Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
Oroszlányi Bányász - K. Rákóczi 2:2 (0:0) •Az érdem mindenért kárpótol.« (Montesquieu) A nagy filozófus örök érvényű szavai jutottak eszembe, amikor otthonában a díjakkal, érmekkel telt vitrinre pillantottam. Tekinttetét kerestem, mely a szoba távoli zugát fürkészte. Láthatóan érzelmeivel küzdött. Még érezte a meleg kézfogást, amelynek kíséretében délelőtt átvette az OTSH elnö- kétőla Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozatát. A pingpongasztalnál annyiszor megcsodált önuralmával azonban leplezte a bensőjében dúló viharokat. » Mindketten jól tudtuk, hogy ez a nap mérföldkő az életében, most ismét elölről kezdődik a számlálás. Ivusza István, a versenyző 35 évével «■kiöregedett« az asztaliteniszből, de Ivusza István, az ember — három és fél évtizeddel a háta mögött — még tenni vágyó fiatal. Vannak, akik ma is megmosolyogják döntését. Okkal? Az elmúlt években annyiszor jelentette be visszavonulását, hogy mostani lépését sem veszi komolyan mindenki. Pedig nem a határozatlansága miatt alakult úgy a közelmúlt. Az asztaliteniszhez való ragaszkodása és szeretete döntött; marasztalták, mert szükség volt rá, s ő jól tudta, hogy döntését a közösség érdekében kell megmásítania. Huszonkét évi játékos pályafutása során megszokta, hogy az egyéni érdekeket mindig alá kell rendelni a csapaténak. Ezért halasztotta el a búcsút. De most nincs tovább. Tiszta lelkiismerettel tette le az ütőt. »öreg« fejjel is a fiatalos lelkesedés űzte- hajtotta az aszal mellett a bajnoki mérkőzéseken. Vágya teljesült. Hozzásegítette csapatát, hogy jövőre is az élvonalban szerepeljen. Együtt készítünk mérleget egy gazdag, tanulságos, sok-sok örömet és néha kudarcot hozó sportpályafutásról. Az egykori marcali rö- vidnadrágos gyerek felváltva látogatta az atlétikai pályát és a tejüzem udvarát, ahol egy pingpongaszal csalogatta a kis labda kedvelőit. Sokáig nem tudott dönteni, míg végül a zöld asztalra szavazott. Akik annak idején gyönyörködhettek sziporkázóan szellemes játékában, megcsodálhatták briliáns technikáját, az ellenfelet ámulatba ejtő váratlan megoldásait, rá szavaznának. Igen, Gyarmati Dezső, vízilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya több mint negyedszázadon át minden idők egyik legnagyobb magyar já- tékoseigyéniségévé vált. Három olimpiai arany, egy ezüst, egy bronz, két EB-arany, tíz országos bajnoki cím büszke tulajdonosa. Visza vonulása után idehaza és külföldön edző&kö- dött, szép sikerekkel. A közvélemény egyetértésével találkozott, amikor öt évvel ezelőtt rábízták a magyar válogatott irányítását. Csapatunk olimpiai és vb-aranya, két EB- győzelme és két világbajnoki második helyezése igazolja a jó Választást. Válogatottunk idei ezüstérmét a vb-n sokan kudarcként könyvelték eL Ügy éreztem, hogy kényes témát érintek, amikor erről faggattam. Csalódnom kellett, mert így beszelt: — Szakmai berkekben nem volt idehaza elmarasztalás, Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kényszerültünk a kellő tanulságok leszűrésére. Egy szerényebb helyezésből lényegesen több tanulságot lehet levonni, mint a győzelemből. Én is levontam. Belátom, hogy nem voltam elég konzekvens, különösen az emberelőnyös helyzetek kihasználásának begyakorlásában látom fogyatékosságunkat. Erre na- gvobb suiyt kell helyeznünk Moszkváig. Azzal, hogy’ »csak« ezüstöt akasztottak a fiúk nyakába, sokkal intenzívebb munkára lehet ösztönözni őket, mintha nyertek volna. — Mi a véleménye a nemrég befejeződött országos bajnokságról? — Az OB-t két .rész; e ősz Oroszlány, 600 néző, V.: Eőri. Oroszlány: Balázs — Kóródi,-Víz- keleti, Kláris, Galambos, Hocker, Rácz, Herman, Bocskai, Kavalák, (Horváth), Kozári. Edző: Sólymos Tibor. Kaposvár: Málics — Deákvári, Gulyás, Németh, Zentai, Petrók, Czaouiu. (Agfalvi az 59. perctől), Gáspár, Boros, Kanyar, Murai. (Duschák az 59. perctől). Edző: Németh Lajos. Az első percben nagy helyzetet hagyott ki az Oroszlány. Rácz az alapvonalról kapu elé adott, de Kozári hibázott. A 10. percben Murai került jó helyzetbe, gólba tartó lövését Balázs szépen mentette. Sem a sportág, sem ő nem bánta meg. Az első siker nem sokáig váratott magára: 1960-ban megyei felnőtt egyéni bajnokságot nyert Az akkori mezőnyben ez nagy szó volt! A marcali gyerekre rögtön fölfigyeltek. Kaposvárra került, ahol hamarosan egyik meghatározója lett az asztalitenisz-életnek. Tizenkilenc bajnoki évet pingpongozott kaposvári színekben. Nevét hamar megismerték országszerte. Ivusza és a kaposvári asztaliteniszezés eggyé forrott íme, néhány villanás pályafutásáról! Legszebb sikere: Nyugat-Magyarország egyéni bajnokságának megnyerése 1973-ban. A legnagyobbak, akiket legyőzött: Faházi és Beleznai. A legemlékezetesebb mérkőzése: az említett nyugat-magyarországi döntő. Legmaradandóbb élménye: az NDK-beli Schmalkalden város megalakulásának 1100. évfordulója alkalmával való vendégszereplés. És a legfájóbb kudarc: 1969-ben osztályozó a Dunaújvárossal az NB I-ben maradásért. Bár négy mérkőzést nyert az ötödiket 10:5-ös vezetés után elvesztette, s ezzel csapata kiesett. A kérdésre, hogy mit nyújtott számára a sport, határozottan válaszolt : — Mindent, amit csak adhat Megízlelni a sikert csaknem annyi, mint többé nem lemondrani róla. Mindent az asztalitenisznek rendeltem alá. Így rendeztem be eddigi életemet — Megérte a tok lemondás? — Az eredmények mindenért kárpótoltak. A taps, az elismerés egy-egy meleg kézszorítás elég volt nekem. Ez kedvet teremtett a további munkához. Pedig két évtizedig heti három-négy délutánom és estém az edzéssel telt el. És hol vannak még a hétvégék, a több napos versenyek? Igen, ezt csak szerétéiből lehet csinálni. Én anyagilag nem gyarapodtam a sportból, de élményekben a legvagyonosabbak közé kerültem. — Hogyan tovább? — Van mit pótolnom, a családommal szemben. A lemondásoknak ők is részesei voltak. Ezentúl az övék minden szabad időm. — És a sport? — Két gyermekem van: belőlük is szeretnék sportolót faragni. Jutási Róbert A KAS!közelről Egy sportág jelene és jövője Beszélgetés Gyarmati Dezsővel Gyarmati (csillaggal jelölve) gólt dob az angoloknak az 1918-as londoni olimpián. 1 tóm. A tavasszal magasabb volt a színvonal, lényegesen hevesebb a küzdelem. Frissebbek voltak a csapatok. Ezzel ellentétben az ősszel inkább az idegesség, vele összefüggésben a botrányok és lényegesen alacsonyabb játékszínvonal volt a jelemző. Mindez összefüggésbe hozható a két idény között lezajló vb-vel. Ami az erőviszonyokat illeti, az OSC elsősége vitathatatlan. Alig volt különbség az FTC és az Üjpest között. A Vasasban több van, mint a helyezése mutat. Sajnálom az Egert, mert az részben balszerencse dolga, hogy a viszonylag négy egyformán gyenge együttes közül melyik esik lu. ‘ — Egyre több az uszoda az országban; a többségük fedett létesítmény, mégis úgy hírlik, hogy baj van az utánpótlással. Rossz a versenyrendszerünk? Kevés a szakember? Miben látja az okokat? — A versenyrendszerünk jó. vannak szakembereink, ha nem ms a legmegfelelőbb helyen. Hadd mondjak példát, öt vidéki központunk van: Tatabánya, ' Szentes, Szolnok, Eger, Szeged. Szolnokon kitűnő edzőgárda van, mégis elmennek a játékosok, mivel vonzza őket az egyetem. Ez nem lenne baj, de például Szegeden, ahol adottak a továbbtanulási lehetőesgek, a szakembereluiottsaa meg sem közelíti a szolnokit. Tehát mindkét helyen csak az egyik feltétele van meg annak, hogy jó csapat alakuljon ki. De említhetem Tatabányát. Még ma is játékos-edző irányítja a muçkât, De nemcsak ebben látom a gyenge utánpótlás okát. Sajnos, a vízilabda íj egyre többet követel a versenyzőtől. a fiatalság pedig egyre kevesebbet vállal. De ev nemcsak a mi sportágunk gondja. — Ezek után tekinthetünk-e derűlátóan a jövőbe? — Jómagam nem. Előre nem is merek gondolni. Mi lesz, ha 4—5 év múlva a jelenlegi klasszisok kiöregszenek. Nem latom mögöttük a tor Kaidén pedig 74. A MASZ-mi- nősítési pontok száma 1976- ban 24, 1977-ben 72, 1978ban 112 volt Varga László ökőlvívóedző: — 12—18 éves korig foglalkozunk a fiatalok nevelésével, s a tehetségesebbek a Dószához kerülnek. Szoros kapcsolatunk van az egyesülettel, hiszen náluk kaptunk otthont. Sajnos, az országos szinthez viszonyítva az edzés- lehetőségünk minimális : heti öt és fél óra. Főleg az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetre támaszkodunk, de jönnek sportolók a város néhány általános iskolájából is. Két országos bajnokunk van: Horváth József és Nagy Zoltán. Rajtuk kívül még több tehetséges fiatal bontogatja szárnyait. Egy jellemző adat: az országos serdülőbajnokságon tíz sportolónk indult. A további előrelépés feltétele a terem megnyugtató rendezése ... Október 30-án szakosztályunk Nagyatádon tartott jól sikerült ökölvívóbemutatót az általános iskola udvarán. A nagyatádiak is szeretnék meghonosítani városukban a sportágat, a népszerűsítésében így segédkeztünk. Kovács Ferenc cselgáncsedző: — Ennyi gyerek még egyszer sem jutott a négy korosztályban országos bajnokságra. A tavalyi 7-tel szemben az idén 22-en érdemeltek ki az indulást. S míg a múlt év ugyanezen időszakában kettő, az idén már nyolc popott szereztünk. Nyáron nem tudtunk megfelelően edzeni, s a kihagyást nehezen tudjuk pótolni. Hátrányba kerültünk azokkal az egyesületekkel szemben, akik egész évben folyamatosad készülhetnek. A Bartók iskolában edzünk hetente négyszer. A mintegy 60 fős gárdának a kis terem eléggé zsúfolt, de a mostani lehetőségünk még így is sokkal jobb, mint amikor még mi is a Dózsa edzőtermét használtuk. Kökénycssy Péter és Páldi ‘ I László, a leány, illetve a fiú röplabdások edzője: — Mi két felvevő egyesületnek, az Izzónak es a Dózsának nevelünk sportolókat. Sajnos ennek a korosztálynak igen kevés a versenyzési lehetősége: nincs CSB, így a megyei bajnokságban és az ország különböző területein rendezett kupákban indulunk. A lányok az idén megnyerték a megyeit, s az úttörő-olimpia országos döntőjéig jutottak. A fiúk a megyében harmadikak lettek, s az úttörő- olimpián is a bronzérmet szerezték meg. Pamuki József, a sportiskola igazgatója: .— Sokat segítettek az illetékes városi és megyei felügyeleti szervek, hogy ez a fejlődési folyamat beindulhasson. Legnagyobb gondunk az, hogy nincs egyetlen létesítményünk sem, mindenhol çsak »-albérlők« vagyunk. Reméljük, hogy létesítménygondjaink enyhülni fognak. Gy. U Ezután Kozári emelt kapu fölé. Hosszú ideig eseménytelen mezőnyjáték folyt. A második félidőt góllal kezdte az Oroszlány. A 47. percben Rácz jobboldali beadását Kozári fejelte kapura, Málics a labdát már csak a gólvonalon túl fogta meg a vegőben úszva. A partjelző is jelezte a gólt. 1:0. Ezután beszorult a hazai csapat, a Kaposvár támadott, aztán mégis az Oroszlány növelte az előnyét. Az 57. percben Deákvári röviden adott haza, Bocskai rácsapott a labdára és a kifutó Málics mellett helyezte a hálóba. 2:0. A Kaposvár a hátrányát nagyobb tempóval, a két cserével és átcsoportosított csapattal igyekezett behozni. Fölénybe js került, s a 77. percben Galambos buktatta a kitörő Gulyást. A bíró 11-est ítélt. A büntetőt a sértett értékesítette. 2:1. A hazai csapat helytelen taktikával szinte magára vonta ellenfelét. A rutinos és képzett játékosokból álló Rákóczi egyenlítése már csak idő kérdése volt. A 85. percben még egy érvénytelen gólt ért el a Kaposvár, de egy perc múlva Kanyar elment Galambos mellett, beadását Deákvári Gulyáshoz továbbította, aki a hálóba fejelte. 2:2. A hátralévő percekben is a Rákóczi támadott Havasházi Láírlő További eredmények: Komló—Nagykanizsai Olajbányász 4:1, Répcelak—Ajka 1:1, Bauxitbányász—Bakony Vegyész 4:1, Bábolna—Dorog 2:1, Honvéd-Rákóczi SE—Sa- baria 0:0, MÁV NTE—Szek- szárd 2:0, Pét—Sopron líl, Fűzfő—MÁV DAC 0:0, K.O- MÉP—PVSK 3:0. A Kaposvári Sportiskola feladata évek óta négy sportágban a megyei utánpótlás nevelése. Az idei sikereiről és gondjairól beszéltek az illetékes szakemberek : Ács Lajos, az atléták edzője: — Idei szereplésünk várakozáson felül jól sikerült. 10 —16 éves korig foglalkozunk a gyerekekkel; jelenleg mintegy 180-an vannak. A tavalyi eredményhez képest az idén a bajnoki és minősítési pontjaink száma megháromszorozódott, az országos sportiskolái rangsorban a múlt évi 26. helyről tízzel előbbre kerültünk. Minek köszönhető a javulás? Rendeződtek a személyi és tárgyi feltételek. Javult a város iskoláival és a testnevelési osztályokat működtető intézményekkel a kapcsolatunk. A legnagyobb gondunk az, hogy »-albérletben« kell dolgoznunk. A Dózsa-pályán edzünk, ahol a szociális létesítmények túlzsúfoltak. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz a kisebb gyerekekkel megszerettetni a sportágat Tornatermi adottságaink is szűkösek, a tantervi előírásoknak csak a feléhez elegendők, Ügy érezzük, hogy most értük utol önmagunkat. A lehetőségeink eddig terjedtek, feltétlenül szükséges a tárgyi Eeltételek további javítása. Eredményeink önmagukért beszélnek: az országos bajnokságokon tavaly nem volt helyezett versenyzőnk, az idén 10 van. A sportiskola arany-, ezüst- és bronzminősítéseinek száma 1976-ban 18, tavaly 54, vöket akik méltóan tölthetnék be az ő helyüket. Sajnos, meg kell mondanom, hogy hosszú távon nem tudjuk a jelenlegi szintet tartani. — Sokan féltik a vízilabdát. Egyre inkább a játékvezetők »hatalmába« kerülnek a csapatok. Ügy tetszik: alig van már különbség a kemény és a durva játék között. — Nem féltem a sportág jövőjét, nem hiszek a játék elfajulásában. Kétségtelen, hogy a játékvezetésnek nagyobb szerepe van az eredmény alakulásában, mint régen. Jónak tartom a kettős vezetés meghonosítását. Ez sarkalatos pontja a vízilabdának, ami érthető, hiszen a test jelentős része a víz alatt van, és ke' vésbé látható. Ez az ítéletalkotásnál sok tévedésre ad lehetőséget. De hadd tegyem hozzá: ez a játékvezetésben nem személyek kérdése, hanem a vízilabda sajátosságából adódó probléma. — Kaposváron újabb törekvések vannak a vízilabda újjáélesztésére. Mit tud tanácsolni, hogyan lehetne gyorsabban előrelépni? — Ismerem a kaposvári elképzeléskét, és örömmel támogatjuk, ha igénylik. Egykori barátommal és játékostársammal, Györffy Endrével sokat beszélgettünk erről, ö nagyszerű szakember, tudja hogy mit kellene tenni. Az alap ott is az iskola és a megfelelő szintű úszásoktatás. De nem tartom törvényszerűnek, hogy a vízilabdázónak kellő úszómúlt- ja is legyen. Viszont javaslom: szerződtessenek olyan edzőt, akinek nagy a tekintélye, mert az óriási vonzerőt jelent. — Ha meghívnák a válogatottat egy hírverő mérkőzésre, .Kaposvárra, vállalná-e? — Ha nincs időegyeztetési nehézség, szívesen. AuUsi Hébert Vízválasztó