Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

MŰVÉSZETI SZEMLE Gálaest Kaposváron A kaposvári fúvósok. A Kadarkúton rendezett kiállítás után az öntevékeny művészeti csoportok, amatőr szólisták gálaestjével folyta­tódott az idei szemle: a hét­fő esti bemutatkozás közön­ségsikere túlszárnyalta a ta­valyiét. Ördög Szilveszter Tenger és sirály című darab­ját vitte színre a Fonómunkás Kisszinpad. Az előadás alatt lejegyeztem a házaspár pár­beszédéből két mondatot. — En vagyok a sirály — így a messzi kékségben idegenül mozgó asszony. — Akkor én vagyok a tenger — feleli az utazástól változást remélő férfi. Azért ragadom ki e szavakat, hogy nyomban hoz­záfűzzem a magamét: a sze­mélyiség belső változása nél­kül nincs út, amely újat ígér­het. Amatőrmozgalmunk szép reménye, beteljesült öröme I épp e megállapításhoz fűző­dik. Nemcsak mondják, ha­nem élik is a száryalás, a végtelenséget megcélzó kitel­jesedés pillanatait. Ezeket osztották meg most velünk a somogyi művészeti szemle kaposvári gálaestjen. A színpadi nagy hajó súly­elosztása igazában nem sike­rült, a kapitány csak arra vi­gyázott, hogy el ne merüljön. Szerencsére a nézők csak rit­kán aggodalmaskodtak, mert az utazás élményei feledtet­ték a terhével nehezen bir­kózó, dohogó test apró meg­rázkódtatásait. Főleg a kóru­sok tettek ki magukért. Kó­rusmozgalmunk színe-java kapott meghívást a gálá­ra. Az összképpel elége­dettek lehetünk, noha egyik- másik együtter-iínk nem volt most. képes arra, hogy a megszokott. magas színvonalán szólaljon meg. Talán ennél is fontosabb, hogy a müsorváiasztás — no­ha valamennyi kidolgozta sa­ját profilját — gazdagabb le­hetne. Hiányoljuk a mai szer­zők műveit, amelyek közelebb állnak hozzánk. Minden ha­sonlat sántít, így ez is: egyen­súlyát vesztené az irodalmi tolmácsolás, ha folyton csak Berzsenyi ódáit zengené... Szerencsére, versmondóink­ra ez nem áll, ilyen veszély nem fenyegeti őket. Tehetsé­gük sokszínű választással pá­rosult. Ez fejlődésük egyik záloga. A megújítás szándéka ki­dolgozott produkciókban ju­tott érvényre a BM Kaposvár Táncegyüttesnél, Lőrincz Só­vidéki székely tánca új fel­adatok elé állította az együt­test Az arany minősítés sem vette el tőlük a törekvés kul­csát. ezt méltán állíthatjuk példaként valamennyi együtte­sünk elé. tJj színnel gazdago­dott Kaposvár bábmozgalma is. Az alig pár hónapos Ka­pos bábegyüttes — többnyire óvónők alkotják a csoportot — nem a gyors sikert haj­szolva, hanem munkája eddi­gi eredményét bemutatva lé­pett közönség elé. Tegyük hozzá: kiemelkedő sikerrel. A bábjátszás legnehezebb tech­nikájával, a marionett játék­kal szereztek örömet nézőik­nek. A gyerekek hiányoztak a felnőttek oldaláról, de lám csak — ez a szépség ránk is milyen erővel hatott. A zenét sem hiányolhattuk az idei bemutatón. A gála egész hangulatara befolyással volt, hogy az úttörő és ifjú­sági fúvószenekar milyen »•nyitányt- játszik. Szívesen hallgatnánk őket többször is. A réz hangszereken csillogó fényeknél csak a dallamok sziporkáztak tüneményeseb- I ben. A művészeti szemle ka­posvári gálaestje számadás volt egy év munkájá­ról. Beszámolónkhoz hoz­zátartozik valamennyi sze­replő fölsorolása. Akiket tehát eddig még nem emlí­tettünk: a Munkácsy gimná­zium kamarakórusa, a Tán­csics vegyes kórus, a Cantus Pannonicus, a SÁÉV mun~ káskórusa; a Kaláka Tánc- együttes, a Somogy Tánc- együttes, a Móricz Zsigmond művelődési ház tánccsoport­ja; Magyar Tivadar, Szabó Izabella, Nagy Mária, Tóth Anna versmondók; Sandi István, Horváth Erika hang­szeres szólisták nélkül aligha lett volna Ily gazdag termése egv év szorgalmas munkájá­nak. Ilorányi Barna „Egy szántás - egy kenyér” A gyökér nem fog elszakadni A Táncsics vegyes kórus. — A kévéket szerintem nem vellával, hanem kézzel do­bálták fel a kocsira. . Leg­alább is nálunk. — A topor abban különbö­ző a baltától, hogy hosszabb a nyele és nem favágásra, ha­nem faragásra használják. — A vas nem fehéren iz- zott, hanem vörösen. Azután vízzel öntötték le, így tartósab- bá vált. Magam láttam a fa­lumban, a kovácsműhelyben. — A régimódi töltött ká­posztához nemcsak apró koc­kára vágott füstölt sonkát és fűszereket, hanem kukorica­kását is használtak. De ez már kiment a divatból. Akár a boszorkánypogácsa. Ez úgy készült, hogy a tojást és a lisztet gombóccá gyúrták, citrommal ízesítették, azután lassú tűzön megsütötték. — A lagzi közben az egyik szakácsnő fehér kendővel bo­rította be a karját és jajgat­ni kezdett. »Megégettem á kezemet!" A vendégek gya­nútlanul összeadták a pénzt á gyógyszerre, ám később, ami­kor kiderült a turpisság, az egészet elmulatták. És a huszonnyolc gyermek egymás szavába vágva, lelke­sen mesél a zselici aratási szokásokról, a kismesterségek titkairól, a puliszka és a ku­koricakása készítésének mód­jairól, a menyecsketáncolta- tásról, a lakodalmi vendégek összeláncolásáról. Szüleiktől, nagyszüleiktől hallották a történeteket, s a családi ott­honból hozták el a régi pénz­érméket, bankókat, szakács- könyveket. vén vasalókat, agvsge fán veket is ide. a ka­posvári Zrínyi Ilona Általános Iskola szaktantermébe. Mert ami a magyaregresi kiskert sarkában, a zselicszentpáli lá­dafiában vagy a zselickislaki húz padlásán csupán fölösle­ges kacatnak bizonyult, az itt, a honismereti szakkör fog­lalkozásán történelmet meg­elevenítő ereklye, oktatási eszköz, sót, bármilyen külö­nös: a nevelési eljárás része is. Ebben különbözik a szak­kör a honismereti mozgalom »alapsejtjeinek" többségétől. De mi ennek a módszernek a lényege? A választ Filotásné Zanati Zsuzsanna szakkörve­zető tanár adja meg. — Csaknem mindegyik gvermek zselici falvakban ne- velkedelt, s a helyi iskolák­ban az alsó tagozaton mos­toha körülmények közt ta­nult. Látszatra jóval keve­sebb pozitív környezeti hatás érte őket. mint a városban nevelkedett társaikat. Vissza- húzódóbbak voltak, rftint a kimosván gyerekek, s már- már beteges önbi/.alomhiány- nyal, kisebbrendűségi érzés­sé' is meg kellett küzdeniük. Tanulmányi eredményeik gyengébbek voltak, s a ma­tematikai. az irodalmi és más szakkörökben sem állhatták a versenyt a többiekkel. Az a veszélv fenyegetett, hogy — miközben meg kellett válniuk régi, falusi környezetüktől — nem tudnak majd eléggé be­illeszkedni a városiba, vagv- is »gvökértelenné« válnak Meg kellett hát mutatnunk nekik, hogv az 6 élm^n van va­suk sem értékte'r'n. ők tud­nak. ismernek valami olvat. amit a városi diákok nem is­merhetnek. Ily módon meg­Rendkívül szerényen azt mondta egy alkalommal, ami­kor önmagáról faggattam: — ►•Minden munka vajúdás: sof kan es sokat beszélnek mos­tanában a művészetről, s ke­veset vagy semmit a munká­ról. Munka nélkül művészet nem születik! Arra a megálla-t pításra jutottam, hogy mun- j kás vagyok. A színpad mun­kása.« Kun Vilmos Kun Vilmosra jellemzőnek érzem ezt a következtetést. A színházbarátok most örömmel veszik tudomásul, hogy a »színpad munkásának" tel­jesítményét az Érdemes mű­vész kitüntetés is elismeri. Mert tapsos ünneplésben már sokszor részesítettük mi, a kö­zönség az elmúlt évadok so­rán. Nincs módunkban, hogy e gazdag pályával részletek­be menően foglalkozzunk. Egy-egy alakítását amúgy is őrzi az emlékezet. Kétszer szerződött Kaposvárra. A Csi- ky Gergely Színházban tucat­operettek komikus szerepeit alakította a hatvanas években. De ijedt Dauphin is volt ő a Szent Johannában; mintha önmaga udvari bolondja lett volna Akkor hívták vissza Olsavszky Évát és őt. amikor a színházban úi szellem érez­tette hatását: Komor István és Zsámbéki Gábor vezetésé­vel csapatmunka kezdett ki­alakulni. Tehát nem soroljuk szere­peit, csak utalunk néhányra. Micsoda »tenyérbemászó« ál-1 entellektülellt fogalmazott színre Ekipa- zsev profes­szorként Va- lentyin Kata- jev darabjá­ban. A mű­veltség neto­vábbjában! És mit öiriz az emlékezet a Fi lumen a há­zassága cimű Eduardo de Filippo víg­játékból, ha nem azt a momentu­mot, amikor Domenico Sorianóként ruhakefét pró­bál az orra alá, hogy megbi­zonyosodjék, lehet-e apja egy bajuszos fiatalembernek, akit a temperamentumos Filume- na — Olsavszky Éva '— próbál rásózni, két másik fiúval együtt, mint Domenico gyer­mekét... Vagy beszéljünk a Bakkhánsnők Kadmoszáról aki Kun Vilmos alakításában tulajdonképpen akár mai tí­pus is lehetne? Hiszen, ahogy színre lépett, a magatartásá­ban is éreztetni tudta, hogy e a sok mindent megért öreg­ember úgy gondolkodik: mindegy, hogy az istenként fellepő Dionüszosz isten-e. ő az erősebb, jobb meghajolni előtte. Csak a legjobb színé­szek képesek megszólalás nél­kül is mindent elmondani egy figuráról! Micsoda Pandarus volt Shakespeare Troiius es Cressi­dájában! Szép, szakállas feje nyugodhatott volna akár egy államférfiú nyakán is. Egy idősebb Pari­sén, mondjuk. De vonásai a szatír karak­terisztikus je­gyeit is alakí­tották. Cres- sidának. a csá­bításra nagyon is fogékony if­jú szűznek nagybátyja Pandarus. aki mintha romos óvóhelyről szem t el en k ed et+ volna elő jé- geralsószerű göncében. egy­szerre érzékeltetve a kisszerű- séget, és azt is, hogy élvezi ezt a szerepet. Pandarula ki­elégülést talált abban, hogy ott tüsténkedhet az általa megvetett nászágy körül. E trójai »cukros bácsi« minden bizonnyal pályája egyik csú­csa. miként az ugyancsak shakespeare-i Athéni Timuu Apemantusa is, egy szolnoki v endégszereplésekor. Két szálból fonta Sabelsz- kijt az lvanovban: kiszolgál­tatottságába belerokkant grófja bohóckodással kompen­zált. Tapsoltunk Ödön von Horváth remekenek. a Mesel a bécsi erdőnek nyugalmazott Kapitánya szerepében is. »Jó embert« fogalmazott elénk. Valaki az ilyen »jó emberek­ről" mondta, hogy ezek »vi­szik falna«« a világot. És csakugyan: ez a hursakedve- lő, snájdig veterán invitálja alamuszian sztriptízbárba az apát, ahol a lánya vetkőzik. Polgármester volt Móricz Rokonokjában. Ilyennek ál­modhatta ezt a joviálisán ci­nikus, almamosoilyal is ke­gyetlen taktikust az. író. — »Zsebre váglak!« — ez volt minden mozdulatában, neveté­sében. Ez. a szerep újra egyik legmagasabb csúcsa volt pá­lyájának. Miként a stúdió­programban látott Pirandello- egyfelvonásosok kél figurája is: az Alom (de talán még­sem) reménytelenül szerelmes férfija, aki áldozatává válik a nőstény! árulásnak, es A fér­fi, aki virágot hord a szájá­ban vidéki polgára, aki egy viilámíényes pillanatban rá­ébred arra, hogy a világ tele van személyes tragédiákkal. Jellemábrázolási remeklések. »Érdemes művész«, még csak ízlelgeti a szavakat Mi tudtuk régtől, hogy az... * fcicskó László kíséreljük biztosítani a kör- nyezetváitás ^ folyamatossá­gai. És a kisgyermek kori ta­pasztalatok »átmentését«, be­építését a személyiségbe, tu­datosítását — a rombolás he­lyett. Egy fiúcska a Magyaregre­sen hallott babonás történet elmondásába kezd. Az első mondat még töredezett, a hanghordozás is elfogódott­ságról árulkodik. Ám hama­rosan visszatér a fiú önbi­zalma, és a társak is kunco­gással, majd hangos kacajjal kísérik a históriát. — Hatalmas vihar tört ki epvszpr, régen Zselicszentpá- lon. A sötét felhőből az eső­vel, együtt egy garabonciás is leereszkedett, ráült a kútra, egy varázskönyvből olvasni kezdett, mire a kúlból kí­gyók. békák valóságos serege mászott elő. Amikor a vihar elült, a falusiak összegyűltek és betemették a kutat, amely­be időközben visszamásztak a kígyók és a békák. Ezért nem lehet ma vizel meríteni Zse- licszentpál legöregebb kútjá- ból. A szőkébb pátriában gyúj­tó t ragadvanyneveK felolva­sásakor mar feltartóztatha­tatlanná vauk a kuncogás: a foglalkozás kezdeten tapasz­talt / önbizalomhiányt mintha a szél sodorta volna el. Ami­kor pétiig elhangzik a két legszellemesebb esúínév —• Toka István, Kakas Jancsi—, viharossá válik a hahota. Az indulatok csak később, a kis­mesterségek ismertetésekor csapnak össze. A pék lapát­ját nevezik-e »vürstlinek«, vagy valamilyen más szerszá­mot? Az igazság nem derül ki. A döntés azokra a szak­emberekre marad, akik az ősszel elbírálják majd a gyer­mekeknek az országos népraj­zi pályázatra, önálló kutatá­sok alapján készített kis mun­káit. Mert a honismereti szakkör nem csupán a gyö­kérvesztés megakadályozásá­ra lehet alkalmas. E pálya­munkák bizonvítják: az írás­beli kifejezőkészség gazdagí­tására is. Sőt, pályairányítás­ra. és — amint a m-ídani la­kás berendezéséről ejmondott “'kéozelések tea70'iák — a látáskultúra fejlesztésére is. A virágok, a népi motívumok­kal díszített berendezési tár­évá, k — ha a ielenlesi szán­dék nem változik meg — rniodegvik kisgvormek ottho­nában 'áthatok lesznek 'a a régi edénveket. szerszámokat c«*rp dobták m°id szorné're, va.gv kót"rn«*-váuk el az át­utazó külföldieknek. A huszonnvnlc ötödikes ha­todikos gvermek t.nnu'.mánvi eredménve érezhe'ően javult a honismereti szakkör létre­hozása óla. Történelemből a leglátványosabban: egy egész osztályzattal. Némi változta- ■ tással igaznak bizonyult hát a régi zselici közmondás: egy szántás — egy kenyér, hárpm szántás — három kenyér. L. A. MM Érdemes művész

Next

/
Oldalképek
Tartalom