Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-09 / 213. szám

IC

gy új munkahely ára

H

ogy mibe kerül egy új munkahely létesítése, erre voltaképpen roppant egyszerű a válasz; el kell végezni bizonyos számításokat, s kiderül, hogy ennél és ennél a beruházásnál — új gyár vagy üzemrész építésénél — ennyibe és ennyibe kerül, vagy került az a bizonyos új munkahely. A beruházási gyakorlatban — feltehetően— végeznek is efféle számításokat... Hogy milyen áron lehet és szabad egy új munkahelyet létesíteni erre megint csak könnyű a válasz; egy már meglevő munkahely megszüntetése árán vagy legalábbis annak tudomásulvételével, hogy minden új gyár, minden új termelőrészleg a már meglevők munkaerőgondjait súlyosbítja. Nem lehet másként! '

Közhely, hogy munkaerő- hiány van. A közgazdászok és demográfusok ezzel kapcsolatos megállapításai nem túlságosan bírtatok. A férfiak foglalkoztatásában elértük a demográfiailag lehetséges maximumot, a nők foglalkoztatásában pedig azt a lehetséges felső határt, amelyet már nem léphetünk át annak veszélye nélkül, hogy másféle társadalmi gondjaink ne súlyosbodnának. Röviden : a jelenlegi ötéves tervidőszakban legföljebb 50—60 ezer főnyi növekedés lehetséges a munkaerőmérlegben, s a távlati előrejelzések sem biztatnak semmi jóval. A következő 15 évben 100—120 ezer új munkavállalóval számolhatunk, ,ez pedig jószerével arra is kevés, hogy a munkából kiöregedetteket pótoljuk, arról nem is beszélve,

hogy az új munkahelyeket megfelelő létszámmal lássuk el.

Némi logikai ugrással az iménti tényekből arra a követT keztet«6re is Juthatunk, hogy a célszerű beruházási tevékenység ma már nemcsak pénzkérdés. Nem az a baj, hogy kevés a pénz, sokkal inkább az, hogy a. beruházási tevékenységnél figyelmen kívül hagynak egy sor olyan meghatározó tényezőt, amelyek végül is összegeződnek, és gyakran kérdésessé teszik az egész beruházás célszerűségét, gazdaságosságát, illetve csak nehezen kivédhető feszültségeket okoznak a gazdálkodás egyéb területein.

A munkaügyi szakemberek régi gondja, hogy egy-egy beruházás elhatározásánál nem kérdezik meg őket, vagy ha — csak az idevágó rendelkezések miatt — igen, akkor véleményüket nem veszik figyelembe. A jó másfél évtizede föllángolt vidéki ipartelepítés talán egészen másként alakult volna, ha a telepítendő gyárakért, üzemekért versengő kisvárosok és községek nem feledkeztek volna meg arról a roppant egyszerű tényről, hogy a nagy harcok árán megszerzett »-ipar« épületek és gépek mellett «-iparosokat«, embereket, munkaerőt is követel. Igaz, az ipartelepítés ma már ebből a szempontból is megfontoltabban történik, ám nem mondható el ugyanez az egész beruházási gyakorlatra.

S ahol szakítottak az eddigi rossz gyakorlattal, s megpróbálják az új létesítmények telepítésénél reálisan számba

venni a rendelkezésre álló munkaerőt, még ott is fenyeget annak veszélye, hogy figyelmen kívül hagyják az új létesítményeknél törvényszerűen gyakoribb és nagyobb mérvű munkaerőmozgást.

Igen ám, de gyakran olvasni, hallani, hogy olyan népgazdasági ágak fejlesztésére van szükség, amelyek jelentős létszámtöbbletet igényelnek; hogy csak egy példát említsünk: ilyen a szolgáltatóipar. Fejlesztésének nem szabhat határt az, hogy a munkaerőforrások beszűkültek. Vagyis: ha mai körülményeink közepette egy-egy különösen fontos ágazatot fejlesztenünk kell; akkor másutt meg kell találni a munkaerőt felszabadító fejlesztések módszereit.

H

azánkban — érthető módon — sérthetetlen elv a teljes foglalkoztatottság fenntartására irányuló törekvések nem azonosíthatók a jelenlegi feszült helyzet konzerválásával, esetleg a feszültségek további növelésével. Sokkal inkább kellene törekedni a teljes foglalkoztatottság olyan formájának megvalósítására, amely a munkahelyek és a dolgozók számának egyensúlya alapján jöhet létre. Ennek megvalósítása olyan szituációt eredményezne amelyben verseny lenne a dolgozók között a jobb munkahelyekért. E feltétel megteremtése jelentené azt az automatizmust, amely megfelelő biztonsággal szabályozhatná a szükséges fejlesztések módját, s ezzel együtt a munkaerő elosztását és újraelosztását.

Vértes Csaba

Korea három évtizede

Hi

Hatvanöt napos próbatétel

Nemrég fejeződött be a nyár nagy munkája, az aratás, mégis messzinek tűnik, mert az egyik feladat helyébe nyomban másik lép. A következő nehéz időszakról beszélgettünk Tóth Károllyal, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőjével.

— Azt mondják: bármilyen nehéz, gondterhes is egy aratás, mégis csupán erőpróbát jelent az ősz tennivalóihoz képest.

— Így van ez, magam is ezt

vallom: az igazi csata most következik. Az aratás egyféle fizikai, szellemi koncentrációi - kíván, egyetlen tennivalóra kell összpontosítani mindent, az ősz kettős követelményt támaszt: be kell takarítani az egész évi munka gyümölcsét, ezzel együtt megalapozni a jövő évet a szakszerű, a szüntelenül fokozódó minőségi követelményeknek is megfelelő őszi vetésekkel. Mindezek elvégzéséhez szigorú tervszerűségre és szervezettségre van szükség.

— Milyen feladatot jelent megyénkben — hektárokban, mázsákban kifejezve — a mezőgazdaság őszi csúcsidőszaka?

— Mintegy százezer hektáron gondos talajelőkészítés után, jó minőségű magágyba kell ' vetni a búzát, az őszi árpát, a repcét, a takarmány- keveréket. A népgazdaság igényeinek megfelelően fontos, hogy a búza ugyanakkora területen kerüljön földbe, mint tavaly. Az idei termés igazolta a múlt évben végrehajtott nagyarányú vetőmag-felújítás előnyeit, örvendetesnek tartom. hogy nagyüzemeink most ismét ötvenszázalékos vetőmag-felújítást hajtanak végre. A magas hozam egyik megalapozója ez. De nyomban hozzáteszem a fokozott szakmai igényesség fontosságát: a s~ak- embernek, a szakvezetőnek . ott kell lennie a vetögép mögött, mert hiába a legkiválóbb fajta, ha például nincs meg a tőszám.

A vetés jórészt a betakarítás függvénye. Az idén az érést jellemző kéthetes csúszás tovább tart, és csaknem százezer hektárról kell a ma még biztató termést betakarítani. Ennek döntő része a 86 ezer hektár kukorica, három és fél, négy és fél ezer- hektár között mozog a burgonya, a -napraforgó és a cukorrépa területe. Ezenfelül Sók kézi erőt igényel a szőlő, a gyümölcs- és a zöldségfélék leszedése. Mintegy hétszázezer tonna terményt kell megmozgatni, betakarítani, szállítani, egy részüket szárítani. És mindezen túl van még a százhúszezer hektárnyi mélyszántás.

— A rendelkezésre álló eszközök alapján hány nap alatt lehet elvégezni ezeket a feladatokat?

— Az üzemek kampánytervei és a mi számításaink szerint is hatvan-hatvanöt napot vesz igénybe. De természetesen úgy, hogy valameny- nyi nagy teljesítményű gép kettős műszakban, éjjel-nappal dolgozik. Emellett elengedhetetlenül szükség van elsősorban a kertészeti kultúrák betakarításánál a már szokásos társadalmi segítségre. Az iskolákkal, néhány ipari üzemmel szombat-vasárnapi munkára már megkötötték a megállapodásokat a gazdaságok. Ezenkívül segít a honvédség is. Bármennyire elméleti szám ez a hatvanöt nap, úgy szükséges szervezni minden munkát, hogy a vetést október végére, a betakarítást és a mélyszántást pedig lehetőleg november végére elvégezzék gazdaságaink.

— Hol tartunk most?

— Szedik a burgonyát, mind több helyen hozzáláttak a silózáshoz és a gyár ütemezése szerint a cukorrépa szedéséhez. Jó ütemben halad megyeszerte a talajelőkészítés, a magágykészítés. A műhelyekben a közelgő kukorica- betakarításra várnak a kombájnok. Egyszóval, a nagy munka elején tartunk, az igazi csata most következik — mondta befejezésül Tóth Károly.

V. M.

«*«« mv* **«

4MW a**««««*»* SS* «: mxz mmmmm * s# *«*#****:

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosának egyik büszkesége a korszerű Kim

ír Szem Egyetem.

A Hajnali Nyugalom Országa — így is nevezik ezt az államot, amely hazánktól sok ezer kilométerre fekszik. Népének viharos történelmében új fejezet kezdődött harminc esztendővel ezelőtt. 1948. szeptember 9-én kiáltották ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot.

A sorsforduló lehetősége akkor adatott meg, amikor 1945 augusztüsában a szovjet hadsereg szétzúzta az Észak-Kínát és Koreát megszállva tartó japán hadsereget. A második világháború után a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai hadsereg feladata volt lefegyverezni a japánokat, és gondoskodni az élet beindításáról. A következő három év az átmenet időszaka volt. Csakhogy, amíg északon valóoan demokratikus fordulat ment végbe, addig délen az ametikamk visszaélve jogaikkal, megakadályozták a politikai, társadalmi és gazdasági változásokat, bábjaik védelmében szembefordultak a népakarattal, »önálló« országgá nyilvánítva délt, kettészakították Koreát. Erre válaszul rendeztek általános választásokat északon, s ezek eredményeként alakult meg a legfelsőbb népi gyűlés, amely ma harminc éve kikiáltotta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot

Még ebben az évben — a

korábbi megállapodások alakján — elhagyták az északi részt a szovjet csapatok. Az amerikaiak azonban megszegve ígéretüket fegyver- és ha- dianyagszállífásaikkal, sorozatos provokációkkal napról napra növelték a feszültséget. Javában dúlt a hidegháború, s Korea- lett e hidegháború forró összecsapásainak színhelye. A koreai nép a szolidáris szocialista országok támogatásával hősi harcban késztette meghátrálásra az amerikai ag- res&zorokat és azok támogatóit.

Éppen negyedszázada már ennek, és ez idő alatt a KNDK

imponáló fejlődésről tett tanúbizonyságot. Aki járt ott, meggyőződhetett erről. Az egymilliós főváros, Phenjan méltán késztet csodálkozásra. Ezt a várost az amerikai ag- resszorok romboló technikájukkal à földdel tették egyenlővé. Talán ha három épület menekült meg a teljes pusztulástól. Ma széles sugárutak, sokemeletes panelházak, korszerű sportosa mákok, színházak, szállodák és parkok jellemzik a népi Korea fővárosát.

A »nullpontról« Indult az ország 1953-ban, a háború után. Ma gyáraiból villanymozdonyok, programvezérlésű szerszámgépek, bulldózerek, 20 ezer tonnás halászhajók kerülnek ki. Sőt Észak — korábban Dél volt a félsziget éléstára — már nemcsak önellátó gabonából, rizsből és kukoricából, hanem jut exportra is.

Az idén indult hétéves terv

— helyi szóhasználattal élve

— »-új magaslatok« meghódítását tűzte ki célul. Csak néhány ezek közül: 7,4—8 millió tonna acél; 70—80 millió tonna szén; 12—13 millió tonna cement; tízmillió tonna gabona. E nagy tervek valóra váltása kemény áldozatvállalást követel. Ám ezt senki sem titkolja Phenjanban. A Szovjetunió, a szocialista országok támogatása mellett eddig is ez volt az eredmények fő forrása, a »csodának«, ahogy egyes szemlélők nevezték a fejlődést. S ilyenkor óhatatlanul összehasonlítást is tettek Déllel. »Dél-Koreával ellentétben itt északon valamennyien egyforma terhet viselnek, s a pusztán egzisztenciális alapok biztosítva vannak minden egyes ember számára. Nincsenek hajléktalanok, rongyosan járkáló koldusok, nincsenek betegen vánszorgó öregemberék, de nem létezik úgynevezett édes élet sem. Az ország arculatát a tiszta öltözéké emberek egységes egyszerűsége, az állandóan növelt termőterület gondos megművelése, valamint az határozza meg, hogy mindenféle üdülési lehetőséget teremtenek, egész- ségÿgyi intézményeket és iskolákat létesítenek — így fogalmazott egy nyugatnémet gazdasági folyóirat főszerkesztője.

A határtalan szorgalom, az áldozatok vállalása nem öncélú: a népi Korea legfontosabb célkitűzésének, az ország újraegyesítésének érdekében történik. összeszámlálni is nehéz lenne, hány javaslatot tett erre a KNDK. Az 1972- ben a békés egyesítés élveiről aláírt észak—déli közös nyilatkozat reményt keltett, ez azonban nem vált valóra. A déli reásim makacssága miatt a tárgyalások megszakadtak, s a Koreai-félsziget megmaradt veszélyes feszültséggócnak.

Több mint 40 ezer amerikai katona állomásozik délen, s jóllehet hangzottak el amerikai ígéretek kivonásukra, mindeddig semmi sem történt. Ellenkezőleg, létszámuk tpég valamelyest nőtt is. Sőt, az idén tartották meg a háború óta a legnagyobb szabású amerikai—dél-koreai hadgyakorlatot, s Washington —miközben az emperi jogos védelméről prédikál— sok száz millió dolláros katonai segélyben részesíti a polgári ellenzékét is elnyomó dél-koreai rezsimet

A megoldás kézenfekvő: Phenjanban változatlanul hangoztatják a tárgyalási készséget, de azt is, hogy a békés, külföldi beavatkozástól mentes újraegyesítés feltétele az amerikai csapatok távozása Délről. E küzdelmében a most harmincéves KNDK élvezi a Szovjetunió, Magyarország és a szocialista közösség más országainak segítségét. Támogatjuk azokat a javaslatait, melyek a feszültség csökkentésé:, a békés önálló egyesítést szorgalmazza!:, azt, hogy Korea valóban — nevéhez méltóan — a Hajnali Nyugalom Országa legyen.

7. I.

 Hunyadi brigád útja

Stamler László présgépet állít be.

— Van eredményesen tevékenykedő szocialista brigádunk több is. Melyikük munkája segíti legjobban telepünk feladatainak a megoldását, ösztönzi a többieket, segíti a szocialista versenyt? A

Hunyadi László brigád. Alapítója Stamler László, ő most a brigádvezetőhelyettes, ő irányítja a tmk- részleget. Háromszor nyerték el az arany- koszorűt, de útjuk nem volt sima.

Tóth Ilisz Ottónak, a Híradástechnikai Szövetkezet ba- latonlellei telepvezetőjének szavai után érdeklődéssel vártam a találkozást a , Hunyadi brigád helyettes vezetőjével, aki a pártvezétő- ségi és propagandista elfoglaltsága miatt távozott a brigád éléről.

Stamler László magas, erősen őszülő, szemléletében, lelkesedésében fiatalos ember. Kiderült, hogy Kaposvárról már ismerjük egymást.

— Ott éltem, dolgoztam. 1969 őszén jöttem ide, akkor szerveződött ez a telep. Még én is hordtam az építkezési anyagot, segítettem felállítani az első présgépeket, betanítani az első munkásokat. A telep tervszerű munkája 1970 elején indult, s 1971. május 1-én a présműhely és a tmk- részleg betanított munkásaiból, lakatosaiból megalakítottuk a Hunyadi brigádot. A különféle fokozatok elnyerése után háromszor érdemeltük ki az aranykoszorús jelvényt.

így elmondva egyszerű a brigád útja. A hét év — különösen az idei — azonban nem ilyen. A Hunyadi brigád nemcsak a termelési fel-1 adatok vállalásában volt az első, hanem a közösségi munkában is.

A telep udvara virágoktól j díszük. Ök ültették és gondozzák azóta is. A község j óvodáiban, iskoláiban mindenütt ott látható önzetlen munkájuk eredménye. Játékokat, közlekedési parkot készítettek az apróságoknak, a tanulóknak meg egy mágneses oktatótáblát. Éveken át gondoztak egy idős leilei házaspárt, takarítottak, bevásároltak. Sokan járnak ide kerékpárral dolgozni. Szabad idejükben — most nyáron — építettek egy fedett kerékpár- tárolót. Amikor a telep fiataljai a VIT tiszteletére kommunista szombatot tartottak, a Hunyadi brigád egységesen részt Vett ezen. Ezért érdemelte ki a brigádból Stamler László és Geiszt Kálmán a szövetkezeti ipar, Tolnai Károly és Vázsonyi László pedig a szövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést.

Különösen dicséretre méltó, hogy ebben a brigádban a szakmai—politikai képzés, az általános műveltség fejlesztése szinte mindenki számúra »kötelező«.

— Ezt ne szó szerint értse. Arra ösztönzők mindenkit — főként a fiatalokat —, hogy tanuljanak saját maguk és szövetkezetünk érdekében, éljenek a társadalmunk biztosította tehetőségekkel — mondja Stamler László.

S nem csupán mondja, tanul is. Elvégezte a marxista esti egyetemet, Vázsonyi László brigádvezető pedig a marxista középiskolát. A betanított munkások közül többnek nem volt meg a nyolc általánosa. Ma már valameny- nyien levizsgáztak. Művezetői, csoportvezetői és technikusi beosztásba került a brigádból Tolnai Károly, Glück István és Kuszinger István, ök technikumi, főiskolai tanulmányokat folytattak.

Egy friss példa: két ipari tanulójuk — Nánai László és Nagy András — az idén mint géplakatos vizsgázott. Mindketten folytatják a tanulást, a gépipari szakközépiskolába járnak.

A brigádot — véleményük szerint — a munkaverseny legutóbbi értékelésekor sérelem érte. Egyik betanított munkásuk éles lemezzel fölsértette az ujját, orvoshoz kellett mennie, de a munkából nem esett ki. A Hunyadi brigád emiatt nem kapta meg az újabb, a negyedik aranykoszorút. A brigádvezető-he- lyettes így vélekedik:

— Egy kicsit bántott bennünket, de már túl vagyunk rajta. Tovább folytat iuk a munkát. Szeretnénk elnyerni újból az aranykoszorút, azt követően pedig a szövetkezet kiváló brigádja kitüntetést.

Szalal László