Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

Közéleti elkötelezettség Az élet teljessége Sokam, sokfélét írtak, be- _ eaéltek — nem kis nosztalgia-’ Veil — azokról az emberekről, akiknek természetes életeleme a közélet. Akiknek a vérében van, mindennapjaik szerves része az örök nyüzsgés, mai- ■ kálkodás közös dolgainkért. Az ilyen személyiség kialaku- lásámak forrásvidékeit nem könnyű megtalálni: a gyöke­rek egyéni sorsokba, vérmér­sékletbe, kezdeti mumkasike- rekbe nyúlnak. A beszélgetés, amelyet Soós Dezsővel. folytattam, mindeze­ken kívül még egy fontos ta­nulsággal szolgált: a szenve» délyes közéleti elkötelezettség szorosan összefügg az élet­móddal. Amikor a »hogyan élünk« nem elsősorban a la­kás alapterületénék nagysá­gával, a fölhalmozott régisé­gekkel, a külföldi úttal és sa­ját »kiválóságunk-« fitogtatá- sának egyéb kellékeivel függ össze. Hanem olyan egészsé­ges életszemlélettel, amelyet nehéz volna pontosam megfo­galmazni, kategóriába nyomo­rítani. Amikor az ötvenes évek elején friss magyar—történe­lem szakos tanári diplomával a zsebében Pécsről Vízvárra került, aligha gondolkodott azon Soós Dezső, hogy jövő­jének polgári alapjait beto- nozgassa. A pattanásig feszült nemzetközi helyzetben inkább egyénisége sokoldalú kibonta­koztatásának színtere lett a kis határszéli község. Termé­szetszerűleg a pedagógus volt a falu közszellemének, mű­veltségének erjesztő je. »A ha­rangozó kivételével minden posztot ml töltöttünk be« — jellemzi tömören a helyzetet. Mégsem volt könnyű. A kor nem kedvezett a falusiak és a pedagógusok közötti oly nél­külözhetetlen bizalom kiala­kításának, s ebben néha a pe­dagógusok is ludasak voltak. — Általános igazságok, el­vek vulgarizált szájbarágása, az evolúció elméletének »az ember a majomtól származik* szentenciára való leegyszerű­sítése sok embert elidegení­tett Meg kellett küzdeni a bizalmukért. Különösen az idősek véleménye volt becses és fontos a számomra. Nehéz volna felsorolni; mit tett, milyen sikereket ért el a vízvári évek alatt. Tanított, rágta a labdát a helyi, csapat­ban, népi együttest szervezett, igazgatóiként iskolát, tantestü­letet irányított. S amikor 1961-ben a barcsi járási ta­nács művelődésügyi osztályára hívták, 300 aláírással ellátott kérés érkezett: helyezzékvisz- sza Vízvárra, ahol lakott, s ahol eddig annyi mindent tett. 1963-tól osztályvezető. Egy falu ügye helyett egv járás oktatásügye, művelődésének irányítása a dolga. Ez idfltőS fokozatos váltás következett a járás iskoláinál: új, fiatalabb igazgatók, helyettesek, taná­rok, tanítók kerültek a tan­testületekbe és azok élére. Mélyült, intenzívebbé vált a pedagógiai munka. Bonyolul­tabb lett az ágazati irányítás feladata. Nemcsak többfelé kellett tekinteni, hanem a tennivalók száma is tovább gyarapodott. Az 1971-es taná­csi átszervezés után például négy évig nem volt a járás­nak közművelődési felügyelő­je : egy személyben végezte az osztályvezetői es a felügyelői munkát. Másutt jönnek-mennek az emberek a művelődési ágazat irányításában. Hívják és <— sokszor megfontolatlanul — küldik őket. ö 16 éve a he­lyén maradt. A járás, és most a város művelődésügyének ala­kításában döntő szerepe volt és van ma is. A városi taná­cson kétszer annyi intézmény dolgával kell foglalkoznia, mint a járásnál. Ez a munka itt mégis jobban a ' ' ' való, mert tervezett, átgon­dolt koncepcióik és sokoldalú egyeztetés alapján dolgozik. 1959 óta naplót vezet. A sű­rűn teleírt oldalak kordoku­mentumok és egyben munka­stílusának jellemzői is. A nap­lóírás ugyanis felkészülés. A fehér papír fölött töprengve kikristályosulnak a gondola­tok, s másnap könnyebb lesz pontosan, egyértelműéin meg­fogalmazni, amit akar. Ez a korrektség vezetési stílusának alapja és egyben a titka Soó6 Dezső eddigi munkájának. Augusztus 20-án Kiváló Népművelő miniszteri kitün­tetést kapott Aligha elég erre csak ennyit mondani: meg­érdemelten. Grapor Tibor Már nem sírok...* Otthont teremtenek Bármennyire sajnáljuk: vé­gét ért a nyár. Megtelnek élettel a kollégiumok, a ne- velőotthónakj az első éjsza­kák után még könnyes a pár­na. Nehéz elválni a, vakáción szerzett barátoktól, az ottho­ni környezettől. Az öreglaki Kisegítő Iskolában és Nevelő- otthonban is megélénkültek a szobák augusztus végén. Félt­ve őrzött fényképek járnak kézről kézre, a friss élmé­nyekről mesélnek egymásnak a lányok. Újra meg kell szok­ni az otthon rendjét, az is­kolakezdés is okoz némi iz­galmat. — Én már nem sírok, ha vissza kell jönni, csak az első alkalommal volt rossz. Otthon, Somogyjádon a testvéreimmel sokat játszottunk. A szüleim szombat—vasárnap is haza szoktak vinni, Pápics Ildikó az úgyneve­zett térítésesek közé tartozik Ügy él az otthonban, mintha kollégista lenne, a szünidőket és a hétvégeket kéthetenként otthon tölti. — Itt is sok barátom van. Nem baj, hogy kezdődik az iskola, mert újra tanítják a kedvenc tantárgyamat, az éneket, Tavaly nyolcvannégy lakója volt az intézetnek, mely 1976 óta működik gyógypedagógiai nevelőotthonként, egyébként huszonöt éves múltra tekin­tenek vissza./ Huszonhatan tartoznak a »térítésesek« kö­zé, akikért a szülők kollégiu­mi díjat fizetnek. A többi kis­lány állami gondozott A ti­zenegy éves Kovács Mária nevelőszüleinél töltötte a nyarat, kiskora óta mindig hozzájuk tér vissza. — Jobban szeretnék min­dig az anyu mellett lenni. Mielőtt visszajöttem, azt ígér­te, hogy talán majd ott jár­hatok iskolába. Sok babám van, és segíteni is szoktam. Mélyen ülő fekete szemé­ben csak egy pillanatra lát­szik a szomorúság, ez min­den iskolakezdéskor így szo­kott leírni. Még frissek az em­lékek, az otthoni légkört nem tudja pótolni az intézet. Nem sír, már érti, hogy miért kell minden ősszel visszatérnie az öreg kastély , fa^ai közé. Az itt megszokott rendét a ne­velőszülőiknél séma felejtette, el. — Otthon is lefeküdtem nyolc órakor, akárcsak az in­tézetben. A barátnőmről meg hoztam fényképet, így velem lesz a következő szünetig. Már az újabb vakációra is gondolnak a lányok. Fummel Mária nem járt a szülőknél, őt nem viszi haza senki. A nyár azonban kellemesen telt neki is. Tizennégy éves, így rpár dolgozhatott, mégpedig nyaralással egybekötve. Tár­saival és nevelői kísérettel egy balatonföldvári üdülőben segédkezett. — Délelőtt dolgoztunk, dél­után pedig napoztunk, füröd­tünk, kirándultunk. Jártunk Tihanyban, gyönyörű az apát­sági templom. Az üdülőben nagyon változatos volt az élet, sok külföldi nyaralt, még japánok is: Most hetedikes vagyok, majd szeretnék to­vább tanulni. ö a nagyok közé tartozik, így játékról nem esik szó. A könyvek és a zene kötik le. Arra is kell gondolnia, hogy milyen szakmát válasszon, hisz nincs olyan messze az ön­állósulás ideje. Mayer Levente nyolc éve igazgatja az intézetet. Amikor ide került, még ifjúsági neve­lőotthonként működtek. — Negyedik éve kezdjük á tanévet a megváltozott jel­leggel. Hattól tizennégy évig vannak itt a lányok. Ez az időszak valóban nehéz egy kicsit, természetes, hogy él a szülőd ház vonzása. A rend­szeresen hazajáró gyermeke­ket ez nem érinti olyan erő­sen, a megrázkódtatásnak in­kább az állami gondozott lá­nyaink vannak kitéve, ök vagy patronáló szülőkhöz, vagy a valamikori nevelőszü­lőkhöz mennek, az itthon ma­radottak pedig dolgozhatnak. Ez új közösséget, elfoglaltsá­got jelent. Az iskolában ki- lencvenheten vannaik, tíz ne­velővel, az otthonban pedig tizenkét ten dolgoznák. — Belül kellemes, otthonos az épület, . külsőre azonban nem nyújt valami szép lát­ványt. — Az átalakítással vannak terveink, remélem, majd si­kerül megvalósítani. Most elég szűkösen vagyunk. Amíg ifjúsági nevelőotthon voltunk, a lányok műszakban jártak dolgozni, tehát a közös helyi­ségekben nem volt zsúfoltság. Amikor gyógypedagógiai jel­legre váltottunk át, sok gond­dal kellett megbirkóznunk. Az intézeti nevelők igyekeznek megszerezni a szakképesítést, hisz nagy felelősség a gyere­kek felkészítése az életre és útnak indítása. Izményl Éra így Js lehet élni — mond­ja, inkább csak magának fo 1 tóriporfcer kollégám. ( — Csak így érdemes. Ha a teljességet akarod — kockáz­tatom meg. A kaposfői Petőfi utcából jövünk, Szókelyűéktől. Vélet­lenül és hívatlanul érkeztünk. Megállított bennünket a ház i előtti látvány. Faragott osz­lop, rugón hintázó falovacska a kiskertben, a tornác pihe­nősarka, melynek hátterét hajdani paraszti szerszámok teszik szemet vonzóvá, alat­tuk pedig fák koronakezdeté­ből alakított ülőkék állnak, mondhatni: maga a természet formálta ezeket az ülőalkal­matosságokat. Ifjabb Székely- fi József keze munkáját, al­kotó fantáziáját dicséri a la­kásbelső is. Négy nemzedék él egy fedél alatt: a legidő­sebb a dédnagymama, a leg­fiatalabb, Boái ka még nincs itthon, mert a napokban szü­letett a kaposvári - kórházban. De itt van Orsika, a négyéves kislányuk. Neki készült az a rugóra ringó paci, meg egy csacsi is, s ha kedve tartja, átül a lengőhintára, melynek oszlopai szintén népi motívu­mokkal kifaragva. — Két éve készült el a csl- kóhimta — mondja az édes­apja, ifjabb Székélyfi. — Elő­re terveztem, hogyan veszi birtokba. De félt tőle. Ám amikor a közelben lakó kis­fiú felpattant a lovacskára és vidáman meglovagolta, az én lányomnak is rögtön tetszeni kezdett a »mű«. Hogy miért volt rokonszen­ves nekünk ez a huszonnyolc éves ember ott, a kaposfői családi háziban? Mert azok közé — s ritka az ilyen gon­dolkodás — tartozik, akik ke­zük tehetségéből akarnak tő­két kovácsolni, nem akarnak művészek lenni őrök kielégü- letlenségben, mert az csak ke­veseknek sikerülhet-, ő csak ösztöneinek engedelmeskedve teremt szépet maga körül Menti a régi, múló világ em­lékeit: bugyogós korsókat, la­kodalmas fazekakat, egyéb tárgyakat. Kisebb néprajz) Pihenő—rak. Orsikával. múzeumot megtöltene az »anyag« már. Népművészet­tel, fával foglalkozó könyvek­ből tanulta meg becsülni azt ami nemes szenvedélyévé vált. Egyébként: »könyves« volt az egész család. Mindenki szere­tett olvasni. — A szállításban dolgozom Kaposváron, a tanácsi magas- és mélyépítőknél. Osztályve­zető-helyettesként gyakorlat­ra tettem szert a szervezés­ben, de azért egy-egy külön­legesebb, kényesebb szállít­mány megszervezése »feldob« ma is. Szakállas; erős fiatalember. A Táncsics gimnáziumban érettségizett majd Debrecen­ben kezdett főiskolai tanulmá­nyokba. Egy váratlan fordu­lattal a tiszai nagy árvíznél termett, majd részt vett az újjáépítésben is. — Hogyan került kapcsolat­ba a fával? — Atedlenben lakik a bog­nár, Kovács Feri bácsi. Rend­kívül jó beszédű ember, szí­vesen hallgattam a műhely­ében. Közben szerszámnyelet ügyeskedtem. Így kezdődött Amikor már megismerked­tünk, a fa meg én, kaposvári mesterhez, Gieszler Fülöp esz­tergályoshoz is bekéredzked­tem. Idős ember, arany min­den szava; néha németre for­dítja a beszédet. Nagyon ked­velem. Ahogy a famunkákat megszerettem, úgy kezdtek szaporodni itthon a szerszá­mok. — Nem vonz a kuglizás a kocsmába. Nekem egy Végh Antal-szociográfia a Magyar- ország felfedezése sorozatban, egy Moldova-könyv, egy Re- marque-regény jelenti a szó­rakozást, a kikapcsolódást Ha kiállítást nyitnak valahol mondjuk idősebb Szabó Ist­ván faszobraiból, persze, hogy felkerekedek és megnézem. Ügy kell »levakarni* onnan... Olykor öreg tomácoszlop ad ötletet, máskor — mint a pi­henősarki koronaülőkék ~ maga a természet: amit az idő és az esők már megmun­káltak, azt formálja ő tovább. A községben már ismerik ezt a kedvtelésnél is nagyobb szenvedélyét, s hívják, ha ki­vágnak egy szilvái át: »Legyen a tiéd!« Két fejíát is megfa­ragott már; az egyik nagyapja sírjára került Szennában, Nagybajomban és a kapoeföi régi temetőben tanulmányoz­ta a formájukat, díszítésüket Vasárnap már együtt lesz a család: felesége az újszülött Borlkával akkor jöhet haza. A vad komondor, »aki« ugatva fogadott bennünket, megju- hászkodik a szavára. Sokat segít a cukrász szakmájú fia­talasszony a férjének a tár­gyak megrajzolásában. Köny- nyű keze van. ■ Habos kőris, lapickafa, ké­pié — ilyen szavak ragadnak bogáncsként belénk az esti beszélgetés után. Meg ez a mondata: — Ha valakinek megtetszik valami itt, s én nekiadom. csak olyat ajándékozok eb amit magam is szívesen hasz­nálok. Egyébként mi értelme lenne? Holnap újra munkanap lesz, s mindennap újra kell terem­teni a külső és belső harmó­niát ... Leskó László Új lakások, javuló körülmények A Kispest utca végén kétfe­lé ágazik az út: kétfelé és fel­felé. Az egyik egyenesen visz fel a dombra, a másik kanya­rogva halad tova, de ugyan­csak felfelé. A kép akár szim­bólum is lehetne: a göllei ci­gánylakosság útját ábrázolja felszabadulásunk után. Van­nak, akik az egyenes utat vá­lasztották, és nyugodt lelkiis­merettel mondhatjuk: sike­rült a beilleszkedésük. Sokan viszont a kanyargós, vissza­ír issza csúszkál 6 úton indul­tak el... őket kell segíteni, jó szív­vel, megértő türelemmel, elő­ítéletek nélkül. Ezért tűzte is­mét napirendre a Göllei Köz­ségi Tanács a cigánylakosság élet- és munkakörülményei­nek megjavítását — A cigánylakosság életkö­rülményeinek javítása nem •«■’vnapos* munka — mondta Szakály János tanácselnök —, időről időre visszatérünk eh­hez a témához, hogy lássuk: meddig jutottunk és mit kell még tenni. — fis mennyit haladtak élő­re? — Sokat. Még 1964-ben a Minisztertanács rendeletet ho­zott a cigónytelepülések fel­számolására. Községünkben a Kispest utca végén volt ilyen. Megszüntettük. Közigazgatási területünkön mintegy 30 csa­lád élt a lakásvásárlási ked­vezménnyel, amelyhez össze­sen kétszázezer forintot adott a tanács. Sokan nem tartottak igényt erre, szorgalmas mun­kájukkal, takarékoskodással saját erejükre támaszkodva vettek házat maguknak. — Hogyan alakultak a ci­gánylakosság életkörülményei? — Itt Göllében nincs külö­nösebb gondunk, szinte min­den családnál található rádió, televízió. A foglalkoztatás is megfelelő. A legnehezebb köz­ségünk Büssü, ahol 69 család él, kétszer annyi, mint öt év­vel ezelőtt. A 203 keresőképes nő és férfi közül csak 35-nek van állandó munkahelye, a többiek alkalmi munkából és p-ógynövénygyűjtésből élnek. — Feladatok? — Biztosítani kell minden felnőttnek az állandó mun­kalehetőséget. a jobb lakást, az emberibb életkörülménye­ket. Meg kell tanulniuk taka­rékosan bánni a pénzzel... Igen fontos a nevelés, ebben sokat tehet az iskola. Zsigárdi Péter iskolai gaz­ától —• Segítésünk., kétirányú: pedagógiai és anyagi. A leg­fontosabb a tankötelezettségi törvény végrehajtása a cigány tanulóknál is. Az arra rászo­rulóknak tanszersegélyt, uta­zási kedvezményt, napközi otthoni elhelyezést, korrepetá­lást biztosítunk. Az elmúlt tanévben csaknem 20 000 fo­rint volt a segély, értéke. Kör­zetünkben 62 tanuló cigány, ez az öesziétszóm 20 százaléka. Erőfeszítéseinknek köszönhe­tő, hogy csak 6 tanuló bukott meg. Külön figyelemmel kí­sérjük sorsukat, pályaválasz­tásukat, elhelyezkedésüket, beilleszkedésüket, T& J. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom