Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
XXXV. évfolyam 130. szám 1979. június 6., szerda Ara: 1,20 Ft MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Á magyar kormány állásfoglalása r Átfogó program a leszerelésre A legsürgősebb, legfontosabb feladat a tömegpusztító fegyverek betiltása A Magyar Népköztársaság kormánya az ENSZ főtitkárának a tagállamokhoz intézett felkérésére részletesen össze- lóglalta egy hosszabb távra szoló átfogó leszerelési programmal kapcsolatos véleményét és javaslatait. Az állásfoglalás elsőként megállapítja, hogy az átfogó leszerelési programnak az államok lehető legszélesebb körű egyetértésére kell épülnie. Fontos követelmény, hogy a program pontosan tükrözze az adott időszakban a megoldásra leginkább érett és ezért elsőbbséget élvező konkrét feladatokat. nemzetközi biztonság megszilárdítása. ezen belül minden egyes állam biztonságérzetének növelése. Éppen ezért az átfogó program megvalósítása során, a leszerelési folyamat egymást követő szakaszaiban egyetlen állam biztonsága sem károsodhat, s egyetlen állam sem juthat egyoldalú előnyökhöz más államok vagy államcsoportok rovására.« Az ENSZ főtitkárához eljuttatott okmány a konkrét intézkedések ismertetésekor — a szocialista országok eddig közös állásfoglalásaival ossz-1 hangban — abból indul ki. hogy a nemzetközi biztonságra a legsúlyosabb veszélyt a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek jelentik. »A legsürgősebb és legfontosabb feladat tehát e t'egyverfajták további tökéletesítésének, es felhalmozásának beszüntetése, elterjedésük megakadályozása, elhelyezésük területi korlátozása, a meglevő készletek fokozatos csökkentése a teljes megsemmisítésükig, valamint a tömegpusztító fegyverek új apusainak betiltása.« , (Folytatás a 2. oldalon) Finn pártküldöttség érkezett Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására kedden Budapestre érkezett a Finn Kommunista Párt küldöttsége Ferkki Kivimaki főtitkár-helyettesnek, a politikai bizottság tagjának vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Kubai delegáció Budapesten Az országgyűlés meghívására kedden hivatalos, baráti látogatásra érkezett a Kubai Köztársaság népi hatalom nemzetgyűlésének küldöttsége, amelyet Bias ííoca, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés elnöke vezet. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Raffai Sarolta, az országgyűlés aielnökei fogadták. (MTI) Aszfaltszőnyeggel borítják az utat A Barcs és Bárány közötti hatos főközlekedési utat megerősítő aszfaltszőnyeggel látják el a Közúti £pitő Vállalat nagyatádi kirendeltségének dolgozói. A munkával másfél héten belül végeznek. Az állásfoglalás bevezető része a leszerelési tárgyalások célját és általános alapelveit rögzíti. Hangsúlyozza egyebek közt, hogy az államok erőfeszítéseinek végcélja az általános és teljes leszerelés. Ezt a célt fokozatosan, az intézkedések széles körére irányuló párhuzamos tárgyalások útján lehet és kell megközelíteni. Kiemeli azt a szoros kölcsönhatást, amely egyfelől a nemzetközi feszültség enyhülése es az államok közötti bizalom erősödése, másfelől a fegyverzet korlátozására és a tényleges leszerelésre törekvő erőfeszítések eredményessége között vitathatatlanul fennáll. "A fegyverzetkorlátozás, a leszerelés egyik fő célja a • • Ünnepség Guszjatyinban Meleg szeretettél búcsúztatták a napokban a Tyernopol területi Guszjatyinban azokat a magyar építőket, szakmunkásokét, akik a Szövetség gázvezeték építésén dolgoztak! Az Orenburg és a Szovjetunió nyugati határa között a szocialista országok közös beruházásában elkészült gáztávvezeték magyar szakaszának másik két állomásán, Bogo- rodcsánvban és Huszton már korábban befejeződött a munka. A kompresszorállomásokon kívül a magyar építők kezemunkáját mindhárom helyen lakóházak, szolgáltató kombinátok, iskolák, óvodák, orvosi rendelők dicsérik. Mint a Pravda Ukraini, az Ukrán KP KB lapja beszámol róla, a magyar építők búcsúztatá- 1 sakor jó munkájuk emlékeként Guszjajyin egyik utcáját Barátság utcának nevezték el. Kitüntető jelvények a társadalmi munkásoknak Nagy az áfész-ek szerepe az e látásban ülést tartott a megyei tanács Az öntözés is kevés Érik a fóliás paradicsom Itt-otf már piroslik a paradicsom a kaposföi termelőszövetkezet kertészetében. Az idén kétezer négyzetméteren nevelnek folyton növő fajtát a fólia alatt, s 30 hektárra ültetnének ki — ha a föld nem volna itt is olyan porló száraz. A példátlan aszály miatt a Kapos vizével öntözik a már kiültetett paprikát. A héthektáros táblán azonban a víz szinte percek alatt eltűnik, s mint Szűcs László, a kertészeti ágazat vezetője elmondta: ahhoz, hogy a föld megfelelő nedvességtartalmú legyen, napi 100 milliméter csapadék kellene. Ezt öntözéssel pótolni szinte lehetetlen, illetve naponta tíz órán át kellene öntözni; az esőnél nagyobb víz- cseppek azonban tönkretennék a fiatal palántákat is. A kertészetben dolgozó asz- szonyok most pótolják azokat a palántákat, amelyek részben a gépi kiültetéskor károsodtak, illetve megsínylették a mostoha viszonyokat. Bent, a fóliák alatt két hét sem kell, és már szállíthatják az első paradicsomot a Zöld- értnek. 100 mázsa értékesítését tervezik, s a jól öntözhető fóliák alatti ágyások- ból bizonnyal megterem majd ez a mennyiség. Más kérdés, mikor kerülhet földbe a már lassan virágot bontó paradi- csornpalánta, s ha végre — eső után — a földbe jut, mikor és mennyi termést hoz... Ez ma nemcsak a kapós- főiek gondja, hanem szerte az országban a kertészek, a növénytermesztők legnagyobb problémája. És hogy mennyire csal a látszat, azt a frissen öntözött tábla példázza. A felszínen még fénylik a friss, latyakos sár, tíz-tizenöt centiméter mélyen azonban épp olyan száraz, mintha mi sem történt, volna. A paprikapalánták egyelőre még szépek, valamit segít az állandó öntözés. De a végső megoldásnak előbb-utóbb -odafentről« kell érkeznie. Böhm József elnökletével ülést tartott & megyei tanács tegnap délelőtt. A testület tanácskozásán részt vett és felszólalt dr. Szlameniczky István, a Szövosz elnöke és Kallói Lajos pénzügyminiszter- helyettes. Ezen az ülésen adták át a Tegyünk többet Somogyért! — kitüntető jelvényeket. Dr. Kassai János vb-titkár méltatta az önzetlen társadalmi tevékenység szerepét és jelentőségét, majd Böhm József, a megyei tanács elnöke nyújtotta át a kitüntető jelvényeket. Ezt az elismerést az idén dr. Andrásofszky Barna, a mos- dósi kórház igazgató főorvosa, Bakó László, a nagybajomi pártbizottság titkára, valamint a BVG tabi gyáregységének munkásközössége, továbbá Cseri István, a KPM közúti főosztályának vezetője, Faggyas Sándor, a Magyar Rádió ifjúsági osztályának vezetője, Füredi Gyula, a Ma- hart siófoki üzemének nyugdíjas igazgatója, dr. Gertig Béla, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanára, dr. Horváth Albert. a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának osztályvezetője, Somogy területfelelőse. Kollárovics Lajos, a barcsi tanács műszaki csoportvezetője, Máder Jenő kadarkúti kisiparos. Simon Ernöné, az Újpesti Cérnagyár nagyatádi telepének dolgozója, országgyűlési képviselő, a SÁÉV marcali építésvezetőségének Nosz- lopy Gáspár kőművesbrigádja. a Tanép bogin rlellei Bokányi Dezső szocialista brigádja, id. Scheffer Ernő kom- lő6di nyugdíjas a 80. születésnapja alkalmából, Zákányi Kálmán fonyódi nyugdíjas, Hausz Gyula, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője érdemelte ki. A megyei tanács ezután megvitatta az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek helyzetéről és a távlati fejlesztési elképzelésekről írásban előre megkapott tájékoztatót és dr. Kiss Józsefnek, j a Mészöv elnökének a szóbeli kiegészítését. A 17 áfész szerepe különösen nagy a falusi ellátásban, s egyre jobban részt vállalnak a városi lakosság áruellátásából is. Somogy aprófalvas jellege miatt a települések 94 százalékában, a lakosság 57 százalékos körében kizárólag ők gondoskodnak az ellátásról. A megye kiskereskedelmi forgalmának csaknem a felét vállalják. Különösen erőteljes a Balaton-parti, a városi székhelyű áfész-ek fejlődése. Az áfész-ek negyven százalék körüli arányban részesednek az idegenforgalmi területeken elért összes bolti és vendéglátóforgalomban. Az áfész-ek a középtávú fejlesztési terveket — figyelembe véve a lehetőségeket, — egyeztették a tanácsokkal. A Mészöv ebben az ötéves tervben mintegy 120 millióval segíti a fejlesztési tervek megvalósulását támogatás és kölcsön formájában. A szövetkezetek jól szervezik a háztáji és kisegítő gazdaságok termelését. Az áfész-ek munkája nagy érdeklődést váltott ki. A tájékoztató fölötti vitában heten mondták cl a véleményüket. A tanácstagok a szövetkezetek tevékenységének általános értekelésével egyetértettek, azt megerősítették, a helyi tapasztalatok alapján azonban felhívták a figyelmet az ellátásban, a kereskedelem kulturáltságában, az elvárható rendben és tisztaságban lévő hibákra. Az is megfogalmazódott, hogy az állampolgárok véleményére többet kell adni e kérdésekben. Dr. Szlameniczky István, a Szövosz elnöke szerint a tanácsülésen elhangzott elismerés alapja, hogy a somogyi áfész-ek is dinamikusan fejlődnek, sokrétű tevékenységük áldását mindenki élvezheti. Most különösen fontos a lehetőségek teljesebb kiaknázása, a nagyobb felelősség az áruellátásért.. Somogybán az áfész-ek nyeresége az utóbbi három évben nem volt kielégítő, így az áfész-eknek mindent meg kell tenniük a hatékonyabb munka, a nagyobb nyereség elérése érdekében. Most tíz százalék a közvetlenül beszerzett áru aránya; ezt növelni káli. Nagyon fontos, hogy az export is emelkedjen. Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese a tsz-ek, ipari szövetkezetek, áfész-ek összefogásában jelölte meg a helyi árualapok növelésének útját. Böhm József javaslatára a tanacs elismerését fejezte ■ ki az áfész-eknek. kérve a tanácsülésen is szóba került hibák megszüntetését. A Szö- vGSznak megköszönték a megyének eddig nyújtott segítséget A tanács ezután elfogadta a tanácsok 1978. évi költségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásáról szóló jelentését, a bíróságok működésének tapasztalatairól adott tájékoztatót, A testület személyi ügyekben is döntött: fölmentette Tamás József kereskedelmi osztály" vezetőt, s Dóri Jánost, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársát nevezte ki a kereskedelmi osztály vezetőjének. A tanácsülés interpellációkkal fejeződött be. U G.