Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-04 / 232. szám
Őszi szállítás Megyénkben eddig betakarították már a burgonya 60, a kukorica 12, a cukorrépa IS, a silókukorica 85, a napraforgó 90. a zöldség- és gyümölcs 55 százalékát. Leszüretelték a szőlő kétharmadát. A mezőgazdasági üzemek majdnem ezer járművén kívül a fuvarozó vállalatok teherautói szállítják a terményeket közúton a raktárakba, tárolókba. Kedvezőtlen időjárásra is számítva hatvan honvédségi terepjáró áll készenlétben — azért, hogy a felázoti földekre is rá tudjanak menni a termésért. Ha szükség lesz rá. igénybe veszik a megye közületeinél levő mintegy 3500 három- és öttonnás teherautók egy részét is. A vasúti szállításokban a Tab és Kapoly közötti vonal felújítása okoz gondot: nagy mennyiségű napraforgó termett itt. és szállítását közúton végzi a Volán. Hasonló gondot jelent majd a kukorica szállítása is. összeállításunk arról szól, hogy miként szervezik a szállítást a megyében, milyen tartalékok vannak a szállítóeszközök és az idő jobb kihasználásával. Irányvonatok A Kaposvári Cukorgyárban a szállítással Összefüggő feladatokról kérdeztük Kopp Károly igazgatót és Putorák Ferenc főosztályvezetőt — A gyárnak 75—80 nap alatt kell átvennie a répát — mondta Kopp Károly —; ez mintegy 320 ezer tonnának felel meg. A szennyeződések miatt a súlyt még 15—20 százalékkal meg kell emelni, és a szállítóeszközök kapacitását is ehhez kell méretezni. A szállítás megkezdése elótt tisztázták a tennivalókat A kampány eevébként nemcsak a répa szállítását és kétszeri megmozgatását jelenti, hanem nagyon sok segédanyag, elsősorban mészkő, koksz és fűtőolaj ide szállítását, valamint a kész- és melléktermékek fuvarozását Ls. A mennyiségre jellemző, hogy répaszelet- bőt például 00 ezer tonnát kell kiszállítani. A MAV-val kötött szocialista szerződés alapján két irányvonat csak a cukorgyárnak dolgozik; a kihasználásuk érdekében megszervezték, hogy ezek a vonatok a huszonnégy óra alatt megforduljanak. — A répa kétharmad része érkezik vasúton — mondta Putorák Ferenc. — A gyár folyamatosan üzemel, Így a rakodás is az. Az irányvonatok teljes gépesítést tettek szükségessé. Nekünk .biztosítani kell, hogy egv ezertonnás irányvonatot négy óra alatt megrakjunk, tíz óra alatt pedig kiürítsünk. Ezt a va.>út újabb tíz óra alatt eljuttatja a rakóállomásra, és vissza a gyárba... Mindeddig tel .lesi tettük. amit szerződésben vállaltunk. A kaposvári gyártelepen. valamint Szigetvár, Vajszló és Drávátok felrakóállomáson nagy segítséget kapunk a honvédségtől. — A közúti szállítást a Volán 11., 12. és 13. számú vállalata végzi — jegyezte meg Kopp Károly igazgató. — S a fuvarozási szerződés alapján a cukorgyár irányítja a járműveket. Jelenleg is folyik a gyár rekonstrukciója és 1981-ben várhatóan elkészül a teljesen gépesített répafogadó állomás több berendezése. Ezzel könnyebbé, gyorsabbá válik majd az átvétel. Szervezés és rögtönzés Hét végi vagonok A megyei szállítási bizottság titkárának. Fűzi Andrásnak véleménye szerint sikeres volt az első félév: a vasút 1979-re tervezett szállítási teljesítményének majdnem a felét lebonyolította júliusig. Ez a kép kedvezőbb a tavalyinál. Voltak azonban fennakadások is: Pétről például heteket késtek a mezőgazdasági üzemeknek szállított talajjavító spyagok. A MÁV a szokásos — éven te ismétlődő — gonddal küzd: a késedelmes rakodással. S ezzel nemcsak a vasutat sújtják a fuvaroztatók, hanem egymást is. Kaposváron például szombat déltől hétfő reggelig 100—140-nel kevesebb vagont raknak ki, mint a hét többi napján. A megyeszékhely körzeti pályaudvarán a szombat—vasárnapi »rakodási szünetért- nem a cél fuvarozó vállalatok, hanem a fuvaroztatók s felelősek. A szállítási bizottság tavaly 19 millió forinttal támogatta a n agyfuvarozta tők at — azért, hogy a forgórakodóik, targoncák, szállítószalagok beszerzését megkönnyítse. A rakodásfejlesztési alapból az idén nyolc gazdasági egység kért támogatásit. Ezeket most bírálják eL A szállítóeszközök kihasználtsága a tsz-ek többségében 30—40 százalék között van. A -hivatalos- jelentésekben ugyan néhány üzem ennél jóval nagyobb — 70— 80 százalékos — kihasználtságról számol be. helytállóságát azonban megkérdőjelezi, hogy a mezőgazdasági szállítások természetéből eredően a kihasználtság optimális értéke sem több 50—60 százaléknál, (A kombájnoktól elszállított több száz vagon szem helyére ugyan mit vihetnének vissza, a tarlóra?) Tsz és tsz között — a gazdálkodás általános színvonalából és a vezetői szemléletből fakadóan — nagyok a különbségek. Van üzem, ahol már évek óta kísérleteznek a szállításszervezésnek a Kaposvári ■ Mezőgazdasági Főiskolán kidolgozott matematikai módszerével, máshol viszont három anyacsavarért Is tíz- tonnás teherautó megy... A megyeszékhely környékén ét gazdaságban az őszi betakarítás szállítási feladatai kapcsán esett szó szervezésről, a kocsik kihasználtságáról. — Sokszor kell rögtön özr: —mondta a nagybajomi tsz üzemeltetési égazatvezetője. — A napi feladatok nem sok időt hagynak, hogy a szállításit üzemgazdasági szempontból elemezgessük. Jelenleg csak, alkalomszerűen sikerül kocsijainknak visszfuvart biztosítani. Ha' azt szeretnénk, hogy az utaknak legalább egy részére visszfuvart szervezzünk, egy külön csoportnak csak ezzel kellene foglalkoznia. A legfontosabb, hogy a 800 vagonnyi kukorica és a többi rakomány a rendeltetési helyére jusson. Mint kiderült, ez ideig maguknak a gépkocsivezetőknek, sem volt fontos, hogy főnököktől követeljék a visszaútra a szállítmányt, s még csak az sem, hogy siessenek. Órabért kaptak, A küszöbönálló változások azonban jelzik: a gazdaságban megértették, hogy Sok az üresjárat Hosszú vagonsorok répával tele Második hetéhez közeledik a cukorrépa feldolgozása a Kaposvári Cukorgyárban. Három műszakban, éjjel-nappal dolgoznak a gépek. Vagonok hosszú sora tele répával vár sorára a feldolgozó előtt. A kampány időszaka alatt 320 ezer tonna cukorrépa feldolgozását tervezi a gyár. Naponta 2800 tonna répát nyelnek el a gépek. Példás munkaszervezéssel A szocialista brigádok és munkabrigádok vállalásaiban szerepel a halatonszabadi November 7. Termelőszövetkezetben az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35, évfordulója tiszteletére tett munkafelajánlások között: a gépeknél »az üresjáratok és a javítási költségek csökkentésével, jó munkaszervezéssel« körülbelül egymillió forintos megtakart- ■ist érnek eL Nemrég értékelték az energiaimegtakarítás eddigi eredményeit, s megállapították: a tehergépkocsik fogyasztása »normán belül« maradt, 97 százaiknál »megállt«. Az őszi szállítási csúcsban a gazdaságnak 18 tehergépkocsija és 35 traktora dolgozik. Egy részük a szállítás nagy feladatait oldja meg: csupán kukoricából 1100—1200 vagonnyit szállít , a növénytermesztési üzemágtól a tsz terménygazdálkodási ágazatának. A KPM közúti ellenőreivel jártunk Kaposvár határában a negyvenes őrház közeiében, Szemtjakabon túl. azután a 67-es úton, Mernyén. Közepes volt a forgalom kedden reggel így is rövid idő alatt 45 autót állítottak meg. ■ legalább ennyi húzott el mellettünk, amikor vizsgálták a menetleveleket. Nagyberkiből Kaposvárra menőben szinte percenként megjelentek a cukorrépát szállító zilek. Ezek közül csak egy-egyet néztek meg az ellenőrök, s mindent rendben találtak. Ugyanígy szabályszerűen autózott Sándor János. a Tápéi Háziipari Szövetkezet ifájával, ipari szalmát hozott festetni Kaposvárra (fonott székek készülnek belőle). Visszafelé a festettet viszi a hatalmas autó. — És ha épp nincs kész szalma? — Akkor viszünk zúzott követ vagy bármit. Üresen nem megyünk — mondta a vezető. — Közelebb nem találtak szalmafestőt? — Nem. Pedig így sokba kerül a fuvar. De hát.,. Üresen ment viszont a kom- í lói városi tanács ugyanilyen I teherautója. Nagy Sándor, a i sofőr elmondta: — Üzernanyagfogyasztás- bemérésen voltam az Afitnál Üresen ide és vissza. És sokszor van ez így. — Jó ez magának? — Jó a fenét! De így kaptam az ukázt. Van azonban ebben egy kis szépséghiba. A közületi járműveket be kellene jelenten’ a Vclán vállalatok diszpécser- szolgálatánál pótfuvarért — erre rendelkezés van. És nem hiszem, hogy Komlóról Kapos- várra (meg vissza) ne volna fuvar. így hát a takarékosságot szolgáló bemérés és az üres teherautó pazarló közlekedése »egymást üti«. Sajnos, sok Ilyen — egyik vagy mindkét úton rakomány nélkül benzint zabáié — nagy járművel találkoztunk. A gépkocsivezetők a legtöbbször ■ Anyagot vittem a városba.« ■ Anyagért megyek a városba. széttárták a kezüket: »Ez a főnök dolga lenne; nekünk is jobb, ha rakottan megyünk« Az ellenőrzés másik tapasztalata, hogy rengeteg a Hibásan. hanyagul vezetett mener- levél. És ebben sem m nri’g a sofőr a ludas — sokszor a cégek gépkocsi ügyintéző;-nagyvonalúskodnak«. Mernyén a termelőszövetkezet teherautói »rajzoltak«, a répaszállítókhoz hasonlóan: kukoricát vittek a szárítóba A menetlevelek rendben voltak. a púposra rakott kocsik azonban mindannyiszor »nyakon öntötték« az út szélén álló ellenőröket egy jó adag kukoricával. A padika lassan sárgulni kezdett... Ezen az úton egy zil igyekezett Homokszentgyörgyről, a termelőszövetkezettől Veresegyházára. Hatalmas krumőiiszállítmányt vártak ott a gödöllői áfész átvevői. Hattonnás egy ilyen autó, ez is jól meg volt rakva — oda. A gépkocsivezető kurtán közölte: — Vissz®, üresen. Ez Is jellemző. Pazarlásnak látszik az Ilyen véletlenszerűség. Sőt: nemcsak látszik, hanem egészen pontosan az. Csöndesen meg is jegyeztük: — Épp most megy így, amikor annyit beszélünk a • takarékosságról. arról, hogy minden csepp üzemanyag kincs, és szükség van minden szállítóeszközre. lehetetlen kihasználni, amíg az senkinek sem érdekei A kaposvári Latinca Tsz gépkocsivezetőinek a zsebe is üres marad, ha üres a plató, így aztán ha kell, az asztalra is csapnak, hogy tele legyen, A7. eredmény: a szállítási főágazat az oszd szállítási feladatok lebonyolítása mellett még 2.6 millió forint értékű bérfuvart iá végez. Ez akár iát&zateredmény is lehetne, ha az üzem nem csupán 10 tehergépkocsival rendelkezne. A kocsik váltott sofőrnél éjjel-nappal mennek ezekben a hetekben. Az őszidőnek legalább kétharmad részében rakottan. A határból «nedves« kukon,cát szállítanak a szárítóhoz, onnan száraz szemet a tenményíorgalmihoz. esténként pedig zöldségrakamány- nya! a Nagyatádi Konzerv- gvár az úti cél. Ezenkívül jönnek az egyéb gazdasági és a bénszállítások. Az ifák végzik a műtrágyaszórást vagy a permetezést is. A szervezés hogyanjának elemzése helyett két apró adalék. Ha néhány alkatrészért távoli városba kell menni, mindig a mikrobuszt küldik. (A teherkocsi sofőr személye elleni merényletnek tekintene ilyen gazdaságitalah fuvart ...) S reggel munkakezdéskor nem vonul föl mindjárt az egész szállítóbrigád, hiszen a komhájmok első tartályait két kocsi is győzi. A többiek addig fordulnak néhányat táppal vagy műtrágyával, és csalc dél felé, a munka »nekilendülésekor« mennek a határba. Olyankor, ha meghibásodik egy kombájn. a kocsik közül egy vagy kettő — minden külön vezénylés nélkül —- a terepre megy, s vezetőjük új munkát kér. A le nem írt példák sora megmutatná, hogy a megye 82 ts,z-e közt korántsem az utóbbi megoldás az általános. Nemcsak a szállítóeszközök jó kihasználása, hanem maga a szállításszervezés is . csupán cél még az üzemek nagy részében. Az őszi szállítási csúcs a szigorúbb gazdálkodási körülmények között a szokásosnál nehezebb feladat elé állítja a szállító vállalatokat: a növekvő igényeket — az energiatakarékosság, az ésszerű eszközfelhsználás követelményeit figyelembe véve — tervszerű, összehangolt munkával kell kielégíteni. Különösen nagy teher hárul a vasútra: a sikeresnek mondható előszállítások ellenére a fuvaroztatók rakodási késedelmükkel — háromnapos vagonfordulót és átlag huszonnyolc tonna vagonkénti súlyt számítva — megakadályozták majdnem negyedmillió tonna áru elszállítását. Ez a szám különösen szembetűnő. A helyzet nem javult megyénkben: a vagonok ki- és berakodása ma is az indokoltnál tovább tart. A fuvaroztatókat nem ösztönzi a bírság sem a hét végi árufogadásrá és rakodásra. A kocsiállás- pénz elveszítette minden jelentőségét: az érintettek a munkaerőhiánytól az alkalmatlan rakodóterületekig mindenre hivatkoznak, és közben áruval dugig rakott vagonok várakoznak. A hétvégek miatt a fuvarozásban négynaposra rövidült a munkahét, s kihasználatlanok az éjszakák is: rakodás ilyenkor úgyszólván nincs. Az őszi csúcs idején — az előzetes számítások szerint — megyénkben összesen egymillió-kétszázezer tonna terményt kell elszállítani. A közúti jármüvek kapacitása — figyelembe véve a távolságokat is — naponta körülbelül huszonhét ezer tonna* Ebből a mezőgazdasági üzemek tizenegy ezer tonnával részesülnek. Ha kedvező az idő és helyesen ütemezik a feladatokat, a közúti jármüvek képesek lesznek az őszi csúcsforgalom lebonyolítására. A gond az. hogy hiányoznak a korszerű rakodóeszkö- zők és csak néhány termelővállalat csomagolja a követelményeknek megfelelően az árut. A szállító vállalatoknak nincs elég önrakodó járművük, és gyakran fordul elő, hogy emiatt a szállítómunkások utaznak több száz kilomér tért naponta. A közületi teherautók pedig — áru nélkül teszik meg az egyik utat és nem jelentkeznek a megyei diszpécserközpontokban. Pazarlása ez a kapacitásnak h az energiának is. Reggel nyolctól délig a negyvenöt ellenőrzött . autó,1 közül három ügyében följe-j lentés készült, hat vezető és gépkocsi-ügyintéző megúszta5 figyelmeztetéssel. És ez ycsen-! des nap* volt