Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
SZAKADOZÓ SZÁLAK À Nagyatádi Cérnagyárban 700 nő dolgozik. Közülük jelenleg 104-en maradtak ' otthon — nevelni gyermeküket. Tekintélyes arány ! A gyár vezetőinek bizonyára rengeteg fejtörést okoz a hiányzó kismamák munkájának pótlása. Űj belépőkre nemigen várhatnak, néha a megtartásuk is gondot okoz. Milyen a gyáriak kapcsolata gyesen levő kismamákkal, akikre mint visszatérőkre a leginkább számíthatnak. Kísérletek, erőfeszítések — Valamennyi kismamának a lakására küldjük a pamutipar dolgozóinak lapját, a Fonómunkást — mondja Túrják Vine éné, a pártvezetőség titkára. — Ebből értesülhetnek a szakma, az ipar jelentősebb eseményeiről, eredményeiről. A mostani rekonstrukciót ismertetve az újság gyakran beszámol a gyár életéről: sok mindent megtudhat belőle, aki figyelmesen lapozza. , Csakhogy az ilyen kapcsolat eléggé egyoldalú, személytelen. Érezték ezt a gyár vezetői is. és megszervezték a kismamaklubot, amely nem J páratlan ugyan a maga ne- j mében, de biztos színhelye ] lehetne a rendszeres találko- : zóknak. A klub azonban ha- i lódik. Hiába volt a sok szí- ! nes program, az érdekes elő- j adás, az érdekeltek nem jöt- [ tek. Igaz, tavaly volt egy ki- j eme'.ikedően sikeres találkozó:! 30-an vettek rajta részt. A 1 többi rendezvény azonban kudarcba fulladt. A legiobb szándékkal sem nevezhető »nagy érdeklődéssel kísértenek az az összejövetel, amelyre csak kelten kopogtatnak | be. A legtöbben arra hivat - | koztak: nincs kire hagyni a | picit. Ekkor a gyár KISZ- esei javasolták: hozzák, magukkal az apróságokat, ök . majd vigyáznak rájuk. Sajnos. ez sem hozta meg a ki- ' vánt eredményt. Néha egy sí- | keresebb összejövetel is volt ugyan — például a kilences névadóünnepség —. többnyire azonban csak közöny, érdektelenség. Hogy miért nem jönnek, s mit lehetne tenni? — Nem kaptam rá választ. A gyáriak úgy vélik, mindent elkövettek. Rajtuk nem múlik a kapcsolat megszakadása. A cémázóban dolgozik a Hámán Kató szocialista brigád. Vezetője, Kovács Istvánná szerint jó a kapcsolatuk a gyes-en levőkkel. — Ha prémiumot vagy jutalmat kap a brigád, nem feledkezünk meg róluk: meglátogatjuk őket, apróbb ajándékokat is viszünk. Többnyire valami édességet vagy italt. Ha kell, segítünk a házi munkában is. Minden évben szervezünk kirándulást és klub- délutánt, ezekre meghívjuk a kismamákat. Rendszerint el is jönnek. Persze, ha nincs otthon- a nagymama vagy a férj, akkor nem tudnak velünk tartani, ezt meg kell érteni. Rácz Lásziónét a cimkerak- tárban találom. Négy évig volt gyes-en. a napokban jött vissza. A munkatársai örömmel fogadták. — Nagyon meguntam már az örökös otthonlétet. Szívesen jöttem volna előbb is. de a kisebbik gyerekemet csak most tudtam elhelyezni a bölcsődében. Szerintem sokan visszajönnének a három év letlete előtt, hiszen kell a pénz, de negyven gyerekből jó, lia négyet-ötöt fölvesznek. Amikor észreveszi, hogy jegyzem, amit mond. erősen megnyomja a szavakat, mintha mikrofonba beszélne: — Nagyon köszönöm a szakszervezetnek, hogy segített elhelyezni a picimet... — Gyakran bejött meglátogatni a munkatársait? — Sokszor hívtak, de csak egyszer voltam bent. Tudja mennyi gond van két gyerekkel? Azért nem szakadtam ei teljesen a gyártól: a Fonó- munkást minden hónapban megkaptam, s a szomszédasz- szonyomtól, aki itt dolgozik, érdeklődtem. A brigádból is eljöttek meglátogatni. Két gyes-en levő íiatalasz- szony címét jegyeztem föl. Néhány hónapja költöztek be a város központjában lévő négyemeletes új épületbe. Ebben a lépcsőházban többségében a cérnagyár dolgozóinak a lakásai vannak. Németh Istvánná a második gyerekével van itthon. Egyszer már visszament dolgozni, de sokat betegeskedtek a kicsik, ezért kénytelen volt ismét igénybe venni a gyermekgondozásit. öt is gyakran hívták, de kimentette magát. Néha viszont meghívás nélkül is betoppant, körülnézett. Férje szintén a gyár dolgozója, így minden fontos eseményről , értesül. Ennek ellenére úgjt véli: lehetne szorosabb is a kapcsolat A gyár- belieknek kellene kezdeményezni. — Biztosan el vannak foglalva a rekonstrukcióval, azért nem érnek rá többet foglalkozni velünk — vélekedik. A szomszédban Gelencsér Ferencnét épp délutáni pihenésében zavarom. Vékonyka fiatalasszony, alig túl a húszon. A második gyerekét neveli, s négy éve van gyes-en. Kereken megmondja: ő bizony egyszer sem volt bent a gyárban. Hogy miért nem? A férje katona, öt pedig lefoglalja a háztartás, a két gyerek. Majd ha férje leszerel. . . Akkor talán. Két munkatársa viszont volt itt, megnézték az új lakást. Búcsúzás közben megkérdezi: — Mondja: miért érdekli ez magát? „Mindannyiunk érdeke” A gyár KlSZ-titkárát, Kovács Magdolnát sokat foglalkoztatta ez a kérdés. —*■ őszintén megmondom, nem nag.von jönnek el. Miért, miért se. nem tudom. Pedig mindannyiunknak érdekünk lenne a kapcsolatok ápolása. Most készülünk például az ifjúsági parlamentekre, ahol az ő gondjaik is napirendre kerülnek. De biztosan nem gondolnak erre, amikor kézhez kapják a meghívót. Azt hiszem, legtöbbjük égy megy cl gyes-re. hogy nem is akar visszatérni a gyárba. Valószínűleg a három műszak miatt. Akik mégis visszajönnek, nem vállalják az éjszakai műszakot. Természetesen meg lehet érteni a problémájukat apró gyerekek mellett senki sem vállalhá szívesen. A gyár a lehetőségeihez képest segít — tette hozzá —. de mindenkinek nem tudják teljesíteni a kérését. Nagyon sokat változnak addigra, mire ismét munkába allnak. — A család és a gyerekek — fűzi tovább a gondolatsort — sok terhet raknak a vállukra. De aki közösségi ember volt, annak ez sem lehet ' magyarázat a teljes pasz- szivitásra .. . Ügy látszik, a három év alatt könnyen elszakadnak a gyárhoz fűződő szálak. I.endvai József Eseménydús hét fejeződött be. A legjelentősebb közülük a megyei pártbizottság szerdai ülése,.amelyen részt vett Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja is. A testület — egyebek melleit — a somogyi mezőgazdaság helyzetét elemezte és fejlesztésének feladatait határozta meg. A pártbizottság tagjain kívül mezőgazdasági szakemberek mondták el véleményüket. javaslataikat. Felszólalt a vitában Fock Jenő is. Kiemelte: rendkívül jónak tartja, hogy a testület — a felszólalók és a jelentés — nem önmagában vizsgálja a megye mezőgazdaságát, hanem szoros kapcsolatban az élelmiszer-feldolgozó iparral és az iparral, amely nélkül a mezőgazdaság technikai fejlesztése elképzelhetetlen, hiszen gépek, műtrágya nélkül nem lehetne elérni ezeket az eredményeket. A mezőgazdaság fejlesztésének azonban van egy másik kulcskérdése is: a technikát kezelő, a korszerű termelési eljárásokat ismerő ember. Ezért hangsúlyozta a Politikai Bizottság tagja, hogy a' szakemberek képzésé és tovúbbképbése mellett rendkívül fontos a munkásemberek képzése, A mezőgazdaság ezekben a hetekben szinte állandóan az érdeklődés középpontjában van. Csúcsforgalom van már a földeken: a betakarítás mellett megkezdődött a jövő évi | kenyérnek való vetése is. En j nek a munkának hol kedvez az időjárás, hol pedig hátráltatja: a nyarat idéző verőfényt novemberi hideg levegő követte. Egy kicsit figyelmeztetés is ez: ki kell használni az aranyló őszt, hogy kevesebb munka maradjon a hidegebb, esősebb időszak ra. Október minden évben múzeumi és műemléki hónap; vasárnap a szennai falumúzeum avatásával nyitották meg somogyi rendezvényeit. Sok évi munka fontos állomása volt a falumúzeum avatása: a somogyi népi építészet pusztuló I kincseinek összegyűjtése és megmentése — az utókor szá- \ mára — ezzel azonban nem fejeződött be. Szennában van még hely a házaknak. Es van jó tapasztalat is: a lelkes támogatók' tábora, ha nem is gyorsan, de növekszik. Az avató ünnepségre sokkal többen mentek el. mint amennyire számítottak Szennában: ez a fokozott érdeklődés jelzi azt is. hogy amit ott. a Zsebe lábánál megvalósítottak, nemcsak egy szűk közösség, hanem az egész ország érdeklődésére számot tarthat. Mint ahogy országos érdeklődést válthat ki a Somogyi Képtárban hétfőn este megnyílt dunántúli tárlat , is. A kétévenkénti kiállításra az idén került sor harmadik alkalommal. A november 12-ig nyitva tartó tárlaton 63 alkotást láthat a közönség. Siófokon a héten kezdődött Kékesen villan a hegesztőpisztoly lángja. A sziszegő, I viliódzó láng belevág a vasba, s fehéren-vöröeen kezd izzani. Szikraeső csap a magasba, s eLborítja az arca elé védőálarcot tartó magas férfit Fület fájdító éles hanggal csapódik újra és újra, egy kalapács a vaslemezre. Kissé távolabb hosszú, kékes acélforgács hullik a földre: alakul, formálódik a munkadarab az esztergapadon... A munka mindennapos ritmusát látjuk a Barcsi Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének gépműhelyében. Itt dolgozik a lakatosokból, esz- tergál vasokból, szerelőkből álló Dráva szocialista brigád, amelynek Honvári Béla hegesztő a vezetője. — Szép ez a szakma. Csaknem két évtizeddel ezelőtt tanultam Kaposváron: ott az- bjn1 tíz évig dolgoztam. Nyolcadik éve vagyok a költse,g- x eíí-si üzemnél; szeretek itt dolgozni. Jó a közösségünk. Nézze azt a hatalmas acél- vázszerkezetet ! Ott lesz a gépműhely dolgozóinak szociális épülete: a fürdő, az öltöző. no meg az étkezde. A mi brigádunk szerelte össze, én a hegesztési munkát végeztem . .. Az utón a kikötőben egy kanalas elevátort meg egv úszó-kotró munkagépet, illetve motoros hajókat — a Barcs nevet kapta —. uszályokat hegesztettem. Csak ezeken legkevesebb tizenöt kilométernyi hegesztést végeztem el. Csokonyavisontán is túljutottam volna, ha a varratot folyamatosan csinálom ... A kép jobb szélén Honvári Béla hegesztő. Három évvel ezelőtt alakították meg szocialista brigádjukat. Társai Honvári Bálát jelölték az élére. Akkor tizenegyen voltak, most heten. Három esztendő alatt összeforrtak. Ezért mondja róluk Halász Miklós Igazgató: — Egyik legjobb közössé- j günk. A Dráva-parti telepünk fejlesztéséből — ott van a gépműhelyük is — már ed- j dig is oroszlánrészt vállaltak. S ha a nagyközség érdekében I kell végezni valamilyen társadalmi munkát, a Dráva brigád mindig elsőnek jelentkezik. Pártfogolják például a Hársfa úti és a pálíalusi óvodát. Vasból cipő- és papucstartót készítettek — szabad idejükbén — az apróságok- nak, a diákotthonnak pedig egy ajtót. A brigád lelke, őszKukoricahetakarítás meg a műszaki és közgazdasági hónap. Kaposváron pedig a várost tanács végrehajtó bizottsága tartott ülést, amelyen — egyebek mellett — a megyeszékhely gyógy szerellátását vitatták meg. A testület megállapításaihoz — ahhoz, hogy zsúfoltak a megyeszékhely gyógyszertárai és kevés patikus dolgozik Kaposváron — odaldvánkozik még egy kérdés: a város lakói nem nyúlnak túl gyakran — az esetek egy részében indokolatlanul is — a gyógyszeres dobozhoz? A közlekedés biztonságával foglalkozott csütörtöki lapunk összeállítása. A legtanulságosabb fénykép dokumentumát a rendőrség tr&fíipax fényképezőgépe szolgáltatta: egy Ladáról készítették, amelyik — lakott területen! — 124 kilométeres sebességgel száguldott. Hajmeresztő mutatvány! Hogy hová vezethet az esztelen száguldás? A szerdai nap krónikája inem nélkülözi a tragikus példát. Emlékezzünk csak! Reggel még nyálkás volt az üt, délelőtt napfény, délután pedig újabb zápor. Az útviszonyok figyelmen kívül hagyása Zamárdiban két ember halálát okozta... Az utakon egyre gyakrabban lehet sárfelhordást tapasztalni. Erre a vizes burkolatra és a mezőgazdasági terményt szállító lassú járművekre ér-. de mes jobban figyelni. | Dr. licrtza Imrei Megkezdték a korán érő, rövid tenyészidejű kukorica betakarítását a nagyatádi Május 1. Tsz-ben. Átlag 51 mázsa termett hektáronként. Naponta 11—12 vagon kukoricát szárítanak a Bábolna típusú szárítóval. Az eddig érkezett kukorica víztartalma elég magas, 37 százalék. szetartója Honvári Béla hegesztő. Zákányi István esztergályos, Göncz Tibor lakatos, Felső István, aki művezetőként tagja a brigádnak meg a többiek szintén sokat fáradoznak a kis közösség összekovácsolásán. 'Gyakorta láthatók szabad szombaton, vasárnap. amint a családjukkal — feleségükkel, gyerekeikkel — kirándulnak a barcsi ősborókásba vagy a visontái parkerdőbe. Közösen főzik a halászlét, készítenek különféle ételeket. E vidám napok valamennyiük számára kedves emlékként maradnak meg. Tisztelik, becsülik és segítik egymást. Egy példa: Göncz Tibor fia érettségire készült, s a ballagásra meghívta édesapja munkatársai c. a Dráva brigádot is. Elmentek. s közös pénzükből táskarádióval ajándékozták meg a fiút. Közben Feigli István gépészmérnökkel, a gépműhely, illetve a gépgazdálkodási részleg vezetőjével a serényen dolgozó Dráva brigád tagjait figyeljük. Honvári Béla néhány társával: Fodor György, Boncz Kálmán és Szóvári György lakatossal együtt az úszó-kotró munkagéphez, a kavicskiemelő elevátorhoz készít hatalmas kanalakat. — Nehéz lenne nála lelki- ismeretesebb, jobb hegesztő szakembert találni. Hívták magasabb fizetéssel niás vállalatokhoz. de nem ment, maradt nálunk, mert megbecsüljük, elismerjük a munkáját — mondja. Ez jutott kifejezésre abban is, hogy Honvári Béla már évekkel korábban kiválódo.1- gazó-jelvényt kapott. S most néhány héttel ezelőtt a költségvetési üzem fennállásának tizedik évfordulóján ő vetté át az- ÉVM által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést. — Ezt brigádom jó munkájának is köszönhetem... Ez az elismerés arra ösztönöz — mondja, egy pillanatra félbehagyva a hegesztést —, hogy a jövőben még becsületesebben, lelkiismeretesebben dolgozzam. Ismét felvillan a láng, izzik a vas — Honvári Béla örömét leli a munkában, a keze nyomán formálódó alkotásban. Elköszönünk tőle, s lesétálunk a Dráva partjára. A kellemes őszi napsütésben ezüst szalagként fénylik a folyó. A távolból halk, majd egyre erősödő motorzúgás hallatszik. Kaviccsal megrakott uszályokat húz a Barcs motoroshajó fölfelé a Dráván, a kirakóhelyre. A motoros és az uszály hajóépítő szakembereknek dicséretére váló szép munka. A Dráva szocialista brigád készítette. lalai László