Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
Stáb a medencében Amíg as ipari fából Huszárik Zoltán Csontváry Kosztka Tivadar életéről készít színes, egész estét betöltő filmet. A film egyik jelenetét a Széchenyi-fürdőben rögzítette Jankura Péter kamerája. A képen: A film egyik jelenetét rögzítik Márkus László közreműködésével. , szobor lesz Tanácskozás a nagyatádi alkotótelepen Fiatal alkotókat fogadnak A tél ha,vas ruhába öltöztette a nagyatádi szoborparkot A puha subá elfedte a cizellált formákat, a szobrász vésőjének nyomát; a géppel kinagyolt, faragott alakzatok így is Érdekes látványt nyújtanak. Sejtetően mutatják önnön arcukat. A hó azonban elfedi azokat az öreg ráncokat, repedéseket is, amelyek a kamaszkorú alkotásokat meglepték. A nagyatádi szobrász alkotótelep és interszim- pozion albizottsága tanácskozást tartott épp abban a témában, hogy miként lehetséges a kész alkotások jobb konzerválása, illetve ezt megelőzően mit igényel az erdőből kivágott ipari fa előkezelése. A szobrászokon kívül faipari mérnökök is részt vettek a megbeszélésen. A Faipari Kutató Intézet, a Budalakk készségesen ajánlotta fel azt, amit az ipar, a tudomány ma biztosítani tud a fa tartósítása, konzerválása terén. A kutatóintézeti kísérleteket be is fogják mutatni a telepen dolgozó szobrászoknak, akik e segítség nélkül aligha óvhatnák meg alkotásaikat. A Budalakk az igény szerinti szines szobrok készítéséhez nyújt szakmai támogatást. A megyén belül is jelentkeztek ipari üzemek, hogy rendelkezésre bocsátják anyagi, technikai lehetőségeiket. A csurgóiak a ragasztott fa szobrászati alkalmazásának a kikísérletezésére számítanak. A barcsiak is hasonló felajánlást tettek. A nagyatádi telepen létrejött egy úgynevezett fakonzerváló munkacsoport, amelyik gondoskodik az anyag megfelelő előkészítéséről, a szobrász munkájának megsegítéséről, majd az elkészült művek utókezeléséről, folyamatos konzerválásáról. Megújítja működési szabályzatát a telep, ennek előkészítéséről is tárgyalt az albizottság. Együttműködési megállapodásokra készülnek a Képző- és Iparművészeti Főiskolával; a cél az, hogy a fiatal szobrásznövendékek is bekapcsolódhassanak az alkotótelepi munkába. A főiskola évente két hallgatót küld Nagyatádra szakmai gyakorlatra, ők lesznek a telepen dolgozó ösztöndíjas szobrászok asszisztensei. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténésznek készülő hallgatókat küld a telepre pályázat útján és szakdolgozati témajavaslatként tartják számon az atádi szobrász alkotótelepet. A Képző- és Iparművészeti Szövetség javaslatot tett arra is, hogy a fotóművész szövetséggel vegye föl a kapcsolatot az albizottság, a műtárgyfotózás fontosságára, sajátos szerepére nagyobb súlyt kell fektetni, j Ugyanakkor törekedni kell arra is, hogy megfelelő fotódokumentáció álljon mindenkor a telep rendelkezésére. H. B. Képektől képek! €*• Szemben velem, a széken ül. Magyaráz, mosolyog, mutogat. Fiatalos lendülettel beszél, de néha valami megmegakasztja a szavak folyamat. Bódi Katalin a középiskolás Ady szavalöverseny sar- kadi területi döntőjén 1977- ben első lett az Aldásadás a vonaton című verssel. -A tengerbe most hanyatlik a Nap, most fut leggyorsabban a vonatunk« — szavalta annak idején, s azokban az években valóban »gyorsan futott« az ő vonata is. Részt vett az országos Ady-szavalóverseny tévés elődöntőjén, a Helikonon arany oklevelet szerzett. Legnagyobb sikerét egy évvel korábban érte el, amikor a székesfehérvári országos szövetkezeti szavalóverseny 3. helyezettjeként meghívást kapott a győri Radnóti-fesztiválra, amely tulajdonképpen az országos amatőr versmondók gálája volt. egyszer Pécsre, az 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe jár tanulni. Ott egy házi fotópályázaton a 4. lett. Ez tulajdonképpen nem nagy eredmény, de alap lehet a továbblépésre. — , Barcson, a szüleimnél élek. Azt tartják a lányokról, hogy ha férjhez mennek, addigi ambícióik egyből megszűnnek. Hát én nem mentem még férjhez, — mégis »elhallgattam«. Az az igazság, hogy még ma is él bennem valamiféle kettősség a versek és a fotózás vonzásköre miatt. Azt hiszem, mostani munkámban (s a fotóművészetben is) kevesebb az ábránd, az álmodozás. Egy kicsit olyan, mint amikor az ember felnőtté kezd válni: rájön, hogy sok mindenről le kell mondania és sok mindennel meg kell alkudnia. Az is világos már előttem, hogy a biztos jót a bizonytalan »hátha jobbért« nem szabad feladni. Megmaradok hát fotósnak, s igyekszem úgy végezni a munkámat, hogy megtaláljam benne az örömömet. Gy. L. A barcsi gimnáziumban“ érettségizett. Sikertelenül próbálkozott bejutni a Színművészeti Főiskolára. A kudarc •— mint annyi más társát — őt is letörte egy kissé. Kényszermegoldásként elhelyezkedett Barcson, a Dráva szövetkezetnéd fényképész ipari tanulónak. Ahogyan teltek a napok és a hónapok, egyre jobban megszerette a fotózást. — Egyelőre arra törekszem, hogy minél jobban tökéletesítsem gyakorlati, technikai tudásomat. A művészetek iránti vonzalmam így nem kapott tiltó táblát, hiszen a fotózást is lehet művészi fokon művelni! Ettől én egyelőre még távol vagyok, de — sohasem lehet tudni! A versmondásra nem sok a lehetősége. Egy-egy ünnepély, megemlékezés alkalmával azért még ma is szívesen szerepel. Kedves emlékként él benne a középiskola, ahol olyan sok segítséget kapott tanárnőjétől, Bagi Gábornétúl. — Ha ő akkor nincs mögöttem, s nem biztat, bizonyára nem sikerült volna többször is jól szavalnom. Sajnos, olyan típusú ember vagyok, aki hamar a kedvét veszti. Ezért hatott rám mérhetetlen ösztönzéssel tanárnőm és társaim biztatása. Az érettségi után egy más világba kerültem, ahol az ember sokkal jobban magára van utalva, ahol csak a saját erejére és1 kitartására számíthat. Előbb- utóbb én is beletanulok. A költői képeket fölcserélte a fényképekkel. Hetenker\t r()ítkeinek találtató ti... Az a hír járja, hogy Kákics Jenő ' utókalkulátor öngyilkossági gondolatokkal a fejében jár-lkel a világban. Azazhogy nem is jár, hanem vezet, hajt, illetve néha magába roskadva csak ül a volán mögött, és lógatja a fejét. Lelki válsága épp ezzel, vagyis autótulajdonosi voltával függ össze. — Tudod, hogy nekem a kocsim a mindenem — mondta és szemipilláit tört fényű szemére eresztette. — Már azt is rámfogták, hogy én, ha engedélyeznék, akkor elvenném feleségül. Ez persze vicc, de az igazság, hogy jobban törődöm vele, mintha a szeretőm lenne. — És most mi a baj: megcsalt, elhagyott? — Valóban — folytatta, tudomást sem véve a kérdésről —, annyira autómániás vagyok, mintha nem is ágyban, illetve kórházban, hanem a Fiat Művek futószalagán születtem volna. Ez az igazság, nem tagadom. Természetesen eljből fakad, hogy a gyalogosokat .. — Nem veszed emberszámba .. — Ez azért túlzás, de nem úgy kezelem őket, mint a hozzám hasonló kocsitulajdonosokat. De hát hogy’ is nézhetnék rájuk, bocsáss meg, rátok másképp? A gyalogos, az egy fantasztikus lény. Az úttesten például képes átmenni csali úgy átabotában. A KRBbz,-irói, ami ugye, a gyalogosokra is érvényes, azt hiszi, hogy az egy autóápolási cikk. S ha aztán néhanapján mégis méltóztat a gyalogátkelőhelyen átkelni, akkor meg azt képzeli, hogy egy magyar filmvígjátékot néz, és nyugodtan elbóbiskol. Neked tudnod kell, hiszen gyalogos vagy, hogy ti milyen könnyen meg tudtok állni vagy félre- ugorni, jobbra, balra, előre, hátra helyet változtatni... Ez kocsival összehasonlíthatatlanul nehezebb. Hát akkor miért a kocsim, illetve én vigyázzak?! Te csak lelépsz a járdáról, s aztán a következő pillanatban akár vissza is ugorhatsz. Ha én rálépek a gázpedálra, akkor ott nincs visszaút... — Nemrégiben szemtanúja voltam egy felháborító esetnek — hajolt közelebb és sut- togóra fogott, de a felháborodástól remegő hangon folytatta: — Egyik kollégám, mivel azon a nyavalvás úttesten kevés hely volt, felhajtott a sugárút szélességű gyalogjárdára. Képzeld el, azok az izék, szóval a gyalogosok nem átallották belerúgni a gumijába ... Idáig jutottunk , — Na. de beszélj már arról a nagy bánatodról, amiért a roncstelepre akarsz hajtani. . Bánatosan villogott, illetve pislogott, es mélyeket sóhajtott. — Egyedül érzem magam — hörgött, mint az utolsó csöpp üzemanyaggal küszködő jármű. — Egyedül vagy a volán mögött és elidegenedtél a társadalomtól ... — Ugyan — legyintett. — Bennünket kifejezetten boldoggá tesz, ha nem ütközünk unos-untai an az emberekbe. Az a bajom viszont, hogy a társaim, a többiek, a hivatásos és a maszek autóvezetők zártak ki a soraikból.. . Nos, az történt, hogy hajtottam a Nagykörúton. Vacak egy pá- Iva egyébként; majd minden oszlopon van villanyrendőr. Ettől függetlenül csuda jó kedvem támadt, ahogy a gyalogosok úgy ugráltak szerteszét, mint a szétfröccsenő víz.tőr.sa. Egy-két szembejövő márkásabb jószággal még ösz- sze is villantottuk a bal reflektorunkat. S egysz.er csak derűit égből mennykőcsapás- ként ütött be a baj: amikor az egyik zebrán öreg Házaspár vánszorgott át a túloldalra ... — Elgázoltad őket... — Még ha azt tettem volna ... Sokkal na.gvobb bűnt követtem el: megáiltam! Aztán kiszálltam, s karon fostam. és átvezettem őket. És ráadásul ©sv egész kocsisort megállásra kénvszerítettem,.. Ezután a felettem Ítélkező titkos fegyelmi bizottság teljes bojkottra kárhoztatott. S Lokálpatriotizmus A MINAP HÍRT kaptam egy régi ismerősömről. Mesélték, hogy visszaköltözik Pestre. Négy éve végezte Gödöllőn az egyetemet, s odahagyva szüleit a pesti lakásban, elszegődött vidékre. Nemcsak mezőgazdászként vonzotta őt a falu. Úgy érezte, hogy mint sok mindenre kiváncsi, olvasott, művelt, emberek iránt érdeklődő értelmiséginek is lehet helye, feladata egy község életében. Nem ő az egyetlen, hasonlóképpen gondolkodó fiatal, bár többnyire inkább arról hallani, mennvi vidéki állás marad betöltetlenül, miközben a fővárosiakért tolonganak. Keresi, kutatja az ember az okokat. Egyik népművelő barátom például szinte fejest ugrott egy községi művelődési ház vezetésébe. Tele tervekkel, ötletekkel fogott a munkába. De mert elképzelései messze meghaladták a néhány ezer lakosú község igényeit, megkísérelte a szomszédos kisközségek lakóit is bevonni a művelődésbe. A baj ekkor kezdődött. Mert a helybeliek először kinézték maguk közül az »idegeneket«, majd amikor barátom nem tágított ötletétől, szabotálni kezdték a munkáját. Kezdetben csak verekedést provokáltak, később hátat fordítottak neki,, sőt meg is fenyegették. Barátom nem is a falu szűk látókörrel szemlélődő, gondolkodó lakóin csodálkozott, hanem az értelmiség magatartásán. Az orvos és a szövetkezet főmérnöke akarta először győzködni a falu igazáról, majd a tanítók, sőt maga a tanácselnök figyelmeztette, hagyja a falut olyannak, amilyen, ne hergelje az embereiket. Egy községi könyvtáros felháborodottan. mesélte: a falu lakóinak fele rendszeres olvasója, ezt néhány év munkájával már elérte, de még egyetlen helyi értelmiségit sem tudott rávenni arra, hogy példát mutatva érdeklődjék a könyvek iránt. Azzal utasították el, hogy nekik otthon rengeteg könyvük sorakozik a polcokon, ami igaz is, de hogy gyakran forgatnák őket, annak kevés jele van. De nemcsak a művelődésben mutat gyakran passzivitást a vidéki értelmiség. Nem is tudom pontosan, milyen jelzővel kellene illetni azt a helyzetet, hogy az összevont községi tanácsok munkájában oly buzgón tevékenykedő értelmiségiek sem látnak túl a helyi érdekeken, s a társközségekben így lassan pangani kezd az élet. Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne lássam: a lakosság egy központban való letelepítése, az erre alkalmas községek nagyarányú fejlesztése, életének a városhoz való közelítése a j'- vő érdeke. De eközben 1ö > mint hiba elhanyagolni a társközségeket, lakóit elvadítani, megkeseríteni. Szép dolog a lokálpatriotizmus. Azt hiszem, ez ellen senki egy rossz szót nem ejthet. Csakhogy célt téveszt az, aiki a szülőföld érdekét a múlt túlhaladott gondolkozásának megőrzésében keresi. Ilyen esetekben a lokálpatriotizmus álarc csupán, s egyéni érdekek,' hatalmi vágy vagy egyéni érvényesülés szándéka húzódik gyakran mögötte. A falu érdeke ma a korszerűsödés, a tisztább, egészségesebb, kényelmesebb és kulturáltabb élet megteremtése. Ez feltétele a gazdasági fejlődésnek, amely magával hozza az emberi lehetőségek tágulását is. Hogy ebben. az értelmiség a korszerű hatóanyag szerepét ’ kell vállalja, arra persze akad biztató jel is. Az a fiatal szövetkezeti elnök ismerősöm példa erre, akivel nemrégiben, találkoztam. A néhány óra alatt, míg együtt jártuk a gazdaságot, fontos igazságot bizonyított: nevezetesen azt, hogy aki ma hasznára akar lenni a falunak, aki a fejlődés mellé akar állni, nem maradhat közömbös. Nem tett ő különleges dolgokat. Csak jó néhány szomszédos gazdaság szakemberének számolt be a tavalyi eredményekről, feltárva azok hátte-ét, informálta őket minisztériumi hírekről, s az idei kilátásokkal kapcsolatos tanácsait mondta el nekik. Közben persze ő is kapott híreket, ötleteket, ez talán természetes. »Csak« annyit tudott, példázott ő a számomra, hogy akkor használ magának igazán az ember, ha másokat is igyekszik segíteni, csak akkor boldogulunk magunk, ha mások boldogulásáért teszünk, ha a tudást, amelyet megszereztünk, a többségért vetjük be, társulni igyekszünk, nem kívül maradni. Hogy ebben a munkában 1 ikadályokkal kell megküzdeni, ez természetes. A történelem is arra tanít, hogy aki nem vállalja a harcot ott, ahol harcolni kell, mindenképp maga ellen cselekszik. Hivatást a harcra pedig a tudás szül, az aktív tudás, s nem a megalkuvás. ILYESMIKRŐL beszélgettük aztán távozni készülő mezőgazdász ismerősömmel, miután megkerestem. Mert hát a róla kapott hir végül is nem hagyott nyugodni. Kiderült, olyan súlyos ellentétel támadtak a tanács vb-titká- rával és az iskola igazgatójával, hogy nincs többé maradása. Megszervezte ugyanis a fiatal értelmiségiek klubját, kis közösséget teremtett, amely fellépett az igazgató korszerűtlen tanítási elveivel szemben, kiharcolta a művelődési ház építését, leállítva ezzel az étterem és kocsma tervezését, amelynek majdani működésében, vezetésében manipulációs lehetőségek sejlettek. Elindítottak valamit: az értelmes, célt ismerő közösség beleszólását a falu életébe. Megvédeni még nem tudják, {gy most távozik. De akik vele együtt változtak, már sosem le-----’- a régiek. R . 3. ez, komám, fölér egy halálos ítéLettel. Most ugyanis nem állnak 'szóba velem, és így nem tudom meg például, hogy melyik szerelő milyen árfolyamon dolgozik, hol lehet gumit vagy egyéb nélkülözhetetlen pótalkatrészt kapni, és így tovább. — Mindezt azért", mert megálltai a gyalogátkelőhely előtt? — Végsősoron azért, de én még tetéztem a hülyeségemet. Fölvetődött ugyanis a tárgyaláson, hogy bizonyára pillanatnyi skizofrénia lépett föl vagy részeg lehettem. De bevallottam, hogy tudatosan, előre megfontolt szándékkal álltam meg, és segítettem az öregeknek az átkelésben. . . De alapos okom volt rá! Azért tettem, mert az egvik gyalogosban egy közlekedési rendőrt véltem fölismerni. Azt hittem, hogy egy főhadnagy. aki civilben van. De egy szabad napos taxis volt... — Nahát, tévedtél és kész. Tévedni emberi dolog. Azt mondták, hogy mi ilyen, nagyot nem tévedhetünk. Az, aki a nyuszikban farkast lát, nem való közéjük. De még ennél Is nagyobb, tulajdonképpen megbocsáthatatlan bűn egy belevaló vagány taxist közlekedési rendőrnek nézni. S a mi törvényeink, azaz most már az ő törvényeik, szigorúak, és végrehajtásuk is olyan pontosan, precízen történik, ahogy például a csúszópénzen pult alól szerzett lábatlan porlasztó működik... Szenté Pál
