Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
Nyárközép Hatéban Kötetlenül az együttműködésről Átlagos, aratás utáni nyári nap. Előző este újra megázott a szalma, amit eddig még nem sikerült betakarítani, várni kell néhány órát, hogy száradjon. Az üres tarlón traktorok dübörögnek. A major melletti nagy táblán is mozgalmas az elet — meszeznek, szerves és műtrágyát szórnak. Nyárközép van, de ez a munka már a jövő évi cukorrépatermést alapozza. Az idei cukorrépa az asszonyoknak ad munkát: gyamtalanítják a szép termést ígérő táblákatA határt járó az ütemes, higgadt, nyugodt munka bizonyítékaival találkozhat. Aki ismerte két-három évvel ezelőtt ezt a szövetkezetét, tudja: önmagában is eredmény ez. — Ez a négy községből álló szövetkezet egy kis Somogy — magyarázza Körmendi Ottó elnök, s nyomban hozzáfűzi: — már ami a termőhelyi adottságokat illeti. A kövér a Kapós-völgy1! földek mellett van itt futóhomok, dombvidék, zselicségi legelők. Mivel a megyét “-képviseli« a gazdaság, akkor az volt a célunk, hogy a megyei átlagot érjük eL A falon grafikonok- Es az idei évet jelző piros vonal szinte. valamennyi táblán szembetűnően eltávozott az előzőektől: a magasba szökkent Az átlagot elérték, a veszteséget nyereségre fordították. De mi a cél most, 1979 nyarán? Mi az, ami foglalkoztat töprengésre késztet egy vezetőt? Az ott töltött fél nap egyetlen szóban summázható választ adott erre a kérdésre, és ez a szó: együttműködés. Rákérdezés nélkül bukkant elő a gondolat már a beszélgetés elején, és szinte bármerre kalandozott el a szó, újra és újra előkerült — Nem mai dolog, hogy töprengünk ezen és a vezető társakkal együtt keressük a lehetőségeket. Mert biztos vagyok abban, hogy az eddig kialakí- tottakon1 túl még igen sok más van; mint ahogy biztos vagyok abban is, hogy a mai szűkös eszközök, szűkös fejlesztési lehetőségek mellett ez gazdasági kényszer, és igen számottevő termelési módA terület egyharmada gyep. Kézenfekvő, hogy a sertés itt nem lehet profil, a juhnak és a szarvasmarhának van jövője. Szinte természetszerű így. hogy beléptek a zselici húsmarha . tartási rendszerbe; rövidesen megkezdik az intervenciós, telép építését, folynak a húsroerha-keresztezések. — Elköteleztük magunkat ennek a társulásnak, mert ésszerűnek tartjuk. Emellett természetesen fenntartjuk a holstein keresztezett tejelőállományt is, hiszen ennek a tenyésztőmunkának most érik be a gyümölcse. •— A grafikon is mutatja: ismét harminc százalékkal nő az előző évhez képest a tejtermelés- — De vajon a zselici társulás mellett nem lehetne-e továbblépni? Hiszen a mi nagy gyepterületeink módot adnának erre. — Mire gondol? — A környékünkön egy sor, jó földekkel rendelkező szövetkezetnek alig van legelője, a szántóföidön termelik a takarmányt. Nem lehetne-e valami olyan ösztönzórendszert kialakítani: ezeknek a gazdaságoknak érje meg az, hogy növendékeiket ide adják, fei- nevelkednek azok a gyepen, és nekünk megérje aztán visz- szaadni őket? Megfontolást érdemlő gondolat'.'' Egy velem, minuen- képpen. — Az együttműködés nagyszerűsége aoban van, hogy minden ott és úgy történne, ahogyan a leggazdaságosabb, tti ez az üzemi érdek a legharmonikusabban egyezik az alapvető népgazdasagi érdekkel, — A mi esetünkben példa erre a sertés — mondta Körmendi Ottó- — Az adottságok és az elavult, szinte használhatatlan hizlaldák miatt megszüntettük a hizlalást. Viszont a fiaitatók még jók voltaik, így aztán együttműködést alakítottunk ki a főiskolai tangazdasággal. Nekik szükségük van hízóalapanyagra. — így tartunk nyolcvan kocát, és a malacokat húsz-huszohöt kilós korukban eladjuk a gazdaságnak. Jól járunk mi is, ők is. Aztán a juhászat került szóba- A közelmúltban alakult juhtenyésztő társulásba is belépett a szövetkezet. — Nem csupán a szervezett tenyésztés tartás volt itt a céiL Nemcsak az, hogy ott állítsák elő az alapanyagot, aztán ott hízzon a bárány, ahol erre a legjobbak a feltételek, hanem az is, hogy mérséklődjön a partnerekkel szembeni kiszolgáltatottság. Mert egy ezerötszáz anyával rendelkező üzem, mint mi is vagyunk, hiába vitatkozik, de egy tízezres anyát összefogó társulás már meghatározóHittel, bizalommal, a lehetőségek keresésének szándéiká- val esett szó az együttműködés rőL Egy ez év elején hozott döntés motoszkált a fejemben: »•ki kell alakítani megyénkben a termelési kiskörzetéket.« Egyszer sem hangzott el ez így a beszélgetés során, de amit Batéban tapasztaltam, amiről szó esett az alatt a fél nap alatt, az meggyőzött róla, hogy itt termékeny talajra talált a hasznos gondolat. Vörös Márta 23. A két tiszt mereven, sután állt egymás mellett. Czauner egyelőre nem tágított Upor- ruiczy mellőL — Megható a pátosza, parancsnok — szólalt ez meg végre, megint hűvösen, fegyelmezetten. — Arra kérem, számoljon mégis azzal, hogy hamarosan előnyomulásá parancsot kap. Jól tenné, ha nem hagyná szertecsászkálni az embereit. Különösen fegyver nélkül nem. Kérem... — És széttekintett, mintha kint, a terepen keresne valamit. — Hol van a zászlóaljuk parancsnoksága? — Adok kísérőt! — közölte Stammler is ismét katonásan. Az ajtóhoz sietett. — Hé, valaki! Gyere csalk, Dvércsék! Vezesd el a vezérkari élvtár- sakat a zászlóaljhoz! — Talán kihallgatják a foglyunkat? — érdeklődött Dvorcsák a század megszokott, némileg patriarchális stílusában. De Stammler nem válaszolt. — Foglyot ejtettek? — érdeklődött Hammer. — Igen, ejtettünk.' 3T — és? rr 1' — Odaát van a zászlóaljnál. De Upornáczky határozott léptekkel kiment közöttük az ajtón, s meg sem állt az udvar. £ közepéig. —Ott - mereven. Legalább tudott volna neki valamit mondani, de nem tudott. Odament a sarokba a puskájáért meg a töl tény táskáért. — Azért elviszem. Nem szóltak rá. Fölszerelt: levette a derékszíját, fölhúzta rá a négy töltény táskát, visz- szacsatolta. Vállára dobta a puskát, és elindult. Az ajtóból visszapillantva látta, hogy Czauner még mindig egy pad tetején gubbaszt. Stammler pedig lehajtott fejjel gyalogol a padsorok között .., Az udvar most majdnem üres volt, csak néhány lézen - gőt látott, akikre mintha máris átszivárgóit volna századparancsnokuk zilált lelkiállapota. Mielőtt elérte volna a kiskaput, valaki kintről felszakította. Az egyik osztrák fiú volt, a szomszéd századtól. Bekiabált: — Die Kanonen! — Az ördög vigyen el, megállt bennem az ütő! Még ketten dugták be a fejüket az udvarra. Az egyik a sapkáiét is meglengette: — Hurrá, Genossen! Ágyúk, megvan! Áthozták van! — Ach, sehr gut! —mondta nekik András, és kifurako- dptt közöttük az utcára. Helyet adtak néki, és közben barátságosan, boldogan hátba veregették. _ Csak nem kaptak közben valami erősítést ? — villant föl Andrásban. Még megkérdezte: — Wieviel Kanonen? — Zwei — mondta a bécsi fiú természetesen. No persze — morgcrtt magában —, és elindult a kerítések mentén. Hát akkor ezekkel már aztán igazán meg sem állunk a Dnyeszterig. jV‘ ' ' \ '99Ütatjqbji JV Sárga rakétánál Rendőrmotorossal a vízen — Tudok úszni — mondja az apa a túlterhelt csónakban. A nemrégen még tiszta égbolt egyre jobban felhősödLk. Magasba röppennek a sárga rakéták a Balaton fonyódi térségében: vihar várható. Ez mindenkinek figyelmeztetés: a fürdőzőknek, vitorlásoknak. széUovasciknak — egyre többet látni —, s az evezős csónakokkal vízen levőknek is: menjenek partközeibe, hogy a piros rakéta fellövése ne találja óikét a nyílt vizen ... Felbúg a motor, Sipos János főhadnaggyal, a fonyódi víziőrs parancsnokával teszünk egy körutat: mennyire ismerik, tartják be a szabályokat a £ü időzök, a csónaká- zók a sárga rakéta fellövése után. Messze, kinn a nyílt vizen utasokkal teli csónak, öten ülnek a kétpárevezősben, amely négy utast szállíthat. Csak egy pár evezővel bajlódik a budapesti Sz. L. Vele van négyéves kisgyermeke meg egy hasonló korú kisfia, s két tizenéves fiatal. — Nem látták a sárga rakétát? — Elkerülte a figyelmünket, de tudunk úszni — hangzik a válasz. Könnyelmű kijelentés. Viharban a két tizenéves fiatal meg az egy felnőtt bizony nem tudna mit kezdeni a két apró gyermekkel. S nem ők az egyetlenek. Négy fiatal — két leány, két1 fiú — mit sem törődve a sárga rakétával, jóval az ilyenkor megengedett 500 méteres távolságon tűi ugrándozik ki a csónakból, s mászik vissza, ök sem »vették« észre a figyelmeztetésül fellőtt rakétát. Ilyen eset miatt tett az őrs szabálysérési följelentést a budapesti Balázs Eszter pedagógus ellen, ő hat utassal, túlterhelt csónakkal, merészkedett a megengedett távolságnál jóval messzebb, a sárga rakéta fellövése után... Alig nyolcéves kislány gumikajakkal, túl a jelzőbóján. Magános úszók, nők, férfiak, akik a nyílt víz felé tartanak. A figyelmeztetésre csak kényszeredetten fordulnak a part felé. Apró evezőkkel fölszerelt gumicsónak. Tíz év körüli fiúcska ül benne, apja tolja a kicsiny vízi járművet. — Gut, gut — halljuk a választ, engedelmesen, fegyelmezetten fordulnak, s mennek a biztonságosabb partközeibe. Viszont látunk széllovasokat, akik vakmerőén a tó közepe félé veszik útjukat, s alig egykét emberen van csak mentő- mellény. Szombaton, július 28-án tragédia történt! A 32 éves Omelka István 5 éves kisfiával Balatonfeny- vesnél kajakozott. A jármű az enyhe széltől felborult. Az apa magasra tartotta kisfiát, hogy ne nyelje a vizet, s mindkettőjüket kimentették. A parton azonban az apa — talán a kiállt izgalom okozta erős felindultságtól — meghalt! A mentők — hiába ki-' sérettek meg mindent — nem tudtak megmenteni az életét. A másik figyelmeztető tragédia július 29-én, vasárnap történt. A 18 éves Kovács József a Szabolcs megyei Tornyospálcáról három kiskorú társával gumimatracon játszadozott Bólatelepnél. Ö mérte a víz mélységét, s figyelmeztette a fiatalabbakat, hogy ne lépjenek le, mert mély a víz. Sajnos, ezt 6 nem tartotta be, s mire kis társai visszanéztek, már elmerült. Holttestét még nem találták meg. — Eddig már öt vízhálál volt őrsünk körzetében az idén, tavaly összesen négy. Előadásokat tartunk, hangos- bemondóan állandóan tájékoztatjuk a fürdőzőiket a veszélyről, de nem törődnek vele, mert nem hiszik. Harminckét önkéntes rendőrünk segíti munkánkat a hétvégi nagy forgalomban, mégis ... Nyomtatott figyelmeztetést is kiadtunk a fürdés, a vihar jelzés szabályairól, a vízbe fulladás i okairól, a mentésről, sajnos nem sokat használ. Az idén a hajósok meg az önkéntes rendőrök segítségével összesen tizennyolc embert mentettünk fei. S ha késve érkezünk, vagy nincs a közelben, segítség, akkor még nagyobb a tragikus események száma. Az ország különböző részeiből érkezőket, , a külföldieket még jobban föl kellene készítem a Balaton veszélyeire, arra, hogy az életükkel játszanak, ha nem tartják be a szabályokat. Éppen kiköt a fonyódi állomáson a katamarán. Jókedvű, a badacsonyi bortól erősen kapatos társaság veszi útját egyenesen az Utasellátó büféjéhez. S közben a további programot1 tárgyalják: — Bekapunk még két-három korsó sört, azután rohanunk fürdeni ... Rohannak fürdeni! Ittasan, felhevülve! Egy nemrégen történt szomorú példa figyelmeztethet mindenkit arra, hogy ittasan ne menjen a vízbe. A 21 esztendős, tatabányai Bikár Antal nótázva ment a tóba. Egészen addig, amíg el nem merült. Holttestét csak napok múlva találták meg. S nem volt senki, aki visszatartsa, megállítsa, pedig voltak a közelében, s látták, hogy erősen ittas! öt vízbe fúlt- nál állapítottak" meg az idén is ittasságot! Július 29-ig tizenhárom tragédia történt a Balatonon. Tavaly egész évben tizennégy. Miért nem hiszik az emberek, hogy a szigorúnak, vélt szabályok az ő életüket védilk?! Szalai László A gumicsónak visszafordul. Új felvásárló helyek épülnek Jó együttműködéssel Nehezen indult az év a tahi áfész kertbarátkörében. A tavaszi szárazság sokakban aggodalma^ okozott, s inkább úgy vélték, megvárják az esőt. Ezért aztán ' elhúzódott az ültetés, s ez éreteti hatását a terméseredményekben is. Ennék ellenére immár évek óta állandó a létszám a kertbarát körben, s hogy ma már nem hallani arról, gond lenne Tabon a zöldségellátással, annak— ha kis részben is — része van a kertbarát mozgalomnak. A község területén jelenleg négy zöldségesbolt működik, kettő az áfész, kettő a Zöldért fenntartásában, s a kertbarátok az áfész boltokban bármikor értékesíthetik termel- vényeiket. Igaz, a mozgalom célja elsősorban az önellátás megszervezése volt, de ahogy múlik az idő, akadnak olyanok is, akik a bérelt területen iskább cfeta egyféle növényt termelnek / eladásra- Ez tulajdonképpen rontja az áfész — a felvásárló — üzleti lehetőségeit, a »konkurrencia« azonban olyan csekély — és a mind népszerűbb mozgalom hatása annyira eredményes —, hogy most már előnyös ez az együttműködés, mind a két fél részére. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik a továbblépés szükségessége. Álandó épület kell a termelőszövetkezettől bérelt kis- parcéUák mellé, ahol a kertbarátok őrizhetnék szerszámaikat, s ahol megoldható volna — helyben — a felvásárlás is. Erre ugyan nincs még anyagi fedezet, de — mint az áfész vezetői állást foglaltak — megvan rá a lehetőség, feltéve, hogy továbbra seim lankad a kertészkedő kedv. Az áfész-nak a kertbarátok mellett törődnie kell más lös termelőkkel főleg szókkal az idősebb emberekkel, akik a környéken nyúlte- nyésztéssel foglalkoznak. Eddig csak egy helyen, a központtól viszonylag távol volt a felvásárló, most csekély beruházással, az áfész és a tanács együttműködésével szép. új felvásárlóhelyet létesítenek a községben- Mindkettő egy- egy termelői körzet központjában, közvetlen közelében van. Az immár nem üzemelő piactér helyén a következő héten már megkezdődik — fedett helyen — a felvásárlás. Építés közben többször is mondták az arra járó gazdák: — De jó, hogy közel lesz, nem kell majd a kocsit messzire húzni! — A 240 négyzetméter alapterületű felvásárlóhely mintegy 250 ezer forintba került, de megéri, hiszen ez is sokat számít majd a termelői kedv iavításában, <<l’ ................... — - A M olnár Zoltán szigorú tekintettel várta Hämmert, és várta, hogy elővezessék a lovakat. Czauner csuktá be utánuk az ajtót. Visszamentek, leültek. Egy darabig csak nézték egymást, hallgattak. Stammler végre rágyújtott görbe cigarettájára. — Micsoda forradalmárok, mi...? — Odakínálta nekik is a bádogdózndt; nem kértek, eltette. Előregörnyedt, a padlóra fújta a füstöt. — Most aztán még inkább nem tetszik nekem az egész offenzí- va. Mi, ennyi emberrel... az is 6zép lett volna, ha egyáltalán tartjuk a Tisza vonalát. Nem vagyok képes felfogni, hogy mi lehet a fejükben, egyszerűen nem vagyok képes f elf ogni!.,. Földhöz vágta a cigarettát, leugrott a pádról, el taposta, járkálni kezdett. — Na, mindegy — mondta csüggedten. — Foglaljuk el Debrecent.,; aztán majd esetleg Bukarestet, Párizst, Londont. — Küldd már él Andrást! — szólt rá Czauner. Egy pillanatra megtorpant András előtt, és rámordult: — Te meg menj, mit állsz itt?! András tétován nézte a feldúlt embert; barátját, parancsnokát. — Menj hát, az isten «üä-
