Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
A hét három kérdése p Nem kellett sokáig várni annak az állításnak bebizo- nyosodására, hogy a Camp David-ben elfogadott keret- megállapodások egy valódi béke megteremtése helyett csak még bizonytalanabbá és robbanékonyabbá teszik a közel-keleti helyzetet. Egész héten át súlyos harcok folytak Bejrutban, a halottak és sebesültek száma legalább ezerre tehető, a valamikor »-közel-keleti Párizsának nevezett libanoni főváros ror mákban hever. Fokozta a feszültséget a nyílt izraeli beavatkozás, aminek nyomár, évek óta először került sor közvetlen tűzpárbajra az izraeli hadsereg, illetve a zöld- sisakos arab békefenntartó erők szíriai alakulatai között. A libanoni hadi jelentések, valamint a felgyorsult diplomáciai mozgások a héten .mindenképpen a Közel-Keletre irányíthatták a figyelmet. Ml az oka a libanoni -*-• harcok kiújulásának? Még be sem hegedhettek 3 másfél éven át tartó libanoni polgárháború sebei, amikor ismét lángbaborult a közel- keleti ország, s a legsúlyosabb fegyveres öszeütközések ezúttal éppen a fővárosban zajlanak. Ez egyrészt abból adódik, hogy csak tüneti kezelés történt, s nem orvosolták az ország igazi bajait. A szétszabdalt, a hivatalos hadsereg mellett még 28 kisebb- nagyobb katonai erővel rendelkező Libanon annyi társa- dalmi-poiitikai-vallási gyu- anyagot halmozott fel, hogy szinte kínálja magát egy »méretre szabott háború« kirobbantásához. Ez nem is késett, s a gyújtózsinór szerepét a libanoni jobboldal játszotta. A különböző reakciós csoportosulások, amelyek Dzsu- nie kikötőjén keresztül rendszeres izraeli hadianyagszállításokban részesülnek, fegyveres offenzivát kezdtek. Igazi céljuk az volt, hogy Szárkisz elnök kormányát tehetetlen eszközzé változtassák saját kezükben, átvegyék az ország valódi irányítását, vagy ha ez nem sikerülne, akkor Libanon felosztásával egy jobboldali államocskát hozzanak létre. Libanon törvényes kormánya, a hazafias erők támogatásával azonban fellépett e szándék ellen, s ebbe a harcba bekapcsolódtak a zöldsisakosok is. (Jelenleg az arab békefenntartó alakulatok keretében mintegy harmincezer Szíriái katona tartózkodik az országban a libanoni kormány kérésére, s október 26-ig kell dönteni megbízatásuk további érvényességéről.) A jobboldal visszaszorult, mire izraeli csapatok egy »palesztin tengeri támaszpontra mért csapás« ürügyén nyíltan beavatkoztak a harcokba és fenyegető kijelentéseket tettek a jövőre vonatkozóan. Minden jel szerint bonyolult játszma folyik. Izrael, a libanoni jobboldal közreműködésével, a helyi válságon túl nyomást akar gyakorolni Damaszkuszra, amely a szilárdság front kulcsállama. A feszültség kapcsán Szeretnék keresztülvinni a zöldsisakosok távozását is. Mindez nem lenne Washinton ellenére sem, de az, Egyesült Államok tisztában van vele, hogy ami Libanonban történik végsősoron a Camp David-i elképzelések megvalósítását is gátolhatja. Például azzal, hogy Jordániát és niás ingadozókat méginkább visszatart a nyílt csatlakozástól. Egyiptomot pedig az eddigieknél is jobban elszigeteli. Élénk diplomáciai tevékenység kezdődött a színfalak mögött, s ennek eredményeképpen a maronita jobboldallal hagyományos kapcsolatokat tartó Franciaország 0 HÉT — CÍMSZAVUKBAN: Asszad szíriai államfő berlini látogatása. A brit munkáspárt 77. kong- reszusán élesen bírálják a kormány gazdaságpolitikáját. Újabb kambodzsai provokáció Vietnam ellen. Kedd: tJj kormány alakul Egyiptomban Musztafa Khalil elnökletével, a hadügyminiszter menesztése. Portugáliában elfogadták az új választási törvényt. Púja Frigyes New Yorkban több külügyminiszterrel tárgyal. Szerda: János Pál pápa temetése. A' nicaraguai kormány elfogadja az amerikai—guatema- lai—dominikai közvetítést. Csütörtök : Szíriai küldöttség Moszkvában, Leonyid Brezsnyev és Hafez Asszad megbeszélései. Súlyos harcok Bej rútban, izraeli csapatok tűzpárbaja az arabközi erők szíriai egységeivel. Lemond a svéd kormány. Péntek: A Biztonsági Tanács ülése Libanon ügyében. Elénk amerikai—francia diplomáciai tevékenység. Berlinguer, az OKP főtitkára a szovjet fővárosba érkezik. Gromilco nyilatkozata a SALT kilátásairól. Szombat: A Béke-világtanács jubileumi konferenciája Wrociaw- ban. Az NDK nemzeti ünnepe. terjesztett elő rendezési javaslatot — az amerikaiak áldásával. Ennek lényege az volt, hogy a tűzszünetet kössék össze az ország valamiféle felosztásával, nemzetközi erőkkel biztosítsák a jelenleg szorult helyzetbe került jobboldal állásait. A libanoni kormány és Szíria visszautasította' esd, à tervet, mire a Biztonsági Tanács kezdett tárgyalásokat A hosz- szas, nem hivatalos eszmecsere után végül is olyan, egyhangúlag elfogadott,. kompromisszumos döntés született, amely a tűzszünetet helyezi előtérbe, a tervezett furcsa és veszélyes mellékzöngék nélkül. Lesz-e mindennek foganatja, az most a libanoni jobboldalon és támogatóin múlik... O Miről tárgyalt Asszad cl- ”• nők Berlinben és Moszkvában? Időben viszonylag rövid ideig tartottak Asszad szíriai elnök berlini és moszkvai tárgyalásai — sőt a libanoni helyzet közben arra indította az államfőt, hogy néhány órára visszautazzék Damaszkuszba — de tartalmukkal annál jelentősebbek lehettek. A szíriai államfő a szilárdság front öt tagállama nevében kereste fel a két országot, s Moszkvában több ízben találkozott Leonyid Brezsnyevvel is. A tárgyalásokon egyetértettek abban, hogy a Camp David-i megállapodások nem szolgálják az igazi rendezést, s változatlanul a genfi béke- konferencia felújítása lenne célszerű. Ismét leszögezték a kibontakozás három alapkövetelményének érvényességét is (a megszállt területek kiürítése; a palesztinek jogainak biztosítása; valamennyi közel-keleti ország biztonságának szavatolása). A Szovjetunió és a szocialista közösség részéről megnyilvánuló politikai és erkölcsi támogatás azért is lényeges, mert közben Irak. amely különböző nézeteltérések miatt kivált a szilárdság frontból, javaslatot terjesztett elő egy arab csúcsértekezletve, s ez máris széles visszhangra talált. Ha a szilárdság front, mint szilárd mag mellett sikerülne más arab erőkkel is egyezségre jutni a kü- lönút elutasításában, akkor feltétlenül megjavulhatnak az általános rendezés kilátásai. Ügy tűnik, igazuk lett azoknak, akik viharos utóéletet jósoltak Camp David-ben. Az arab frontok rendeződése és átrendeződése, a nemzetközi diplomáciai mozgások, valamint a belső jellegű intézkedések (utaljunk a meglepetésszerű személyi változásokkal járó egyiptomi kormánjrala- kításra) nem ígérnek esemény- telenséget a Közel-Keleten. *» Mit jelentenek a riica- raguai közvetítési kísérletek? Amerikai—dominikai—gua- temalai hármas közvetítő csoport érkezett Nicaraguába, hogy megpróbálja közelíteni egymáshoz a diktátort, s az ellenzék bizonyos csoportjait. Azt is mondhatnánk, Washington igyekszik erényt kovácsolni a szükségből, s miután a Somoza rezsimmel szembeni elégedetlenség látványos és drámai formában kifejezésre jutott, némi »kozmetikázást« javasolnának. Az Egyesült Államok legszívesebben egy »Somoza nélküli somozizmust« választana, csakhogy a diktátor 1981-ig nem akar lemondani, azután majd meglátja. Maradási szándékait- mutatja, hogy erősíti a nemzeti gárdát, amely vérbefojtja a zendülést, s fokozza a terrort az országban. (Egyelőre nem valószínű tehát, hogy Somoza távozna, vagy Washington távozásra kényszerítené: az amerikaiak, ez esetben nyilván tartanának egy kiszámíthatatlan következményekkel járó politikai földcsuszamlástól. Akkor mi célt is szolgál a közvetítés? Egyrészt olyan látszatot akar kelteni, mintha történne valami Nicaraguában, pótcselekvésül szolgálhat Másrészt — s ez a veszélyesebb oldala — szeretné megbontani az ellenzéket. Kiegyezést keres a Somozával szembefordult középpolgári rétegekkel, viszont ki akarja zárni a sandinistákat, s a demokratikus oppozíciót, amely Somozával egyébként nem is hajlandó párbeszédet folytatni, A hármas misszió ezért aligha kerülhet be abba a felsorolásba, amely a páratlan közvetítések listáját tünteti fel. Rcti Ervin Lélektani támogatás Hagymát és tormát küldtek az űrbe Kovaljonok hagymát, Ivan- csenkov ecetes tormát kért a Földről étrendje felfrissítésére — a Progress/.—4. teherűrhajóval mindkét ízesítő megérkezett a Szaljut űrállomásra. Az űrhajósok szombaton kezdték meg a szállítmány kirakodását; péntekre pihenőt irányoztak elő számukra, mivel a teherűrhajó érkezése miatt az éjszakái ébren töltötték. A Progress/.—4. változatos összetételű szállítmánnyal érkezett meg re„ndeltetési helyére. A földi irányító központ nagy gondot fordított a »pszichológiai támogatásra«, olYan küldeményekre, amelyek örömet, szórakozást jelentenek a 17. hete dolgozó együttesnek és mutatják, hogy a földön igencsak alaposan törődnek velük. Az első helyen a család és a barátok levelei állnak, de ezen kívül is sok minden van a szállítmányban, ami Kovaljonok és IvancsenkoV életét kellemesebbé teszi. így például új magnófelvételeket küldtek számukra, hogy zenei műsorukat felfrissíthessék. Van a rakományban új villanyborotva, új ruha is, mert a napközben viselt pingvin-öltözék gumihevederei kezdenek kinyúlni — márpedig ezek feladata az, hogy megfelelő munkára késztessék a súlytalanságban használaton kívül lévő izmokat. Kairói talányok Ügy tűnik, Kairó még szolgai néhány meglepetéssel. Camp David után a belső erőviszonyok átrendezése a jelekből ítélve erős vihart kavar. Mindenesetre a hadügyminiszter és a vezérkari főnök villámgyors eltávolítása erre utal. Vajon mi késztethette Sza- datot a hadsereg két kulcsemberének eltávolítására? Rejtélyes talány, hogy alig egy héttel az egyiptomi—izraeli béketárgyalások megkezdése előtt ilyen lépésre szánta el magát, annál is inkább, mert Gamazi hadügyminiszter nemrég teljes támogatásáról és a hadsereg feltétlen bizalmáról biztosította az államfőt a különbekével összefüggésben. Nem lehetetlen, hogy Gamazi annak idején elhallgatta: az egyiptomi tisztikarban akadnak — talán nem is kevesen — olyanok, akik az Izraellel folytatott alkut helytelenítik. Talán több tábornok és tiszt úgy véli: Kamel külügyminiszter járt el becsületesen, aki a Camp David-i megállapodásokat helytelenítve . lemondott tisztségéről. Az ö posztja egyébként ugyancsak betöltetlen. Szerdára Ígérték a 28 tagú kabinet névsorának közzétételét, de Musztafa Khalil kijelölt kormányfő lapzártáig késlekedett a miniszterek nevének bejelentésével. Eggyel több ok a találgatásra: vajon milyen belső feszültség járul hozzá Szadat »békeka- binetjének-K kinevezéséhez? Annyi bizonyos, hogy a Nílus partján ezekben az órákban a szokottnál is nagyobb a fejetlenség, a zűrzavar. Ebből arra lehet következtetni, hogy Anvar Szadat lépései, az amerikai segédlettel tető alá hozott megállapodások Izraellel nem találtak egyértelmű helyeslésre még a vezető egyiptomi politikusok körében sem. Hogy is helyeselhették volna a különbékét megteremtő alkut, amely megannyi kérdőjelet hagy maga után? Meg nem történtté lehet-e tenni az árulást, amelyet Szadat — mint azt sok arab politikus hangoztatta — az arab nép ügyével szemben elkövetett? Ma tehát még azt sem tudni, ki utazik majd a béketárgyalásokra egyiptomi hadügyminiszterként. Meglepetésekben tehát nincs hiány. A különbéke kairói háttere — legalább is ami a személyi feltételeket illeti — meglehetősen ellentmondásos. Olyan, mint a Camp David-i megállapodások: beláthatatlan következményekkel járhat Szadat helyzetére és egész politikai irányvonalára nézve. Gyapay Dénes Tito bel- és kiilooiitikai kérdésekről Tito jugoszláv köztársasági elnök háromnapos makedó- niai látogatáson tartózkodott, s ennek során a köztársaság párt- és állami vezetői előtt beszédet mondott az ország időszerű bel- es külpolitikai kérdéseiről. A jugoszláviai áremelkedésekről szólva rámutatott: nagy tévedés, ha a veszteségesen dolgozó vállalatok azl hiszik, hogy árdrágítással megoldhatják gondjaikat. Ezzel éppen az ellenkezőjét érik el, csak rontják a helyzetet, elősegítik az inflációt. / Tito hangoztatta, hogy Jugoszlávia a munkatermelékenység növelése terén lemarad a fejlett országok mögött, javítani kell a vállalati munkaszervezést, erélyesen kell küzdeni a mulasztások és fogyatékosságok ellen. , — Elég sok probléma áll előttünk. Mégis azt mondhatom, hogy hazánk szakadatlanul fejlődik. Ugrásszerű fejlődést értünk el az iparban, mezőgazdaságban és a többi gazdasági területen. Az idén elemi csapások is sújtottak bennünket — elsősorban az aszály — emiatt kisebb az idei búza- és kukoricatermés, bár nem annyival, hogy aggódnunk kellene — mondotta Tito, majd hozzáfűzte; ennek ellenére Jugoszlávia nagy eredményeket ért el a mező- gazdaságban. Most meg keü kettőznünk erőfeszítéseinket, hogy fokozzuk a társadalmi szektor és az egyénileg gazdálkodók együttműködését, hogy ez utóbbiak is mindinkább szocialista irányban haladjanak — jelentette ki. Ezután rámutatott; »Változatlan feladat nem eléggé fejlett köztársaságaink és vidékeink fejlesztési ütemének meggyorsítása. Ez mindenki érdeke.«. Nemzetközi kérdéseket érintve Tito elnök a többi között hangoztatta, hogy Jugoszlávia következetesen folytatja el nem kötelezett politikáját. Utalt Jugoszlávia és az európai gazdasági közösség kapcsolataiban huzamosabb ideje meglévő nehézségekre. A világ válsággócairól szólva részletesen foglalkozott a közel-keleti helyzettel, amely — mint megállapította — az összeütközések további terjedésének veszélyét rejti magában. »A Camp David-i tárgyalások, úgy látszik, új folyamatot indítottak el- Az erőfeszítések eredménye azonban több tényezőtől függ. Annyi bizonyos, hogy ha Izrael nem üríti ki az 1967-ben megszállt összes arab területet, ha a palesztin nép nem valósíthatja meg maradéktalanul önrendelkezési jogát, s ha a PFSZ-t nem ismerik el a palesztin nép egyedül törvényes képviselőjének, akkor aligha lehet felmérni, hogy mikor válik valósággá e térség békéje és biztonsága« — húzta alá végül Tito elnök. Somoza-katonák A Somoza-rezsim nemzeti gárdájának Esteli városában elkövetett bűncselekményeiről és kegyetlenkedéseiről Számol be a helyszíni jelentésben az AP amerikai hírügynökség tudósítója. A várost szeptembei , 9-én kerítették hatalmukba a ' sandinista nemzeti felszabadí- tási front gerillái, de kíméletlen bombázások és tüzérségi támadások után a diktátorhoz hű nemzeti gárda egységei két héttel később visszafoglalták a 35 ezer lakosú települést. erőszakoskodásai Az AF-ludósitónak helyi lakosok elmondták, hogy a gárdisták kifosztják a lakatlanná vált házakat és fiatal embereket gyilkolnak le. Szemtanúk elmondták azt is, hogy a nemzeti gárda kényszerrel és megvesztegetéssel szervez sandinista^ellenes tüntetéseket. a városban. Többen is kijelentették: a gárda erőszakkal kényszerít fiatalokat arra, hogy »lépjenek be« a nemzeti gárda kötelékébe. Huang Hua római tárgyalásai A hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodó Huang Hua kínai külügyminiszter szombaton vidéki körutazásra indult. Felkeresi az Italsider tarantói kohászati kombinátját, valamint Velencét és a torinói Fiatot. A kínai diplomácia vezetője pénteken este találkozott Bettino Ceraxival, az Olasz Szocialista Párt főtitkárával és Pietro Nennivel, az OSZP elnökével. Huang Hua nem lépett kapcsolatba az Olasz Kommunista Párttal. Pénteken este Rómában hivatalosan bejelentették, hogy Hua elutazása előtt kedden felkeresi Pietro Ingraot, az olasz képviselőház kommunista elnökét is. Római megfigyelők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a kínai külügyminiszter programjában eredetileg nem szerepelt ez a látogatás. Értesülések szerint olasz vezető kormánykörökben belpolitikai okokból »kínosnak« tartották volna, ha Huang Hua látogatását ilyen elemi protokolláris incidens tarkította volna és megkérték a kínai politikust, álljon el eredeti szándékától és mégis keresse fel Inferaot. Huang Hua és Forlani olasz külügyminiszter pénteki megbeszélésein a kétoldalú kapcsolatokon kívül áttekini tették a .nemzetközi helyzetet I is. ’ A kínai külügyminiszter Forlani tiszteletére adott fogadásán méltatta Olaszországnak »a nemzetvédelem megerősítésére« tett erőfeszítéseit és szorgalmazta a nyugat-európai egység megszilárdítását. Forlani annak a meggyőződésének adott hangot, hogy »új fejezet nyílik« a két ország kapcsolatában. Olaszország nagy lehetőséget lát arra, hogy részt vegyen a Hua által ecsetelt »négy korszerűsítési program« (mezőgazdaság. ipar, hadsereg, technoié- I gia) megvalósításában — mondta Forlani. I Washington Kísérletek a „halálsugárral” Az amerikai hadügyminisztérium egyik magas rangú, magát megnevezni nem akaró munkatársa közölte, hogy a. Pentagon — a lézersugár »felhasználási területeit« kutatva — a 80-as évek elején olyan kísérleteket fog végrehajtani, amelyekben lézersugarakkal semmisítenek meg mesterséges holdakat — jelenti az UPI amerikai hírügynökségre hivatkozva a TASZSZ. A »halálsugárral« már évek óta kísérleteznek az Egyesült Államokban. Csak 1978-ban 135 millió dollárt fordítanak a Lézer kutatására. Ez év elején például a hadügyminisztérium titkos kaliforniai támaszpontján alacsonyan szálló tankelhárító rakétákat semmisítettek meg »lézer-pajzzsal«. Az Aviation Week and Space Technology című amerikai folyóirat értesülése szerint az amerikai hadügyminisztériumban egy különleges koordinációs csoportot állótottak.. fel, amelynek ez ev december elsejéig kell a legfelsőbb katonai vezetés elé terjesztenie a »si%m-fegyver« tervét.