Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-16 / 219. szám
\ Goadok között — Szeptemberből más életritmus kezdődött náluk is. A hat közül nagy gyereket indítottak iskolába, de még a legkisebb életében is változást hozott ez a hónap: a bölcsödéből óvodába került. Lili az idén kezdte meg az egészségügyi szakiskolában a tanulást, de Laci is nagy izgalommal várta ezt a tanévkezdést: mostantól boldog-büszke felsős. A kislány betelepszik másodikos bátyja, Zoli mellé a szobába, együtt nézik a televíziót. Zoliról egyébként azt tartja a család, hogy olyan lesz, mint István. — Nagyon szeret tanulni. Már reggel hatkor rázza a kezem, hogy keljek föl, mert ő elkésik az iskolából. Tavaly főleg az ő osztályába jártaim szülői értekezletre. Nehéz eldönteni, hogy a sok közül ki után érdeklődjem, ezért mindig azt választom, aki talán a legjobban rászorul. Az elsőben pedig nagyon fontos„hogy tartsuk a kapcsolatot az iskolával — hallom az édesanyától. A konyhába húzódunk, ahol vita alakul ki, melyik finomabb: a citromos tea vagy a tejes kávé? A szócsata hamarosan komoly tervezgetéssé váLtozik: ki tudja, hányadszor ábrándoznak arról, hogy István a gépészeti szakközépiskola után is tovább szeretne tanulni. Persze, erre csak akikor lesz mód, ha valamelyik vállalattal tanulmányi szerződést köt. Az ötödikes Lacinak még nincs elképzelése, választott szakmája; Zoli pedig mindenképpen rendőr szeretne lenni. A szülők biztatják a gyereket: igyekezzenek tovább tanulni. Énről Így beszélnek: — Nem akarjuüe, hogy az emberek azt mondják rólunk: megvan a hat gyerek, felnőnek, s máris zavarjuk őket dolgozni... Mindegyik Amrein gyerek eléri a jó erős közepest, a szülők bíznak jövőjükben. — Átvészeli az ember az egyik szeptembert a másik után. Ah egy nőnek, mindig könnyebben. Gombos Jolán Egyik szebb, mint a másik! — kiált föl önkéntelenül az, aki Amrein István gyerekeit látja. Amikor az apa a dél- utános műszókban, a lakatosműhely órájára piüáítt, gondolatai otthon járnak: »-Hat óra, 1 ilyenkor már mindenki otthon van,« Ezen az estén az édesanyjuk is közöttük van. Vasutasnő. A tizenkét órás munkabeosztás miatt csak a »nagy kislány«, Lili segítségével képes jól ellátni a családot. Eddig négyezer forintjuk ment el az iskolakezdésre. A legnagyobb fiú, István, a gépipari szakközépiskola harmadik osztályába jár. Bizony a tankönyvvásárt nem úszta meg hatvan-nyolcvan forintból, mint a többi testvére; igencsak közeljárt a kétszázhoz. Nem is beszélve az egyéb felszerelésről. A fiú, akiről mindezt az édesanyja meséli, kipirulva, pingpongütővel érkezik egy győztes csatából. Ö mondja: — Kezdhetjük gyűjteni a bronzot... Emlékezzetek csak ! Egyik tanárom azt mondta nyolcadik végén, hogy szobrot kapok, ha csak két évet is kihúzók a gépipariban ... Valóban, Istvánnak nehéz a dolga, hiszen csak addig tud tanulni — Lilivel együtt —, amíg a kicsik haza nem térnek a napköziből. De ők ezt nem így fogják fok — Most már könnyebb dolgunk van. Januárban lesz két éve, hogy beköltöztünk a városba. Ezt a gyönyörű, három- szobás lakást kaptuk. Korábban a Töröcskei-tó közelében, a hegyen lakjunk. Amíg onnan leért az ember, az orra hegye is sáros lett. A kicsiket nem is tudtuk bölcsibe, oviba hordani. Lilit csöppet sem keseríti el, hogy a kisebbeknek gondját kell viselnie. Tálán azért is döntött úgy, hogy csecsemőgondozó lesz. Amíg Istvánnál a tanszerek, Lilinél a váltócipő, a köpeny beszerzése-vág- ta meg« a szülők pénztárcáját — Igaz, nagy segítség — mondja az édesanya, miközben a kisebbik leánykát pizsamába bújtatja —, hogy a férjem mumkah.elye, a Kaposvári Mezőgép Vállalat most is segített nekünk ezer forinttal. Másfél ezret a tanácsitól is kaptunk. Piaci körkép Kaposvár állja az összehasonlítást Tegnap a kaposvári hetipiac eladóinak meggyűlt a bajuk a rádióval. A vásárolni szándékozók ugyanis hovatovább el sem indulnák a piacra anélkül, hogy meg ne hallgatnák a Reggeli Krónikában a zöldség-gyümölcs árakat — Hogy adhatja hatért a krumplit, mikor a rádió is bemondta, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, annyi van... — Nem tudom, mit mondott a rádió — replikázott az eladó —, annyi biztos, hogy felénk nincs sok. Bár volna ... Néhány méterrel odébb egv másik árus is kikelt magából. — Ha én négy forintot mondok, maga azt mondja rá, Pesten csak három. Ha hármat kérek érte, maga kettőt hallott... Hát még mit nem! A vásárlókra persze nem hatott a »meggyőző szó«; ők makacsul a pesti árakat kérték számon. Egy hete még »slágercikk« volt a dinnye, most pedig már csak a kiskereskedőknél volt. — Ide nézz, te mulya, mit árul a Gyula! Itt a hevesi mézes! Ha nem édes, nem fizet! Dinnyét csak szakembertől! Hogy szavainak nagyobb myomatékot adjon a kereskedő, föl is- mutatott egy valóban szemet gyönyörködtető léket. A vevők egyre-másra nyúltak erszényükért.., Csincsi zöldpaprikája a héten is majd »megszólalt« — 13-ért. Sajátságos módon, a piac másik oldalán, ugyanilyen paprikát, megszólalásir ilyen műanyag zsákokból 16- ért árult egy nyilván élelmes nénike... Öröm volt szőlőt venni, a múlt hetinél három-négy forinttal olcsóbban, 14-ért öntöttek egy kilót a szatyorba. À körte, úgy látszik, drágább, ha neve is van. Vilmos, Kálmán és Alexander néven 8 forintot kértek érte. Amúgy csak ötöt-hatot. Paradicsomot már csak nagyítóval lehetett találni, igaz még mindig elfogadható, 6 forintos áron. A korosodó őszibarack bizony megcsú- nyult, így 8 forintnál senki sem adott érte többet. Az egyelőre még csak fanyarká- san mosolygó alma 4—5-ért fogyott. A gombáról már szólni sem érdemes! A múlt hétről maradt »extra drágát« árulták tegnap is enyhén leszállított áron... Végül néhány kaposvári különlegesség: az ég tudja hónnap előteremtett cukorborsó volt 15-ért, tisztított dió és mogyoró 150-ért, s mák a már csak alig tartható 50 forintos áron. Néhány, dunántúli nagyváros piacairól is érkeztek jelentéNégy üres tányér H ogy miért volt érdemes négy üres tányérról cikket írni, az csak a végén derül ki. Történt, hogy az egyik nagy- vállalatnál úgy döntöttek az emberek: megküzdenek a szocialista brigád címért. Meg is alakították a brigádot, megtették a vállalásokat, brigádnaplót nyitottak, és abba minden jelentősebb eseményt beírtak. Bekerültek a fényképek is. A brigádtagok rendszeresen részt vettek a kommunista szombatokon, külön társadalmi munkát vállaltaik az egyik megyeszékhelyi iskolában, rendszeresen megtartották brigádgyűléseiket, kirándulást szerveztek, hogy megismerjék a hazai tájakat, sőt egyszer külön autóbusszal külföldre is elmentek. Kirándultak a patronált iskola gyerekeivel is. Kisebb és nagyobb formátumú képek is bizonyították a naplóban: jól érezték magukat a szocialista brigád tagjai. Volt köztük, aki színjátszó csoportban szerepelt, közös színház- és mozilátogatásokon is részi vették. Segítették egymásnak a lakásépítésben, a szőlőművelésben, az autójavításban, vigasztalták az elkeseredett brigád tagot tanácsot adtak annak, akinek gondja adódott. Igyekeztek megismerni egymást. . Sőt nemcsak egymást, egymás családját is. Hogy közelebb kerüljenek a családok is — rendszeresen összejöttek, hol kirándulás keretében, hol egy jó halászlét enni. Minden rendben levőnek látszott, csak egy valami hiányzott ahhoz, hogy a brigád közérzete valóban jó legyen. Ez a valami: ismerjék meg ők jobban a vezetőket, a vezetők pedig őket. Egy-két alkalommal meghívták feletteseiket: szívesen látnák őket a brigádgyűléseken, lássák, mi foglalkoztatja őket, miben kérik a segítséget, hogy teljesíteni tudják vállalásaikat. A vezetők nem mentek el egyszer sem a brigádgyűlésre. Kirándulásra is hívták őket, de elfoglaltságukra való hivatkozással azt is lemondták. Miután egyetlen, kísérlet sem sikerült; már-már lemondtak a brigádtagok és a vezetők közötti baráti találkozóról. Hogy végül is újabb kísérletet tettek, annak oka: elnyerték a szocialista brigád címet. És, mint ilyenkor lenni szokott, a jól végzett munka, az elismerés örömében valaki elkiáltotta magát: »Fiúk, ezt meg kell ünnepelni!« És megszületett a döntés: az ünaigp- séget az egyik vendéglő különtermében tartják. Az ünnepségen ott lesz minden brigádtag férje, illetve felesége, és meghívják a két vezetőt is: ünnepeljenek ők is velük, és hozzák magukkal a feleségüket is. A vezetők hfmezWS, Kínoztak: »Fehér asztal mellett nem ülik termelési és üzemi problémákról beszélni«, meg, ha: »Elfogadjuk a maguk meghívását, akkor más brigádokhoz is el kell menni...« Ilyen és ehhez hasonló mentséget kerestek, de a brigádvezető a brigád nevében ismételten kijelentette: »Várjuk, a kedves családjukkal együtt«. Elérkezett a szombat délután. Három &akor megállapodtak a brigádtagok: várnak még egy negyedórát, és csak akkor kezdik el az ünnepséget, melyre pontosan megérkezett minden brigádtag. Negyed négykor már nagyon feszélyezett^ vált a légkör. Hároméra húszkor megkezdődött a há- zastársafckal kibővített brigádgyűlés, amelyen a brigád vezető értékelte: miként is érték el a szocialista brigád megtisztelő' címet. A beszámoló tartalmas volt A vezetők még a végére sem értek oda. Sőt a tálalást is elhalasztották miattuk egy negyedórával, de tovább nem vártak. A halászlét elfogyasztották, a tányérokat elvitték. Utoljára azt a. négy tiszta tányért, amely üresen maradt A brigádtagok és hozzátartozóik úgy érezték: a halászlé egy kicsit keserű volt, pedig a szakács váltig állította : nem lehetett keserű, hisz minden pontynak kiszedték a keserű fogát Sz. J. 0 hálózsák az utcán száradt Tíz forint zsebpénz: A karjára tetovált piros szirmú rózsa alatt a felirat: anyám. A másik kezén rosz- szul sikerült kereszt — Szereti az édesanyját? — Igen. Jól kijöttünk. — Akkor miért jött el Balmazújvárosból? — Anyám már unta, és szólt is miatta, hogy csak otthon lézengek, nem dolgozom sehol. Hát eljöttem. — Volt pénze? — Indulás • előtt adott anyám egy tízest — Tudta, hogy ennyiből a Balaton-parton nem lehet megélni? — Természetesen. De gondoltam, ha ide leutazok, ahol sok ember nyüzsög, kisebb kockázattal lophatok, aztán majd ebből fenntartom magam. A dolog Dobi József számára biztatóan indult, ám túl hamar, és nem valami szépen ért véget Pedig a 21 éves fiatalembernek már van bizonyos rutinja. Mint a marcali rendőrségein kiderült, sek. Csak a dinnye drágább Kaposváron, valamennyi egyéb cikk olcsóbb, mint a többi megyeszékhelyen. A csemegeszőlő a somogyi Zöldért-nél 15 forint, ugyanakkor Pesten 17, a szomszédos megyékben pedig 18—20. Szilvát Pesten és Pécsen csak hétért vehetünk, Zalában 6, nálunk 5 forint. A körte kilója nálunk 8, Pesten 8,60, máshol 7—8 forint. Az uborka országszerte 4 forint a fővárosban viszont 7. Az őszibarack ára mindenütt — minőségtől függően — 5 és 15 forint között van. A paradicsomnál a 'kaposvári 6,60-as ár a jellemző, igaz Pesten egy forinttal olcsóbb. Az alma Zalában a legolcsóbb 4,20—5,60, és Veszprémben a legdrágább 6—17 forint. Nálunk 4,60—8 forint. Zöldpaprikát — akár hiszik, akár nem — csak Kaposváron érdemes venni. Itt 4—13, míg a fővárosban 10— 16.60, Zalaegerszegen 8—17, Baranyában 8,80—14 forint. Tatabányán 8— 18-értmérik! A legfrissebb árjelzések alapján a burgonya országszerte 2,60— 3.60. A mák ára is zuhant, már csak 38 forint. B. F. többször volt büntetve. Az első, amiért meggyűlt a baja a törvénnyel, folytatólagosan elkövetett tiltott határátlépés előkészülete volt, aztán még ugyanabban az évben lopásért is elítélték. Rövidesen visszaesőként, jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntette és lopás vétsége miatt került bíróság elé. — Legutolsó büntetéséből mikor szabadult? — Ez év májusában. Utána mindjárt dolgozni mentem. Budapestre, az autóvillamossági felszerelések gyárába. 1800 forintot kaptam egy hónapra. — Meddig dolgozott itt? — Egy hónapig aztán otthagytam a gyárat. Fegyelmit akartak adni a sok késés miatt. Hazautaztam, majd később lejöttem a Balatonra. Pedig otthon is jó helyem volt, ruhát kaptam a szüleimtől. Csak, ahogy mondtam, unták, hogy semmit nem csinálok. A fiatalember most augusztusban hét bűncselekményt 'követett el, többségét a tóparton, Nem volt túl nehéz dolga, hiszen az üdülők nem vigyáztak értékeikre. Néhányban nem is jelentették, hogy eltűnt a fényképezőgépük, karórájuk. Pedig Dobi nem kímélte őket. Tihanyban ellopta valakinak a fényképezőgépét, aztán Balatonfemv- vesen egy gépkocsiból sátrat, hálózsákot lopott. A holmi most ott vár a marcali rendőrségen, eddig még senki nem jelentkezett érte. Balamazúj- városban egy női kerékpárt lopott, amellyel Nyékládházá- ra ment. Ott elhagyta a biciklit, s lopott helyette másikat. Ezután Siófok következett, a zsákmány egy karóra. A tihanyi strandon újabb fényképezőgépet szerzett. Aztán Keszthelyen, a Hungária étterem mögött egy kerékpárt »talált«, rajta táska. A táska tartalmát — karórát, személyi igazolványt, tollakat, zsebkést — elvitte. Az igazolványt eldobta, az órát eladta. Saját használatra semmit nem tartott meg. — Könnyen túladott a holmin? — Igen. Az utcán megszólítottam vadidegen embereket, hogy kell-e nekik óra vagy fényképezőgép. Amikor látták, hogy nem rossz a cucc; meg olcsó is, szó nélkül megvették. Nem kérdezték, honnan van, kié. — És a strandlopások ? Hogyan szemelte ki, amit elvitt? — Bementem a tömegbe; persze először én is levetkőztem, hogy ne legyek olyan feltűnő. Nagyon sok ember volt, mindenki a maga dolgával törődött, rám nem figyeltek. Amikor észrevettem valami őrizetlen holmit, egyszerűen odaléptem, és magamhoz vettem. Aztán gyorsan felöltöztem, s leléptem. Ennyi az egész. — Végül hogy bukott le. — A balatonfenyvesi dolog miatt. Amikor elloptam a sátrat meg a hálózsákot, Budapestre mentem, hogy eladjam. Ez augusztus 28-án volt. Bementem egy helyre megérdeklődni, hol vesznek át ilyesmit. Megtudtam, hogy a Dohány utcában. Odamentem, megkérdeztem, kell-e a cucc. Azt mondták, a sátor nem, a hálózsák igen. így beálltam a sorba. Amikor beadtam a zsákot, kiderült, hogy nedves, nem tudják átvenni. Gondolkoztam: hol lehetne megszárítani. Először egy parkba akartam menni, de nem volt a közelben. Ezért egyszerűen odaálltam az utcasarokra, vállamra terítettem a zsákot, és a nap felé fordultam. Már teljesen meg is száradt, amikor hozzám lépett két civilruhás nyomozó. Megnézték a személyimet, látták, hogy nincs munkahelyem, hát bevittek. Aztán faggatni kezdtek, honnan a cucc. Mondtam, hogy otthonról. Nem hittek nekem. A végén mindent bevallottam. így ért véget Dobi József rövid nyári »pályafutása«. Láthatóan nem bánkódik, különösebben nem zavarja, hogy újra rács mögé kerül. Faggatom arról, hogyan képzeli a jövőjét. Kiderült, hogy semmiféle elképzelése nincs. — Ezen még nem is gondolkodtam — mondta. Úgy látszott, elégedett azzal, ami van. Börtön, pár nap munka, egy kis csavargás, aztán újra börtön. Hogy lehetne másképp is élni? Tudja ezt, csak éppen ő így elégedett magával. Nem érdekli a holnap. Dán Tibor
