Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-18 / 193. szám

Késedelmes vagon kirakás

Kocsiállásból népgazdasági kár

Az 1973-as első energiaválság, majd a folyamatosan következő nehézségek ismét fölhívták a szakértők figyelmét a vasúti szállításra. A korábban lefitymált vasút sokadszor bebizonyította, hogy acélhálózata ma is nélkülözhetetlen. Olcsón nagy tömegű áru szállítására — a vízi járműveken kívül — csak a vasút képes. Egyetlen hátránya, hogy nagyobb kiépítettséget követel, mint más közlekedési ágazat; viszont gerinchálózata már rég készen van és csupán karbantartása, modernizálása jelent feladatot.

A vasút a nagy közlekedési csomópontokban szervesen kapcsolódik a közúti, a vízi a légi közlekedéshez. Az áru- továbbítás bonyolult és összetett feladatában ugyanis minőig fontos volt az átrakás; a késlekedés kiküszöbölésére, a Kerülések és károk megelőzésére rakodási technológiákat, célszerű rakodógépeket, cső - magolási formákat találtak ki. A fuvarozó és a fuvaroztató célja egy, bár indoka különböző. A vasút minél előbb vissza akarja kapni a vagon* hogy újabb rakománnyal .más irányba küldhesse, a fuvaroztató pedig a legrövidebb időn beiül meg akarja kapni a2 árut, s ezért igyekszik gyorsan kirakodni. Az érvényben levő rendelkezések ezt a célt szolgálják. Késedelmes kirakás esetén a MÁV kocsiállás- pénzt számít föl a fuvaroztatóknak — ezzel is ösztönözve őket a gyors rakodásra. A kocsiálláspénz összege az idő múlásával növekszik.

A vasút a vagonokat előre jelenti, hogy a pályaudvarokon fölkészülhessenek a fogadásukra. így van ez a kaposvári körzeti pályaudvaron is, ahol ha nem is ugyanolyan súllyal, de jól tükröződnek a MÁV és a megbízók országosan jellemző nehézségei. Kaposváron az év első hat hónapjában az előző év első félévéhez, képest számottevően nőtt a vagonálláspénz. A fuvaroztatóknak két és fél millió forintnál nagyobb összeget kellett befizetniük: hétszázezerrel többet, mint tavaly. A kocsiálláspénz nőtt, a va- gonforgalom viszont csökken* a Közúti Építő Vállalat ka- posfüredi iparvágányának átadása miatt.

Kaposváron a legtöbb vagont — megbízásból — a Volán kezeli, s éppúgy rakodik tömegárut, mint kereskedelmi árut. Jó a rakodógépek műszaki állapota, a kereskedelmi áruk kirakásához is van elég rakodómunkás, de az éjszakai vagonkezelés, a szombat-vasárnapi műszak ma sincs megoldva, elsősorban a fuvaroztatók, a megbízók hibájából. Ezt támasztja ala a Volán által másokra áthárított kocsiálláspénz is. A képlet a következő: a vasút a kocsiálláspénzt áthárítja a Volánra, az pedig a pénz egy részét »-továbbadja-« a megbízónak akivel szerződéses kapcsolatban áll. A kocsiálláspénz egy részét ugyanis a Volán mulasztásai miat' kell fizetni, az áthárított részt pedig a megbízó hibája miatt (nem fogadja az árut érkezéskor, telephelye zárva van stb.). A szerződésben rögzített pontok alapján ugyanis meghatározható a továbbhárítha- tóság feltétele. A fuvaroztatók fogadási készsége az éjszakai és a szombat-vasárnapi műszak problémakörébe tartozik. A Volán a rendelkezésre álló eszközökkel éjszaka vagy a hét végén nem is rakodhatna. De ha a címzett a hét végén nem fogadja a küldeményt — mert a nagykereskedelmi raktárbán nincs éjszakai áruátvétel, az átvevő nem tart szombat-vasárnap ügyeletet —, akkor nincs fogadási készség, viszont fizetnie kell a vagonál- láspénzt. A fuvaroztatókat a kérdés csak eddig érdekli, a MÁV-nak azonban minden késedelmesen kezelt vagon újabb és újabb rakodási határidőcsúszást és vagonhiányt jelent.

A MÁV évről évre a legkülönfélébb szervezési intézkedésekkel és kampányokkal próbálja rávenni a fuvaroztatókat a vagonkezelés késedelmeinek csökkentésére — hogy a felszabaduló vagonok minél előbb visszakerüljenek a forgalomba. Rakodásfejlesztési alapokat hozott létre — így járulva hozzá a rakodás gépesítéséhez —, előszállítási kedvezményt ad, hogy a tömegáru ne a fő szállítási idényt terhelje. Támogatja a korszerű egységrakomány képzést is, hogy a kereskedelmi áruk továbbításában minél kevesebb legyen a fennakadás.

