Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
VjlÄG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK!' Ärar 1,60 Fi Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 251. szám 1979. október 28., vasárnap Közélet és politika A közéleti tevékenység és a politikai tevékenység egymásra vonatkozó, de nem azonos fogalmak. A közélet a 1 társadalmi tevékenység minden területén megnyilvánul, és szervezeti keretek között biztosító. Politikai jelentőségű, de közvetlenül még nem nolilikai természetű tevékenység. Politikai jelentőséget valamely tevékenységnek a politikai erőviszonyok adnak, és ez nem föl - téti önül belső természetből fakad. A közéleti intézmények politikára 'irányultsága viszont — abban a pontos értelembe, hogy pártelvűséget jelent — már mindig közvetlen politikai akciók következménye. A magántevékenységgel szemben a közéleti és politikai tevékenység azonos jellegű, de ezen azonosság a különneműségek egysége. A közéleti tevékenységnél minit i- adott az az esély, hogy politikai szempontból tekintve megmarad a testületiség szintjén, azaz nem vált át politikára. A közélet ugyanakkor nem csak politikai szempontból tekinthető, hiszen — ha ez a. politika oldaláról nézve részleges is — megvannak a saját szempontjai. Az ezekkel járó sajátos érdekreprezentálás persze a politikai szintekhez kapcsolja ezen tevékenységet, de önmagában ez még nem avat.ia politikai természetűvé. csak a politika rendszerének külső környezetévé, amely nem biztos, hogy, politika által szervezett. Ezzel szemben az uralkodó politikai állapotok kiválthatnak olyan kényszerhelyzeteket, hogy bizonyos politikai törekvések csak közéleti tevékenységként álcázva létezhetnek. Az viszont, hogy valamely politikai áramlat esetleg ilyen mimikrire kényszerül, okozhatja ugyan a közélet egyes tereinek erőte-ljes á (politizálódását, a közélet egészét azonban mégsem változtathatja át közvetlenül politikává. A közélet Jelentősége tehát a társadalom számtalan sajátos tevékenységének inléz- ményileg is biztosított és sajátos nyilvánosságot adó szervezettség. A részletes érdekeli tömegét megjelenítő közéleti intézményekben folytatott tevékenység valamilyen ' formában mindig kapcsolódik a politikai tevékenységhez, vagy mert szerves bázisa politikai alternatíváknak, vagy mert ellenáll valamely politizációnak, vagy mert eleve benne bújnak bizonyos alternatív törekvések. A kapcsolatok sokágúsága és részleges összemosódása azonban soha. nem jelenti azt, hogy valamely politika teljés egészében át tudná politizálni a közélet egészét, sem azt, hogy a politika rendszere feloldódna a közéletben. A közéleti személyiségek — akik som pozícióik, sem eszközeik, sem személyi- -ségük, sem konkrét munkájuk vonatkozásában nem azonosak a hivatásos politikusokkal — igen gyakran ingáznak a politika és a közeget között, s ez szintén csalt a közélet és politika azonosságon belüli különbségeire utal, A közéleti és a politikai tevékenység elemző elkülönítés« nets utolsósorban cokiikat asetücütiibéí Az épülő kékesi tévétorony átadását 1981-re tervezik, de már az olimpia ideje alatt is működni fog. (MTI-fotó — Perl Mártop) Kádár János, a Magvar 1 Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára az MSZMP KB székhazában fogadta Christoph A. van der Klaauwot. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Púja Frigyes. Tegnap Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Christoph A. van der Klaauwot, a hivatalos látogatáson búzánkban tartózkodó holland külügyminisztert. A találkozón részt vett Púja Frigyes külügyminiszter. Az enyhülés ügye iránti kölcsönös elkötelezettséget, az eddig is nagyon jó kétoldalú kapcsolatok további erősítésének szándékát, s magyarországi tárgyalásainak nyílt, őszinte légkörét hangsúlyozta Crristoph A. van der Klaauw. a Hilton szállóban megtartott nemzetközi sajtókonferenciáján. Bányász Rezsőnek, a Külügyminisztérium sajtófőosztálya vezetőjének megnyitója után a holland diplomácia vezetője — aki 27 évvel ezelőtt Budapesten, hazája nagykövetségén kezdte pályafutását — meleg szavakkal méltatta az élet minden területére jellemző, kiemelkedő magyarországi fejlődést. Országaink kapcsolatai szélesednek, erősödnek, s ez érvénves a gazdasági. s a kulturális együttműködésünkre is — folytatta. A magyhrországi megbeszélések megerősítették abban, hogy új lehetőségek kínálkoznak más országok piacain történő együttes magyar—holland fellépésre. A külügyminiszter elmondotta: a mostani látogatás ösztönözte arra is, hogy hazaérve hozzájáruljon Bartók Béla születése 100. évfordulójának 198l-es méltó hollandiai megünnepléséhez. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztését tovább ösztönző újabb látogatások terveit is magával viszi, Hágába Cristoph A. van der Klaauw, magyarországi meghívást" tolmácsolva például a holland miniszterei nők nek. A holland külügyminiszter ezt követően szólt azokról a kérdésekről — egyebek között a közel-keleti helyzetről —, amelyeket a nemzetközi politikában a két kormány eltérően ítél meg. Az emberiség úgynevezett globális, nagy kérdéséről szólva határozottan leszögezte: A holland kormány eltökélten békére, az enyhülésre törekszik, mert sem Európa népeinek jólétéhez, sem pedig a harmadik világ gondjainak megoldásához jnäs út nincs. A már elért politikai enyhülés eredményei kiterjeszthetők katonai térre is. E megállapítás kapcsán Cristoph A. van der Klaauw kiemelte. hogy Hollandia nem a tradicionális megoldást jelentő fegyverkezés, hanem a mai kér követelményeinek megfelelő, a kölcsönös biztonságra alapuló leszerelés híve! Épnek megfelelően tanulmányozzák Hágában egyebek között a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatait s Leonvid Brezs- nyev berlini beszédében elFőpróba a Vörös téren Moszkva készül az ünnepre Már a Vörös téren tartottak próbát a november 7-i hagyományos díszszemlén résztvevő alakulatok pénteken éjjel. A szovjet főváros javában készül a forradalom 62. évfordulójának méltó megünneplésére. Az idén az ünnep és a pihenés a szokottnál hosszabb lesz. November 8-a élévé; munkaszüneti nap, s á Szovjetunió Minisztertanácsa a vasárnapi pihenőt november 9-re helyezte át, így a sza- , bad szombatot is beleszámít- I va négy napot pihenhetnek a Szovjetunióban. Készül, Moszkva ünnepi dekorációja. A feliratokban, díszítésekben az idén nagy hangsúlyt kapnak az SZKP új, a gazdaságiránvításról hozott határozatainak kérdései: a hatékonyabb termelés, a I nagyobb takarékosság feladatai. Fontos helyet kapnak a feliratok között azok is, amelyek a legújabb szovjet békekezdeményezéseket méltatják. A díszítés rendkívül látványos lesz: egyedül a Gorkij Utcai központi távíróhivatal épületét — ez hagyományosan a legjobban feldíszített házak .közé tartozik az ünnepen • — több ezer lámpából kialakított díszítés világítja majd meg. Az ünnepre sok új létesítménnyel gazdagodik a szovjet főváros, az új lakóépületek, iskolák, bölcsődék mellett metróállomásokat is megnyitnak a forgalom számára november 7-én. A hónap első napjaiban több ezer család költözhet új lakásba. Az ünnepi előkészületek része a november 7. tiszteletére indított munkaverseny. ABC-kisáruház nyílt Nagybajomban (Tudósítónktól.) Ünnepség keretében adták át tegnap Nagybajomban az új ABC-kisáruházat. Az öt és félmillió forintba Iterülő létesítmény építésének körülményeit Kánydsi Kálmán, 'a nagybajom—kaposfői áfész elnöke ismertette, több mint 100 főnyi vásárló előtt. Megemlékezett az építők jó munkájától és azokról, akiknek része van abban, hogy a nagyközség' korszerű ABC- kisáruházat kapott. A nagybajomi főtér egyik legszebb épülete az új ldsáruház. A tér kialakításához azonban le kell bontani a regi önkiszolgáló ' élelmiszerboltot, amely most, az új ldsáruház megnyitásával megszűnt, Áz ésszerűsítések haszna közel félmilliárd forint Kíleneszáz millió forint értékű anyagmegtakarítást értek el, a kongresszusi és jubileumi munkaversenyben a kohó- és gépipari vállalatok és az eredményekhez a kohászat 26 ezer fiatal dolgozója is hozzájárult — állapították meg a' kohászat ifjúsági versenymozgalmairól Dunaújvárosban megtartott országos tanácskozáson. A tegnap zárult háromnapos tapasztalatcserén a KISZ Központi Bizottságának rendezvényén a kohászát 26 nagyvállalatának képviselői elmondták, hogy a fiatalok a tárca 60 beruházását és nagyobb rekonstrukcióját segítik KIZS-védnökséggel, az Alkotó ifjúság pályázatra beküldött munkáik alapján 4t találmányt és több száz újítást fogadtak el. A fiatalok pályamunkáinak felét máris hasznosították és az ésszerűsítések népgazdasági haszna megközelíti a. félmilliárd forintot. A dunaújvárosi tanácskozáson ajánlásokat fogadtak el a kohászati vállalatok Ifjúsági versenymozgalmának fellendítésére. (MTI) Leszerelési fórum Ä belgiumi De Haanban a leszerelés és az európai biztonság kérdésével foglalkozó nemzetközi fórum négy bizottságban folytatta munkáját. A bizottságokban mintegy 150 felszólalás hangzott el, Valafnennyi felszólalásban nagy hangsúllyal szerepelték azok a javaslatok, amelyeket Leonyid Brezsnyev legutóbbi berlini beszédében tett.. Bár az enyhülés és a leszerelés egyes vonatkozásaiban a vélemények eltérőek voltak, te- ÜUststtfii • resztvsvők küión! tele' politikai felfogására, szin- ! te teljes egyöntetűség nyiivá- I nult meg abban, hogy a szov- j jet javaslatok rendkívül figyelemre méltóak és alkalmat nyújtanak a konkrét tárgyalásokra". A széles körű részvétel bi- tosította,‘hogy a különféle vélemények konstruktív dialógusa alakulhasson ki. A bizottságok munkája során kialakult álláspontból az élőadók vasárnap teljes ülésen számolnak \ Kádár János fogadta a Holland külügyminisztert Nemzetközi sajtókonferencia a Hilton szállóban hangzott, s azóta, a holland kormányfőhöz levélben _ is megérkezett szovjet indítványokat. Ezek alapján újabb tárgyalások kezdődhetnek a nukleáris és a hagyományos fegyverzet csökkentéséről, sőt Madridban már döntések is születhetnek ezekben a kérdésekben. A Magyar Távirati Iroda munkatársát magyar részről tájékoztatták a magyar—holland külügyminiszteri megbeszélésekről. Mint elmondtáK. a találkozókon a kétoldalú kapcsolatok áttekintése mellet széles körű eszmecsere folyt a nemzetközi helyzet valamennyi lényeges 'kérdéséről, különösen az enyhülésről és a leszerelésről. Magyar részről elégedetten nyilatkoztak arról, hogy a nemzetközi politika olyan alapvető kérdéseiben, mint amilyen az enyhülés folytatása és a politikai enyhülés katonai térre történő kiterjesztésének szükségessége, a két fél álláspontja hasonló. Természetesen vannak a nemzetközi politikának olvan kérdései. amelyben a vélemények eltérőek. A magyar—holland kapcsolatok helyzetével a magyar fél elégedett, s nem lát olyan problémát, amelyek ezek szélesítését, eredményes továbbfejlesztését gátolná. Kész magasabb szintre emelni a politikai érintkezést. Cristoph A. van der Klaa- uw külügyminiszter teljes mértékben egyetértett a magyar—holland kapcsolatok helyzetéről, a továbbfejlesztés lehetőségeiről adott magyar értékeléssel. Ügy fogalmazott, hogy holland részről is megvan a készség a kétoldalú együttműködés bővítésére. A magyar fél a külügyminiszteri megbeszéléseket hasznosnak, eredményesnek tartja, ugyanígy nyilatkozott budapesti látogatásáról a holland külügyminiszter- is. Hivatalos látogatását befejezve az esti órákban elutazott Budapestről Cristoph A. van der Klaaüw. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes búcsúztatta. A búcsúztatásnál jelen volt és a holland külügyminiszter szombati programján részt vett Bebrits Anna, hazánk hágai, illetve Beelaerts van Blokland, a Holland Királyság budapesti nagykövete.