Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

A budapesti sportcsarnok «S*#^fcras&tb A Népstadion szomszédságában a budapesti nagy sportcsar­nok építése jelentős állomásához érkezett. Képünkön: a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat szakemberei határidő előtt két héttel megkezdték a szovjet gyártmányú főtartók beemelé­se'. Negyvennyolc darab, egyenként huszonnégy méter ma­gas oszlop tartja majd a kör alakú, százhárom méter átmé­rőjű “küzdőtér« fölött a tetős zorkezetet. Szakkönyvek falura Û szakmunkákat jelentet meg a közeljövőben a Mező- gazdasági Könyvkiadó. Ezek egyike Bondor Antal Erdé­szeti talaj-előkészítés című száznegyven oldalas műve, amelynek első részében a szerző a talajelőkészítés fo­galmának és célkitűzéseinek vázlatát adja. Ezután ismer­teti a gépesítés lehetőségeit, jelenlegi helyzetét. Ugyancsak új kiadvány Horváth Zoltánnak A házi­állatok belgyógyászata című könyve. Ebben a szakíró az emésztőszervek, a légzési szervek, a vese, a vér és a vérképző szervek, az ideg­rendszer stb: betegségeit is­merteti. Végül a mérgezések­kel kapcsolatos megbetegedé­seket is összefoglalja — vilá­gos. érthető stílusban. Máthé Ákos—Romváru Vil­mos Fűszer- és gyógynövé­nyek a kiskertben és házunk táján címmel írt könyvet a Mezőgazdasági Kiadó Ker­tünk, házunk, otthonunk so­rozata számára. Ebben meg­találhatók az általános ter­mesztés útmutatói, a szaporí­tás módjai. A vadon gyűjthe­tő és a házikertben .tovább­termeszthető növényekkel kü­lön fejezet foglalkozik. , Érdekes kiadvány a Szövet­kezeti enciklopédia, amelyet Nagy László szerkesztett. E hasznos könyv elsősorban a szövetkezetek irányítóinak ké­szült. E szervezetek gazdaság­politikai értékelése, irányítási módja, jogi szabályozása az utóbbi években jelentősen megváltozott. A nagyon ösz- szetett problémakört a mű el­sősorban szövetkezetpolitikai és jogi oldalról közelíti 'meg. AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 202. szám. Vasárnap, 1978 .augusztus 27. Állataukció, lovasprogram Mezőgazdasági kiállítás és vásár Kaposváron A jövő hét péntekjétől va­sárnapig háromnapos kiállí­tás és vásár fogadja a láto­gatókat Kaposváron a mező­gazdasági főiskola lovasisko- lájának területén. Három, me­gye — Somogy, Baranya és Tolna — kistermelői, mező- gazdasági üzemei, összesen 45 intézmény, vállalat mutatják be itt termékeiket. A pénteken 11 órakor meg­nyíló kiállítás felöleli 3 ház­táji termelést, kezdve az elő­zetes szerződéskötésektől a végtermékek előállításáig. Épp ezért a feldolgozóüzemek — például a konzervgyár — képviselői a helyszínen tájé­koztatják az érdeklődőket, melyek azok a termények, amelyekre különösen nagy a kereslet, amelyek jól expor­tálhatok. Ismertetik, a szerző­déskötések feltételeit, és szak­mai tanácsokat is adnak. A kulturális eséményekber is gazdag program egyik fc ! eseménye a vasárnap délelőtt j tíz órakor kezdődő árverés: j nyilvános licitálással »vetél­kedhetnek« itt a vásárolni szándékozók az eladásra bo- ! csatolt állatokért. Az OTP egyébként a helyszínen — ' gyorsított eljárással — rész­letfizetési lehetőséget Is biz- j losít. Ennek az a feltétele. I hogy az érdeklődőig a lakó­helyük szerint illetékes OTP- I fióknál érvényes hitellevelet I kérjenek. A bemutatott és el- I adásra kínált állatok melleti j további állatok is előjegyez­hetek a húskombinátnak a helyszínen levő képviselőjénél. Számos díjat és kitüntetést nyerhetnek a kiállított termé­kek, illetve a kiállító vállala­tok. üzemek. Többek között a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium a három megye legjobb hatvan kister­melőjének a Kiváló kisterme­lő emlékplakettet adományoz­za. A mindennap reggel tíz árától délután öt óráig nyitva ártó kiállításon számos szí­nes rendezvény es szakmai program várja áz . érdeklődő­det, többek közölt a három negye agronómusainak ta­nácskozása, a MÉSZÖV rende- iésében méhészgyűlés, vala­mint kútyakiáilítás és több lovasbemulató, sőt népi .tánc- ?gyüttesek bemutatója is. Bi­zonyára nagy érdeklődésre tart számot a három megye mintegy másfél tucat kister­melőjének helyszíni borkimé­rése. A rendezvénysorozat a To- ponárig közlekedő 8-as autó­busszal közelíthető meg. Újvárfalvi panasz Hónapok óta rossz a segélykérő telefon — Tegnap egy baleset tör­tént a községben. A segélyké­rő telefon azonban hónapok óta nem működik, így So- mogysárdról kellett a mentő­kért telefonálni. De mit csi­náljunk, ha perceken múlik egy ember életének a meg­mentése?! Vagy ha tűz kelet­kezik. és nagy értékek semmi­sülnek meg, mert a tűzoltók csak késve érkeznek? ... Na­ponta jelentjük ezt a panaszt, ám intézkedés eddig még nem történt — tolmácsolta az új­várfalviak panaszát Bogdán 1st vá n. A segélykérő telefonokat az­zal a céllal szerelték föl, hogy a posta bezárása után is lehes­sen — sürgős esetekben — te­lefonálni. Haladéktalan intéz­kedésre van szükség, hogy a segélykérő telefont Üjvárfal- ván is tudják használni. Egészségügyi szakközépiskolai képzés esti cs levelező tagozaton is Esti és levelező tagozaton is megkezdik az egészségügyi szakközépiskolai képzést szep­tember 1-től. Az új képzési forma azért is jelentős, mert a nappali tagozaton végeznek annyian, mint amennyi kö­zépkáderre szükség van, s a2 egészségügyben mintegy húsz­ezer a szakképzetlen dolgozó. Az egészségügyi szakközép- iskola esti és levelező tago­zatát elvégzők — a szakképe­sítés mellett — középiskolai oklevelet is kapnak. Az oktatási miniszter uta­sítása július közepén jelent meg. s emiatt ebben a tanév­ben várhatóan még kevesen élnék az új lehetőséggel. Szeptembertől Budapesten — elegendő jelentkező esetén — három szakközépiskolában vezetik be az esti és a leve­lező képzést. Ezenkívül Szé­kesfehérváron és Balassa- gvarmatem kínálkozik lehető­ség az új oktatási fői-mára. A tanácsok művelődésügyi osztályán azoknak az egész-, ségiigyl dolgozóknak a jelent­kezését is várják, akik már egy — kivételes esetekben fél — éve dolgoznak a szakterü­leten, s augusztus végéig be­töltik 17. életévüket. Gazdagok vagyunk À gazdagságot megyén szellemi örökségére értem. A? irodalom két olyan jelese éti Somogybán — igaz: egyi.íüs rövidebb időt —, mint Berzse­nyi és Csokonai. Műveikben élnek tovább. Rendszerint őket szoktuü emlegetni, ha elődök­ről evk .zó. S valóban, kél nagy alakja ők irodalmunk­nak. Ritkábban esik szó azon bgn í-zonrcí, akik — noha ne­vük nem ragyog olyan fénye­sen m r.t Berzsenyié és Csoko­naié — megérdemelnék. hoA többet beszéljünk róluk. Olyan Somogyból indult vagy itt é’1 írókról, költőkről, akik ugya­néin vártak az irodalom ,’eg jeleseb kjeivé, munkásságuk­kal mégis beírták nevüket a magyar irodalom névjegyzéké­be. ■„ ; . Kikre gondolok? Arra, akit Csokonai helyettesít Csurgón: Császári Lósy Pálra. Vagy a színműíró, a kaposvári szüle­tésű Abday Sándorra. Kemény Zsigmond titkárára, a gamási származású újságíró-íróra. Beksics Gusztávra. A festőmű­vész. Zichy öccse. Antal, tragé­diákat írt, s lefordította Les­sing Bölcs fJithánját. A tabi születésű Zildhi Simon jelen­tős szerepet vitt a magyar pol­gári sajtó kiterjesztésében. De beszélhetnénk itt a természet- tudósként jobban becsült Xan- tus Jánosról is, vagy Szalag .Fruzina kaposvári költőnőről — anyja. Kisfaludy Atala szin­tén költőnő volt—, és folytat­hatnánk a most még hiányos névsort a nagyatádi Babay Józsefig, a hetesi Vikár Bélá­ig. sőt a somogyi parasztköltő­kig. Majd napjaink somogyi I származású költői, írói követ­keznének: Takáls Gytíia. Sipos Î Gyula, Fodor András, Tüskés Tibor, Papp Árpád, Berták j László, Szász Imre, Oláh Já­nos, Veress Miklós, Somogyi Tóth Sándor és a többiek. Milyen nagy jelentősége len­ne e.gy olyan megyei kiadású köpyvnek, amely egy kötetbe foglalná azok életrajzát, mun­kásságuk értékelését — esetleg egy-egy művüket is —, akik innen indultak, vagy ide ér­tek. , " '■ ' *' L. L. A halfogás mélységi rekordja A John Ellitor Pillsburg nevű amerikai kutatóhajó 79G5 méter mélységből hozott felszínre egy halat. Ez a fo­gás rekordot jelent. Húsz évvel ezelőtt a dán Galatea expe­díciónak csak 7160 méter mélységben sikerült halat fognia. Mindkét esetben a Bassogigas halnemzetséghez tartozó halról volt szó. Ennek a nemzetségnek több faja él a mélytengerben. J. Piccard francia óceánkutató egyik ex­pedíciója során állítólag 10 300 méter mélységben lá­tott ugyan mélytengeri bú­várhajójának , ablaka előtt egy. a tengeri nyelvhez ha­sonló halat, a szakemberek zöme azonban úgy véli, hogy ez nem hal, hanem a tüskés­bőrűek egy példánya lehetett, egy úgynevezett tengeri ubor­ka. A tengerbiológusok érdek­lődéssel várják az új «csúcs­tartó« közelebbi vizsgálatának az eredményét. Főleg a gyo­mortartalmára kíváncsiak, mert az felvilágosítást nyújt­hat arról, hogy mivel táplál­kozik ez a halfaj. n tMinlha ájjásztilelfünk volna Harc az erdőtüzek elien Kísérletek vízágyúkkal, -bombákkal (Király Béla felvétele) A tűz keletkezéséhez három elengedhetetlen feltételre van szükség: éghető anyagra, az égést tápláló oxigénre és a kellő gyulladási hőmérsék­letre. Az erdőtűzhöz — az esetek nagy többségében — még egy feltétel «-szükséges«, a gondatlanság. A statisztikák tanúsága szerint ugyanis az erdőtüzek alig egy-két száza­lékát okozza természeti csapás, például villámlás, legalábbis a művelés alatt álló úgyne­vezett kultúrerdőkben. A szakemberek szerint ko­rai szakaszában minden er­dőtűz könnyen leküzdhető ezért alapvetően fontos, h'og> idejében észleljék, és a tűz­oltók gyorsan a helyszínre jussanak. Újítóban több. nagy kiterjedésű erdőkkel rendel­kező országban felderítő re­pülőgépek, sőt mesterséges holdak is segítenek a tüzek észlelésében. A magasból ké­szített infravörös felvételekén — minthogy az infravörös filmek éppen a hősugarakra érzékenyek — a tűz góca éle­sen elválik a környezettől. A riasztás után gyalog, au­tóval vagy — például a