Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Mozdulatai frissek, fiatalosak, tartása köny- nyed, elegáns. A ragyogó őszi napfényben für­deti arcát. Lába alatt Buda legszebb része, tá­volabb a Gellérthegy, a Duna mint kék üveg­folyam, és az Országház halvány párába bur­kolt tornyócskái. Az íróasztal az erkélyajtó előtt áll: beomlik a friss, tiszta levegő, csupa fény a lakás. Nem lehet megkerülni Teknős Pétert Kapos­váron. Az ember mindig az ő emlékébe botlik. Kóla beszélt az idős kommunista, Dezső József a város fölszabadulásának 30. évfordulóján, amikor magáról kellett volna szólnia, ét idézte Bokor Péter filmrendező kaposvári ifjúkorára emlékezvén. ,. .. -~mM Vízválasztó volt Teknős neve, barátsága egy­kor, amikor — 1945 előtt — a „virágos. Kapos­vár” leginkább olyan kívánatos piros almához hasonlított,, amely belül rot­hadt. A régi vá­gású vármegyei úriemberek, a papok és a kon­zervatív kisvá­rosi középosz­tály uralta Ka­posváron ugyan mit kereshetett az a fiatalem­ber, akit ateis­tának neveltek, 19-es szellem­ben? Nagybáty­ja Szamuely László köze­li munkatár­saként Siófokon í■»-herterror al- cozala lett és apját, a budapesti VIII. kerületi munkás- és katonatanács tisztségviselőjét súlyos börtön rikkantották rövid életű beteggé. A két világháború közötti fulladt kaposvári állóvíz és a családi hagyomány jelölte ki az életutat; ez pedig a tudatos baloldaliság, rokonszenv a marxizmussal volt. Ez a baloldaliság a harmincas-negyevenes években Kaposváron inkább következetes el­határolódás a várostól, annak szellemétől, mintsem komoly, elvi megalapozottságú prog­ram. Egy-egy könyvritkaságot extra izgalomra vágyó burzsujfiaktól kölcsönöz, sőt a -polgár­ivadékok meg is hívják házukba a fiatal Tek­nőst. Kíváncsiak, milyen egy „igazi vörös” akit csak hatéves korában keresztéltek meg, hogy ne legyen baja az iskolával. Érettségi utón dolgozott, és várt. A traktor- és autójavítóban kapott munkát. Raktáros. Mi egyebet tehetne egy fiatalember 1939-ben, 19 evesen? Például írogat. Színeseket, tárcákat a helyi úiságbn, az Új Somogy- ba. Szellemes, közvetlen stílusa van, ismeretlenül is elfogadják furatait a szerkesztők. 1939. szeptember 1-ig. Kirobbant a háború. Vad hírek kaptak szárnyra, Magyarországon. is v:sszhangzoltak a német propa- gajidageoczet győzelmi jelenté­sei. S ez az esemény egyelőre pontot tett a fiú irodalmi szám/próbálkozása inak végé­re. A háború első órájában tár- .ívit irt, a nagymamáról szólót. A nagymamáról, aki minden vggel kedves csoszogással be- .ozta a habnskávét. A lengyel nagymamáról és unokáiról, akiknek immár senki nem viszi ágyba reggel á forró italt. Több tárcája nem jelent meg Kaposváron. Teknős tovább várt. Várta az idők jobbra for­dulását De ez iszonyú nehéz volt a háborúval terhelt vén, szenilis Európában és a mozdu­latlan kaposvári altestén. Egy­szer a szociáldemokrata meg­győződésű nyomdásszal, Snitz Rezsővel találkozott. S a nagy­rabecsűlt barát a lehető legsötétebb szín­ben látta a jövőt. „Mindent elsöpör a német hadigépeaet...” Ez az érzés nem volt ritka, heve kinek-ki- nek vérmérsékletétől, politikai hovatartozásá­tól függően változott. Teknős úgy érezte: ez a perspektíva nem lehet Igaz, elfogadhatatlan egy baloldali marxista számára. A lelke tilta­kozott ellene, a teste, egész fizikai valósága. Meggyőződése szinte hit; volt, romantikus lobo- gás az igazán férfivá még nem érett fiúban. A romantika nem bírja a tétlenséget, a vára­kozást. Cselekedni kellett! A baloldali meggyőződésűek számára termé­szetes út volt a politikai szervezkedés legális szociáldemokrata útja és a munkásotthon. Tag­ja lett a budapesti Vasas szakszervezetnek, s ők néhányan, fiatalok, kommunista meggyőző­désű csoportban tömörültek a szociáldemok­rata párton belül. Tenni is akartak — már 1942-től amit lehetett. 1944-et írták: minden szervezkedés, megmozdulás veszéllyel járt. Közvetlenül a német megszállás előtt 1944 tavaszán ünnepségre készülődtek. Hatalmas győzelemnek számít, ha eljön akár egy ma­roknyi ember is. „Sajnos nem mertük március 15-én, vagyis hétköznap rendezni az ünnepséget, hanem négy nappal későbbre tettük: március 19-ére, va­sárnap délelőttre. Elkéstünk. A németek meg­előztek bennünket. A gépesített alakulatok el­lepték az egész úttestet a Munkásotthon előtt. És további parancsra vártak. Mégis összejöt­tek vagy negyvenen. Amikor Ady Felszállott a páva című versét szavaltam, igen keserű szájjal mondtam: »Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre..— írja egy későbbi visszaemlékezésében. Letartóztatás, vallatás, rendőri felügyelet —- hatalmas változásokat érleltek ezek a hetek, hónapok az ország történetében, s keserű ta­pasztalatokat a fiatalember sorsában. Expressz- gyorsasággal robogtak az események. Az elfo­gott illegális kommunistákat „most már bírjátok ki ezt a rö­vid időt” biztatással elengedi a rendőrkapitány, ugyanakkor a politikai osztály fafejű mun­katársai a régi szigorral, ala­possággal „dolgozták meg” a lefogottakat. Kássa úr a trak­tor- és autójavítóban bújtatta, segítette köztudottan „vörös” alkalmazottját; társa haladt az árral. önmagukat igazolók személyazonosságát. De a valódi papír szemet szúrt. Nagybátyjának tisz­teletet parancsoló hamis parpírjai és lélekje­lenléte mentette meg életét Évtizedek múltán már nehéz elképzelni az események filmszerűen pergő, gyors fordula­tait. 1945. február 2-án lépett be a kis-sváb- hegyi házba az első szovjet tiszt, Zsorka Pav- lovics Dubilin gárdafőhadnagy. Társaira vár­va, holtíáradtan leült sakkozni a megszeppent társaság egyik tagjával. De nem jöttek a tár­sai. Csak a németek. Azt a pánikot, amit a párnók-dunnák közé ágyazott főhadnagy mel­lett át kellett élniük! Másnap újra odaért a front, jöttek a szovjet katonák. Üdvrivalgás, ünnep, kacagás — kiszakadt mélyből jövet az évek óta vissza­tartott sóhaj. S a belépőn az ünnepre Dubilin gárdafőhadnagy élete volt. — Tütütüüüü! — nyomkodta a csillagokig lobogó kedvű fiatal­ember a főhadnagy kerek fejét, puha szőrme­sapkáját, ablakot rezgető nevetés között. A sa­rokban a politikai tisztet gyúrták néhányam: — Ö kommunista! Igazi.., A tiszt tamáskodott: 1945 februárjában való­ban nem sok kommunista nyüzsgött a főváros­ban. S a hangulat tetőfokán tett próbát: — Marx ? — kérdezte tömören, figyelmesen. A fiatalembert váratlanul érte a kérdés a „duda” mellett. Zavartan dadogta: — Engels. — Sztálin? 1944 őszén, november 16-ának éjszakáján súlyosan dongott az lazák utcai ház ka­puja. Az udvaron végig­görgőit a félelmetes éjszakai hang. „Értem jönnék!” villant át a fiatalember agyán. „Pus­katussal verik a kaput”. A bé­nító szorongásra csakhamar csodálkozás jött, mert a keser­ves ajtónyikordulást örvendező hangok gyöngyözése követte. Az egyik családhoz hazatért ar sebesült katonafiú, ő verte mankójával a kaput. Mennie kellett Kaposvárról, tovább nem volt maradása. Tudta, Budapest alatt, Cinkotán harcolnak a szovjet csapatok. Kaposvár fel- szabadulása még oly távolinak látszott Buda­pesti nagynénje segítségével meghívólevelet kapott a zom bori rendőrkapitány lányától, Vi- zeky Tallián Babától. (Az újvidéki esemé­nyeknél kompromittált rendőrtiszt sarja fin­den gyanú fölött állt!) Ha nem megy, talán másként alakulnak a dolgok. Dehogy gondolta 1944 októberének végén, hogy napok választ­ják el a felszabadulástól. Dehogy gondolta, hogy budai bújkálása, az ostrom kínjai hóna­pokkal hosszabbítják meg a várakozást,.. A Kis-Svábhegyen lakott egy házban, tucat­nyi bújkálóval, illegálisan rejtőzővei. Csak az ő zsebében lapultak biztos papírok: igazolás a legutóbbi sorozó bizottságtól: „fegyveres kato­nai szolgálat alól fölmentve”. S majdnem ez lett a veszte. A nyilas járőrt nem képezték ki okmányok tüzetes vizsgálatára, könnyen „beet­ték” az ilyen-olyan díszes dokumentumokkal kor például az Eskü című filmre — és ép­pen karácsonykor! — megtelt a néző­tér. Később a könyvhivatal propagandistája és a Népművelési Minisztérium alkalmazottja. Dol­gozik a rádiónál is, majd 1953-tól... — hogyan is fogalmazzunk? — szabadúszó. Aki az írásai­ból él. Fizetett állás híján amennyit ír, annyit eszik. így még nem gazdagodott meg senki soha, de különösen keserves volt az élet 1953-ban. A válasz már úgy pattant, mint iáiról a gu­milabda: — Joezif Visszarionorviea Dzsugasvili, Az érdeklődő előlhalászott zsebéből egy húsz- rubelest. Rajta a jól ismert arckép az októberi forradalom vezéréről. Teknős szeme elnyílt Ismerte ő ezt a képet hogyne ismerte volna! Mint újságolva­só, gyakran látta a portrét — karikatúraként. Nagyot rikkan­tott: — Vlagyimir Iljics Uljanov! Ilyen volt a káderezés 1945 fagyos februárjában. Hetekkel később megpróbált lejutni szülővárosába. „Mit ke­resek ón Pesten? Otthon na­gyobb szükség van rám”. Gya­log Indult, de Ercsinél elakadt Ott még állt a front Nem sokáig. Április elején szülőföldjén termett, hogy részt vállaljon az új, országépítő munkából. Erre várt a háború zsibbasztóan reménytelen nap­jaiban, erre várt, amikor rend­őri felügyelet alatt mozgásában korlátozták, s ezt remélte a kis- sváhhegyi házba szűrődő gép­fegyverzaj és ágyúmoraj idején is. Hiszen erre született ő, amiért anyai nagybátyja életét adta, apja a börtönben oly sok évet és arinnyi meghurcoltatást szenvedett. Fantasztikus tö­ménységű tettvágyból és határ­talan lobogásból ötvöződött ro­mantikus kommunizmusa. 1945 áprilisa utáni élete mint a szélforgatta könyvlapok. Pártmunkás Kaposváron, majd a fővárosban, a központi veze­tőségnél. Onnan a Mafirthoz — a kommunista párt filmválla- tához — került, a szovjet fil­mek népszerűsí­tése volt a fel­adata. Embert próbáló munka: a háborús évek után ocsúdó szovjet film­gyártás a kó­piák minőségé­ben nehezen vehette föl a versenyt a tö­megfogyasztás­ra szánt ameri­kai szuper­produkciókkal. (Ezeket a kis­gazdák mozihá­lózatában for­galmazták.) Mégis nagy si­ker volt, ami­Az írógéppel nem is szakított többé. Bár 1956 után több lapnál dolgozott, valójában írá­saiból, írásainak élt. Tizenkét ifjúsági művet es egy kisregényt írt eddig. Legutóbbi történelmi regénye tavaly jelent meg, Roppannak a sapka­rózsák címmel. A rádió egyik legsikeresebb hangjátékszer- zője. 16 évig ké­szültek törté­nelmi hangjá- fcékai a Százados szenzációk fél­órás íiavi adá­saihoz. Ebből egy kisebb vá­logatása is nap­világot látott a Móra Kiadónál. Sikeres em­ber, sikeres szerző. Gyönyö­rű szobájának csendjében al­kot, dolgozik. Vajon elége­dett-e Teknős Péter? Vajon nem hiányzik az országépítő munkának az a sodró lendülete, amelybe oly za­bolátlan lendü­lettel vetette magát? Nem hiányzik a nagy formátumú döntések atmoszférája és annak a, bizonyos tűznék a me­lege? — Mindig szerettem a konkrét eredményt. A gyorsat, a kézzelfoghatót. Rövid ideig tartó po­litikai és minisztériumi munkámban za­vart ennek a hiánya., A sikerek itt' las­sabban és kompromisszumokon át sokasod­nak. Ez nem nekem való. Az írás adott legtöbbet: az önkiteljesedés örömét. Elé­gedett vagyok. És minden írásommal azok tudatát igyek­szem formálni, akik a jövőt építik. Az ifjúság - ét. Íróként is politikus vagyok. Szívesen hallgat zenét, szép családi hagyó mány a muzsika szeretete. Ül, olvas, vagy író gépe mellett töpreng, s közben a szobát betöi ti a zene . Lenn, a «sondes budai utcám néha elsuha; egy-egy autó, csikordul a kapuszámy, susto- rogva lövelü ki tartalmát a loosolócső. Egyéb­ként semmi sem zavarja a környék nyugalmát. Alkalmas környezet az elmélyült munkára. Naponta jógázik. Immár két évtizede. 59 éves korában is hajszálra úgy csinálja a- Udijána bandhát, mint a jógázás atyamea tere, S. R. Yesudian. Súlya hatvannyolc kiló. Dekára annyi, mirt húszévesen. Csupor Tibor A közvetlen siker vonzása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom