Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-29 / 201. szám
Magyarok a Tátrában Á Tátra — írják az útikönyveik — a világ legkisebb magashegysége. Elég magas ahhoz, hogy — tiszta időben — hazáig láthassunk a csúcsokról és elég kicsi ahhoz, hogy lépten-nyomon hazánkfiaival találkozzon az ember. E Nem egyszerű föl jutni a Lomnáci-csúcsra: reggel már hosszú sor áll a pénztárnál, s hiába dolgozik jól a kötélpálya, a sor csak nem akar fogyni. Népes magyar csoport érkezik: egyibülk a kiskaput keresi. Morgás fut végig a soron. Emberünk belátja, hogy kísérlete nem vezet eredményre, s beáll a végére. Fél órát izzad, aztán jön a váltás, és mehet az árnyékba pihenni. Üjabb félóra, újabb váltás. A sör fogy, a sor változatlan. A parkolóőr — jól beszél magyarul — megszólítja al csoport egyik tagját: — Mióta várnak? — Reggel kilenc óta. Az öreg végigméri a sort: — Eltart délután kettőig, mig (sorra kerülnek. Hallgat egy keveset, aztán hozzáteszi: — Ha délután háromkor jönnek, sorbaállás nélkül jutnak föL Akkor már soha nincs senki. ~ . A csúcs tövében apró tó csillog a napfényben. Kövei között fénylenek az aprópénzek. Népes szurkolótábor figyeli két farmernadrágos fiatalember ügyeskedését. Az egyik üres konzervosdobozt kötött, egyebet végére. Ezt a pénzt őrző kőmellé helyezi. Társa egy másik bottal piszkálja bele az aprót a konzerv- gltlMUba. Ha sikerült a műveiéi' óvatosan fölhúzzák. A produkcióért |pps jár.-— Egy követ már kivégeztünk — mondja a konzervdobozt tartó fiatalember. — Nem is rossz eredménynyel — teszi hozzá a másik. — Minden második pénzt megmentettünk. — Azt hiszem — szól az előző —, otthon dolgozatot írunk belőle. Ez lesz a címe: pénzszerzés magyar módra. A nemzetközi szurkolótábor nem érti pontosan a cím jelentését. 3. Aki visszatér a csúcsról — főleg ha gyalog ' teszi meg a hosszú utat —, annak jólesik a vacsora. Az étteremben a pincér német nyelvű étlapot tesz az asztalra, de amikor meghallja a magyar szót, másikat — magyar nyelvűt — hoz. A sokféle módra készült étel között így már egyszerűbb eligazodni. Míg az étlapot böngészem, azon gondolkodom, hogy nálunk a Balaton-parton hány étteremben mondjuk szlovák nyelvű étlapot a vendég. Mert német még csak akad.' A Csorba-tő délelőtt tíz órára szinte mindig «-megtelik«: rendőr áll a bejárat előtt és senkit nem enged tovább. Intése félreérthetetlen. Tanácsa — aki látni akarja a tavat — menjen föl gyalog. A parkolót kereső autósokat a tótól érkezők vigasztalják: fent nyolc korona a parkolási díj. Aztán hozzáteszik még: nyolc korona, vagyis két pohár sör... ^ Aki megteszi a kétkilométe- res, meredek utat gyalog, jóízűen megisza a parkolási díjat A Tátra parkolóhellyel nem mindig bírja a vendégforgalmat Sörrel azonban igen. Dr. K. I. Védett férfiak Kitették a megtelt táblát Klub a 7. emeleten A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat nemrég átadott több száz személyes munkásszállójában a legjobb körülményeket teremtették meg a művelődéshez. A hétemeletes épület legfelső szintje a művelődést szolgálja. Ott beszélgetünk Halmos Károlyinál, a művelődési otthon ve- . zetőjévél és Sasvári Ferenc' vével, az ifjúsági klub vezetőjével. — Csodálatos ez az épület, elsősorban azért nem ettől függ, hogy van-e vonzerejük a' rendezvényeinknek. Dolgoztam ennél sokkal rosszabb körülmények között is. Az a tapasztalatom, hogy elsősorban az emberektől, a tagoktól függ minden rendezvény, megmozdulás sikere. A légié nyegesebb: sikerüljön összekovácsolni a társaságot! — Ez nálunk, úgy érzem eddig sikerült — kapcsolódik a beszélgetésbe Halmos Károly. — Bár az a véleményem, el kell még telnie egy kis időnek, hogy ne csak kezdeti lelkesedésről lehessen beszélni! Jóformán csak áprilistól vannak rendezvényeink, az otthon pedig augusztus 1- től működik hivatalosan. Szépek az eddigi eredményeink, nincs okunk szégyenkezni! A sok klubunk, önálló rendezvényünk közül az egyik legnagyobb tömeget megmozgató az ifjúsági klub. Jelenleg hatvanhét állandó tagja van, s felét a szálló lakói teszik ki. Ruttkay-est, ■ beszélgetés Ladányi Mihállyal, Esztergályos Cecília műsora, útibeszámolók, pszichológiai előadás még divatbemutató is szerepelt az eddig megtartott programok között az egyik kiadvány szerint. — Nagyon sokan, jönnek a városból. Olyan rendezvényünk is volt már — mondja Sasváriné —, amikor ki kellett tennünk a táblát a több mint 200 személyes nagyte- rem ajtajára: megtelt. — Ki lehet a klub tagja? — Természetesen minden dolgozónk, azzal a föltétellel, ' hogy rendszeresen látogatja összejöveteleinket és tevékenyen részt vesz a munkánkban. Klubigazolványunk van, ez egy vendég meghívását teszi lehetővé; A túlnyomórészt fiúkból álló tagság a táncos rendezvényekre gyakran hív lányokat, főként a Zselic Áruház eladónői közül jönnek sokan csütörtök ‘ esténként. Van, amikor a nagy érdeklődésre való tekintettel jegyeket is kiadnak, miért senkit sem akarnak kirekészterd, kiváltképp, ha egy-egy nevesebb vendégről van szó! — A fiatalok választotta vezetőség sok érdekes dolgot tartogat a' jövőre is. Szeptemberben szeretnénk meghívni Szemes Marit. Remélik, hogy e hónap 30-án találkozhatnak Szőke István fafaragó népmű'vésszel és munkáival. Hamarosan megkezdődnek, a három másik szállóban — Marcaliban, Siófokon és Nagyatádon — is a rendezvények. Remélik, hogy hasonló sikerrel. Nagyon szeretnék, ha a jelenleg nyolcezer kötetes könyvtár látogatottsága az eddigieknél nagyobb' az ő mukájük is könnyebbé lenne, ennek révén ugyanis válna;..! K, Zs. Titokzatos betegség sújtja Üj-Guinea szigetvilágának lakóit: a kuru, a nevetőkor. A baj utolsó stádiumát hideglelés, általános gyengeség és a végtagok szűnni nem akaró rángása jellemzi. A beteg nyomorultul elpusztul. A kórt szinte kizárólag asszonyok _és nemileg érett fiatal lányok kapják el. Az Üj-Guineában meghalt nők felét kurubeteg- ség vitte el... Az Egyesült Államokban ismeretlen baj puszította a férfiakat: járványos agyvelő- gyulladás. Kizárólag a felnőtt, nemzőképes egyedeit támadja meg az «erősebb nemnek«. Ügy hullanak a férfiak, mint a legyek. A baj a nőkre veszélytelen. Két, képtelenségében egyező eset. Az egyik valóságos, a másik írói fantázia szülötte. Az éiet képtelenségei legtöbbször azonosak a képzelet alkotta képtelenségekkel. A létező kurubetegség és a kitalált járványos agyvelőgvulla- dás között azonban döntő különbség van. Az előbbi ma gyógyászati kérdés, megszüntetésén orvosok hada fáradozik. Az utóbbi írói alaphelyzet, nagyszerű kiindulópont Robert Merlc-nek, a politikaifantasztikus irodalom élő klasszikusának, hogy a ma létező társadalmi feszültségek egyfajta »megoldásának« modelljét — a jövőbe vetítve — kínálja. Ezt a feszültséget a férfi és a nő évezredes. viszonya rejti. Pontosabban a társadalomban betöltött helyek, szerepek közötti éles, igazságtalan történelmileg kialakult különbség. Valóban élő probléma a patriarchátus óta, hogy a gazdasági, társadalmi életben döntően a férfiak kezében van a vezetés, az erkölcsöket általában a férfiak ítélete alakítja. Ez az egyenlőt-' len viszony természetesen nem állandó, örök időkre adott, napjaink történetének ebben a kérdésében is a fölgyorsult változás az eéyik eleme. Köznapi, társadalmi, politikai küzdőtéren folyik a harc — állóháborúval vagy nehéz ütegekkel — a méltányos viszony kialakításáért. Robert Merle ötletének magva, hogy a betegségtől meggyengíteti férfinem elveszíti történelmi «-hatalmát«, súlyát s a szebbik nem, kezébe kaparintván a gyeplőt, hogyan él vele. Ne részletezzük a csaknem félezer oldalas könyv szerteágazó, bonyolult cselekményét, Ralph Martinéin doktor viszontagságait. Merle köztudottan mestere a fordulatos cselekményszövésnek, noha e mű nem éri el korábbi sikerkönyvének, a MalevEnek iz- galmasságát. Annál fényesebb az író helyzetfestő tehetsége, a politikai fikció furábbnál furább fordulatainak biztos kezű, rutinos rajza. A könyv mélységét ez adja. Helyenként eléri e műfaj kimagasló képviselőjének, Karel Capeknak — Hac a szalamandrákkal — klasszikus magaslatait A Védett férfiak sikerkönyv. Nálunk több mint 100 ezer példányban került a könyvesboltokba. Napok alatt elkelt. Pult alól adják — ha adják —, és áron felül veszik. Igazi szenzáció. Mi lehet az oka? Talán az, hogy a férfi-nő viszony nálunk is átalakulóban lévén, az író a magyar viszonyokat illetően szintén az elevenre tapint. Társadalomkutatók mutattak rá, hogy napjainkban erőteljesen átalakul á házasság, a társas kapcsolatok formája, a szexualitás. Sok komoly mű, népszerű formában megjelent cikk, ismertetés látott napvilágot újságjainkban, folyóiratokban. De mindeddig hiányzott egy valóban szugg|sztív, ezt az erős érdeklődést — társadalmi igényt \— kielégítő, tudatunk mélyebb rétegeit érintő mű- Mert az oktató hangú, tanácsadói pózban előadott ismeretterjesztés döntő hatást elérni viselkedésünkben, erkölcsi értékeinkben aligha tud. Erre az égető hiányra már korábban fölfigyelhettek volna a könyvkiadók és szerkesztők, már akkor, amikor hasonló »sorsra« jutott Joseph Heller amerikai író regénye, a Valami történt. E görcs sajátos »rangot« kerített Heller művének a magyar közvéleményben: pomókönyv. Merle magyarországi fogadtatása nemcsak a férfi-nő kapcsolatának megoldatlan kérdéseire nyitja rá szemünket, önismeretünkhöz is jó adalékkal szolgák Gs. T. „Múzeum” a betongyárban A Középület-építő Vállalat betonüzemében Nagy Üy. Sándor, az üzem dolgozója kis házi múzeumot hozott létre. Az Árpád-híd pesti hídfőjénél hat éve rendszeresen figyeli a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat uszályaival érkező kavicsszállítmányokat. A folyóban érdekes formára csiszolódott köveket gyűjti, de gyakran kerülnek elő * a kavicsból régi használati tárgyak, állati csontmaradványok Dél-dunántúli művészeti hét Mesék Szekszárdon Ha nőm is mindig sziklaszilárd, de általában biztos »támaszkodás! pontja« volt Baranya, Zala, Tolna és Somogy műélvezetre vágyó lakosainak az elmúlt években — rendszerint ősszel — a déldunántúli népművészeti hét rendezvénysorozata. A fesztiválnak minden esztendőben más megye adott otthont: tavaly szőkébb hazánk szeretett volna új hagyományt meghonosítani azzal, hogy a népművészeti tematikát kiszélesítette a festészeti kiállításokkal, kórustalálkozókkal, irodalmi estekkel, jó két hónapra bővítette az időtartamot, a rendezvényeiket pedig »szétszórta« megyénk városaiba, községeibe. Nos, e kezdeményezésből nem lett hagyomány, »csak« a korábbi tradíció, a népművészeti napoké folytatódik, ezúttal Szekszárdon, október negyediké és hetediké között. A fesztivál témája — a nemzetközi ‘ gyermekév ürügyén — elsősorban a néome- seirodalom lesz, e tárgy köré «-csoportosulnak« majd a különböző jellegű rendezvények, így a négy megye iparművé- szíánek kiállítása, a tudományos tanácskozás, a népmeséi és bábjáték-bemutatók és — valószínűleg — a színházi előadások. Somogynak — ha a »papírformának« hinni lehet — most sem lesz oka szégyenkezésre. A fabula-bemutatón két jól ismert népművész, a pegányszentpéteri Pa- luska Mihályné és a böhönyei Nagy János' képviseli »színeinket«, a szakemberek tanácskozásán pedig Együd Árpád megyei múzeumigazgató-he- lyettes tart előadást a somogyi mesék ősi elemeiről. A kis bábosok műsorában fellép a kaposvári Zója nevelő- otthon és a megyei művelődési központ országosat! is »jegyzett« Pacsirta marionettegyüttese, az irodalmi színpadok kategóriájában pedig a mesztegnyői gyermekcsoport ad elő két népmese-feldolgozást. A részvevők egy külön rendezvényen Würtz Ádám Kcssuth-dí.ias grafikusművésszel Is találkozhatnak majd. 42. Aranka nem . félt. Feküdt ernyedten a furcsa hordágyon, semmi érőt nem érzett magában, és semmi érdeklődést; érzékszervei is szinte kikapcsoltak. Fél karjával fogta a pólyát; de még ezt a legfontosabb feladatát is —, hogy állandóan észlelje a pólyát, s ezáltal minden pillanatban a tudatában legyen, hogy nem veszítette el a gyereket — igyekezett öntudatlanul, ösztönösen beidegződéssé, reflexszé alakítani. Himbál ódzott, tehát vitték. Előtte és mögötte egy-egy, úgyszólván arc és jelleg nélküli emberi lény; eszébe»sem jutott volna, hogy megnézze valamelyiket, s nemcsak azért, mert akkor föl kellett volna emelnie a fejét vagy elfordítani; nemcsak nyakizmainak ettől az esetleges erőfeszítésétől tartózkodott, hanem attól is, hogy egyáltalán befogadjon valamilyen fölösleges észleletet. Nem, nem, semmi, semmi. Nem is látott semmi mást, mint a kék eget. Még a kerítéseket, fákat, kukoricákat sem látta; semmit, ami mellett elmentek. Még az ég is, még az is túlságosan elég volt; azt sem kívánta látni. Időnként bebecsukta, csukva tartotta a szemét. Az ég, ez a tiszta kék ég különben ismerős volt, de nem törte rajta a fejét, s így jó darabig még az sem jutott eszébe, ho'gy hol és mikor is látott már ugyanilyen eget. Mintha régen, nagyon régen egyszer már vitték volna, mintha talán ugyanígy vitték volna egy ugyanilyen kék ég alatt... szép tiszta kék ég. leheletnyi felhőfátyolokkal... De ez is annyira távoli múltnak tűnt... olyan megnyugtatóan távoli múltnak... .Közben egyszer az is volt hogy feküdtek a kukoricásban, a kicsi felsírt, s akkor ő megszoptatta. Ez is emlékké vált, s már erre sem emlékezett egészen élesen, tisztán. A mozdulatai, ahogyan, a blúzát kibontotta, s melle bimbóját a pici szájába nyomta, ezek nem tudatos mozdulatai voltak ... hiszen ezek százezer éves mozdulatok, melyek most ösztönösen, tudata és akarata segítsége nélkül őbenne is megmozdultak .., Egyetlenegyre emlékezett világosan: András föléje hajolt aggódva, szeretettel, s akkor ő rámosolygott. Ezt tudta, hogy mosolyog. És ez a mosoly meg is maradt benne, ahogy aztán ringott tovább a hordágyon az ismeretlen hordágyvivők járásának a ritmusára. S erről a mosolyról gombo- lyodtak le aztán még- emlékszálak .,. Ténfereg a Keleti pályaudvaron, hogy lehetne egy vonatra feljutni... Gyalogol a poroszlói országúton... a csónak a Tiszán, az ám, a kék éggel... Belép András, ledobja a derékszíját, tompán puffan az agyagpadlón, András itt van!... És a gyerek is, istenem, hát megszülte a gyereket!... De aztán megint elölről, a rendíthetetlen út, megy, megy Andrást megkeresni, megy a csúcsos hasával. Mindez ahogy felbukkant: egyszerre rögződött, és emlékké távolodott benne.-' S emlékként mítosszá is kristályosuk a nagy időtömbök terhe alatt, melyek elválasztották már ezektől az emlékektől... Mert mintha nagy idők, nagy, súlyos időtömbök nyomultak volna be a tegnap és a ma közé, s még a ma órái közé is. De hát talán ki sem lehetett volna mindezt bírni másképp; ha nem távolodik emlékké, nem távolodik mítosszá. Egyszer ugyan felrémlet! benne, hogy mindez, amire most olyan távolian emlékszik, hogy hiszen mindez csali most volt, csak tegnap jöttái a Tiszán, s ma, éppen ma szülte meg a gyerekét, de ahogy erre rádöbbent, meg is rémült, s igyekezett ettől szabadulni, megint gyorsan elfelejteni, s emlékké távolítani. Ö, nem, nem ... mindez nagyon régen volt már. És sikerült. És aztán sikerült úgy éreznie, hogy ez a, most se most van, ez a himbálódzás a hordágyon, *a kék ég Végtelenje alatt, ezekkel az emlékgomolyokkal, a fejében. Hanem ez is csak egy emlék- gomoly, ezt is időtömegek köde takarja, ez is ugyanazoknak _ az emlékeknek egyik része, és folyamatosan más emlékek részévé válik, ugyanannak a mítosznak a részévé, mely idővel majd 'össze kell hogy álljon, szépen ki kell formálódjon-csdszolódjon. András megkeresésének és az ő különös szüléséinek a mítosza ez. De míg himbálódzott, -zsibbadt érzékszervekkel, megtartóztatva magát új észleletek befogadásáról, elernyedve és erre az ernyedtségre törekedve, azt is tudta, értette, nem tagadhatta le önmaga előtt, hogy még nincs vége; az emlék s a mítosz még nem kerek. És talán éppen ezért volta legnagyobb szüksége az erőtlen ernyedés és érzékszervei zsibbadtságának állapotára, hogy ez a sejtése-tudás-a rémületté ne szökjék fel benne. Nem. nem, semmi... se fák, se földek,- se kukoricák.., se lódobogás, sem a gépfegyver kattogása ... sem a puskagolyók gonosz, közeli sziszeg,ése. Csak az a mosoly, talán egyedül csak az, amivel Andrásra mosolygott, az az egy a fontos, a roppant jelentőségű. De jaj, nem könnyű az embernek a félöntudatlanság enyhében'megőriznie magát! Micsoda viasikodás ez is! Az aludni-aludni-pihenni-nem észlelni makacs monotóniája alól minduntalan feltörtek a tudat kínzó kis pattantyús.. _ Hogy hiszen lábra kell majd állnia, és mennie kell, megint menni, felvinni a kicsit Bu* dapestre... neki magának kell felvinnie.., s látta is önmagát, amint ölében viszi majd a csecsemőt a poroszlói országúton, vánszorgó sebesültek, fegyverük vesztett katonák között... De jaj, most még ne! Most még aludni... semmit nem tudni... kizárni még a kék eget is a szemhéja alól. Csak karjával a pólyát. Semmit. így viaskodott. (Folytatjuk.) Molnár Zoltán
