Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-04 / 29. szám

Kerék Imre KODÁLY Szélcsöndben, zúgó viharban szólít immár szakadatlan, fű közül, tavaszi lombból üzenget a csillagokból. Túl a semmin, a halálon lüktet, mint eleven áram, csontot őrlő televényből makacs hite ég felé tör. Vejnemöjnen zengő húrján gátakat-szakító hullám. Zsoltárokban, balladákban tiszta hangja zeng hibátlan. Égre tárt gyerekszemekben tündököl mind fényesebben, s testi hiányát betöltőén: megmarad, mi benne törvény. Jákó Kovács József GYÁSZ belül hófehér tél kívül téli havak torkomon baltaél szívcnütött szavak belül fekete csönd kívül üszökidő normandiában csönd elmúlt vikingidő belül vér pirosa kívül pirosló vér csönd hűl a dalokra testre deszkafedél A finnugor népek népművészete A finnugor népek mintegy ötezer évvel ezelőtt váltak el egymástól. Nyelvészeink, néprajzosaink, régészeinkl kutatják, s részleteiben egy­re gazdagabban feltárják a rokon népek műveltségének, kultúrájának oly sok idő utá­ni egyezéseit is. A finnek tő­lünk messze északon, a vo- gulok, oszt jakok, cseremiszek messze keleten s a kisebb finnugor népek jórészt szét­szóródva kisebb Csoportokban élnek. A, jfokpni . kapcsolatok ápolásának, a két nép barát­ságának mintapéldája az a kötet, mely a budapesti Cor­vina és a helsinki Otava ki­adó közös gondozásában je­lent meg: A finnugor népek népművészete. A szöveg Niilo Valonen munkája, s a magyar kiadás­hoz Ortutay Gyula írt elő­szót — utolsó szép munkái egyikeként. A kötetben azon­ban nem a szöveg a domi­náns, hanem azok a csoda­szép felvételek, melyeket Rdcz István, a Finnországban élő világhírű fotóművész ké­szített, akinek A nagyszent- miklósi kincs című kiad­ványból már ismerhetjük munkásságát. A népművészet összes ágát bemutató szép album gaz­dagságával felülmúl minden eddigi, hasonló kiadványt Ezt a kötotet csak elfogult­sággal lehet lapozni: nemcsak a rokonság elfogódottsága, hanem a kötet kivételes szép­sége miatt is. I MŰEMLÉKEINK A pannonhalmi könyvtár A pannonhalmi könyv­tár, hivatalos nevén a Szénit Benedekrend Központi Könyvtára — a Könyvtári Minerva szerint — egyházi szakkönyvtár. Maga a nagy­méretű díszikönyvtár is lát­ványosságnak számít. Az ér­tékes könyvanyag, a 'ritka, egyedi példányok, az állo­mányhoz csatlakozó muzeá­lis gyűjtemény pedig a mű­emlék könyvtárak rangjára emeli. A fentiekből arra követ­keztethetünk, hogy a könyv­tár nevével, méltatásával úton-útfélen találkozhatunk, de legalábbis az ide látoga­tó turisták rövid tájékoztató­val a kezükben ismerked­hetnek a könyvtárral, az ér­tékes gyűjteménnyel. Bár­mennyire meglepő, de nem így van. (A Győr-Sopron megyei Idegenforgalmi Hi­vatal Pannonhalma útikalau­za az egyetlen kiadvány, amelyben az érdeklődők rö­vid ismertetést találnak a A magyar tudomány arcképcsarnokából Hermann István akadémikus A könyvtárterem 1824—1832 között épült. Ä '4;v;ÄS Kézzel festett kódex a XVI. századból. könyvtárról, sőt a Magyar- ország útikönyv ide vonatko­zó fejezete is helyesbítésre szorul, az 1516-ból származó Tihanyi Kódex ugyanis nincs a könyvtár tulajdonában stb.) A kolostort I. István 1001­ben alapította, s ezzel meg­vetette az első hazai könyv­tár alapján is. Ez ma a világ legnagyobb bencés könyvtá­ra. I. László 1083-ban össze­íratta a kolostor birtokait, egyházi kincseit, könyveit. Az összeírás szerint már ek­kor több mint hetven könyv volt a kolostor tulajdonában: a szertartáskönyveken kívül bibliát, legendáskönyveket, szentatyák írásait, sőt klasz- szikus auktorok (Cicero, Lu­can us, Cato) műveit találjuk á felsorolásban. A magyar történetírás kez­detei a könyvmásolóműhely- lyel is rendelkező Pannon­halmán fedezhetők föL EÍzt az Anonymus-kutatások alátá­újabb eredménye is masat ja. A könyvtár jelenlegi anya­gából tárlókban látható né­hány kódex. Ezek 1802 után, vásárlás útján kerültek a gyűjteménybe. A könyvtár 230 ősnyomtatványa közül az egyik, a kézifestésű, 1499-ben Velencében nyomtatott pécsi misekönyv már 1506 táján Pannonhalmán volt. (Neve­zetesebb ősnyomtatványok még: a Thuróczy Krónika 1488-as festetien, brünni és festett augsburgi kiadása, a Manlius nyomdájából 1585- ben kikerült ó és új kalendá­rium, valamint egy díszes Dante-kiadás 1491-ből. Szin­tén figyelemre méltó Heltai Krónikája (1575) és Luther röpiratainák első kiadása. A történelem viharos kor­szakaiban betiltott dokumen­tumok megőrzésében fontos szerepe volt a könyvtárnak. Mivel senki sem gondolt ar­ra, hogy a pannonhalmi mo­nostorban keresse a cenzúra által üldözött műveket, a könyvtárnak szinte teljes az 1848—49-es és az 1919-es gyűjteménye. A díszterem a XIX. század óta őrzi a kolostor könyveit. A bencések megbízása alap­ján Engel Ferenc 1824-ben kezdte el építeni az impo­záns könyvtárépületeit. Engel halála után Páckh János foly­tatta a megkezdett munkát. A galériás díszteremhez két­oldalt kisebb termek csatla­koznak, részben a könyvtár, részben képtár és az érem­tár elhelyezésére. Az épület szerencsére mindkét világhá­borút sérülés nélkül vészelte át, így eredeti pompájában láthatják az érdeklődők. A pannonhalmi könyvtár nemcsak idegenforgalmi lát­ványosság Működő intéz­ményként is várja a látoga­tókat 1977-ben 151 olvasója 1500 kötetet kölcsönzött. Az évi gyarapodás eredménye­ként tavaly 3500 kötet köny­vet és 140 folyóiratot vettek állományba. Ilyen, gyarapo­dás mellett természetesen a helyhiány megszüntetésére — jelen esetben megelőzésére — is gondolni kell. A könyvek rohamos gyarapodása láttán, még a helyhiány létrejötte előtt el­kezdték a raktárnak használt alsó rész átépítését, az áll­ványok emeletesítését Az olvasóknak a gyűjte­ményben való eligazodását szerzői és helyrajzi katalógus segíti. A legközelebbi terv­hez, a szakkatalógus kiala­kításához már készen vannak a cédulák. Szintén a közeljövőben várható egy, a könyvtárat és állományát bemutató tájé­koztató. Ez a várva várt ki­advány lehetővé teszi majd, hogy mind többen szerezze­nek tudomást a könyvtárról, és forgathassák haszonnal a gazdag gyűjtemény anyagát. M. Zs. Profán kérdés: lehet-e egy akadémikus, ráadásul a fi­lozófia egyik legnagyobb ha­zai szaktekintélye — szenve­délyes futballdrukker? A választ bármelyik MTK- meccsen megtudhatják az ér­deklődők: ha Budapesten van és egészségi állapota miatt nincs »■igazoltan'“ tá­vol, akkor Hermann István immár 48 éve ott ül minden mérkőzésen, és buzdítja csa­patát... Ami 54 életévéhez képest nem éppen csekély­ség ... Persze, nemcsak az MTK- hoz köti hosszú hűség A gondolkodás tudományához, a filozófiához is. Már 15—16 éves fejjel válaszút elé ke­rült: mi érdekli jobban. A színház világa, vagy Spinoza és Bergson akkoriban olva­sott művei? Azután 1946- ban, a budapesti egyetem bölcsészkarán megtalálta a megoldást, és a példaképet egyszerre. Úgynevezett »sza­bad bölcsész- volt, aki olyan előadásokat hallgatott, ami­lyeneket éppen akart És egyszer beült Lukács György­nek, századunk talán legna­gyobb marxista filozófusának egyik órájára. Lukács épp a dráma és a regény esztétikai összehasonlításával foglalko­zott az előadásán. És Her­mann István döntött: ez az, ami neki kell! 1950 végén kapott magyar­politikai gazdaságtan-filozó­fia szakos tanári diplomát Ezután évekig középiskolá­ban tanított Közben irodal­mi lapokba írt főleg a Csil­lag (a inai Kortárs elődje) közölte tanulmányait. 