Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
Következik s Bábolna Ma délután 13.30 órakor a Bábolna NB II-es labdarúgócsapata lesz a Rákóczi következő ellenfele. A vendégek játékerejére »nem lehet különösebb panasz«, hiszen csak 3 ponttal szereztek kevesebbet, mint a kaposváriak, s a tabella hetedik helyén állnak. A legutóbbi fordulóban hazai pályán fektették két vállra a Az iharosberényi pályaépítők A KÖZSÉG KÖZEPÉNÉL balra kanyarodva érkezik a látogató a Medicor Művek röntgengyárának iharosberényi üzeméhez. Csak az út mellett húzódó autóparkoló hívja fel erre a figyelmet. Maga az üzem csarnokaival szinte észrevétlenül bújik meg a magasra szökő fák között Nyár- és juharfák, díszcserjék és megannyi virágfajta között kanyarog az út az épületek között Az első benyomás magával ragadó. Mintha nem is egy üzemben, Iranern egy kisebb arborétumba tévedt volna az ember. A komor gyári épületek helyett világos, barátságos csarnokok. Es ami a legfontosabb, barátságosak az emberek is. Völgyi Lászlóval, az SZMT sportbizottságának vezetőjével együtt érkeztünk a Medicorhoz, s amikor elmondtuk jövetelünk célját, még inkább kisimultak a tekintetek, Elég volt néhány mondat és máris rájöhettünk, hogy itt igazán szeretik a sportot, sőt nemcsak szeretik, hanem tesznek is érte. Erről árulkodik az a vitrin is, amely a kis tárgyalóteremben szerényen húzódik meg a fal mentén. Oklevelek, díszes serlegek beszélnek a közelmúlt sporteredményeiröl. »Röntgen sportnap ' 1975« »Labdarúgás I. hely« . í. »Vasas centenáriumi kupa« ... »Medicor sportnap« ... díjak sakkban, röplabdában. tekében — a legtöbb első helyezés. És amire a legbüszkébbek: a falon ott díszeleg a KISZ Központi Bizottságának vándorzászlaja, amelyet a .gvár kiszesei tavalyi jó munkáinkkal érdemeltek ki. A ma is állandóan fejlődő, korszerűsödő üzem jelenleg 220 dolgozót és 90 szakmunkástanulót foglalkoztat A négy településből bejárók többsége fiatal, bizonyára ez is egyik magyarázata átlagon felüli sportszeretetüknek. Az idén ők is beneveztek az SZMT által indított pálya- építési akcióba. De vajon hogyan kelhet versenyre égy ilyen kis üzem megannyi nagy vetély társsal ? Iharosbe- rényben nem aggályoskodtak, lianem munkához láttak. Az irányítók, akik ezúttal beszélgető partnereimmé szegődtek, lelkesen beszéltek eddigi tevékenységükről. Ritecz Andris üzemvezető-helyettes, Pál "ercnc szb-titkár. Kurucz indor. a KISZ-bizottság tervező titkára és Gruttó Já- "os üzemi sportfelel& szavai nyomán kibontakozott előttünk az a kép, amely később az udvaron a valóságban is fogadott. Az iharosberényiek tavaly többek közt jól szerepeltek Kaposváron, a Vasas centenáriumi sportversenyen és ez adta az ötletet; építsenek saját kis sportkombinátot. Tíz szocialista brigád dolgozik az üzemben, ezek közül három ifjúsági. A szervezők jól tudták, hogy valamennyiükTe számíthatnak. Büszkén említették, hogy a helyi óvoda kerítésének építésénél csaknem kétezer óra társadalmi munkát végeztek a origádok. A pályakészítésnél az igényekből indultak ki. Közvéleménykutatást végeztek, hogy milyen sportágak űzésére tegyék alkalmassá a kis sportligetet. Nos, kiderült, hogy nem is vágták olyan könnyű fába a fejszéjüket. A tervezést vállaló Radnóti brigádnak ugyancsak főhetett a feje. hogy a rendelkezésre álló területen mindent elhelyezzen, amire igény van. Végül is sikerült! Sőt, a papíron megálmodot- tak nagy vonalakban már a valóságban is kibontakoztak. Vendéglátóinkkal együtt indultunk egy kis szemlére. Valóban megnyerő kép fogadott bennünket. Máris kész a piros salakos kézilabdapálya, amely természetesen a legnépszerűbb sportág, a kispályás foci számára is otthont ad. Körülötte csaknem befejezték már a háromsávos atlétikai pálya földmunkálatait is. Kész a súlylökő kör, a távol- és magasugró gödör, nekifutóval együtt. Még olyanra is gondoltak az elhelyezésnél, hogy délutánonként — amikor általában a kis sportligetet igényve vehetik — miként nem zavar, a nap. A KISZ-szervezet és a szocialista brigádok eddig 400 óra társadalmi munkát végeztek itt. Az egész munkát — partfaragást, földhordást egyengetést, salakozást mind, mind kézi erővel végezték. Általában kedd és á csütörtök a pályaépítési nap. Ilyenkor külön felhívás nélküi is mennek az építők. Igen, nem felejtették el, amit vállaltak: November 7 tiszteletére el kell készülnie az egésznek. Ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy. Máris a továbbiéj lesgíé- sen gondolkodnak. Jövőre megépül a röplabda- és a tekepálya is. Mint mondták, ez utóbbi csak a kocsmánál van, hát emiatt ne járjanak oda a fiatalok. VALÓBAN figyelemre méltó, amit eddig tettek a Medicornál. Vajon akkor is sort kerítettek volna erre, ha nem ösztönözte volna őket a pénzjutalom megszerzésének lehetősége? A sportfelelős elhárította a gyanút. Mi mindenképpen nyertünk már, ha kapunk pénzt, ha nem. Ez a sportliget kész és végleg a miénk. Hát nem ez az .<3zj nyeremény? A többiek egyetértőén bólintottak. Völg’d László elismerően szólt a helyiek tevékenységéről. — Valóban, ilyen kis munkahely. ahol nem több gyár. üzem fogott össze, ilyen gyorsan, ilyen szépet eddig aligha produkált. Bíztatóan tette hozzá: Ennek az üzemnek nagyok a győzelmi esélyei. Ezzel váltunk el: »Jöjjenek el néhány hónap múlva, akkor majd meglátják, hogy miként lesz teljes valóság a tervrajz. Jutási Róbert Bakony Vegyészt, idegenbeli mérlegük pedig: 3 vereség, 1 döntetlen és 1 győzelem. Csatársoruk a 12 találkozón 13- szor talált az ellenfelek hálójába, védelmük 9-szer bizonyult tehetetlennek. A Rákóczi nem teljesen gond nélkül készül a mérkőzésre. Tatán ugyanis Horváth enyhe agyrázkódást, Csorba pedig zúzódást szenvedett. A karnis minden bizonnyal vállalni tudja a »kispadot«, de a balhátvédre egy ideig nem számíthat a csapat. A korábban megsérült Ágfalvi elkezdte ugyan az edzéseket, de játékára — kezdő emberként — még nem kerül sor. Így a következő összeállítású együttestől várnak a vezetőit és a szurkolók győzelmet: Málics — Deákvári, Gulyás, Petrák, Németh — Gáspár. Kanyar. Zentai — Du- sehák, Murai, Marcsok. Készenlétben áll még: Horváth, Czabula, Boros és Ágfalvi. Egyszer már tettek szívességet nekünk a görögök, amikor a VB-selejtező során — szintén Szalonikiben — megverték a szovjet válogatottat, s ezzel bennünket „juttattak” el Argentínába. Azóta sok víz mos- | ta már a szaloniki partokat”, s újra hallatott magáról a görög labdarúgás. Méghozzá megint a „mi malmunkra hajtva a vizet”. Mert ki gondolta volna, hogy azt a finn csapatot, amely bennünket 2:t-re „lelépett”, a görögök szép simán 8:l-es k. o.-val küldjenek haza? Újra nyílt lett hát a küzdelem, s a négy csapat közül — papíron — négynek van esélye a továbbjutásra. Persze a legnagyobb esélyes kétségtelenül a szovjet és a magyar Tornász VB Andrianov az összetett bajnoka „Kár a gőzért” — mondhatnák mindazok a tornászok, akik az elmúlt 24 évben nem a Szovjetuniót vagy Japánt képviselték a világbajnokságokon. Lassan bizony már negyed százada, hogy a sportág legmagasabb szintű erőfelmé- rőjén két országnak a versenyzői osztoznak az egyéni összetett verseny érmein — változó arányban. Az 1954-es VB-n például a Szovjetunióé volt minden babér, az 1970-esen viszont fordult a kocka: Japán vitte el valamennyi érmet. A Strasbourg! világbajnokság 36 tornászt számláló egyéni összetett döntőjében a Szovjetunió javára billent a mérleg a győztes Andrianov, illetve a bronzérmes Gyityatyin jóvoltából, míg a második helyre az 1970-es világbajnok, illetve 1974-es harmadik helyezett Kenmocu Eizo állhatott. Ami pedig az egyéni összetett döntő három magyar résztvevőjét (12. Magyar, 15. Kovács, 16. Donáth) illeti, most elsősorban a legfiatalabbnak, a dunaújvárosi Kovács Péternek jár ki az elismerésből. Kovács Strasbourgban „befutott”. A pontozók felkarolták, méltányolták gyakorlatainak erősségét és előadásmódját. Kitűnő ajánlóleveleket kapott a J»OSttkv*Í olimpiánál Sakkolimpia Űjabb magyar siker A svájci rendszerben sorra kerülő férfi versenyben a magyarok legutóbb a lengyelekkel találkoztak és 3:l-re győztek. Portisch Schmidtet, Sax pedig Sznapikot legyőzte, Rib- li és Vadász döntetlenül játszott Kulicowskival, illetve Pytellel. A női együttesről csak annyi hír érkezett, hogy a csapat mindhárom tagja megnyerte játszmáját, így Magyarország—Monaco 3:0. Portisch Lajos, az első fordulóban, a skótok elleni találkozón függőben maradt játszmáját Pritchett ellen győzelemmel fejezte be, így a csapat 3.5—0.5 arányban diadalmaskodott. [ válogatott... de a labda gömbölyű ... Szalonikiben nekünk ma nem elég a döntetlen. Nyernünk kell ahhoz, hogy továbbra is esélyünk legyen a továbbjutásra. Persze, nem valószínű, hogy a görögök ezen a találko- i zón is „nekünk játszanak.” Most a magyaroknak kell meg- { mutatni, hogy a szovjetek elleni győzelem nem volt teljesen véletlen. A csapat megérkezett a mérkőzés színhelyére. Az idő szo- moAí: esik az eső. A görögök pedig félnek az esőtől, és az eső okozta mély talajú pályától. Ök nem szokták meg. Eny- nyi előnyünk tehát van. De még jobb az lenne, ha egy apró kis góllal tudnánk előnyhöz jutni. atad 0:1, Bószénfa—Somogy- geszti 2:1, Gálosfa—Kaposszer- dahely 9:1, Juta—Miké 5:1. Az élmezőny: 1. Gálosfa S S — 1 45— * 16 2. Kaposmérő 10 7 — 3 28—11 14 3. Magyaratád 10 7 — 3 14— 7 14 Pályaavató Kedden 17 órai kezdettel Kaposváron játszik a Bp. Vasas NB I-es férfi kézilabdacsapata, a házigazda 503. sz. Szakmunkásképző Intézet válogatottja ellen. A mérkőzés előtt 16 órakor Hunyadkürti János, a Vasas vezető edzője tart élménybeszámolót. Hivatalosan ez alkalommal adják át az intézet Virág utcai pályájának világítását. Utoljára a BSE ellen Idei utolsó bajnoki mérkőzését játssza ma délelőtt 10.30 órától a Berzsenyi Általános Iskolában a VBKM Vasas NB I-es férfi asztalitenisz csapata. Kissé szokatlan ezt írni, de a találkozónak nincs tétje. Ugyanis a BSE már az eredménytói függetlenül a II. csoport élén végez, a' kaposváriak pedig — ha győznek, ha veszítenek — elkerülték a kiesést. A mérkőzésen utoljára ölti magára a Vasas-mezt a csapat legrégebbi játékosa, az elmúlt két évtized legeredményesebb somogyi asztaliteniszezője, ivusza Islváft. Szusza Ferenc ismét Spanyolországba szerződik Az OTSH engedélyezte, hogy Szusza Ferenc, az Atletico Madriddal edzői szerződésről a Somogyi Néplap tárgyaljon Spanyolországba Az eddigi uruguayi edző, He tor Nunez utóda lesz. Szus: már eredményesen dolgozc Spanyolországban a sevill Betisnél, ezért keresték mi szerződtetési ajánlattal a mai ridiafc. Járási labdarúgó-bajnokság Nagyatádi járás Görgeteg—Tarany 4:1, Beleg —B erzen ce 3:6. A bajnokság őszi végeredménye: 1. Görgeteg S 2. Kisbajom 8 3. Szabás 8 4. Berzence 8 5. Tarany 8 6'. Csurgó II. 8 7. p. szentpéter 8 8. Beleg 8 9. Örtilos 8 23—12 11 j 15— 8 11 * 15— » 11 j 19—16 10 23—15 9 , 15—19 9 ! 8— 11 7 9— 17 4 13—33 — Siófoki járás Balatoni Vasas—Kisbárapáti 6:1, Nágocs—Somogymeggyes 3:1, Kapoly—Balatonszabadi 0:3, Adánd—-Ságvár 4:0, So mogybabod—Gamás 6:1, Lát- rány—Andocs 3:1. Az élmezőny: 1. Nágocs 9 « 1 z zt—iz w 2. Ságvár 8 5 2 1 15— 8 12 3. B. szabadi 8 5 1 2 21—11 11 Kaposvári járás Mezőcsokonya—Taszár 1:2, Kaposmérő—Kaposgép V. Lobogó 2:1. Somogyszil—MagyarÚjra a görögök MAI műso Csiky Gergely Színház: 15 érakor : NEBÁNCSvirág. Erkel-bér- let. 19 órakor: NEBANÇSVIRAG. Rátkai-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: A KÉT ARANYÁSÓ, du. 3, 5 és este 7 órakor: A MÉNESGAZDA (14). Szabad Ifjúság: du. 4 és 6 órakor: TAP- PANCSOK. , MANCSOK, ÁLLKAPCSOK, este 8 órakor: KIALUDT TÜZEK FÉNYE. Rákóczi mozi: du. 4 órakor: A FEKETE KALÓZ. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: KLEIN ÜR (14). Marcali: délelőtt: ROBIN HOOD NYILA, este : PÉTER CAR ÉS A SZE- RECSEN. Siófok: de. 10 órakor: GULLIVER, du. 5 és este 7 órakor: A CSAVARGÓ LÁNY (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.03: Műsorismertetés. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.10—9.15: Mindenki iskolája. 9.15: ^yprián apó meséi. 9.25: Játsszunk együtt! 9.35: öveges professzor legkedvesebb kísérletei. 9.55: A mi sulink. 11.25: Hírek. 11.30: Reklám. 11.35— 12.15: Bors. 12.48 :. Műsorismertetés.' 12.50: Telesport. 16.10: Pedagógusok fóruma. 16.46: Műsorainkat ajánljuk. 17.10: Reklám. 17.15: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Derrick. NSZK-bűnügyi filmsorozat. 21.00: ..Mindenki újakra készül...” 21.25: Telesport. 23.00: Hírek. Jugoszláv Tv. S.50: Barázda. 9.50: A fekete nyíl. 12.00: Földművelőknek. 13.00: A nézők és a tv. 13.30: A kék sirály. Ifjúsági film. 15.00: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfim. 20.00: Sisakos kandúr. Drámasorozat. 21.10: Karaván. 22.00: Sportszemle. Osztrák Tv 10.00: A bepiszkított kerület. Film. 15.20: Kék Hawai. Zenés film. 17.25: Calímero. 17.30: Wickie és az erős emberek. 18.00: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Ki vagy te? 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv-hirado. 19.50: Sporthírek. 20.15: Az eladott nagypapa. 21.50: Sporthírek. 22.00: Sehubert-müveket játszik Alfred BrendcL 23.20: Hírek. KOSSUTH RADIO Q.O0: Hírek. 6.05—7.20: Kellemes vasárnapot ! 7.20 : Múzeumi híradó. 7.23: Faluról — mindenkinek. 7.54: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Útközben. 8.1C: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe. 8.26: Fiatal magyar tánedalénekesek és együttesek fel vételeiből. 8.57: Reklám. 9.00: Kulturális magazin. 10.00: Hírek. 10.08: Az ezer titkú kastély. Mesejáték. 10.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Barokk műveket énekel. 11.00: Zenés reklámturmix. 11.10: Rossini: Semiramis. 11.22: A' zeneirodalom remekműveiből. Közben : Édes anyanyelvűnk. 13.02: Daloló muzsikáló tájak. 13.42: Grozn-i levél. 13.55 : Görögország—Magyarország labdarúgó-EB selejtező mérkőzés közvetítése. 15.00: Hírek. 15.10: Reklámkalauz. 15.14: Daloló, muzsikáló tájak. 15.54 : Müsorajánlat. 15.59: Beatrice apródja. 17.00: Hírek. 17.10: Azt beszélik... 17.40: Franck: D-mpll szimfónia. 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . 18.28 : Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Hírek. 18.45: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 22.54: Szatirikus szakszótár. 23.19: Hovanscsna. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Kö^y- nyűzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz- jelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Liszt-orgonamüvek. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk! 10.33: örökzöld dallamok. 11.31: Régi filmslágerek. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: A négy süveg. Mesejáték. 1.3.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Filmekről, színházról, emberekről. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelen időben. 16.00: A Lipcsei Rádió fúvós-zenekara játszik. 16.28: Hallgatóink figyelmébe. 16.35: Szobrok — fából. 16.45: Reklám. 16.50 : A vasárnap sportja. 17.20: ötórai tea. 18.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.33 : Duna menti országok V. népzenei fesztiválja Újvidéken. 20.01: Dzsesszfelvételekből. 20.33: Sokféle. 21.33: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.20: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. X. MŰSOR 7.9+1 A pécsi mtínhó mm* fern ■ vát nyelvű műsora. 7.Jt: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8,05: Müsorismerletéa, 8.08: A nünbergi mesterdalnokok. 8.55: Bach-művek. 10.25: Üj zenei újság. 11.00: Rádiószínház. A székesegyház. 12.42: Zenekari operarészletek. 13.00 : Hírek, műsorismertetés. 13.05 : Slágerlista. 13.40: Haydn: A megjutalmazott hűség. 16.32: A’ Bécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye. 17.27: Népdalkórusok, hangszerszólók. 17.52: Régi hangszerek világa. 18.12: Schumann-hangver- seny. 19.32: Hírek. 19.35 A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye. Kb. 21.25: Dzsesszf elvételeinkből. 22.00: Francia operákból. 22.48: Verdi: Négy áhitatos ének. 23.30— 23.40: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Vasárnapi kívánságok. Mikrofonstaféta. 18.20: Sporthírek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00—21.00: Üzenet- és kívánság- műsor a hazai és külföldi németeknek. HOLNAPI ' műsor Csiky Gergely Aztnkix; 14 Arakor: PINOKKlö KALANDJAI. O- bérlet. Kaposvár, ▼űr«* C»m«*7 du. ï órakor : A CSAVARGÓ LÁNY (14), este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: KÜLDETÉS. Szabad Ifjúság: du. 4, 4 és e»te « órakor: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK. Dallos Ida mozi: du. 8 órakor: AZ AKASZT ANIVALÖ BOLOND NO (14). Marcali: FAGYÖNGYÖK ÇH). Siófok: este 1 órakor: A MENESGAZDA (14). TELEVÍZIÓ JtlgMZláT Tt. 17.1«: Magyar nyelvű *r-n»pló. 17.45: Gyermekműsor. 18.0: Szó és kép. 18.15: Eszperantó. 18.43: A szerelem mindenütt körülöttünk. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Az apa vagy a magány. Tv-dráma. 2L00: Kiválasztott pillanat. 21.05: Mozaik. 22.05: Fényes sírok. Dokumentum- film. Osztrák T». 9.00: Kicsinyek műsora. 10.W: Iskolatévé. 10.30: Az üvegeipőcske. 17.30: Gyermekműsor. 17.53: Jó éjszakát. gyerekek! 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-litradó. 20.00: Hétfői telesport. 20.53: Petro- cellt. Filmsorozat. 21.40: Hírek, sportfiirek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 3.00: Hírek, műsorismertetés. 8.20 : A mai nap kulturális programjából. 8.25: Ope- raáriák. 9.00: Csanádi Imre versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hirek. 10.0a: Nyitnikék. 10.35: Zenekart muzsika. 10.40: Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. 12.00: Déli krónika. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek a múlt hét műsorából. 14.25: A magyarországi németek irodalmából. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hirek. 15.10: Holnap közvetítjük. 15.28: Művelődéstörténet gyermekeknek. 16.05 : Balladák. 16.18: A Rádió lemezalbüma. 17.00: Hírek. 17.42: Van új a nap alatt. 17.57: Népdalok. 18.10: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 : Esti krónika. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.19: Híres előadók albuma. 22.00: Hírek. 0.10: Szörényi Levente táncdalaiból. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió regéli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nótacsokor. 9.00 : Operettrészletek. 9.50: Gárdos Miklós jegyzete. 10.00: Zenedélelött. 11.50: pillanatkép. 12.00 : Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: A Budapesti Koncert fúvós-zenekar játszik. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00 : Szabad játék szavakkal. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.33: Senki többet harmadszor! 23.15: Operettrészletek. 3. MŰSOR 8.08: Beethoven-lemezekből. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Barokk zene. 10.35: Dzsesszf elvételekből. 11.05: Üj operalemezeinkből. 11.52: Orosz szerzők kamarazenéjéből. 13.07 : Rádiószínház. 14.05: Mozart-íelvéte- lek. 16.00: Arcok, müvek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Operakettősök. 17.29: Andor Éva énekel. 18.09 : Zsebrádiószinház. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Iskolarádió. 19.20: Mindenki iskolája 19.35: Bach-hangverseny. 21.55Schubert: C-moll szonáta. 22.28: Miller Lajos operaáriákat énekeL 22.50: Magyar zeneszerzők. PÉCSI RADIÖ 17.00: Hirek. Közlekedési őrjárat. 18.90: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00— 19.30: Német nyelvű műsor. Rendkívül olcsó ajánlatunk testápolási cikkekből Desodor sprayk, desodor s liftek, aerosolos kölnik, hajlakkok, borotvahab készítmények 1978. október 30-tól 30o\° enged mi* tinijei kaphatók a Somogy meg/ed Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruházaiban és szaküzlet ed ben.