Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

Utazások Kárpátalján Medire és Nem talál koztam I magam én«. A szöveg szomor­' ká*s, a -melódia vidáman pat­togó. Olyan, mint a környe­ző táj. A sűrű hegyi erdők­ében, a mély völgyek alján csobogó patakók mentén me­lankolikus csend fogad, de a hegyi legelőkre lépve mint­ha az egész világ tetején Jen­medvével. Pedig _ Borisz, a minket Antalócon egy hétig vendégül látó fiatal erdész váltig erősítette, az ő terüle­tén három medvecsalád is él. Be nagyon félénkek, s ha meghallják a közeledő lépte­ket, eltűnnek a sűrűben. Ta­láltunk viszont forrást, fönt az egyik magas hegy ormán, körötte apró nádas lengede­zett a szélben, imbolyogtatva barna buzogányokat. A Kár­pátok még csak Itt kezdőd­nek, de a vadregény«%: he­gyek megszámlálhatatlan szépséget rejtenek. A farkasok nem tartoznak a szépségek közé, nem is fé­lénkek. Leereszkednek a völgybe bújt faluba friss bá­rányhúsért. Még megvan az irha, amely tavaly télen egy ordast melegített, amíg Bő- írisz — a faluban! — puska­végre nem kapta. Zakárpátye — azaz Kárpát­alja két jól elkülöníthető vi­dékre oszlik. A nagy városok, Ungvar, Munkács, Beregszász ífuszt sík vidéken terülnek el, csak a lépten-nyomon maga­sodó szabályos hegykúpok utalnak arra, hogy vagy 80 kilométerre innen kezdődnek Európa egyik leghatalmasabb hegységének láncolatai. A föld jó termő, de néhol túlontúl is bővizű. Azért lát­ni itt annyi lánctalpas trak­tort, alagcsövező gépet húzva maga után. Ahol tavaly — jó emlékszem — zsombélkos mo­csár volt, az idén kukorica virul. A hegyoldalakon pedig szőlő. Híres az itteni bor, sok­felé eljut a hatalmas ország­ban. Könnyebb, illatosabb a magyarországinál és nem olyan erős. A szép Tisza itt még ősi vadságában pompázik. Ága­kat, holtágakat hasít ki a ta­lajból, medrét gömbölyű ka­vicsok bélelik, s bár sehol sem mélyebb az ember ma­gasságánál, megállni még- a derékig érő vízben is nehéz, seöés ’• a sodrása. Kristályosán tiszta, könnyű megérteni, miért keresztelték el a folyót valaha szőkének. Habár in­kább azúrkéknek kéne hív­ni. Lakodalom van a faluban, immár negyedik jjapja. Most a szakácsokat, a segítőkét, a háromnapos mulatozás ki­szolgálóit látják vendégül a többiek. Itt ez a szokás. Mi is helyet kapunk, bár csak most érkeztünk. A házi főzé­sű 70—80 fokos pálinka ége­ti a torkot, de hamar felold­ja a nyelvi korlátokat, és együtt énekel a falubeli ■ a külországból érkezett ukrán nyelven, hogy »Szarna pju, szama i huljáju, szama szob i sztelju, szama i leháju, sza­ma ja«. Azaz: »Magam iszom, magam is sétálok, magiamnak ágyazok, magam is alszom, Javítják a vasárnapi ellátást Kedvezően alakult a lakos­ság ellátásában fontos szere­pet betöltő tej, kenyér és pék­sütemény vasárnapi árusítása — állapította meg a Belke­reskedelmi Minisztérium leg­utóbbi vizsgálata. A három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakos­ság igényli a vasárnapi tej és kenyérárusítást, a kereslet folyamatosan növekszik, a tej és péksüteményforgalom pél­dául 80 százalékkal, a kenyéré 50 százalékkal emelkedett. Ezért a vasárnap tejet árusí­tó üzlethálózatot tovább bőví­tik. A minisztérium felkéré- sére a tanácsok szakigazgatá­si szervei felülvizsgálják a hálózatot és elsősorban Buda­pesten. valamint a nagyobb városokban szükség szerint több, arra alkalmas üzlet ki- i jelölésével megszüntetik a | területi