Az éjszakai és hétvégi árufogadási készség hiánya a fuvaroztatóimái azzal magyarázható,. hogy a MÁV a kocsiálláspénz fölszámításával nem büntetni, hanem ösztönözni akarja a megbízókat. Amíg azonban a fuvaroztatóknak kifizetődőbb, ha nem foglalkoztatják az áruátvétellel megbízott dolgozókat éjszakai műszakban és hét végén, addig a közúti fuvarozó vállalatok sem szállíthatnak oda több műszakban — vagy folyamatos munkarendben — árut, a vasútállomáson pedig kihasználatlanul állnak a nagy értékű rakodóberendezések.

A kaposvári körzeti pályaudvar egyre kevésbé felel meg a követelményeknek. Sikeresen megbirkózott a szállítási elképzelések változásaival, de a forgalom már rég kinőtte —

még akkor is,, ha a SÁÉV- nek, a Tüzép-nek, a Közúti Építő Vállalatnak és a húskombinátnak van külön iparvágánya.

A rakodótérről hiányzik a magasrampa, ami jelentősen megkönnyítette volna a gépi rakodást, a vagonok kezeléséhez kicsi a hely; a partala- nított rakterűiét nem egyenletes, megán rajta a víz. Sokszor előfordult, hogy a tranzitforgalom akadályozta a munkákat vagy a kirakásra váró vagonokat kellett föl és alá tolatni, hogy az áthaladó szerelvények akadálytalanul folytathassák útjukat. A kaposvári MÁV—Volán komplex brigád tagjai — tizenöt évi jó munkájúk eredményeként ez év februárjában végleg elnyerték a kiváló címet — minden erőfeszítést megtesznek, hogy zavartalan legyen a vasúti áruforgalom bár munkájukat kedvezőtlen körülmények között, baleset- veszélyes helyen végzik. A pályaudvaron 1974 óta növekszik a közepes nagyságú konténerek forgalma, a legmodernebb szállítási és rakodási technológiák feltétele azonban csak az új teherpályaudvar teremti meg. Építéséhez várhatóan még az idén hozzákezdenék.

Cseke László

Ipari robotok sorozatgyártása

Az ipari robotok, az úgynevezett manipulátorok első és második generációját már a hatvanas években széles körben alkalmazták az NDK iparában. Az idén megkezdték a kis- és középteljesítményű ipari robotok gyártását. Néhányon már azt fontolgatják, hogy ezek a »mindentudó« gépek célirányos vagy rentábilis készülékek legyenek-e. Az érzékelőkkel ellátott, mikroprocesszorokkal vezérelt gépek mindenekelőtt a sorozat- gyártást segítik elő, de pótolják az egyhangú kézi munkát is.

Az ipari munkásak 40 százaléka még ma is kézi-, ősz szoállitó- és szerelőmunkát végez — ez is indokolja a robottechnika alkalmazását. Az NDK járműiparában például 880 robottal 1300 fő munkaerejét sikerült megtakarítani. 1985-ig a robotok további alkalmazásával 6—7 ezer munkás válik szabaddá más termelő ágak számára.

A harmadik generációs robotok leginkább a járműgyártásban, a szerszám- és köny- nyűiparban jártak ez ideig sikerrel.

Elkészült a Druzsba-Iánc

Elkészült az FMV 3. számú gyárának szerelőüzemében a tíz állomásból álló újabb olimpiai lánc. Ezt az üzem dolgozói a szeptemberi határidő helyett már augusztus 20-ra átadták.

Kohászati rekontstrukció

Most folyik a Havanna környéki Jósé Marti kohászati Kombinát rekonstrukciója, s a tervek szerint 1980-ban ér véget. Ennek révén az üzem a kubai kohászat központjává válik. A munkálatok során már befejezték az új henger- lőüzem és vasöntöde építését. A kombinát területén már építik azt a hőerőművet, amely a kombinát energia- szükségleteit elégíti majd ki.

Az üzem az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját — 1959-ben épült föl elődje, a kis kapacitású vasöntöde. A vállalat igazi t ;te azonban 1962-ben ke’. ott, amikor szovjet segítséggel nagyszabású bővítésre került

sor. A következő években a gyár folyamatosan növelte kapacitását, a Jósé Marti Kombinát termelése 1978-ban mór elérte a 350 ezer tonnát A tervek szerint 1985-ig az évi produktum meghaladja majd a 675 ezer tonnát is.

Boríték és kézfogás

Megismertem a tudás örömét"

— A faluban, ahol én laktam, nem volt szokás, hogy valaki felsőbb iskolába menjen. Meg aztán, amikor én kinőttem a hatodik elemiből, jött a háború, édesapámat elvitték katonának, s nekem kellett otthon dolgoznom édesanyámmal. A föld, az állatok gondozása — ez volt a sorsom.

Hegedűs Lajos gépkocsivezető emlékezik így ifjúkori életére, amikor még sem neki, sem sok más társának nem volt választási lehetősége. Mert a családi körülményeken kívül a megszokás is ellene volt annak, hogy tanuljanak.

Zimányban beszélgetünk, a templommal szemben, egy nagyon szép családi házban. Itt van fia — ifjabb Hegedűs Lajos —, a menye Zsuzsa, meg áz unokák. A lánya, a veje és a harmadik unoka nemrég költöztek el; új lakást kaptak.

Szép ez a község, nemcsak a ház, ahol vendéglátómmal

beszélgetek. Sok minden megváltozott itt, amióta Hegedűs Lajos kinőtt az iskolából, s úgy köszönt el a tanáraitól, hogy neki már nem lesz szüksége több tudományra.

— Tanul az egész család. A fiamnak, a menyemnek, lányomnak és a vőmrek is középiskolai végzettsége van. több taníolyajnot is végeztek.

Itt, a faluban a mostani fiatalok már nem úgy gondolkoznak, mint akkor mi: tanulni, művelődni akarnak, hogy többet tudjanak. Így kaptam én is kedvet, hogy elvégeznem a hetedik—nyolcadik általánost.

Hegedűs Lajos tizenkilencedik éve dolgozik a Somos megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál, illetve annak jogelődjénél, a Tatarozó Vállalatnál. Tavaly, 47 évesen határozta el magát a tanulásra. Néhányan voltak csak hasonló korúak, a többiek jóval

'al'ibbait. M

elhatározását, hogy a vállalat hívott tanárokat, s adott e célra helyiséget is.

— Nagyszerű tanáraink voltak: Horváth János, a szent- balázsi iskola igazgatója. Kovács Mária, Pető József rengeteget segítettek nekem és a társaimnak is. Nekik köszönhetem elsősorban, hogy megismertem a tudás örömét. Persze, most utólag is azt mondhatom, hogy nem volt könnyű de megérte. S nem csupán a bizonyítvány miatt. Hanem azért is, mert olyan ismereteket szereztem, amelyek hiányában korábban bizony szegényebb voltam.

Amikor a megyét járta, mindig vele volt egy-egy könyv. S a rövidebb vagy hosszabb várakozási időt arra használt a, hogy tudását gyarapítsa. Esténként, szabad időben pedig úgy ült le a televízió elé. hoey azt figyelte, mit hasznosíthat a látottakból hallottakból az iskolában.

— örülök, hogy vállalkoztam a tanulásra. S ezt tanácsolom mindenkinek, akinek ideje egészsége engedi. Hiszen a nyolc osztály nélkül ma már lépni sem lehet. Nem állok meg. őszre indul egy nehéz- gépkezelői tanfolyam, arra is jelentkeztem. Ott majd ismét olyan új dolgokat tanulhatok, amelyeknek hasznát veszem én is meg a vállalati közösség is.

Sm, fe,

gőzök munkájának összehasonlítása — érezhetően csökkentette a fogyasztást, s az ehhez kapcsolt közvetlen ösztönzés már csak kisebb hatást váltott ki.

Ismerek olyan fiatal, pályakezdő közgazdászt, aki — noha egykori évfolyamtársai többségénél kevesebbet keres

— mégis jól érzi magát munkahelyén. Titka egyszerű: olyan munkája van, amit szeret csinálni, olyan feladatokat kap, melyek alkotó fantáziáját képesek működésbe hozni. Főnökei partnerként kezelik, s minden lényeges kérdésben kikérik a véleményét. Pedig

— a fölmérések is kimutatták

— különösen a pályakezdőknél a bér, a boríték vonzása érinthető okok folytán — igen erőteljes, s az esetek nagy részében erősebb, mint az erkölcsi megbecsülés, az elismerő kézfogás. Gyakran még szakmai előmenetelüket is föláldozzák,'vagy egyszerűen hátat fordítanak a választott hivatásnak, hogy anyagilag minél előbb rendezett viszonyok közé kerülhessenek.

Az eddigi példák főként az erkölcsi megbecsülés fontosságára mutatnak rá. Azt azonban senki nem mondja, hogy csak ez a lényeges. Szocialista fejlődésünk során jól megfigyelhető a folyamat, ahogyan egyre inkább .föl- és elismerjük az anyagi ösztönzők fontosságát. Azt, hogy bár áldozatkészségre, odaadásra, öntudatra ma is szükség van, de a jutalomosztásnál mégis először a borítékot adják át, s csak ezt követi a jó munka elismerését kísérő kézfogás.

/. párt Központi Bizottságának múlt évi december 6-i határozata a népgazdaság helyzetét föltárva és az idei feladatokat körvonalazva többek között megjegyzi: a keresetek jobban kapcsolódjanak a teljesítményekhez és azok fokozására ösztönözzenek. Szűnjön meg a káros egyen- lősdi, a jobb munka részesüljön nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben. Nem új gondolatok ezek, hiszen évtizedek óta alapelvünk az egyenlő munkáért egyenlő bér. Csakhogy mostanában egyre égetőbb szükségszerűség, hogy ehhez hozzágondoljuk: különböző munkáért pedig különböző bért fizessenek.

Érdekes módon a jövedelmek, keresetek, differenciálásával elvben általános az egyetértés. A problémák inkább a megvalósításnál jelentkeznek. Sok helyen a prémiumot még mindig »egyenlően« osztják el, máshol á vetésforgó módszerét alkalmazzák: a jutalmak osztásánál egyik vezérlő szempont, hogy mindenki sorra kerüljön. Érthető, ha nem is mindig menthető a munkahelyi kollektívák gyakori húzódozása a különbségek megtételétől. A pénzkérdés kényes kérdés, és egy adott kis közösségben különösen az. Nehezíti a dolgot az is, hogy a különböző fajta munkák csak nagyon áttételesen mérhetők össze. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megállapítani, ki dolgozik jól és ki rosszul. Tudják ezt pontosan, akik évek óta együtt dolgoznak, egymás mozdulatait is jól ismerik. Csak hát az egyenlősdi nagyon sok helyen gyakorlat. S ami hosszú ideje gyakorlat, abból szokás lesz, és a szokásokon — főként ha károsak — köztudottan nem könnyű változtatni.

Az eddigieknek csak látszólag ellentmondó megállapításokra jutottak a Társadalom- tudományi Intézet munkatársai egy üzemben végzett vizsgálatuk során. A megkérdezettek dolgozók közül a jelenlegi jövedelmi különbségeket hetven százalék tartja igazságtalannak, 72 százalékuk túl nagynak, 73 százalék szerint ma is fontos célkitűzés a társadalmi egyenlőség megvalósítása. S míg az utóbbi időben a jövedelmi különbségek — indokolt — növekedését állítjuk előtérbe,

jelentős vívmányként tartjuk számon, hogy nálunk — ellentétben a tőkésországokkal — nincsenek »túl nagy« jövedelmi különbségek. A két dolog nem ellentétes, bár a leegyszerűsítésre hajlamos közfelfogás számára ez nem köny- nyen elfogadható.

Igaz, az ésszerű, igazságos difrerenciálás objektív feltételei gyakran hiányoznak. Az egyén »jó munkája« ugyanis csak a vállalati eredményen keresztül mérhető. Hiába ad ki valaki a keze közül bármilyen csodálatos munkadarabot, ha a termékre sem itthon, sem külföldön nincs megfelelő kereslet, vagy csak veszteséggel értékesíthető; hiába dolgozza végig valaki becsületesen a nyolc órát, ha a vállalat vezetésének esetleges hibás döntése folytán a gazdasági tevékenység egésze kerül nehéz helyzetbe. És persze igaz ennek az ellenkezője is: ki lehet dolgozni ragyogó terveket, szárnyaló elképzeléseket — de ha nincs munkáskéz, a tervek mit sem érnek.

Mindez pedig azt igazolja, hogy az egyéni jó munka és a vállalat munkája között szoros kapcsolat van. A »különböző munkáért különböző bér« elv csak úgy érvényesíthető az egyes dolgozókra, ha a vállalatokat is tevékenységük eltérő hasznossága szerint értékelik. A egyenlősdi ugyanis nemcsak az egyének közötti béremeléskor, jutalmazáskor uralkodik. Ugyanúgy létezik ma még vállalati szinten is. A kiugró, jó eredményeket elérő vállalatok nagy jövedelmét az állam elvonja, s — bár az idén jelentősen csökkenő mértékben — a kevésbé jól gazdálkodók támogatására használják föl. A boríték és a kézfogás, az anyagi és erkölcsi ösztönzés nem egymást kizáró vagy éppen egymással ellentétes fogalmak. Mindkettő egyaránt és együtt fontos.

Föld S. Péter

Az egyik kötőüzemben néhány évvel ezelőtt fölfigyeltek arra, hogy nagyon sok — főként importból származó — tű fogy, törik el az indokoltnál hamarabb. A tűfelhasználás mérséklésére első lépésként mindössze annyit tettek, hogy minden gép mellé kiírták, mennyit használnak föl. Már ez az egy, aprónak látszó, ám korántsem jelentéktelen mozzanat — a tűfogyasz- I tás nyilvánossá tétele, a dől-