Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-03 / 260. szám
\ Föllet ért a két vRágrekarder Megkezdődött az arab csúcs (Mytatâs as X. oldaíríí) A leszállás k&rzetébm ekkorra már teljes volt a készültség, az “-Almaz« (Gyémánt) hívónevú fogadóegység repülőgépei és helikopterei a levegőbe emelkedtek, a térségben kétéltű járművek, darus kocsik várták a visszatérő űrhajéit. Az Idő nem volt a legkedvezőbb: felhős volt és hűvös* néha-néha esett is; így várták a Szojuz—31 utasait A kiválasztott terep egyenletes, homokos talajú volt, s plusz öt fok körüli a hőmérséklet A visszatérés művelete bonyolult technikai feladat. Az űrhaját előbb le kell választani a mintegy 350 kilométeres magasságiban keringő űrállomásról, majd fokozatosan fékezni kell. A leszállás helyének kiválasztásánál figyelembe kellett venni, hogy az űrhajó csak ritkán halad el a megadott körzet fölött, így a szétkapcsolástól a fékezésig rendkívül nagy pontossággal kell meghatározni az egyes műveletek időpontját Mivel az atmoszféra felső rétegem áthaladó űrhajóval nincs rádiókapcsolat, egy ideig a földi irányítóközpomtban nem tudtak közvetlen kapcsolatot tartani Kovaljonok- kal és Ivancsenkowal. Rádiótechnikai eszközök segítségével azobap mindvégig figyelemmel lehetett kísérni a Szojuz—31 visszatérő egységét, amely pontosan a megadott pályán közeledett a Föld felszínéhez. Amikor az űrhajó mintegy 10 kilométernyi magasan volt, megkezdődött az ejtőernyős leereszkedés. Repülőgépekről azonnal rádiókapcsolatot létesítettek a két űrhajóssal. »Egy kicsit nehéz most... azért minden a legtökéletesebben rendben van. minden berendezés normálisan működik. Készek vagyunk a földet érésre« — hallatszott az irányítóközpontban az űrhajósok jelentése. A TASZSZ hírügynökségnek az űrutazás sikeres befejezésekor kiadott jelentése megállapítja, hogy a két űrhajós munkája kiemelkedő tudományos siker, útjuk befejezése — nem sokkal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója előtt — mutatja a szovjet tudomány és technika kimagasló eredményeit Kovaljonok és Ivancsenkov a második állandó űrexpedíció tagjaként töltött több mint négy hónapot a Szaljut—6 űrállomáson. Útjuk június 15-én éjjel kezdődött a Szojuz—29 űrhajóval, s egy nappal később már az űrállomáson voltak. A 140 nap bővelkedett eseményekben. Kovaljonok és Ivancsenkov két nemzetközi űrexpedíció házigazdája volt: fogadta Pjotr Klimuk és a lengyel Miroslaw Herma- szewski, illetve Valerij Bi- kovszkij és az NDK-beli Sigmund Jähn látogatását Három alkalommal kötött ki űrAz utóbbi tíz évben öt alkalommal tárgyalta a kormány a sütőipar helyzetét. Az a tény pedig, hogy sűrűn kerül terítékre a kenyér- és a péksüteménygyártás, már önmagában is jelzi az iparág kiemelt jelentőségét Ha azt vesszük alapul, hogy alig 20 éve hazánkban még házilag sütötték a kenyérnek több mint a felét, és összesen 40ÖQ — zömében kisebb — pékség volt az országban, a fejlődést erőteljesnek lehet minősíteni. 1968 óta az iparág fejlesztésére fordított 4,5 milliárd forintos beruházás bőven kamatozott; időközben a kenyérsütés gondját dolgát az új üzemek még vidéken is csaknem teljesen “-kivették« a háziasz- szonyok kezéből. Az iparágnak ez a nagyszabású fejlesztése azonban mindenképpen több volt egyszerű “szerepcserénél«. Az utóbbi évtizedekben 800—900 elavult sütödét, pékséget állítottak le, s új nagyüzemeket építettek. Egész sor nagyvárosban, új lakótelepen és városi környezetben hoztak létre új sütőipari központokat Az iparfejlesztés nyomán országosan a kenyér 10 százalékát minden tekintetben korszerű, folytonos működésű, nagy teljesítményű termelővonalakon állítják elő. Budapesten ez az arány 30 százalékra tehető. A közeljövőben még nem lehet rá számítani, hogy mindenütt a legkorszerűbb és legmagasabb műszaki színvonalat képviselő berendezésen állnak majd rendelkezésre. Ahol erre nincs lehetőség, továbbra is a régebbi, szakaszos technológiát alkalmazzak, de jelentős tökéletesítéssel. Eddig ezzel a technológiával a kenyér 12—13 óra alatt készült el; ezentúl a magyar szabadalom alapján előállított különleges kövászpor, a cito- pan alkalmazásával legalább kétharmadával rövidül a gyártási idő. A ci topánt már 25 gyárban alkalmazzák, s azt tervezik, hogy a vele sütött kenyér jelenlegi 8 százalékos arányát néhány év alatt 40— 50 százalékra növelik. Kényes pontja a hazai kenyér- és péksüteménytermelésnek a minőség. A tapasztalatok azt bizonyítják: nem elég, ha az üzemekből jő .minőségű, nagyobb térfogatú kenyér kerül ki, ha ugyanis az ilyen terméket a szállító- rekeszekbe zsúfolják, a raktári polcokon összenyomják, akkor a legjobb kenyér is — mire a fogyasztóhoz jut — lapossá, tömötté, “szalonnás- sá« válik. Ezért a következő években fokozatosan bevezetik a konténeres kenyér- és péksütemény-szállítást Ez, amellett, hogy megkönnyíti a szállítómunkások és a bolti személyzet munkáját a kenyér minőségére is jó hatással lesz. A hazai kenyérfogyasztás sajnálatos jellemzője a nagyfokú pazarlás. Az évente veszendőbe menő kenyér értéke több száz millió forintot tesz ki. Jelentős az a kenyérmennyiség, amely a belkereskedelemben száraz kenyérként »visszamarad«, de ennek többszöröse a háztartásokban válik értéktelenné. Csak egyfelől igaz, hogy mindez azért következik be, mert olcsó a kenyér, és túlságosan könnyen bánunk vele. Sokak szerint — és az ipari szakembereknek is ez a véleményük —, a pazarlás megelőzésére a kenyeret olyan “súlyválaszték- ban« kell sütni, ami a családok napi igényéhez jobban igazodik. A kenyérgyártásnak éppen ezért az egyik további fontos feladata a kilós és félkilós “napra kész« kenyerek arányának további növelése, valamint a tartós, szeletelt, csomagolt — 7—8 napig fogyasztható — kenyértípusok termelésének és kereskedelmi forgalmazásának fokozatos bevezetése. A sütőipari feladatok ellátásában továbbra is nagy szerepet szánnak a tanácsi irányításnak. A tanácsi vállalatok mellett azonban a szövetkezeti és egyéb szektorhoz tartozó sütőüzemeket is fejlesztik. Az utóbbi Időszak fejlesztésének eredményeit, valamint az iparág még megoldatlan gondjait vette sorra ezúttal is a Minisztertanács, amelynek határozata megszabja a következő évek tennivalóit A határozat a további racionális fejlesztésre, a rekonstrukciók folytatásának szükségességére, a magyar sütőipari gépgyártás színvonalának növelésére, és általában: a városok, falvak ellátásának folyamatos, zökkenőmentes továb- Jai javítására figyelmeztet, állomásukon Progressa típusú teherűrhajó, hogy biztosítsa az utánpótlást, a szükséges élelmiszert, ivóvizet, tudományos fölszerelést. A két űrhajó; egy alkalommal kilépett az űrállomásról a kozmoszba és leszerelte a Szaljut—6 burkolatán elhelyezett különleges műszereket; ezeket visszajutatta a Főidre. A világrekorder űrexpedíció két tagja rendkívüli fontosságú, igen értékes tudományos megfigyelő munkát végzett Sokezer fényképfelvételt, több kilométernyi ülmet készítettek a Föld felszínéről és a világóceánról — ennek egy részét már visszajuttatták a Földre a látogató expedíciókkal. Az űrállomás két mini olvasztókemencéjében több mint 50 technológiai kísérletet végeztek kristályok, félvezetők, új összetételű anyagok előállítására. Igen nagy számú biológiai, pszichológiai és orvostudományi kísérletet is végeztek, és számos egyéb feladatot is végrehajtottak. Kovaljonok és Ivancsenkov munkáját értékelve a földet- érés után a kiváló űrhajós, az űrhajósegység parancsnoka, Vlagyimir Satalov altábornagy kijelentette: “Az űrhajósok a repülés minden szakaszában nagyszerűen dolgoztak.«. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a minisztertanács üdvözletét intézett a két űrhajóshoz, azokhoz a tudósokhoz, technikusokhoz, mérnökökhöz, munkásokhoz, űrhajózási szakemberekhez, akik részt vettek a Szaljut űrállomás, a Szojuz és Progressz típusú űrhajók elkészítésében. Az üdvözlet a szocialista haza újahb kimagasló sikerének neved a most sikerrel véget ért kísérletet — külön kiemelve a két űrhajós nagyszerű munkáját. Utal az üdvözlet az út során végrehajtott nemzetközi kísérletekre, hangsúlyozva: a szocialista országok űrhajósainak útja a szocialista közösség tagjai nemzetközi tudományos és műszaki együttműködésének újabb, ragyogó példája a világűr békés célokra történő hasznosításában, amit az In- terkozmosz tagállamai együtt folytatnak. Az SZKP Központi Bizottsága, a legfelsőbb tanács elnöksége és a minisztertanács köszönetét mond mindazoknak. akik ennek a világraszóló jelentőségű tudományos sikernek előkészítésében és megvalósításában részt vettek, ■ további sikereket kíván nekik. Az iraki fővárosán, Bagdadban csütörtökön esite megnyílt az arab államfők, illetve képviselőik értekezlete. A csúcs első aktusa sajátos “békekötés« volt — lévén, hogy a tanácskozást Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára nyitotta meg. Ugyanő nem sokkal ezelőtt, lévén egyiptomi és Szadat elkötelezettje, elutasította a nevére érkezett meghívást, szerdán azonban meggondolta magát, s csütörtök reggel az iraki fővárosba érkezett. Mindazonáltal a csúcstalálkozót — az első Ilyet az arab csúcsok történetében — nem a Liga szervezte. Az értekezlet részvevőit az ilyen alkalmakkor szokásos közös fohász után Ahmed Hasszán Al-Bakr iraki elnök üdvözölte. Beszédében Bakr megjelölte a tennivalókat, de azt a kört is, amelyben a lehetőségek mozognak. Mondanivalója ugyanabban a programadó szellemben hangzott el, mint külügyminiszterének, Szadun Hammadinak két nappal ezelőtti — »a kölcsönösen elfogadható minimumot« sürgető — nyilatkozata. Ma nyíiik meg a Szociansía fnternacionálé kongresszusa Ma a kanadai Vancouverben megnyílik a Szocialista Inter- nacionálé kongresszusa. A 38 szocialista és szociáldemokrata pártból álló nemzetközi szervezetnek ez lesz az első olyan kongresszusa, amelyet nem Európában tartanak. A tanácskozás napirendjén szereplő témák közül kiemelkedik a leszerelés és a nemzetközi gazdasági helyzet kérdése. Megvitatják továbbá délafrikai, a latin-amerikai és az ázsiai helyzetet. A DPA nyugatnémet hír- ügynökség értékelése szerint biztosra vehető, hogy Willy Brandtot — akit az 1976-os, genfi kongresszuson választottak meg a szervezet elnökévé — ismét megerősítik tisztségében. A lottó 1978. november 1-1 október havi jutalomsorsolásáról 2 174 295 p 2 761 737 O 2 189 754 a 2 766 890 k 2 792 655 c 2 200 060 ■ 2 797 808 s 2 205 213 r 2 802 961 1 2 236 131 s 2 808 114 m 2 251 590 3 2 813 267 n 2 256 743 o 2 818 420 s 2 261 896 o 2 828 726 s 2 267 049 P 2 839 032 r 2 28 2 508 P 2 849 338 s 2 292 814 r 2 900 868 s 2 297 967 o 2 906 021 n 2 308 273 i 2 921 480 r 2 344 344 o 2 926 633 f 2 369 803 o 2 931 786 P 2 375 262 r 2 952 398 P 2 364 956 r 2 973 010 P 2 983 316 r 2 385 568 P 2 988 469 r 2 401 027 f 2 993 622 s 2 411 333 o 2 416 486 P 44 439 201 r 44 784 452 o 2 421 639 3 44 789 605 r 2 452 557 o 44 799 911 s 2 462 863 m 62 005 778 s 62 010 931 s 2 468 016 P 62 016 084 o 2 473 169 e 62 021 237 s 2 478 322 1 62 026 390 fa 2 488 628 m 2 498 934 P 62 031 543 e 2 509 240 n 62 036 696 r 2 519 546 P 62 041 849 d 2 524 699 P 62 047 002 f 2 560 770 r 62 052 155 o 2 565 923 3 62 057 308 P 2 576 229 s 62 062 461 s 2 586 535 s 62 067 614 p 2 596 841 s 62 072 767 s 2 617 453 o 62 077 920 s 2 622 606 1 62 098 532 fa 2 627 759 p 62 113 991 e 2 643 218 r 62 119 144 n 2 648 351 1 62 129 450 P 2 653 524 ■ 62 124 297 r 2 668 983 s 62 134 603 s 2 684 442 s 62 139 756 s 2 689 595 s 62 144 909 P 2 694 748 o 62 150 062 s 2 705 054 s 62 155 215 h 2 725 666 o 62 170 674 P % m m s 62 175 827 s 62 180 980 s 62 186 133 s 62 351 029 O 62 191 286 p 62 356 182 O 62 206 745 e 62 362 335 C 62 217 051 P . 62 371 641 O 62 227 357 r 62 376 794 V 62 232 510 s 62 381 947 e 62 237 663 s 62 387 100 k 62 242 816 s 62 397 406 p 62 253 122 m 62 418 018 S 62 258 275 d 62 428 324 r 62 263 428 r 62 438 630 S 62 273 734 r 62 469 548 S' 62 299 499 P 62 479 854 S 62 304 652 s 62 485 007 O 62 309 805 p 62 500 466 o 62 314 958 o 62 505 619 1 62 320 111 p 62 510 772 r 62 325 264 m 62 515 925 k 62 330 417 1 62 536 537 r 62 340 723 P 62 541 690 r 62 345 876 k 62 546 843 S / A listában használt rövidítések Jelentése : a: táskarádió b: Lada 1200 típusú szg.-kocsi c: színes tv d : ötlet utalvány S0 000 Ft e ; Otthon lakbér, utalv. 15 000 Ft f: Ismerje meg a Szovjetuniót utalvány g: Televízió I. h: Televízió IL 1: Hűtőgép I. J: Hűtőgép IL k: Háztartási félsz. utalv. X. 1: Háztartási íelsz. utalv. IL m: vásárlási utalv. 3000 Ft n: konyhafelszerelési vásárlási utalv. 4000 Ft o: vásárlási utalv. 5000 Ft p: vásárlási utalv. 9000 Ft r: vásárlási utalv. 7000 Ft s : vásárlási utalv. 10 000 Ft Népszavazás »Vallásháború egy pohár vízben« — így nevezte valamelyik kommentátor azt a vitát, amely ezekben a napokban dúl Ausztriában: építsenek-e vagy ne építsenek atomerőműveket... Vé- gulis a kormány népszavazásra bocsátotta a kérdést, s november 5-én urnák elé járulnak az emberek, s kiderül, h elyesli-e a többség, hogy a Bécs melletti Zwen- tendorfban üzembe állítsák az erőművet, vagy pedig elvetik ennek az energiafajtának a fölhasználását Hívek és tiltakozók csoportjainak, bizottságainak tucatjai alakultak e hónapokban Ausztriában. Érveket, tekintélyeket vonultatott föl mind a két tábor. “Föld- rengészónában fekszik a helyiség, nincs biztosíték a reaktor megsérülése ellen, drágán termeli majd az áramol* — verték félre a harangot a tiltakozók. Fölsorakoztattak egy Nobel-dijas amerikai biológust, sportolók és színészek nyilatkoztak... Nem pihentek azonban az ügy támogatói sem. Egy szakértő kijelentette: a hasonló svájci erőművekben eddig egyetlen baleset sem fordult elő. Voltaképpen nem is a zwentendorfi erőmű sorsa forog kockán: arról az atomtörvényről szavaznak most Ausztriában, amelyet a parlament szocialista többsége fogadott el, még régebben, és szinte föltette rá politikai sorsát E népszavazás tehát Ausztriában nemcsak — is talán nem is elsősorban — az atomkérdés- ben dönt, hanem megmutatja, milyen erős az Osztrák Szocialista Párt. Ha veszít, tehát ha d »netn«-ek kerülnek többségbe, nagyon kínos lenne számára, hiszen nemrég fellegvárában, Bécsben, érzékeny veszteségeket szenvedett. Bruno Kreisky kancellár teljes mellel vetette magát a küzdelembe, nem tett ugyan túl drámai is elkötelező kijelentéseket, de azért legutóbb így fogalmazott: »Nem mondom, hogy nem mondok le, ha a többség elveti a törvényt.« Az ellenzéki Osztrák Néppárt zavarban van: szeretné, ha a hosszú évek óta hatalmon levő szocialisták vereseget szenvednének, szíve szerint tehát a “nem« győzelmét óhajtja. De a pártban döntő befolyása van a nagytőkének, főleg az atomerőművek építésében érdekelt pénz- és ipari világnak, mely egyértelműen az »igen« mellett foglal állást. A néppárti vezetőség tehát savanyú arccal a szavazókra bízta, hogy mit tesznek. Bármi legyen a vasárnapi népszavazás eredménye, nem valószínű, hogy hosszú távra megakadhat az atomenergia békés felhasználása Ausztriában. Annyi haszna azonban lehet a tiltakozásnak, hogy az illetékesek fokozzák a biztonsági intézkedéseket, és bőven tájékoztatják majd erről az aggódó közvéleményt. Portugál parasztok tüntetése Portugáliában sorozatos megmozdulásokon tiltakoznak a földművesek a földreform vívmányainak megsemmisítésére irányuló intézkedések ellen. Képünkön: Vendas Novasban tüntetnek a parasztok. (Telefotó — ADN/ZB—MTI—KS) Rendkívüli jutalomsorsolás A sorsoláson a 43. heti szelvények vettek részt. 1 597 017 2 562 404 d 62 158 055 g 1 esi 405 d 2 576 001 e 62 144 458 f 1 678 599 2 603 195 g 1 732 987 d 2 630 389 g 62 158 055 g 2 684 777 1 62 185 249 e 746 584 e 2 820 747 g 62 198 846 d 1 787 375 d 2 902 329 g 62 212 443 e 1 800 972 f 2 983 9-1 g 1 868 151 f 2 997 508 d 62 226 040 f 1 909 748 d 62 253 234 f 1 923 345 d 44 454 761 e 62 266 831 f 1 93« 942 g 62 294 025 f 1 991 330 f 44 821 880 f 62 321 219 g 2 168 091 C 62 348 413 f 2 181 688 f 55 454 734 e 62 362 010 f 62 389 204 d 2 208 882 d 55 821 853 g 62 402 801 g 2 222 479 g 62 416 398 g 2 344 852 g 62 022 085 e 62 429 995 d 2 358 449 g 62 035 682 d 62 457 189 d 2 412 837 d 62 062 876 e 62 484 383 g 2 440 031 g 62 117 264 £ 62 497 980 C 2 494 419 e 62 130 861 e 62 525 174 d 2 535 210 g 62 144 458 q 62 538 771 f Szovjet gyermektümlíét a Fegyveres Erők Klubjának színháztermében, Kaposvár, Április 4. u. 3. Vetítésre kerülnek: November 6-án “A púpos lovacska« November 7-én “Koma kalandjai« Az előadások 15 órakor kezdődnek. Ingvenes belépők a Re lízvényirodában igényelhetők. (40724) Megtárgyalta a Minisztertanács Számvetés a sütőiparról