Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-06 / 208. szám
\ ) / Szerdán az MSZMP Központi Bizottságának székháziban Kádár Jánosnak, a »Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa tag- iának és Helmut Schmidtnek, a Német Szövetségi Köztársalődnek. Hangsúlyozták: az 1977-es bonni közös nyilatkozat és a helsinki záróokmány szellemében jók az esélyek az együttműködés bővítésére és elmélyítésére. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak a magas szántű találkozók, a politikai véleménycseréken országok, a népek alapvető érdekeit szolgálja, e ennek a politikának továbhi erősítése meghatározó szerepet játszik az egész nemzetközi helyzet alakulásában. Ugyanilyen nyomatékkai hangsúlyozták a leszerelésre, a fegyverkezési hajsza megfékezésére íráPéter társaságában a déli órákban Visegrádra látóga- tak. A gépkocsisor Szentendre főterét is érintve érkezett a történelmű nevezetességű helyszínre, Mátyás király egykori palotájának ‘főbejáratához. Helmut Schmidt nagy érdeklődéssel szemlélte a palota föltárt maradványait, az ásatásokat. Közép-Európa egyik legbecsesebb középkori épületének megtekintése után a vendégek a Hunyadi moto- ; ros hajóval érkeztek vissza a fővárosba. * . . | Délután a Parlamentben Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke es Helmut (Folytatás a 2. oldalon) Könyvek a tsz teraszán. Lengyeltótiban láttuk a termelőszövetkezet irodah.iz.inak teraszán: egy nyugdíjas férfi kicsomagolta a kerékpáron magával hozott csomagból a könyveket és sikeres vásárt tartott. Mint elmondta: már tíz éve könyvterjesztő Fonyódon és környékén. El nem kötelezettek csúcsértekezlete Állam- és kormányfők szólaltak fel Uídár János es Helmut Schmidt vezetésével folytatódtak a magyar—NSZK tárgyalások. (MTI-fotó —f Kovács Gyula félv. Telefotó — KS) ság szövetségi kancellárjának vezetésével folytatódtak az MNK és az NSZK képviselőinek hivatalos tárgyalásai. Jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, Szalui Béla külkereskedelmi államtitkár és Kővári Péter, hazánk bonni nagykövete, illetve Günther van Well külügymini&ztériu- mi államtitkár, dr. Otto Schlecht gazdasági minisztériumi államtitkár, dr. Ármin Grünewald, a szövetségi kormány helyettes szóvivője és dr. Johannes Baiser, az NSZK budapesti nagykövete. Kádár János és Helmut Schmidt elégedetten állapította meg, hogy a két ország kapcsolatai eredményesen fejállást foglaltak amellett, hogy a két kormány képviselői — akik a gyakorlatban valósítják meg az együttműködést — a jövőben rendszeresebben találkozzanak egymással. Kifejezésre juttatták, hogy a Magyar Népköztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság kapcsolataiban különösen fontos helye és szerepe van a gazdasági együttműködésnek, amelynek fejlesztése mindkét féltől további erőfeszítéseket kíván. Erre a készség a két ország részéről meg is van. A tárgyaláson nemzetköv. kérdések széles skáláját is áttekintették. Egyetértettek abban, hogy az enyhülés az BrezsnyeY-Berlinguer-eszmecsere nyúló konkrét intézkedések szükségességét. Ezért is méltatta riiindkét fél a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló második szovjet —amerikai megállapodást. Kádár János és Helmut S-hmidt elégedetten szólt a szívélyes, őszinte légkörű tárgyalások eredményességéről. A délelőtti program soráé Helmut Schmidt és kíséretének tagjai megkoszorúzták a rákoskeresztúri új köztemetőben levő német sírokat. U"yancsajk koszorút helyeztek el a Kozma utcai temetőben a fasizmus áldozatául esett mártírok emlékművén. A magas rangú vendégek Marja József miniszterelnök- helyettes, Nagy János külügyminiszter-helyettes és Kővári Fort Péter és Nyárádi Ró- \ bért, az MTI tudósítói jelenük: Kedden az állam- és kormányfők beszédeivel folytatódott az e 1 nem kötelezett országok havannai csúcsértekezlete, egyidejűleg a politikai és a gazdasági bizottság is folytatta munkáját A plenáris ülésen beszédet mondott Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia államfője. Egyebek közöt kijelentete: »-Az el nem kötelezettségi mozgalom hozzájárult a hidegháború háttérbeszorításához, a mai világunkat jellemző enyhülés és békés egymás mellett élés gyakorlatának a nemzetközi kapcsolatokban való meghonosodásához. Az el nem kötelezett mozgalom lehetővé teszi, hogy felismerjük: kik a barátaink, ugyanakkor melyek azok a bomlasztó erők, amelyek széthúzást szítanak közöttünk.« A csúcskonferencián felszólalt Michael Manley jamaicai miniszterelnök is. Méltatta az afrikai országoknak nyújtót kubai internacionalista segítségét, majd a leghatározottabban elhatárolta magát a bukót Pol Pot- féle kambodzsai rezsimtől, amelyet népirtónak nevezett. Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára, a plenáris ülésen mondott beszédében kijelentette, hogy az egyiptomi— izraeli különmegállapodással szembenálló arab országok az alkut elítélő dokumentumot terjesztenek a csúcs elé. A főtitkár hangíjztatta, hogy ez a megállapodás veszélyezteti a térség népeinek érdekeit. Az el nem kötelezett országok csúcsértekezletének keddi ülésén — Szadat és Begin haifai találkozójával egyidő- ben — szólalt fel Jasszer Arafat, a Palesztina! Felszabadítás! Szervezet vezetője. Beszédében az egyiptomi- izraeli szerződésnek a közel- keleti helyzetre gyakorolt veszélyes hatásait, a szerződést aláíró felek politikájának következményeit elemezte. Fokozni kell az aktivitást A szovjet és az olasz kommunisták tevékenységéről, a két párt kapcsolatairól, a békéért vívott küzdelemről folytatott eszmecserét szerdán Moszkvában Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára Enrico Bcrlinguerrel, az Olasz KP főtitkárával. Berlinguer szabadságát töltötte a SzovjetunióbanA kölcsönös megértés és a barátság jegyében megtartott találkozón, amelyen részt vett Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára is, Leonyid Brezsnyev tájékoztatást adott arról, hogy teljesítik a Szovjetunióban a jelenlegi ötéves t tervet, hogyan valósulnak meg a szovjet gazdaság kulcs- fontosságú ágazatainak megerősítésére irányuló nagyberuházások. Leonyid Brezsnyev megerősítette, hogy — híven az internacionalizmus elveihez — szolidáris az olasz kommunistákkal, az olasz dolgozókkal. Enrico Berlinguer arról a harcról adott . . tájékoztatást, amelyet az olasz kommunisták vívnak a dolgozók tömegeinek alapvető jogaiért, lét-, érdekeiért, a demokráciáért, j az olasz társadalom problé-' máinak pozitív megoldásáért. A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban Brezsnyev és Berlinguer leszögezte: a Szovjetunió és Olaszország kommunistáinak az a véleménye, hogy fokozni kell az aktivitást, 'a kezdeményezést abban a küzdelemben, amely azért folyik, hogy megszilárduljon j az enyhülés, megszűnjék aj fegyverkezési verseny, biztosítsák minden nép független-! ségének teljes tiszteletben _ tartását. Brezsnyev és Berlinguer véleménye szerint jelentős mértékben a kommunista- és munkáspártoktól, a demokratikus szervezetektől, e pártok és szervezetek tevékenységétől, kezdeményezéseitől függ, hogyan erősödik meg a béke, a békés együttműködés az európai államok között. Több mint féléves távoliét után ßzerdän visszaérkezett Csillagvárosba Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin, a világ eddigi leghosszabb időtartalmú, 175 napos űrrepülésének két résztvevője. Ljahovot és Rjumint munkatársaik, barátaik, szeretteik fogadták nagy lelkesedéssel Csillagváros repülőterén, ahol sokszázan gyűltek össze köszöntésükre. Ott voltait parancsnokaik, kiképzőik, a Szaljut űrállomás és a Szojuz űrhajó szerkesztői, tervezői, a különböző tudományos kutató intézetek képviselői. A repülőgépből kilépő két űrhajós a hagyományoknak megfelelően jelentette az állami bizottság elnökének, hogt küldetését sikerrel teljesítette. Virágcsokrokkal köszöntötték a világűr hőseit, akik több mint fél év elteltével itt találkoztak családjuk tagjaival. Az ünnepélyes fogadtatás után a két űrhajós gépkocsival Csillagvárosba ment, ahol — szintén a kialakult hagyomány szerint — elhelyezték a megemlékezés virága ti Ju- rij Gagarin, a világ elő űrhajósa szobránál. Ezt követően az űrhajósok városának művelődési palotájában ünnepi gyűlést rendeztek a világrekorder kettős tiszteletére. Ljahov és R.fumin visszaérkeztek Csillagvárosba, Képünkön: A két űrhajós családjai körében. íTelefotó — TASZSZ—MTI—KS) A palesztin vezető felhívta az el nem kötelzeettek csúcs- értekezletét: ítélje el az egyiptomi—izraeli paktumot, s szigetelje el az azt aláíró fe’eket. Arafat hangoztatta, hogy a szerződés »-katonai szerződés, amelynek révén az Egyesült Államok á cento összeomlásáért próbál kárpótlást kapni«, s létrehozása megsérti az el nem kötelezettek . mozgalmának alapelveit. Beszédének végén a palesztin vezető hangoztatta: »Ha, az amerikaiak azt hiszik, hogy képesek támadni az arab olajért, mi mindannyian képesek vagyunk azt megvédeni. Soha nem hajtunk fejet az ’amerikai imperializmus előtt.« Arafat felszólalását többször is félbeszakította az értekezlet résztvevőiek tapsa. A csúcsértekezlet munkájában résztvevő arab hírforrások tájékoztatása szerint Egyiptom különutas politikájáról tárgyaltak a csúcskonferencia politikai bizottságában. Ügy tudják, hogy a bizottság gyakorlatilag elfogadta a palesztin kérdésről szóló dokumentumot,, amelynek alapját a Kuba által kidolgozott tervezet képezte. Arab és más források egybehangzó értékelése szerint az egyiptomi küldöttség a különbekével, illetve a palesztin kérdésben alkalmazott taktikájával a csúcsértekezleten teljes mértékben elszigetelődött. és helyzetét a küldöttek között csak rontotta a Szadat—Begin találkozó híre. Havannában egyébként bejelentették, hogy a jelenlegi, hatodik csúcsértekezlet a mozgalom legnépesebb találkozója: kilencvennégy tagország vesz részt, közülük ötvenhárom élén állam-, illetve kormányfő áll. A meghívottakkal és a megfigyelőkkel együtt több mint száztíz ország képviselői vannak jelen a kubai fővárosban. Az el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezlete kedden rendkívüli, éjszakai üléssel folytatta munkáját, s ez magyar idő szerint a reggeli órákban ér véget. XXXV. évfolyam 208. szám 1979. szeptember 6., csütörtök VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK! Ara: 1,20 Ft Kádár János és Helmut Schmidt vezetésével Őszinte légkörben folytatódtak a magyar-nyugatnémet tárgyalások Ljaíiov és Rjumifl ismét a Csillagvárosban