1956 májusában szerzett kandidá­tusi fokozatot, Arany János esztétikája volt értekezése témája. Nem egészen vélet­lenül. Kötet írt a magyar drámáról — és Gyulai Pál­ról. 1956 decemberében rövid időre a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intéze­tébe került, majd újabb hosszú középiskolai tanár­évek. Közben alkotott: köny­vet írt előbb Freudról, majd színházelméleti művével je­lentkezett A Freud-könyv- vel már közelített kedves té­macsoportjához: a XIX—XX. század filozófiai problémái­hoz. És közben írta eddigi fő művét, egy trilógiát! (Az el­ső kötet, A polgári dekaden­cia problémái, 1967-ben, a második A szocialista kultú­ra problémái címmel 1970- ben, a harmadik A mai kul­túra problémái, 1974-ben je­lent meg.) 1968-ban szerezte meg a tu­dományok doktora címet. Ér­tekezésének témája: Kant teleológiája. (Laikusabban fogalmazva: a célszerűség fo­galma Kantnál.) És egyre termékenyebb: esszék Illyésről és Füst Mi­lánról, könyv a giccsről, majd nemrég egy újabb, a televízióról, az esztétikáról és a kultúráról. 1965—67 kö­zött a Színháztudományi In­tézetben dolgozott, 1967-ben Ódor ÉGIGERO FA Ott, hol a járdán zsenge fűvé feszültek a magok, betonból serkent nyílhegyük fény felé, homokba mártottam lábujjam, sarkam bombák tölcsérét csordultig zörgő záporok után rí/p&tienüt, húsz évvel ezelőtt, t azt a talp forrná t mintázott engedelmesen melyben mögöttem több társam lépkedett. Poros putrik vályogát a fénytől ekeóriás fordította el, — Bogdánék új háza ablakán csipkefüggönyt igazgat az asszony. Nagyapám szekérkerekét küllőkre marta szét a szú, rozzant csűr köré csörtetett rosterös szárakkal a kender, — megvadult a szeretett öreg halálhírére. 11 Gyermekkorom égigérő fáját a vén diót ólomtáskás felhők sorsom súlykolta fold felé, mint karót a szőlőben apám. Kutak káváján bársonytájoló: zöld moha, vizet ma már csap csobog; víztorony ezüstszikráival birkózik a nyár.. Hüshívó hársak teát illatoznak, — találkák tüze alattuk lázong, boldogan lobog Irányaimnak ma is égig ér a fa, diók csontpajzsát szárogatja szelídített sárkgny, I tündérek illesztik össze két felét. Az olasz vígjáték változásai Luigi Comencini, az egyik legkomolyabb olasz filmren­dező, akinek rendkívüli ere­jét, lendületét most öregko­rában fedezte föl a nemzet­közi szaksajtó, jónéhány re­mekmű — köztük a Minden­ki haza, a Pinocchio — alko­tója, a Cinema ’78 számára nagyobb interjút adott mű­vészetéről. Ebből közreadjuk, amit a művész és a politika, a művész és kora társadalma kapcsolatáról mondott. Comencini azok közé a nagy olasz rendezők közé sorolható, akik nem tudják elképzelni művészetük fejlő­dését a társadalmi haladáson kívül, akik számára ez az összefüggés életkérdés. — Az az érzésünk, hogy az utolsó három-négy évben az olasz vígjáték megválto­zott, már nem ugyanaz... — Már az első filmemben drámai valóságot, a nápolyi gyermekek nyomorát humo­ros helyzetekkel kevertem. Ez volt valamikor az olasz komédia, de ez ma már nem létesik. Volt olyan korsza­kunk, mintegy negyedszázad, egészen 1978-ig, amikor a tár­sadalmunk mozdulatlan volt, legfeljebb kis változásokon esett át, s egy olyan keresz­ténydemokrata kormányzat uralkodott, amelyben az ola­szok nagy többsége megbí­zott. 1968 óta, egyre gyorsu- lóbb ütemben, minden vita tárgya lett Ma már nincse­nek állandó értékek. A sza­tírának azonban pontosan meg van határozva a tárgya, s egy jól körvonalazható tár­sadalomra kell vonatkoznia, amelyben a művész igazsá­got szolgáltathat, elítélheti a látszatot, az igazságtalansá­got. Ma az olasz valóság olyan drámai, hogy egysze­rűen lehetetlen erkölcsszatí­rát készíteni... Azelőtt a kereszténydemokráciának be­hódolt polgári társadalomról szóltak a komédiák. Ma min­den olyan gyorsan és drá­maian láncolódik össze, úgy hogy egyszerűen el sem lehet igazodni... Elmondhatom, sokat fej­lődtem, minden irányban. Mert amikor az ember öreg­szik, egyre inkább tisztában lesz saját eszközeivel. Más­részt ott az a mély szakadék, amely 1968-ban támadt és ami mindent megkérdőjelez. Egyre nehezebb azt filmeznie az embernek. Részben a fil­mek egyre drágábbak, más­részt az egyre kétségbeejtőbb körülmények között élő kö­zönség békés, megnyugtató filmeket kíván... Néha a kritika is feldühít, és számomra elfogadhatatlan. A filmrendező szakmája nem azonos a festőével: ő színek helyett embereket használ. Éppen ezért az sem mellé­kes, milyen a rendező erköl­csi érzéke; nemcsak abban, amit elmond, hanem abban is, ahogyan a művét létre­hozza. Ehhez nagyon ragasz­kodom. Nem szeretném soha­sem egyszerűen anyagnak te­kinteni azokat a nőket és férfiakat, a színészeket, akik­kel együtt dolgoztam, tiszte­lem őket és semmiképpen sem akarnék ártani nekik... togy) került ismét az MTA Filozó­fiai Intézetébe, ahol csoport- vezető fomunkatárs. 1972-ben nevezték ki az Eötvös Lóránt! Tudományegyetem filozófia- történeti tanszékének vezető-: jévé. Mint mondja: élvezi a munkáját. Különösen most, hogy sikerült néhány igen te­hetséges fiatalt maga köré gyűjteni. Hiszi: az ő kibon­takozásuk révén egy évtize­den belül komoly filozófiai élet alakul ki Magyarorszá­gon. Mint a Magyar Filozó­fiai Szemle szerkesztő bizott­ságának elnöke segíti tanít­ványait, hogy recenzióik, ta­nulmányaik megjelenésével elindulhassanak pályájukon. Húszkötetes életműve mel­lett még valamire büszke: arra, hogy nemcsak a szak­mai világ, hanem az egysze­rű emberek is megértik. A tatabányai bányász, aki hall­gatója rádióelőadásait és el­jön a rádió épületébe, hogy kérdéseire választ kapjon, az adminisztrátor, aki esztétikai könyveit olvassa és levélben írja meg neki az általuk kel­tett gondolatokat — és még sokan. 1976-ban a Magyar Tudo­mányos Akadémia levelező tagjává választották. Egyete­mi és tudományos munkája mellett még egy sor felada­tot is ellát: esztétikát tanít a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen, a TIT-ben ismeretterjesztő munkát vé­gez, a Tudományos Minősítő Bizottság filozófiai szakbi­zottságának elnöke, az egye­temen a marxizmus—leniniz­mus tanszékcsoport vezetője, többek között. És mint magánember: a fo­cin kívül (amelyet nemcsak szeret, hanem ismer is, mint beszélgetésünk során kide­rült) a »srácokkal-“ foglalko­zik a legszívesebben: 12 éves lányával inkább szellemi já­tékokat játszik, a 10 éves fiú»^ ( yal a gombfoci a »sláger*«. 1. ,. Mintegy összegezve mond­ta pályájáról és kedvtelései­ről: — Gyerekkoromban azt mondtam, olyan pályát sze­retnék, ahol azért fizetnek, hogy olvassak. Ez megvaló­sult ... Tegyük hozzá: nemcsak ez valósult meg. Az »olvasás­sal-“, s még inkább írásaival és nevelőmunkájával jelentős mértékben hozzájárult a XX. század második fele magyar közgondolkodásának alakításához. Sz. J. L Musztai Karim Ezt o dalt anyám dalolta Ezt a dalt anyám dalolta karja közt míg ringatóztam ezt a dalt anyám dalolta útra készen hogyan voltam Ezt a dalt anyám dalolta jaj de régen fekszik holtan Egyre távolibb a hangja egyre közelebb a dallam Szikra szikra lángra csak a szél lobbontja de ha kihuny nem marad más csak a hamva Csepp a csepphez és belőlük tenger árad de a csepp csupán magában mind kiszárad A virágot a virágot mind dicsérik De egy virág? Letapossák vagy letépik Ember, ember utat épít a világon De egy ember? Hosszú fűben tűnő lábnyom A dicsőség — ne feledd el — nem talált kincs szőrin-szálán vész az ember ha barát nincs Aki csepp azt csak a tenger vize védje Lábad nyomát lábad nyomát fű ne érje Ezt a dalt anyám dalolta karja közt míg ringatóztam ezt a dalt anyám dalolta útra készen hogy ha voltam (Dalos György íordítása) •Baskír köttd. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom