Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-21 / 274. szám

KÁŰÁR JÁNOS A párt teljes odaadással küzd népünk boldogulásáért TfaxMtt«Xnzpo«rfl BtxottMgl Kedve« ®E1 vtársaók. Elvtár- Mk, Barátaim! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak mai, kibővített ülésén a magyar forradalmi munkás- mozgalom és népünk történe­tének kiemelkedő fontosságú eseményéről, a Kommunisták Magyarországi Pártjának 60 évvel ezelőtti megalakulásá­ról emlékezünk meg. Ebből az alkalomból szólnunk kell pártúnk történelmi útjáról, a harc néhány fő tapasztalatá­ról, végül jelenlegi helyze­tünkről, feladatainkról. A kommunista párt létre­jöttének feltételei 1918 őszén a magyar munkásmozgalom, a magyar társadalom és a nem­zetközi helyzet fejlődésében történelmileg egyaránt érettek voltak, ezért a párt megala­kítása a körülményekből logi­kusan következett, törvény- szerű és a kor parancsa volt. A magyar munkásosztály harca a kizsákmányolás ellen létével egyidős. Már az 1848— 49-es polgári forradalom és szabadságharc időszakában voltak munkásmegmozdulá­sok. A hatvanas évek végén megalakult az első szocialis­ta munkásszervezet, az Álta­lános Munkásegylet, majd 1878-ban Frankel Leónak, a párizsi kommün egyik ki­emelkedő vezetőjének, Marx közvetlen munkatársának kez­deményezésére létrejött az el­ső magyarországi munkás­párt A II. Internacionálé megalakulása után, 1890-ben, a párt fölvette a Magyaror­szági Szociáldemokrata Párt nevet. A múlt század végén, s századunk elején a szociál­demokrata párt jelentős mér­tékben hozzájárult a magyar munkásság osztállyá szerve­zéséhez és öntudatra ébresz­téséhez. A XX. század eleji Magyar- ország súlyos társadalmi el­lentmondásoktól volt terhes. A nagybirtokosok, a nagytő­kések és a bankárok uralma, a dolgozó tömegek kizsákmá- nyoltsága és jogfosztottsága, az ország függő helyzete Ausztriától, a nemzetiségi kérdés megoldatlansága radi­kális változtatásokat követelt. A társadalmi feszültségeket a végsőkig kiélezte a monarchia részvétele és veresége az I. világháborúban. A háború vé­gén, 1918-ban hazánkban kiasaztkus forradalmi helyzet alakult ki, az uralkodó osztá­lyok már nem voltak képesek a régi módon kormányozni, az elnyomott osztályok pedig már nem voltak hajlandók tovább a régi módon élni. A forradalmi helyzet létre­jötte Magyarországon egybe­esett a világszerte kibontako­zó forradalmi fellendüléssel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom utat mutatott a kizsákmányolt osztályok, az elnyomott népek, a háború poldából szabadulni akaró emberek számára. Október példája különösen nagy ha­tással volt Magyarországon, ahol a társadalmi ellentmon­dások — a forradalom előtti Oroszországéhoz hasonlóan — végsőkig kiéleződtek. 1918. október 31-én győzött az őszirózsás forradalom. Megdőlt a Habsburg-monar­chia csaknem négy évszáza­dos uralma, Magyarország független, demokratikus állam lett. A -nép ügyével rokon­szenvező, kimagasló politikus, Károlyi Mihály lett a minisz­terelnök, majd a köztársaság elnöke. Az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom Ma­gyarországon kezdettől fogva népi forradalom volt, amelyet valójában a munkás- és ka­tonatömegek, az oroszországi példa nyomán megalakult munkás- és katonatanácsok* vittek győzelemre. A hata­lomra jutott polgári kormány azonban nem tudta megolda­ni a felhalmozódott társadal­mi problémákat, ' nem tudott és nem mert ellenállni a győztes imperialista hatalmak diktátumának. Az ország, a nép további sorsa attól füg­gött, van-e olyan társadalmi erő, amely képes a forradal­mi vívmányok megvédésére és továbbvitelére. Volt ilyen erő. Hatvan évvel ezelőtt megtör­tént a döntő lépés, létrejött az a tudatos szervezett él­csapat, amely képes volt megfogalmazni és következe­tesen képviselni a munkás- osztály, a nép forradalmi cél­jait. 1918. november 24-én Budapesten a baloldali szo­ciáldemokraták, a forradalmi szocialisták, az Oroszország­ból hazatért forradalmárok megalakították a Kommunis­ták Magyarországi Pártját, megválasztották a párt első Központi Bizottságát s annak elnökét, Kun Bélát. Azon a hatvan évvel ezelőtti napon ily módon létrejött a magyar munkásosztály marxista-leni­nista pártja, ami máig ható fordulópontot jelentett mun­kásosztályunk, népünk törté­netében. A kommunista párt rövid idő alatt megnyerte a mun­kások és a parasztok nagy tömegét. Maga mellé állítot­ta a nemzet sorsáért aggódó és a társadalmi haladásért cselekedni akaró értelmiségie­ket. A polgári kormány te­hetetlensége és az ország vál­ságos helyzete sürgette, a tö­megek forradaimasodása, a kommunista párt és a szo­ciáldemokrata párt egyesülé­se pedig lehetővé tette, hogy 1919. március 21-én a nép nagy többségének akaratából az Oroszországban győztes Nagy Októberi Szocialista For­radalom után másodikként hazánkban is győzzön a szo­cialista forradalom. A Magyar Tanácsköztársa­ság 133 napos fennállása né­pűink történelmének kimagas­ló időszaka. Létrejötte azt jelentette, hogy hazánkban először került minden ha­talom a dolgozó nép kezébe. A Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt, rendkívül nagy nehézségek közepette is, bebizonyította a magyar mun­kásosztály államalkotó erejét, elhivatottságát a társadalom megújítására, a nemzet veze­tésére. Az első magyar proletár- diktatúrát — amelyet Európa- szerte rokonszenwel fogadtak a munkástömegek, a népek — külső erő, a nemzetközi impe­rializmus fegyveres beavatko­zása verte le. Az intervenció fő szervezője az antant, azon belül az európai hegemóniá­ra törő francia imperializmus volt. Céljaihoz felhasználta a forradalomtól rettegő cseh­szlovák és román burzsoázia' fegyveres erőit A külső fegy­veres erővel a magyar nép nyakába ültetett horthysta el­lenforradalmi rendszer, a fe­hérterror megsemmisítette a Tanácsköztársaság vívmá­nyait és negyedszázadon át kíméletlenül elnyomta a né­pet kegyetlenül üldözte a kommunistákat, és eltiport minden haladó törvekvést. Az ellenforradalmi rendszer huszonöt éves uralma, a leg­kegyetlenebb terror sem tud­ta azonban megsemmisíteni a Tanácsköztársaság emlékét A proletárdiktatúrát leverhet­ték, az eszmét azonban nem győzhették le. A Kommunis­ták Magyarországi Pártja az ellenforradalmi terror ellené­re Kun Bélának, a Magyar Tanácsköztársaság Jtíma£asló vezetőjének, és Landler Je­nőnek, a magyar kommunis­ta mozgalom baloldali szo­ciáldemokratából lett kiemel­kedő személyiségének irá­nyításával hamarosan talpra állt. Űjult erővel és 25 éven át szakadatlanul folytatódott az illegalitásban dolgozó kom­munisták és más demokrati­kus erők harca a fasiszta rendszer ellen, a dolgozó nép Magyarországáért. A II. világháborúban meg­semmisítő vereséget szenve­dett a fasizmus, és a Szovjet­unió Vörös Hadserege Ma­gyarország számára is elhozta a felszabadulást. A német fa­sizmus veresége kedvező nem­zetközi feltételeket teremtett a demokratikus fejlődéshez, de az újjászületés belső feltéte­leit rendkívül nehéz viszo­nyok közt, népünknek kellett megteremtenie. A népi demokratikus átala­kulás vezető ereje a Magyar Kommunista Párt 'volt, mely az illegalitás negyedszázada után is életerősen, határozott programmal, nagy szervező erővel lépett a politikai élet porondjára. Mint a népi de­mokratikus átalakulás legkö­sebb pártja lett. Három évvel a felszabadulás után, pártunk vezetésével, az osztályharc eredményeként Magyarorszá­gon másodszor is győzött és hatalomra jutott a munkás- osztály, létrejött a proletár- diktatúra, hazánk a szocialis­ta fejlődés útjára lépett, A szocializmus építésének kezdeti lendületét törték meg az akkori pártvezetésben el­uralkodott szektás, dogmati­kus hibák, amelyek súlyos politikai torzulásokhoz, a pártélet lenini normáinak semmibevételéhez, a demok­ratikus jogok korlátozásához, törvénysértésekhez, végső so­ron a párt és a tömegek kap­csolatának megromlásához vezettek. E súlyos torzulások, a revizionista árulás, a belső és a külső osztályellenség tá­madása együttesen tették le­hetővé, hogy 1956-ban ellen- forradalmi felkelés törjön ki. A párt úrrá tudott lenni a súlyos helyzeten, és két évti­zede ismét megfelelően be­tölti társadalmunkban art a vezető szerepet, amelyet a munkásosztály, a dolgozó nép elvár tőle; politikája élvezi a legszélesebb tömegek támoga­tását. Ennek eredményeiként hazánkban ma a munkásosz­tály, a dolgozó nép hatalma szilárd, az ország belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott, népgazdaságunk fejlődik, né­pünk életkörülményei lehető­ségeinkkel arányosan javul­nak. Népünk szocialista épí­tőmunkájának eredményeit, s azt, hogy szocialista államunk, a Magyar Népköztársaság méltóan kiveszi részét a ha­ladásért, a békéért világszer­te folyó küzdelemből, nem­zetközileg is széleskörűen el­ismerik. Tisztelt Központi Bizottság! Pártunk, a magyar mun­kásosztály a küzdelmes hat évtizedben sok győztes csa­tát vívott, de történelmi útunk nem volt mentes kudarcoktól és tévedésektől sem. Az egész utat áttekintve,- mégis joggal és büszkén mondhatjuk: a párt harca sikeres volt, a mérlege pozitív, pártunk a munkásosztály, a dolgozó tö­megek, népünk támogatásával történelmi jelentőségű ered­ményeket ért eL Az évfordu­ló alkalmából szólni kell a hat évtized harcának néhány fő tapasztalatáról, hiszen ezek nemcsak maradandó eredmé­nyeink, történelmi vívmá­nyaink fő forrásai, hanem ..iránymutatók pártunk tevé­kenységében most és a jövő­ben is. Pártunk eredményeit és si­kereit mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a tudomá­nyos szocializmus, Marx, En­gels és Lenin tanításait vallja magáénak, s e tanítások al­kotó alkalmazására törekszik elméleti alapja és tudomá­nyos módszere a marxizmus— leninizmus. A világhelyzetnek az utóbbi hat évtizedben be­következett alapvető megvál­tozása és jelenlegi fő iránya, ezen belül a magyar párt tör­ténete, országunk mai szocia­lista valósága, más szóval a gyakorlat bizonyítja az 1848- ban, a Kommunista Kiáltvány­ban először meghirdetett esz­mék, megdönthetetlen igazsá­gát, hallatlan életerejét, s egy­ben annak óriási jelentőségét is, hogy Lenin, szakítva a II. Internacionáléban eluralkodó opportunizmussal, megvédte, általános érvénnyel tovább­fejlesztette, az imperializmus és a proletárforradalmak kor­szakára alkalmazta Marx és Engels tanításait Tapasztalataink alapján vall­juk, hogy a marxizmus—leni­nizmus elmélete nélkülözhe­tetlen fegyver a munkásosz­tály forradalmi harcában. Közismert az is, hogy a marxista—leninista elmélet nem dogma, hanem a cselek­vésnek, a konkrét helyzet konkrét elemzésének vezérfo­nala. A tudományos szocializ­mus megalapítói nem min­den helyzetre alkalmazható sémákat hagytak ránk, hanem a társadalmi fejlődés törvé­nyeit, az osztályharc vezetésé­nek tudományos módszerét tárták feL A tudományosan kidolgozott elvek és módsze­rek birtokában minden kor minden forradalmi pártjának magának kell eldöntenie, hogy az adott helyen és helyzetben milyen megoldások a legcél­ravezetőbbek. Pártunk történetének min­den szakasza, megalakításától a mai napig azt bizonyítja, hogy a párt erejét elsősorban a tudományos szocializmus elméletének alkotó alkalma­zása, az elvi alapokon nyugvó politika kidolgozása és meg­valósítása adja. Ez eredmé­nyezte 1918—19-ben a töme­gek megnyerését és forradal­mi fejlődését, a munkásosz­tály hatalmának kivívását, a szocialista forradalom győzel­mét, a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltását. Ez segítette pártunkat a negyedszázados ellenforradalmi rendszer elle­ni harcában is. A marxista—leninista elmé­let segítségével vezette pár­tunk a hatalomért folytatott harcot a második világhábo­rú éveiben és a felszabadulás után; ezzel jutott hatalomra másodízben 1948-ban a mun­kásosztály, s vette kezdetét hazánkban a szocialista tár­sadalom alapjainak lerakása. Az 1956 őszén kirobbant ellenforradalmi felkelés fegy­veres leverése után tudomá­nyos elméletünk alkalmazása tette lehetővé, hogy úrrá le­gyünk a mély politikai válsá­gon, és folytatódjék a szocia­lizmus építése. A pártban volt annyi erő, hogy az elmé­let segítségével, igazi marxis­ta módon, kritikusan és ön­kritikusan vizsgálja az akkori tragikus helyzet okait és ta­nulságait, kidolgozza a konk­rét helyzetnek megfelelő poli­tikát és tennivalókat. A párt ennek megfelelően szakított mind a dogmatikus, szektás torzulásokkal, mind a revizio­nista árulással, újjászervezte -sorait, nyílt elvi politikájával visszanyerte a tömegek bizal­mát. Mindez lehetővé tette a gyors konszolidációt, a mun­kásosztály hatalmának meg­szilárdítását, a szocializmus építésének lendületes folyta­tását, a szocializmus alapjai­nak lerakását, s ezzel a harc hazánkban eldőlt a szocializ­mus javára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt saját magára nézve kötelezőnek tártotta és tartja, hogy elméleti és gyakorlati munkájában mindenkor és egyidejűleg vegye figyelembe a marxizmus—leninizmus ál­talános érvényű törvénysze­rűségeit, saját munkásosztá­lyunk és népünk történelmi tapasztalatait, országunk adottságait, a nemzeti sajá­tosságokat. Igyekszünk tanul­ni a testvérpártoktól, különö­sen nagy jelentőségűnek tart­juk a Lenin alapította Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak tapasztalatait Ügy vél­jük, hogy ma, amikor a kom­munista pártok önállóan dol­gozzák ki politikájukat, min­den párt számára növekszik annak fontossága, hogy minél jobban ismerjék és értsék egymás harcát, tevékenysé­gét, hiszen korunkban a kommunista és munkáspártok tapasztalatainak összessége el­méletünk és gyakorlatunk fej­lesztésének a fő forrása. Gyakran hallani olyan — nem új keletű — burzsoá szó­lamokat, valamint olyan »újí­tó« okfejtéseket amelyek a marxizmus, vagy legalábbis a leninizmus »elavultságáról« szólnak, s tanúi vagyunk an­nak is, hogy a maoista irány­zat mily messze került a tu­dományos szocializmus elvei­től. A mi nézetünk világos: korunkban, ahogy Marx és Engels tanításai nélkül nincs, úgy Lenin tanításai nélkül sincs marxizmus. Számunkra a marxizmus—leninizmus olyan tudomány, amely a ka­pitalizmusból , a kommuniz­musba való átmenet egész történelmi korszakának társa­dalmi törvényeit tárja fel, amely maga is fejlődik, lé­pést tart a valósággal, ezért időszerűsége egyre inkább megmutatkozik korunk nagy világfolyamataiban az egész földkerekségen. Kedves Elvtársakl Évtizedes történelmi tapasz­talataink igazolják, hogy a munkásosztály a kapitalista kizsákmányolás elleni harc­ban, a hatalomért vívott ki­élezett küzdelemben és a szo­cializmus viszonyai között egyaránt csak akkor tudja társadalmi küldetését betölte­ni, ha harcát olyan szervezett forradalmi élcsapat vezeti, amely egyaránt képviseli napi érdekeit és sohasem téveszti szem elől történelmi céljait. A párt, a munkásosztály vezető szerepének érvényesü­lése a szocializmus viszonyai között, a hatalom birtokában is elsődlegesen a szilárd mar­xista-leninista elveken alapu­ló politikán múlik. Ahogyan a helyes politika, a szocialis­ta forradalom fejlődési ütemé­nek helyes meghatározása erő­síti a párt vezető szerepét, úgy csökkenti azt az olyan szektás, álradikális politika, amely figyelmen kívül hagy­ja a tömegek napi érdekeit, számukra még nem érthető célok érdekében követel ál­dozatokat, és a türelmes, min­dennapi felvilágosító és szer­vező munkát, a példaadást parancsolgatással akarja he­lyettesíteni. Ugyanígy gyen­gíti a párt vezető szerepét, tömegbefolyását, és veszé­lyezteti az előrehaladást az a revizionista, megalkuvó állás­pont is, mely az elmaradot­tabb, konzervatívabb töme­gek hangulatát tükrözve, a tömegek értetlenségére hivat­kozva figyelmen kívül hagyja a távlati célokat, lemond a ddlgoeők meggy őiőeéről. m®*­gósitásárőL, és a tömegek uszályába kerül. A párt vezető szerepét az elmélet alkotó alkalmazásán túl döntően az befolyásolja, hogy a párt mennyire képes megvalósítani politikáját a gyakorlatban. Vezető szerepé­nek érvényesülése tehát első­sorban nem azon múlik, hogy országosan vagy • egy-egy munkahelyen hány tagja van a pártnak, hanem azon, hogy az adott munkahelyen, és az országban hogyan és milyen mértékben valósul meg a párt politikája. Közelmúlt történelmünkben erre is található negatív és pozitív tapasztalat egyaránt. A párt taglétszámát tekintve az ötvenes évek elején volt a legnagyobb, amikor mint­egy 900 ezer tagja volt, de a politikai torzulások, a párt­egység megbomlása miatt ve­zető szerepe nemcsak gyen­gült, hanem maga a párt is megbénult. Ezzel szemben az újjászervezett pártnak 1957 tavaszán lényegesen keve­sebb, kereken 240 ezer tagja volt, mégis eredményesen ol­dotta meg feladatait, mert helyes és reális politikai cé­lokat tűzött ki, jó módszere­ket alkalmazott, egységes volt, és meg tudta nyerni a nép nagy többségét. Az újjászer­vezés óta pártűnk létszámát tekintve is egészségesen fejlő­dött, folyamatosan kiegészült a felnövekvő fiatal nemzedé­kek soraiból, s ez nagy nye- résége ügyünknek. A párt vezető szerepének betöltéséhez a forradalmi el­mélet, az elvi politika, a tö­megek megnyerése mellett meghatározott szervezeti el­vek betartása is nélkülözhe­tetlen. Amikor Lenin a szá­zad elején megkezdte harcát a munkásosztály új típusú forradalmi pártjának megte­remtéséért, kifejtette, hogy ez a párt nem lehet sem egyes frakcióvezetők önké­nyének kiszolgáltatott, ré­szekre szaggatott szervezet, sem pedig egységes cselekvés­re képtelen kispolgári, anarchikus vitaklub. A de­mokratikus centralizmust te­kintette a meghatározó szer­vezeti elvnek, s ennek érvé­nyesüléséért harcolt mindvé­gig. A demokratikus centraliz­mus elvének helyességét a legnehezebb feltételek között is igazolta a kommunista pár­tok gyakorlata. Marxista-le­ninista pártunk eszmei, poli­tikai, szervezeti egységét a demokratikus centralizmus lenini elvének következetes alkalmazásával teremtettük ,meg. A demokratikus cent­ralizmus lényege a lehető leg­szélesebb körű szabad vita a döntés folyamatában, és a tel­jes egység, fegyelem az elfo­gadott határozatok végrehaj­tásában. A demokratikus cent­ralizmus érvényesülése fel­szabadította a kommunisták alkotó energiáit, tág teret nyi­tott a felelős kezdeményezé­sekhez, megóvta a pártot a nagyobb tévedésektől, lehető­vé tette az új kérdések mar­xista megválaszolását, erősí­tette a párt egységét és cse­lekvőképességét a feladatok megoldásában. 1956 novemberében a párt­élet lenini normáinak, a de­mokratikus centralizmus, a kollektív vezetés, és a vég­rehajtásban az egyéni fele­lősség elvének helyreállításá­val teremtette meg pártunk az eredményes munka nélkü­lözhetetlen feltételeit a Köz­ponti Bizottságban, a párt valamennyi szervében és szer­vezetében. Ennek kedvező ha­tása azonnal megmutatkozott a Központi Bizottság 1956 de­cemberi határozatának vitá­jában, s így volt ez később is a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről, a gazdaság- irányítás reformjáról, a párt programnyilatkozatáról folyt vitákban és e nagy horderejű határozatok végrehajtásában is. A pártélet lenini normái­nak betartása és betartatása a jövőben is a párt eredmé­nyes munkájának elengedhe­tetlen feltétele. A párt történelmi küldetése, hogy elvezesse a társadalmat a kommunizmushoz, megte­remtse a dolgozók közös ott­honát, amelyben az emberek békében, jólétben és szaba­don élhetnek. E ragyogó cél megvalósításában a párt, a párttagság magára vállalja a (Folytatás a 4. oldalon) vetkezetesebb képviselője gyorsan növelte befolyását, és hamarosan az ország legerő­gyakorlatában. Világnézetünk és 'politikai gondolkodásunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom