Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-30 / 151. szám

Alar még- vannak gondok Jobbító akarattal Országos ötödikek vagyunk**. 73600 nyugdíjas Somogybán — Ha a szakembereket né­zem, nem rossz ez a termelő­szövetkezet. öt agrármérnök, három üzemmérnök, egy gé­pészmérnök, egy üzemi állat­orvos, öt technikus és sok gya­korlott szakmunkás. — így kezdd a segesdi termelőszövet­kezet értékelését Borbély And­rás, a Dél-somogyi Állami Gazdaság volt vezető szakem­bere, aki március 15-e óta a segesdi termelőszövetkezet új elnöke lett. Több mint hatmillió forint veszteség után szanálták a gaz­daságot, és a mélypont „sze­repcserét” hozott. Kicserélődött a vezetőség, az új elnök mellé új elnökhelyettes és főagronó- mus érkezett. S ha találnak, új főkönyvelő és főálliattenyésztő is lesz majd, remélhetően ha­marosan. Nagy változás ez egy közepes, vagy árunál valame­lyest kisebb gazdaság életében. Az újrakezdés így kétszeresen nehéz. Vajon megtalálja-e a nélkülözhetetlen kapcsolatot az új, a régieknek tán idegem ve­zetőség az itt dolgozókkal? — Amikor március közepén idejöttem, első dolgom az volt, hogy leültünk külön-külön minden üzemi vezetővel, és beszélgettünk — emlékezik az elnök. — Elmondtam, s a szin­tén ott ülő párttitkár kiegészí­tette, mit hogyan akarunk a jövőben csinálni, hogy ebből a gazdaságból minél előbb élet­képes üzem legyen. És megkér­deztük, vállialja-e az együttmű­ködést, vagy inkább más mun­kahelyet választ. — Hogyan fogadták a javas­latot? — Hárman inkább a távo­zásit választották, a többség maradt. Pedig a feladat — tűnik ki az elnök elbeszéléséből — nem volt éppen népszem, legalábbis a kezdeti időszakban. Tapasz­talataik szerint komoly gondok voltak a rend és a munkafe­gyelem betartásával, először tehát ezeket kellett megszilár­dítani. — Ne gondolja, hogy bármi vitánk lett volna. Jó munkások vannak itt, szeretnek dolgozni. A tagság akarta, vállalta a ke­ményebb, szigorúbb munkát, hiszien csak ebből születhet eredmény. Megértették, hogy most minden erőnket meg kell feszíteni ahhoz, hogy jövőre talpra állítsuk a gazdaságot. Ez a motor, vagy inkább a motor hajtóereje, a közös akarat, ami erősíti a jobbító szándékot. Már most tudnunk kell, hogy az idén ötmillió alaphiánnyal indultunk, s azt a legjobb év sem képes ellensúlyozni. — Tehát újabb szanálás elé néznek. — Igém, de az utolsó lesz. Ügy készítjük elő a következő gazdasági évet, hogy az már „egyenesbe jusson”. Néha ez meglepően egyszerű, ám az adott helyzetben rop­pant felelősségteljes lépések eredménye. Az új elnök meg­érkezésekor kiadta az utasí­tást: a kukoricát minél előbb el kell vetni, mert az lesz a következő év egyik bázisa. Má­jus ötre földben volt a kukori­ca, az elsők között a megyé­ben. Nem nagy dolog? Azelőtt az sem volt szokatlan, ha ara­tás előtt került sor a vetésre! — Néha csak apró, néha ko­molyabb akadályokat kellett legyőznünk. Az, hogy sikerült megértetni és megvalósítani: egy táblába a kijelölt 60 ezer tó helyett se 80 ezer, se 40 ezer ne kerüljön, apró dolognak számít, de ettől függ majd a kukorica gazdaságossága. Volt persze drámai helyzet is. A az állattartó telepen száz üsző az éhhalál küszöbén állt. El­különítettük, és sikerült meg­menteni őket. A sertéstelepen a hízók 4—5 centiméter vastag abrakrétegbem. tapostak. Kilyu­kadt az önetető, az abrak ki­hullott, és nem akadt senki, aki erre felfigyelt volna, A fegyelmezések korszaka már lejárt. A kukorica a föld­ben, az önetetők kijavítva vagy kicserélve, az üszők normális táplálékot kapnak, egyszóval a gazdaság megindult a maga út­ján. Mindenki tudja, mit miért csinál, és mindenki tudja, hogy a nagy hiányok pótlására egy év kevés. De elindultak a jó úton. — Külön őröm volt szá­munkra, hogy a dolgozókkal nem kellett vitatkozni. Értet­ték, mi a dolguk és vállalták. M>egigyőződésem, hogy ha ko­rábban is ügyel rájuk a veze­tőség, kisebb baj lett volna. Külön ki kell emelnem a gé­pesítésben, a növénytermesz­tésben dolgozókat, a traktoro­sokat, akik mindent megtettek, hogy jobbra forduljon a ter­melőszövetkezet sorsa. Ez az év a jövő termelésének megalapozására szolgál. Az el­nök nem kíván jósolni, de úgy véli, három év feltétlenül kell, hogy teljes mértékben talpra álljanak. Három kemény, sze­rény eredményeket hozó év. Hogy sikerülni fog, arra nem­csak az új vezetők elhatározá­sa a garancia, hanem a.z is, amit Csepregi István kovács így fogalmazott meg a géptele­pen: — Á géppark sokat változott. Két új kombájn érkezett, meg­javították az ócska gépeket, pár új motort hoztak, alkatré­szeket. Ügy látom, mintha jobb volna a szervezés is. — Miből látja ezt? — A munkamenetek folya­matosan követik egymást. Idő­ben elvetettük a kukoricát, és azóta sincs fennakadás, vala­hogy minden rendiben követi egymást. Tudja, jó páran itt­hagyták a termelőszövetkeze­tet, mert úgy van az, hogy aki nem áll be a sorba, annak nincs maradása. Én megtalál­tam a számításomat, és úgy vé­lem, jól alakulnak a dolgok. Az első akadályt sikerrel vette a segesdi gazdaság. A termelőüzem termelő közösség­gé kovácsolódott. B. A. 28. rész. — Also — vágta vigyázzál­lásba magát Schmütz —igaz, igaz. És ide ne pásztorok jöj­jenek, hanem finom dámák, elegáns urak. Hát igyunk az eljövendő időkre. Nagy idők lesznek. Eleonóra körbeadta az üve­get. Ittak. Ezek után megnézték az ajándékokat. Schmütz csokor­nyakkendőt kapott Elektől, s egy övre való kis fityegőt Eleonórától. A fityegő egy kis mikiegeret ábrázolt. Schmütz örült. Elek férfiasán kezet szorított vele, Eleonóra pedig gyengéd puszit lehelt perga­men bőrére. Ezek után fel­tette a fityegőt, és végigvág­tatott a helyiségeken. A klo- zettról kiabált valamit, Elek és Eleonóra nem hallották, mert egymással voltak elfog­lalva. Vadul csókolóztak. Elek arra gondolt, hogy ma megint... — Ma éjjel énnálam — bontakozott ki egy pillanatra Eleonóra Elek karjaiból. Elek bólintott. Folytatták. . Este tízre magasra hágott a hangulat. Schmütz, a parancs­nok tíz után néhány perccel bizonytalanul felállt a török­ülésből, és szónoklatot vá­gott ki. «a, i , — Tisztelt barátaim! Torkát köszörülte, a két másik fuldokolt a röhögéstől. — Gemüse kongress — bu- gyogott ki Elek száján a szó. Schmütz azonnal vette a la­pot. — Mit nockerln — hajto­ta meg magát Elek felé. — Voltaképpen azt akartam mondani, hogy takarodó. Hol­naptól kezdve serény munka vár ránk, be kell rendezked­nünk. Már csak néhány na­punk van ám. De ittak még egy keveset. Schmütz villámgyorsan rúgott be, észre sem vették, hova tűnt. Egyszer valami egérhorá- ko’ást hr tlak, Elek keres- géllé egy ideig, aztán ráakadt. Az egyik fürdőkádban feküdt és hortyogott. Ott álltak és nézték, mint egy romhalmazt. — Hagyjuk itt — vont vál­lat Elek —, és menjünk hoz­zád. Nem lesz ennek semmi baja sem. Eddig sem történt semmi baja, még a hadifog­ságban sem. Túlélte vidáman. — Hogyan — kerekedett el Eleonóra szeme —, hogyan? A bajusz elismerően ko- nyult lefelé. — Ügy, hogy ott sem volt. A fogadóterem közepére ki­tették az egyik bejárati kul­csot, aztán elmentek. Elek és Eleonóra a kéjt ün­nepen ki sem mozdultak Eleonóra lakásából. Schmütz egyszer telefonált, izgatott hangon, de Elek belegurgulá- zott a kagylóba. — Edzőtáborban vagyunk — mondta —, rejtekhelyen. Hagyj békén, csinálj, amit jó­nak látsz, ünnep utáni regge­len találkozunk. Schmütz az ünnepek alatt sem tétlenkedett. Fölkereste a fuvarost, megállapodtak. Kirakatokat bámult naphosz- szat, címekre rohangászott. Egy hete apróhirdetést adott fel a helyi újságban: »Közület vásárolna óriási filodendront, színes magazino­kat, áruházi prospektusokat, magas áron. Ajánlatokat a cím megjelölésével TANGEN- TOR jeligére kérjük a Hirdet tőbe.« Hírekből, tudósításokból szerzünk tudomást arról, hogy itt is, ott is nyugdíjba vonu­ló dolgozókat búcsúztattak — vagy éppen saját munkahe­lyünkön vagyunk tanúi, rész­vevői hasonló eseménynek. Megmarad bennünk az ünne­pélyesség emléke: kedveséli a méltató szavak, jólesik a megbecsülés jeleként átvett jutalom, egy-egy szép aján­déktárgy. Kevesebbet tudunk azonban arról. hányán is vannak az országban vagy éppen szűkebb hazánkban. Somogybán a nyugdíjasok. Erről tájékoztat — sok egyéb hasznos tudnivaló mellett — a megyei Társadalombiztosí­tási Igazgatóság évenként rendszeresen kiadott évköny­vének legfrissebb kötete. 1975-ben a nyugdíjasok szá­ma megyénkben 69100 volt, s ez azt jelentette, hogy So­mogy lakosságának 19,1 szá­zaléka élvezi a nyugellátást. Azóta ez a szám igencsak emelkedett, s tavaly már el­érte a 73 600-at — ez 20,4 százaléka a lakosságnak. Va­gyis: a megye minden ötödik állampolgára nyugellátás­ban részesül. Ezzel az arány- számmal évek óta két száza­lékkal »öregebbek« vagyunk az országos átlagnál; 1978-ban például az ország lakosságá­nak 18,4 százaléka — a so­mogyiak 20,4 százaléka — él­vezett nyugdíjat, illetve jára­dékot. Somogy ezzel az aránnyal országosan az ötö­dik helyen áll. Tavaly — az előző évihez képest — hétszázzal nőtt a nyugdíjasok száma megyénk­ben, de a nekik kifizetett ösz- szeg ennél nagyobb mérték­ben emelkedett — a növeke­dés összege 108 millió forint —, több intézkedés — pél­dául az alacsony összegű nyugdíjak emeléséről, a rend­kívüli pótlékok bevezetéséről szóló rendelkezés — eredmé­nyeként. A múlt évben 1 mil­liárd 272 millió forint volt Somogybán a nyugdíjkiadás, s ebben a MÁV-nyugdíjasok nem is szerepelnek. A saját jogon megszerzett ‘ nyugdíjak összege munkások­nál, alkalmazottaknál és me­zőgazdasági termelőszövet­kezeti tagoknál is évről évre emelkedik. Az ösztönző nyugdíjpótlé­kot igénybe vevők aránya igencsak megváltozott az utóbbi években! Az öregségi nyugdíjasok 20,5 százaléka részesült nyugdíjpótlékban tavaly — ez nagyjából meg­felel az 1975. évi hányadnak —, azonban amíg tavaly a férfiak aránya 31, a nőké 69 százalék volt, addig 1975-ben az ösztönző nyugdíjpótlékban részesülők 60 százaléka volt férfi, s 40 százaléka a nő. A pótlék havi összege a szelle­mi foglalkozásúaknál 215— 473, a fizikaiaknál 227—323 forint volt 1978-ban, s ez az előző évekhez képest — az ösztönző nyugdíjpótlékban ré­szesülő szellemi foglalkozású nőket kivéve — emelkedést mutat. A nyugdíjazottaknak csaknem 47 százaléka huszon­öt évi vagy ennél is több szolgálati idővel szerzett jo­got az ösztönző pótlékra. PIACI KÖRKÉP Megy-© a meggy? Kerttulajdonosok köré­ben izgalmas kérdés ez me- gyeszerte, de főként Somogy- meggyesen, ahonnan a héten kétségbeesett jelzés érkezett, hogy bizony nem megy a meggy. Hol láda nincs, hol meg teherautó ... (Néha ta­lán csak a jó szándék hiány­zik.) Szó ami szó, tegnap reggel a kaposvári hetipiacon is hosszú sor várt meggyel, ribizlivel. Érthető, hiszen a felvásárlási ár csak alig ma­radt el a piac fogyasztói árá­tól. Az árusoknál egyébként a pándi meggy 16—1Ö forin­tért megyegetett, a cigány 10­ért. * A 10—12 forintos cseresz­nye immár végnapjait éli, van azonban még bőven üve­genként 12 forintért kínált málna. Hasonló ára van a ribizlinek is. Üjdonság a sárgabarack és a stílszerűen első alkalommal tegnap, Péter-napon megje­lent Péter-körte. Mindkettőt 20-ért adták. A franciabarack lélegzetelállítóan szép, hason­lóképp az ára is ... 26 fo­rintért az apraja is olcsónak tűnt, kínálták azonban 46-ért is. A húsz forintos őszi aim? csak azért is kitartott a most Százhárom levél jött. Az el­sőnél Schmütz mindjárt meg is hökkent. »Tisztelt Közület Ür! Van igen óriási filodendronom, nemrég ültettem át, mert csak két szobában fért volna el. És vannak prospektusaim is, igaz, hogy nyugatiak. Meg pornók is. Cím: Levendula utca há­rom, Altorjai.« Pornó. Schmütz felnézett valahova. Pornó. Nem is olyan hülye ez az Altorjai. Eleonóra nagy, formás teste villant fel a kép­zeletében, aztán Elek szőrös háta. Pornó. Na, hagyjuk, egyelőre. "•'zenhét levelet tett félre. A két ünnep alatt mindent összeszedett, ami a hangulat emeléséhez kellett. Volt nö­vény, magazin, megszerezte nép" hamburgi, három mün­cheni nagyáruház vaskos, szí­nes prospektusait. Megvásá­rolta a pornó lapokat, száz darab volt, elég hosszadalma- san alkudott. Azt sem tudta, hogy mi a fenét kezdjen ve­lük. Csak volt egy érzése, hogy okvetlenül meg kell ven­nie ezeket is. És úgy döntött, hogy mivel érzései sosem hagyták cserben, hallgat rá­juk most is. (Folytatjuk) . Üres volt az atáili csarnok. megjelent nyári »aratási« al­máig. A múlt heti esők után a napfény gyorsan fölnevelte a gombát. Rengeteg volt a vargánya, így már 20—30 fo­rintért adtak egy kilót. A szegfűgomba »litere« tovább­ra is 20 forint, az újdonság­számba menő rókagomba ki­lója 80 forint volt. Az uborka kínálata nem látszik igazolni a korábbi »dömpirgről« szóló híreket, így lehet, hogy helyenként 16 forintot is megkaptak kiló­jáért. Kevés a káposzta is, így a hivatalos árnak fittyet hány­va a szabadpiacon 20—30 fo­rint volt kilója! A paradi­csom valamelyest drágult: tegnap nem tűnt föl a 44—50 forintos sem. A paprika java is darab­áras még: 1,50—5 forint Az apraját 38-ért mérik kilón­ként. A karalábé darabja és a hagyma csomója 3—4, a zöldségé 4—5 forint. Az utób­bi áron mérték a tököt is. A nagyatádi piac tegnap pangott, mint mondták, ma reggel lesz a nagy adok-ve- szek. Az árak vagy sokkal olcsóbbak, vagy drágábbak a kaposváriaknál. Érthetetlen ez a különbség a gomba ese­tében. 60—70 forint a vargá­nya... Ugyancsak különös, hogy a burgonyatáblák szom­szédságában továbbra is 15 forint közelében van az új­krumpli ára. Csak 6—15 forint viszont a káposzta és a paprika, a pa­radicsom is olcsóbb 8—.ICL fbt rinttal, mint a megyeszék­helyen. Dél-Somogyban sok a meggy, a szabadpiaci ár még­is magasabb a kaposvárinál. Az egyik segesdi termelő pél­dául tegnap már nem volt hajlandó hozni, mert nem kapta volna meg á remélt 25 forintot kilójáért. A ribizli sem olcsó: 18—22 forint. Egyre több a zöldbab 18— 25, és elegendő az uborka 8— 12 forintért. Ügy hírlik, a porrogi cse­resznye jó része is a fákon marad, nincs ugyanis, aki 10 forint körüli árért leszedje. Nincsenek efféle gondok az őszibaracknál, melynek ára 25 forintnál kezdődik. Megyeszerte drágább a to­jás, 1,60—1,80. Érdemes megnézni, hogyan alakultak a szabadpiaci árak az ország más vidékein. Leg­olcsóbban Szolnokon vásárol­ható kilós zöldpaprika, 25—27 a legdrágábban Zalaegersze­gen és Győrben 40—45 forin­tért. Nemcsak az újburgonya a legolcsóbb Szegeden, a to­jás is. Az előbbi 8—10, az utóbbi 1,10 forint. A zöldbabnál nagyok a kü­lönbségek : Zala megyében 40, Szolnokon viszont csak fele ennyi. A fővárosban 34, Ugyanitt ugyanennyi a para­dicsom kilója, Pápán 20 fo­rinttal drágább. A cseresznye, meglepetésre, Kecskeméten a legdrágább: 25 forint, a leg­olcsóbb viszont épp az or­szág legdrágább észak-dunán­túli tájain, Veszprém és Pá­pa környékén. ■ 4 ‘ kP- K Az árpa aratásának már vége. ’ Kampis Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom