Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-14 / 243. szám

Új bútorbolt Nagyatádon Kockázatvállalás nélkül nem megy A gyárak zsákbamacskái Ha a nagyatádi bútorbolt vezetői most határoznák el, hogy szakosodnak, bizony fölkopna az álluk. Nem nézik valami nagy bizakodással a jövőt, mert a Kaposváron felépülő Domus áruház meg­nyitása után mindenképpen át kell állniuk másfajta vá­lasztékra. Vajon lesz mire át­allniuk? — Ma is érezzük, hogy itt van a közelben, a kanizsai Domus, és tudjuk, hogy nem egészen azt kellene árulnunk, amit most tartunk. Jelenleg majdnem minden áruféleség kapható nálunk, ami a nagy cégeknél is, de ha a kapos­vári áruház kész lesz, nyil­ván az egész megyére ki­nyújtja »csápjait«, s nem élünk meg mellette. Egy ilyen kisebb , vidéki bútorbolt­ra nagy szükség van, de el­sősorban kisbútorokat, kiegé­szítő dolgokat és a tömegigé­nyeknek legjobban megfe­lelő, sokféle lehetőséget kíná­ló elemes bútorokat kellene árulnunk. Csakhogy ezekből van a legkisebb választék, sőt a könyvespolcok, a zene­gépek tárolására alkalmas polcrendszerek, a jó virágáll­ványok, a kisebb szekrénykék szinte csak szökőévenként je­lennek meg — mondta Sárdi Ferenc üzletvezető-helyettes. — Látok itt önöknél több olyan bútort, például a stili­zált díszítésű import szek­rénysort, amely másutt megy ritkaságszámba. Vajon az ön által említett hiányzó dol­gokkal nem hasonló a hely­zet? Vannak, csak nem szer­zi be őket a kereskedelem? — Bár úgy lenne. Mi elég­gé ravasz módszerekkel sze­rezzük be az árut, így a ke­resett és hiányzó »apróságo­kat« is föllelnénk, ha lenné­nek. A nagyobb szekrénysoro­kat a bolt indításához hoz­tuk, legyen választék. De, mint már említettem, á ké­sőbbiekben. nem az lesz a feladatunk, hogy ilyesmit tartsunk. Az »exluziv dara­bokból az ezekre igényt tar­tó vásárlók bővebb választé­kot úgyis csak a nagy he­lyeken láthatnak. Egy ekkora boltban egyszerűen képtelen­ség teljes választékot bemu­tatni, így természetes, hogy csak azt kéne tartanunk, amit többen keresnek. — A minta utáni értékesí­tés »aranyszabályát« be tud­ják tartani? — Nem. Sajnos minden dolgot fél évre élőre meg kell rendelnünk, csak így biztos, hogy lesz valami a boltban. Ha elfogy a készlet, eladjuk a mintát. Ez persze kockázat­tal jár, mert nem Lehetünk biz­tosak benne, hogy fél év múlva, amikor megjön az áru, kelendő is lesz. Közben lemondanák róla. vesznek mást, máshol-... Sajnos koc­kázat nélkül nem megy, de nem mindig értjük, hogy mi­ért kell sokszor fölöslegesen kockáztatnunk. Van néhány olyan szállító — például a Székesfehérvári Bútoripari Vállalat —, amely meg tudja oldani a folyamatos, rendsze­res ellátást. A többi miért nem? — Ezek szerint kevés a bútor? — Nem. A bútoripari re­konstrukció bőséget eredmé­nyezett, de ma már a bőség nem elég. Van bútor, csak­hogy a vásárló már egy lé­péssel előbbre tart, azt is megkérdi : milyen van. Hát erre nem mindig tudunk vá­laszolni. Jellemző, hogy a gyárak sokszor árulnak zsák­bamacskát. Furcsa, hogy ná­lunk a prospektus nem rek­lámanyag, hanem kegyes ajándék. Pedig például az elemes bútort rajzos, képes ismertető nélkül lehetetlen összeállítani. — Annyi rossz példát so­roltunk föl, hogy az ember kételkedni kezd abban; le­het-e igazán jól egy lakást berendezni a hazai választék­ból? — Lehet. Ha valaki szí­vós, nem marad ' le az euró­pai színvonaltól. Csakhogy berohangászhatja közben az onszágot, keresgélhet propa­gandaanyagot, s várhat hosz- szú ideig, amíg megtalálja a megfelelő »együttest«. Hi­ányzik a gyártók közti együtt­működés. Pedig, ha megfele­lő munkamegosztással dolgoz­nának, akkor a különböző gyárak termékeit egymással is »össze lehetne házasítani« egy-egy szobában, lakásban. De nemigen, lehet. Még mindig a megbonthatatlan, teljes szekrénysorok, komplett lakószobák uralják a piacot, így tovább ápolgatjuk a kon­zervatív ízlést — »lecsapó­dik« ez Atádon is, amikor sokan még a régimódi nagy kombinált szekrényeket kere­sik. És a másik véglet: luxus­igénynek látszik, amikor a vásárlók külföldi prospektu­sokkal (nem kell messze menni, NDK-beli katalógus­sal is) jönnek, hogy valami hasonló, formatervezők keze nyomát viselő, szép bútort szeretnének... Az emberek szívesen költe­nék a pénzüket még jobb bútorokra. De megveszik azt, ami van. És örülnek, ha az átlagosnál egy kicsit jobbat is találnak. Az atádi üzlet­ben alig egy hónap alatt több mint hárommillió forint került a kasszába. Vajon nem az ilyen milliók miatti biz­tonságérzet körül kell keres­ni a dolgok nyitját? A 'ke­reskedő megveszi azt, ami van, mert az üres bolt nem bolt. A vásárló megveszi tő­le ami van, mert más nincs. A gyár meg ül a babérjain. Luthár Péter Levelek az iskoláknak Őszi városszépítés Kaposváron Több jelentkezőt várnak Piaci körkép „Ha törik, lm marad... Naponta négy órát dolgoznak a kisegítő iskola tanulói a Szabadság parkban. 5? — Én, komaasszony, előbb végigjárom a piacot. Tudja, nem akarok se túl drágán, se túl olcsón árulni — mondta a piac bejáratánál egy »ko­saras asszony«. Sajnos, a tegnapi kaposvári hetipiacon a ' legtöbb eladó nem volt ilyen körültekintő. Inkább vállalták a »kockáza­tot«, hogy helyenként túl drágán árulnak... A zöld és igen satnya, őszi­barack., mely a múlt héten 5— 0 forint volt,, most 8 forintos áron várta a vásárlókat. A csípős reggelek csak a sütnivaló tök minőségének kedveztek. Mégis egy torta- szeletnyi darabért négy fo­rintot kértek. A Zöldért mozgóárusa a már megszokott — elfogadha­tó minőségű — paprikát kí­nálta az ugyancsak megszo­kott és elfogadható 9 forintos áron. Talán a köd okozta, hogy egy tíz méterrel odább letelepedett árus nem látta ezt, s ugyanolyan paprikáért 20 forintot kért. Paradicsom- paprikáját pedig 3 forintért adta volna darabonként! Paradicsom alig volt —; 5 forintért. Egy hete lépten-nyomon 1 szemet szúrt a gesztenye, teg­nap keresni kellett. Aki rá­bukkant, 20-ért megkapta. Több volt az alma, de drá­gább. A szebbjét 8 forintért adták. Szép körtét 12 forintért lehetett venni, ütődöttet 8-ért. A szilva hia törlik, ha marad 4 forint. Ugyanígy a burgonya.. 1 A szőlő szeme, ha lehet, még apróbb. Kilója 12—14 forint. 10 a zöldbab, 7 a birs, 15 a cseresznyepaprika, 3—4 a fejes káposzta. A gombapiacon 60—70 fo­rintos ár volt a jellemző, no meg a rámenős árus. — Kérek egy fél kilót. — Vigyen egy kilót. — De nekem csak fél kell. — No ne okoskodjon már. nézze, ebben a zacskóban pont egy kiló van... Az illető csodálkozott, mi­kor a vevő nem »okoskodott« tovább, hanem faképnél hagy­ta. A hecsedli 15 forint volt, a padlizsán meg öt. Mindenki vett belőle, aki tudta, mi az. Hogy alakulnak az árak néhány dunántúli nagyváros­ban és Budapesten? A Zöld- érttől nyert felvilágosítás sze­rint a saszla szőlő ország­szerte 16 forint. A paradicsom kilója 6,10 a kaposvári boltokban, Pes­ten 6,60, Pécsen 7. A tölteni való paprika ná­lunk és Zalában a legolcsóbb: 15 forint, a fővárosban 16,80, Pécsen 17. Az almát egyelőre minde­nütt csak szedik. A gazdasá­gok mielőbb biztonságban akarják tudni a termést, így csak az után jut majd ember a válogatáshoz. Minőségi al­ma csak a hónap végére vár­ható. A most kapható ára or­szágszerte 6—8 forint. A gesztenye Pesten a leg­drágább, 30 forint, és Zala­egerszegen a legolcsóbb 25-ért. Nálunk a hivatalos ár 26 fo­rint. Körtét Zalában 6—8 fo­rintért adnak, nálunk két fo­rinttal drágább, a főváros­ban pedig még további 1,60- nal. A burgonya mindenütt 2,60 és 3,40. Egész Kaposvár lakosságá­nak jut most társadalmi mun­ka, amióta megkezdődött az őszi akció. Elsősorban nagyta­karításra és faültetésre vár­ják a kaposváriakat, az isko­lásokat, a szocialista brigádo­kat. Pontos terv készült arról, hogy mikor hol ad szerszámo­kat a városgazdálkodási vál­lalat a jelentkezőknek. A program szerint helyezik ki a konténereket, hogy mindenki elvitethesse az összegyűlt ka- catokat, fölösleges holmikat. A köztisztasági felügyelők ál­landóan jelzik, ha egy konté­ner megtelt, s már ürítik is. Sajnos, nem mindenki türel­mes. A szervezők arra kérik az embereket, hogy ne a ta­nácsot, a sajtót 'foglalkoztas­sák a bejelentéssel, elég egy telefon a városgazdálkodási vállalathoz, s már intézked­nek is. A lakosság örömmel fogadta minden körzetben a nagyta­karítást, különösen azt, hogy most több konténert helyez­tek ki, s általában jó helyre. A korábbi évekhez képest most sokkal kisebb a nagy- takarítás propagandája, nincs hirdetés, plakát, így sokan nem is tudnak arról, hogy fel­ajánlhatják a munkájukat, szerszámot kaphatnak a házuk tája csinosításához. Hétfőtől a Bajcsy-Zsi l.iraszky utcától északra eső területen, majd egy hét múlva az Arany János utca környékén, október 31- től a toponári városrészben, a cukorgyár környékén lesz nagytakarítás. Érdemes a tá­jékoztatást erősíteni a na­gyobb jelentkezés érdekében. A parkok védnöksége nem olyan rendszeres, mint eddig, ezért a tanács levelet írt a két szakmunkásképzőnek, a Mun­kácsy gimnáziumnak, a Kini­zsii. Pál szakközépiskolának, a közgazdaságinak, a Bartók iskolának, s kérte, hogy na­gyobb mértékben kapcsolód­janak be a Színház park, a Jókai liget, a Szabadság park, a Gábor Andor tér gondozásé ba. A Munkácsy gimnázium például több mint hatezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát ajánlott fel; ez most le­hetőség a teljesítésre. A jó szándék nem mindig elég, bizonyítja a közgazdasá­gi szakközépiskola tanulóinak példája. Huszonnyolcam el­mentek takarítani a Marx Ká­roly közbe a városgazdálkodá­si vállalat közvetítésével. Kaptak szerszámokat, megér­tést azonban az ott lakóktól nem! Amíg gereblyéztek, volt aki napozott, autót mosott, más tereferélt. Ami a legsao- morúbb, még megjegyzéseket is tettek a lányokra, ahelyett, hogy ők is segítettek volna. Az önzetlen társadalmi mun­kásoknak ez kedvét szegi. A népfrontaktívák, a ta­nácstagok mindenkit értesíte­nek, akit elérnek. A szocialis­ta brigádok, a közösségek ön­ként jelentkezhetnék munká­ra Csonka Endrénél, a város­gazdálkodási vállalat köztisz­tasági részlegvezetőjénél, mint a nagytakarítás irányítójánál. Aki ebbe már nem tud be­kapcsolódni, segíthet a faülte­tésben. Az eredeti program szerint október 15-e és no­vember 30-a között ültették volna a fákat, a mostani idő­járás miatt azonban novem­ber 1-e és november 30-a között végzik ezt a munkát. A ’ hagyományoknak megfelelően már eddig is sokan érdeklőd­tek a kertészeti részlegnél, mi­lyen csemetéket kaphatnak. A vállalat a pécsi és a szombat- helyi faiskolából 1150 darab díszfát rendelt, ennek hat szá­zaléka előnevelt idős fa az ut­cai fasorok pótlására. Ezenkí­vül tíz és fél ezer cserje vár kiültetésire. A húszfajta fa kö­zött a legtöbb a nyír, a hars, a juhar, a gesztenye, a tizen­nyolc féle cserje között az aranyeső, gyöngyvirágcserje, madárbirs. A program szerint nyolc nagy területre összpon­tosítják a faültetést, olyanok­ra, mint a Kinizsi lakótelep, a Zaranyi lakótelep, a Cseri parik, a Latinca tér, a két ipartelep. Külön tartalékol­nak fát a házak udvarára, az óvodákba, intézményeikbe. Az a fontos, hogy bejelentsék rá­juk az igényüket. Mivel elkészült az új űt a Kisfaludy utcában, soron kí­vül japán cseresznyét ültet­nek ide, felújítják a pázsitot is. Ehhez azonban szükség van az iskolások az ott la­kók társadalmi munkájára. Sok szocialista brigádnak gondot okoz, hogy hasznos munkában töltse el idejét a munka Után. Most nagy a le­hetőség arra, hogy erejükhöz mérten vállaljanak társadal­mi munkát Minden kapos­vári támogatását, munkáját várják az őszi akció szervezői. Éljünk vélel Lajos Géza A jó példa is ragadós A kezdeményező, vala­min mindig bütykölő ember­nek — tartja a jég hátán is megélőket degradálok bölcses­sége — »nincs idejük élni«. Sorolni' lehetne az erejükkkel takarékoskodók okoskodását, akik rendre igyekeznek elba­gatellizálni mások áldozatvál­lalását, esetenként még attól sem visszariadva, hogy stré­bernek tituláljanak megszál­lottakat, erejüket nem kíméld embereket. Akik — szinte idáig hallom — »így akarnak jók lenni másoknál«. Mi) mást tehetnének!? — felemlítek cáfolat gyanánt egy követendő példát. (De jó lenne nap nap után nagy nyilvánosság előtt hallani egyet-egyet.) Először jártam nemrégiben a balatonfüredi hajógyárban, s bámészkodtam. Talán ha annyira jutottam a felismerésben, hogy mennyire más a sólyatér itt, mint a Duna mellett. Megcsodáltam a hatalmas új csarnokot, képze­letben átugrottam a szomszéd­ságban szégyenkező barakko­kat, majd bejártam az alkat­részgyártó üzem apróbb-na- gyóbb műhelyeit. Aztán elté­vedtem, de azzal a biztonság- érzettel, hogy azért így is jó helyen járok. A »mindennapi« jelzővel minősíthető példa — mint utólag kiokosítottak — a da­raboló mellett leselkedett rám, méghozzá darupróba ké­pében. Lebilincselt iziben, mi­vel nem láttam még ilyet. Kis daru vizsgázott engedelmesen, okos, napbarnított férfiak fag­gatták, de mint a szívünkből kitörölhetetlen érettségi elnö­kök: azért izgultak, hogy klappoljon minden. Munka- védelmi felelős, technológus, még valaki, a darukezelő, no meg példám hőse, az a bízó nyos örökké nyughatatlan em­ber, aki nem hagy veszni ér­téket, s a legszürkébb való­ságból is igyekszik felkutatni a ragyogást. Valamikor autódaru volt, s bizony jó néhány éve ott bús­lakodott kiszuperált sziámi testvére nyakán-hátán. Útban is voltak így tetszhalotton nemegyszer, sokaknak meg­fordult a fejében: hogyan le­hetne megszabadulni tőlük? Aztán jött a mi emberünk, s ikiötlötte, hogy — bár az au­tóból már nem lesz énekes halott — a daruval lehetne valamihez kezdeni. Ügy is lett. Leszerelték az öreg har­cost, betonágyat, megfelelő al­vázat kreáltak neki — akárha évtizedeket fiatalodott volna. Befestették szépen, s egyket­tőre kiderült, hogy ereje mit sem kopott: emel, forog, en­gedelmeskedik kezelőjének, akár a ma született daruk... Értéke új státusában kereken másfél millió forint: alig 30 ezer forintos ráfordítással, a többit a példán lelkesülő munkatársak, brigádtagok tet­tek hozzá társadalmi mun­kában. Ez volna hát a mindennapi példa. Ihletője újítóként re­mélhetőleg elnyerte időközben méltó jutalmát, s afelől sincs kétségem, hogy volt helye az ily módon megkeresett pénz­nek. Mégsem mondanám, hogy az egészet csak ezért cí inai ta volna. Ezért is ter­mészetesen, de a pénz itt má­sodrendű kérdés. Másról van szó. Arról, hogy szép számmal élnek közöttünk olyan honfi­társaink, akik álmatlanságá­nak oka nem holmi azonosít- natatlan eredetű neurózis, ha­nem a mindenkori közösse­gük sorsának jobbító szán­déka. Véletlenül sem monda­nám rájuk, hogy »így akar­nak jobbak lenni«. Inkább itt- ott elbagatellizált, elhallgatott példáiknak biztosítanék min­denütt nagyobb nyilvánossá­got. Azért ÎS, mert a jó példa ragadós — nemcsak a rossz —, s azért is, hogy hatására hátha jobb belátásra jutnak néhányan a ma még minden­re légy intő cinikusok közül. K. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom