberek azonban mégis ott voltak az utcán, több heves tüntetés zajlott a kiállítási épület előtt Amikor az egyik televíziós állomás ri-‘ portere faggatni kezdte a tiltakozókat megkapta a választ : »Egy bamba vagy egy1 rakéta megvásárlásában valóban nem lehetünk érdekeltek. De hallgathatunk-e amikor ezeket az eszközöket, végső soron. mégiscsak nekünk szánják?« Lehet hogy a nyilatkozó talán nem is tudta, hiszen az Egyesült Államokban eléggé vastag a hallgatás fala, hogy éppen most van a leszerelési világhét.. Mégis ráérzett... A szovjet békebizottság elnöksége az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez és a világ békeszerető közvéleményéhez intézett felhívásában mélységes aggodalmát fejezi Jti a fokozódó fegyverkezési hajsza és az azzal járó növekvő veszélyek miatt A felhívás rámutat, hogy j azok az amerikai tervek, amelyek a katonai fölény el--1 érése érdekében stratégiai nukleáris rakétarendszer telepítését irányozzák elő Nyugat-Európában, fokozhatják a háborús veszélyt. Ez a lépés | ellentétes az enyhülés széllé-’ | mével és nagymértékben megnehezíti az európai és az egyetemes leszereléshez vezető utak kersését A szovjet békebizottság tag-J jai teljes mértékben támogatják a világ közvéleményét,’ amely ellenzi az amerikai tervek megvalósítását, és felhív-1 ják az Egyesült Államok és a NATO többi országának kormányait, hogy hagyjanak fel veszélyes elképzeléseikkel, állítsák le a katonai előkészü-' letek növelését Kingstownban levonták a brit lobogót Új független állam Október 27-én Saint Vincent és Grenadine néven új független állam jelent meg-srivilág térképén. A szombatra virradó éjszaka Saint Vincent sziget fővárosában, • Kingstownban, ünnepélyes keretek között lebocsátották a brit j birodalmi lobogót, s felvonták az új 1— sárga-zöld-kék —! nemzeti zászlót. A végrehajtói hatalmat j Saint Vincentben a kormány í I és annalk az élén álló minlsz- ! terelmök gyakorolja. Az utób- [ bi poszton jelenleg Robert j Milton Cato, a Saint Vincent-i Munkáspárt vezére tölti be. Alekszej Koszigin szovjet: miniszterelnök szombaton táviratban üdvözölte Robert Milton Cato kormányfőt abból az alkalomból, hogy országa, Saint Vincent s Grenadine függetlenné vált. Láthatóan felgyorsultak a mozgásfolyamatok a Közel- Keleten. Folynak afe előkészületek a három hét múlva Tuniszban esedékes arab csúcs- értekezletre, amelynek hivatalos napirendjén a libanoni válság szerepel, de nyilván szóba kerül a palesztin, probléma isi A PFSZ közben folytatja aktív diplomáciáját: politikai osztályának vezetője — ez a külügyminiszteri posztnak felel meg — élsőízben tett látogatást Brüsszelben. S jóllehet, amolyan célzatosan derűlátónak tűnő jelentések érkeztek az egyiptomi—izraeli —amerikai tárgyalásokról. Dajan külügyminiszter lemondásának indoklása reálisabbnak látszik: a palesztin autonómia körüli vitákban jelölte meg váratlan elhatározásának okát. (Nyugati kommentátorok szerint Dajan időben el akarta hariiTi i a makacssága következtében mind elszigeteltebb Begin hajóját.) A külügyminiszter lépése természetesen nem okozója, hanem inkább kifejezője, jelzése a fokozódó belviszálynak, ami a gazdasági és politikai nehézségek következtében könnyen rendkívüli választásokhoz vezethet. Két tekintélyes közel-keleti vezető járt az elmúlt napokban Moszkvában: először a Szíriái, majd a dél-jemeni elnök. A kiadott dokumentumok. Moszkva és Aden barátsági szerződése, Leonyid m SomogyiNéplap Statárium, katonai készültség Továbbra is homályos a szöuli helyzet Áz utóbbi hetek elemi erejű tömegmegmozdulásait követően tegnapra virradó éjszaka egy váratlanul kirobbant lövöldözés során »életét vesztette« Pák Csöng Hi, a dél-koreai rendszer elnöke. A szöuli rezsim erős emberének halálát azonban rejtély övezi, korántsem tisztázottak a körülmények. Pák a végzetes incidens előtt részt vett egy számára rendezett díszvacsorán a dél-koreai központi hírszerző hivatal, a KCIA főhadiszállásának vendéglőjében. Itt állítólag nézet- eltérés támadt a diktátor testőrgárdájának vezetője, valamint a KCIA főnöke. Kim Dze Kju között Az elmérgesedett vitában »az utóbbi hirtelen revolvert rántott, majd több lövést adott le. Az elnöki testőrnek szánt egyik golyó célt tévesztett«, s halálosan megsebesítette Pák Csöng Hi-t, aki röviddel kórházba szállítása után belehalt sebébe. E változat szerint nemcsak Pák elnök, hanem közvetlen kíséretének összesen öt tagja is életét vesztette, közöttük a testőrgárda vezetője. Üjabb jelentések szerint viszont Kim Dze Kju, a délkoreai titkosszolgálat főnöke »agyonlőtte« az államfőt és a szöuli kormány lehetségesnek tartja, hogy Pák Csöng Hi ellen »előre megfontolt támadást« követtek el. Véletlenről aligha lehet sző. mert a szöuli rádió újabb híradása szerint az elnököt két lövés érte: fején és mellkasán hatoltak át a halált okozó golyók. Pák Csöng Hi-t november 3-án temetik el — felesége mellé, akit 1974 augusztusában egy, az elnöknek szánt lövés ölt meg. Á' dél-koreai hadsereg tábornoki kara feltűnő gyorsasággal teljes támogatásáról biztosította a Pák agyonlövé- se után azonnal ügyvezető elnökként beiktatott Csoj Kju Há-t, az eddigi kormányfőt. Csoj első nyilatkozatában hangoztatta, hogy a szöuli rendszer külpolitikájában nem következik be változás, a kormány továbbra is »baráti viszonyt tart fenn mindazokSzöuJ utcáit elleptek a katonák és a tankok. kai az államokkal, amelyek diplomáciai kapcsolatban állnak Dél-Koreával«. Az Egyesült Államok nagykövete máris tanácskozott az új ideiglenes elnökkel, s Washington é6 Szöul katonai szövetségére hivatkozva megerősítette kormánya Dél-Korea iránti »szilárd védelmi elkötelezettségét«. Szöul második legfontosabb szövetségese. Japán, Ohira miniszterelnök hivatalos nyilatkozata útján fejezte ki reményét hogy a rendkívül szoros kétoldalú kapcsolatok a jövőben is ígéretesen fejlődnek, s hamarosan helyreáll a rend és nyugalom. Dél-Korea egész területén statáriumot hirdettek ki, megtiltottak bármiféle gyülekezést, tüntetést. Az egyetemeket zárva tartják, szigorúan ellenőrzik a kikötőket és repülőtereket. Cenzúra van érvényben. Carter amerikai elnök »az Egyesült Államok hű barátjaként« és »rátermett vezetőként« méltatta a volt diktátort. Az amerikai hadügyminisztérium köreiben leszögezték: »az Egyesült Államok szilárdan szembeszáll minden olyan kívülről jövő kísérlettel, amely ki akarja használni a jelenlegi dél-koreai helyzetet«. A Reuter arra hívja fcil a A volt diktátor hivatalát Csoj Kju Ha vette át. figyelmet, hogy az események nyomán az ország egész területén rendkívüli állapotot és este tíztől hajnali négyig tartó kijárási tilalmat hirdettek kJ. A főváros stratégiai fontosságú pontjait katonai egységes szállták meg. Riadókészültségbe helyezték a hatszázezer fős dél-koreai hadsereget. Az országban állomásozó negyvenezer amerikai katona is »fokozott készül tség-j ben« van.