Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

A hét három kérdése Január második hete, min­den bizonnyal a kambodzsai fordulat jegyében kerül majd he korunk világpolitikai kró­nikájába. Phnom Penh felett új zászló lobog, vörös alapon az angkori templom öt tor­nyának arany sziluettjével. A korábbi kambodzsai rendszer, amelynél népellenesebb és gyűlöletesebb hatalmat keve­set ismerhetett a világ, szinte órák alatt összeomlott a szé­les körű népfelkelés nyomán. Győzött a nemzeti felemelke­dés egységfrontja, kikiáltot­ták a Kambodzsai Népköz- társaságot, s az országban gyorsan normalizálódik az élet. A hét eseményeivel kapcso­latos kérdésekre Réti Ervin válaszol. J Hogyan alakultak a ** kambodzsai események? Ebben az évtizedben ritka gyorsasággal változtak a fron­tok az indokínai országban, ami egyúttal megadja az in­dokát, megrajzolja a hátterét a most lezajlott eseménysoro­zatnak is. Miközben Vietnam­ban és Laoszban már hosz- szabb ideje tartott a véres háború, Kambodzsa megőriz­te semlegességét és az ország élén álló Szvhanuk herceg bonyolult hinta-politikával próbálta fenntartani ezeket az állapotokat. 1970 tavaszán a jobboldali katonatisztek egy csoportja, Lón Nol tábornok vezetésével puccsot haj tott végre, amerikabarát rezsimet alapított, sőt amerikai csapa­tok szállták meg a stratégiai­lag fontos pontokat. Szihanuk pekingi száműzetésben ra­gadt s változatlanul törvé­nyes államfőnek tartotta ma­gát, Kambodzsában pedig — a vietnami és laoszi hazafiak támogatását élvezve — új erőre kapott a népi ellenállás, a vörös khmerek mozgalma. 1975 tavaszán az indokínai felszabadító harcok eredmé­nyéként Lon;Nol-ék elvesztet­tek minden ' hatalmat, elme­nekültek az országból. Re- ménytkeltő, új fejlődési sza­kasz kezdődött, pontosabban szólva: kezdődhetett volna. Rövidesen azonban keserű csalódottság váltotta fel a korábbi bizakodást. Az új ve­zetők — miután sorozatosan félreállították s nem egy eset­ben fizikailag likvidálták a kambodzsai nép igazi érde­keit képviselő harcosoikat —a terror és elnyomás szörnyű rendszerét építették fel. Mér­tékadó becslések szerint más­fél-kétmillió embert legyilkol­tak, a családokat szétszórták és kényszermunkatáiborökba hurcolták a lakosságot, meg­szüntették a pénzt, a milliós főváros népességét húszezerre csökkentették. Ami a külpo­litikát illeti, minden szomszé­dukkal összeütközésbe kerül­tek, rendszeressé váltak a ha­tárincidensek, s ikülönösen sú­lyos helyzet alakult ki Kam­bodzsa és Vietnam között Valóságos határháborút indí­tottak, vietnamiak ezreit mé­ESEMÉNYEK­2ÍMSZAVAKB3N: Hétfő: Phnom Penh felszabadulása után, gyorsan normalizáló­dik a kambodzsai helyzet. — Magyar—líbiai külügymi­niszteri tárgyalások Tripo­litan. Kedd: A perui katonai kormány rendkívüli állapotot rendel el a nagy arányú sztrájk- mozgalom miatt. — Bácsi bejelentés: már májusban sor kerül az osztrák válasz­tásokra. — Terrorcselekmé­nyek Spanyolországban. Szerda: Brezsnyer fogadja az ame­rikai szenátorok küldöttsé­gét, s kifejti előttük a szov­jet SALT-álláspontot. — Pú­ja Frigyes máltai tárgyalá­sai. — Tömegtüntetés Nica­raguában Chamorro, haladó szerkesztő meggyilkolásának évfordulóján. — Erich Ho- necker Indiában. Csütörtök: Kikiáltják a Kambodzsai Népköztársaságot, Peking és más reakciós erők az ENSZ fórumát próbálják felhasz­nálni Vietnam-ellenes vár daskodásokra. — A- zavargá­sok után helyreáll a rend Jamaica szigetén. Péntek: Leonyid Brezsnyer ütőn Bulgáriába, szovjet-Moldá- viába érkezik. — Az ASEAN országok külügyminiszteri értekezlet Bangkokban. — Mind súlyosabb következ­ményei vannak Angliában a szállítási sztrájknak. Szombat: Továbbra Is cseppfolyós az iráni helyzet, újabb hírek és cáfolatok a sah külföldre távozásáról és Khomeini esetleges hazatéréséről. — Afro-ázsial szolidaritási szervezet Hanoiban tanács­kozik. száróMák le; visszautasítottak minden ésszerű tárgyalási ja­vaslatot Hamarosan kitűnt, hogy Kambodzsa minden lé­pése mögött Peking áll, a kul­turális forradalom agyrémei realizálódtak. A »belső rend­ben« a békebontó szerep pe­dig jól beillett a Vietnammal szemben tervezett kínai pro­vokációba. Aki szelet vet, vihart arat. Csoda-e, ha ilyen körülmé­nyek között népi felkelés rob­bant ki, s az emberek újra fegyvert ragadtak? A kam­bodzsai hatalombitorlók rendszere összeomlott, s az ország lakói tömegesen csat­lakoznak ahhoz a nyolcpontos programhoz, amely valóban a felemelkedés útját jelöli. Pe­king azonban Vietnam-ellenes vádaskodásra kívánja felhasz­nálni, ami történt, kierősza­kolták a Biztonsági Tanács összehívását és sebtében — jellemző módon: hosszabb há­ziőrizetéből — »kiváltották« Szihanukot, hogy eljátssza a kínai forgatókönyv által jut­Mélyépítéshen vagy magasépítésben gyakorlott műszaki ellenőri keresünk felvételre Jelentkezés személyesen vagy levél útján a Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat beruházási osztályán: Kaposvár, Füredi u. 37. Telefon: 13-375.' (150307) tatott szerepet furcsa módon csatlakoztak ehhez egyes olyan NATO körök is, ame­lyek nem győztek az »emberi jogok védelmének« ügyében ágálni, s most egyszerre kro­kodil könnyeket hullajtanaka kambodzsai jogsértéseket ol­talmazva. Kínai csapatössze­vonásokról is érkezett hír, sőt olyan értesülések láttak nap­világot, hogy a kínai vezeté­sen balül vita folyt a beavat­kozás »határairól«. A jelek szerint még Pe- kingbe is kénytelenek tudo­másul venni, hogy egy kato­nai kaland milyen kockáza­tokkal járna, s elsősorban a propaganda háborúban töre­kednek minél nagyobb hang­erőre, Kambodzsa népe azon­ban közben a maga útján ha­lad, s Délkelet-Ázsiában, az indokínai félszigeten jelentős átrendeződés ment végbe az egyetemes béke javára Ezt más szocialista, haladó orszá­gokkal együtt a Magyar Nép- köztársaság is messzemenő szolidaritással köszöntötte. 2. Mi történik közép- és Dél-Amerikában? Megszaporodtak a héten a Közép- és Dél-Amerikából keltezett jelentések. Különö­sen a kontinens három forró pontjáról érkeztek gyakran hírek: Nicaraguából, Jamai­cából és Peruból. A formai hasonlóságok kétségtelenek, hiszen tüntetésekről, sztráj­kokról és a biztonsági erők közbelépéséről szólnak. A lé­nyeget tekintve mégis alap­vetően különböznek egymás­tól. Nicaraguában egy évfordu­lóról emlékeziek meg: tavaly januárban orvul meggyilkol­ták Chamorro-1, egy mana- guai lap főszerkesztőjét. Ek­kor csordult ki a pohár: meg­kezdődött a válság kiélezett szakasza, amelynek még min­dig nincs vége. Nemrég fő­ként az amerikai közvetítés állott előtérben . különböző ígéretekkel, most azonban a Somoza diktatúra ismét nyílt