aránytalanságokat, ja- I vítjáik a vasárnapi ellátást. I ne az ember, szinte szállni támad kedve... Magam sétálok a végtelen erdőkben, magam iszom a források vizéből, magam ágyazok a hegyi rét füvébői, magam is alszom a békés csendben, és semmiért se cserélném ezt az életet. Erről szól ‘ a dal, ott lent a falu­ban, ahol a szőnyegekkel dí­szített sátorban négy napon át ünnepelték Antalóc lakói az ifiú párt. Jankuval horgászni indu­lunk. Még C6ak tíz éves a kis barátom, de már nagy ta­pasztalataikkal rendelkezik a pisztrángfogás terén — mert a falut átszelő zegzugos pa­takban jó húsú pisztrángok élnek. Bukdácsolunk az ir­datlan kövek közt. Barátom könnyedén ugrik’ egy fatörzs­ről a víz közepéből magaso­dó, gömbölyű kőre, majd a túlpartra onnan. Igyekszem követni, de elvétéin az ug­rást, és a sekély vízbe csob­banok. Janku attól fogva diszkréten ügyel lépteimre. Egymáshoz közel álló köve­ket keres, megmutatja a já­rást és figyeli mozdulataimat. Udvarias segítségével lassan megtanulom a patakmeder fölött való közlekedés forté­lyát. Néha még egy-egy na­gyobb ugrásra is merészke- dek. Janku elégedett. Alkonyodik, de piszt­ráng sehol. Apró öbölhöz érünk, búcsúzóul megmerítjük (a horgot. A bot megrándul, megrántom én is, és nagy iz­galommal a partra húzom a negyvencentis, pöttyös oldalú halat. Diadalmasan vonulunk haza a zsákmánnyal, estére vacsora lesz belőle. Közben nyelvet tanulok. Már tudom ukránul a gilisz­ta, a horog és a patakban élő különféle halak nevét, vala­mint a legfontosabbat, ami nélkül elképzelhetetlen hor­gászok között a társalgás: »van kapás?« Beregszász ngeyvenezer la­kosú város. Számos nemzeti­ség él benne, de legtöbb a magyar. Délután egy igazi kozákhoz vagyunk hivatalo­sak, orosz vacsorára. Mihail Lukasov Kubányból szárma­zott ide. Élete delén már túl­jár, de rokoncátlan fürtjei bozontos bajusza még csak alig őszülnek. — Ml a különbség a kubá- nyi és doni kozákok között? — kérdezem. — Semmi. Egyformán ha­ramia mind a kettő — és ha­miskásan nevet. A második világháborúban abban a hadseregben szolgált, amelyben Leonyid Brezsmyev ezredes volt. Erre büszkeség­gel gondoL Leírja az államfő ifjúkori külsejét. Közben a háziasszony, Tamara Fjodo- rovna asztalhoz hív. A párolt marhanyelvhez fokhagymával, tejföllel és dióval ízesített mártást ké­szített. Felséges eledel, de már következik a második fogás, az egyben sütött tök, amelyike különféle zöldségek­ből készült a töltelék. A piünényije tipikus orosz étel, éppen f olyan népszerű, miint nálunk a gulyás. Le­pénytésztába fűszeres hús- gombócot tesznek, s azt sós vízben kifőzik. Ízesíthető ecettel, tejföllel és még sok­féle mártással. Kellemes, fű­szeres étel, az apró lencsefor­ma tésztákkal azonban hamar eltelik az ember. Vacsora után az asztal kö­zepére helyezik a szamovárt. Kátya, vendéglátónk lánya zongorázik, nemrég végezte a konzervatóriumot. Kis unszo­lás után enged, és a pianínó elé ül. Chopint hallgatunk friss teát szürcsölve, és a va­csora közben elfogyasztott vodkáktól fellelkesülve úgy érzem magam, mintha egy Csehov-színműbe csöppen­tem volna. A beregszászi néprajzi mú­zeum különleges meglepetés­sel szolgál. A kicsi épület egyetlen szobájában ókori és őskori, leletek mellett külön­féle paraszti szerszámok lát­hatóit. Az egyik sarokban terjedelmes vaspárífcos láda. »II. Rákóczi Ferenc tábori Iá* dáje« — hirdeti a felirat ma­gyar és orosz nyelven, -y Va­lóban ez volna? — kérdem 3 múzeumőrt. — Igen — fele­li —, itt táborozott Rákóczi Festékszórók exportra Beregszászban annak idején, innen szervezte a hadjáratát. A láda meg valahogy ittma­radt. Megsimítom a sötétre pá­rolódott ládát. Vajon mit őrizhetett benne a fejedelem? Most üres. Csak az illúzió kedvéért tették rá a lakatot, így hitelesebben fest. A múzeummal szemben a város egyik legszebb épülete- a szecessziós pnozaikkal dí­szített. Kárpáti étterem áll. Az idő vasfoga már érzékel­hetően megtette a magáét, de még mindig lenyűgöző az egykori kereskedővárosban virágzott északi szecesszió pampája. A Kárpáti étterem a múl­tat őrzi, az ungvári Zákár- pátye szálló a jövőnek szol­gák Magyar vállalat építette, hamarosan elkészül. A moszk­vai olimpiára . utazóknak ez lesz az első szálláshelyük, ha autóval érkeznek a határra. A tizenöt emeletes üveg-beton palota magyar mérnökök és munkások munkáját dicséri, az itteni lapok nem is fukar­kodtak az elismerő ielzőkkel. Igaz ami igaz, otthon rit­kán látni építkezésen olyan szervezett munkát, mint itt.- — Magyar virtus — üti el tréfával a dolgot az egyik építő. Igaza van. S ez a vir­tus jó hírét kelti hazánknak. A műszaki átadás már meg­történt, s mint arról a helyi ^televízió beszámolt, a magyar építők munkája olyan tetszést aratott, hogy mánk két újabb megbízást kaptak. Még egy több száz személyes szállót építenek, s megbízták őket a határtól ide vezető autóút megépítésével is. — Elkészülnek az olimpiá­ig? — Elvállaltuk, el kell ké­szülnie. A társalgás befejező­dik, újabb teherautó érkezik, le kell rakodni a szállítmányt Az építkezés ideje alatt — mint megtudtam — egyszer sem kellet fegyelmi büntetést hozni. Aki ide jött dolgozni, komolyan vette a munkáját. A Zakárpátye impozáns épü­lete a tanú rá Bencsik András Hegesztik a festékszóró kocsikat a Mechanikai Müvek marcali gyárában. A nyugatnémet Wagner licenc alapján gyártott berendezésekből az idén 1109-at adnak át a tőkés megrendelőknek, jövőre pedig 1500 gyártását tervezik. Piaci körkép Nem minden fénylik, ami arany Hamisítatlan őszi reggelen még nyárias felhozatal és nyüzsgés, de már emelkedő árak jellemezték a tegnapi kaposvári hetipiacot. Lassan apad a paradicsomözön, sze­rencsére az 5 forintos ár er­ről még nem árulkodik. A zöldpaprikaárusok már nem­igen tárgyalnak 14 forint alatt. A felfűzni való cseme­gepaprika 20-ért várt vevőre. Sajátságosán egyoldalú pia­ci tájékozottságról tettek ta­núbizonyságot a vásárlók és az eladók. Az előbbiek pél­dául tudták, hogy az ABC- ben csak 1,40 a tojás, így »nem értették«, miért 2 fo­rint a piacon; az utóbbiak vi­szont azt vélték tudni, hogy országszerte ifevés a káposz­ta, s ennek megfelelően 12— 45. A pici kölyök nyöszörgőit. Gyengécske hangon, kimerül­tén, de most már szinte megszakítás nélkül nyöszö­rögte keserves panaszait. Aranka lágyan pa&kolgatta a pólyát, de ez semmit sem használt neki. Istenem, gyer­mekem, kicsi tiam... Te az­tán Szép egy anyára akadtál. Ilyen bolond anyára, aki el­ment a világ végére, hogy ott szüljön meg téged... S mi­lyen szép egy világgal talál­kozol életed legelső óráiban ... A két férfi megfontoltan, egyenletesen szedte a lábát. Szaporán is haladtak. S míg tekintetük előrefürkészett, 'hallgatni meg visszafelé hall­gatónak, hogy kattog-e még mögöttük az a géppuska. Igen; idönkint fel-felkatto- gott. Ez a ’géppuska volt a bizo­nyosság, hogy átkerültek a front innenső oldalára. Hogy talán közvetlen veszély itt most már egyelőre nincsen. Ha ugyan ez egyáltalán frontnak tekinthető. Ha ugyan másutt is akadnak ilyen meg­kapaszkodott géppuskák. S ha ugyan vannak még valahol csapatok, akiik kiépíthetik azt a valamilyen ideiglenes híd­főt, amely majd biztosítja a visszavonulást a másik partra; s ha ugyan akad még valaki, aki szervezi ezt a visszavonu­lást... — Szusszanjunk már egyet! — mondta a katona, de már tette is le a hordagyat; And­rás alig érkezett utánaeresz­teni. Leültek, kilihegték magu­kat. Körülnéztek egy kicsit. Ez itt már valójában ártér iehetett, ha nem is mindig jött ki eddig a víz. Ezen az oldalon sem építettek min­denütt gátat; vagyis némely helyen egyoldalas folt a gát, itt eleve természetes szintkü­lönbség lehetett. A fűzfabok­rok, nyárerdőcskék, dús zsom- bikdombok, vízzel csillogó mélyedések mutatták, hogy azért ez lényegében ártér. Nem is olyan rossz terep ez arra, hogy megkapaszkodjék rajta egy. visszavonulóban le­vő . csapatrész — gondolta András. Mert bár egy kissé már mélyen fekszik, de nem olyan nagy a szintesés, hogy az ellenség támadása felülről sújtsa, s amúgy meg, különö­sen egyenkint vagy kis cso­portokban, nagyon jól lehet fedezni. Na de hát, egyelőre nem nagyon látszottak azok, akik itt szándékoztak megkapasz­kodni. S akkor kiket védenek azok ott elöl a géppuskával? S éppen felcsapott, idáig hallatszott a románok roham­kiáltása. Egy rövid sorozat ugyan rögtön válaszolt rá, de hamar elhallgatott, s aztán már csak kézigránát-robbaná­sokat leheléit hallani. , — Bz meg az a Laci, nem? Somogy! Néplap Aki ott maradt a .régi he­lyen, a hullák közt... Az ám. A gránátjaival. Elég gyorsan dobálta el a gránát­jait. Az utolsó gránátrobbanás után nagy csend támadt. Na, most aztán jönnek vagy nem jönnek. A‘csend kezdett túlságosan hosszúnak tűnni. — Közelebb engedi... * — mondta most eléggé rezgő ba­jusszal a fekete katona. — Mindjárt kezdi a géppuska! Figyeld csak! Majd egy jó hosszú sorozatot, mint az imént... megkapják, amit kerestek ... mindjárt... mind­járt. De már mind a ketten tud­ták, hogy a géppuska nem kezd többé se hosszú, se rö­vid sorozatot, semmit. Hallatszott ugyan fegyver­ropogás; mindenfelől hallat­szott, az ég minden tája felől. Csak az az egyetlen géppus­ka hallgatott el. S lám, ennek az egyl géppuskának a néma­sága úgy hatott, mintha fé­lelmetes, nagy csend kelet­kezett volna. Beléjük hatolt ez a csend, megbénította őket. — Ez a lengyel... — szó­lalt meg aztán a fekete ba- juszu kis katona. —Ez a len­gyel nagyon jó egy gyerek volt. Losonc előtt rohamoz­tunk a folyón keresztül... tudod, az Ipolyon ... Felbuk­tam, bele is fúltam volna, ha ki nem húz. De kihúzott.. átértünk ... elvettük a ese­tiektől a géppuskát, megfor­dítottuk. András úgy érezte, hogy csak azért beszél, mert még nem lihegte ki magát, nincs ereje továbbmenni, ö maga is nagy lélegzetekkel igyekezett csillapítani a szívét, tüdejét, hogy ha újra elindulnak, le­gyen elég szusz benne a kö­vetkező pihenőig. Az a kö­vetkező pihenő különben már a partíközelben kell hogy le­gyen. A katonát zavarta ugyan, hogy András nem figyel rá eléggé, de azért csak mondta, sehogy sem volt még kedve továbbindulni. Kényelmesebb ülést keresett magának, meg­támaszkodott a fél könyökén. — Dumdum golyóval is lőt­tek a rohadtak! — mondta még most is tartó őszinte fel­háborodással. — Egész rá­kászt találtunk. \ — Ellőttétek? — Hogy képzeled? Feljebb küldtük... mutassák meg Pá­rizsban. Eh ... Legyintett, hogy mit ér az ilyesmit Párizsban mutogat­ni.. Aztán sóhajtott, és még mindig tovább beszélt: — Barátom, ha azok a fiúk most mind megvolnának! Nem hiszem, hogy így kot- ródnánk visszafelé, «.hanem gyerünk: neki!... A cseh jni- niszterek különben nem is hitték el, hogy az is lehetsé­ges, amit mi ott véghezvit- tünk ... Rögtön le is váltot­ták azt a tábornokukat. — Ezredes volt — mondta András. — Csak ezredes. Ez a csak megállította a fiút. Mintha az egészre vo­natkozott volna. — Na jó, menjünk...! — mondta, és fel is tápászko- dott. De mielőtt a helyére lé­pett volna, még megkérdezte: — Ott voltál? — Zólyomig. Június hete­dikén sebesültem. Ez viszont némileg módosí­totta a- mesélő és a hallgató viszonyát. Egész más hangon kérdezte meg: — Igen. sebesültél? Zólyom­nál? Súlyosan? — Semmi, comblövés. Két hétig voltam kórházban. — F,s ... érzed még? — Á, nem, semmit. (Folytatjuk.) 14-ért mérték kilóját. Hason­ló ára volt a karfiolnak is, míg a karalábé darabja 4 fo­rint volt. A zöldség 5 forintos cso­mónként! arát sokan sokall­ták, és nem tülekedtek a fe­jenként 3,40-re tartott fejes salátáért sem. A cukorborsó, ha még oly öregecske volfr; is, különlegességszámba ment, legalábbis a 20 forintos Útból ítélve. Olcsó csemege a forintos tengeri. A fejtett Bab ‘ »lite-, renkénti« ára fajtától és mi­nőségtől függetlenül változik 7— 14 forint között. A gyümölcspiac slágere a szőlő, melynek gusztusos fürt­jeit 14—20 forintért mérik. A vásárlók bizodalma mintha megrendült volna a 3,50-ért _ kapható dinnyével szemben. Az árusok kesernyés szájízzel kínálgatták a »mézédes« gö­rögöt. A barackból már csak hír-* mondó maradt, -így senkinek . sem tűnt drágának a 20 fo­rintos ár. A szilva nyújtotta ’ örömökhöz bárki hozzájutha­tott, aki lefizette a 6—7 fo-; rintot. Nincs az a kertbarát,1 aki a körte fantázianevei közt eligazodna. Ahány árus, any- nyi elnevezés. Szerencsére a kiváló minőség és a 10 forint körüli ár egyöntetű volt. Feltűnést keltett a ropogós cseresznyéhez hasonlatos, pici aranyalma. A vevőket nem ámította el ez a csillogás, és inkább azokat a fajtákat ke­resték, amelyekbe bele - is le­het harapni. 10-ért lehetett válogatni. A gombaárusok nyilván ösz- szebeszéltek: minden gombát 80 forintért adtak, volna ... A vásárlók nemigen tolakodtak. A nagyatádi piacon szőlőből volt a legtöbb, ennek ellenére 22 forintig sikerült feltornász­ni az árakat. Kaposváron jó­formán nem is látunk, ugyan­akkor Atádon kizárólag sárga­dinnye kapható 8—10-ért. A szilva 10 forintos ára túlzás­nak látszik. A körte majd megszólal, az ára öt forintnál kezdődik. Itt sem volt sok a barack, az ára mégis csak fe-, le a megyeszékhelyinek. A zöldségfélék közül a pa- , radicsom és a paprika ára csendesen emelkedik: az előb- j binek a java 12, az utóbbi 8— 16 forint. Tavaly ilyenkor raktáron fonnyadt a káposz­ta, most. 14—20 forintért az ínyencek vásárolják. A pá­rolt káposzta helyett adhatunk köretnek tört krumplit, ennek n—rsanyaga már csak 5' fo­rint. A megyei Zöldért-nél is megerősítették, hogy a ká­poszta és a karfiol nem tar­tozik a kifejezetten dömping- cikkek közé. 1* V. Molnár Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom