Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
A PRÓBATÉTEL ÉVE A traktoros magányossága tátongó, festékszagú műhelycsarnokok, ládába csomagolt — még kibontatlan — esztergagépek, a szabadban föltomyozott vasszekrények és raktári polcok. Az udvaron csatornát és kábelt fektető munkások; mindenféle föld hányás, törmelékhalom. Ez a kép fogadja mostanában a Csepel Művek Egyedi Gépgyárának Kaposvári Nehézgépgyárába betérő látogatót. Mintha egy átadás előtt levő üzemben járnánk, ahol rohammunkával hozzák be a lemaradást. Pedig nem erről van szó: a kaposvári gyárban 1977. januárjában kezdték meg a termelést, s az első gépek már el is hagyták a gyár területét. Igaz, a tulajdonképpeni munka még csak egyetlen műhelyben folyik, ahol a sokféle új szerszámgép között a tájékozatlan idegennek időbe telik, míg el tud igazodni; melyik a termelőeszköz és melyik az itt gyártott termék... Januártól teljes üzem — Ugye, alig hihető, hogy december harmincegyedikére minden a helyén lesz? — mutat körbe az udvaron Bőr Lajos főmérnök. — Pedig ez a tervünk. Ha kényszerű »társbérlőnk«, a Mezőgép ki- kölitözáik, a határidő betartása nem rajtunk áll. Az építkezés JÓ ütemben halad, a gépeink megérkeztek. Jövőre nagy feladat vár ránk: ezt csak akkor tudjuk teljesíteni, ha már januárban teljes üzemmel dolgozunk. Az irodában Akkerman József igazgató mondja: — A beruházás befejezése és a jövő évi termelés előkészítése most a legfontosabb feladatunk. Jövőre már 190 milliós értéket kell termelni, az idei 35 millióval szemben. Ha bármelyik vállalatnál csak negyedannyi különbség van két egymást követő év tervszámai között, akkor azt mondják: vagy túl alacsonyra szabták az előző évi feladatokat, vagy nagyon magasra a következőket. Ilyen mértékű felfutás szinte hihetetlennek látszik. Mégis: a gépgyárbeliek teljesíthetőnek tartják a csaknem kétszáz- milliós tervet Igazodva a feladatokhoz —' A berendezések, az épületek, tehát a termelés tárgyi feltételei megvannak — folytatja az igazgató. — Olyan a gépparkunk, amely sokféle művelet elvégzésére alkalmas. Az egyedi gépgyártás épp azt jelenti, hogy ötvenes-hatvanas kis szériától az egy-két darabos megrendelésekig minden megrendelésnek eleget kell tennünk. így előA feltaláló és a Goelro John Reed, az Amerikai Kommunista Párt egyik alapító tagja, a »Tíz nap, amely megrengette a világot« szerzője, Albert R. Williams, a haladó amerikai újságíró — a két, talán legismertebb személyiség, akik a helyszínen látták az »orosz csodát«, és akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom meggyőződé- ses hívei voltak. De akadt egy harmadik amerikai is, aki felajánlotta segítségét: a feltaláló Charles P. Steinmetz. Nemrégiben egy amerikai újságíró dokumentumkötetet jelentetett meg Steinmetzről. A feltaláló a General Elektric egyik laboratóriumát vezette. Az Egyesült Államok Találmányi Hivatala 195 találmányát őrzi. Munkásságát Edisonéhoz hasonlítják. A szakemberek véleménye szerint Steinmetz nélkül az energetika nem érhette volna el jelenlegi fejlettségi fokát. Steinmetz enciklopédikus ismeretekkel rendelkezett, érdeklődési köre csaknem mindenre kiterjedt: dolgozott a New York-i közigazgatásban, publicisztikai tevékenységet folytatott »Amerika és az új korszak« címmel könyvet írt, amelyben megállapította, kének polgára, meggyőződött arról, hogy a kapitalizmust elkerülhetetlenül új társadalmi renddel kell felváltani, olyan renddel, amely bevezeti a gazdaság tervszerű irányítását és egész országok villamosítása alapján biztosítja a néptömegek jólétét.« Az Oroszország villamosításának lenini tervéről az Electrical World című szakfolyóiratban cikket közölt. írásának végén felhívta az amerikaiakat, hogy segítsenek a képzeletet megragadó terv megvalósításában. Hamarosan az amerikai sajtó üldöző kampányt indított a »vörös« tudós ellen, de ezzel sem sikerült meghátrálásra kényszeríteni őt. Steinmetz továbbra is aktív segítséget nyújtott Szovjet-Orosz- országnak, többek között ő szervezte meg azt a szakembercsoportot, melyet a küz- nyecki medencébe küldtek. fordulhat, hogy egy bizonyos terméket néhány évig nem gyártunk, majd ismét rendelnek belőlük néhányat; a munkásoknak és a tervezőknek is ehhez a feladathoz kell igazodniuk. Sokoldalúan képzett szakemberekre van szükségünk. Nem elég, hogy valaki jó esztergályos vagy marós, nálunk ugyanis elmosódnak a szakmák határai. Az állandó önképzés — ahogy az igazgató megfogalmazta — követelmény, hiszen itt mindig újat, ha úgy tetszik: nullszériát kell gyártani... Volt némi »'morgás« a személyzeti iroda környékén, amikor néhány dolgozójuk a jobb fizetés reményében átpártolt az új céghez. A munkaerőcsábítás azonban nem cél; az indulásnál azonban elkerülhetetlen, hogy más vállalatoktól ne vegyenek föl embereket. 1982-ben a létszám eléri majd a 850-et. Jelentős; részük szakmunkás lesz, fölkészítésüket már megkezdték az 503-as Ipari Szákmunkás- képző Intézetben. A másod- és harmadéves tanulók a gyár tanműhelyeiben sajátítják el a tudnivalókat, s belőlük nevelik majd a törzsgárdát. A kaposvári gyárból kikerülő termékek több mint ki- • lencven százalékát külföldi piacokon értékesítik. Ez az arány a következő években is megmarad. Fontos tehát a műszaki gárda jó felkészítése, a magas szakmai színvonal. A maguk erejéből — Azért vállaltuk már az első évben is önállóan a kész gépek gyártását, mert próbára akartuk tenni magunkat — mondja Akkerman József. — A csepeli törzsgyár ugyanis úgy akart segíteni bennünket, hogy ide küldött volna öt kocsi alkatrészt azzal, hogy szereljük össze. Mondván: a beruházással járó felfordulás amúgy is leköti az erőinket... Mi nem ezt kértük, hanem komoly feladatot. És úgy érzem, sikerült igazolnunk, hogy »életképesek« vagyunk. Még nincs itt ugyan az év vége, de a feladatot már csaknem teljesítettük. Ezért, ha nevet kellene adnom ennek az első esztendőnek, akkor a próbatétel évének mondanám. — És milyet adna a következőnek? — A bizonyítás éve. Lendvai József (Korán sötétedik. A köd, es a se vége, se hossza gomolygó szürke óriás tespedten szétterül, körülfon mindent. Hamar eltakarja a távoli akácerdő csupaszodó lomb- sátrát. Körül minden néma, szürke. Csak a gép zúg, rója a köröket, öt ekefej hasítja a földet. A traktoros cigarettát vesz elő, az órájára pillant. Messze van még a reggel ...) — Magányos ember a traktoros? — Aki nagy gépen dolgozik, az igen. Főként éjszaka érzi ezt. Sehol egy élőlény, csak a sötét. Csak az egyforma motorzúgás. — Nehéz egyenesben tartani a barázdát ilyenkor. — Bizony résen kell lenni, nehogy elgörbüljön. — A magányos fogalmával együtt jár az elhagyatottság érzése is. — Na, ez már nem egészen így van a traktorosok esetében. Mert az embert azt tudja, ha egyedül dolgozik is, sok százan figyelik a munkáját, sok száz társa, egy egész szövetkezet sorsa jórészt rajta is áll. Hogy miként dolgozik, milyen minőségű munkát végez, mikor reggeltől estig, vagy estétől reggelig ott ül a fülkében. És ha ezt nézem, akkor nagyon is társas lény a traktoros. (Utólag úgy értékelték a nagybajomi Lenin Termelő- szövetkezetben, hogy bizony egy kicsit kockázatos vállalkozás volt, mikor az egyetlen ötéves IHC traktorra alapozták tavasszal az ezernégyszáz hektár kukorica vetését. Igaz, a két váltótárs, Lakos József és Podegácz László mellé akkor belépett egy harmadik is. Mert vetésben nem lehet eltölteni tizenkét órás műszakot.) — Sok a műszer, nagyon kell figyelni. Együtt megy a vetés, a műtrágyázás, a talaj- fertőtlenítés, az ember előtt tizenkét lámpa villanása jelzi, amikor leesik a kukoricaszem. Éjszaka szinte zakatol az ember agya. — Merész vállalkozás volt. — De talán éppen a vele együtt járó felelősség fokozta az ember erejét — A munkára most, a betakarításkor jön meg a végzős minősítés. — Azt hiszem, hogy sikerült tisztességgel elvetni. Még sok minden változhat az átlagokban, hiszen a betakarítás jó része visszavan, de ahogy hallom, ötvenhat mázsa körül alakult eddig. (E rőtéi jes testalkat, nyílt, derűs tekintet, kék munkaruha az elmaradhatatlan olajfoltokkal. A száznegyvenöt lóerőt irányító Lakos József Az előképzős parancsnok „Fiaim állják a szavukat" hogy a személyiség sokrétű fejlődése érdekében a társadalomnak mindenekelőtt a gazdasági problémákat kell megoldania. »A munkás — írta — szabaduljon meg a betegségtől, a munkanélküliségtől, az öregkori megélhetés bizonytalanságától.« Természetes tehát, hogy Steinmetzet izgatták az 1917- ben a távoli Oroszországban lejátszódott események. Az amerikai újságokban akkoriban a bolsevikokról összehordott ostobaságok nem tévesztették meg őt 1922. február 16-án levelet írt Leninnek felajánlva segítségét Oroszország villamosításához. Ebben a levélben elragadtatását fejezte ki, »attól a figyelemre méltó munkától, amelyet Oroszországban a társadalmi és az ipari újjászületés érdekében, a meglevő szörnyű nehézségek ellenére folytatnak«. »Teljes sikert kívánok önöknek, és elérésében nem is kételkedem. Szigorúbban fogalmazva, Önök kötelesek sikert elérni, mivel az Oroszország által kezdeményezett nagy ügy nem szenvedhet kudarcot« — írta Leninnek. Válaszában Lenin többek között így írt: »ön mint az elektrotechnika • képviselője, mégpedig a haladó technikával rendelkező országok egyfc Ünnepi munkásőregység- gyűlés. Üj egyenruhájukban, feszes tartásban állnak a kaposvári Latinca Sándor egység leendő munkásőrei, eskütételre várva. Jankovich Ferenc előképzős parancsnok jelentést tesz: — Az előképzést sikeresen befejeztük, eskütételre készen állunk. Keményen, erőteljesen mondják fogadalmukat a fiatalok, majd átveszik a fegyvert a tartalékba vagy nyugalomba vonuló idősebb társuktól. — Több mint tíz éve foglalkozom parancsnoktársaimmal együtt a munkásőrségbe javasoltak kiképzésével. Töuo száz előképzőst neveltem a Latinca-egységbe, ezek a pillanatok mégis meghatnak, így vagyok akkor is, amikor látom, hogy egykori tanítváA javításra szorult IIIC-n dolgoznak a váltótársak tizenhárom évvel ezelőtt két lóerővel kezdte a Lenin Tsz- ben. Fogatos volt.) — Nagyon jó lovai voltak a Lakosnak. És igen jól »célzó« szeme. Az ő barázdája mindig nyílegyenes volt — Szerettem a lovat. Megakad a szemem ma is egy- egy szép lovon — de hát még egyszer már nem tudnám azt csinálni. Harminchét éves voltam, mikor hetvenötben traktorosiskolára kerültem. És aztán nyomban az IHC-ra. — Hogyan lesz valakiből jó traktoros? — Érezni kell a gépet. Együtt kell érezni vele. Olyan ez, mint mikor a hátamra veszek egy zsákot, érzem a súlyát, érzem hogyan léphetek vele. Akiben ez nincs meg, az meg is nézheti a munkaeszközét is meg a munkáját is. Beszéltem már olyannal, aki hónapok alatt agyonvágott egy ilyen nagy értéket. Nem tudom, ha a kárt neki kellene megfizetnie, mit szólna hozzá. — Hogyan lehet jól kihasználni egy ilyen nagy értékű munkaeszközt? — Több minden kell hozzá. Elsőnek említem, hogy az a két ember, aki váltótársként dolgozik, az ne csak munkatárs, hanem szinte testvér legyen. Egyformán érezzen, egyformán gondolkodjon. Köztünk ez így van a Podegráczcal. Aztán jön a többi, a rendszeres karbantartástól kezdve a megfelelő és nagyméretű táblákig. Mert kis sarkokban, kis földdarabon nem gazdaságos forgolódni egy ekkora masinával. (A két váltótárs öt év alatt ezzel a géppel tizenhárom- ezer műszakórát dolgozott. Évente négyezer normálhektár teljesítése a tervülc. Tavaly hatezret teljesítettek.) — Mostanában egyre több helyen panaszkodnak, hogy kevés a traktoros, a fiatalokat már nem nagyon vonzza ez a szakma. Miért van ez? — Talán azért, mert többre vágynak a traktornál. Mi főként talajmunkát végzünk, ez valahogy nem olyan vonzó. — Van fia? — Egy tizenhárom éves fiam van. Ügy látszik, ő itt fog kikötni. Volt úgy, hogy még éjszaka is kijött velem, vonzódik a géphez. Mert ha magányosan dolgozik is az ember, nagyon sok szép van ebben a munkában! (Lakos József az IKR szántóversenyén országos első lett.) — A verseny csak egy alkalom. De az ember igazából mindennap versenyez. Azon van, hogy jobban csinálja, mint a másik. És szebb jutalom a dobogónál, ha azt mondják: »azon a táblán meglátszik, hogy a te munkád, szépen megcsináltad.« Vörös Márta nyom kiváló jelvényt vagy más kitüntetést vesz át. Ilyenkor arra gondolok: fiaim állják szavukat, becsülettel végzik a szolgálatot, ezzel érdemelték ki az elismerést.. Fegyverismereti1 óra. Figyelő szemek kísérik Jankovich Ferenc magyarázatát. A kisteremben többnyire fiatalemberek ülnek, akik most ismerkednek a munkásőrség életével, feladatával és a fegyverekkel. — Az első tanácsom: szeretni, gondozni és ápolni kell a fegyvert. Csak az érhet el jó vagy kiváló lőeredményt, aki ügyel arra, hogy fegyvere mindig kifogástalan állapotban legyen. Higgadtan, jó pedagógusként magyaráz. Tudja, hogy minden emberrel másként kell beszélni. Van, akinél a határozott parancs, másoknál viszont a közvetlenebb, barátibb hang vezet eredményre. — Neveltjeiből jó munkásőrök lettek, többségük már kommunista, sokan kaptak kitüntetést. Személyes magatartásával is példát ad a fiataloknak. Ezzel érdemelte ki a kiváló munkásőr, kiváló parancsnok kitüntetést és a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz és ezüst fokozatát — mondja róla Pete Károly, az egység parancsnoka. Tizenhat éve szolgál a testületben Jankovich Ferenc. Az előképzősöknek a felelősségről és az áldozatvállalásától beszél. Gondoskodik arról, flbgy a fiatalok megismerjék a névadó, Latinca Sándor életét, munkásságát, s hogy jó kapcsolat alakuljon ki a többi fegyveres testülettel. Néphadseregünk és a rendőrség egy-egy tisztjét, szakemberét kéri föl előadások tartására. Nem akkor ismerkedik meg az előképzősökkel, amikor már felöltötték az egyenruhát. Elmegy a munkahelyükre, meglátogatja őket otthonukban, érdekli, hogy milyen emberek kerülnek a testületbe. Szinte baráti kapcsolat alakul ki közöttük. — Ezt tartom a legfontosabbnak. Azt akarom, hogy az előképzősök ne csak megismerjék, hanem meg is szeressék a munkásőrséget. Szeretem az embereket, szeretek a fiatalokkal foglalkozni. Nekem is van két nagy fiam, az egyik most katona, ő is követ majd a munkásőrségbe. Ügy érzem, tudok beszélni a fiatalok nyelvén. Lassan befejeződik az idei előképzősök felkészítése. Hamarosan ünnepi gyűlésen találkoznak az egység munkásőrei és az előképzősök. Újból felhangzik majd a parancsnok, Jankovich Ferenc jelentése és felcsendül az eskü. — Hogyan lesz tovább? — Ismét jönnek az előképzősök. Évről évre politikailag képzettebb, érdeklődőbb fiatalok. Szálai László