Szov­jetunióban, Kanadában — re­pülőgépről ejtőernyővel, vág. helikopterről segítenek a tűz­oltók, és a terjedéssel ellen­kező irányból vagy oldalról közelítik meg a tüzet. A tűz­oltók első feladata a tűz el­szigetelése, lokalizálása. Az avartüzeket éghető anyagok­tól megtisztított földsávokkal. talaj fel föl léssel, árkokkal kö­rül lehet határolni. A na­gyobb koronaiüzeket az össze­érő koronaszint megbontásá­val vagyis a fák kivágásává! és a tűz felé való döntésével igyekeznek igyekeznek meg­fékezni. A katasztrofális er­dőtüzek megakadályozására ellentüzet gyújtanak. Külföldi tapasztalatok sze­rint a fecskendőből, vízágyú­ból a tűz fészkére irányított vízsugár, a repülőgépről le­dobott vízbomba jó. fegyver a tűz ellen, de a víz nagy ré­sze nem tapad ' meg a fákon, hanem a talajra folyik anél­kül. hogy az oltásban szerepe volna. Ezért kísérleteztek na­gyobb tapadóképesség ü, úgy­nevezett képlékeny víz létre­hozásával. Angliai kísérletek során tengeri algákból kivon! •kocsonyás nátrium-algináto' adtak a vízhez, amelynek ta nadóképessége így jelentő ? negnőlt TARM SOROK Nincs vége Kábelt javítanak à Körúton. Tizenkét ember fogja a kábelt, és »-hó­rukk« kiáltások közben kihúzzák egy lyukon a föld alól. Egy férfi nézi őket már egy fél órája, végül megszólal: — Mondják csak, ennek a kábelnek egyáltalán nincs vége? — Nincs, kénem — fe­leli az egyik munkás —, mielőtt betettük, mind a két végét levágtuk. Hidegvér Egy angol lord tengeri úton van. Éjjel tizenkét órakor bejön hozzá az inasa, felkelti és így szól: — Sír, tessék azonnal felöltözni, a hajó léket kapott. Van két mentő­övem, talán még meg tu­dunk menekülni. — Mikorra várják a hajó elsüllyedését? , — Reggel nyolcra.' '.’’'ff­A lord magára húzza a paplant, és kiadja az uta­sítást: — Reggel hétkor meg­menteni. Okoskodás Kovács egy óriási vas­botot cipel a vállán. Olyan nagy és súlyos ez a bot, hogy alig bírja. Találkozik vele Szabó, és álmélkodva kérdezi: , — Mondd csak, miért cipeled ezt a vasbotot? — Hogyha megtámad­nak, legyen mivel véde­keznem. — Ezzel a bottal akarsz verekedni — csodálkozik Szabó —, hiszen alig bí­rod el. — Ki akar verekedni — mondja Kovács —-, ha megtámadnak, eldobom ezt a marha nehéz vas­botot, és húsz kilóval megkönnyelbülve úgy el­futok, mint a széL , Kritika Egy ház kapuján cédula díszeleg »ezzel a felírással: «Tangóharmonika eladó« Másnapra valaki ráírja a cédulára: Hala isten­Mese Rockefellerről mesélik, hogy kiskorában egyik ro­konától egy dollárt ka­pott — Mit kell mondani? — kérdezte a mamája. — Hogy kérek még egyet — válaszolt a kis Rockefeller. Samgpí Néplap Xi MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BELA Főszcrkcsztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, PC. 31. 7101. Telefon; 11-510, 11-511* 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinea Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár, Pf. 3L 7401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetheti) a helyi postahivata­loknál és postakézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 23 !)G7 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár, Május 1. u. íoi. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. ■ i kát néni örzünk meg éa oem küldünk vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom