Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-18 / 167. szám
Befejeződött a tájékozódási búvárúszó OB Sikeresen ért véget vasárnap Gyékényesen a tájékozódási búvárúszás országos bajnoksága. Az ünnepélyes eredményhirdetésre délután 4 órakor került sor, majd Mohácsi Ferenc, az MHSZ OK köny- nyübúvár osztályvezetője, a Magyar Könnyűbúvár Szövetség főtitkára megköszönte a kiváló rendezést és néhány szóban elbúcsúzott a résztvevőktől. Nagyon szoros küzdelemben a vándorserleget idén is - a múlt évihez hasonlóan — a Ganz-MÁVAG csapata nyerte el. A legeredményesebb somogyi versenyzőnek Vörös Zoltán bizonyult, aki ifjúsági kora ellenére a felnőttek között indult. A slalom és az öt bó- lyás versenyen egyaránt első osztályú szintet ért eL A kaposvári búvárklub titkárától, Balogh Jánostól érdeklődtünk az OB tapasztalatai felől. — Az előző évi szerepléshez képest idén mérhetően is fejlődött a somogyi tájékozódási búvárúszás, de még közel sem érte utol saját lehetőségeit. A tárgyi feltételeink ugyanis adottak, de sajnos nincsen megfelelő utánpótlásunk. A jövőben ezért még sokkal nagyobb gondot fogunk fordítani a sportág népszerűsítésére. Konkrét tapasztalat, hogy a versenyzők pszichológiai felkészítésére nagyobb gondot kell fordít! íi, hiszen már a vizbemerülés előtt is nagyfokú koncentrálóképesség szükséges a gyakorlat sikeres végrehajtásához. A sportolók jobb felkészítése érdekében jövőre szeretnénk az OB előtt kéthetes edzőtáborozást is szervezni. Az OB győztesei és jobb somogyi helyezései : Férfiak: ifjúsági csillag gyakorlat: 1. Attilás Győző (Ganz MÁVAG); felnőtt csillag gyakorlat: 1. Kandenen Péter (Ganz-MAVAG), 22. Vörös Zoltán, 26. Szép Péter (kaposvári versenyzők) ; ifjúsági, öt bolya: 1. Attilás Győző (Ganz-MÁVAG) ; felnőtt, öt bolya: 1. Veden György (Dunaújváros), 7. Vörös Zoltán, 13. Szép Péter (mindkettő Kaposvár); ifjúsági, 3 bolya: 1. Attilás Győző (Ganz-MÁVAG); felnőtt, 3 bolya: 1. Kenecsei Péter (V. Izzó), 14. Vörös Zoltán (Kaposvár). Nők: ifjúsági csillag: 1. Gi- licze Rózsa (ÉBKM Vízmű); felnőtt csillag: 1. Dombi Ágnes (Pécs); ifjúsági. 5 bolya: 1. Lázán Csilla (Rába ETO); felnőtt, 5 bolya: 1. Dombi Ágnes (Pécs); ifjúsági. 3 bólya: 1. Czeglédi Mária (BHG), felnőtt, 3 bólya: 1, Dombi Ágnes (Pécs). A női mezőnyben egy somogyi induló volt, de nem ért el helyezést. Szép Péter kaposvári versenyző a rajt előtt néhány perccel. Értesítjük az érdekelt szülőket, hogy A MARCALI ÖVODÄKBA GYERMEKÜK FELVÉTELÉT JÜLIUS 20—26-IG KÉRHETIK. Felvételre jogosultak az 1978. szeptember 1-lg 3. életévüket betöltő gy ermekek. A gyes-en levő anyáknak is a jelzett időpontban kell kérni gyermekük felvételét, ha 1978. szeptember 1. és 1979. szeptember 1. között állnak munkába. MARCALI VÁROSI TANÁCS V. B. MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA (40256) Velúr- és nappabőr ruházat rövid határidőre vállaljuk Patyolat Vállalat Fekete vasárnap a Totó Kupában Labdarúgó íoborzó A Siófoki Bányász labdarúgó szakosztálya ma délután 16 órakor Siófokon, a Bányász sportpályán ifjúsági játékosok részére toborzót tart. Jelentkezhetnek az 1962—64. évben született fiatalok. A jelentkezik sportfölszerelést is vigyenek magukkal. Egy telitalálat a totón A 28. játékhét telitalálatos szelvénye a következő: x 2 2 21112xx221 +2. Egy fogadó ért el telitalálatot, nyereménye 927 301 forint. A 13 találatos szelvények száma 3, ezek mindegyike 294142 forintot fizet. A 12- esek 10 696 forintot, a 11-esek 712 forintot, a 10-esek 115 forintot érnek. Szomorú a somogyi labdarúgó-csapatok hétvégi statisztikája a Nyári Totó Kupában. Négy mérkőzésen találkoztak »idegen« együttesekkel, s mind a négyet elvesztették, összesítve 3:17-es gólkülönbséggel. Különösen a mindeddig jól szereplő Balatonlelle »nyolcasa« meglepő. Egyedül a Balatonbogiár győzött, az is Somogybán, Földváron. Balatoni csoport: BAUXITBÁNYÁSZ SE— BALATONLELLE 8:0 (2:0) Tapolca, 300 néző. Vezette: Babost A második félidőre elfáradt Balaton-parti csapat ellen akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a tapolcaiak. Góllövők: Horváth (2, egyet 11-esből), Szabó, Morvái, Szálai, Kutasi, Németh, Mészáros. Hajas Gyula BALATONBOGLÄR— BALATONFÖLDVÁR 2:1 (1:0) Jelenet a Nagykanizsai Olajbányász—VBKM Vasas mérkőzésről. Balatonföldvár, Vezette: Németh. 250 néző. Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat nyert. Góllövők: Milosákovics (2), illetve Csy- por. Jók: Pintér I., Koszics, Györkös, illetve Cer„ Toriéi. Horváth Ferenc Uj keretek a játékvezetőknél Az MLSZ mellett működő játékvezető bizottság elnöksége kijelölte az új játékvezető kereteket. Erre azért is szükség volt, mivel a jövőben csak két NB-s osztály működik a magyar labdarúgásban. Az NB I-ben az alábbiak vezetnek mérkőzést: Bártfai, Győri, I Hámori, Jaczina, Kőrös, Kuti, Lauber, Maczkó, Makó, Marton, Mohácsi, Nagy B., Palotai, Pádár, Rúzsa, Szávó, Tátrai, Tompa, Tóth L., Urbán. A 20-as lista érdekessége, hogy a tavaly még működő neves bírók közül hiányzik Bana, Müncz és Somlai. A somogyiak szempontjából az NB Il-es keret az érdekesebb. Ebben két somogyi játékvezető nevével is találkozunk. Pálfi István és Zsalakó Ernő tagja a 65-ös keretnek. Az NB Il-ben az alábbiak bíráskodhatnak a soron következő bajnoki évben: Aczél, Ágoston, Balázs, Bauer, Baly, Bodó, Bodrogi, Bognár I., Bognár L., Bondár, Dr. Botka, Büki, Csányi, Czipp, Demeter, Divinyi, Dorozsmai J., Dorozsmai L., Dravecz, Drigán, Dudás, Eőry, Farkas, Fehér, Fekete, Földvári, Füzessy, Hartmann, Hegedűs, Horváth L. , Huták, Kávai, Király, Kó- rodi, Koroknai, Koszó, Kovács L.. Kulcsár, Kurmai, Lázin, Meizer, Nagy J., Nagy M. . Németh. Nyári, Palik, Pál, Pálfy, Pálvölgyi, Piros, Simon Gy., Simon J., Soós, Stróbl, Sütő, Szemes, Szentkúti, Szilágyi, Szőke, Tapolczai, Tolnai Tóth L., Varga J., Wimmer, Zsalakó. Nyugati csoport: NAGYKANIZSAI OLAJBÁNYÁSZ—VBKM VASAS 4:2 (3:0) Kaposvár, 200 néző. Vezette: Thassy. . Jó iramú, változatos mérkőzésen az első félidőben a vendégek, szünet után a hazaiak játszottak jobban. Az eredmény reálisnak mondható. Góllövők: Nagy L. (3), László, illetve Bódis, Kiss A. (11-esből). Jók: Nagy L., Savanya, László, illetve Hideg Zs., Horváth, Szalai L. Knoch Kálmán MÁV NAGYKANIZSAI TE MARCALI VSE 3:1 (1:1) Marcali, 500 néző. Vezette: Pálfi. A hazai csapat végig egyenrangú ellenfél volt, végül az utolsó tíz percben a védők két megingását használták ki a kanizsaiak. Góllövők: Ger- gelics, Szabó F„ Szabó Gy., illetve Szántó. Jók: Gergelics, Szélig, Simon, illetve Müllner, Szántó, Kiss. Bősz Adóm DOMBÓVÁRI MSC—■ TÁNCSICS SE 2:0 (1:0) Dombóvár, 600 néző. Vezette: Martikán. A végig támadó Táncsics hiába erőlködött. Bántó 11-est is hibázott. Végül a lelkes hazaiak két szöglet után elért góllal nyertek. Góllovők: Magyar, Kiss. A Táncsicsból jak: Horváth, Veress, Kecskés, Ba- umholczer. Perényi György Cjabb „Jascsen” Vívó VB Hamburg •• Ötös holtverseny a kardozóknál Egykor úgy tartották, hogy a kardvívás tipikus magyar szám. A nagy világversenyeken rendszerint a mieink egymás között döntötték el a dobogós helyezések sorsát. Azután idővel megszakadt ez a hegemónia. A most folyó hamburgi világbajnokság karderedményei is már inkább csak nosztalgiát ébresztenek a sportvilág híveiben. Igaz, legutóbb az egykori nagy kardozó, Gerevich Aladár fia, Gerevich Pál világ- bajnokságot nyert, de ezúttal ezt a címet nem tudta megvédeni. A magyar versenyzők közül egyedül ő képviselte színeinket a döntőben, ahol izgalmas versenyzés után ötös holtverseny alakult ki. Ezek között volt Gerevich is, akinek háromszor is kezében volt a lehetőség, hogy ismét világbajnok legyen. A döntő pillanatokban azonban a nagy tét bénítólag hatott számára. De így voltak először a többiek is. A szovjet Krovopus- kov, Burcev, Bazsenov és az olasz Maffei. Közöttük újra- vívásra került sor. Ezt Gerevich még kevésbé bírta idegekkel, így világbajnokunknak meg kellett elégednie ezúttal a negyedik hellyel. Idei világbajnok: Viktor Krovopuskov, 2. Burcev (mindkettő szovjet), 3. Maffei (olasz), 4. Gerevich (magyar), 5. Bazsenov (szovjet, 6. Mustata (román). • * * A női tőrvívásban is megszületett a világbajnok. Ugyancsak újravívás után dőlt el az aranyérem sorsa. A győztes a szovjet Valentyina Szidorova lett. 2. Raczová (Csehszlovákia), 3. Hanisch (NSZK). • * » Vasárnap reggel pástra léptek a férfi tőrcsapatok is. A magyarok az olaszokkal, japánokkal és a dánokkal kerüllek egy csoportba. A mieink 10:6-ra verték a japánokat, majd a dánokat 16:0-ra. Ezután az olaszok ellen diadalmaskodtak 9:7-re. Üjabb forduló következett: Magyarország Ausztriát is legyőzte 9:3- ra. Tőrözőink ezzel bejutottak a legjobb nyolc közé, ahol hétfőn folytatták a versenyt. Vlagyimir Jascsenko 1977. július 3-án mutatkozott be a világnak. Richimondban, a Egyesült Államok—Szovjetunió junior viadalon 233 centiméterre javította a magasugrás világcsúcsát, a szovjet ugrók között — Sztyépanov és Brumel után — harmadikként iratkozott fel a rekordot döntők listájára. Az újabb »Jascsen-show« idén március 12-én következett Milánóban, a fedett pályás Európa-bajnokságon a még mindig csak 19 esztendős ukrajnai atléta-fenomén a több mint öt órára nyúló verseny végén vitte át a 235-öt, azt a magasságot, amelyen előtte mások még próbát sem tettek. Ezek után joggal érdemelte ki, hogy az egykori honfitársát illető jelzőt — »minden idők legnagyobb magasugrója« — az ő neve mellé illesszék. Még akkor is, ha Brumel hatszor javított világcsúcsot, s tízszer Európa- rekordot. A Zaporozsjeben született »csodaugró« idei szabadtéri bemutatkozására Tbilisziben, a Pravda hagyományos nemzetközi viadalán került sor. A vártnál gyengébb mezőny gyűlt össze, ami egy cseppet sem zavarta Zaszilij Tyelegin tanítványát Szokásához híven Teniszezőink bravúrja Valljuk be, talán csak a legoptimistább sportrajongókban ötlött fel a gondolat, hogy teniszezőink sikerrel veszik a Davis Kupában az olaszok elleni akadályt. A párosban aratott győzelem kellő önbizalmat teremtett a további folytatásra. Ami ezután következett, az szinte egyedülálló a magyarok kupaszereplésének a történetében. Szőke Péter szenzációs játékkal biztosan győzte le Ftonattát, a világ egyik legjobb játékosát, aki ellen jelenleg egyetlen neves játékos sem mehet biztosra. Szőke élete legjobb formájában versenyzett, és teljesen megérdemelten fektette két vállra nagy nevű ellenfelét. Egy vélemény. Bergamo olasz szövetségi kapitány: »Szőke a mérkőzés hőseként önmagát múlta felül. Győzelmének értékét az sem csökkenti, hogy Budapesten Panatta tudásából legföljebb 40 százaléknyira futotta. Az már csak ráadás volt, hogy Taróczu is — bár sérülten lépett salakra — az utolsó mérkőzésen legyőzte Ba- razzuttit. Ezzel a magyar válogatott 4:l-re győzött. A sikernek a Margit-szigeti tenisz- stadionban helyet foglaló 5500 nézőn kívül a tv-képernyője előtt sok ezren lehettek szemtanúi. Válogatottunk következő ellenfele Svédország. Erre a találkozóra idegenben kerül sor. alacsony magasságon kezdett, 205 centiméteren, s mint Milánóban, ezúttal is sokat bizonytalankodva haladt fölfelé. Számára a kritikus pont a 220 centiméter volt, ahol majdnem »kiszállt«, mert csak a harmadik ugrása volt sikeres. A 224 centiméterre! is csak másodszorra birkózott meg, de ettől kezdve már nem volt baj. Ismét bebizonyosodott, hogy Jascsenko nem kedveli a hosszas várakozást, számára kedvezőbb, ha az ugrások gyors egymásutánban következnek. A világcsúcs-magasságon, a 234 centiméteren másodszorra jutott túl, és még alig érkezett a szivacsgödör- be, amikor már jelezte: jöhet a 236. A testmagasságánál 46 centiméterrel feljebb emelt lécet elsőre és harmadszorra majdnem átvitte! — A Pravda versenyére semmiféle különleges előkészületet nem tettem, nem is tehettem volna, hiszen az idén szabadtéren még nem is szerepeltem — mondta Jascsenko, minden idők legnagyobb ugrása után. — Ha most így sikerült, akkor megy majd jobban is. Mondjuk júliusiban, a 'kaliforniai Berkeley-ben. az Egyesült Államok elleni válogatott viadalon. Ha akkor nem, hát Prágában, szeptemberiben, az Európa-bajnokságon. Ehhez még csak annyit, hogy Vlagyimir Djacskov, Brumel egykori sikereinek kovácsa, a tbiliszi verseny után a következőket mondta: — Jascsenko tehetségesebb, mint Brumel volt, s szerencséjére nyolc centiméterre! magasabbra nőtt, mint egykori világcsúcstartó tanítványom. Brumel annakidején a 228 centiméterig jutott Ha Jascsenko csak annyival ugrik többet ahány centiméterrel »hosszabb«, mint a volt világrekorder, a világcsúcs már akkor 236 centiméter lesz. Ha ehhez még hozzátesz- szük azt is, hogy a mai módszerek mennyivel hatékonyabbak, mint a nyolc-tíz évvel ezelőttiek, lehet tovább jósolgatni. Kétszáznegyven? Kétszáznegyvenöt? Nem a jövő század zenéje ...