Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
■-■J VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOLJETEKl Ära: 1 forint SomagglNéplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam I I. szám 1979. január 14., vasárnap Készülnek a magyar űrhajósok •„Folytatódik a Szovjetunió és a szocialista országok űrhajósainak felkészítése újabb füldkörüli pályán végrehajtandó űrrepülésekre'’ — közölte szombaton Vlagyimir Satalov, a szovjet űrhajós-kiképző központ parancsnoka. Satalov tíz évvel ezelőtti űrrepülésének évfordulója alkalmából nyilatkozott aTASZSZ- nak, s egyebek között kijelentette: „a szovjet űrhajósok közös űrrepülései a szocialista országok űrhajósaival az Inter- kozmosz program alapján tovább folytatódnak. Bulgária. Magyarország, Kuba, Mongólia. Romgnda képviselői jelenleg is sikeresen folytatják felkészülésüket a Gagarinról elnevezett M as zk va -környéki kiképzőközpontban.” A szovjet űrkutatás távlatairól szólva Satalov megjegyezte, hogy a következő években a figyelmet a földköriili kozmikus térség tanulmányozására összpontosítják, s a bolygókutatást a korábbiakhoz hasonlóan automaták segítségével végzik. Várossá ayaíták Körmendet Várossá avatták szombaton Körmendét. Történelme során másodszor nyerte el a városi rangot. A jeles eseményre ünnepi díszbe öltözött a település. Az ifjú város vendége volt dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, aki az ünnepi tanácsülésen adta át a várossá nyilvánításról szóló díszoklevelet Illés Imre városi tanácselnöknek. Rövid baráti látogatásra Brezsnyev Szófiába érkezett Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szombaton rövid, baráti látogatásra Bulgáriába érkezett. Leonyid Brezsnvewel együtt érkezett Szófiába Konsztantvin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, valamint Alek- szandr Lílov, a BKP. KB Politikai Bizotságának tagja, a Központi Bizotság titkára és Dimitr Sztanisev, a BKP KB titkára. A BKP két magas rangú vezetője a bolgár—román határon fekvő Rusze határátkelőhelytől kísérte Szófiáig az SZKP KB főtitkárát A magas rangú szovjet vendégek köszöntésére a hideg idő és a havazás . ellenére, több ezer szófiai gyűlt össze a pályaudvaron és környékén. A bolgár fővárosban Leonyid Brezsnyevet elsőként ! Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke üdvözölte. A szovjet és a bolgár államfő ellépett a tiszteletükre felsorakozott díszszázad előtt, majd a két ország himnuszának elhangzása után szállására hajtatott. A legmagasabb szintű szovjet párt- és állami vezető látogatása iránt Bulgáriában A két német állam képviselői Berlinben tanáeskóztak Megvizsgálták az idei lehetőségeket Az NDK és az NSZK részéről egyaránt hasznosnak ítélték azokat a megbeszéléseket, amelyeket Hans-Jürgen Wischnewski bonni kancellári hivatali államminiszter pénteken és szombaton Berlinben NDK-beli politikusokkal — köztük Oskar Fischer külügyminiszterrel, Herbert Haber professzorral, az NSZEP KB illetékes osztályának vezetőjével és Michael Kohl külügyminiszter-helyettessel — a két ország közötti kapIránban megalakult a régenstanács Nyugati hírügynökségek jól értesült forrásokat idéző egybehangzó jelentése szerint szombaton Teheránban megalakult a régenstanács, amely Mohammad Reza Pahlavi sah ideiglenes távozása után átveszi majd az. uralkodói jogkör gyakorlását. A kilenc tagú testület tagjai között vezető politikai és katonai személyiségek vannak, 1 Értesülések szerint a régenstanács tagja Sapur Baktiar miniszterelnök is. A sah korábban találkozott vezető iráni katonatisztekkel és kijelentette előttük: hajlandó külföldre távozni, hogy ezzel megakadályozza az újabb vérontással fenyegető katonai puccsot. Ismeretessé vált ugyanis, hogy az iráni hadsereg vezetői felajánlották segítségüket a sahnak: kilátásba helyezték, hogy a csaknem félmilliós hadsereg helyreállítja az uralkodó abszolút hatalmát Az AFF értesülése szerint Reza Pahlavi Jordánián keresztül szándékozik elhagyni az országot, ha a parlament mindkét háza megerősítette Baktiar kormányfői kinevezését. Zbigniew . Brzezinstó, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója az. AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az »Egyesült Államok néhány megelőző intézkedést tesz az Iránban lévő amerikai hírszerző berendezések megóvására«. Az amerikai légierő parancsnoksága bejelentette, hogy F—15-ös típusú vadász- repülőgépeket irányítanak a Perzsa-öböl térségébe. (Folytatás a 2. oldalon) csolatok közös érdeklődésre számottartó kérdéseiről folytatott. Wischnewski nem hivatalos jelleggel. Günter Gausnak, az NSZK állandó NDK-beli képviselete vezetőjének vendégeként tartózkodott az NDK fővárosban. Wischnewski államminiszter berlini látogatásának befejezése után »teljesen normális fejleménynek« mondotta azt, hogy az NDK képviselőivel elemezték a két német állam viszonyában elért tavalyi eredményeket, s megvizsgálták az idei -lehetőségeket Az NSZK — Wischnewski szerint — a következő időszakban többek között energia-együttműködés és környezetvédelmi kérdésekről kívánna tárgyalni az NDK-val, de hozzáfűzte, »konkrét tárgyalások konkrét helyéről és idejéről azonban nem volt szó«. Újságíróknak kijelentette: nem zárja ki a lehetőséget 1979-ben egy Honecker— Schmidt találkozónak, de nem volt a feladata ennek az előkészítése, s így berlini megbeszélésein nem is foglalkoztak ilyenfajta tervekkel. Ünnepi munkásőrgyűlés Munkásőr egységeinknél megkezdődtek az elmúlt évet záró és az idei feladatokat meghatározó ünnepi tanácskozások. Tegnap a munkásőrség megyei parancsnokságán volt ünnepi egységgyűlés. Vass Gyula megyei parancsnokhelyettes értékelte a törzs és a szakalegységek irányító, ellenőrző tevékenységét, s beszélt az 1979. évi feladatokról is. Részt vett és felszólalt az ünnepi egységgyűlésen Tolnai Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Elismerőleg szólt a törzs és a szakalegység irányító munkájáról, tolmácsolva a megyei pártbizottság üdvözletét. Többek között ezeket mondotta: — A mai munkásőr nemzedék azzal bizonyítja, hogy hűséges követője és folytatója, méltó örököse forradalmár elődeinek, ha eredményesen és jól oldja meg szolgálati és munkahelyi feladatait, hajtja végre pártunk XI. kongresszusának határozatait. Az ünnepi egységgyűlésen több munkásőrt kitüntettek, megjutalmaztak. A 20 éves munkáért szolgálati érdemérem kitüntetést kapta meg Nagy Imre és Domonkos Kálmán munkásőr. Berecz Imre, Major János és Horváth István a Kiváló parancsnoki kitüntetést vették át. Többen. kapták meg az 5, a 10 és a 15 év szolgálatért járó kitüntetést. megnyilvánuló érdeklődésre jellemző, hogy Leonyid Brezsnyev érkezéséről mind a rádió, mind a televízió helyszíni közvetítésben számolt be, a szombati lapok első oldalukon közölték az SZKP KB főtitkárának fényképes életrajzát, és vezércikkekben méltatták a bolgár—szovjet barátság történelmi jelentőségét. Mint Szófiában hivatalosan bejelentették, látogatásának érdemi része után Leonyid Brezsnyev néhány napig Bulgáriában marad, pihenés céljából. Hűtőszekrények, autoszifonok A jászherényi Hűtőgépgyárban 1978-ban mintegy kétszáz- ötvenexr — Bosch licenc alapján gyártott — hűtőgépet állítottak elő. Autoszifonból hatszázezer darabot, habszifonból négyszázezer darabot adtak át a kereskedelemnek. Termékeik jelentős része exportra kerül. A képen: Sortimat — fejszerelő automata. Phnom Penhben három év után ismét van közvilágítás % Kambodzsában normalizálódik az élet Csúcstalálkozóra készülnek Yietnam vezetőivel — Magyar felszólalás a Biztonsági Tanácsban Kambodzsa forradalmi fegyveres erői pénteken felszabadították Siem Reap és Battambang városokat az ország északnyugati részén — jelentette az SPK kambodzsai hírügynökség. Battambang Kambodzsa másodjk legnagyobb városa és a jelentés szerint felszabadításában részt vett a felkelt lakosság is, akár/csak Siem Reapban. A felszabadító erők nagy mennyiségű fegyvert és katonai felszerelést zsákmányoltak, s elfoglalták' a kínaiak által épített és felszerelt Kam- pongcsang repülőterét több géppel együtt. A hírügynökség tájékoztatása szerint a világhírű Ang- kori műemlék-templomok harc nélkül, sértetlenül kerültek a forradalmi erők kezére. A Kambodzsa Hangja rádió szombati jelentése szerint Phnom Penhben normalizálódik az élet, a fővárosban örömteli hangulat uralkodik. Több száz lakos máris visszatért otthonába, s három év után ismét bekapcsolták a közvilágítást A Kambodzsa Népi Forradalmi Tanácsa hivatalosan közölte: a Kambodzsai Népköz- társaság részt vesz a Mekong- bizottság soron következő ülésén, amelyet január 17-én tartanak Hanoiban. A bizottság munkájában Kambodzsán és Vietnamon kívül részt vesz Laosz és Thaiföld is. A Pol Pót—Ifeng Sary féle rezsim nem vett részt a tanácskozásokon. Phnom Penhben, valamint Kambodzsa más városaiban és településein a lakosság szombaton tömeggyűléseken köszöntötte a népi forradalmi tanács megalakulását és ' a népköztársaság kikiáltását. A Phnom Penh-i nagygyűlés szónokai támogatásukról biztosították a Kambodzsai Nemzeti Egységfront programját, amely a békés, független, demokratikus, semleges*, el nem kötelezett és a szocializmus felé haladó Kambodzsa felépítését tűzte ki célüL Hanoiban szombaton bejelentették, hogy a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács és a vietnami kormány megállapodása alapján a közeljövőben megrendezik, a két ország vezetőinek csúcstalálkozóját, a kambodzsai fővárosban, Phnom Penhben. A szombaton közzétett kommüniké hangoztatja, hogy a csúcstalálkozó célja: a két ország közötti baráti és együttműködési kapcsolatok elmé- i lyítése minden területen, Pol * Pót—leng Sary klikk által kirobbantott határháborús ellentétek rendezése, az egymás építő munkájában és nemzet- védelmében való kölcsönös segítségnyújtás, továbbá a tevékeny hozzájárulás Délkelet- Ázsia békéjéhez és stabilitásához. A Biztonsági Tanács pénteki, Kambodzsával foglalkozó ülésén felszólalt Csehszlovákia, az NDK és Kuba képviselője. Valamennyien hangsúlyozták a kambodzsai népi erők győzelmének jelentőségét és kijelentették: egyedül a Kambodzsai Népköztársaság küldötte jogosult képviselni a kambodzsai népet. Hun Sent, a hétfőn megalakult új kambodzsai kormány külügyminiszterét hétfőre várják a világszervezet székhelyére. A szocialista országok tiltakozása ellenére á pénteki ülésen továbbra is Kambodzsa törvényes képviselőjeként ismerték el a bukott Pol Pót —leng Sary féle klikket, a hétfőn érkező Hun Sent csupán »magánszemélyként« kívánják meghallgatni. Szihanuk herceg, akinek hivatalos minőségben történő felszólalása ellen tiltakozott a Kambodzsai Népköztársaság, valamint a Szovjetunió, Csehszlovákia és Kuba ENSZ képviselője, pénteki felszólalásában Kambodzsa »szuverenitásának« védelmezője szerepében tetszelgett. Kénytelen volt azonban elismerni, hogy a bukott rezsim, amely őt magát is éveken át háziőrizetben tartotta, súlyos bűnöket követett el az emberi jogok ellen. Bangkokban, a délkelet- ázsiai országok szövetsége (ASEAN) külügyminiszterei i kétnapos ülésükről kiadott közleményben arra szólították fel a Biztonsági Tanácsot, hogy tegyen lépéseket »délke- let-Azsia békéjének, biztonságának és stabilitásának helyreállítása érdekében. , Az ASEAN-külügyminíszterek . Kambodzsa bei ügyei be való »beavatkozással« vádolták Vietnamot.. t Az ENSZ' Biztonsági Tanácsának kambodzsai vitájában pénteken este felszólalt Halász András, Magyarország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese. Kifejtette: érthető, hogy a Pol Pot-rezsim agresszív határháborúja Vietnam ellen, valamint kegyetlen belső elnyomó politikája kiváltotta a kambodzsai nép ellenállását. Ennek nyomán jött létre a nemzeti egységfront, amely az igazi nemzeti függetlenség, a gazdasági és társadalmi haladás, a demokrácia és az el nem kötelezettség útján kívánja vezetni az országot. Ami ma a délkelet-ázsiai országban történik, az Kambodzsa belügye. Nem Kambodzsa és j Vietnam kapcsolata buktatta meg, hanem a forradalmi népmozgalom söpörte el Pol Pót —leng Sary rendszerét. A Magyar Népköztáreaság a nemzeti egységfrontot ismeri el Kambodzsa egyetlen törvényes képviselőjének — hangsúlyozta a magyar küldött és kifejtette, hogy a magyar kormány véleménye szerint a Biztonsági Tanács kambodzsai vitájában a nemzeti egységfrontnak,, kell képviselnie a Kambodzsai] • Népköztársaságot. Halász András megállapította, hogy a vitában résztvevő Szihanuk herceget csupán magánszemélynek lehet tekinteni, akinek nincs 'joga ahhoz, hogy Kambodzsát képviselje. A magyar küldött annak a feltételezésének adót* hangot, hogy a herceget, ak jobb ügyhöz méltó buzgalom mai védelmezi a bukott né ellenes rezsimet, félrevez ték és kijelentette, hogy N rodom Szihanuk szánalom;, méltó szerepet tölt be, var kénytelen betölteni. i