erőszakot alkalmazott a tilta­kozókkal szemben. Alighanem ez az év ismét mozgalmas lesz a közép-amerikai/ országban, Jamaicában a különböző el­lenzéki irányzatok — kihasz­nálva a gazdasági gondokat — támadást intéztek a Man- ley-kormány ellen, hogy jobb­oldali kabinettel válthassák fel. A szükséges közbelépés azt jelentette, hogy leszerel­ték a provokátorokat (három rendőrt is meggyilkoltak!), s közmegelégedésre helyreáll­hatott a rend. A legbonyolul­tabbak a perui viszonyok: a tizenegy éve hatalmon lévő sok haladó reformot megvaló­sító katonai vezetés, amely­ben ugyanakkor belső törés­vonalak is találhatók, s több személyi változás nem a pozi­tív vonásokat erősítette — a dolgozókat sújtó gazdaságpo­litikájával sztrájkmozgalmat robbantott ki. Általános mun­kabeszüntetést hirdettek, a kormány viszont rendkívüli állapotot rendelt eh A balol­dal végül felfüggesztette a sztrájkot, mert elejét akarta venni a súlyosabb összetűzé­seknek. Peruban így tovább­ra is bizonytalan a helyzet, az igazi megoldás még várat ma­gára ... 3. Mit jelent az angol szál­lító-sztrájk? Nagy-Britannia alig ocsú­dott fel az időjárás okozta téli nehézségekből, amikor a szállító-sztrájkok okoznak újabb fennakadásokat. A jobb­oldali ellenzék, amely drama­tizálja a helyzetet, már a szükségállapot elrendelését követeli. A munkáspárti kormány -csökkenteni igyekszik a bajok látszatát, de szíve mélyén ke­véssé lehet optimista. A heves bél-mozgalmak az úgynevezett »társadalmi szerződés« végét jelentik. Ez az alku önkéntes korlátozásra szólította a mun­kásokat, miköziben a nagytő­ke ezt semmifajta módon nem követte a profit-százalékok esetében. Most úgy tűnik, hogy a szakszervezetek, sőt a munkáspárt új végrehajtó bi­zottsága sokkal balrább áll a kormánynál. (A brit politikai hagyományok szerint a párt döntései nem kötelezőek a ka­binet számára.) Közvetlen bu­kási veszély tehát nem fenye­get, viszont ha tavasszal vá­lasztásokat tartanak, nehéz lesz kampányt indítani a pil­lérek megingása közben. Tu­lajdonképpen senki sincs iga­zán jó helyzetben Angliában, s egyre többet idézik Shakes­peare szavait »rosszkedvűnk teléről«.,. Iránban megnyíltak az egyetemek Folytatás az 1. oldalról) Szombaton az iráni parla­ment felsőháza, a szenátus bi­zalmat szavazott Sapur Bak- tiar kormányának. A szava­zás formalitásnak volt tekint­hető, hiszen az alsóház jó­váhagyását a sah által kine­vezett új kormányfő már ko­rábban megkapta. A miniszterelnök csütörtö­ki program-beszédében be­ígért liberalizálási intézkedé­sek másodikaként — elsőként a rendkívüli állapot feloldása volt Shiraz városban, amit aztán, mint ismeretes, a la­kosság újabb nagyszabású sah-ellenes tüntetései követ­tek — elrendelte, hogy szom­baton nyissák meg az iráni egyetemeket és főiskolákat. A felsőoktatási intézményeket még az előző, katonai kor­mány záratta be két és fél hónappal ezelőtt, hogy meg­akadályozza az egyetemistá­kat a sah és rendszere ellen irányuló megmozdulásaiknak kiterjesztésében. »Zöld utat« adott a Bakti- ar-kormánynak Washington is. Mint már jelentettük, az amerikai külügyminisztérium pénteken szóvivője útján fel­szólította az iráni hadsereget, támogassa az új polgári ka­binetet. Hodding Carter szó­vivő ’ nyilatkozatában leszö­gezte: Washington véleménye szerint a katonai hatalomát­vétel nem oldaná meg Irán problémáit. A Pentagon pénteken beje­lentette, hogy szombaton in­dul és hétfőn érkezik meg Szaud-Arábiába az a tizenkét darab F—15-ös harci repülő­gép, amelyet »mutatóba« Szánnak abból a hatvan F—15- ösből, amelyet korábbi kong­resszusi döntés értelmében Ríjad csak három év múlva kap meg. A washingtoni had­ügyminisztérium állítása sze­rint csupán be akarják mu­tatni a korszerű gépek mű­ködését, a velük együtt érke­ző háromszáz amerikai pilóta és technikus pedig megkez­di a szaudi pilóták kiképzé­sét az F—15-ösök kezelésére. Nem hivatalos washingtoni körökben azonban az F—15- ös akciót egyértelműen úgy értékelik, hogy az amerikai kormány ezzel — akárcsak flotta-egységeinek mozgatá­sával — erődemonstrálásra szánta el magát. Célja ezzel egyrészt az elrettentés és a fe­nyegetés, másrészt az iráni fejlemények miatt igencsak nyugtalankodó rijadi rend­szer megnyugtatása. Repülőgép­eltérítés Feltétel nélkül megadták magukat a líbiai hatóságok­nak szombaton Tripoli repü­lőterén a tunéziai gép eltérí­tői, miután a gép személyze­tét is szabadon engedték. A líbiai rádió jelentése szerint a három géprabló tunéziai ál­lampolgár és politikai mene­dékjogot kért a líbiai hatósá­goktól. A tunéziai kormány ugyanakkor a géprablók ki­adatását kérte. Előzőleg a gépeltérítők Tunézia tripoli ügyvivőjével tárgyaltak köve­teléseik teljesítéséről, de a tár­gyalásokról nem szivárogtak ki részletek. Diplomáciai for­rások szerint a tunéziai ható­ságok nem teljesítették a gép­rablók követeléseit Üj hangot ütött meg leg­utóbbi — a CBS amerikai tv- társaságnak adott — nyilat­kozatában Khomeini aja- tollah, az iráni ellenzék Pá­rizsban élő vezéralakja. Ki­jelentette: Iránban napokon belül megalakulhat egy isz­lám állam, amelynek ő lesz a vezetője. »Nem a Baktiar- kormány fogja irányítani Iránt, hanem én fogom ellen­őrizni és irányítani a kor­mányt« — állította a síita val­lási vezető. Kijelentette: sza­vait úgy is értelmezhetik, hogy ő lesz »Irán erős em­bere«. Arra azonban nem tért ki, miképpen fog végbemenni »hatalomátvétele«. A sah jövő csütörtökig el­hagyja Iránt, de ha az új kor­mány kudarcot vall, »valószí­nű« a katonai hatalomátvétel — jelentette ki Baktiar, iráni miniszterelnök. Khomeini, a Párizsban élő iráni vallási ve­zető szerint elkészültek a ter­vek az Egyesült Államok ál­tal támogatott katonai puccs- ra. Hasonló értesülések ke­rültek nyilvánosságra Was­hingtonban is. Baktiar a szombati The New York Timesban megje­lent nyilatkozatában közölte: a sah a jövő hét csütörtökig elhagyja Iránt, látogatást tesz egy közel-keleti vagy európai országban, majd az, Egyesült Államokban fog tartózkodni. Baktiar reményét fejezte kt, hogy a sah távozása után Khomeini, a párizsi emigrá­cióban élő befolyásos moha­medán vezető közelebb kerül máj az új iráni kormányhoz. A miniszterelnök cáfolta azokat az értesüléseket, hogy katonai puccs készülne, de el­ismerte: ha kormánya kudar­cot vall, »a puccs nagyon is lehetséges, sőt, valószínű«. Baktiar azt mondotta, hogy jó kapcsolatokat óhajt a Szov­jetunióval, de nem fogja meg­engedni »kommunista ügynö­kök« tevékenységét A kormányfő szerint Irán gazdasága igen rossz helyzet­ben van: amíg újra megkezd­hetik az olajkivitelt, kölcsön­re lesz szükségük az Egyesült Államoktól vagy európai or­szágoktól. Egyébként Was­hingtontól »függetlenebb« po­litikát kíván folytatni, mind elődei — mondotta Baktiar. Az amerikai fővárosban a napokban nagy feltűnést kel­tett a CBS fehér házi tudósí­tójának jelentése. A jelentés szerint »a Carter-kormány most előnyben részesít egy katonai hatalomátvételt Irán­ban«. Azt , remélik, hogy a rendszer helyre tudja állítani a rendet anélkül, hogy »túl­ságosan erőskezű« lenne, majd átadja a hatalmat »liberáli­sabb polgári kormánynak«. Izraeli vadászgépek Libanon légterében Miközben Szelim Al-Hossz libanoni miniszterelnök szombaton Damaszkuszban Asszad szírlai elnökkel a li­banoni helyzetről tárgyalt, Bejrutban kiújult a tüzérsé­gi párbaj a libanoni jobb ol­dal fegyveresei és az arabkö­zi békefenntartó erők között Az összecsapásokat a jobbol­dali milicisták provokálták, tüzet nyitottak a békefenntar­tó erőkre, ^ »megtorlásként« azért, mert az arabközi erők őrizetbe vettek kihallgatás vé­gett egy jobboldali milicistát A falangista rádió szerint a tüzérségi párbajnak 11 halá­los és 47 sebesült áldozata van. A Demokratikus Front Pa­lesztina Felszabadításáért el­nevezésű palesztin szervezet. Izraelben működő rohamosz­taga szombaton a libanoni határtól néhány kilométer­nyire fekvő Maalot Észak-iz­raeli városban akciót indított tíz, bebörtönzött palesztin ha­zafi szabadonbocsátása érde­kében. Mamduh, a szervezet fegy­veres alakulatainak vezetője Bejrutban sajtónyilatkozatban beszámolt róla, hogy a ro­hamosztag megtámadott egy épületet, ahol robbanószerke­zetek hatástalanításával fog­lalkozó szakemberek kaptak kiképzést és túszokat ejtett, Amikor az izraeli katonaság helikopterek támogatásával megrohamozta az épületet, a palesztin róhamosztag robba­nószerkezeteket robbantott fel. A palesztin tájékoztatás szerint a rohamosztag tagjai­val együtt hat izraeli katona is meghalt Az akciónak egy polgári személy is áldozatul esett, egy nő, aki az ablakon át próbált menekülni és le­zuhant a második emeletről, Izraeli vadászgépek hatol­tak be szombaton Dél-Liba- non légiterébe és megközelí­tették a palesztin menekült­táborokat, de a palesztin lég­elhárító alakulatok elűzték az izraeli gépeket. A menekült- táborokat védelmező palesz­tin alakulatokat riadókészült­ségbe helyezték az esetleges izraeli támadás elhárítására. A sztrájk megbénította Anglia éleiét Nagy-Britannia a jövő hé­ten négy év óta a legnagyobb belső válság elé néz. Kedden és csütörtökön teljes vasúti sztrájk járul a közúti teher­szállítók máris országos mun­kabeszüntetéséhez. Észak-Ír­országban már katonai egy­ségek szállítják a benzint és fűtőolajat a legfontosabb fo­gyasztókhoz, Nagy-Britanniá­ban formailag nem hirdettek ki rendkívüli állapotot, de tíz körzeti válságbizottság igyek­szik koordinálni a létfontos­ságú szállításokat. A három évi bérkorlátozás után a közeli napokban or­szágos sztrájkra készülnek a kórházi ápolónők, a vízügyi és csatornázási dolgozók,, a köztisztaságiak. Január 16-án, kedden nyitjuk meg NAGYATÁDON a Kossuth Lajos u. 13. sz. alatt az ÚTTÖRŐ ÉS SPORTSZERÁRUK szaküzletünket. Minden kedves vásárlónkat szeretettel várjuk, úttörő-, kisdobos felszerelési cikkek, sportszeráruk gazdag választékával. Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (41078)

Next

/
Oldalképek
Tartalom