Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

A kisfiát kampósbotta! és rasviTláral nevelték „A kecskét nem szakad bántani A hatóságokat senki sem értesítette 99 — A buta ember megverte a kecskét, és az állat bosszú­ból kiszökött a mezőre. Pedig a kecskét nem szabad bán­tani, ment finom tejet ad! Az ismert Grimm-mese ta­nulsága bizonyára kopott közhelynek hatna, ha az el­beszélő, az ötödikes Katalin Jóska nem tapasztalta volna saját bőrén az említett jószág szomorú sorsát, sőt annál jó­val többet. Iil-elcsukló hang­ja, a kapkodás, a sírás azon­ban félreérthetetlenül igazol­ja: a mese tártaima borzal­mas hatást tett a fiúcska be­teg idegrendszerére. — Édesapám nyáron a Ba­latonba fulladt. Szerettem volna elmenni a temetésére, de Gelencsér mama, ott Pé- íerpusKtán, nem engedett el. Én vissnafeléseltem, hogy ki­lopom a ruhámat és elszököm, de ő megfenyegetett, azt mondta, egy fához köt, és ad­dig ver, amíg csak szusszan­ni tudok. Csak másnap szök­hettem el édesapám sírjához. — Azt hallottam, anyai nagyszüleid gyakran kampós- bottal vertek, s egyszer yas- villával is megszúrkáltak. Választ nem kapok. Legföl­jebb lehajtott fejét és reme­gő ajkát foghatom föl felelet­ként. — Szívesen laksz a tanyán? — Igen. Mert ott sok állat van ... — Mi szeretnél lenni, ha felnősz? — Traktoros, hogy sokat járkálhassak a mezón. Vagy sofőr, mint apu volt. De szí­vesen tanulom az oroszt is. Lehet, hogy tolmácsnak me­gyek, és akkor rengeteget utazhatok, Jakab Lászlóné, a kaposvá­ri II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola igazgatója és Szé­kács Józsefné napközis nevélő megrökönyödve figyelik Jóska megnyilvánulásait Mindket­ten tapasztalt pedagógusok ; régóta tudják, hogy a csöp­pet sem csökkent képességű, de szellemi fejlődésében el­maradott kisfiú háza táján valami nincs rendjén. Azaz inkább sejtik. Mert a szemé­lyiséglapok, a családlátogatás följegyzései kérésemre sem kerülnek elő. S az írott ma- laszt hiánya elégséges alap volt ahhoz, hogy az iskola ne tájékoztassa a rendőrséget és a gyámügyi hatóságot a tizen­egy esztendős Katalin József életkörülményeiről. Jóslta a természetbe mene­kült nagyszülei elől, s ott új barátokra lelt Nyáron a ka­posvári Latiinca Tsz majorjá­ban töltötte napjait, hajnal­ban elszökött a péterpuáztai tanyáról, esténkéit ,, hazaset­tenkedett aludni, 5 közben azon a kegyelemkenyéreh, ke­gyelemfelvágotton és kegye­lemvajon tengette életét, me­lyet a jóindulatú, gépkocsiver zetők, szállítómunkások, iro­dai dolgozók osztottak meg vele. Olykor vizet hordott, a műtrágya szállításában segéd - kezett, paradicsomot szedett az »aranyos Boröcz Mariska nénivel«, s az autóvezetést tanulta , »Horváth Jóska bá­csitól«. Egyszerre kéttucatnyi lelkiismeretes nevelőszülője akadt, akinek elmesélhette a nagymama kegyetlenkedéseit. Természetesen mindannyian sajnálták... Az aprócska munkákért »suba alatt« elszá­moltak neki csaknem kilenc- szécz forint »bért«, s össze­adták még ötszázat tanszerek­re, könyvekre. A Kapos étte­rem szakácsnőjétől vadonatúj tornacipőt kapott, s levethet­te nagyanyja elnyűtt lábbeli­jét ... Egyszóval : emberségből mindenki kitűnően vizsgázott! — Jósika édesapja korábban nálunk dolgozott, ; s most, hogy a fiúcska félig elárvult, kötelességünknek éreztük, hogy gondoskodjunk róla — mondja Sámik József szállí- tásvezető. — Igaz. családi helyzete már régebben is rendezetlen volt, hiszen a szülők három éve elváltak, az anya új házasságot kötött. De a dolog csak a nyár elején fordult ilyen tragikusra. A majorbali szép napok a tanévkezdéssel befejezőt! lek. A dolgozók azóta is szána­mégis azok a nézetek határoz­zák meg, amelyek szerint a gyermek — magántulajdon. — Mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy akarja. Ne­künk semmi közünk hozzá. Az esetről sem a Kapos­vári Járási Hivatalban, sem a hetesi tanácson nem tudtak. Senki sem jelentette... A fél­árva gyermekeket ugyanis csupán akkor veszik nyilván­tartásba, ha — örökölnek az elhalt szülőktől. Ha a gyer­mek nem örököl, s ráadásul még egy jótét lélek sem akad, aki elárvulását a gyámható­ságnak bejelentené, akkor a következmény — kiszámítha­tatlan. Cikkünk kis hősével is ez történt. Holott jogi érte­lemben sem a pedagógusok, sem a tanya lakói, sem a major dolgozói nem követtek el mulasztást. Az édesanya — Szalaki Jó­zsefné, a kaposvári ruhagyár dolgozója — néni tud, vagy nem akar tudni szüleinek »ne­velési módszereiről«. — Szükség van Jóskára ott a tanyán. Mi lesz édesanyám­mal, ha megbetegszik, és sen­ki sem segít neki? És egyéb­ként is, félek a fiamtól, mert rettenetesen ideges. Mégis megpróbálom, hiszen szeretem a fiamat. Az érzelmeiben bizonytalan, de kétségtelenül jóindulatú édesanya a beszélgetést kö­vető reggelen véresen, meg- verten jött be a szerkesztő­ségbe. A tettes: a férj. A ta­nyasiak, a tsz-dolgozók és a pedagógusok mulasztása — nem, nemi jogi, »csupán« er­kölcsi mulasztása — miatt te­hát már ketten vannak élet­veszélyben. De jogilag senki sem vonható felel ősségre... Lengyel András A ssecsuáni jólélek Isteni revízió Kalocsai minták A ma záruló ószi BNV-n nag- sikert aratott a mintákat pingáló lány. kalocsai Bertolt Brecht A szecsuá­ni jólélek című példázatát mutatta be pénteken a ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház Nemes Nagy Ágnes for' dításában. Tandrámáiról, tragikomé­diáiról, példázatairól szinte egyfolytában vitatkozunk amióta megszülettek. Idéz­hetnénk pro és kontra a vé­leményeket. Mondjuk Roland Barthest, Benno Bessont, Pe­ter Brookot, Major Tamást, Ungvári Tamást stb. — s miért éppen a »vádlottat« ne magát Brechtet — az egyik oldalon, a másikon azokat, akik több-kevesebb kritikával fogadták műveit, elméletét, például Lukács Györgyöt, Ily- lyés Gyulát, Almási Miklóst, Herman Istvánt, a rendező Szinetár Miklóst. Csak egy- egy idézet álljon itt példaként a vélekedések különbözőségé­nek érzékeltetésére. Roland Barthes: » Bárki, aki a szín­házról és a forradalomról el' mélkedik, szükségképpen ösz- szetalálkozik Brechttel.« Lu­kács György viszont csak a tandrámák utáni drámákat ismerve el, írta le: »Az elide­genítési effektus tévútra csa~ ló koncepciója ellenére jöt­tek létre.« A Brecht-jelenség lényege az, hogy az író-rendező-teori- kus szakítva a kétezer éves arisztotelészi színházzal, az úgynevezett epikus színház eszményét igyekezett a gya­korlatban megvalósítani. Tet­te ezt olyan művekkel, me­lyekben döntő szerep jutott az általa Vefremdungseffekt- nek nevezett írói-rendezői módszernek, az elidegenítés­nek. A V-effektussal általa polgárinak tartott színházi él­vezetet akarta robbantani, te­hát szakítani igyekezett a »mágiával«, azzal, hogv a né­ző a színházban »bűvös erők« rabjaként ne tudja az esemé­nyeket intellektuális lényként, kritikával követni. Songokkal, közönségnek elmondatott kommentárokkal — Ilyenkor a színész kilépett szerepéből —, fényhatásokkal stb. szakí­totta meg darabjait. Ügy gondolom, a viták ab­ban gyökereznek, hogy mind­két fél századunk színházmű­vészetéből kiragadva, mint­egy abszolutizálva vizsgálta a Brecht-jelenséget. Pedig az -izmusok vihara zajlik már a századfordulón ! Lehet-e, szabad-e Brechtet kiszakítani abból a folyamatból, amelyet — hogy neveket is mondjunk — olyan újat hozó alkotók fémjeleztek, mint a szimbo­lista Maeterlinck, az impresz- szionista Schitzler, Hofmann- stahl, az expresszionista esz­közökkel is dolgozó kortárs Capek-fivérek, a futurista Táncház találkozó Szckelyudvarhelyen A sebes folyású Nagy-Kü- küllő kőhordalékos partján épült Szépelyudvarhely adott otthont a magyar táncházak találkozójának. A kétnapos programot, szeptember 23— 24-én rendezték meg. Eredeti célja a táncházzenekarok be­mutatkozása volt. A rendezés azonban lehetővé tette, hogy az esemény folklór-találkozó­vá szélesedjen, ahol az archai­kus táncok mellett szép népvi­seleteikben is gyönyörködhet­tünk. Egymást váltva mutatkoz­tak be a kolozsvári, a székely­udvarhelyi, a csíkszerdahelyi, a gyimesközéplaki. a felsősó- falvi zenekarok. A sokszínű népviseletbe öltözött mérai, visai, széki és szováti táncosok a felhangzó zenéhez illő tán­cokat mutattak be. Láttunk virtuóz mérai legény est, szo­váti »szászkát«, és a visai tel­jes táncrendben is gyönyör­ködhettünk. Egyszerre tárult elénk Kalotaszeg és a Csíki- medence ínpozáns folklórja. A lelkes közönség minden mű- sorszámot fel-feltörő vastaps­sal fogadott A zsúfolásig megtelt terem­ben úgynevezett városi tánc­házat rendeztek a színpadon nagy sikerei bemutatkozott ze­nekarok közreműködésével. A helyi és környékbeli fiatalok­nak — főleg diákoknak — él­ményt jelentett, hogy együtt táncolhattak a röviddel előbb megismert táncosokkal. Másnap jeles szakemberek részvételével A folklór régen és ma címmel tudományos ta­nácskozás kezdődött. Jagamas János egyetemi professzor népzenei kutatásainak eredmé­nyeit ismertette. Beszélt az er­délyi magyarság zenei stílus- rétegeiről, részletesen kitért a dalok szerkezeti felépítésére, előfordulásuk gyakoriságára. Almási István népzenekutató a Szilágyság zenei sajátossá­gait mutatta be. Ezt követően a hazánkban is jól ismert és méltán népszerű Kallós Zoltán tartott néprajzi előadást. Töb­bek között Kalotaszeg vidéke és más települések néprajzá­ról szóló előadását széki és mérai diasorozat bemutatásá­val tette színesebbé. Vokális gyűjtéséből »jaj-nótákat* es más népzened felvételeket szó­laltatott meg. Bemutatta adat­közlőit, s velük is illusztráltat- ta az elmondottakat. Könczei Ádám a városi táncházak kér­désével foglalkozott, elemezte ezek sajátos helyzetét. Felhív­ta a figyelmet arra, hogy a na­gyobb települések vonzásköré­be tartozó falvaik élő táncha­gyományát nem szabad figyel­men kívül hagyni, rávilágított a szakemberképzés hiányossá­gaira és javaslatot tett a tánc­háztalálkozók rendszeressé té­telére. Lő rincz Lajos, a maros­vásárhelyi együttes vezetője bírálta koreográfus társait, hogy bár a zenei feltételek adottak, a fiatalok táncházigé­nyét nem támogatják kellően. Az Igazság szerkesztőségétől Molnos Lajos a kezdeményezés intézményesítését javasolta. A találkozónak öt magyaror­szági — köztük két somogyi — résztvevője is volt. Haszno­sítható tapasztalatokkal és ma­radandó élménnyel tértek ha­Takács László János Majakovszkij, vagy a rende­zők közül például Gordon Craig, Reinhardt, a szovjet­orosz Mejerhold, Tairov stb. Félreértés ne essék, itt szín­házújítókról beszélünk, akik­nek legtöbbjétől Brecht kü­lönbözött módszereiben, jelen­tőségében, s főként világnéze­tében. Marxista volt. Művei — ne misztifikáljuk agyon ezeket! — nem hoznak úgy és annyi újat, ahogy so­kan állítják. Viszont szinteti­zálják a kínai, a görög, illet­ve az Erzsébet-kori színház módszereit. Hiszen az ókori görög drámában a kórus ugyanúgy funkcionál, mint nála a kommentáló színész, de Shakespeare kifelé szánt mon­datai is ezt a szerepet töltöt­ték be. Brecht harsány kor­ban élt — éveket az üvöltő fasizmusban —, tehát a kiki­áltói hangot használta maga is. A kritikák szerint Magyar- országon még' nem született meg az igazi Brecht-előadás. Ennek természetes okai van­nak. Egyrészt, mert működik az a fékező erő, melyet egy úgy fogalmazott meg, hogy a brechti fölfedezések számára nem fölfedezések. Persze, hi­szen közben érvényessé, sokat hangoztatottá, s így szinte közhellyé váltak. Másrészt maguk a darabok gátolják az »igazi« előadást. Miért? Mert Brechtet, a teoretikust szeren­csére — élete végén már fi­nomított beleélés-ellenes el­méletén — legyőzi Brecht, az író. Hideg, elméletieskedő kommentárjait (ezek egyéb­ként a megelőző szituációk­hoz képest sokszor nem tar­talmaznak új információkat !) legjobb műveiben felváltják a katartikus drámai helyzetek. Kimondatlanul is ezért tart­ják a legjobbnak a Galilei életét, a szecsuáni-t és a Ku­rázsi mama és gyermekeit. Az eddig elmondattakra példa a kaposvári produkció, az Asher Tamás rendezte elő­adás is, melyben felváltva ér­vényesül a brechti sterilitás és a fésületlen realizmus. Va­lahol rokon Ödön von Hor­váth Brechttel — fedezte föl a rendező —, ezért hasonlít valamelyest a díszlet egy ré­sze, s működése a Mesél a bécsi erdő látványvilágához. De korábbi rendezéseire is utal a deszkakerítés, illetve az ostornyeles lámpa, mintegy a folyamatosságot demonstrál­va, ezúttal Donáth Péter dísz­lettervezői megvalósításában. Fokozatosan felfutó produkció ez. Rendkívül hosszú az első rész; csaknem egy és háromne­gyed óra. Tűrőképességünk ha­tára körüli időérték egy olyan darabnál is, ahol a szerzőnek nincs ellenére, hogy belefeled­kezzünk a cselekménybe... Al­kalmasabb lett volmt a há­rom részre bontás, úgy érzem. Készséggel elismerem viszont, hogy a rendezés mindent el­követett azért, hogy ötletekkel fordítsa figyelmünket a szín­pad felé. Három, kissé balek isten jó embert keresni indul a világ­ba, így jutnák el Szecsuánba, ahol rá is akadnak egy utca­lányra. akiben, él az ember­ség. Megjutalmazzák. De mire a darab véget ér, nekik is be kell látniuk, hogy a jóval el­kerülhetetlenül együtt jár a rossz. Keserű igazság ez. Sen Te, kis szecsuáni utcalány kénytelen Sui ’ Ta nagybácsi­ként könyörtelen kapitalista lenni, hogy megmaradhasson. Ezt a skizofréníikus viszonyok között élő lányt játssza Po­gány Judit tulajdonképpen három figurát is elénk állítva: a rosszlány-stílusú Sen Tét, a melegszívű trafikosnőt és a »kegyetlen« Sui Tát. Rekedte» hangon, riszáló járással az el­sőt, kiszolgáltatottnak, gyenge hangon a másodikat. Szögle­tesen. férfias járásúnak, koc- kaszavúnak — hangjának ke­ménysége, súlya és éle van — a harmadikat. Olyan óriási szerep ez, mely színészt rop­panthat össze. Pogány Judit állta a próbát. Lukáts Andor zseniálisan nagyszerű alakí­tást produkál az útszéli filo­zófusnak, tetűfészeknek for­mált, kedves Vang vízárus­ból, lúdtalpas járása is mun­kájáról beszél. A három iker­istent — egyre emberibbek lesznek —1 karakterisztikus jegyekkel is sikerült felruház­nia Rajhona Adómnak, Kiss Istvánnak és Kun Vilmosnak. Tetszett Dánffy Sándor min­den hájjal megkent, meztelen arcú »kínai« borbélya, Balkay Géza repülőse. Hegedűs Erzsi Jangja, Czakó Klára, ifj. Mu- csi Sándor, Kari Györgyi, Stettner Ottó, Tóth Béla, Si­mon Zoltán, Nagy Anikó, Ga­ray József, Kaskó Erzsébet, ifj. Somló Ferenc figurája. Csákányi Eszter papagájszínű Mi Gsüje halványabb volt, mint jelmezének színei. Tóth Éva okozott ismét meglepe­tést: nem sejtettük, hogy re­mek karakterszínész. Ügy tet­szik, nagy nyeresége színhá- zunknák. A néma jelenlétnek olyan mesterei vannak, akik súlyt tudnak adni a figurá­nak: Balázs Andor, Hunvad- kürti György, Koltai Judit. A kamaraegyüttes Hevesi And­rás betanításában jól szolgál­ta az előadást Paul Dessau zenéjének tolmácsolásával. Költői magasságokba Sen Te vízfröcskölésekor, az is­tenek és a jósá« tehetetlensé­géről szóló songja előadása­kor. a leendő gyermeke sétál- tatasakor emelkedett a pro­dukció. Rendkívül hatásos a dohánygyári munka rendezői megoldása is. A bemutató csaknem egyértelmű sikert hozott. Leskó László Somogyi Népláp a kornak Jóslta sorséin — de a hatóságokat egyikük sem ér­tesítette. A Kaposvár melletti Péter - pusztán nyolc család él, köz­tük Jóska anyai nagyszülei. Csupán a nagymamát talál­tam otthon. Amikor unokáját említem, azonnal »kapcsol«, még a kérdések elhangzása elölt egy öbiis kosárra való gyerme.u-uhát |rak ki a szek­rényből. — Íme, így neveljük Jós­kát! Abból, amit itt a kaná- szoik pletykálnák íűnek-fánia'k, semmi sem igaz. Sem a te­metési eset, sem a vas viliá­zás, sem az, hogy a múltko­ri bán éjfélikor, ütöttem a Jós­kát az udvaron. Viszont igaz, hogy nem bírunk vele. Mindig a mezőre menne. Nem szeret itthon tenni. Csak azért vál­laltuk el a nevelését, mert betegesek vagyunk, félünk, hogy rosszullét esetén senki sem szaladna orvosért A pusztaiak, a termelőszö­vetkezet állatgondozói nem titkolják, hogy évek óta (!) verések egész sorát nézték végiig — természetesen felhá­borodva! »Ha ez sokáig így megy, ebből a gyerekből vagy csirkefogó lesz, vagy belehal a verésekbe« — állítja egyi­kük, a többiek helyeslése kö­zepette. E>e nevük közlése el­len élénken tiltakoznak. »Ha az öregasszony ezt megtudja, nem maradunk meg itt.« Ezért nézték a kínzásokat összeszo­rított szájjal évekig, ezért nem értesítették a hatóságo­kat. Pedig szánják azt a »jó­ra való kisgyereket«... Aikad azonban más állás­pont is. Heer Tiborné, a ka- posmérói tsz — szintéin a ta­nyán lakó — dolgozója ugyancsak tudott a kegyet­lenkedésekről, véleményét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom