Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
Közel a földhöz Reggel a fácánosban A MÉM Repülőgépes Növényvédő Szolgálatának Kaposvári üzemegysége az egyik legjelentősebb hazánkban. A bázisnak jól fölszerelt gépparkja van. A merev szárnyú gépek, •alamint a helikopterek 50 ezer hektár földet »művelnek« neg. A permetezésnek, műtrágyázásnak effajta módszere ■endJdvül gazdaságos. Jelenleg kilenc repülős brigádja van az üzemegységnek, 19,80-ra ezt húszra növelik. A repülőgépek vezetői a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola repülőgépvezető tagozatán szerezték meg a »jogosítványt«. T' Fent és lent. Az egyik gépet már végleg a betonhoz láncolták, múzeumi tárgy lett, »ifjúbb társa« ott köröz a magasban. A földről clrugaszkodó helikopter játékszernek tetszik a merev szárnyú gép mellett. A Javítóműhelyben tíz szerelő, lakatos szedi ízekre a gépeket. A »feldúcoU« I’ZK csillagmotorját ellenőrzik. Kakasok terítéken A vadász nehézkes mozdulatokkal húzza a csizmáját. — Nincs nagy kedvem ehhez a reggelhez — mondja, és kinéz az ablakon. Tab fölött az álmos dombokon ködök lustálkodnak. — Attól tartasz, nem röpülnek a fácánok? — nevet a fiatalabb vadász, aki arra vár, hogy a társa elkészüljön az öltözködéssel. — Nyugodj meg ! A fácánok repülni fognak. Az idősebb vadász fölcsatolja a széles bőrövet. — Lehet, hogy igen jó lesz ez a vadászat — mondja —, de az is lehet, hogy igen rossz lesz... — Rövid tűnődés után folytatja: — Azért furcsa dolgot művelünk, nem gondolod? Hónapokig pátyol- gatjuk, óvjuk őket, aztán egyszer csak odapörkölünk nekik... — Szóval ez a bajod. — Ez. — Odakint a csípős hidegben, Bedegkér határában már senkinek semmi baja. A fácánnevelő épület udvarán fényes tűz körül állnak a vadászok. Egy fiatalember jókora nyaláb örökzöldet terít szét, »megágyaz« a fácánoknak. A bedegkéri Hubertus vadásztársaság elnöke, Tóth István üdvözli a puskásokat. Széles vállú, csurgó bajuszú ember, mintha egyenesen Hunor és Magor vadászmezőiről érkezett volna a Koppány völgyébe. Háta mögött a fá- cái.osház most üres. Tavaly építették társadalmi munkában, csak az építőanyag került pénzbe. A fűtése is a lehető legkorszerűbb, az egész nevelőtérben azonos hőmérsékletet ad: Bocsor József vadászmester tervezte, építette. A fácánnevelést nem az idén kezdte a társaság. A csibék régebben Tengődön vagy Bocsor vadászmester lakásán (!) gyarapodtak, mielőtt szétszéledtek a 11 ezer hektáros vadászterületen. Bocsor József Izgatottnak látszik, miközben a hajtás tervét Ismerteti. Most csak a telep környékét fésülik át, a cserjés, zsombékos, nádas területet. — Az Idén hány csibével kezdték a nevelést? — Kétezer-kétszázzal. Végül 1800 fácánt engedtünk útjára. Háromezer tojást vásároltak, illetve mentettek meg a lucernásokból kaszálás után. A bedegkéri tsz keltetőállomásán látták meg a fácánfiókák a napvilágot. — Négynapos korukban már levegőztettük őket — mondja a vadászmester. — Finom, gyepes kifutójuk volt, ezért aztán valamennyinek szépen megmaradt a tolla. Nem egymást csipkedték ugyanis, hanem a füvet. Ebben a pillanatban fölrepül az első fácán, egyenesen felénk jön. — Kakas — kiáltja a kör túlsó oldalán valaki. Bocsor József lő, a fácán kalimpálva hull a lábunk elé. Az első kakas. — Még mondja valaki, hogy nem röpülnek ezek a fácánok ! — Kéthetes korukban kiengedtük őket az udvarra — mondja a vadászmester, miután az övére akasztotta a zsákmányt. — Jóska bácsit, a nyugdíjas vadőrt állítottuk melléjük, hogy megóvja őket a héjáktól. Kiss Józsefet, az öreg vadőrt messziről megismerni vastag szövésű zöld ruhájáról, zsinóros kalapjáról és puskája fényes csövéről. Neki van a legfényesebb csövű puskája a társaságban, s ő a legrégibb vadölő. Tizenhat éves kora óta járja a vadászmezőt. — Jó terület — mondja. — Különösen nagyvadban gazdag. De az apróbb Is megmegmutatkozik. — Különösen, ha jól gazdálkodunk a területen — teszi hozzá a mellette álló vadász, aki valamelyik környéki tsz-ben gépkocsivezető. —- Ez a második esztendő, amikor a tarvad-selejtezési tervünket sikerült teljesíteni — mondják. — Az idén túlteljesítettük — jegyzi meg az öregember. Közben a kutyák egyre leldónban-, ■ « fácánok beesetten emelkednek a magasba. Ropognak a fegyverek, hullik a madár. Csak kaka*-, ra lőnek. Délre vége a vadászatnak,’ Az eredmény: 145 gyönyörű fácánkakas. Egymás mellé fektetik őket, s gyönyörködnek a színes tollazatú, testes madarakban. Tüzet gyújtanak. Megtudjuk, ki hányat lőtt, s hogyan, merre röpült a kakas, amelyiket nem sikerült eltalálni; egyszer csak azt vesszük észre, hogy már régen nem a mai vadászat a téma, hanem általában a vadászat, amely mindig színesebb, izgalmasabb egy-egy konkrét vadászatnál. A valóságos fácánok mellé fölvonulnak a régebben lőtt vagy elhibázott vadak: bősz remete kanok, csörtető kocák, méltó- ságos szarvasbikák és tehenek. Egy-egy pillanatra előbújnak a cserjésből,, a ködből, hogy a kevés szerencsével járt puskások Is vidám szívvel mehessenek haza. Sz. A. Egy munkahelyen A lemezolló hatalmas dübörgéssel vágja a vasat Fekete paraván mögül kékes-lila fénynyaláb tör a magasba. A g> orsdaraboló szakadatlanul szikrázik; a szikraeső mögött őszes bajszú ember. Feszülten figyeli az anyagot Iványos János 1937-ben szabadult lakatosként. Egy kaposvári kisüzemben dolgozott egészen, amíg el nem vitték katonának. Az akkor nagyon divatos, mutatós csőbútorokat csinálták. — Érdekes volt, szerettük azt a munkát. Hanem jött a háború... 1945 szeptemberében tértem haza a hadifogságból. Akkor már megvolt a fiam, dolgozni kellett, munka pedig alig akadt. Voltam én akkoriban a culágertől kezdve sok minden, amíg a volt főnökömnél meg nem indult a munka. Aztán megfordultam Budapesten a fémbútorgyárban, majd a vasúton dolgoztam. Végül, sok próbálgatás után, harmincévesen, 1952. január 8-án beléptem a mostani munkahelyemre, a Kaposvári Vasipari és Műszaki Szövetkezetbe. A szövetkezet akkor épp hogy egy éves volt Kínlódtak, keresték a megélhetés módját; anyag után futkostak. Csináltak gyerekkocsit, ajtót, elszívót, csőpostát. Iványos János bármilyen feladatot kapott, szorgalmasan dolgozott — Ha az ember úgy el tud készíteni valamit, ahogyan elképzelte, az nagy öröm. Amikor azzal az érzéssel teszek le egy darabot hogy no, ez jól sikerült az megnyugtat. A, kislánya csak a másodszori nekifutásra jutott középiskolába. Az oka ennek az volt hogy az apját — szövetkezeti tagként — az egyéb kategóriába sorolták. Ezt a kategóriába sorolást a hatvanas években törölték el Lelkesedéssel beszél a lányáról: aki — mintha az apja példáiát követné — több mint Hz éve dolgozik első munkahelyén. — A fiam autó- és motor- szerelő. Néhány évig itt dolgozott ő is. de a második munkahelyén kitart. Iványos János évek éta a szövetkezet vezetőségében képviseli munkatársai érdekét. Úgy, hogy azzal a közösség nyerjen. Higgadt, bölcs ítéletére bátran támaszkodnak a szövetkezet vezet®. A műhely* ben, ha kalapáccsal dolgozik, ha köszörül vagy ha éppen villannyal, autogénnel hegeszt, néha elejt egy-egy szót a múltról is. A serkenő bajusznak ilyenkor hitetlenkedve mosolyognak, de tisztelettel néznek rá. — Itt rendben van minden, s a gyerekeim Is révbe értek. A donneri városrész egyik kis utcájában a szomszédok segítségével, a fiammal közösen építettük a házunkat. Azt szoktam mondani, hogy amit ma meg tudok csinálni, az a legolcsóbb. így azután betonoztunk, fűtést, fürdőszobát szereltünk, mázoltunk. Kevés a jó iparos, az utcabeliek is hozzá fordulnak a kéréseikkel. Ott sem csinál mást, mint a műhelyben: szépen, Jól teljesíti, amit vállalt. a JL _________________ I HERNESZ FERENC A hagyaték / Arra utaló jelet, hogy a hullát elvonszolták volna az úttól, nem találtak. És a szerpentinen sem bukkantak — se közel, se távol — vérnyomokra. Az ausztrál táskáját, a nála levő iratokat, pénzt — mert enélkül biztosan nem utazott sehová — nem föltétlenül a tettes vagy a tettesek vitték el, de több mint valószínű, hogy így történt: a rablást egyidőben és föltehetően a gyilkossággal szoros összefüggésben követték el. De ki tudhatta, hogy ennél az embernél pénz van ! És egyáltalán: hova utazott el két napra? A szálló szobájában, ahol Adam Bankner lakott, hamarosan igazolást találtak a portás állítására. Nevezetesen arra, hogy az ausztrál, mielőtt elment, azt mondta: másnap visszajön — tehát a közbeeső éjszakát máshol kívánta eltölteni, nem a szállóban. Nem találtak ugyanis pizsamát, hálóinget a szobában. Hiányzott a papucs is, pedig a portás bizonygatta, hogy találkozott már úgy a vendéggel, hogy bélelt bőrpapucs volt a *lábán. Kézi vagy villanyborotvát szintén' hiába kerestek. Előkerült viszont az egyik éjjeliszekrény felső fiókjából egy összehajtogatott, részletes térkép hazánk településeiről. Amikor a tarka papírlap szépen kisimult a dohányzóasztalon, mint mágnes a vasat, úgy rántotta oda a nyomozók tekintetét egy rikító jel a térkép egyik pontjára. Piros filctollal rajzolt kör ragadta meg a figyelmüket. A piros karika I. város nevét fogta gyűrűbe, s innen ugyancsak piros vonal húzódott, erős cikcakkokkal tarkítva, az egyik községig. A térképről azt is leolvashatták, hogy a várost vasút köti össze ezzel a községgel. A következtetés kézenfekvő volt Adám Bankner a szállótól busszal utazott I. város vasúti pályaudvarára, onnan vonaton tette meg az utat a jelzett községig. A portás tájékoztatásában elhangzott, hogy a vendég kétnapi távollétet jelentett be, • tehát ' bizonyosra vehető, hogy a községben, ahova utazott, ismerősei vagy rokonai élnek, akiknél megszállhatott. Pontosabban megszállhatott volna, hiszen az orvosszakértő véleménye szerint a halál még azon az estén állt be, amelyik napnak a reggelén az ausztrál elhagyta a szállót. Arról még meg kellett győződni. hogv miután elment a szállóból, tényleg elutazott-e.' És ha elutazott, vajon mit vitt a táskájában — a hálóholmikon. a tisztálkodóeszkö- zökön kívül ? Ha végigmennek a térképen piros filctollal jelölt vonalon, ott, a legvégén, abban a községben megoldódhatnak a kérdőjelek — ez a feltevés logikusnak látszott... IX. A falu kihalt volt ezen a nyári reggelen. Néha egy-egy vontató meg teherautó verte föl az út porát — gabonával megrakottan húzták át a falun. Dús lombú hársak árnyékába húzódtak az utcára kimerészkedett apróbaromfiak, s ha a búzaszállítmányból lerázódott néhány maroknyi szem, menten lecsaptak rá. A tanácsháza előtt éppen biciklijét akarta megszelídíteni a hivatalsegéd — a reggeli itóka hol túl közel, hol meg túl messzire lendítette az acélparipa nyergétől —, amikor az épület bejáratánál lefékezett egy Zsiguli. A bicikli biztos támaszra talált a kopott vakolatú falban, gazdája meg a kocsiból kiszállók elé állt. — Jó napot kívánok az elvtársaknak — mondta, s mindjárt folytatta: — Ha az elnököt keresik, a takarékba ment, de mindjárt itt lesz. A titkár, ugyebár, szintén nincs itt, de ő nem is lesz itt máma. mert a felesége tegnap szült a kórházban, azt ment látogatni. De én itt lennék, kérném tisztelettel. Táskái Imre vagyok, a hivatalsegéd ... Betessékelte a vendégeket az e^öki irodába, közben magvarázta. hogy énpen a postára indult volna az újságokért meg a levelekért, de hát n hivatalos vendégek, ugyebár. előbbre valók. Mert. hogy nem maszekügyben járnak itt, az kikövetkeztethető a Zsiguli rendszámából . .. Az elnök meglepődött, amikor belépett, hogy ilyen kora délelőtt máris látogatókat kapott Aztán megdöbbent amikor közölték, hogy mi járatban vannak. — De hát kinek ártott as a szerencsétlen ausztrál? — kérdezte, és őszintén sajnálta Adám Barakaert. Részletek a meghallgatott»* elmondásából. Iváncsai Pál községi tanácselnök: — Adám Bankner ausztrál állampolgár tőlem érdeklődött Bartafalvy Akosné felől. Miután közöltem vele, hogy a keresett személy meghalt, ezen a nyáron temettük, az idegen előadta, miért tette meg a hosszú utat. Sajnáltam szegényt... Állítom, hogy a faluban senki nem tudta, hogy Zsófi asszony, azaz Bar- tafalvyné ilyen ügyleteket bonyolított le a második világháborút követően, különösen pedig az utóbbi években. Semmiben sem szűkölködött, nem szorult ő arra, hogy ilyen, hogy úgy mondjam, hamis játékot folytasson. Amikor az ausztrál megpróbált idézni a nekik írt levélből, tessék elhinni, én szégyelltem magam ... Zsófi asszony azt panaszoltav hogy szegénységben tengődik, alig futja a megélhetésre, és valamiféle alkura emlékeztette őket, aminek írásos nyoma is van és azt féltve őrzi. Ez a megállapodás — az ausztrál szerint nem létezik ilyen irat, az egész çsak amolyan fenyegetőzés — arról szól, hogy a megmentettek, hálából, élete végéig gondoskodnak Zsófi asszonyról. (Folytatjuk.)
