Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-03 / 153. szám
Az úttörő-olimpián elsőként a tájékozódási futók fejezték be a küzdelmeket. Az egyéni versenyben megyénket képviselő taranyi fiúk és leányok a mezőny második felében futottak. A csapatváltóban a- lányok szerepeltek jobban, ők a 11. helyet szerezték meg. Kézilabdázóink a várakozás alatt szerepeltek az első két napon. A nagyatádi fiúk a bajnokesélyes alapi csapatból 18:9 (6:4) arányú vereséget szenvedtek. Érd ellen már 3 góllal is vezettek, utána azonban 19:19 (13:10-es) döntetlent értek el. A góllövőlistán Az MLSZ: elnöksége az elkövetkező időszak legfontosabb kérdésének az utánpótlás-nevelést tartja. Elkészültek a tervek, minden szinten napirendre került a tehetségkutatás, a fiatalokkal való korszerű foglalkozás. Országosan működnek már a nyári serdülő táborok, amelyekben a megyék legtehetségesebb gyerekei központi tervek alapján csiszolják labdarúgó képességüket. a nagyatádi Vékony Tamás jelenleg 15 góllal az élen áll. A kadairkúti lányok mindkét találkozójukon vereséget szenvedtek. Eredményeik: Kaba— Kadarkút 19:14 (11:4), Kis- kunmajsa—Kadarkút 11:7 (7:5). A góllövőlistával a kadarkúti Major Mária 10 góllal a második helyen áll. Röplabdásaink viszont eddigi mérkőzéseiket megnyerték. A fiúk B kategóriájában: Tab—Tatabánya 2:0 (0, 7), leány A kategóriában: Kaposvár—Kócs 2:0 (8, 8), Kaposvár—Szeged 2:0 (3, 1). Sári László, az MLSZ munkatársa a táborozás egyik főirányítója elmondotta. hogy Csongrád, Győr-Sopron, Heves, Fejér, Nógrád, Veszprém és Tolna megyében részben már megrendezték a nagyszabású táborozást, másutt még tart és felöleli a gyerekek szünidejét. Az NB I.-es csapatok fiataljainak részére Tatán lesz tábor augusztus 9-től 12-ig hasonló jelleggel. Nyári Toló Kupa Olajbányász—Lengyeltóti 6:5 (3:0) Lengyeltóti, 200 néző. V.: Rákosi. Lengyeltóti az alábbi ösz- szeállításban játszott: Kovács L. — Hosszú, Hollóst, Kesztyűs (Kovács G.), Vacsi 11., Miseta (Kovács J.), Hiba, Mezriczki (Polgárdi), Vacsi /., Túli, Gyurka, Gólokban bővelkedő, helyenként kemény mérkőzésen a rutinosabb játékosokat felvonultató vendégcsapat megérdemelten nyert a hajrában nagyon feljavuló hazaiakkal szemben. Góllövők: Hernicz (21. Vincze (2), Rózsás, László, illetve Túli (2, mindkettőt 11-esből), illetve Hollósi, Kesztyűs, Vacsi II. Horváth László A Balatoni csoport állása: 1. JUSS J. SE XX-------2—X 2 2. Olajbányász 2 X — X 7—7 2 3. MÁV NTE ----------------------------4. Táncsics — — —---------------5. Lengyeltóti 1-------1 5—6 — A z MLSZ az utánpótlásról Elkészültek a tervek a fiatalok korszerű nevelésére t Három rangadó szeptemberben Az MLSZ-ben elkészült a labdarúgó NB II őszi sorsolása. Az idén augusztus 5-én kezdődik és december 16-án fejeződik be. A Rákóczi a sorsolás szeszélye folytán a »-felejthetetlen-“ Ajkával kezdi Kaposváron, és vele játssza az utolsó mérkőzést is, mivel a december 16-i forduló egyben az első »tavaszi« mérkőzés már. Eri-e természetesen Ajkán kerül sor. Itt tehát az alkalom a törlesztésre. Szeptember a rangadók hónapjának ígérkezik. 9-én az Olajbányász jön Kaposvárra, 23-án pedig ugyancsak Kaposváron játsszák le a Rákóczi—Haladás VSE rangadót. Egy héttel később »levezetésképpen« Komlóra utazik a kaposvári csapat. Az újoncok közül vendégként érkezik a Körmend, a Győri Dózsa és a Mohács-Véménd a somogyi székhelyre. Az őszi idényben a Rákóczi tízszer szerepel Kaposváron. A nyugati csoport őszi sorsolása I. forduló: VUI. 5. 16.3« Mohács-Véménd—KOMÉP Bauxitbányász—Péti MTE Győri Dózsa—Bakony Vegyész Komló—MÁV NTE Haladás VSE—Bábolna D Drog—Sabaria Olaj bányász—Szekszárd Várpalota—MÁV DAC Rákóczi—Alumínium SK Körmend—Soproni SE II. forduló: VIII. 12. 14J* KOMÉP—Körmend Sopron—Rákóczi Alumínium SX—Várpalota MÁV DAC—Olajbányász Szekszárd—Dorog Sabaria—Haladás VSE Bábolna—Komló MÁV NTE—Győri Dózsa Bakony Vegyész—Bauxitbányász Péti MTE—Mohács—Véménd VTL forduló: IX. 16. 15.00 KOMÉP—MA V NTE Bakony Vegyész—Bábolna Péti MTE—Sabaria Mohács-V éménd—Szekszárd Bauxitbányász—MÁV DAC Győri Dózsa—Alumínium SK Komló—Sopron Haladás VSE—Körmend Dorog—Rákóczi Olajbányász—Várpalota Vni. forduló: IX. 23. 15.00 Olajbányász—KOMÉP V árpalota—Dorog Rákóczi—Haladás VSE Körmend—Komló Sopr Dn—Győri Dózsa Alumínium SK—Bauxitbányász MÁV DAC—Mohács-Véménd Szekszárd—Péti MTE Sabaria—Bakony Vegyész Bábolna—MÁV NTE IX. forduló: IX. 30. 15.00 XIV. forduló: XL 4. 13.00 Komló—KOMÉP Haladás VSE—Győri Dózsa Dorog—Bauxitbányász Olajbányász—Mohács-Véménu Várpalota—Peti MTE Rákóczi—Bakony Vegyész Körmend—MÁV NTE Sopron—Bábolna Alumínium SK—Sabaria MÁV DAC—Szekszárd XV. forduló: XI. 11. 13.00 KOMÉP—MÁV DAC Szekszárd—Alumínium SK Sabaria—Sopron Bábolna—Körmend MÁV NTE—Rákóczi Bakony Vegyész—Várpalota Péti MTE—Olajbányász Mohács-Véménd—Dorog Bauxitbányász—Haladás VSE Győri Dózsa—Komló XVI. forduló: XI. 18. 13.00 III. forduló: Vili. 19. 16.00 KOMÉP—Péti MTE Mohács—Véménd—Bakony Vegyész Bauxitbányász—MÁV NTE Győri Dózsa—Bábolna Komló—Sabaria Haladás VSE—Szekszárd Dorog—MÁV DAC Olajbányász—Alumínium SK Várpalota—Sopron KOMÉP—Bábolna MÁV NTE—Sabaria Bakony Vegyész—Szekszárd Péti MTE—MÁV DAC Mohács-Véménd—Alumínium SK Bauxitbányász—Sopron Győri Dózsa—Körmend Komló—Rákóczi Haladás VSE—Várpalota Dorog—Olajbányász X. forduló: X. 7. 14.00 Rákóczi—Körmend IV forduló: VIH. 26. 16.00 Rákóczi—KOMÉP Körmend—Várpalota S jpron—Olajbányász Alumínium SK—Dorog MÁV DAC—Haladás Szekszárd—Komló Sabaria—Győri Dózsa Bábolna—Bauxitbányász MÁV NTE—Mohács-Véménd Bakony Vegyész—Péti MTE V. forduló: IX. 2. 15.30 Komép—Bakony Vegyész Péti MTE—MÁV NTE Mohács-Véménd—Bábolna Bauxitbányász—Sabaria Győri Dózsa—Szekszárd Komló—MÁV DAC Haladás VSE—Alumínium SK D 3rog—Sopron Olajbányász—Körmend V árpalota—Rákóczi VI. forduló: IX. 9. 15.30 V á rp alota—KOMÉP Rákóczi—Olajbányász i Körmend—Dorog Sopron—Haladás VSE Alumínium SK—Komló MÁV dac—Győri Dózsa S 7. e kszárd—B auxitbányász Sabaria—Mohács-Véménd Bábolna—Péti MTE MÁV NTE—Bakony Vegyész 1mm uni, Dorog—KOMÉP Olajbányász—Haladás VSE Várpalota—Komló Rákóczi—Győri Dózsa Körmend—Bauxitbányász Sopron—Mohács-Véménd Alumínium SK—Péti MTE MÁV DAC—Bakony Vegyész Szekszárd—MÁV NTE Sabaria—Bábolna XL forduló: X. 14. 14.00 KOMÉP—Sabaria Bábolna—Szekszárd MÁV NTE—MÁV DAC Bakony Vegyész—Alumínium SK Péti MTE—S aprón Mohács-Véménd—Körmend Bauxitbányász—Rákóczi Győri Dózsa—Várpalota Komló—Olaj bányász Haladás VSE—Dorog xn. forduló: X. 21. 13.30 Haladás VSE—KOMÉP Dorog—Komló Olajbányász—Győri Dózsa Várpalota—Bauxitbányász Rákóczi—Mohács-Véménd Körmend—Péti MTE Sopron—Bakony Vegyész Alumínium SK-MÄV NTE MÁV DAC—Bábolna Szekszárd—Sabaria XIIL forduló: X. 28. 13.30 KOMÉP—Szekszárd Sabaria—MÁV DAC Bábolna—Alumínium SK MÁV NTE—Sopron Bakony Vegyész—Körmend Péti MTE—Rákóczi Mohács-Véménd—Várpalota Bauxitbányász—Olajbányász Győri Dózsa—Djrog Komló—Haladás VSE Győri Dózsa—KOMÉP Komló—Bauxitbányász Haladás VSE—Mohács-Véménd Dorog—Péti MTE Olajbányász—Bakony Vegyész Várpalota—MÁV NTE Rákóczi—Bábolna Könnend—Sabaria. Sopron—Szekszárd Alumínium SK—MÁV DAC XVII. forduló: XI. 25. 13.00 KOMÉP—Alumínium SK MÁV DAC—Sopron Szekszárd—Körmend Sabaria—Rákóczi Bábolna—Várpái óta MÁV NTE—Olajbányász Bakony Vegyész—Dorog Péti MTE—Haladás VSE Mohács-Véménd—Komló Bauxitbányász—Győri Dózsa XVIII. forduló: XII. 2. 13.00 Bauxitbányász—KOMÉP Győri Dózsa—Mohács-Véménd Komló—Péti MTE Haladás VSE—Bakony Vegyész Dorog—MÁV NTE Olajbányász—Bábolna Várpalota—Sabaria Rákóczi—Szekszárd Körmend—MÁV DAC Sopron—Alumínium SK XIX. forduló: XII. 9. 13.00 KOMÉP—Sopron Alumínium SK—Körmend MÁV DAC—Rákóczi Szekszárd—V árpalota Sabari a—Ola j bányász Bábolna—Dorog MÁV NTE—Haladás VSE Bakony Vegyész—Komló Péti MTE—Győri Dózsa i Mohács-Véménd—Bauxitbányász ! XX. (I.) forduló: XII. 16. 13.00 ! KOMÉP—Mohács-Véménd I Péti MTE—Bauxitbányász ! Bakony Vegyész—Győri Dózsa ! MÁV NTE—Komló ■ Bábolna—Haladás VSE, Sabaria—Dorog I Szekszárd—Olajbányász j MÁV DAC—Várpalota ] Alumínium SK—Rákóczi I Sopron—Körmend Osztályozó mérkőzések labdarúgásban Idegenben nyert a Tab és a Lábod A megyei első osztályban való szereplés jogáért mint ismeretes, oda-vissza alapon mérkőznek az érdekelt együttesek. Ennek első fordulójára került sor vasárnap. A tavaly á megyei első osztályban szereplő együttesek közül a Tab és a Lábod idegenben is jól kezdett. A tabiak ugyan némi szerencsével, a lábodiak viszont magabiztosan nyertek Fonyódon, illetve Lakócsán. A Szőnyi SE az egyetlen volt területi bajnok, amely hazai pályán győzelemmel kezdett, a csurgóiakat fektette két vállra. Az eredményt és a játék képét alapul véve úgy látszik, hogy a Lábod jövőre is a megyei első osztályban szerepel. A másik két helyéiH; azonban vasárnap még nagy harcra van kilátás. Tab-Fonyód 3:2 (1:2) Fonyód, 500 néző. V.: Hajdú. Tab: Kiss — Kurucz, Vendl, Györke, Molnár, Spilák, Németh, Kovács Gy., Kovács í. (Balázs), Vinkler, Berki. Edző: Puha József. Fonyód: Fodor — Kispál, Gyuricza, Lan- dor, Túrái, Vecsera, Fíla J„ Kocsis (Molnár), Fila Cs. Zámbori, Lepenye. Edző: Túrái László. A változatos találkozón tahi vezetés után a fonyódiak vették át az irányítást, többet kezdeményeztek, de támadóik nemcsak a gólhelyzetek sorát dolgozták ki, hanem azokat rendre ki is hagyták. A tabiak csak a 75. perc után jöttek föl. amikor játékosukat, Spilákot kiállították. A határtalan lelkesedéssel hajrázó vendégek ekkor fordították maguk javára a mérkőzést. Góllövők: Vinkler, Kovács Gy., Berki, illetve Túrái, Kocsis (11-esből.). Jók: Kiss, Kurucz, Vendl, Kovács Gy., illetve Gyuricza, Landor, Túrái. Csurgó: Major — Kovács, Kiss, Polgár, Kisgéczi, Horváth (Jancsi), Kutson, Novák, Luka, C. Kovács, Eleki (Ja- garics). Edző: Horváth János. Küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzés, sportszerű küzdelem. Bár a mezőnyben két egyenrangú ellenfél küzdött, a kapu előtt a Szőnyi SE sokkal határozottabbnak bizonyult. A végeredményt döntően befolyásolta, hogy a csurgóiak közül Majort és C. Kovácsot a játékvezető kiállította. Góllövők: Rózsa, Riba (11-esből), illetve Novák. Jók: Riba, Lengyel, Erdős, illetve Polgár, Kütsön, Novák. Lábod-Lakócsa 5:2 (2:1) Lakócsa, 200 néző. V.: Szabó T. Lábod: Pető —Bebics, Kovács, Merczel, Mátrai, Csabi (Szekeres), Horváth, Liber, Gotwald, Lassú, Zákányi. Edző: Tálos József. Lakócsa: Pávics Petrinovics, Lövényi, Vucseta, Jelics, Eucskár, Kovácsevics (Bunyevácz). Horváth, Bardek. Szilovics, Szekeres (Orsós). Végig a vendégek tartották kezükben az irányítást. 2:0- nál ugyan a Lakócsa még szépíteni tudott, de a helyzeteit jól kihasználó Lábod ezután 5 :l-re elhúzott. Petrinovics 5:2-nél 11-est hibázott. mezőnyben nem volt akkora különbség a két együttes között, mint amennyit a végeredmény sejtet. Góllövők: Gotwald (3, egyet 11-esből), Lassú, Horváth, illetve Petrinovics (11- esből), Szilovics. Jók: Gotwald, Lassú, Zákányi, Petrinovics, Horváth, Bardek. A megyei másodosztályért Nyolc mérkőzést játszottak semleges pályán az érdekelt csapatok a leendő megyei másodosztályban való szereplés jogáért. EREDMÉNYEK: Balatonkeresztúr—Nagybe- rény (Balatonföldvár (3:1, Ná- gocs—Igád (Karád) 5:1, Öreglak—Bolhás (Mesztegnyő) 3:0, KAPOSGÉP V. L.—Vése (Nagybajom) 3:1, Vízvár—Felsőbogát (Lábod) 4:1, Kiskorpád—Berzence (Somogyszob) 5:1, Somogyudvarhely—Hetes (Kadarkút) 3:2, Ez utóbbi találkozó a hosszabbításnál félbeszakadt. Somogyjád—Bala- tonszemes (Boglár lelle) 2:1. Az elöl álló (győztes) csapatok jutottak a következő fordulóba, ahol bekapcsolódik a most szabadnapos négy együttes; a Patalom, a Ho- mokszentgyörgy, a Mesztegnyő és a Kötcse is. Ezek a csapatok vasárnap 16 órakor az alábbi párosításban és helyeken mérkőznek egymással : Patalom—Mágocs (Mer- nye), Homokszentgyörgy—Somogyudvarhely (Babócsa), Kiskorpád—Vízvár (Nagyatád), Kötcse—Balatonkeresztúr (Boglárlellei Medosz-pálya), öreglak—Kaposgép V. L. (Lengyeltóti), Mesztegnyő—Somogyjád (öreglak). Németh K. harmadik lett Kiskunlacházán Szőnyi SE-Csurgó 2:1 (2:0) Taszár, 400 néző. V.: Szőke G. Szőnyi SE: Turmann — Pesti, Riba, Lengyel, Németh, Nagy, (Páger), Leicht (Edős), Rózsa, Kesztyűs, Móricz, Harangozó. Edző: . Bakó József. A Kisk.unlacházi KSK nemzetközi motoerossversenyt rendezett, amelyen népes versenyzőgárda jött össze. Két kategóriában indultak a résztvevők. A televízió jóvoltából felvételről Somogyból is szemmel lehetett követni mindkét kategória egy-egy futamát. Sajnos mi, somogyiak ezúttal nem azt láttunk, amit vártunk. Németh Kornél a Acél pillangó 250-es kategóriában magabiztosan nyerte az első futamot. Sajnos a második futamra (ezt közvetítette a televízió) elsősorban rossz rajtja miatt visszaesett, s bár igyekezett felnyomulni háromszor is, kicsúszott alóla a szokatlanul laza homokos talajon a motor, s ez meggátolta abban, hogy az élcsoportban végezzen. Ezt a futamot a hetedik helyen fejezte be, így összesítésben meg kellett elégednie a harr madik hellyel. Mint Csuka Zoltán, a crossozók szakosztályvezetője tegnap elmondta, a kitűnő kaposvári motoros két hétig betegeskedett. így hiányos felkészüléssel utazott Kiskunlacházára, ahol csak az első futamot bírta erővel. Ez döntően befolyásolta a végeredmény alakulását. A 250-es kategóriában a hazai pályát kitűnően ismerő kis- kunlacházi Czuni László jó napot kifogva biztosan nyerte a versenyt a román Mülner és Németh Kornél előtt. Az 500-as kategóriában Rof- rics Károly rajthoz állt, s az első futamban hatodik helyen motorozott a célba. Sajnos a második futamban szabálytalan rajtolás miatt kizárták. A magasabb kategóriában a Kaposváron is jól ismert szovjet Ovcsinyikov végzett az élen az NDK-s Hünecke és a svájci Thomet előtt Ot telitalálat a totón A 26. játékhét telitalálatos szelvénye: 1111221xx 2 1x1 -fx. öt fogadó ért el 13+1 találatot. Nyereményük 93 208 Befejezéséhez közeledik az] 1980-ban Moszkvában rende- ’ zendő olimpiai játékok sport- létesítményeinek építése. Az épitővállalatok a különböző csarnokokat és az olimpiai falut is az előirt időben átadják rendeltetésének. Hatalmas acélpiilangóhoz hasonlít az a kerékpárstadion, amelyben 6 ezer néző figyelheti majd a versenyeket. Képünkön az óriási csarnok kívülről és belülről. forint. 13 találatos szelvény 27 darab akadt, ezek mindegyikére 33 289 forint jut. A 12-esek 875 forintot, a llesek 85 forintot, a 10-esek 27 forintot érnek. XV. Nyári Úttörő Olimpia Jól szerepelnek röplabdázóink