Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-19 / 167. szám
Román pártmunkásklllilönség Somogybán Kádár János {égadta a brit munkáspárt küldöttségét XXXV. évfolyam 167. szám 1979. július 19., csütörtök Tegnap megyénkbe érkezett a Román Kommunista Párt négytagú küldöttsége. A delegációt Alexa Haralambie. az RKP Botosam megyei Bizottságának első titkára vezeti. A vendégek délelőtt a Siófoki Városi Pártbizottságon tájékoztatót hallgattak meg Tóth Jánostól, a városi párt- bizottság első titkárától, majd a nagy forgalmú üdülőhellyel ismerkedtek. Délután Kaposvárra látogaAESZ csúcsértekezlet Tolbert hathatós lépéseket követel Az afrikai egységszervezet 16. állam- és kormányfői kon- i íerenciájának keddi megnyitó ülésén felszólalt Kurt Waldheim, az ENSZ fötitkága is. Kijelentette: folytatni fogja erőfeszítéseit azért, hogy kimozduljanak a holtpontról a Namíbia sorsát meghatározni hivatott tárgyalások. A főtitkár közölte, hogy a libériái fővárosban találkozni fog az úgynevezett fróntországök vezetőivel és megvitatja velük mind a namíbiai, mind a rhodesiai problémákat. Waldheim hozzáfűzte, hogy Luandában Agostinho Neto angolai elnök igen fontos javaslatokat tett neki a namíbiai kérdés megoldására. 1 A világszervezet főtitkára aggodalmának adott hangot amiatt, hogy nincs .előrehaladás a rhodesiai kérdés rendezésében. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy az ENSZ-nek fontolóra kellene vennie a genfi konferencia újbóli összehívását. Megismételte közismert álláspontját, miszerint a Közel- Keleten csak átfogó rendezéssel lehet igazságos és tartós békét teremteni. A csúcsértekezlet megnyitásának napján a hagyományoknak megfelel ően a vendéglátó ország államfőjét választották meg a szervezet soros elnökévé. William Tolbert libériái elnök megbízatása a jövő évi állam- és kormányfői konferenciáig érvényes. Tolbert a csúcsértekezlet tulajdonképpeni megnyitóbeszédében rámutatott, hogy mennyire nem lehet Afrikában igazi szabadságról beszélni addig, amíg a kontinens lakosai nyomorban élnek. A felszabadító mozgalmaknak nyújtandó támogatásáról szólva leszögezte: ideje. hogy végre ne csupán határozatokat hozzon az afrikai egységszervezet, hanem hathatós lépéseket is tegyen. A felszabadító mozgalmak nevében Joshua Nkomo. a Zimbabwe hazafias front egyik társelnöke szólalt ’ fei. Beszédét nagy tetszéssel. , fogadták a konferencia résztvevői. A csúcsértekezleten egyébként 32 ország képviselteti magát állam-, illetve kormányfői szinten. A többi tagállam küldöttségét a külügyminiszterek vezetik. tott a küldötté®. A megyei pártbizottságon Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta a' vendégeket, és tájékoztatta őket Somogy gaz-. i dasági helyzetéről, társadalmi életének néhány kérdéséről. Részletesen szólt a pártbizottság .munkájáról, irányító és szervező tevékenységéről, a határozatok végrehajtásának módszereiről, melyekkel kapcsolatban a küldöttség tagjai több kérdést tettek föl. A tájékoztatón részt vettek Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára, Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese. továbbá Tolnai Sándo» es Túri Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetői. A delegáció tegnapi programja. a szennai tájmúzeum megtekintésével fejeződött be. A vendégek ma a megyei tanács munkájával ismerkednek, majd. a Kaposvári Ruhagyárba látogatnak. - Délután Nagyatádra utaznak, ahol ' a járási pártbizottság munkájáról hallanak tájékoztatót. Kétnapos programja befejezéseként a Dél-somogyi Állami Gazdaság termelési tevékenységet és pártmunkáját tanulmányozza a Román Kommunista Párt küldöttsége. Budapestre érkezett Henri Simonét Púja Frigyes külügyminiszter meghívására szerdán, a déli órákban hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Henri Simonéi belga külügyminiszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes fogadta. Ott volt Jacques Gerard, a Belga Királyság magyarországi és Vince József, hazánk brüsszeli nagykövete. Elutazott Budapestről a román miniszterelnök Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese fogadta Nicolac Constantint, az állami tehvbizottsag elnökét, a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság rpmán tagozatának elnökét. A kormánybizottság társelnökei meghatározták a miniszterelnöki tárgyalásokból adódó gazdasági megállapodások teljesítésének feladatait és áttekintették a gaz.da- sági együttműködés aktuális kérdéseit. Szerdán elutazott Budapestről Ilié Verdéinek, a Román í I Szocialista Köztársaság miniszterelnökének kísérete. Ni- I colae Cor.stámtimt, Alekszand- j ru Húsúm, gépipari miniszier- | helyettest, Marin T rai.it arjim külkereskedelmi és nemzetkö- I zi .gazdasági együttműködési ! miniszterhelyettest, Vasile GH- i;a külügyminiszter-helyettest I a Ferihegyi repülőtéren Tre- I thon Ferenc munkaügyi mi- I niszter, Rosttá István külügyminiszter-helyettes es HaJjjai j Sándor,. hazánk bukaresti j nagykövete búcsúztatta. Jelen I volt Victor Volojan, a Román Szocialista Köztársaság buda- I pesti nagykövete. Gépátcsoportosítások orszápszerte Több megyében a termés kétharmadát betakar itották A szerdai vidéki jelentések szerint, a visszatérő esőzések miatt, az ország nagy részén küzdelmes munka lett az aratás. Baranyában a gyakori csapadék miatt egy-egy nap mindössze néhány' órát tudnak dolgozni az aratók. A helyzet kritikusságára jellemző, hogy az' aratás eddig eltelt húsz napja közül tizenhárom volt esős és együttesen csaknem száz milliméter csapadék hullott le ebben az időszakban. Az átázott földek, a .nedves .vetések, az erős gyomosodás egyaránt próbára teszi az embereket és a gépeket. Aznapról napra tanúsított erpfeszíBiztonsági berendezések Szovjet szakemberek utaztak az Egyesült Államokba Tegnap szovjet szakemberek utaztak az Egyesült Államokba. hogy a kaliforniai -Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában részt vegyenek egy olyan. közös kísérletben, amelynek célja a súlytalanság hatásának földi körülmények közötti utánzása és vizsgálata. A kísérlet első szakaszát sikerrel valósították meg Moszkvában, a Szovjet Tudom:) mos Akadémia Orvos- biológiai Intézetében. A kutatásokat a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban egyaránt azonos módszerekkel végzik. A kísérletben, resztvevő tíz — 30 és 40 év közötti — önkéntes jelentkező öt héten át különleges körülmények között él, és eközben állandó orvosi felügyelet alatt áll. A közös munkákat a teljes és kölcsönös egyetértés, az alkotó együttműködés légköre jellemzi. Az MMG Automatika Művekben az olaj- és a gázipar részére korszerű mérő- és szabályozó berendezéseket is' gyártanak. A gyár termékeinek mintegy huszonöt százalékát j az élet- és a vagyonbiztonság szempontjából igen fontos gyártmányok teszik ki, melyeket darabonként szigorúan ellenőriznek. Képünkön: Szerelik a robbanásbiztos szintmérö berendezéseket. tésnek köszönhető. hogy a nehézségek ellenére a búzatermésnek mintegy kétharmadát betakarították már a baranyai határban, a legnehezebbnek azonban az aratás (utolsó harmada ígérkezik. A kedvezőbb helyzetben levő üzemek közül öt teljesen végzett a munkával. Az emberek röíMd pihenője és a gépek' gyors műszaki ellenőrzése után a különösen rászoruló gazdaságokban folytatják a munkát a kombájnosok. , Külföldről is érkezett segítség a Mecsek vidékére: NDK- oeli aratócsoport vesz részt a nagy munkában. A görcsonyi Mecsek Völgye Tsz és a Mánkén LPG között ugyanis évekkel ezelőtt baráti kapcsolat alakult ki, amely az utóbbi időben termelési együttműködéssé fejlődött. Minden réndetke^ésre álló erhberi és gépi erőt bevetettek az aratas meggyorsítására Győr-Sopron megyében is: Ennek köszönhető, hogy a sűrű esőzések ellenére, ezen az átlagosnál hűvösebb éghajlatú vidéken is már biztos fedél alatt. van az idei gabonatermés több mint égyharmada. Szerdán már olyan nagyüzem is volt a megvében, ahol befe- jezték az aratást; s ezzel G.yőr- Soproii megyében is megkezdődtek a nagyüzemek közötti gépütesoportosítások. Fejér megye nagyüzemei minden nehézség . ellenere tartják már kezdetben kialakult vezető helyüket az idei aratásban. Ezen a. kitűnő talajú vidéken szerdán már csak egy-két napi aratni való várta kombájnokra. Az idén egyébként Fejér megyében csaknem egy hetet álltak az aratócséplőgépek az esők miatt. Előrehaladtak a megye gazdaságai a járulékos munkákká!, eddig a learatott terület hétven százalékáról lehúzták a szalmát, s felén végezték el a tarlóhántást, a másodvetéseket egy-két nap múlva befejezik a gazdaságok. Pest megyében ugyancsak egyré több közös gazdaság jelzi, hogy befejezte az aratást. Közöttük van az ócsai Vörös Október, a íarmosi Tápiómen- te és az érdi Benta-völgye Termelőszövetkezet. Az utóbbi már át is irányította kombájnjait a szomszédos Törökbálinti Állami Gazdaságba, hogy ott is mielőbb betakaríthassák a kenyérnek valót. A megye gazdaságai eddig a búzatermés mintegy 60 százalékát aratták le. A rozstáblának pedig körülbelül a 15 százalékáról takarították be a magot. A Hajdú-Bihar megyei termelőszövetkezetek csaknem Fejér megyei arányban végeztek eddig az aratással: a tér- más kétharmadát vágták le és csépelték el. Az eredeti tervtől jelentősen el kellett térni a sok eső miatt. Az utóbbi két héten néhány nap kivételével, ezen a vidéken csak fél vagy negyed műszakot tudtak dolgozni a kombájnok, de volt olyan eset, amikor délután négy óra körül állhatták csak munkába. E nehéz helyzetben nemcsak) a megyén belüli gépátcsoportosítással növelték a munkára alkalmas idő kihasználtságát: Borsod és Szabolcs-Szatmár megyei kombájnok is segítenek a hajdúsági gazdaságokban. Borsodban az utóbbi napok meg-megújuló esőzései miatt, ugyancsak szakaszossá vált a betakarítás. A vidék nagyüzemei éjjeli aratással igyekeznek pótolni a nappali időkiesést. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a Brit Munkáspárt hazánkban tartózkodó delegációját, melyet Joan Lestor, a munkáspárt végrehajtó bizottságának tagja, a nemzetközi bizottság elnöke vezet. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Bérccé János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. Elosztószekrényekéi exportál a Kaposvári Villamossági Gyár Abu-úabiba a Transzéi cktrón keresztül. A gyárban megkezdték az újabb exporttermékek szerelését. Az idén másfél millió dollár értékű elosztószekrényt szállítanak Kaposvárról Abu-dabiba. Ara: 1,20 Ft Somogyi Néplap AZ M S Z M P S O.M O GY MEG Y EJ %'\£ OTTSÁ.G Á N Á K L APJ A