Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

Vitorlás. Martyn Ferenc festménye. Trencsényi Imre Az igazgató — Nézze, nem ígérem, hogy fáklyásmenet lesz. Kü­lönösen az első időkben. De maga tehetséges, talpraesett fiatalember. Csak egyről ne feledkezzék meg soha: »Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse...« Ért engem. Egyébként az elődje is itt galoppírozta el magát... Maga egy törvényt Ismer: a népgazdaság érdeke! Hogy X vagy Y ... ? Hát istenem! Ha nem lesz gazdaságos a verkli, előbb vagy utóbb mindenki Veheti a kalapját!... Azért ne féljen, nem lesz egyedül. A helyettese ... ismeri már Palotait? Nem rossz gyerek, majd meglátja. Ha valami probléma van, jöjjenek. No, ezt csak úgy mondom. Nem lesz itt semmi baj, maga ki­tűnő mérnök, Pacás — már­mint Palotai — univerzális koponya. Harminc éve isme­rem ... Jó munkát, sok si­kert kívánok. Fel a fejjel! Szabad kezet kapott. Hát csak keményen, határozottan. Az elismerés sem fog elmarad­ni. biztosíthatom.., — Palotai vagyok. Üdvö­zöllek. Azt javaslom, lássunk a dolgunkhoz, közben majd úgyis megismerkedünk. Egy trágyadomb ez, köztünk szól­va. Egy maffia. Nyilván tá­jékoztattak. Az öregnek — az elődödnek — az volt a fő hibája, hogy nem tudott ne­met mondani. A rokonság nagy volt, a nőket is szeret­te, manapság meg ki adja osztályvezetőnél alább? Állí­tom, hogy több osztály van ebben a gyárban, mint gép!... No de nézzük, miből élünk! Először is a közvetlen mun­katársainkat kell kiválaszta­nunk. Úgy gondolom, célsze­rűbb, ha külön titkárságot tartunk. No persze valaki koordinálná a munkájukat. Én áthoznám a minisztérium­ból, ha egyetértesz vele, né­hány kipróbált emberemet, esetleg, ha megengeded, aján­lanék neked is... No per­sze, persze, bocsáss meg, nyilván neked is volt egy­két elképzelésed ... Értelek, hogyne értenélek! Egyszerű­síteni fogjuk az adminisztrá­ciót, persze hogy egyszerűsít­jük! De azért nézzünk szem­be a valósággal! Mindenkit, ugye, nem lehet elküldeni. Majd meg fogod látni. Jó, ha egy-két nyugdíjastól megsza­badulhatunk. A kulcspozíció­kat ugyanakkor kézben kell tartanunk. Nem szolgáltat­hatjuk ki magunkat a maf­fiának !... Ezen belül termé­szetesen maximális módon érvényesíteni fogjuk a gaz­daságosság szempontjait... — öregem; ekkora bajban még soha nem voltam! Tu­dod hogy kaptam egy gyárat. Aranybánya, Állami-díj, dísz­sírhely, utazás, amit akarsz... Csak éppen *át kell szervezni, merthogy ráfizetéses. Nagyon ráfizetéses! Miért, mit gon­doltál? Talán csak úgy haji- gálják utánunk a kényelmes pozíciókat? ... ötszáz fő.. Eb­ből százötven a közvetlen [6 Somogyi Néplap termelő... Papíron. Kinek volt ideje lemenni...? Va­rázsló vagyok én?! Tessék gazdaságossá tenni!... A termékváltás nem gond, azon a néhány ócska gépen már mindent gyártottak! De az a sok szerencsétlen...! Kicse­rélek, mondjuk, tíz embert, leépítek valahogy húszat, mondd, hogy ötvenet... Sza­bad kéz! Röhögök!... Tudod, hogy van némi fogalmam a dolgokról, de ha most . nem vagyok észnél, nagyon meg­fürdetnek. Rendben van, hogy néhány régi bútorda­rabhoz nem lehet nyúlni, majd csak nyugdíjba men­nek. De idenyomtak mellém egy helyettest, derült égből a villámcsapás! Ez egy egész hadsereget akar magával hozni!... Hát mit mondhatok neki? Azért adták, hogy se­gítsen...' De nem baj! Mennyi most a fizetésed? ... Hogy jön ez ide? Azt számolga­tom, hogyan tudnálak átven­ni. Te is a helyettesem len­nél. Nem szolgáltathatom ki magam teljesen ennek a ne­héz vagány Palotainak!. á. Nem akarsz nekem segíte­ni?... Értelek. Csinos leg­alább?... És a másik kettő kicsoda?... Mit bánom, hozz, akit akarsz! írathatom a ki- kérőket? .., — Nézze, Balogh szaktárs, én nem tudok magának la­katosokat szülni, sem hegesz­tőket. Létszámstop van, értse mármeg! Ne akarja nekem . bemesélni, hogy éppen az az egy ember hiányzik magá­nak!... Majd a Dudás he­lett kap valakit. Ha lesz je­lentkező. Három ember hiánnyal dolgoznak másfél éve, éppen a Dudás fogja magukat a földhöz csapni ? Az emberek fölfelé töreksze­nek, ez természetes dolog, úgy hiszem. A maga fia miért nem jön ide magához drehálni? Na látja!... — Gépet? Most? Négyszáz­ezerért? Lerobbant, lerob­bant! Meg kell javítani. Ha két hónap, két hónap. Addig is dolgoznak az emberek. Mi az, hogy »és a többi?«... Szervezés kérdése. Ügy kell a munkát elosztani, hogy mindenkinek jusson. Hogy a termelékenység? Ne legyünk már gyerekek! se tud­juk, holnap képszöget gyár­tunk, vagy harisnyanadrá­got! ... — Póthitel? Képtelenség. Az egész bájzlit rég be kel­lett volna csukni. No, csak azért mondom. Maguk arra vállalkoztak, hogy... leg­alábbis csökkentik a ráfize­tést. Most meg még fejni akarnak? Ezt az elődjeik is meg tudták volna tenni. Nem megy, fiúk, beruházásról szó sem lehet. Nagyon helyes, korszerűsíteni kell az admi­nisztrációt ... Ezzel kapcso­latban még lesz egy kis ész­revételem, no de nem erről van most szó. Az adminiszt­rációt korszerűsíteni kell, nagyon helyes. A létszámot is lehet csökkenteni, sőt, kell is, természetesen, ahogy a vállalati érdek megkívánja... Korszerűtlen épületben va­lóban nem lehet korszerűen dolgozni. Nem fémek egy­mástól, el is hiszem. Az igaz­gatósági épületük legalább száz éve épült Szerencsétlen kis unokahúgom is harmad­magával ül egy majd meg­mondtam mekkora szobá­ban ... No, csak azért mon­dom, hogy ismerem a körül­ményeiket. Kétségtelen, hogy a vállalatok ma modern iro­daházakat építenek, termé­szetes, hogy ez is a fejlődés­hez tartozik, de maguk, már akárhogyan is nézzük, csak púp a népgazdaság hátán ... Már megbocsássatok fiúk, ha még most egy irodaházat is... Tíz emelet alatt manapság nincs az ilyesmi. Csupa üveg, villog, fénylik, messzire lát­szik, Értitek... Jó, tudom, hogy áldozatok nélkül semmi sem megy. Tudom, hogy a szervezési főosztályon is hár­man tipródnak egymáson, meg a többi osztályon is sok a probléma... Meg kell mondjam, én a szervezési fő­osztályt is két önálló főosz­tályra bontanám, de erről majd máskor... Visszatérve a lényegre: ha készítenétek egy pontos felméréseken ala­puló tervezetet arról, hogy mennyiben növelné a terme­lékenységet perspektívájá­ban a tudományos alapokon átszervezett szervező appará­tus, akkor én azt is el tud­nám képzelni, hogy megkap­hatnátok a póthitelt az új be­ruházásra. No.nem száz mil­liót, legföljebb hetvenet, de elég lesz ez is az új' iroda­házra. Azt is megmondom, siessetek... — Miféle műhely? Tudja a bánat! Én a mélyépítőkhöz tartozom. Amott áüt még tegnap valami téglafal, ahol most a cölöpverő pufog. El keiett itt is planírozni, erre jár majd be, úgy mondják, a toronydaru. Nem idevaló va­gyok én, aztán nem tudom, hogy állt-e itt valami mű­hely, vagy nem állt De igen­csak állhatott, mert arra a föld is olajszagú... Ha ma­ga jobban tudja, mit kérde­zi? ... Lassabban, uram! Ideges?... No nézd a nap­lopó j át! Gyár még sehol! Majd lesz, ha lesz! ö meg már kapja a nagy dohányt!... Méghogy ő az igazgató... Én meg a váci püspök vagyok!... I munka hnádta a virá­gokat Nem kedvelte, szerette, nem gyö­nyörködött bennük, hanem imádta őket Reggel felkelés után rögtön az állványhoz sietett és elnézte imádata tárgyait. Simogatta a levél­kéket, leporolt, spriccelt, ön­tözött, alátol tött, permete­zett. Kláritól, sakfogú kolléga­nőjétől hallotta: ha sörrel mossák a leveleket jugo­szláv importsörrel, akkor egy bizonyos idő után fény­leni kezdenek. — A virágokra kell. Állí­tólag jót tesz nekik — ma­gyarázkodott a harmadik al­kalommal az ismerős Közért­ben. — Fényt kapnak tőle a levelek. Magányos nő, ha gyakran vásárol italt könnyen pletykák ke­reszttüzébe kerülhet. Ir- muska pedig büszkén vi­selte a »meg- * rögzött anti­alkoholista« kitüntető cí­met. Még a pro- — fesszor szü­letésnapján sem ivott, egyetlen kor­tyintást se. — Rosszat tesz az arcbőr­nek, a mellizmoknaik és a léleknek — ismételgette tü­relmesen kolléganői előtt az aranyigazságot; persze hasz­talan. A sör valóban csodát tett. A zöld fényű, bőrszerű le­vélkék reggeli látványa elfe­ledtette és megbocsátotta kocsmaszagukat. Irmuska elégedetten sóhaj­tott. Jól kezdődik ez a nap. Egy keveset tornázott a nyitott ablak előtt, utána lan­gyos-hideg fürdőt vett. Űj divatú, a tavalyinál szűkebb, barna-zöld kockás puha szoknyát vett magára, béasszínű pulóverrel. Csiz­májával a kezében hosszan eltűnődött. Kétségtelenül csinos: jól megy a széles sá­vú barna kord bársony ka­bátkához, de igazában már kissé meleg. Mégis úgy dön­tött: fölveszi. Táskája, sap­kája, salja és kesztyűje gar­nitúrákban, színek szerint várt sorára a szekrényben, ráér, ha reggeli után választ közülük megfelelőt. Természetes narancslevet, lágytojást, pirítóst, szilva­befőttet reggélizett. Gondo­san bezára az ajtót. Ebben mindig számíthatott magára. Elnézően mosolygott a szom­szédain. amikor látta, hogy a folyosóról, a kaputól, sőt, még a buszmegállótól is visszafordulnak megnézik, hogy vajon bezárták-e laká­suk ajtaját. — Egy kicsit hamvasíthat- ja, Nusika — mosolygott a molett fodrásznőre kedvesen. — Ma nagyon szép fejet ké­rek, édesikém. Itt elől hagy­juk most kivételesen hosz- szabbra a frufrut. Jó? Ma van a születésnapom. J ó ez az előre bejelentő rendszer, fokozódott Irmuskában tovább a reggeli kellemes közérzet, így egy óra alatt végeznek a "fodrásznál az ember fejé­Tel. Hajában a esavarőkkal még bement egy arcmasz- százsra is, a kozmetikába. A barna virágcserepet már egy hónapja kinézte magá­nak. Elsétált az üzletig, hát­ha megjött már az újabb szállítmány. Az öblös, alul kesikenyedő, sötétbarna pe­remű, tejeskávé színű csere­pet Irmuska csodaszépnek találta- Általában véve sze­rette a szép tárgyakat: kör­nyezetében és a kirakatok­ban egyaránt. Az üzlet még nem nyitott ki. A kis létszámú intézet­ben, ahol Irmuska dolgozott, még mindig teljes volt a nyugalom. A professzor kül­földön tartózkodott. Ilyenkor cincogtak az egerek: 'min­denki késett, széledt, ahogy csak tudott. Születésnap Irmuska kitárta a régimó­di, fehér keretes, rézkilincses ablakot. Kitámasztotta őket a nehéz, többször átfestett vaskampókkal. Aztán az aj­tóhoz lépett, és egy kicsi kulccsal kinyitotta az ajtóra illesztett levélszekrényt. Elő­vette a napi postát. A professzorét félretette. Kezében a többi levéllel el­mosolyodott. Még szebb len­ne ez a mai nap, ha itt len­ne, közöttük volna az öreg. F elkuncogott. Megszokta, hogy Öregnek emle­gesse. Pedig az egész ember még csak ötvennyolc éves. »Irmuska, drágám. Na­gyon boldog születésnapot. Majd gondolok magára Bar­celonában.« Hosszasan megszorította a kezét, és a szemébe nézett. Irmuskát a melegség most is elborítja. Józsai professzor a közhit szerint is feltűnően jóképű férfi. A haja dús, fiúsra nyírott, acélszürfce. A szeme ferde vágású és zöld. Arisztokratikusan karcsú alakja ábrándozásra készte­ti a női munkatársakat. Te­niszezik is. Irmuska esténként, olvasás közben egyre hosszabban gondol Józsaira. Egy éve dol­goznak együtt. Józsai eleinte tisztelt kolleginának Szólí­totta, pedig neki csak böl­csészdoktorátusa van. Tehát nem illeti meg a kollegina címe. Aztán egyre jobban össze­melegedtek. Bár a professzor angolul, németül és fran­ciául tökéletesen beszél, az olasznál mind gyakrabban vette igénybe Irmuska segít­ségét. »Hogy maga milyen csinos mindig« — nézett rá a múlt hétfőn is őszinte elismerés­sel, amikor átnyújtotta az új olasz tanulmánykötetből készített bőséges összefogla­lót. O' is tudta: a türkiz kö­töttruha jól áll a frizurájá­hoz. Csak azon csodálkozott, hogy Józsai nem találja az arcát egy kicsit fáradtnak. Péc főtere. Martyn Ferenc grafikája. (A Baranyai rajzok sorozatból) Pap Gábor Tavasz A fekete már szürkéink a szürkét száműzi a barna majd az is felszívódik és zöldre zöld hasal. Az alvadt csönd oldódik, hang szivárog a fülekbe: serken a fű és lobban a lomb, az állatok elcsivitelik, elbőgik nászukat. Az ember is föleszmél, de bandukol tovább, ez a feszes évszakváltás, < úgy érzi, nem érvényes reá. Szerencsére erősébfo sminket rakott föl reggel, hogy pa- lástoja a karikákat a szeme alatt Hajnali háromig gé­pelte a fordítást, hogy elké­szüljön vele, egy nappal ko­rábban, meglepetésként Még meleg nyár Volt, ami­kor Irmuska megemlítette, hogy milyen bolondul virág­zik egy ciniabokra, kinn az erkélyen. »De szép is lehet« — mondta Józsai elábrándozva.' Másnap öt szálat tett a professzor szobájába örökké üresen porosodó vázába. »Köszönöm magának« —i mondotta Józsai délfelé, ami­kor először találkoztak az­nap. »Rögtön tudtam, hogy csak maga hozhatta, Irmus­ka, drága.« Akkor szólította így leg­először. Azóta is úgy mondja: -----------— ►Irmuska drá­ga«. Lerakta a postát, és át­ment az elő­jegyzési naptá­rért a titkárnői szobába. Igen, iól emlékezett. __________ Tózsai augusz­tusban megy szabadságra. Akkor mégis a ju­goszláviai utat fizeti be ma­gának a Budapest Turist- nál. A turnus augusztus 11- től 23-ig tart. Kettőig dolgozott, senki egy pisszenéssel se zavarta. Munka után átment a szom­szédos irodaház ebédlőjébe, de előtte fölvett egy poli­észter munkaköpenyt. A köpenyt, mint műfajt, általában nem kedvelte. Munka közben például soha , föl nem vette volna- Az ebé- dezéshez azonban hasznos ruhadarabnak bizonyult. így nem itatta át ruháját a zsír- szag. Ebédre rakott kel volt; Elég sok tejföllel. Jó étvágy- gyal ette, de utána rögtön bevett két Cotazyn Forte emésztési tablettát. Három óra körül kivilla- mosozott a Farkasréti teme­tőbe. Halottal örök csendben feküdtek, már jónéhány esz­tendeje. Kicsipegette a há- rom-n égymapos zsenge gyo- mocskákat, meggyújtott egy -mécsest Elnézegette az alig látható kis lángot a langyos délutánban. Rácsodálkozott egy szénfekete, sárga csörű rigóra. A madár egy karcsú vörösmárvány sírkövön csit- tegett, semmibe véve a zson­gó csöndet A sírok felett egy-két rán­cos képű öregasszony hajla­dozott. Más öregasszonyok, kövérek, szétfolyó képűéit csak üldögéltek. Előre nyúj­tották magas cipőbe bújta-, tott, dagadt bokájú lábukat A busz az iskola előtt tet­te le Irmuskát Spanyol nyelvtanfolyamra iratko­zott. Hét hónap alatt sokra haladt. A kurzuson persze már egyre kevesebben van­nak. A tanárjuk beletörőd-; ve ingatta a fejét — Hiába, mindig így van.' Negyvenen - kezdjük, aztán eltelik két-három hónap, és csak a kitartóak maradnak, öten, hatan. Irmuska könnyedén, ele­gánsan fordította a szövege­ket. Jelest kapott, mint leg-, többször. V acsoráról nem kellett külön gondoskodnia. Tegnap — vasárnap révén — szombatról főtt étel maradt. Kieső este meg úgyis csak tejet iszik. Saját levélszekrényében két távirat várta. »Tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapján* Dr.. Józsai Loránd és mun­katársai.« »Drága Irmáim. Ne búsulj, én is 70 éves vagyok. Ölel barátnőd, Zsóka.« Meglocsolt arctejjel egy darab vattát, és az arcát eré­lyesen ledörgölte. Langyos vízzel lezuhanyozott, fehér­neműjét Optinolbam öblítet­te. Megitta a pohárnyi ép­pen csak átlangyosított tejet, arcát vékonyan bekrémezte, a haját hajhálóval leszorí­totta. Tudta, hogy rossz szokás,’ de az ágyban kislány kora óta szeretett olvasni. A spa­nyol nyelvtankönyvet vette elő. Könyvjelzőnek Józsai táviratát helybe bei* Iszlai Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom